Tóth Endre: Bizalmas vallomás-Dedikált!

A boldog öregekhez

Óh ti nyugalmas, boldog öregek, kiket derűsen sétálni látok: szeretlek nézni néha titeket, s egy kicsit irigy is vagyok rátok,
mert ti szebb korban és rózsák felett táncoltátok át az ifjúságot; minket csak hazug remény hiteget, s nyomor fojt meg már ifjan, és átok.
Az idő, melyben éltetek, letűnt,
s az aranykorból már semmi szépség,
nyugalom, bőség nem maradt nekünk.
Mikor születtünk, harc volt, nem béke, s mi viseljük terhes örökségét e nyomorult kor poklában égve.

Kutyák

Ha éjjel ha/afelé megyek céltalan kóborgás után, megismeri a lépésemet s elébem rohan a kutyáin.
Vidáman fut, vígan csaholva, szomorú gazdája elé, kinek komiszabb földi sorsa, mint a kócos, kivert ebé.
Úgy érzem, én is rácsok között vergődő, rab kutya vagyok, nappal szolgaság béklyója köt, s csak néha vagyunk szabadok,
holdas tavasz-éjeken, mikor lehullnak rólunk a láncok, s ha elfojtott vérünk újra forr, felugatjuk a világot.