Budapest, 1973. Natura, 139 oldal, 79 ábrával illusztrálva, kiadói karton-kötésben, jó állapotban.
"Térdét és sarkát mélyen leengedve, lábszárát a ló oldalára fektetheti. Az ugrónyereg 5—6 kilónál nem nehezebb. Legfontosabb része az előreszabott térdpárna. Ez segíti a lovas ülésbiztonságát az ugratás közben.
A nyergek alá fehér filcet szabatunk, de csak akkor, ha nem bőrpárnás a nyereg. A bőrpárna alá nem filcet, hanem 60x70 centiméteres fehér vászontakarót vagy báránybőr izzasztót teszünk. A bőrpárnás nyereg izzasztó nélkül is használható.
A versenynyereg egészen könnyű (1/2—4 1/2 kg), a lóversenyen használják, ahol a dekák is számítanak, hiszen a lovas súlyához, hozzászámítják a nyereg súlyát is.
A heveder bőrből vagy fonott zsinórból készül. Vigyázzunk arra, hogy szakadástól, megpattanástól mentes legyen, nehogy éppen lovaglás közben hagyjon cserben bennünket. Az izzasztóalátét feladata nemcsak az, hogy a nyeregpárnát megvédje a ló izzadtságától, hanem az is, hogy még tökéletesebbé tegye a nyereg felfekvését, és óvja hátát a feltöréstől. A filc, a birkabőr, a vászontakaró vagy a mostanában használatos habszivacs kitűnően megfelel erre a célra.
A sportnyereghez szügyhámot is szoktak használni, ha lovaglás közben a nyereg hátracsúszik.
A kengyelt úgy válasszuk meg, hogy jól illjen a lovas lábához. Ha szoros, akkor könnyen súlyos baleset forrása lehet, mert bukáskor beleszorulhat a lovas lába. Ha nagyon tág, akkor pedig alkalmatlan a helyes lábtartásra, mert állandóan csúszkál benne a lábfej. Ügyeljünk arra, hogy a kengyelszíj ne csavarodjon, ne legyen "hamis”.
A kantározás legegyszerűbb formáját már az ókorban is használták. Akkor a szárat átvezették a ló tarkóján, és az orrszíj hasítékán keresztül rögzítették az állkapcsokhoz. Amikor felfedezték, hogy a lovat a zablával leltet a legjobban irányítani, számtalan változat készült a zablákból."