Thurn-Rumbach István: Erdélyi szarvasok és medvék nyomában...

"Egy máramarosi vadászkirándulás rendesen azt a reményt ébreszti fel bennünk, hogy onnan valami kapitális bikával fogunk hazatérni. A remény tulajdonképpen jogos. Máramaros egyes vidékein valóban élnek még tízkilós, sőt még ennél is nehezebb agancsú szarvasok. A hiba csak ott van, hogy ennek az áldott, szép megyének vannak leromlott szarvasállományú vidékei is, másrészt, hogy jó vadászterületin a kapitális bikák még Máramarosban sem szaladgálnak oly nagy számban, mint azt általában a járatlanok hiszik. Azért ne panaszkodjék senki, ha pénzéért nem sikerült rekord-agancsot zsákmányolnia és csak az menjen Máramarosba, aki képes megalkudni az említett körülményekkel. Akkori tenyészetemből egy vérebkölyköt ajándékoztam, helyébe kaptam lelövésre egy máramarosi bikát. H. Ph. barátomnak már régebbről volt ugyanoda meghívása-így aztán 1929 szeptemberében kettesben indulhattunk Csernowiczból Fajnára, Máramarosba. Máramarosban én akkor még nem jártam. Pedig kirlibabai vadászterületünk határos volt a megye délnyugati zugával. Ennek tudható be, hogy bizonyos várakozással néztem az utazás elé. Sajnos, sietnünk kellett az ajándékbikát elintézni, mert midőn odautazóban Kirlibabán megszálltunk, jelentették, hogy nálunk is megindult a bőgés. Éppen ezért másnap már kora hajnalban utaztunk tovább. Kirlibabáról Máramarosba eleinte az Aranyos-Beszterce völgyében visz az út. Onnét kapaszkodik fel az autó a Priszlopra, mely hágó a bejáratot képezi Máramarosba. A hágóban akkoriban még álltak a világháború megrokkant barakjai; itt volt egykor az országútra fektetett keskenyvágányú sínpár végállomása. Voltak az út mellett egyéb háborús emlékek is, gránittölcsérek és katonasírok."