Széchenyi Zsigmond: Denaturált Afrika, 1968

"..készségüket, máris munkához láttak. Szívből jövő, őszinte örömükön ugyancsak meghatódtunk. Különösen a trónörökösnő meleg szavain, mikor feleségem öt óra után teára kérte a »társalgóba«:
- Szabad lesz idekint a teraszon elfogyasztanom - kérdezte szerényen -, pillanatot sem akarnék a csodálatos látványból elmulasztani!
Mert az elefántok valóban kitettek magukért. Meghazudtolva minden bizonytalankodásomat-aggodalmamat, olyan díszelőadást rendeztek, aminél különbet - pedig ezúttal mutattam be «Fatető«-met 79-edszer! - még nekem sem igen produkáltak! Mintha sejtették volna, mit várók el tőlük!
Három szép agyaras forgolódott a mintegy hatvanfőnyi csapatban. Büszke, nagy fogú vezérbika az egyik, kettő pedig valamivel gyengébb, alkalmasint fiai, majdani utódai az öregnek. Egyelőre ugyan összevissza kergette őket, tóból az erdőbe, újból ki a tóra, egyre mérgesebben trombitáivá. Hangos csobogásuk zavarosra kavarta az egyébként elég tiszta vizet. Szorgalmasan zümmögtek a mozigépek.
Általános derültséget keltett valamelyik játékos fiatal elefánttehén. Ormányát teleszívta a tóparton összegyűlt, száraz homokkal. Majd ártatlan ábrázattal vegyült a többi közé, járt-kelt, el akarta terelni magáról a figyelmet. De láttuk mindnyájan, hogy valami huncutságban töri fejét. Jókora csapat vadgerle szállt a tópartra, javában ittak. Az elefánttehén, porral töltött fecskendőjével, valósággal »becserkelte« a gyanútlan madarakat. Jól megcélozva őket, hatalmas szusszantással fújta közéjük a port. A galambok hanyatt-homlok rebbentek széjjel, az elefánt pedig ide-oda csóválta fejét, emelgette ormányát - valóban úgy tetszett, mintha jót nevetne sikerült tréfáján.
Egy másik elefánttehén, cseppnyi borját fürösztötte. Aztán becsobogott a tó közepe felé, de kölykét - bizonyára készakarva -kint felejtette a parton. De az nem mert nekimenni a víznek, visítozni kezdett. Az anya vagy tíz percig rá se hederített. Hagyta kapálódzni, mintha csak vízbe akarná kényszeríteni. Végül mégis megszánta, elment élte, ormányába nyalábolta, úgy vitte be a tóba. Ott letette. De a csecsemő oly szívettépő visítozásba kezdett, hogy anyja kénytelen volt újból »ölbe kapni«, kimenteni a szárazra. Aztán jókora lombos ágat szakítva szépen megszárogatta -legyezgette láthatóan didergő gyermekét."