Végh Antal: Hortobágyi mesterségek

"Petőfi sorai járnak az ember eszében a hortobágyi ménes láttán...Ha az erdők, az afrikai füves puszták vadjai között az oroszlán az állatok királya, akkor itt a Hortobágy mezein egész biztosan a ló. A legbecsesebb, a leghasznosabb háziállat. Talán az ember után a ló az, amelyik a legtöbbet szenvedett az emberiség történetében. Igen, mert a ló volt az ember leghűségesebb társa minden korban. Háborúban, igavonásban, téli, fagyos hidegekben, rekkenő nyári hőségben, szomjúságban, éhezésben, barátságban, együvé tartozásban a lóra mindig számíthatott az ember. Manapság a hortobágyi  puszták ménesei sem olyanok már, mint amilyenek voltak hajdanán. De a ló becsülete nem veszett el, éppen az utóbbi évtizedekben néz az ember újból más szemmel a lóra. A gépeket már soha többé nem lesznek képesek visszaszorítani a legszebb, a leghasznosabb lovak sem. De a fogathajtás, a lovaglás az emberek újbóli közelsége a természettel, az állatok világával, szép jeleket mutat manapság. A hortobágyi ménes után nem kell bejárni az egész pusztát. Nem messze a Hortobágy folyót átívelő kilenclyukú híd mögötti csárda mellett van Máta. Ez a mai legszebb hortobágyi ménes székhelye. A lovakat itt nevelik, idomítják, próbálják kocsi elé fogva, itt derül ki, a pusztai ménesben nevelkedett csikóra milyen sors vár. A gyakorlópálya mellett van egy istálló, nyolc csodaszép paripával. Ezek már beidomított, kitanult állatok, a hortobágyi ménes jó hírű fogathajtójának, Finta Gábornak a lovai, melyekkel már több világbajnokságon is szerepelt a mester. De nem is az istállóbeli ló - ha még olyan híres-neves is egyik-másik -, hanem a ménes az igazi!"