Victor Hugo: A nyomorultak - Klasszikusok újramesélve

Az édesanyja, Fantine minderről semmit sem tudott. Viszonylag hamar munkát kapott Montreuil-sur-Merben. A városka üveggyöngyiparát egy néhány éve a városba telepedett ember irányította. Az ismeretlen férfinak, akit Madeleine úrnak neveztek, zseniális ötlete támadt: a karkötőkön a zárókarikát forrasztott bádog helyett egyszerű préselt bádogból kell elkészíteni! Olcsóbb, szebb, tartósabb! Ez a csekély módosítás valóságos forradalmat jelentett a város számára. Három év se telt bele, s az új eljárás feltalálója tehetős ember lett, a város pedig vele gazdagodott. Aki szűkölködött, aki éhezett, jelentkezhetett Madeleine úrnál, s biztosan kapott munkát, amiből tisztességgel megélhetett, ha erényes és becsületes volt. Mert ezt a két tulajdonságot Madeleine úr minden munkásától megkövetelte. Madeleine úr vagyonát 1820-ban hatszázharmincezer frankra becsülték. Emellett több mint egymilliót áldozott a városra és a szegényekre. Kibővítette a kórházat. Két új iskolát építtetett. Óvodát alapított. Öreg és rokkant munkásoknak nyújtott segélyeket. Nem csoda, ha a király Montreuil-sur-Mer polgármesterévé nevezte ki. Madeleine úr ugyanakkor titokzatos ember volt. Amikor például 1821 elején megírták az újságok, hogy Myricl úr, a digne-i püspök elhunyt, a polgármester azonnal talpig feketébe öltözött. Az is sokaknak feltűnt, hogy valahányszor egy­egy kéményseprő legényke érkezett a városba, a polgármester magához hívatta, és pénzt adott neki. De a polgárok csak legyintettek Madeleine úr hóbortjaira. Elfogadták különcnek, és hálásak voltak neki a jótéteményeiért.