Szalay Ferenc (szerkesztő): Horgászkalauz-1994

"Fenék közelében igyekeztem vezetni a csalit, így időnként ellenőriztem a mélységét. És ha már kézbe vettem a botot, rántottam egyet-kettőt a zsinóron is, hogy táncoljon lent a harmatgiliszta. Már mélyen bennt jártam az un. új ágban - meŰyel a tározó építésekor vágták át az Aranyosi nagy kanyart -, amikor az egyik ilyen rántásomra egy határozott ütés válaszolt. Természetesen azonnal bevágtam, elfeledkezvén arról, hogy a biztos akadás érdekében célszerű az akasztással megvárni a bot görbülését. A meglepetés erejével hatott, hogy éreztem: hal van a horgon. Méghozzá húzásából ítélve, nem is volt olyan rossz hal. Húzgáltuk egymást egy darabig, majd bízva az aránylag erős felszerelésben, emelni kezdtem. Ezt egy darabig hagyta, majd minden addiginál nagyobb erővel tört a fenék felé. Ekkor furcsa dolog történt.
Lehajló botom spicce hirtelen megkönnyebbült, azonban még mielőtt ki- egyenesedhetett volna, ismételten le-hajlott, az orsó fékje pedig megrecs-csent. Olyan volt az egész, mintha új helyre akadt volna a horog. Körülbelül még 5-10 perces fárasztás után sikerült felszínre emelnem a harcsát, s ekkor kezdődött az izgalmas része a dolgoknak. A horog ugyanis nem a szájában, hanem a mellúszója tövében helyezkedett el. Mivel akkoriban még se vágóhorgot, se merítőszákot nem hordtam magammal; tudtam, hogy csak kínlódások árán tudom majd csónakba emelni a halat. Harcsáimat általában kézzel vettem ki, de azoknak szájukban volt a horog, s így könnyű volt megragadni őket. Ez a „hari" azonban egyáltalán nem akart fej felől fordulni, vagy ha mégis, módszeresen csukva tartotta a száját.
Körülbelül az ötödik kísérletnél „hangolódtunk egymásra": ekkor jól jött, kinyitotta a száját, megragadtam és behúztam a csónakba. Ahogy szedtem ki a horgot a mellúszó alól, eszembe jutott az a bizonyos, fárasztás közbeni rándulás, amikor úgy éreztem, hogy átakadt a horog. Elkezdtem vizsgálgatni a halat, s legnagyobb meglepetésemre a szája sarkában egészen friss, roncsolt-szakadt sebet fedeztem fel. Hitetlenkedve néztem: bal szájsarok bal mellúszó... A dolog bármilyen valószínűtlennek is tűnik, a következőképpen történhetett: a már leírt korai akasztás miatt a horog csak a szája szegletében lévő bőrbe akadt. Amikor megpróbált az emelésből visszatörni, s szinte függőlegesen lefelé úszott, kiszakadt a horog addigi helyéről. A kitárt mellúszó azonban megverethette a zsinórt, és a kiszakadt horog ennek tövénél újra foglyul ejtette a halat. Ez óriási szerencse volt. Azt hiszem, keveseknek adatott meg, hogy ily módon kétszer fogják meg ugyanazt a halat. Egyébként, később a mérlegen a harcsa pontosan 13 kg-osnak bizonyult."