Tálasi István: Kiskunság

"A szőlőt a téli fagyok ellen rendszerint betakarták. Tavasszal az első munka a nyitás volt. A kapáláshoz régente kerekkapát használtak, csak 1900 után terjedt el a nyitókapa. A nyitással egy időben végezték a metszést, amelynek eszköze valamikor a baltás típusú kovácsoltvas metszőkés volt, míg a múlt század közepén ki nem szorította a kaszahegyből készült metszőkés. A filoxéra vész előtt általában mindenfajta szőlőt egyformán metszettek, az elöregedett tőkerészeket kisbaltá-val csapkodták le. A metszőolló és a fűrész csak az 1890-es években terjedt el.
Nyáron háromszor kapálták a szőlőt, május elején volt a ződkapálás vagy újítás. Aratás előtt másodjára kapálták, augusztusban pedig bepucolták, vagyis érés alá kapálták. A három kapálás nem volt elegendő a gyomoso-dás megakadályozására, mire végeztek az aratással, többnyire akkora gaz nőtt a szőlőben, hogy alig látszott ki belőle. A kapások előtt asszonyok-gyerekek mentek és gyomláltak. A századfordulón terjedt el a nyári gyomtalanítást szolgáló sekély kapálás eszközeként a horoló. Karót nem használtak a tőkékhez, csak bokorba kötötték a hajtásokat. Az első kötözés újítás után volt, a második pedig aratás után, mikor egyúttal tetejezték is a szőlőt, Régente székkákával, csatiéval, később pedig általánosan kukoricafentőből sodort pödréssel kötöztek. A trágyázás nem volt szokásban. A permetezést az 1890-es években kezdték alkalmazni a peronoszpóra nagyobb mérvű pusztítása idején. Eleinte cserépkantából kis cirokseprűvel csapkodták a tőkékre a bordói levet, majd elterjedtek a gyári permetezőgépek."