Sütő András: Évek - hazajáró lelkek

"Ily serkentést jelentenek a különböző ünnepi felhívások, munkavállalások, amelyek tömegmozgalommá szélesedve friss lendületet, versenyszellemet oltanak a mindennapi munkába. Csakhogy ennek megnyilatkozási formái sokkalta bonyolultabbak, egyénhez, jellemhez, emberhez kötöttebbek, mint ahogy az ilyen témájú riportjainkból kiderül.
Ügy tudom, Csehi Gyula könyvet ír a riportról, a műfaj törvényeiről, annak mai állásáról, fejlődésének távla-tairól. Bárcsak megírná! Türelmetlenül várjuk ezt a könyvet, mert sok mindent megvitattunk, csak épp ezt a nagyon fontos műfajt hanyagoltuk el, pedig tonnaszám válogathatjuk belőle a rosszat s csak vékával a jót. Ha létezik műfaj körüli elméleti zűrzavar, akkor az itt tanyázik a riportnál.
Egy ilyen zűrzavar nézetem szerint a művészi általánosítás kérdése; vagyis hogy a megragadott téma eszmei tartalmát a riport milyen eszközökkel fejezi ki s az általánosításnak milyen méretű szabadságával? Silány riportjaink szerzői a téma súlyától, természetétől, a témában rejlő eszmei tartalomtól függetlenül úgy általánosítanak, ahogy jólesik s ahogy épp eszükbe jut. Az alvó kulák ilyetén módon példázza, hogy az ellenség nem alszik, s egy négyzetméternyi cukorrépa megkapálása így emelkedik a szabadságharcok hőstetteinek színvonalára. A rossz riportra ez a mértéktelenség, túlhajtottság jellemző; eszmei tartalma a témán fityeg, nem abból bomlik ki.
„Minden általánosítás csak azt tartalmazhatja, aminek általánosítása." (Lukács György) A jelenség anyahibájára világító megállapítás. Hisz minden téma más és más fokú általánosítást bír el, a benne rejlő eszmei tartalom jellege szerint, s nem annak arányában, hogy hány fokos a riporter lelkesedése. Kalóriatartalma más a szénnek, más a csalamádénak.
A valósággal nem lehet tréfálni; nevetségessé teszi az embert. Érvényes ez a regényíróra, de a riporterre is, akinek bizonyos értelemben nehezebb a feladata; mozgástere szűkebb, eszközei meghatározottabbak. A riportban nincs helye — mint a szépirodalomban -—az alkotó képzeletnek. Nincs helye a tudati folyamatok közvetlen ábrázolásának sem. Csak csodálni lehet azokat a merész riportereket, akik az „alkotó képzelet" segítségével arra vállalkoznak, hogy megírják: mi járta meg a középparaszt fejét, mielőtt beiratkozott volna a kollektív gazdaságba. „Balogh János hazafelé ballagott az országúton, miközben azon törte a fejét.. ." Honnan lehet azt tudni? Némelyek „belülről megközelítve" írják meg riportban, mit érzett X. munkás, amidőn megmentette a kantin malacait a vízbefúlástól. „János ebben a pillanatban érezte, hogy a vízbe kell neki ugrania. Szeme előtt fényes karikák táncoltak, szíve hevesen dobogott. . ." stb."