Vermes Ernő: Bihar Vármegye tiz évvel Trianon után

"Állt elrendeltetésszerűen a helyén, várva egész nap a biztos halált, de nem szerezte meg silány sulynélküli ellenségeinek azt az örömöt: „Tisza menekül.“ Az egész ember, a „vir integer“ mártírhalálával dokumentálta: nem vesztünk el és nem veszünk el, nem olvadunk be és továbbra is van még hivatásunk a Kárpátok koszoruzta Duna medencében s a Tisza család geszti sírboltjának felirata valóra válik még. „Feltámadunk“.

Az októberi forradalom — így mondom azt, nehány jóhiszemű, de szűk látkörű félrevezetett vérbeli magyar embert kimélve és nem lázadásnak nevezve, ami tulajdonképen volt, — előre vetette a teljes pusztulás árnyékát. Jött a kommün és a megszállás gyötrelmes szenvedések sorozatával, sok vér és anyagi veszteséggel, de mindkettőt kiáltuk. 1920. március 24-én szabadultunk fel a megszállás alól, gálfalvi Réthy Zsolt ezredes parancsnoksága alatt bevonult csapatainkat — a lidércnyomástól megszabadulva — örömmel köszöntöttük s énekelhettük el jó Istenünk szabad ege alatt büntetlenül a himnuszt A mi országunkban!

Mártiriumunkban hátravolt még a legkeserübb pohár kiürítése: Trianon!

A legsötétebb magyar Golgotha!

A királyi hadvezéri, caesari „Vae victis" eszmekörbe törtetve kapaszkodó, nagy dolgok megoldására készületlen, a hétköznapi gondolkodáson felülemelkedni nem tudó, az igazságot még csak megközelíteni sem akaró nyárspolgárok pantallós gyülekezete, hatalmi dobzódásában félrelökte Wilson „népek önrendelkezési jogá“-t, de közben elcsúszott a gonoszság berkeibe a királyi szerető részére épített kéjlak sikos parkettjén. De elcsúszott ott maga az igazság is!"