Méliusz Antikvárium Antik könyvek, használt könyvek, régikönyvek

 

Napi ajánlatunk

 

 

2019. 06. 12.

Richard J.: Oczeánográfia

victor tárus gyere horgászni virgil bácsikámmal

"Magától érthető, hogy a nagy mélységekben mindenféle alakú dobvarsa lemeríthető. A herczeg a tenger fenekére vesszőből készült hatoldalú csonka gúla alakú dobvarsát eresztett le, melynek felső hatszöge volt a szádja, a honnan a belseje felől a vörcsököt alkotó, hálóból készült függöny csüngött le. Ezt a dobvarsát a kábel mentén eresztették le olyan kerekes kormányzóknak a segítségével, a melyekről az imént szóltunk. Azonkívül ugyanilyen módon egy fedőt is leeresztettek, mely felszállás előtt elzárta a dobvarsa szádját. Azonban mostanáig az imént leírt háromszögátmetszetű hasábos varsa a legegyszerűbb és  legjobban használható, mert ez a rendelkezésre álló  szerszámok, hajó-felvonógép stb. szerint különböző nagyságban állítható elő. A dobvarsáktól szolgáltatott érdekes eredmények ellenére használatuk nem nagyon terjedt el, mert kezelésük gyakran nehéz és megköveteli, hogy a hajó hosszú ideig vesztegeljen egy helyen, a mire a nagy távolságra szánt expedicziók nehezen fanyalodnak. Azonban az az idő, a míg a dobvarsa le van merítve, jól felhasználható. A Princesse-Alice-on pl. először szondálnak, azután elhelyezik a dobvarsát; ez jel gyanánt szolgál és az ember nem téveszti szem elől, azután gyakran kivetik a varsát, a seprőt, a horgot stb., vagy pedig függőleges hőmérsékletsorozat és vízminta felvételével töltik el az időt. Az állomás elhagyása előtt azután felhúzzák a dobvarsát. A dobvarsák alkalmazása, amit a nagy mélységek faunájának tanulmányozására a monacói herczeg vezetett be, igen nevezetes eredményeket szolgáltatott; a herczeg egészen 5310 m.-ig merítette le varsáit. Bizonyos halak százával kerültek bele, mint a Simenchelys parasiticus, melyből 1196 példányt fogtunk el egyetlen csapásra 1266 m mélységben. Más esetben 64 nagy rák (Geryon affinis), akkor még új faj, került a hálóba 1360 m. mélységben. E két faj sohasem került a Princesse-Alice vontatott varsájába, bár ezt a hálót igen gyakran ugyanazokon a fenekeken a dobvarsákkal egyidőben alkalmazták. A dobvarsák egy ízben 1600 rákot hoztak fel a Spitzbergák vizeiből."

Megnézem:

 

2019. 06. 11.

Victor Tárus: Gyere horgászni Virgil bácsikámmal

victor tárus gyere horgászni virgil bácsikámmal

"Annak aki a torkolat felől közelít, akkor is feltűnne a távoli zsilip robosztus építménye, ha mínimummal festett kapuja nem vöröslene oly feltűnően.  Szemtől szemben azonban a fölénk magasodó acélszerkezetű betonkaréjjal különösképpen csodálatra késztető és imponáló az az emberi erő és leleményesség, amely e tengernyi vizet is képes kordában tartani. Nem tudnám megmondani: mekkora területet, hány száz hektárt  foglal el ez a halastó. Arra viszont még én is emlékszem, hogy éveken át munkások és gépek hada dolgozott itt a völgyet uraló mocsár felszámolásán, nemcsak a haltenyésztés lehetőségét teremtve meg, hanem a környező települések vezetékes ivóvíz-ellátásának előfeltételét is. A mohabevonattól zöldelő kifolyóteknőt mélyen az agyagos talajba ágyazták, a partfalakat pedig jó darabon dróthálóval lefogott kövezéssel és rőzsefonattal erősítették. Amikor felkapaszkodtunk a gát koronájára, kitárult előttünk a hatalmas víztükör, melynek csak egy részét szabdalták szabályos négyzetekre a halgazdaság osztályozó medencéinek törésvonalai. A gyakori csobbanások egyértelműen tanúsították - hal, hal, hal van itt mindenütt. Vagy ahogy Virgil  bácsikám fogalmazott: "Itt több a hal, mint a víz!" De újabb magyarázata még figyelmet érdemlőbb volt: - A haltenyésztők alighanem itt is többféle fajta halat nevelnek: pontyot, kárászt, dévérkeszeget, "kínai pontyként" közismert amurt, fehér és pettyes busát. Ez utóbbiak növényevők, csupán néhány évtizede kerültek be hozzánk, de igen jól jártunk velük. Nemcsak mert jól, gyorsan és igen nagyra nőnek, hanem azáltal, hogy a túlságosan elszaporodott növényzetet - hínárt, békanyálat, de még a sást, nádat is - elfogyasztják, "segítenek" a vizek tisztántartásában. Ezért jelenlétük az ivóvíztározókban kimondottan kívánatos."

Megnézem:

 

2019. 06. 10.

Gyimesi György: Ázsia végtelen vadászmezőin

"Az egyre táguló völgy ritkán benőtt alján egy vadkörtefához érkezünk. Alatta, bennünket megelőzve, már másvalaki is járt a reggel: széles medvetalpak taposták a sárba vackor után kutatva a patyolatfehér havat. Ez aztán a szerencse! Mindjárt kora reggel friss medvecsapára találni ebben az erdőben nem mindennapi dolog. Nem volt nehéz kibogozni a fa körül összekuszálódó nyomokból, hogy merre távozott a mackó. Gyerünk utána! Egy darabon a völgy iránt haladt, aztán felkanyarodott balra a meredeknek, és a ritka állományú, de annál sűrűbb aljnövényzetű lomberdőbe váltott be. A nyomok tisztán pecsételődnek a hóba, jól láthatóak, könnyen követhetők, mégis nagyon lassan haladunk előre, Guram szerfölött óvatos. Nyilván a medve okozta balesete tette óvatossá, de az is lehet, hogy csak azért ilyen elővigyázatos, mert nem akarja idő előtt megugrasztani a közelben sejtett medvét. Társam minden öt-tíz lépés után megáll, hallgatózik, néha leguggol, és úgy kémlel a bokrok sűrűjébe. Ilyen tempóban persze még órák múlva sem jutottunk el messzire. A medve, amelyet reggel perceken belül reméltünk elejteni, még most délben is legalább olyan távol van, mint amikor a nyomára ráakadtunk. Hiszen idáig egyenletes tempóján nem lazított, sehol le nem heveredett, sehol pihenőt nem tartott. Nem úgy mi, akik már legalább százszor megálltunk, többnyire fölöslegesen, csak az óvatosságnak és nem a fáradtságnak adózva. A nyomok sem olyanok már, mint reggel voltak. Előbb szürkülni, majd az olvadás előrehaladtával terebélyesedni kezdtek, és most már helyenként hosszú métereken teljesen eltűntek. Hol van már a reggeli lendületünk és elbizakodottságunk! Csüggedtségünkhöz nagyban hozzájárult a latyakossá vált hó is, amely bár a földön már majdnem teljesen elolvadt, a fák és bokrok ágain még tartja magát, és minden érintésüknél jeges zuhanyként szakad a nyakunkba. A medve, velünk a nyomában, a nap folyamán szinte teljesen körülgyalogolta a kúp alakú hegyet. Valahol a hegy túloldalán csapája kivezetett az erdőből, és széles rétet keresztezett. Az ám, de merre?"

Megnézem:

 

2019. 06. 09.

Nyirő József: Az elszántak

"Fél napig lábalják a havasokat, fennsíkokat, a különös varázslatú tájak szépségében elmerülve, szabadon, feloldódva, derülten, senkivel se találkozva; aztán letelepszenek, hogy valamit falatozzanak. Néha a nap lepillant rájuk, hogy merre vannak. Pár percre meg is áll fölöttük, hogy kissé gyönyörködjék bennük. Jó elheverni a zsendülő avaron, nyakszirt alá kulcsolt kezekkel, s megfeledkezni mindenről, de a havas rájuk fúj, és az erdők odamorognak, hogy ki kell nyújtani a lábat, ha nem akarnak idekinn elesteledni. Mit törődnek ők az idővel. Olyan ez a négy bolond, mint négy gyermek. Csak lézengenek tél-túl, és képesek azt a hitvány patakot is órákig elnézni. Késő délután van, mire beereszkednek egy vad völgyek közé zárt, szétszórt román falucskába. Zsúpfedelű, vedlett kunyhók csúcsosodnak a magasba egymás mellett, mintha füstölt gombák volnának. Tövisből vert zegzugos kerítések veszik körül a néhány arasznyi udvart, amelyen az emberek és bivalyok ösvényt tapostak, ahol nekik tetszett, és behullott tetejű, összetajakolt ólak éktelenkednek rajtok, nekitámaszkodva a szennyes, öreg trágyadomboknak. Szalma és reves, szúőrlött, öreg fa az egész falu. A dombon ülő fatemplomocska is megunta már a szolgálatot, vastag cserefa bordái elváltak egymástól, s hegyes tornya megőszült az időtől és örökös égbenézéstől. Az út sárga, agyagos sár és patakfenék, telehordva özönfával, kővel. Rossz füst, rothadás és nehéz bivalyszag terjeng fölötte. Szemérmetlenül hat az egész kép, mint a rongyokból őszintén kilátszó emberi test. Az egyetlen ép és befejezett dolog az a szemét, amit a juhok, kecskék bőven elhullattak, amint hegyes körmükkel meglyuggatták az erdőbe torkolló hegyoldalt. A négy székely önkéntelen egymáshoz húzódik, ahogy a göröngyök közt átvergődik a falun, hogy valahol éjszakára szállást keressen magának."

Megnézem:

 

2019. 06. 08.

Zsindely Ferenc: Isten szabad ege alatt

"Ellobbant, kigyúlt, azután megint derengve parázslott, kísértett az éjszakában nyughatatlanul, mint a lidérctűz. Sátánfiak kósza két lámpása, törpék gépkocsijának kaján zöld szeme, úttalan utakon vitte a rontást. A sötétséggel együtt bújt elő valahonnan, s nappalra ugyanott lapult meg, ahol a sötét: rókatárnák kriptájában, korhadozó vén fák feketén tátongó üregében. Vadmacska volt. Kandúr. Teremtetett átoknak, rettenetnek, pokol kerítőjének. Így bocsáttatott el a világra. Hogy mikor? Bajos ezt megmondani. De megszületésekor nem jött még ő a világra. Születése után is csaknem ugyanolyan tehetetlenségben hevert, mint azelőtt, s négy testvéréhez majd ugyanolyan szorosan hozzáfűzve. És éppen olyan feneketlen szuroksötétségben is, hiszen kezdetben vakok voltak mind az öten. Szoptak és fáztak - ennyiből állt csak a különbség. Amíg szoptak, erre az időre megelevenedtek, irigykedtek, tolakodtak, gyűlölködtek. De mihelyt nem szoptak, kialudt bennük minden egymás ellen acsarkodó indulat, minden egyéniség: halomnyi összekuszált, lomhán rengő puhaság voltak, nem külön életek. És ezt őrizte az anyjuk, mint a mesebeli sárkány a mesebeli kincset. Köréje feküdt, föléje húzódott, saját szép, eleven testét borította rá minden rossz ellen. És ez az ötszájú csúf, mohó gubanc szívta ki belőle mind az édes anyatejet, ezt a sok-sok, irgalmatlanul összegyilkolt, idegen életekből szűrődő varázsitalt, amelynek véres szüretjére gyakran suhant el kölykei fölül a vadmacska. Neki jutott a szüret minden dolga., gondja, veszedelme, kicsinyeinek csak az édességét hozta volna haza. Azonban a tej ártatlan fehérjén mégis piros indulatok nőttek, langyosságán forró szenvedelmek, mézén keserű mérgek. Nőttek a kölykek, s a szemük lassan nyiladozni kezdett. Sokat nem látott a világból akkor sem, amekkorra kinyílott."

Megnézem:

 

2019. 06. 07.

Dr. Móczár László: Az állatok gyűjtése

"Emlőseink zöme az egész évben tevékenykedik, a téli időszak sem kivétel ez alól. Igazi téli álmot csak kevés emlősünk alszik (pl. sün, ürge, hörcsög, pelék, denevérek). A kedvezőtlen időjárás sem korlátozza mozgásukat, esős, viharos napokon is járnak táplálék után. Szaporodásukat erősen befolyásolja az időjárás, tehát a levegő hőmérséklete és a csapadék mennyisége. Ha sokáig tart a tél, és a tavasz viszont esős és hűvös, akkor, különösen a kisemlősök száma erősen megcsappan. Ilyenkor rendkívül elszegényedik az emlősfauna. Miután a téli évszak tizedeli meg legjobban a kisemlős állományt, azért általában télen és kora tavasszal a legkevésbé eredményes az emlősfogás. Augusztusban, szeptemberben az állomány felszaporodik, úgyhogy rendes időjárás esetén, főleg ezekben a hónapokban találhatunk és foghatunk legtöbb emlőst. Az emlős állományt a közöttük jelentkező különböző betegségek is megtizedelhetik. Egyesek bizonyos periódusosságot vélnek felfedezni a túlszaporodás jelentkezésében. Azt állítják, hogy ez szoros kapcsolatban van nemcsak az időjárással, hanem pl. az erdei kis rágcsálók esetében a makkterméssel is, ha tehát ez bőséges, akkor sok az állat, ellenkezőleg kevés. Annak ellenére, hogy mindenütt jelen vannak, mégis ritkán láthatók, és nehezen gyűjthetők, mert az emlősök nagy többsége csak a szürkület beálltával esti, éjszakai és a hajnali órákban mozog. Életük, életmegnyilvánulásaik tehát a nap bizonyos szakaszához kötöttek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nappal is ne mutatkoznának, főként olyankor, ha egy bizonyos területen túlságosan elszaporodnak, hiszen a táplálék keresése erre kényszeríti őket. Emlősök tehát mindenütt és mindenkor gyűjthetők. Számos fajukat azonban természetvédelmi és vadászati törvények védik hazánkban is. Ezeket a törvényeket mindig tartsuk szem előtt."

Megnézem:

 

2019. 06. 06.

Dr. Heltay István: Vadásziskola

"A természetvédelem és az intenzív apróvadgazdálkodás érdekei között is van bizonyos ellentét. A természetvédők azért kifogásolják a mesterségesen nevelt apróvad túlzott kibocsátását, mert ezek az őshonos fajokkal táplálkozási és élőhelyi kompetícióba kerülhetnek (például fácán-fogoly). A folyamatosan nagy számban kibocsátott, mesterségesen tenyésztett állat parazitózisok, betegségek előidézője lehet, és a vadon élő, azonos fajú állatfajok esetében a genetikai keveredés és a leromlás veszélye is fennáll (tőkés réce). A természetvédelem álláspontja szerint az ilyen jellegű intenzív vadgazdálkodásnak kizárólag a vadaskertben van létjogosultsága. Nem kifejezetten természetvédelmi és vadgazdálkodási, hanem inkább ökológiai problémát jelent az idegen állatfajok betelepítése, behurcolása. Az ökológia tudománya az idegen állatfajok betelepítését többnyire károsnak tartja, nemcsak azért, mert ezzel meghamisítják a faunát, hanem azért is, mert egy alkalmazkodóképes agresszív faj kiszoríthatja az őshonos állat-és növényfajokat. Számtalan tengeri szigeti példa bizonyítja a betelepítés, behurcolás veszélyességét, miszerint a nem honos patkányok, kutyák vagy macskák szinte teljesen tönkretették az őshonos növény-és állatvilágot. Nem is túl régen a magyar vadgazdálkodásnak is voltak tévelygései ezen a területen, amelyek a hazai vadászati lehetőségek színesítését célozták meg. Szerencsére a faunaidegen vörös fogoly, vadpulyka, kanadai lúd és szikaszarvas nem volt alkalmas a meghonosodásra. Természetvédelmi törvényünk egyébként szigorúan szabályozza ezt a kérdéskört, mely szerint Magyarországon nem honos növény-és állatfajok betelepítéséhez a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. A természetvédelem és a vadászat-vadgazdálkodás a felsorolt ellentmondások és látszólagos ellenérdekeltségek ellenére sem egymást kizáró, sőt inkább egymást feltételező tevékenység. A célok végső soron azonosak vagy egymáshoz nagyon közelállóak."

Megnézem:

 

2019. 06. 05.

Bein Károly: A kis rovargyűjtő

"A legtöbb rovarnak 4 szárnya van, melyek mindig a torhoz vannak kötve és melyek közt 2 mellső-vagy felső szárnyat és két hátsó-vagy alsó szárnyat különböztetünk meg; csupán a legyeknek van két szárnyuk és csak néhány rovarnak egyáltalában nincs szárnya. Mind a mellső-, mind a hátsó szárnyak vagy egyneműek, gyakran átlátszók és erezettek (a pillangóknál ezenkivül szines pikkelyekkel fedettek), vagy pedig a felső szárnyak keményebbek, átlátszatlanok, szarú- vagy bőrnemüek; ekkor fedőszárnyaknak mondjuk és ezek a nyugvó rovarnál a hártyanemű alsó szárnyak fölött fekszenek, mint ahogy ezt a bogaraknál, az egyenes- és félreptüeknél láthatjuk. A rovarok életében legérdekesebb az átalakulás vagy a metamorphozis; ez abban áll, hogy az állat egymásután 4 különböző életfolyamaton megy keresztül, és pedig: a pete, álcza, báb és a tökéletes rovar állapotán. Az apró, gömbölyded vagy hosszukás petéket a nőstény többnyire igen nagy számban elrejtett helyeken rakja, melyeken vagy melyek közelében a kikelő párája táplálékát lelheti. A petéből kel ki a falánkságáról ismeretes álcza, mely alakja szerint különböző névvel jelöltetik; tulajdonképeni álczának akkor nevezzük, ha 6 lába van, ilyen a legtöbb bogár álczája; kukacznak akkor mondjuk, ha se feje, se lába nincs, ilyen a légy álczája; hernyónak akkor nevezzük, ha 10-16 lába van, ilyen a pillangó álczája, végre álhernyónak, ha még több lábuk van (többnyire 22), ilyenek pl. a levéldarázsok álczái. Ha az álcza megnőtt, akkor átmegy a harmadik, a báb-állapotába; ennél két, egymástól lényegesen különböző alakot különböztetünk meg. Ugyanis a bábnak vagy egyáltalában nincsenek mozgás- és rágószervei és látszólag élettelen állapotban fekszenek, gyakran egy burokkal körülvéve vagy a földbe bujtatva, mint a hogy ezt legtisztábban a pillangóknál észlelhetjük, - ekkor tulajdonképeni bábnak mondjuk; vagy pedig 6 lábbal és rágószervekkel ellátott fürge teremtés, mely már egészen a teljes rovar kinézésével bir, csakhogy még a szárnyak hiányzanak, és ekkor nimfának mondjuk; ilyenek a szárnyatlan sáska, a porva stb."

Megnézem:

 

2019. 06. 04.

Richard Gilbert: 200 kedvelt szobanövény termesztése és ápolása

"Hogy valaki hol helyezi el a szobanövényeit, az legmesszemenőkig személyes ízlésének kérdése. Sokan a növényeket is díszítőelemként használják fel, csakúgy ahogy ezt a lámpákkal, a kanapékkal vagy a szőnyegekkel teszik. A növényeket oda helyezik, ahol a leghatásosabbak, anélkül hogy arra gondolnának, milyen növekedési feltételekre van szükségük. Ez többnyire tényleg nagyszerűen néz ki, de a növények így sajnos nem sokáig élnek. Mások viszont kialakítják a növényeik számára a helyes fényt, a megfelelő hőmérsékletet és a nedvességet, de egyáltalán nem érdekli  őket azok díszítőértéke. A legjobb megoldás abban rejlik, ha megtaláljuk a kompromisszumot: ha komolyan ügyelünk növényeink legjobb növekedési feltételeinek megteremtésére, és ha van egy kis érzékünk a művészeti értékekhez, akkor egészséges, ízlésesen elhelyezett növényeink lesznek, amelyek jól beleillenek a környezetünkbe. És mindez csupán egy kis odafigyelés kérdése. Az erős levélformájú, s feltűnő megjelenésű növényeket, mint amilyen pl. a legtöbb pálma, a filodendron, a Fatsia japonica és a Beaucarnea recurvata, "szobornövényeknek" hívják. Ezek hatásos látványelemek lehetnek egy helyiségben, és rögtön magukra vonják a figyelmet, körübelül úgy, mint ahogy a szabadban egy kerti dísz. Használjunk hűvös, zöld leveles növényeket egy különben spártai fürdőszoba barátságosabb arculatának kialakításához, és tegyük élénkebbé az unalmas szobát tarkán virágzó növények jelenlétével. Az olyan kihangsúlyozott formájú növények, mint amilyen a Yucca elephanties vagy a csupasz szárú dracénák és a Monstera deliciosa egy semleges háttér előtt vagy egy fényforrás ellenében ható sziluettként mutatnak legjobban. A csupasz helyiségek lágyabbnak tűnhetnek, ha egy nagy Nephrolepis exaltata, mint egy vízesés tör elő az ámpolnából. A bonyolult hátterek egyszerű növényeket igényelne erős körvonalakkal és lágy színekkel."

Megnézem:

 

2019. 06. 03.

Pénzes Bethen: Terrárium

"A terrárium szó latin eredetű. Magyarul annyit jelent, hogy földtartó (terra=föld). Két fő típusát ismerjük. Az egyiknek az aljzatát szilárd talaj - föld, kő - borítja, ezt nevezzük terráriumnak. A másiknak az aljzata két részre bontott, egy bizonyos hányada szilárd, vagyis "szárazföld", míg a másik részt víz (aqua=víz) borítja, az az akva-terrárium. A terrárium a hazánkban beszerezhető anyagokból házilag is elkészíthető. A fő szempont az legyen, hogy jó minőségű anyagokat használjunk, melyek szilárdan ellenállnak az állandó nedvességnek, nyirkosságnak. A terráriumot mindig úgy állítsuk össze, hogy hőmérséklet, pára, megvilágítás és méret szempontjából megfeleljen az oda telepítendő állatoknak. Tehát a mesterséges környezet minél jobban hasonlítson az eredeti élőhelyhez. A terrárium úgy készüljön, hogy abban ne csak az állatok érezzék jól magukat, hanem mi is gyönyörködhessünk benne, vagy zavartalanul végezhessük megfigyeléseinket. Éppen ezért, a betekintésre szolgáló üvegoldal lehetőleg nagy felületű legyen. A terrárium, akva-terrárium összeállítását csak egyszer, a most következő fejezetben tárgyaljuk részletesen. A továbbiakban ezekről már nem teszünk említést, hiszen ez a módszer a többire is érvényes. Gőték és vízibékák elhelyezésére akva-terráriumot kell építenünk, mert ezek az állatok életük nagy részét a vízben töltik, amire már külsejük is utal. Férőhelyüket úgy képezzük ki, hogy az állatok bármikor kimászhassanak a szárazföldre. 3-5 állat elhelyezésére 50x25cm alapterületű és 40 cm magasságú férőhely szükséges. Az utóbbi években egyre kevesebb akva-terrárium és terrárium készül fémkerettel, -vázzal. Itt is - mint az élet oly sok területén - alapvető változások tanúi lehetünk. Egyre-másra készülnek a csiszolt szélű üvegekből szilikonkaucsuk ragasztóval összeállított állatférőhelyek. Ez a módszer lényegesen olcsóbb és tartósabb, mint a korábbi megoldások bármelyike. Ma már szinte gyerekjátéknak számít 500-600 l űrtartalmú terráriumot - az előbb említett ragasztásos eljárással - összeállítani."

Megnézem:

 

2019. 06. 02.

Kittenberger Kálmán: A megváltozott Afrika

"December 21-én érdekes elefántos napom volt, bár hallgatott a puskám. Esős hajnalban nagyon rossz volt a járás a harmattól, esőcsöppektől roskadozó bivalyfüvesekben. Embereim harmatpaizsul egész subákat kötöttek száraz banánalevelekből. Természetesen őket járattam magam előtt, de még így is nyakig vizes lettem. Eredetileg Albert-Nyanzához akartam leereszkedni, de úgy kilenc óra tájban friss elefántnyomok keresztezték ösvényünket és így némi gondolkozás után rászántam magam e nyomok követésére. Nagyon nagy volt ezen a vidéken az elefántjárás. Már a friss csapás felvevése előtt is sok szélesre taposott párnapos és régebbi elefánt-országutakat kereszteztünk. A nyomok eleinte nem voltak nagyon biztatók, de titokban azt reméltem, hogy a csapathoz talán csatlakozni fog egy-két jó bika. Sokáig mentünk az elefántnyomon, melyhez több új nyom is csatlakozott. Az embereim már nagyon visszafelé kívánkoztak, ami érthető is volt, mert azt remélték, hogy Albert-Nyanza lapályain lövök számukra egy-két vadat. A terep, bár nagyon hullámos, aránylag könnyű, mert csak a völgyekben volt igazán magas elefántfű, az ott folydogáló patakok mentén. Különben jobbadán satnyább elefántfüves vagy bivalyfüves részeken mentünk át és az elefántok símára taposott friss csapáján könnyen is esett a járás. Végre egy termitadombról megpillantottam a túlsó hegytetőn egy kisebb csapat elefántot. Jó ideig tartott, míg a völgybe leereszkedtünk, majd megint felkapaszkodtunk az elefántok helyéhez. Mikor már hallottuk őket, egyik emberünket feltoltuk egy fára, ki azonnal számolni kezdte - 5-7-8 elefántot látok - pár lépésnyire levő állatokat. Hiába integetünk neki, hogy milyenek az agyarak, nem ad választ. Csak azt suttogja, hogy két nagyon nagy állat van közöttük és lassan felénk mozognak. Embereim segítségével én is felkapaszkodom a fára és elfoglalom emberem helyét, ki egy emelettel magasabbra mászik fel. Valamit meghallottak vagy a szellő libbentett egy pillanatra valami áruló szimatot, mert nyugtalankodni kezdtek és egy kicsit felénk is vonultak, miközben persze egy-egy ormány szimatot keresve nyúlott fel a magasba."

Megnézem:

 

2019. 06. 01.

Fischer Frigyes: A magyar halászat

"Nincsen olyan nép, melynek a története ne így kezdődött volna: folyók partján, erdők szélén tanyáztak és halászattal, vadászattal foglalkoztak. Az ilyen nomád életet élő ember mindennapi életében a sport és munka jóformán egybeolvadt és csak erősnek, de főleg ügyesnek kellett lennie, hogy a természet dúsan terített asztalához járulhasson. A halászat ebben az időben egyszerűen csak a hal birtokbavételéből, halfogásból állott, a halászó ember törekvése csupán odáig terjedt, hogy ízes falattal pillanatnyi éhségét csillapítsa. A tovasuhanó évszázadok az ember és természet viszonyát gyökeresen megváltoztatták. A letelepült embernek nem volt elegendő már csak pillanatnyi éhségét elűzni, hanem hozzátartozóiról és későbbi szükségleteiről is gondoskodni kellett. Ezzel bevonult életébe és egyre nagyobb szerepre emelkedett a gazdasági tevékenység. Nagyobb zsákmányra kellett törekedni és a zsákmány elraktározásának a kérdését is meg kellett oldani. A halászat terén a fejlődés hosszú időn át csupán a halász-szerszámok és halfogási módok tökéletesítésében állott és csak a történelem határkövén innen eső korszakban jutott el a mesterséges haltartó-medence létesítéséhez, amely a fogott halak elraktározását is lehetővé tette. A haltartó-medencétől a haltenyésztést szolgáló halastóig eszmeileg csupán egy lépés a távolság, mégis évszázadoknak kellett elmúlni, amíg a halraktározásból a haltenyésztés kifejlődhetett. Az állattenyésztéshez képest ez a fejlődés igen lassúnak látszik, ennek azonban meg is van a magyarázata egyrészt abban, hogy a vizek mélyében élő halak életmódjának a kiismerése is nehezebb volt, mint a szárazföldi állatoké, másrészt abban, hogy a halak nagy szaporasága folytán a természetes vizek halbősége sokkal későbbi időszakban mutatott olyan mértékű csökkenést, amely a tenyésztés bevezetését szükségessé tette. Ma azonban midőn egyrészt a folyószabályozások és a hajózás, másrészt a vizek közelében létesült ipari központok szennyesvizei a folyók halállományát éppen csak, hogy teljesen ki nem pusztították, a haltenyésztés nagy jelentőségre tett szert és élénk forgalmú nemzetközi piacot teremtett magának."

Megnézem:

 

2019. 05. 31.

Alix Christie: Gutenberg tanítványa

"A tény, hogy Gutenberg kedvére járhatott-kelhetett, ékes bizonyítéka volt előkelő mivoltának. A kereskedőkkel és a céhtagokkal ellentétben látszólag mit sem érdekelte, hogy netán elfogják mint az adós Mainz polgárát. Fust bizonyára minden kereszteződésnél fizetni kényszerült, zsíros tenyerekbe csúsztatott ezüsttel biztosítva a szekerei továbbhaladását a jelentéktelenebb, kevésbé ellenőrzött utakon. Ha volt valaki, aki tudta, hogy utazott a mester, az Hans volt, ő azonban a fejét rázva csak annyit közölt, hogy felméri a lehetőségeket. Peter számára teljesen mindegy volt, melyik könyvet fogják legközelebb elkészíteni a műhelyben. Meghagyta a döntést Gutenbergnek és Fustnak - ő addigra már úgyis felkerekedik, hogy írnokként álljon munkába. Végül csak eldőlt, mi lesz a következő munkájuk. Advent második hetében egy nap Lorenz sietve érkezett, szinte holtsápadtan, és a mester elé hajított egy levelet. Gutenberg letette a reszelőt, amellyel épp dolgozott, megtörölte a kezét a maszatos kötényében, majd megvizsgálta a kis küldeményt, amelyen valami hivatal pecsétje díszelgett. - Őfelsége kinevezése - élcelődött, majd felnyitotta a levelet. A többiek figyelték, ahogy az arcán sorra váltották egymást a különböző érzelmek, miközben olvasott - először borúsnak tűnt, azután mintha szélvihar söpört volna rajta végig, végül kiderült, ahogy leengedte a kezét, és egy pilanatra a távolba meredt. A tekintete találkozott Hanséval. - Rosenberg - mondta kurtán, mire a másik bólintott. - Kénytelen leszek Eltvillebe menni hajbókolni. Valahogy nyilván értesültek... vagy megkaparintották az egyik első példányt. - Ekkor hirtelen megfordult, és végignézett a lehangoló látványt nyújtó társaságon. A tekintete penge módjára hasított beléjük. Ők - egyértelműen az érsekre és Hermann Rosenbergre, általános helynökére utalt. Kizárt, hogy utóbbi Heilanttól hallott volna az egészről - Peter semmi olyat nem árult el, ami Gutenbergre utalt volna. Mindenesetre a keze nyirkos volt, ahogy elfordult, és a homokba nyomta a vékony formanyomót."

Megnézem:

 

2019. 05. 30.

Juhani Nagy János: Lótuszt a fazekunkba!

"A madártej illata. Egy szempontból jó, hogy nem vagyunk aztékok. Akkor vanília helyett azt mondanánk, hogy tlixochlitl. Mondanánk? Gyanítom, úgy járnánk vele, mint némely politikus a monetáris restrikcióval: ki se tudnánk ejteni. Vagyis, visszamenőleg, lemondhatnánk gyerekkorunk felejthetetlen illatairól, melyek madártejeket, finom süteményeket és sárgás fagylaltgömböket lengtek körül. Nehéz ugyanis elképzelni, amint anyukánk, nejünk, beszerzendő a rudanként külön csomagolt illatot, kétszáz forintért tlixochlitl-t kér. Mire kimondaná, türelmetlenebb városlakók már szólnának is rá, hogy ne tartsuk fel a sort, kérem. Talán ezért is van, hogy az Európában vaníliává (Vanilla planifolia) lett tlixochlitl idegenkedik a városoktól. Legalábbis azoktól, amelyeket nem aztékok laktak, nem Közép-Amerikában, Mexikó északi és keleti részén találhatók, és ahol nem nőnek toronymagas fák. Ez a vadon növő, orchideafélék körébe tartozó kúszónövény ugyanis szereti jó magasan növeszteni virágait a rajtuk megjelenő keskeny hüvelyekkel, amelyek kocsonyás belsejében alig látható fekete magocskák rejteznek. Akár tizenöt méter magasra is felfut, de termesztett változatát a könnyebb hozzáférés érdekében nem hagyják ilyen magasra nőni. Mifelénk legföljebb botanikus kertek üvegházaiban tűnik ki vaskos leveleivel és sárgászöld illatos virágaival a támrendszerre kúszó vanília. Termesztése drága mulatság, hiszen a virágokat egyesével, mesterségesen kell beporozni. Számunkra a futónövény hosszú toktermése az érdekes. Az eleinte zöld hüvelyek idővel aranysárgává érnek, ekkor leszedik őket. A termést még éretlen és ízetlen állapotában szüretelik le. Ezután bonyolult eljárásokat igénylő erjesztés következik, ennek bizonyos stádiumában dérre emlékeztető bevonat jelenik meg a babarnult vaníliarudacskákon. Meleggel és vízzel végzett fermentálás során fejlődnek ki a vaníliában a közkedvelt, jellegzetes íz-és illatanyagok. Az édességek, fagylaltok, sütemények és édes mártások fűszerének édeskés-aromája hő hatására "jön elő" igazán."

Megnézem:

 

2019. 05. 29.

Wass Albert: Kard és kasza I-IV.

"Ilyen körülmények között kapta Bölényes a nevét. De bármilyen lassan is haladt a munka, mire az őszi esők megeredtek, mégiscsak elkészült Buzát a házzal. A tetőhöz Virág vágta sarlóval a nádat, ő is kötözte csomóba. De a meredek gerendázathoz már Buzát kötözte, hársfa kérgével, s ő verte tömöttre a lapos fával is, hogy szél ne hordozhassa és esővíz leperegjen róla. Egyetlen nagy vályogfalú, agyagpadló szobából állott a ház, melynek egyik sarkában ott volt a bölénybőrből készült fekhely, mogyoróvesszőkből kötözött asztal, két pad s polcok a falon. A másik felében ott volt a homokkőből összekalapált tűzhely s az ágasok, az akasztani való holmi számára. A tűzhely házagjait agyaggal tapasztotta be Buzát, s kéményt is épített hozzá, mely fölvitte a füstöt a hiúba. A hiút is bepadozta úgy-ahogy, hasított nyárfával, csupán a lajtorjának hagyott meg egy likat, éppen csak elegendőt, hogy beférjen rajta s felakaszthassa odafönt a füstölni való húsokat. Mire mindezzel elkészült, lehullt az első hó is, s nemsokára megérkeztek az első farkasok. Egy hideg, holdvilágos éjszakán egyszerre csak ugatni kezdett Szőrös, a kutya odakint. Inkább vonyított, mint ugatott. Miután ablaka nem volt a háznak, hogy kinézhettek volna, a tűzhely zsarátnokának rőt fénye mellett Buzát megkereste az ajtót, és félrelebbentette a súlyos bölénybőrt, s egyik kezében a felkapott tegezzel, a másikban az íjjal kilépett a hideg éjszakába, mezítlábasan. A ház ajtaja a tó felé nézett alá. Jobb kézre volt a forrás és a lombtalan, csupasz nyárfaliget, bal kézre pedig a kicsi karám a juhokkal meg a süldőkkel. Ott acsarkodott a komondorkölyök is, a karám ajtajának vetve a hátát. A hold fehér fénye megcsillant a fogain. Fölfele nézett, a domb irányába. S ahogy Buzát onnan az ajtóból követte a kutya tekintetét, három szürke árnyékot látott lassan lefele osonni a havon, a karám felé. Majd egy negyediket. Aztán egy ötödiket is. Jókora hegyi farkasok voltak."

Megnézem:

 

2019. 05. 28.

A szarvasok háreme - Magyar írók vadászelbeszélései

"Kutyáink, Diana és Vadász messze elkalandoztak az első felvett nyúllal, s távolról hangzó csaholásuk, melynek csengését elvette a dombokat borító hó lágysága, nyári délutánokon hangzó könnyed légyzümmögéséként verődött hozzám. Az éjjel hullott friss hó fehérségétől megbabonázott hegyek szinte döbbenetes némasággal bámultak egymásra. A meleg hótakaróval borított borókabokrok álmodozva aludtak, itt-ott fehér köpönyeges, égbe nyúló fenyőóriás állt őrködve felettük. A roskoványi domb irányában - mintha csak a hóban úszna lassú szárnycsapásokkal - egy  barna tollú ragadozó tartott rendes őrhelye felé, s mikor a fenyőfa tetején lebegve elhelyezkedett, ebbe az eseménytelen várakozásban mintha egy történet ért volna véget. Aztán előbukott a nap. A havas vidéket hirtelen fénycsíkok és kékes árnyékok futották végig. A csúcsok mintegy varázsszóra vakítóan emelkedtek ki a vonaltalan fehérségből. Valami édes bizsergés rázta meg a tájat a nap meleg csókjai nyomán, s halk csilingelés támadt, mikor a sugarak ezrei széjjeltöredeztek a hókristályok tűhegyein. De ezt inkább látni, mint hallani lehetett. Majd a piciny napsugarak halk kacaját hallgattam, amint búvócskát indultak játszani a hóköpönyeges borókabokrok közt, s amint ide-oda szökkeltek egymást kergetve, parányi kezük érintésére apró hólabdák indultak meg a hókupacok oldalán. Ragyogott minden, csak a távolabbi fenyvesek néztek komoran farkasszemet egymással. Ők nem értékelték a sok szépséget, ami egy napsugaras téli délelőtt mozdulatlanságában rejtőzik. A Mardunya-hegy felől halk zene szűrődik felém. Ott kopó hajt. Vadászik valaki. Kérdőleg pillantok apám felé. A domb aljában állt már egy félórája mozdulatlanul, puskával a hóna alatt a térdig érő hóban. Mint egy bronzszobor márványtalapzaton. A hangra figyelt, majd felém nézett, s megindult fel a dombon hozzám."

Megnézem:

 

2019. 05. 27.

Molnár Gábor: Holdárnyékban az őserdő

"Szombat. Napkelte. Végre, feljutottam ide a gerincre, az irtás határára, ahol az őserdő kezdődik. Lenn a Tapajos. Zuhog a napfény, és én belépek a szélén pörzsölt levélzetű vadonba. Félhomály fogad, párásság. Csönd. Avar, korhadásszag. Hullt rőzse roppan kopott tornacipőm alatt. Körülöttem lomb sátor, élő és holt törzsek sűrű, inda fűzte összevisszasága. Vastag, egymás fölébe növekedő, több "emeletes" növény és indarengeteg. Lenn és fenn - mindenütt - rovarok, hangyák sürgő világa. Zizzenő, finom a bogárnesz, csak úgy hallani, ha minden figyelmemet rászánom. Óriási, kék fürkészdarázs zizzen el mellettem, eltűnik. Sajnálom, hogy nem szedhetem gyűjtésembe. Termeszekre találok. Barnák, és kéttüskés fejükön hatalmas, ártalmatlan rágó. Sűrűn vonulnak. Hová? Nincsen kedvem megkeresni. Nyilván lombfölddé korhasztandó levélszeletkékért vonulnak. A lombföldben, kúpjaik mélyén, egyedüli táplálékukat jelentő gombatenyészetüket gondozzák. Körülöttem több termeszkúp, élő fatörzsek köré rakva. Odább réges-rég kihalt termeszerődítmények. Belsejükből rég kikorhadt a fa. Nesz voltaképpen semmi. Csak néha hull, csörög alá valamiféle fennakadt ágkorhadék. Csönd van körülöttem. Csak saját vérem zenéjét hallom fülemben, és ezt a súgást is csak akkor, ha odafigyelek. Más világ ez, mint ami odakinn az irtáson ölelt. Tegnap végre visszatértem ide, ahonnan kiszakadtam. A kinti irtáson talál majd helyet a Ford-ültetvény hatalmas narancs meg másféle gyümölcsöse, amelyekhez a gyümölcsfa csemetéket Belémből ideirányítottuk. Abelardo most nincsen velem. Másfelé barátkozik a vadonnal. Vele, a mellőle nem távozó Milton. Lenn, a fazenda előtti folyamrészen, az éjszaka végén kötötték ki az ideérkezett jókora uszályt. Kirakodásra vár a tömérdek facsemete, banángumó."

Megnézem:

 

2019. 05. 26.

Csathó Kálmán: Vadászzsákmány

"A magasles három bükkfa köré építve, olyan nagy volt, mint egy szoba. Vastag szénaréteg takarta a padozatát. Aladár Pistával együtt kényelmesen megfért rajta akkor is, mikor lefekvésre került a sor, mert a disznó este csakugyan nem mutatkozott, meg kellett várni a hajnalt, amikor, Isten tudja, honnanjövet el szokott defilirozni a leshely alatt. Amint végigfeküdtek, Pista tüstént elaludt. Aladárnak azonban nem jött olyan hamar álom a szemére. Lilikére gondolt, aztán az úszóruhára, aztán arra, hogy mégis csak öregember lesz húsz esztendő mulva, Lilike pedig még akkor is fiatal asszony, ami nem jó dolog... Azaz hogy dehogy nem jó dolog! Fiatal feleség mindenképpen jobb, mint az öreg és nem az nem jó, hogy Lilike még akkor is fiatal lesz, hanem az, hogy ő nem lesz az többé. Na de hát, Istenem nem szabad az embernek arra gondolni, hogy hogy lesz húsz év mulva! A fontos az, hogy most még fiatal, semmi baja a világon, mindössze orrsövényét kellene megoperáltatni, mert íme, most is milyen kellemetlen, hogy nem lélekzik szabadon, csak ha a jobboldalára fordul... Forduljunk hát jobboldalra és próbáljunk aludni!... Behunyta szemét és már éppen kezdte érezni azt a kellemes zsibbadást, amely az elalvást meg szokta előzni, mikor hirtelen arra riadt fel, hogy a vaddisznó ott röfög közvetlenül mellette. Mi ez? Hát hogyan mászhatott fel ide a létrán?... De amint felocsúdott félálmából, már tisztában volt vele, hogy nem a disznó röfög, hanem Pista horkol. Ejnye, azt a!... Oldalba bokszolta a fiút, ez erre megfordult, pár pillanatig csendesen szuszogott, aztán újra rákezdte a fűrészelést még hangosabban. - Hallatlan! - mérgelődött Aladár magában. - Ilyen fiatal gyerek, huszonöt éves és úgy horkol, mint egy öreg serfőző. - Újra fölkeltette és rámorgott: - Ne horkolj úgy, az ebadtát! Pista dünnyögött valamit és újra megfordult. Egy darabig csendben volt, Aladárnak sikerült is elaludnia, de mikor később újra felérzett álmából, megint úgy harsogott mellette a fiú, mint a gőzfűrész."

Megnézem:

 

2019. 05. 25.

Molnár Gábor: Ahol az ösvény véget ér

"A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni most még csak én tudom. Lehetséges, később mások is megtanulnak benne olvasni, megismerik az ősvadon most csak kevéssé ismert szépégeit. Odahaza is meg-megszállt ilyen erdei hangulat, gyermekkorom szép bakonyi kalandozásainak sűrűjében. Az akkor vadnefelejcs kéksége most a rám boruló forró övi égboltozat kékségében tündököl, az erdei harangvirágok szívemben kondulnak. Jó ez a rokoni emlékeztető az itteni szépségek érzékelésére. Láthatatlan ez a minden köteléknél erősebb lánc, amely a mondabeli Prométheusz módjára ideláncol az őstermészet óriási sziklájához. A vadon sok alakban jelentkező keselyűje, a láz, a nélkülözés, hárítható és háríthatatlan bajok forrása, sűrűn belém szaggat. Soha senki itt ingyen nem kap semmit. Fizetni kell errefelé mindenért a csend szimfóniáiért, az eget zengető, villámterhes mennydörgésekért, az őserdő avaráért, a legparányibb és a legnagyobb zsákmányért. Néha szinte visszalépek, mikor az őserdő fellebbenti előttem valamelyik titkát rejtő fátylát, vagy felém mutatja foga fehérjét. De ezért sohasem haragszom, hiszen mindig háríthatok. Acélt markolva állok most is az őserdőben. Emellett nagy erőt jelent az önmagamba vetett hit. Néha ezt a hitemet - elmosolyodom - nagyon is megcsúfolja a vad, fékezhetetlen természet. A belső erő azonban mégis éltet, folytonosan előre, előbbre visz. Soha nem hagy sem szellemi, sem fizikai tespedésbe. Többször hallottam panaszképpen Amazonas-szerte gyűjtő európai vadászoktól, hogy "üres" az őserdő. Üres bizony annak, akinek üres a szíve és belső világa, nincs igazi erdei elhivatottsága. Igénytelen indiánként, erdei caboclóként kell itt élni, osonni a járatlan vadonokban. Sokszor lépésnyi távolságból kell elejteni a riadó, hirtelen kelő, menekülő állatot. Ha ezzel a vadásztudással, az indiánok osonásának készségével rendelkezik az európai, az őserdő, az ingovány egyszerre élettel, vaddal, szépséggel telik meg."

Megnézem:

 

2019. 05. 24.

Szurmay Sándor: Vadászemlékek, horgászélmények

"A Pálffy gróf királyfai uradalma hagyatékgondnokának, Bernáth Géza barátomnak szíves meghívására 1914. június hó elején elmentem őzcserkészetre e pozsonymegyei uradalom Tárnok alatt fekvő csádés-nedves nagy rétjére. Sík terület ez, vízlevezetőcsatornák egész hálózatával, amelyen az áttekintést csak az árkok mellett itt-ott levő fűzfabokrok korlátozták némileg. Az árkok 2-300 lépésnyire egymástól párhuzamosan haladtak és ugyanilyen vagy talán némileg nagyobb távolságra harántárkok voltak, úgy, hogy az egész terület nagy része szabályos négyszögekre volt beosztva. A fű lekaszálása előtt ezen a területen az őzek nappal részint fűben, részint pedig az itt-ott, az árkok mellett levő fűzfabokrok árnyékában egyenkint vagy többen együtt heverésztek. Hajnalban és este pedig látta az ember valamennyit., amint legelésznek, talán 20-30 darab vagy még több is. Ilyenkor nem volt ajánlatos a cserkészet, mert mind éberen figyelt a szabad területen és az első őz, amely megriadt, elbolondította a többit is. Annál élvezetesebb lett azonban a cserkészet világos nappal ezen a helyen, amidőn a vadász az árok mellett haladt, a vadőr pedig a párhuzamos szomszéd árok mellett ment. Minduntalan ugrott ilyenkor egy-egy vagy több együtt fekvő darab és az őz szokásához híven szaladt vagy 50-60 lépésre, ott körülfigyelve megállt, a vadásznak pedig volt ideje és módja előkészülni a lövésre és a válogatásra. Így vadásztam én 1914. június 8-án szép verőfényes, meleg, szélcsendes napon, midőn egy harántárkon átkelve tőlem balra vagy 25 lépésre felugrott egy őz és egyenesen a tábla közepe felé tartott. A magas fűben tőlem elfutó kistestű darabon csak azt láttam, hogy a fején valami nagy csomót hord; parókás baknak gondoltam és elhatároztam, hogy amint megáll, melövöm. Vagy 80-90 lépésre tőlem csakugyan megállt, felém mutatta az oldalát és én, mivel nem volt időm az agancs további gusztálására, mert a következő pillanatban már újból megugrik, leterítettem."

Megnézem:

 

2019. 05. 23.

Slatin Rudolf: Tűzzel-vassal a Szudánban

"Az elégedetlenség főokát a rendkivűl magas adók igazságtalan kivetése képezte és az a körülmény, hogy a behajtásnál a hivatalnokok és a rendelkezésükre bocsátott katonák még azonkivűl is sok mindenféle zsarolást és mindenrendű kihágást követtek el. A különösen az utóbbi időkben magasabb hivatalokhoz jutott benszülöttek csak arra törekedtek, hogy önmaguk és rokonaik, a kiket az alárendelt hivatalos állásokban helyeztek el, mentől hamarább meggazdagodjanak. Igy többek között sok rosz vért szűlt az országban, hogy Gordon pasa Eliás nevű gazdag kereskedőt nevezte ki pasává és Kordofán mudirjává. Helyetteséűl Abd er Rahman ben Naga bej szerepelt, ki szintén kordofáni kereskedő volt. Mindkettő képes lett volna az országot jól kormányozni, de bennnszülött kereskedők lévén, egyoldalú kereskedelmi ösztönüknél fogva mégis inkább arra törekedtek, hogy az országot a maguk és rokonaik érdekében kizsákmányolják. Ehhez járúlt még az a körülmény is, hogy kinevezésük felélesztette kereskedőtársaik elkedvtelenítését, kik rájuk mondhatnám féltékenykedni látszottak és önmagukat az ország kormányzására csak olyan képesnek tartották, mint hatalomra emelt társaikat. Mikor Eliás pasa Mek Ádám Omdaballohoz küldött hogy az évi adót beszolgáltassa, ez büszkén hivatkozva királyi származására a követelést kereken visszaútasította. >A kereskedőknek megfizetem a tőlük vásárolt portékát, de kereskedőnek nem tartozom adóval< mondá büszkén az adó behajtás végett hozzá érkezett követeknek. Egyszersmind embereket küldött El-Obeidbe, hogy tudakozódjanak vajjon kihaltak-e már a törökök és a fehérek valamennyien, mert a kormány már arra szorúlt, hogy e legmagasabb állásokat benszülöttekre, és akkor sem az ősi uralkodó család sarjaira, hanem kereskedőkre ruházza. "

Megnézem:

 

2019. 05. 22.

Siró Béla: Debrecen megpróbáltatásai

"Máig élő tévhit, hogy a Hortobágy elszikesedését a folyószabályozás okozta. Ennek inkább az ellenkezője igaz. Az árvizek ugyanis évszázadok során sok mészszegény iszapot hordtak az ártelüretre és számtalan vizes rét, mocsár, láp alakult ki. A szikesedés, a szik pedig nem más, mint az ártér vizeinek elpárolgása  után maradt só-, ásványlerakódás. Máig élő vélekedés az is, hogy a Tisza-szabályozás miatt vált terméketlenné, mezőgazdaságilag alig hasznosíthatóvá a Hortobágy. Valójában az Alföld szélsőséges és kiszámíthatatlan éghajlata okozhatott jelentős veszteségeket és nem a Tisza-szabályozás. Ha jókor jött az eső, nem volt gond. 1829-ben például nem volt árvíz, kiszáradtak a tavak, de a tavaszi esőzések bőséges legelőt és szénát adtak. Ha tavasszal gyakran eset az eső, akkor gazdag réten legelt a gulya, a ménes, a juhnyáj. A rosszkor érkezett árvíz viszont egy aszályhoz mérhető károkat okozhatott. Valóságban már közvetlenül a Tisza-szabályozás után tudták, és meg is fogalmazták, hogy öntözőcsatornák kiépítésével kell kiküszöbölni az Alföld szélsőséges, aszályra hajló éghajlatának káros mezőgazdasági hatásait. A város a Tiszával határos birtokrészén tógazdaságot alakított ki haltenyésztés céljára az első világháború idején. Először azt tervezték, hogy egy kísérleti legelőöntöző telepet létesítenek 5000 kat. hold öntözésére, de végül az adottságok miatt a tógazdálkodás mellett döntöttek. 1916-ra orosz hadifoglyok bevonásával elkészült a 18 kilóméteres tápcsatorna, Tiszakeszinél a szivattyútelep, és két tavat is feltöltöttek kísérleti céllal. A gazdaság azonban csak a világháború és a forradalmak után kezdett termelni, és kikerült a város tulajdonából. A tényleges öntözés csak a Hídi csárda közelében, a Hortobágy folyón kialakított duzzasztómű (Borsósi duzzasztómű) és tározótó megépítése révén vált lehetővé 1938-tól, mintegy 900 kat. hold területen. A tényleges és általános megoldást azonban a csak jóval a második világháború  után kiépült Keleti-és Nyugati-főcsatorna jelentette. De akkor már Debrecennek nem voltak pusztai birtokai."

Megnézem:

 

2019. 05. 21.

Fekete István: Tarka rét

"Amikor még Február fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet. Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe. Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel a föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében. S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág. Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még. Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt, sem illatot adni. De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, melyet ha hirtelen melegedne fel az idő, nem vethetnek le és tehetnek molyzsákba, mint az emberek. Rendre, rendre: sorjában. A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai. És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb."

Megnézem:

 

2019. 05. 20.

Fekete István: Rózsakunyhó

"Előző este esett pár szem eső, reggelre elseperte a szél a felhőket, és csillagos szép időben indultunk el arra a bakra, amelyről mostanában úgy beszélünk: "Az a bak!" Minden erdőnek vannak ilyen csodái, melyekről semmi biztosat nem tudni, mert senki pontosan nem látta, de arra esküszik mindenki, hogy "agancsa egy arasszal van a füle fölött". A szálasban " töksötét" volt. (Ezt a jelzőt úgy olvastam valahol, és azért használom, mert talán beleköt valaki, és megmagyarázza, mit jelent. Mert sötét a szurok, az éjszaka, és még sok minden lehet sötét, de a tök? ...) Hagyjuk azonban a tököt. Botladozunk a szálasban; a fák koronáján már végigsuhant a derengés, és meg-megálltunk, mert a halk neszek még éjszakaiak voltak. És nem beszéltünk, mert suttogni kellett volna, a román vadőr pedig fennhangon se ért meg, nem suttogva. A hegytetőn már hajnal volt. A nagy fák halkan suttogtak az ébredő erdő felett, és a túlsó domboldalban erélyesen riasztott egy bak. Nem a mi bakunk volt, nem is törődtünk vele, de itt már csendesebben jártunk. A szálas alagútjából kilátunk a vágásra, de ott sem mozdult semmi. A harmatos füvön csendes járás esik. Minden zaj nélkül elérjük a helyet, ahol a kivilágosodást meg akarjuk várni. Csend van. Én azon gondolkodom, hányszor írták le, hogyan lesz az éjszakából szürkület, hajnal, világos reggel, és hányan leírják még, mert minden ébredés új és más, mint maga a tollat dirigáló emberi lélek. A vadőr csendesen szuszog mellettem. Nézi ő is az erdőt. Nemrégen más urakat is vezetgettem itt; volt köztük miniszter is, aki azonban nem adott borravalót, ezért vadőröm szívéből kiesett. -Nem volt úr - mondta -, nem volt jó ember. - S én nem rontom el a kedvét. Nem volt úr, és rossz ember volt! Éppen én legyek más véleményen? Közben világosodik. Színe van már a virágnak, fűnek, és a bárányfelhők között józanul és halványan ballag a holdvilág. Mellettünk a hagyásfán egy lappantyú gondolkodik, hogy folytassa-e titokzatos szárnyalását, de aztán meggondolja magát, és eltűnik az öreg erdő homályában."

Megnézem:

 

2019. 05. 19.

Molnár Gábor: Horgászom az Amazonason

"Nézem a háromméteres botot, a végén a zsinegre csavart buktatót, a belészúrt horgot. Talál hozzá a szöcskecsali. Másik igapóhoz megyek. A piabinhák nem vetik majd meg a szöcskecsalit. Ötven lépésre lehet a kerek tó, amelybe áradáskor, tehát nemsokára, betör az igarapé vize, hatalmas, élő víztükörré változtatva a most cserjésektől, zöld sásmezőktől tagolt tájat. Szerte, amerre csak nézek, sötét, vadonszegte szigetpartok, vizek. Magányosság, napvágta, csillogó víz. A meleggel most már nem törődöm. Majd tüzessé forrósítja a nap a kajmánok nyomaitól valaha feltüremkedett sarat. Tupi legyen, aki a maga elszarusodott, bőrkeményedéssel teli talpán itt, a sütős agyagon egyáltalán megáll. Megviselt bakancsom megvéd az égető talajon. Szomjas vagyok. De semmi esetre sem kívánok inni a forró, parti léből. Amott - nézek előre - másik igapo, zöld és árnyékos cserjés, vízig érő földhát. Mocsár, aminek partját alkalmasint nem szárította kővé a nap. De odaérve látom - itt is meleg a víz. Lépéseim, ha nem vigyáznék, visszhangosan döngenének. Nem szeretem megzavarni a táj csöndjét, mert ezzel elriasztanám az esetleges zsákmányt. Zsákmány pedig mindenütt kínálkozhat.. Piabinha kellene, de túl sok a kajmán. Már kiették az igapóból az ottmaradt halakat. Felém fordulva, talán zsákmányt remélve figyelnek rám a kajmánok a vízből. Valamiféle általam érzékelhetetlen kajmán jelzés mehetett át az igapón: ügyelj! Vigyázz! Elmosolyodom. El kell hessentenem a kajmánok zsákmányt kerítő reményét. Az árnyékos cserjést a földhát szélesedésén igyekszem megközelíteni. Oda telepszem be a cserjék alá horgászni - határozom el. A cserjés - lassítom lépéseimet - háromszáz méteres körzetben az egyetlen hely, ahol valamiféle emlős rejtőzhet. Olyan a lombozat a maga árnyékosságával mint valami óvó rejtek. Csak a víz felőli részt látom, mögötte mindent rejt a domb. "

Megnézem:

 

2019. 05. 18.

Fekete István: Örökség

"Szeptember végi hangulat kísér utamon. A völgyekben még ott bujkál a vénasszonyok nyara, de itt fent már zörögve hordja a szél a falevelet. A túlsó  domboldalon hordó kong: szüretre készülnek. Nemsokára megcsordulnak a fürtök, a pincék vidám füstöket áldoznak, s az öreg diófákról álmos éjszakákon koppanva hull alá a dió... A pincegádorok megint egy évre elteszik a nótát, azután csak a csend szövögeti láthatatlan hálóját a homályban. Künn a venyigesorokat majd befújja a hó. Egy-egy szarka cserreg a karókon himbálózva, a pincék meg behunyják apró szemeiket, hogy a lakodalmak mámorát őrző öblükben álmodhasson a múlt, kísérthessenek az elszállt melódiák, és érhessen új nóta új nászra a százéves dongák között.. Aztán elnyel az erdő. Itt is csendes, pókhálós álomra készülő világ. Megállok az egyik nyiladékon. Messze, messze ellátni. Előttem borong Somlyó vára a távolság és pár száz esztendő ködében, jobbra a veszprémi hegyek vonala elnyúlva és elveszve a messzeségben. Mily messze és mégis milyen közel! Boldog vagyok és végtelenül gazdag. Mert az enyém itt most minden. Enyém a zörgő avar, a horizontok messze kékje, az öreg fenyők suhogása. Enyém a csend és a csókák rikkantása párás magasságokban. Lassan járom a cserkészutakat. Gyantaszagú alagútban. Zsong a fenyves, mintha évezredes orgonák búgnának az álmos völgyekben. Ahol kilátok az égre, fürge felhők úsznak az égen, és a túlsó oldal ezernyi avarszínű, kavargó levele közül szomorú öreg arcával mintha idemosolyogna az ősz... Aztán látok valamit, ami más utat szab őszi hangulatba süllyedő gondolataimnak. Egy kiásott darázsfészek. Persze Csalavér barátom serénykedett itt is... Úgy látom azonban, az "üzlet" nem volt sima lefolyású. A kiásott fészek egész környéke tele van hatalmas ugrásainak, elcsúszásainak nyomával. Eshetett itt egy-két "csípős megjegyzés". "

Megnézem:

 

2019. 05. 17.

Vadászírók elbeszélései: Ébred a dzsungel

"Egy mocsága törzsbeli fiú volt velem, aki a sörétes puskámat hozta, és egy pálmarostból készült kosarat, mert akkor madárgyűjtésre indultam. Mikor oroszlánom összeesett, odaszóltam az erősen visszahúzódott emberemnek, hogy szaladjon, és hívja az otthon maradt három embert (ennyiből állott akkor az egész szafárim, azok közül is az egyik gyerek volt), és hozza el a fényképezőgépemet is. Emberem azonnal elsietett, én meg, hogy jobban lássam a lelőtt oroszlánt, néhány lépést tettem feléje; a fű teljesen eltakarta. A sebzett állat helyéről hangzó mérges, fenyegető morgás azonnal "állj"-t parancsolt: lövésre kész fegyverrel vártam a támadó előbukkanását. Nem kellett soká várnom! Mikor a felém törő oroszlánt megláttam, fejét véve célba, rögtön lenyomtam a ravaszt, de csak egy hitvány csattanás hangzott. Puskám csütörtököt mondott! A következő pillanatban az oroszlán már mellettem  termett, és mancsával a combomra vágott - éppúgy, ahogy a macska szokta a hozzákapó kutyákkal -, ami azonnal földre döntött. Fektemben puskámat két kézre fogva, keresztben az oroszlán szájába szorítottam, és úgy próbáltam távol tartani magamtól. Ezekre a válságos pillanatokra később sem tudtam pontosan visszaemlékezni, csak azt tudom, hogy közben az állat erős, érdes nyelve a jobb kezem ügyébe került. Nagyot rántottam rajt, hiszen az életemről volt szó. Erre a váratlan inzultusra az erősen sebzett állat egy pillanatra visszahőkölt, a fegyver a jobb kezemben maradt. Ekkor hirtelen leismételtem egy másik töltény, és az oroszlán felé sütöttem, persze nem archoz emelve és célozva, de oly szerencsével, hogy a lövedék az állat szemén hatolt be, és a koponyát összezúzva azonnal halálát okozta. A rövid küzdelem közben mindvégig hátamon hevertem. Mikor feltápászkodtam, bizony szomorú alak lehettem: ruhám mind letépve, és mindenem merő vér."

Megnézem:

 

2019. 05. 16.

Fekete István: Barangolások

"Elindult már a hejehuja az erdőn. A csapongó nászrepülések vidámsága elszakadt, mint a hegedűhúr hajnaltájon. A madárszívek ablakán hűvös józansággal bepillantott a fészek gondja, az anyaság aggódása, és ha szól is a madárdal reggel vagy alkonyattal, az már nem a régi, felelőtlen ujjongás, hanem vagy a hála vagy a kérés vagy a panasz nótája. Hiszen nem mondom, a hímje még most is felrikkant, hogy így meg úgy, vagyunk mi még olyan legények... de ha meglátják a fészken ülő asszonykák aggodalmas, lázas szemét, egyszerre elhallgatnak, vagy csippannak bocsánatkérőleg, hogy ők azt nem "úgy" gondolták, és nagyon csodálkoznak, hogy a feleség egy pillanatig is kételkedett az ő komoly mivoltukban. Ez igazán szép!... Egyébként pedig: tessék, itt van ez a felséges kukac... És árnyékos, titkos lett az erdő. A szél csak a tetején borzong végig, és ha szét is nyitja a fák boglyas fejét, összecsukja megint, mert nem illik beleskelni más mindennapi életébe. Ilyenkor hamvasabbak az erdők, éberebbek az éjszakák. A békamuzsika zsongása harmonikázva verődik házunk falának, és lehull a földre. Elgondolom, hogy ha e sok hang mind hangjeggyé  válna reggelre, kocsival kellene elhordani a házunk mellől... Hát ilyen bolondokat gondol néha az ember, és hallgatja az éjszakát, amikor egyszer csak a szomszéd kéményen elkezd kelepelni a gólya. Lehet, hogy ez a békáknak szól, de lehet valami éjszaki ájtatosság is, melyre felébred az asszony. És megszólal: - Hallja, hogy kelepel a gólya? - Nem, nem hallom... egyébként is alszom... - Jó, jó! Egész nap nincs itthon, és még ilyenkor sem akar beszélgetni... Erről jut eszembe, hogy Zoltán bácsinak kellene egy őzgerincet küldeni. - A gólyakelepelésről az őzgerinc? Nagyon logikus... - Mindegy. Most megbeszélhetjük... Sóhajtottam. Legyünk túl rajta. - Az nem megy olyan könnyen - mondtam. - Tudja, hogy válogatok. Nekem nem a hús a fontos..."

Megnézem:

 

2019. 05. 15.

Molnár Gábor: Pálmakunyhó az őserdőben

Aláírt!

"Úgy mozog odalenn az óriáskígyó, mint a lassított film. A Winchester felhúzott, hátradőlő kakasára pillantok. A töltényt elsütő gyúszeg kerek kis korongja szinte lesi a kakas életet pusztító rácsapását. Célba veszem a zsákmányt gyűrő anaconda fejét. El kell pusztítanom, mert élve nem tudom elfogni. Így legalább megmarad a bőre. Múzeumi célra kitűnő, mert magam nyúzom. A nagy óriáskígyók, a kifejlett példányok bőre a legritkább esetben alkalmas múzeumi célra, mert a caboclo, ha el is ejti, lusta a dudoros fejről lenyúzni a bőrt. Egyszerűen levágja a nyaknál. Így aztán a bőr tudományos célra hasznavehetetlen. Felemelem a Winchestert. Célzok. A széles, dudoros és erőteljes fej, az első csigolya előtti koponyarész, rajta "ül" puskám nézőkéjén, célhasábján. Négy lépésre lehet az anaconda a mederfenéken. Céllövöldében sem lehetne nyugodtabban lőni. Lövésem beledörren az erdei némaságba. A mederben szétcsúsznak a törzsgyűrűk. A sucuriju fején átment ólomdarab - úgy látom - belevágott a cutiába is. Sokat már nem ront. Lekanyarítom vállamról az iszák feketére izzadt szíját, lecsapott ágcsonkra akasztom. A Winchestert a parton hagyva, leereszkedem a mederbe. Az anaconda kimúlt. Megfordítom. A döglött, forgáccsá tört csonttú agutit - így is nevezik a cutiát - feldobom a partra puskámhoz.  Ott majd megehetik az erdei dögevők, ha meglelik. Kinyújtoztatom a jó comb vastagságú óriáskígyót. Végigmegyek mellette, s hanyatt fordítom. Sárga hasa, mint a kikirics. Mászópajzsai félelmetesen nagyok. Késem borotvaéles, de alig fogja a kemény hasi bőrt. Mintha száradóban levő marhabőrt vágnék, olyan szívós. Öreg jószág, legalább nyolcvan esztendős. Ennyire tartom, mert durva, megviselt sérülésektől forradásos bőre küzdelmekkel teli, viszontagságos életútról beszél."

Megnézem:

 

2019. 05. 14.

Dr. Csernus Imre: A nő

"A gyerekek óhatatlanul  leutánozzák a szülők mintáját, de ennek a kudarca náluk sokkal korábban manifesztálódik, húszas éveik vége felé, harmincas éveik elején. A szülők sokszor nem is tudják mindezt. A gyerekeik sokszor haragszanak rájuk, sokszor nem is akarnak velük beszélni sem. Ezeket a szülőket azonban nem félreállítani kell, hanem a megfelelő helyre rakni. Sokan a lányok közül  egy idő után elkezdenek gondolkodni, hogy szeretnének-e olyan életet élni, mint az anyjuk? Nézzük a 24 órás sztorit, amelyet manapság oly sok hölgy űz. Egy középkorú nő élete manapság miből is áll, ha a gyermeke kicsi, vagy akár egy kicsit nagyobb? Felkel, általában egy időben a férjével, vagy a pasi egy kicsit megelőzi, és elhúz a francba melózni. A hölgy felkel, reggelit készít. Ha iskoláskorúak a gyerekei, akkor megnézi, minden be van-e csomagolva, vagy nem is nézi meg, és elviszi a gyereket a suliba, hogyha kicsi. Elrohan dolgozni, munka után felszedi a kölyköt, hazarohan. Otthon várnak rá az egyéb teendők, a gyerek már otthon van, veszekszik vele, hogy miért nem tanul, a férj valamikor hét-nyolc óra felé érkezik haza, sokszor kapatosan - mert a férfiak a feszültségeiket legtöbbször így vezetik le -, a nő közben a csekkeket intézi, gondolkodik, hogy beugorjon az ábécébe, főz valamit, elkészíti a vacsit.  Végigrohanja a napját, másokkal foglalkozik, s ebben az egész, egynapos sztoriban csak azt nem látom például, hogy ez az ember nőként hogyan becsüli meg saját magát? Mert anyaként, dolgozóként funkcionál. S nőként? Na, mikor? Sokan azt mondják, hogy a férjük semmit sem segít. De ezt miért engedik meg? A kiadóban volt egyszer egy beszélgetés, amelyet fontosnak tartok, mivel sokan gondolkodnak így.

Megnézem:

 

2019. 05. 13.

Nemeskéri Kiss Sándor:...hol nem volt...

"Lakásomtól éjjel háromkor indultam, egyórai szekérút; mire a területre értünk, már kivirradt, gyönyörű, harmatos hajnal; a laposokban könnyű, fátyolszerű párafoltok. Meglehetősen sík, csak néhol enyhén dombos, cser-és akácfiatalosok, sűrűségek, melyekbe nehéz belátni; segítség az elszórt tisztások s a szép, széles nyiladékok, melyeken  nemegyszer állottam már a téli vaddisznóvadászatok alkalmával. De milyen más akkor minden! Megnézem egy-egy régi állásomat, ahonnét száz lépésnél továbbra is belőhettem az erdőbe - most húszra se lehetne, annyi a lomb. Vadőr nincsen velem, hiszen a kocsis jól ismeri az irányokat, meg én se vagyok idegen ezeken a kedves helyeken. Mert nagyon szép tud lenni az ilyen lombos, bár sziklák nélküli erdő is, habár persze más, mint amilyenre a zólyomi hegyekbe sóhajtom vissza magamat. A felvidéki erdők csobogó hegyi patakjai, suttogó fenyvesei, ezernyi virágtól  pompázó rétjei és mohos sziklái olyan emléket hagynak bennünk, hogy kezünk némán szorul ökölbe. No de hát ha egyelőre nincsen pecsenye, jó lesz a főzelék is, különösen ha ilyen finoman van elkészítve, mint az itten: gondosan óvott és ápolt vadállomány, nem túlságosan "agyonmérnökölt" erdő. Minthogy azonban sok a szarvas, természetesen évről évre kevesebb az őz; friss disznótúrások mindenfelé, nagyokat zökken rajtuk szegény vadászkocsink. Az első vad, mely elibénk került, egy domború homlokú, csodálkozó szemű pettyes szarvasborjú volt, mely csak nagy sokára ugrott vissza a kissé beljebb álló anyjához. Olyan ártatlan-bambán viselkedett, hogy szinte nehéz elhinni, miszerint ezekből a bámész tekintetű bibaszkákból válhatnak azok a "rafanérozott" vén bikák, melyek olyan gyakran és huzamosan képesek velünk kibabrálni. Tehenet és borjút jócskán láttam, de a nap is feljött már, mire az első őzeket megpillantottam."

Megnézem:

 

2019. 05. 12.

Orfűi medvehagyma kincseskönyv

"Erdőszélén, faluvégén a Baranya megyében található Karácodfán élek kisfiammal és száz kecskéből álló nyájammal. Hat évvel ezelőtt, barátom rábeszélésére adtam fejemet a kecsketartásra, később pedig a kecskesajt készítésére. Döntésemet máig sem bántam meg. A hazai és külföldi szakkönyvekből megtudtam és megtanultam, hogy a népi gyógyászat világszerte számos betegség gyógyításában használja a kecsketejet és a kecskesajtot. A világ több részén az antibiotikumok felfedezése előtt a tbc gyógyításának fontos eszköze volt a kecsketej-és sajtkúra. Már az elődeink is tudták, hogy az anyatej pótlására a kecsketej a legalkalmasabb, mivel összetétele a többi tejhez képest a legjobban hasonlít az anyatejhez. Ismert az is, hogy a tehéntejre allergiások is fogyaszthatják tejét, mert a kecsketejből hiányzik a tejallergiát kiváltó fehérjekomponens. A legújabb kor divatja is hasznot húz az aranyos kecskék áldásos tejéből, mert számos szépségápoló szer egyik fontos alapanyaga a kecsketej, a természetgyógyászok pedig a szervezet méregtelenítéséhez használják a sajtkészítésnél keletkező savót. A sajtkultuszáról híres Franciaországban, a több száz sajtféleség mintegy felét kecskesajtok teszik ki. A közhiedelemmel ellentétben a kecske nem egy buta és ostoba állat, hanem igenis okos, értelmesnek és intelligensnek nevezhető szerzet. Az eredeti életmódjukhoz hasonlatos módon táplálkoznak és mozognak. Mivel az én jószágaim szabadon legelnek, mozgásigényüket maximálisan képesek kielégíteni, étrendjüket pedig kellő bölcsességgel saját maguk válogatják össze. Ezért ők sokkal élénkebbek, egészségesebbek, mint azon kevésbé szerencsés társaik, amelyeket szűk helyre zárva, állandó, egyhangú takarmányon tartanak."

Megnézem:

 

2019. 05. 11.

Molnár Gábor: Négyen a vadonban

Dedikált!

"Elégedetten igyekeznek kifelé a fújó, kapálódzó, apró jaguárokkal, én pedig összeszedem az avaron heverő puskákat, és pillanatig eltöprengek az elejtett jaguár mellett. Hogyan neveljük, tartsuk életben a három értékes jaguárkölyköt? Mert az indián démonhit istenével, a hasas állatokat védelmező szem nélküli Curupireval aligha gyűlik meg a bajunk, annál inkább gyűjtőutunk élő szaporulatával. A napsütötte fövenyen a többiek kicsomagolják, és az egyik ketrecbe eregetik az ellenkező, szelídíthetetlen kis fenevadakat. A láda kígyószaga cseppet sem tetszik apró vendégeinknek. Juan, aki közben mély, vérző karmolásokat szerez, nem elnéző. A "tettes" szédülten imbolyogva igyekszik lábra állni a pofonok után. Abilio ráfordítja a rozsdát, görbe szeget a bőrszíjon függő ládatetőre. Az oncához igyekszünk. Hátha a hím tiszteletét teszi, rátalál az avarravatalon nőstényére. De semmi. A nehéz jaguárt kivonszoljuk, legázolva a páfrányokat, az aljnövényzetet. Karmos mellső lábaiba ketten-ketten kapaszkodunk, a homokpad szélére vonszoljuk, és szaporán vágunk, nyúzunk késeinkkel, lehúzzuk a fehér hártyás dögről a furcsa illatú, foltos bőrt. A puha bőrhajlatokban, különösen a lábak belső felén, szép számmal akadnak kullancsok, elnyírjuk őket az éles pengével, nehogy valamiképpen átmásszanak hozzánk. A fejlettebb példányok egynémelyikét kihúzom, és a széles szájú rovargyűjtő üvegbe hajítom. A jaguár bőréből több kullancsfélét sikerül összeszednem. Nem hinném, hogy ezeknek az onca is úgy örvendezett életében, mint ahogy most én. Babnyi példányok is akadnak köztük. Legényeim még nem vérbeli rovarvadászok, és ezen a kullancsgyűjteményen jót mosolyognak. Juan hajlós, rugalmas ágakat vagdos. Ezekre, mint óriási íjakra, ráfeszíti társaival a foltos, hatalmas bőrt. Legalább húsz íj formájú, rövidebb-hosszabb bot feszíti az onca pintada bőrét, amelyen még most, nyúzott állapotában is duzzadnak a csecsbimbók. Juan saját csónakja feltárt pálmaborítója alá veti a hatalmas, friss bőrt, mert ha nap érné, rövid idő alatt csontszárazra aszalná, elpusztítaná a bőrben az enyvanyagokat, és nem lehetne többé jól kikészíteni."

Megnézem:

 

2019. 05. 10.

Dr. Csernus Imre: A férfi

"Az éremnek mindig két oldala van: jó és rossz. Nappal és sötétség. Boldogság és boldogtalanság. Öröm és bánat. Élet és halál. Meg fogunk halni. És az miért baj? Ha én ezt elfogadom, akkor fogok tudni szépen élni. Ha meg jön a halál, akkor meg eljött az időm! Nézzük meg, milyen életet éltem! Megtettem-e mindent, amit tudtam, az élet összes területén? Megtettem. Mi van az élet után? Majd meglátom, ha eljön az időm. Sokan beszélnek arról, hogy van valami az élet után. De a megérkezésről még nincs korrekt tudósításunk. Kevesen jöttek vissza, azok is csak arról beszélnek, amit közben láttak. Akkor ezek szerint, ott csak valami nagyon jó lehet. Mert ha ott valami rossz lenne, akkor mindenki úgy menekült volna vissza, mint a huzat. Mivel az emberi természet alapjaiban úgy épül fel, hogy jót és boldogságot okozzunk önmagunknak. Tehát a halál után ezek szerint csak valami jó dolog történhet, hiszen még senki nem jött vissza onnan. Mindebbe az is beletartozik, hogy lehet, hogy holnap rossz idők következnek, de kitartó, következetes munkával holnapután nagyon jó lehet. És természetesen hozzátartozik a szerencse is, de az csak azoknak jár, akik a nehéz, megmérettető helyzetekben nem roppannak össze, és ilyenkor is okosak és bátrak. Hát, igen, sokszor visszagondolok az eddigi életemre... Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet. A kiegyensúlyozott élethez szükségesek az olyan örömök is amelyek segítségével kibírhatjuk a nagy próbatételeket."

Megnézem:

 

2019. 05. 09.

Dr. Sterbetz István: A természet szolgálatában

"Kardoskút életterében nem kevesebb, mint hetvennyolcféle madár fészkelése igazolódott. A magyar szikeseken különösképpen értékelt sóspusztai fajok közül a bíbic, a goda, a gulipán, a széki lile, szikipacsirta rendszeresen, a kis lile, az ugartyúk, gólyatöcs, székicsér, piroslábú cankó pedig elvétve költenek. A terület azonban, bár fészkelő állománya is becses, igazi nagy hírét mégis vonuló madártömegeinek köszönheti. Egyszer azonban híre mégis költőmadár révén járta be a nemzetközi szakirodalmat, amikor a reznektúzok fészkelése bebizonyosodott! 1973 nyarán, kora hajnalban érkeztem a szikes pusztára. A rét szélén egy gazos tarló közelében riasztottam fel a reznekpárt, fogoly nagyságú, még röpképtelen fiókával. Ez a találkozás Kardoskút madártani kutatásának egyik legemlékezetesebb eseményét jelentette. De miért olyan feltűnő a reznekfészkelés? A fácántyúk nagyságú reznektúzok egykor még elterjedt fészkelő lehetett a magyar pusztákon, eltűnését a megszokott módon, civilizációs tájváltozásokkal magyarázza a közvélemény. Közép-Európában manapság már eseményszámba menő ritkaságnak számít, ha egy-egy vonuló példánnyal találkozunk. Kipusztulására kényelmes elfogadni az átalakuló környezet magyarázatát, azonban egyszeriben bonyolódik a kérdés, ha oknyomozva próbáljuk boncolgatni, hogy valójában miért is lett szegényebb ezzel az érdekes, szép madárral a hazai vadállomány. A reznek két változatban fordul elő Európában. Törzsalakja az Ibériai-félszigeten és Franciaország délnyugati tájain honos. Keleti alfaja, amely egykor Közép-Európát is benépesítette, manapság csak a Balkán-félsziget keleti peremén és az ukrán síkságokon fészkel szórványosan. Összefüggőbb területfoglalásával csupán az Uráltól-Volgától keletebbre találkozunk. Hazai viszonyait a XVIII. század végétől ismertetik a legkorábbi adatok, amikor Moson megyében és az Alföldön említik gyakori előfordulását. Ez az elterjedés még a múlt század utolsó évtizedeiben is fennálhatott. Hagyományos költőhelye volt egykor a Csallóköz, ahol még a századforduló éveiben is költőfajként ismerték."

Megnézem:

 

2019. 05. 08.

Zsindely Ferenc: Isten szabad ege alatt

"Hát nem jön a tél az idén, nem jön. Esik az eső egyre, mélyül a talaj, dagadnak a vizek. Megáradtak a barázdák, kiöntöttek az árkok, a völgyekben tavakat fodroz a szél, rétek és legelők mind csupa tenger s a szántások feneketlen ingovány. Ők az urak az idén, a vizek. Eltarisznyázta valahol az időt a tél, s közben a nyakára nőttek. Persze, ha megemberelné magát, ha jeges ostorával úgy istenigazában végigcsördítene rajtuk, egyszeriben beléjük fagyasztaná a nagy hetvenkedést. Tán meg is teszi még. Azonban az egereken nem segít már vele. Az egerek már elpusztultak, a sárba belevesztek. Egy-egy árok magasabb partja, egy-egy fás legelő szárazabb lejtője azok az ararátok, ahol az özönvíz belőlük magnakvalót hagyott. Ölyvet alig is látni az idén. Szárazabb vidékre húzódtak a finom egérpecsenye után. Nekik úri a soruk, őket hetedhétországon röpíti a szárnyuk. De a szegény gyalog rókák nem utazhatnak el idegen országba, könnyű élhetésre. A rókák nyomorognak. Egér sincsen, s ha legalább hó volna! De hó sincsen. Sármányok, cinegék frissek és vidámak. Bogyóval tele a fák, lakmározhatnak a rigók is. Nincs most madár, amelynek felkopnék az álla. Fagy nem dermeszti szárnyukat, éhség nem vakítja szemüket. Alig lehet belőlük elkapni vagy egyet is. Nagy jó dolgában még a buta fácánnak is mintha növekedőben volna az esze. Fogolynak, nyúlnak kutyabaja. Éberek, erősek, gyorsak. Könnyen vigyázhatnak, nem szorítja őket oktalanságokra a nyomorúság. Nekik jó is ez a lágy tél. Örülhetnek neki. De a rókára keményebb akármilyen hóviharnál. Azonban ki kell bírni mégis. Élni, mindenképpen élni: ez a közös nagy, szent parancs. Ha örökös harcok árán, ha örökös kínok közepette, furfanggal, erővel, gyáván, kegyetlenül: de élni. Aki teljesíti, helyesen cselekedett. Eddig még lehetett valahogyan. Az erdőkön leginkább a szomszéd határban. Ott szárazabb az avar, ott maradt egér."

Megnézem:

 

2019. 05. 07.

Fekete István: Végtelen út

"A Végtelen út cselekménye onnan indul, ahol az előző regény addigi körülményeiből kiszakadó gazdatisztjének története befejeződik. Ez utóbbi ugyanazzal a felismeréssel veszi tudomásul a továbblépés kényszerűségét, amely az idegenbe szakadt francia fiatalember számára is a megnyugvást hozza el: a változás az élet törvényszerű velejárója, ezért nem feltétlenül a véget, inkább az újat, egészen pontosan: a megújulás lehetőségét jelenti. A családos gazdatiszt és az unokájától búcsúzó Pipet egyaránt azzal szembesül, hogy nem a helyben maradás, hanem a hagyományokhoz, az emlékekhez és önmagukhoz való hűség a folytonosság biztosítéka. Ám ennek felismeréséig és elfogadásáig mindkettőjük esetében hosszú és kacskaringós út vezet. Helyzetüket nehezíti, hogy zűrzavaros gazdasági, illetve társadalmi és politikai viszonyok között kénytelenek ellehetetlenülő életük gyeplőjét alaposan megmarkolni. Tapasztalatai a gazdatiszttel egyre nyilvánvalóbban éreztetik, hogy sorsa a vesztébe rohanó ország megpróbáltatásait idézi, hiszen "szakad a hám, az istráng, s a sok gazda gazdátlan csikói vadul vágtatnak az úttalan úton az öreg bricskával, melyből élve vagy halva lassan kiszáll mindenki". Vagyis a közte és az uradalom birtokosai közötti orvosolhatatlan nézeteltérések - a személyes ellentéteken túl - valójában az egész társadalmat érintő  és összeomlással fenyegető baj tünetei. Az újabb regény főszereplője pedig már nem a lejtőről, hanem a szakadék pereméről kénytelen édesapjával és inasukkal elmenekülni. Életük gyökeres fordulata esetükben is szorosan összefügg tágabb környezetük válságával, sőt, őket már az addigi világ összeomlása fenyegeti. A Gyeplő nélkül gazdatisztjéhez hasonlóan azzal szembesülnek, hogy a passzív szemlélődést a cselekvésnek kell felváltania, mert immáron azok is tehetetlenek, akik "szabad Franciaországot akartak, de a gyeplő nem az ő kezükben van már, mert a forradalom tüzében elégtek a gyeplők és elégtek ők maguk is"."

Megnézem:

 

2019. 05. 06.

Ilosvay Ferenc: Jó vadászatot

"A fogolyról már elmondtam néhány apróságot, de illő, hogy kissé bővebben is említést tegyek a sík vidéki vadászatok legszebbikének szenvedő résztvevőjéről. Mert ő talán a legvédtelenebb, leggyámoltalanabb jószága a rétnek, mezőnek. Leginkább bizonyítja ezt a még sok esztendőre terjedő tilalom. Az 1941-42-es tél ugyancsak megritkította, úgyannyira, hogy - három hete annak, mióta hazajöttem - mindmáig csupán egyetlen gyér folttal találkoztam. De nem erről van most szó. Remélhető, nem tart sokáig, és szeptemberben ismét járjuk a zörgő tengerit, a száradó krumpliföldeket, a sarjúrétet, az őszi lucernást. Sík vidéken nincs szebb vadászat a foglyászásnál. Igaz, két nagy kelléke van. Elsősorban jó szemű puskást kíván, másodsorban helyes érzékű, igaz lelkű vadászt. Mert nincs annál ocsmányabb, mint egy nagy falka puskás ember, aggatékán apró, még alig kifejlődött fogolytömeggel. Kezdjük az elején. Ott, amikor túljutottam a vadászavatáson, a foglyászvendégeken, és csak ketten apámmal jártuk a tagot. Mert szép-szép  első foglyászáskor négy madarat felszedni, de nem addig van az. Annyira nem, hogy erős fél hónapba tellett, míg újból büszkélkedhettem.  Okát - aki vadászember, annak legkevésbé - nem kell magyaráznom. Az első két-három napon a fogoly még nem nagyon tudja, miért járkál annyi ember tanyahelyein, miért dörög az ég egyfolytában, sokszor egész délután. De amikor megértette, hogy a dörgés alkalmával családjából egy-egy, sokszor bizony több is elmarad, és soha nem tér haza, akkor már jobban ügyel, távolabbról kél, és óvatosabban repül. Nem esik annyira "kézhez", mint a kezdeti időkben. Arról meg minden vadász meggyőződött, a kezdő vadász pedig - téves büszkeséggel - tapasztalhatja, hogy Nimród atyánk a neki kedves tanonc vadásznak mindig bőkezűen osztogatja az első vadakat, nehogy kedve szakadjon."

Megnézem:

 

2019. 05. 05.

Dr. Berinkey László: Halak

"Harcsa - A kopoltyútüskék száma 14, a csigolyáké 71-75. Testhossza 2-2,5m, súlya 150-200 kg is lehet. Testalakja igen jellegzetes. Feje nagyon széles és lapos, törzse elöl hengerded, majd a hasúszók mögött hirtelen erősen elkeskenyedik. Szája igen nagy, a fej teljes szélességét elfoglalja. A szájban alul és felül sűrű sorokban elhelyezett, apró hegyes fogak vannak. Felső állkapcsán, közel a száj szögletéhez, 2 vastag és igen hosszú, a mellúszón is túlnyúló bajuszszál van, alsó állkapcsán pedig 4 vékony, rövidebb bajuszszál.  Szeme nagyon kicsiny, a fej oldalán, valamivel a száj szöglete mögött és felett van. Homloka igen széles, teljesen lapos. Elülső orrnyílása a fej elején van, közel a száj széléhez, a hátulsó ettől messze, hátul nyílik. Mellúszói jól fejlettek, 1. úszósugara vastag, kemény tüskét képez. Hátúszója nagyon kicsiny, elöl fekszik, a hasúszók töve előtt. A hát vonala csaknem teljesen egyenes. Hasúszói kicsinyek. Analis úszója nagyon hosszú, közvetlenül a hasúszók mögött kezdődik és a farokúszóig terjed. Teste a hasúszóktól hátrafelé oldalról nagyon erősen lapított. A farokúszó lekerekített. Oldalvonala jól látható, csaknem egyenes lefutású. Teste pikkelytelen, csupasz. Színezete fején, hátán és oldalán zöldes vagy szürkésbarna, sötétebb, szabálytalan márványozással. A mell-, has-, hát- és farokúszó sötétszürke. Analis úszója a test  oldalával megegyező színű, a márványozás az úszóra is ráterjed. Elterjedt a Rajnától keletre a Keleti-tenger, a Fekete-, a Káspi-tenger és az Aral-tó vízgyűjtő területén. Hiányzik Nagy-Britanniából, Franciaországból, a Pireneusi-félszigetről, Olaszországból és a Balkán nyugati részéből. A hegyipatakok kivételével folyókban, tavakban egyaránt megtalálható. A víz legmélyebb részein, a fenéken tartózkodik, alámosott mederrészek, gyökeres tuskók és bedőlt fák alatt szeret rejtőzködni, innen lesi áldozatát."

Megnézem:

 

2019. 05. 04.

Fekete István: Éjfél után

"Ez a kis Duna-sziget egyetlen erdő, amelyet a közepén nyiladék  vág keresztül. A nyiladék két oldala most fekete fal, a gyalogutat benőtte a fű, a levegőben csak a füvek, fák és a korhadás tiszta illata. Ez megnyugtató, tehát minden különösebb óvatosság nélkül besúrlódik a bokrok közé, s csak egy-egy ágpattanás jelzi útját, amelynek az öreg tölgy mellett vége szakad. Lassan világosodik, s a vén tehén csak áll. A fű itt majdnem vállig ér, s a bokrok alacsonyabbak, mert ide csak délben süt be a nap. A part felől egy ijedt fácánkakas kiabál, ami azt jelenti, hogy a tavalyi rókacsalád valamelyik tagja megúszta a telet. A fa egyik ágán ekkor valami nagyon halk kapargáló mocorgás hallatszik. Igen, a régi mókusfészek peremén ott ül a tavalyi nagy erdei fülesbagoly, és amikor egészen kivilágosodott, egy harkály kezdett dobolni a legmagasabb ágon. Mindez együttvéve: a hely, az idő, a hangok és a hasában vonagló mozgás a tavalyi, az azelőtti és a mindenkori szülést jelentették. Kicsit tipródott a fa mellett, a kisszobányi tisztáson, megszaglászta a lába alatt az avart, forgolódott maga körül, mintha ágyat rakott volna, aztán simán hasra ereszkedett. Valahol a nagy Dunán ekkör bődült egy hajó, a harkály piros hordársapkájában rikkantva vágott a hajnali erdőnek, a vén tölgy rücskös kérgén a hangok titokzatos karavánja is elindult, s egy csapat apró réce sziszegve sustorgott el az erdő felett. Az öreg tehenet most csak felülről lehetett volna meglátni, úgy körülvette a vadászkendernek nevezett hosszú száraz gaz, és mivel a hátán érezte, hogy valaki nézi, hát felnézett egyenesen a bagolyra. - Látlak Hu - mondta a szeme rebbenés nélkül -, bár nem szerettem, ha néznek... A bagoly olyan vékonyra húzta magát, mint egy ágdarab, és kettőt pislantott. - A fiak nemsokára repülnek, tele van velük a fészek - ásított, és becsukta a szemét, mert az ilyen kívánságot tiszteletben kell tartani; aztán a vastag törzs mellé tipegett, és eltűnt az ág hónaljában."

Megnézem:

 

2019. 05. 03.

Bársony István: Tavaszi szalonkázás

"Pest és Tolna vármegyék összeszögellésénél volt valamikor a "gógai királyság"; amíg ti. szegény jó barátom, a "gógai király" élt. Így neveztük tréfásan Fónagy Józsit, a legboldogabb életű  magyar vadászurak egyikét, aki eldorádót fejlesztett vadászati szempontból azon az őelőtte még nagyon elhanyagolt, vad tájékon. A dunai erdőségek remek világa terül el ott. Az erdőket kora tavasszal néha árvíz járja, s a mélyebb hajlatokban a víz megmarad egész nyáron is. A sok nedvesség ősbujaságúvá hizlalja a növényzetet, s a kőrisfák, a nyárfák, a fűzfák, az égerfák mind csodálatos kövérséggel díszlenek egymás mellett a termékeny televényben. Vannak ott olyan fűzfák, hogy a derekukat öt ember is alig-alig bírja láncban érintkező karral átölelni; az aljnövényzet nyaranta valóságos dzsungel; a vadszeder sűrűségben, a temérdek kúszó indahúrok közt alig bír az ember átvergődni. Ebben a vadonban remek búvója van minden vadnak, és mindig van ott mire vadászni; ha más nem, hát holmi kártevő vagy ragadozó állat. Egyszer, tavasszal, olyankor látogattam meg kedves barátomat, amikor igazán kár lett volna más istenteremtményét bántani, zaklatni, kivéve az olyat, amelytől bármikor is meg kell szabadítani a gondozott terület. Én is úgy gondoltam, hogy majd kijárogatok a csöndes erdei ösvényeken rókalesre; talán lövök egy szép királysast, sőt olyan szerencsém is lehet, hogy elém hoz a sors egy fehérfarkú halászsast, a remek albicilla nemzetségből; legrosszabb esetben beértem volna egy olyan-amilyen őzbakkal is; hisz az agancsát akkor már letisztogatta az alföldi erdők bakja. Nem is vittem más puskát, mint régi kedves Mauseremet, ezt a 8 milliméteres halálosztogatót, amelynél tökéletesebb, remekebb puska sohasem volt a kezemben. Ezzel a valóságos "szerelmemmel" éltem át legfeledhetetlenebb vadászélményeimet; ezzel úgy össze voltam forrva, mintha a testemnek része lett volna."

Megnézem:

 

2019. 05. 02.

Fekete István: Egy szem kukorica

"Ablakomban madáretető van. Idejárnak tollas kis barátaim - éhező zsellérei a télnek -, hogy a faggyúmaradékokon tornászva eltengessék parányi életüket holnapig. Reggel arra ébredek, hogy kopogtatják a kemény szalonnabőrt, és estefelé akkor tűnnek el, amikor a téli ködök alól alattomosan elindul felénk az éjszaka. Hogy éjjel hol vannak: nem tudom. Itt, a Sashegyen sok a feketefenyő, talán ezeknek bozontos hónaljában húzódnak meg, vagy a vadszőlőlugasok szövevényében, vagy a padlások zugaiban, ámbár sok itt a ház, amelynek egyáltalán nincs padlása. Teteje sincs. Az építőmester valamelyik emelet után megunta a dolgot, laposra kente a cementet, s azt mondta: kész. A padlás ósdi dolog, hol a gyerekek boszorkányok és tündérek után kutatnának, és rosszat álmodnának. Padlás nincs, mese is kevés van, és a cinegék menjenek aludni, ahova akarnak. Így aztán nem tudom pontosan, hol alusznak. De ez talán nem is fontos. Reggel itt vannak, és megállok néha írás közben, és gondolatban megsimogatom őket. Sajnos, csak gondolatban, mert ha megmozdulok elrebbennek. De nem mind olyan félénk. Van egy kis kék cinke, ez nem törődik vele, ha járok-kelek a szobában. Azt hiszem, rájött, hogy az a tökmag vagy faggyú nem magától került oda, s az az övék. Néha azonban idegenek jönnek. Ezek aggódva nézik az ablakot, s az etetőben csapdát sejtenek. De az éhség nagy úr. Látják a kis kék cinkét, nem történik semmi baja, közelebb bátorkodnak, azután - egy életem, egy halálom - rácsapnak egy szem tökmagra , és elrepülnek vele. Azelőtt fekete rigók is megnézték a kitett eleséget, de a szomszédban, úgy látszik, jobbat kapnak, mert itt hagytak. Nem is bánom. Szeretem a rigót is, de a cinegékkel szemben adósságom van, s most ezt törlesztem."

Megnézem:

 

2019. 05. 01.

Fekete István: Vadászok

"Híre-pora sincs már annak a sok esőnek, amelyet annyit szidtunk. Beitta a föld, elhordták a szelek, és felszívta a szivárvány... Pedig most kellene. Most! De hát nincs. Kívánva kívánják füvek, fák, vetések, minden, de nem jön. Nem is csodálom. Annyit küldtünk különféle csúnya helyekre, hogy elment. Megsértődött, és most kéreti magát. Privát ember, persze, hiába kéri. Az nem elég. De szóltam már a katolikus papnak, a lutheránusnak és a kálvinistának is, hogy tegyenek valamit az eső érdekében. Meg is ígérték. Azóta még nagyobb a szárazság... Az erdő is olyan, mint máskor augusztusban. Kiégett, cserepes, pókhálós. Már hajnalban olyan fülledt, mint a kemence. Izzadva ténfereg benne az ember. Láb alatt pattog a gally, morzsolódik a falevél és egy zöld gallyat tolok magam előtt, mert a keskeny utat úgy összevissza kötözték mindenféle pókok, hogy szúnyog legyen a talpán, amelyik itt elrepül. De a szúnyognak is van ám esze! Nem fönt repül a pókhálók csapdái körül, hanem lent, ahol mindenféle lábak járnak. Például az enyém! Amint megállok, hogy bekukucskáljak egy-egy tisztásra, szépen elhelyezkednek a vádlimon, és: elő azzal a kis szivattyúval... Kapkodom is a lábam rendesen. Egyik fordulónál valami vöröset látok mozogni. Róka! Rudas erdőben járok. Kora hajnal van, még alig szürkül az idő. A róka nem vett észre. Egy kis földhányás mögé ugrik, honnét már ketten gurulnak elő. Játszanak. Lassan csúszom előre, hogy többet lássak. Alig vannak húsz lépésre, és csodálatos szép lenne az a film, amelyet most lehetne csinálni. Öt kisróka játszik anyai felügyelet alatt. Mozdulataik puhák, mint a hajlós ágé, és szemeik ravaszul csillognak, amint a másik mozdulatait lesik. Az egyik valami csontot tart a szájában, melyet megfog a másik, és úgy mennek egymást mellett, mint az iskolás gyerekek. A mama akkorát ásít, majd az állkapcsa ugrik ki. Szeme azonban jár ide-oda, figyel, és a fülei mozognak. Halk suhogással egy galamb száll fölöttünk a fára. Minden mozgás erre megszűnik. Egyszerre. Mintha az életet egyszerre kapcsolta volna ki belőlük valaki."

Megnézem:

 

2019. 04. 30.

Fekete István: Karácsony éjjel

"Csendes, téli reggel volt, amikor elgondolkozva és meglepő szelídséggel ballagtam a posta felé nagyanyám levelével. - Vigyázz rá, kisfiam - figyelmeztetett nagyanyám -, egyenest a postára menj, és ne a ládába dobd, hanem magának a postamester bácsinak add a kezébe! - Igen, nagymama - mondtam, bár ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy: miért mondom én, hogy nagymama, és miért nem mondom, ahogy a faluban minden gyerek mondta: öreganyám... És a falu is mintha csendesebb lett volna, mint máskor. Még a kutyák is hallgattak a karácsonyest várakozásában, s nekem eszembe se jutott megrúgni a kis kapukat, hogy az illetékes ebet éktelen ugatásra ingereljem. Szerencsére baráti köröm tagjai is otthon tartózkodtak, így mentve voltam minden csábítástól, hogy menjünk a malomgát jegére csúszkálni, vagy nézzük meg, Bodóéknál mekkora görényt fogott a csapda - mert ebben az esetben a levél ráért volna... Közben - észre sem vettem - köd ereszkedett a szérükre s az utca vályújában, és mire a faluvégre értem, a postához, a köd már megvastagodott, s úgy látszott, mintha a csomai úton jönne a nyárfák között, amelyek kissé és némán északra hajoltak. Ezek után a levelet átadtam a postamester bácsinak, aki zsidó volt és Weisz Sándornak hívták, de ezzel nem törödött senki, sőt bizonyos előkelőséget  kölcsönzött viselőjének. Ilyen előkelőség volt a faluban még Strancinger bácsi, aki tejcsarnokos volt és német, azaz sváb, és Skandera bácsi is, akire az öregek azt mondták, hogy "törökhagyás", és mint szövőmester működött a faluban. Weisz bácsi a postamesterség mellett még gazdálkodott is, és apám volt a tanácsadója. Mire tehát az összes, gazdaságunkban előforduló állattenyésztési kérdésére válaszoltam, már nem lehetett kilátni az ablakon, olyan vastagon folyt be a köd a faluvégen."

Megnézem:

 

2019. 04. 29.

Fekete István: Erdély

"Erdély felé visz bennünket a vonat. Pihenni. Ez a "pihenés" abból áll, hogy reggeltől estig másszuk majd a hegyeket. Egyelőre csak festegetjük a "hogy is lesz, mint is lesz"-t. Debrecen táján ledőlünk azzal, hogy a kalauz keltsen fel bennünket érkezésünk előtt félórával. A kalauz lelkiismeretes ember: másfél órával kelt fel előbb. Tovább aludni már nem tudunk, s így kinézünk az ablakon. Itt már hó van. * Reggeli után átcsónakázunk a Szamoson. Jeges a csónak, jegesek a cipők, így nagyon kell az egyensúlyt tartani, mert leülni nem lehet, és a vízre nézni se jó, olyan hidegen folyik alattunk. A túlsó parton mindjárt egy hajtás. Semmi. Egy lövés ugyan elpattant valahol, de nyulat nem hoztak. Szomszédom felett egy karvaly vitorlázott át, de nem vette észre. * Nyom, nyom mindenütt. Birka-, kecske-, kutya-, macska-nyom. Itt-ott nyúlnyom. Ez a legkevesebb. A hajtók ordítanak, mintha egyenkint nyúznák őket. Nehéz őket elhallgattatni. Úgy látszik, ez helyi szokás. Az idevalók már belenyugodtak, de nekünk szokatlan. Ez eredménytelen! * Bátyám meséli, hogy egy ilyen zenebarát oláh legényke rontotta el élete egyik legjobb bakját. Amikor nekirontott, hogy miért üvölt úgy az erdőn, a legényke azt mondta: - Azért uram, mert félek. * Az eredménytelen szántóföldi nyulászat után erdők jöttek, és itt már szólt is a puska. Barátom - a rövidség kedvéért nevezzük talán Kálmánnak - hármat is lőtt parádés szép lövésekkel. Nem nagy szám ez - tudom -, de errefelé nem jár csordában a nyúl, s azért értékesebb is. Szép nagy erdei nyulak. Közben feltámadt a szél, és egész nap borotvált bennünket. * Rókát nem lőttünk, pedig itt van róka elég. Tanulság: szélben nincs róka. Szarka, szürkevarjú mindenütt. Jövet az országutat szegélyező kökénybokrokon rengeteg fenyőrigó. A Szamos felett magasan kacsák húztak. Mi tagadás: egy nyulat lőttem egész nap, de azt szépen, s egy szarkát: még szebben. A szarka nagyon magasan volt, és rövidcsövű kis drillingem akartam kipróbálni, hogy mit tud. Hát nagyon tud."

Megnézem:

 

2019. 04. 28.

Jurán Vidor: Egy vadásznap a Tátrában

"A vágás szélén, surbankó fenyőcske mellett megmozdul egy sötét folt. Mintha a földből nőne, lassan kiegyenesedik egy férfi alakja. Vállán átalvetve fegyvere; kisujját megnyálazza, a levegőbe tartja, és úgy vizsgálja a levegő áramlásának irányát. Másik keze váratlanul fölrándul, a látcső szeméhez tapad: bent a vágásban, a pirkadás derengésében elmosódottan kibontakoznak egy nagy állat körvonalai, karvastagságú agancsokkal ékes feje hátrarándul, s rekedt hangon, dacos felhördüléssel valamit üzen pajtásainak. Bőgő öreg bika! Fönt a sötét fenyvesben egy másik koronás legény válaszol, az izgalomtól meg-megremegő hangja és száraz ágaknak recsegése az árulója: most jön lovagi tornára! A vetélytárs kirobog a tisztásra. Agancsaik éles csattanással összeverődnek, acélinú lábaik alatt remeg a föld, két óriásira nőtt alaknak elmosódott vonalai kavargó bolyban hullámzanak ide-oda, rövid dübörgés... pillanatnyi csönd... nyomában felhördül a diadalordítás, a vad küzdelemnek vége van... A fenyőcske mellett archoz emelt fegyverrel áll a férfi. Puskacsöve végén az ezüstlégy kis körökben egy barna folt körül táncol, valamit keres, de nem találja meg; a homály most elmossa a foltot is, a vadász leereszti fegyverét, és mozdulatlanul vár. Künn a tisztáson egy pillanatra előtűnnek eddig nem látott alakok. A szarvasfalka halk moszatolással, lassan végigvonul a vágáson az alsó erdőszegély felé. Megelégelték az éjszaka mámoros izgalmait; a fenyves sötétje oltalmába veszi az erdő szépeit és nyomaikat követő, rekedt hangú öreg basát. A vadász az égre tekint, és bosszúsan gondolja: "Ha tíz percig kitartanak, akkor!...Tíz perc múltán egészen kivirrad, akkor fegyvere csövén az ezüstlégy odatapadna a világos célpontra; de ez a "ha", a vadászok balszerencséjének hűséges csatlósa, rendszeresen keresztezi a bizakodó reményeket, és halomra dönti az összes számításokat. A fegyveres férfi lehajol a fenyőcske tövéhez, valamit pepecsel, halinatalpú cipőjében most nekiindul a hegyoldalnak, és óvatosan, nesztelenül, mint a prédához lopakodó hegyi ordas, félkörben követi az eltűnteket."

Megnézem:

 

2019. 04. 27.

Dr. Juhász Miklós: Barangolások a soproni erdőkben

"Ez idő tájt mézillatukkal a hársak is magukra vonják figyelmünket. A Pinty-tető nyugati oldalának felső harmadában a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) spontán példányai egy hárs-kőris sziklaerdő kialakulatlan töredékét alkotják. A kislevelű hársban (Tilia cordata) Nagycenken gyönyörködhetünk. A Fertő már a nyár hevében izzik: déli partjának szikesein a szikőr (Champhorosma annua) kiaszott gyepe Arany János költői sorait, a napmelegtől égő kopár szik sarjáról és a tikkadt szöcskenyájakról eleveníti meg. Az ősz közeledtére kifakulnak és megkopaszodnak az erdő-mező színei. A cserjék tavasszal virágözönt árasztó bokrai beérlelik a termést. A sóskaborbolya (Berberis vulgaris) hamvaslila, később piros, csontmagvú termése mellett a húsossom, a feketebogyójú fagyal (Lingustrum vulgare), a szotyós körtécskéivel megajándékozó barkócaberkenye (Sorbus torminalis), s a fényes-fekete termésű sziklai benge (Rhamnus saxatilis) - a lajtai flórajárás e jellemző faja, énekesmadarak és a gyűjtögető erdőjárók terített asztalává válnak. Az alpinisták "enzián"-ját a rojtos szirmú prémestárnicska (Gentianella ciliata) képviseli a tanösvény mentén és a Dudleszban, a Kőhida mögötti  lápréten pedig az osztrák tárnics (Gentianella austriaca) lila csokrai. Ezek, a kékeslila őszi gerebcsinnel (Aster amellus) és a sárga csillaggerebcsinnel (Aster linosyris) képezik a dombvidéki parkerdő nagy együttesének utolsó emlékezetes tagjait. Már kékesre csípi a kökény termését a dér, amikor a pannon rétekre rászitál az Alpok felől kerekedő első, s a Kecske-hegyről körbezáruló Fertő-panoráma rőt nádkoszorúja összeolvad a rozsdásodó erdő körvonalaival. A város másik oldalán a hegyvidék nehezebben adja meg magát, nyár végén még felveszi második ünneplő ruháját. Az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens = europaeum), a nyugat-dunántúli gyertyános-tölgyeseknek növényföldrajzilag oly fontos és igézetes lakója már megsejdít valamit a múló időből, jóllehet - Becht Rezső szavait idézve - "amikor ötágú koronáik, mint szelídvörös ampolnák bevilágítják az augusztusi erdők homályát" jelzik, hogy "elérte az erdő évi körforgásának csúcsát"."

Megnézem:

 

2019. 04. 26.

Molnár Gábor: Jaguárországban

"Az első vadászsiker elmosott minden addigi riadtságot, aggodalmat. Rafael körbepásztáz, és máris megállapodik egy újabb parázsló kajmánszemen. Az evező mozdul is, mikor lehúzom a dróthurkot a csónakfenék deszkáin heverő kimúlt kis kajmánról. A nyeles szerszámot új használatra előkészítve, a csónakperemnek támasztom. Megint felveszem a Winchestert. Kinyitom a závárt, és új töltényt ismételek a csőbe. Most megy minden, mint a karikacsapás. Közelítés, dörrenés, hurkolás. Víz csapódik a csónakba. A zsákmány, amit beemelek, egy jókora pápaszemes kajmán. Ennek a fajtának kitűnő a farkahúsa. A feketével átszálazott szürkés húsú fekete kajmán farkát sohasem eszik az erdei emberek. Persze nemcsak a fekete szálak miatt húzódoznak a fogyasztásától, hanem azért is, mert az íze sem kifogástalan. Félóra múlva már egy fekete és öt pápaszemes kajmán a zsákmány. Rafael ragyog, s azt mondja, amikor a mélysötétben, a lámpafény hátteréből felém fordul: - Senhor! Ha ezt a vadászmódot ismertem volna, minden héten tucatnyi kajmánfarkat sütöttem volna! A raktáros is büszke az eredményre. Méltóságteljesen ül a csónakban. Nem szól semmit, csak meztelen talpaival sorra elrugdossa magától a kajmánokat, ha túlközel csusszannak hozzá. Úgy látszik, mégsem állja teljes nyugalommal az éjjeli történéseket, ha ezt rejteni is igyekszik. A távoli fazendán, a messzeségben fények nyúlnak. Sokan nem tudják, honnan, kitől származnak az éjszakában a sűrű lövések. Azután sorra kihunynak a messzi fények. Újra a koromsötét veszi birtokba a tapajosi mocsár kiöntéseit. Nyilván megtudták, hogy mi vagyunk vízen. Két órája evezünk a tar, vízből kiálló fatörzsek közt, a sásdzsungelben. Kajmánok után kutatunk. Már tizennégy kisebb-nagyobb példány hever belőlük a csónakban. Nagy a súly. A lehúzott kajmánbőrök reggel mind Pereira gőzbárkájára kerülnek."

Megnézem:

 

2019. 04. 25.

Ujváry Zoltán: Folklór írások

"A magyar dramatikus népszokások hagyománykörében jelentős szerepe van a palóc területeknek. A színjátékszerű szokások gazdag hagyománya tárul elénk végig a magyar nyelvterületnek azon a sávján, Gömörtől az Ipolyságig, amelyen palócok és velük kapcsolatos csoportok laknak. A palóc hagyományban megtalálhatók mindazok a fő típusok, amelyek a magyar dramatikus népszokásokra jellenzőek. Néhány szokásjáték, maszkos alakoskodás azonban csak a palóc területeken ismeretes, és az általánosnak tekinthető változatokban is jól megfigyelhetőek azok a vonások, amelyek a hagyománynak palóc jelleget adnak. A dramatikus népszokások fogalmába elsősorban azokat a színjátékokat, maszkos és nem maszkos alakoskodásokat soroljuk, amelyek a népélet valamely alkalmához kapcsolódnak és nem vallásos jellegűek. Természetesen, ez utóbbiak is a dramatikus szokások, népi színjátékok fogalomkörébe tartoznak, azonban ezek részint későbbi  keletkezésűek, zömmel nem népi eredetűek és funkcionálisan külön csoportba tartoznak. A palóc hagyomány bemutatása során arra törekszünk, hogy részint  áttekintést nyújtsunk a dramatikus szokások legjellemzőbb példáiról, részint pedig rámutassunk azokra a vonásokra, amelyek sajátosan palóc jellegűek, illetőleg a palócok által lakott területeken tipikusak. A szokásjátékokat nem a bemutatás alkalmai szerint csoportosítva ismertetjük. Elsősorban azért, mert nem a szokásalkalom (farsang, lakodalom, disznótor, fonó stb.) a lényeges, hanem az a cselekmény, játék, amely akkor bemutatásra kerül. A példák többsége szerint ugyanaz a játék, dramatikus szokás, maszkos alakoskodás bármely alkalomhoz, kalendáris naphoz, vagy a társadalmi gazdasági élet szokásaihoz kapcsolódhat. A játékok vizsgálata során nem hagyhatók figyelmen kívül az interetnikus kapcsolatok és ebben az összefüggésben a szokások eredetével összefüggő kérdések sem."

Megnézem:

 

2019. 04. 24.

Szuhai István: Piga, piga!

Vadászkalandok három világrészen

"Negyed hatkor el is indultunk, hogy megkeressük a farkasokat. Neki megint a pusztaságnak. Az időre ezúttal nem panaszkodhattunk. Nemcsak hogy nem esett, szél se igen fújt. Nem volt se túl hideg, se túl meleg. Lestük a látóhatárt, meresztettük szemünket a messzeségbe, de farkasok csak nem akartak mutatkozni. Annál több antilop. Hajnalban, úgy látszik, kevésbé éberek, kevésbé riadozók. Addig-addig kínálgatták magukat, hogy már nem állhattam. Legalább lefényképeztem őket. Hat-nyolc-tíz csapatot is láttunk egyszerre. Lehettek vagy ötszázan. Télen, azt mondják, tízezren is összeverődnek egyetlen nagy nyájba. Na, itt akkor álljunk meg! Ugrás, hasalás, le a fejet - megy ez már a maga rendjén. Csak most puska helyett fényképezőgépet szorongatok a kezemben. Azazhogy ott fekszik mellettem a puskám is. Ki tudja? Hátha olyan bak is lesz köztük, amit vétek lenne ott hagynom. Jönnek! Sorra a csapatok, egyik a másik után. Kattingatom a gépet, de aztán már nincs türelmem hozzá. Ni, micsoda jó bak! Gyönyörű példány! Önkéntelenül is puskámért nyúlok, megcélzom - elesik. Újabb bakok. Most már mindegy, most már benne vagyok. Egymás után dördülnek el a lövések, a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik. De már töltök is újra, s folytatom, míg ez a tár is ki nem ürül. Tíz lövéssel nyolc antilopot lőttem. Sajnos, három sutát is. Oly sűrű tömegben vágtattak el, hogy bár én a java bakokat igyekeztem megcélozni, suták is estek. De ahogy összeszedtük a zsákmányt, bennem megint feltolult valami. Gyors zsigerlés - olyan volt ez már valósággal, mint egy mészárszék. Kiszállt a mámor a fejemből. Elég lett volna egy is. Vagy legfeljebb kettő. CSak hát abban a pillanatban úgy érzi az ember, hogy mit számít az, hogy ötszáz antilop közül kettőt lő-e le, vagy nyolcat? Mit számít? Csakugyan mit számít? De valahol legbelül mégis úgy érzem számít. Nem az antilopoknak, nem is a vendéglátóimnak - magamnak tartozom vele, hogy mértéket tartsak."

Megnézem:

 

2019. 04. 23.

Móczár László: Rovarkalauz

"A rovarok pontosabb felismeréséhez azonban nem elegendő csak a test szelvényezett felépítését, ízekből álló csápjait, a kifejlett rovar 3 pár lábát ismernünk. A sok ezer faj megkülönböztetésére a szakemberek általában rendenként más és más testrészek alakját, nagyságát, színét, jelenlétét vagy annak hiányát stb. veszik figyelembe. A Rovarkalauzban csupán a legszükségesebb jellegekkel ismerkedünk meg.  Ha egy szitakötő vagy légy fejét közelebbről megnézzük, azon kétoldalt 1-1 hatalmas összetett szemet látunk. Nagyítóval vizsgálva a szem felületét, azon méhlépszerű, hatszögletes, apró és domború szemecskéket fedezhetünk fel, amelyek a fejben, a látás központjában lévő látóidegen kúpszerűen végződnek. Az egyes szemecskék száma átlagosan 2500, de lehet akár 30 000 is. Mindegyikük a környezetnek csak a szemecske tengelyébe eső és az egyes belső szemlencséken át vetített képét közvetíti az agyba. A rovarok látása emiatt mozaikszerű, tehát nem látnak olyan élesen, mint az ember, viszont látóterük a 200'-ot is meghaladja, és a mozgásokra hozzánk képest tízszer gyorsabban reagálnak. Az emberi szemhez hasonlóan az összetett szemek is a színkép három összetevőjére a legérzékenyebbek, de amíg mi a kékesibolya, a sárgászöld és a piros színeket érzékeljük a legjobban, addig pl. a dolgozó háziméh az ibolyántúli (ultraibolya), ibolya és zöld színekre a legérzékenyebb. A hosszúhullámú piros színt a háziméh tehát nem látja, ehelyett az emberi szemmel nem érzékelhető ibolyántúli sugarakat színként különbözteti meg. Az összetett szem (továbbiakban szem) ritkán foglalja el a fej legnagyobb részét. Sokszor a szárnyas rovarok fejtetőjén vagy homlokán (szemek között) általában 1-3 világos félgömböcske csillogását is láthatjuk. Ezeket egyszerű szemeknek vagy pontszemeknek mondjuk, bár a képlátáshoz semmi közük sincs, csupán a látást serkentik oly módon, hogy a fényerősséget (világosság mértékét) továbbítják a látást szabályozó agydúcrészekbe."

Megnézem:

 

2019. 04. 22.

Peterson-Mounfort-Hollom: Európa madarai

"Ha rápillantunk az elterjedési térképre, rögtön szembetűnik, mennyire jól alkalmazkodik a kézikönyv Magyarország földrajzi fekvéséhez. Nemcsak valamennyi hazai madárfaj, de hazánkat széles körben övező földrajzi tájak összes madarának ismertetését adja. Az eredeti szöveghez hasonlóan, igyekeztünk egyszerű, jól érthető nyelven fogalmazni. Szakkifejezéseket csak akkor használtunk, ha ezt a tudományos pontosság és tömörség megkívánta, s arra törekedtünk, hogy a magyar nyelvbe egészségesen illeszkedő kifejezéseket válasszunk ki. Ezeket következetesen használtuk az egész szövegbe; így reméltük elősegíteni, hogy még a madártanban alig járatos olvasó számára se okozzanak nehézséget. Az angol könyv részletesen ismertet sok olyan tengeri madárfajt, melyek hozzánk sohasem vetődnek el. Ugyanakkor rövidebben ír azokról a fajokról, melyek Magyarországon elég gyakoriak, de tőlünk nyugatra még ritkaságként is alig fordulnak elő. A szöveg egyensúlya és eredeti terjedelmének megőrzése érdekében a tengeri madarak külsejének leírását lerövidítettük, de - már csak az érdekesség kedvéért is - a viselkedésükről szóló részeket megtartottuk. Jellegzetes hazai fajaink ismertetését kibővítettük. Az angol könyv végén, a függelékben szereplő ritka kóborlók jegyzékét a magyar kiadásból kihagytuk. Ezek a - főleg tengeren túli - fajok inkább csak az Atlanti-óceán nyugati partjain kerültek elő néhány alkalommal. Magyarországig sohasem jutottak, s képeik az eredeti kiadásban sem szerepelnek. Felsorolásuk így fölöslegesen növelte volna a kézikönyv terjedelmét. A madárhangokat érzékeltető hangutánzó szavakat csaknem minden fajnál meg kellett változtatni, hiszen minden nép a maga nyelvén hallja a madárneveket. Nagy segítséget adott Chernel István múlt században lejegyzett, de számunkra ma is eleven és hiteles sok hangutánzó kifejezése."

Megnézem:

 

2019. 04. 21.

Molnár Gábor: A Bakonytól Amazóniáig

"Gyönyörű legalább nyolcvankilós pirarucu óriáshalat szigonyoztam az elmúlt nap reggelén, aminek a tüzesen sugárzó napra kitett, éjszakára a kunyhóeresz alá hordott széles, csontokról lefejtett hússzeletei odakinn az eresz alatt szikkadnak. Svájc, Courtfaivre, paren és maren, nos és Feld Jenő, vele Rezső: micsoda óriási idő, történéstávolság az itteni legnagyobb halak egyike, a pirarucu szigonyozásáig. Idő! - csap belém, gondolataimba valami emberfeletti, valami felmérhetetlen. Mit jelent az idő kőnek, fának, elejtett, netán elevenen elfogott erdei vadállatnak? Semmit. Én, aki erre gondolok, az idő ember alkotta fogalmát ugyancsak ismerem. Élek az ember mérte időben - ezt tudom -, vele mindazt, amit végigéltem, a karbidfényben az eddig történtekről végigolvastam. Minden akárminő, kurta esemény száguldás felfoghatatlan tovaosonó időmben. Mit hoz, teremt elém elkövetkező jövendőm? Efelől némi derű támad bennem, viszont cseppet sem derűs a karbidlámpa lángjába repülő rover perzselődését nézni. Vajon mi az én jövendőm? Hozhatja az elmúlást vízi, erdei vad, vagy akár egyetlen kullancs fertőző belém akaszkodása. A kullancs csakúgy odateheti éltem végére a latin FUIT, VOLT jelzőt, mint akármilyen mérges kígyó, mérges pók marása. Minden feketesége ellenére kedvelem ezt az élet valamennyi történését lezáró FUIT kifejezést, amely egyszeribe visszavisz az én kedves budapesti Városligetembe, a Közlekedési Múzeum közelében levő, a múlt század elején odatemetett névtelen sírjához, akinek sírköve hátoldalára egyetlen szót véstek: FUIT! Minek gondolok erre a Tapajos menti éjszakába? Alighanem nosztalgia ez a tovatűnő, a kérlelhetetlen időtől egyre inkább elfedett események visszaidézésére."

Megnézem:

 

2019. 04. 20.

Bédrich Machulka: Vadcsapáson Afrikában

"Amikor az afrikai pusztaságban először láttam oroszlánt, antilopoknak - szarvnélküli nádiantilop-sutának hittem. Az egyik szikladomb lábánal heverő jókora kőtömbök között egy nádiantilophoz hasonló állatot láttam keresztül lépegetni, noha - tudtam jól - ilyen antilop ezen a vidéken nem él. Megkerültem a sziklatömböket, s mögöttük a síkságon egy oroszlánpárt pillantottam meg. Kora reggel volt, csak sörétes madarászó puskát hoztam magammal. Így hát nem árthattam az oroszlánoknak; ők sem vettek rólam tudomást. Kíváncsian követtem őket, míg el nem tűntek a sűrűségben. Ilyen tévedéseknek a legtapasztaltabb vadász is áldozatul esik; a reedbuck nőstényét nemegyszer nőstényoroszlánnak nézik. Ez az antilop, sok más vadhoz hasonlóan, ha messziről észreveszi  a vadászt, mozdulatlanul meghúzódik egy-egy bokor mögött vagy a magas fűben. Mihelyt azonban olyan távolságra érünk hozzá, amelyet biztonsága végső határának érez, macskaszerű ugrással kitör rejtekéből. Az ilyen villámgyors ugrás és az állat színe gyakorta megcsalja a vadászt, ha előzetesen nem figyelte meg az állatot. Efféle tévedés nem éppen ritka Afrika vadonságaiban, amikor élesen tűz a nap, s a fény villózva játszik a lebegő árnyékkal. Amint mondottam az oroszlánok, nem vettek észre. Ez ritkán fordul elő. Előbb veszik észre az embert, mint az őket, s pillanatok alatt eltűnnek, úgyszólván láthatatlanokká válnak. Ehhez két állat ért mesteri módon: az oroszlán és az elefánt. Az elefánt, bármily behemót is, úgy el tud rejtőzni a bozótban, hogy közelről is csak akkor vesszük észre, ha elárulja magát; s így van ez a gyéren bozótos sztyeppén is. Az őserdőben pedig úgy eltűnik, ahogy neki tetszik. Az oroszlán - szintén tekintélyes nagyságú állat - a meglehetősen alacsony fűcsomó mögött is el tud rejtőzni. "

Megnézem:

 

2019. 04. 19.

Fekete István: Gyeplő nélkül

"A nap szinte minden órával közelebb jut a földhöz és minden hajnalon ragyogóbb melegséggel árasztja el a világot. Sietett a tavasz, sok dolga volt és minden reggel új milliárd csíra és rügyező élet kért még fényt, párát és meleget. Az utak sara már sehol se látszik, porban dobban a lovak lába, az útmenti árkok olvadásos, szennyes oldalait bársonypuha fű nőtte be, a rétek lágy tengerén nevet a pitypang sárga virága és szerényen mosolyog a százszorszép rózsás kis arca. Jajongva csapong a bíbic a rét felett, mintha mindig siránkozva, pedig mit tegyen szegény, ha ilyen a hangja, akár sír, akár örül, csak bii-bic - biii-bic. Egyhangú nóta, de neki elég. És ami a legfontosabb: a többi bíbic megérti. A gólyahír már kivirágzott a tocsogók körül, de a gólya még nem érkezett meg, ámbár mindennap várható. Egyszer majd csak feltűnnek apró fekete pontok az ég magasán, kiválik közülük egy-kettő és lassú körözéssel leereszkednek a rétre, vagy valamelyik kéményre, mintha tegnap mentek volna arra a tengernagy útra. Nem, a gólya nem nagyképű madár, csak a járása olyan. Ámbár ennek is megvan az értelme. Elsősorban azokkal a ménkű nagy lábakkal nem ugrálhat, mint a veréb, másodszor a méltóságteljes lépegetés közben jobban észrevenni szöcskét, békát és egyéb aprólékot. A fák nem zöldek még, de már zöldülnek, a rügyek burka gyantásan csillog s a kéreg szinte átmelegszik a megindult nedvektől. Csak a kastély nagy, szürketörzsű platánjai nem tartanak a vidámkodó paraszti fákkal - ráérnek még - és a tiszafák örökzöld palástja mozdulatlan, mintha még nem tudták volna eldönteni: parkban vagy temetőben vannak-e egyáltalán. A tiszafák évezredekben gondolkodnak, így lassú kicsit eszük járása. Bent, a kisszobában megbeszélés van. A szoba hideg, így mindenki kabátban ül. Az öregúr bundában, a fiatalúr bolyhos lódenkabátban, az ispán bekecsben. A tavaszi munkásszerződtetésekről van szó."

Megnézem:

 

2019. 04. 18.

A magyar festészet mesterei - Benczúr Gyula

"Benczúr Gyula családja támogatásával került az akadémiára, miután meggyőző bizonyságát adta tehetségének. Apja mindenben támogatta, sőt az egész család a fiú mellett állt, biztonságos hátteret nyújtva a művészi pályához. A család a Felföld kulturális, kereskedelmi és pénzügyi központjaként működő Kassán élt, ahol a régi nemességgel büszkélkedő Benczúrok a sárosi intelligencia felső rétegéből városlakóvá vált polgárság kiváló tagjai voltak. E réteg elévülhetetlen érdeme, hogy a század magyar művészetének több nagy egyéniségét adta, gondoljunk arra, hány festőnk jött innen. A sort id. Markó Károly kezdte, majd Szinyei Merse Pál, később Mednyánszky László tűnt ki, körülöttük számos kismesterrel. Mivel a régió polgárosodó közönsége hajlandó volt áldozni a művészetre, az itteni - diplomás - alkotók képesek voltak megélni munkájukból, atelierjüket számos tanítvány látogatta, biztosítva a művészeti élet folyamatosságát. Benczúr első mesterei 1860-1861-ben a Klimkovics fivérek voltak, Béla Bécsben, a híres biedermeier festő, F.G. Waldmüller tanítványa, Ferenc pedig Marastoni Jakab rajziskolájának növendéke volt Pesten, majd Párizsban működött. Klimkovicsék oktatásának színvonalát megítélhetjük Benczúr fennmaradt korai kassai portréiból. Szinte képről képre érzékelhető növendékük fejlődése, ahogyan a természet egyszerű leképezésétől a mind festőibb megoldások felé haladt. Ecsetkezelése ekkor konvencionálisan sima, őrizve a biedermeier emlékét, de formaképzésében már ekkor felismerhető az a korpulens kerekdedség, amely mindvégig jellemzi műveit, valamint a később kibontakozó, legendás színérzéke is. E korszakának egyik csúcspontja az 1861-es Önarcképe, amely 17 évesen, Bajorföldre indulása előtt mutatja az ifjút."

Megnézem:

 

2019. 04. 17.

Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött...

Egy magyar vadász hitvallása - Első rész

"Nagyvadászat. December első hetében volt az ideje. A világhírű magyar sörétes vadászatokhoz viszonyítva nem volt ugyan "nagy", de nekem mégis legnagyobb eseménye volt az esztendőnek. Nagyobb a karácsonynál, nagyobb a nyári vakáció beálltánál -mindennél nagyobb! Két napig tartott, apámon kívül csak négy vendégpuskás szerepelt, s naponta öt-hatszáz apróvad került terítékre. Nem rossz vadászat volt, szó sincs róla, hanem akkoriban, a helyenként több ezerre rúgó napizsákmányok korában, az ilyen ötszáz körüli terítéket legfeljebb jó közepesnek minősítették. Pedig a jó fácánvadászat fokmérője bezzeg nem a vadmennyiség! S noha mindnyájan jobb szeretjük a sok fácánt a kevésénél, mégsem az a legfontosabb, hogy hány fácánt, hanem az, hogy milyen fácánt lövünk. Sokkal több örömöm telik húsz-huszonöt sebesen szálló, szélhajtotta "toronykakasban", mint tízszerannyi kövérre hizlalt, lábam előtt felzakatoló, cafattá lőtt nevelt fácánban. A szóban forgó otthoni vadászat eredményének mintegy fele nyúl volt, fele fácánkakas. Az a kevés, ötven-hatvan szem fogoly inkább csak ráadásnak számított, valamint az a húsz-huszonöt üreginyúl, négy-öt szalonka meg egy-két róka is, ami feljegyzésem tanúsága szerint, általában esni szokott. Ennyi év után nehezemre esik, sőt bizonyára nem is sikerül kellőképpen átéreznem, még kevésbé leírnom azt a lelki izgalmat, amit nekem az a decemberi nagyvadászat jelentett. Hogy már napokkal előtte nem aludtam, alig ettem, sápadt és ideges voltam, főleg pedig semmit sem tanultam - azt a szüleimtől számtalanszor hallottam. Rendkívül érzékeny, nyugtalan álmú, rossz étvágyú, egzaltált kamasz voltam, magam sem tudom, miért. Hiszen környezetemen, nevelésemen aligha múlhatott, látszólag minden előfeltételem megvolt arra, hogy sértetlen idegrendszerrel, hibátlan egészséggel induljak neki az életnek. Álmatlanságban később, felnőtt koromban, sőt még manapság is sokat szenvedek, s már csaknem ritkaságszámba megy, ha hébe-hóba egy-egy jóízűet alszom. Ez ugyan nem tartozik ide, csak azért említem, mert az álmatlanság temérdek szép vadászatomat elrontotta. "

Megnézem:

 

2019. 04. 16.

Fekete István: Lutra

Egy vidra regénye

"A nádszál gyenge hídján egy vízicickány közeledett. Ez a közeledés azonban végtelenül lassú és óvatos volt. Lutra nagyon éhes volt, és a cickány nagyon kicsi, csak akkora, mint egy óriás egér, ami Lutrának csak fél falat, de vadászat volt ez is, és a vidra nem mulasztott el egyetlen vadászatot se. A cickány úgy élt, mint a vidra, és úgy is lakott, azzal a különbséggel, hogy családi élete melegebb volt, együtt lakott gyermekeivel, s a család csak télen szóródott széjjel. Ilyenkor szívesen vonult be a faluba, malmokba, mert a víz éléskamrája bezárult. Lakása a partban volt, két kijárattal, akárcsak a vidráé. Orra majdnem ormány, mint a cickányoké általában. És ez a híres orr most szimatolt, aztán a nádbuga kezdett felemelkedni, mint a sorompó, ha elmegy a vonat, jelezve, hogy a nevezetes orr tulajdonosával együtt visszavonulóban van. Ezt már Lutra nem bírta ki, és egyetlen mozdulattal kirúgta magát a zsombék mellől. A cickány azonban már szimatot fogott, fejest ugrott a parti növények szövevényébe, és becsúszott lakása ajtaján, mielőtt Lutra elkaphatta volna. Sík vizen, tiszta vízben a cickánynak semmi esélye nem lett volna a menekülésre - bár kiváló úszó, bukó ő is -, de itt a zsombék, hínár és nádtörmelék között előnyben volt. Ez az ő otthona, itt leselkedik vízibogarakra, apró békákra, kis rákokra, csigákra, kis halakra, amelyek körül felkavarja az iszapot, és - ahogy mondani szokás - a zavarosban halászik. Ne rójuk azonban ezt bűnül neki, mert minden vízi lény szívesebben halászik a zavarosban, mert csak a zavaros vízben van élet és élelem. A tiszta víz majdnem élettelen, rendesen hideg is, míg a felmelegedett víz nemcsak akkor zavaros, ha áradások kavarják fel az iszapot, és hozzák az élelmet, hanem áradás nélkül is, mert szabad szemmel láthatatlan apró lények százmilliárdjai festik meg barnára, sárgára, zöldre, kékre, sőt pirosra is. És a békés halaknak - elsősorban pontynak - ezeknek az apró szervezeteknek a tömege a fő tápláléka. "

Megnézem:

 

2019. 04. 15.

Horn - Zsilinszky: Akvarisztika

Gyakorlati díszhaltenyésztés

"Szép akvárium igen sok ember számára elképzelhetetlen üde, zöld növényzet nélkül. A szép vízinövények vizuális, esztétikai hatása, jelentősége valóban nagy, de biológiai jelentősége ezeknek a növényeknek lényegesen kisebb az akvárium életközösségében, mint ahogy azt a régi idők akvaristái hangsúlyozták. Ők ugyanis komoly jelentőséget tulajdonítottak a vízinövények oxigénfejlesztésének és ugyanígy az asszimilációjuk következtében bomlástermék-, nitrát-, széndioxid-elvonó hatásuknak. Ezek a kedvező tényezők csak akkor lennének számottevők, ha a szabad természethez hasonlóan több száz vagy ezer liter vízre jutna egy-egy hal, és nem úgy, mint akváriumainkban, sokszor minden literre esetleg több is. Megfelelő szellőztetés és szűrés nélkül, dús növényzet mellett 10 liter vízre egy 5-6 cm-es kis halat számolhatunk. A vízinövények funkcióit akváriumainkban nagyrészt a technikai felszerelések, berendezések váltották fel, vették át. Ezek segítségével juttatunk elegendő oxigént, távolítjuk el vagy kötjük le a bomlástermékeket, teremtjük meg az akvárium kis életközösségének megfelelő életfeltételeit, hogy aránylag kevés növénnyel is fennmaradjon a "biológiai egyensúly". Ezért az akvárium növényeivel csak igen röviden és mint dekoráló, díszítő tényezővel kívánunk foglalkozni. Mellőzzük a növények rendszertani ismertetését, és csak azokkal a fajokkal foglalkozunk, melyek hazánkban is beszerezhetők. Az akvárium berendezésével foglalkozó fejezetben már megemlékeztünk a növényekkel közvetlenül érintkező két közegről: a vízről és a talajról; két hatásról: a fényről és a hőmérsékletről. Ezek mind együtt és külön-külön közrejátszanak, hogy növényeink szépek, üdék legyenek és jól fejlődjenek.

Megnézem:

 

2019. 04. 14.

Pénzes Bethen - Tölg István: A halak ösztönei és szokásai

"A vízben élő állatok, köztük a halak életében az érzékszerveknek éppoly fontos szerepük van, mint azt a szárazföldön élő fajok esetében tapasztaljuk. A víz mint közeg közvetlen kapcsolatban van a hal testével, és minden élettevékenységét befolyásolja. A vízben történő változásokat észlelik az érzékszervek. Ezek olyan "műszereknek" tekinthetők, amelyek a hal egész szervezetét, élettevékenységét belülről irányítják, és a központi idegrendszert a külső környezet hatásairól tájékoztatják. Egy-egy halfaj viselkedésformáinak száma annál nagyobb, sokoldalúbb, minél nagyobb és differenciáltabb agyvelővel és érzékszervekkel rendelkezik. A csuka viszonylag jól lát, és ezért zsákmányát már messziről észreveszi. A távolságot pontosan "bemérve", kellő pillanatban, villámgyors ráúszással ragadja meg áldozatát. Támadását az esetek többségében halálos biztonsággal hajtja végre. Ugyanez nem mondható el a süllőről. Megfigyeléseink szerint ez a faj kétszer, háromszor is kísérletet tesz arra, hogy kiszemelt táplálékát elkapja. Ügyetlenebb vadász tehát a csukánál, és ez nyilvánvalóan gyengébb látásának, kevésbé kifinomult reflexeinek "köszönhető". A halak akkor reagálnak rugalmasan a környezet sajátoságaira és változására, ha elegendő információhoz jutnak érzékszerveik segítségével. Ilyenkor késlekedés nélkül érzékelik az ízeket, szagokat, a víz hőmérsékletét stb. A nagyobb jelentőséggel bíró, jobban igénybe vett érzékszervek rendszerint fejlettebbek, érzékenyebbek. A testhelyzet alakulása, a mozgás, a táplálkozás, a szaporodás, a védekezés vagy támadás mind-mind az érzékszervek közvetítésével folyó életmegnyilvánulások. A halak sokkal inkább rá vannak utalva élőhelyükre, a vízre, mint a szárazföldön élő állatok az őket körülvevő környezetre."

Megnézem:

 

2019. 04. 13.

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

"Most, hogy végre kikeveredtünk az átkozott sűrűből, itt lenne az ideje a lesbeülésnek. Kilátásainkat ugyan alaposan elrontottuk, ma ugyan hiába várunk bármit is. Át kell tehát jutnunk a túlsó partra. Miközben Andyval a sűrűt másztam, Hjalmar visszahajtotta a ladikot, befordult a mély patakba, azon jött fel. Így aztán hamarosan átkelünk. A part mentén szaladó váltón annyi a friss nyom, azt hinnéd, reggeltől estig jönnek-mennek rajta a medvék. De az égersűrű leér a vízpartig, ágai ráhajolnak a váltóra, nem lehet ellátni két méterre sem. Kissé odább mégis találunk egy kis füves tisztást, mintegy harminc lépés hosszút; ennek közepén üljük el a medveutat. A magas fűbe jól le tudunk húzódni s innen legalább ellátunk jobbra is, balra is vagy tizenöt-tizenöt lépést. Ha tehát a partmenti váltón közeledne valami, időben észrevehetnénk. Egy jó órája itt ülünk már, de még csak egy bogár sem mutatkozik. Andy és Hjalmar hanyattfekve szundikálnak, belefáradtak a ladikázásba. Csizmájukat is levetették, itt száradnak előttünk a patakparton. Elült a szél, csak a víz örvénylése hallatszik, meg a fel-felvetődő lazacok csattogó csobbanása. Gondolataim ráérnek hazaszökni, a bőgő szarvast rejtegető, enyhén rozsdásodó, makkhullató erdőkbe. Két háborús évet kivéve, soha el nem mulasztottam a magyar szarvasbőgést! Huszonkét év óta először lettem hűtlen a szeptemberi tölgyerdőhöz. Ily hosszú kitartás után igazán nem veheti rossz néven, ha egyszer másra is szemet vetek. De azért, hogy eszembejut, mintha kissé elszorulna a szívem. Ha úgy most, esti cserkészetre egyszeriben hazarepülhetnék, bezzeg nem soká kéretném magam. Hiába, nagy dolog az ilyen huszonkét évi hűség! - Mi az? Mi mozgatja ott az égerbokrot? Akárcsak szarvasbika verdesné, úgy hajladozik ide-oda... De mit beszélek, hiszen Alaszkában vagyok. Medvelesen..."

Megnézem:

 

2019. 04. 12.

Bognár László: Ásványhatározó

"A hőmérséklettől és a nyomástól függően a földkéreg egy adott mélységben a - felszínen egyébként szilárd - kőzetek megolvadnak. Ezt a kőzetolvadékot nevezzük magmának. A kőzetolvadék a nagyobb mélységekben nem úgy viselkedik, mint a Föld felszínén. A nagy mélységekben uralkodó hatalmas nyomás és hőmérséklet miatt a magma a fizika törvényszerűségeinek megfelelően mindig a kisebb nyomású területek felé - végső soron a Föld felszínére - igyekszik jutni. A kőzetek függőleges repedései pedig szinte vezetik a magmát a felszín felé, ahol a kőzetterhelés már nem növeli a nyomást. Természetes, hogy az említett repedések nem egybefüggően találhatók meg a felszínhez vezető úton, és így a magma sokszor a kéregben megreked. Mivel azonban valamelyest mindenképpen közeledett a felszínhez, egyre kisebb hőmérsékletű környezete lesz. Elkezd hűlni, és lassan ismét kőzetté szilárdul. A magma szilárd földkéregbe nyomulását nevezzük intrúziónak és az ily módon megszilárdult kőzeteket intrúziós vagy mélységi magmás kőzeteknek. Azokat az érctelepeket, amelyek intrúzió - vagy más néven benyomulás - során keletkeztek, endogén érctelepeknek nevezzük. Ha a magma valami módon utat talál, akkor mint láva ömlik a felszínre, és ebből szilárdulnak meg kihűlve a kiömlési vagy más néven az effúzív magmás kőzetek. Az olvadék magma hőmérsékletére csak a kiömlő láva és a belőle kivált ásványok olvadási hőmérséklete alapján tudunk következtetni, ez mindig meghaladja az 1000 C-ot. A földkéregben megrekedt vagy a felszínre kiömlött magma megszilárdulása a környezet hűtő hatása miatt rögtön megindul, ha a hőmérséklet a kőzetalkotó ásványok olvadáspontja alá csökken."

Megnézem:

 

2019. 04. 11.

Fekete István: Köd

"Túlnőtte a nád a vizeket, és zöld náderdő borult a tavakra, melyek egyszerre titokzatosak lettek, mint a mesék, melyeket útra készülő öregemberek mondanak vajúdó tavaszi estéken. Suhogott a szél messziről. Hozta az esőt. Először csak egy cseppet, aztán kettőt, aztán megszorította a nagy égi spongyákat, és azok elengedték a messziről hozott párákat. Az eső végigzáporozott mindenen. Megmosta a zsindelytetőket, a templomtornyot és az utakat, melyek andalogva kanyarognak ilyenkor a vetések zöldezüstben hajladozó országában. A rozs már kihányta fejét, kinyújtotta hosszú lábát. Ha  szél mozdul, hajladozva hullámzik, és hangtalanul törik meg a mezsgye gátján, melyet ekével vont oda két szelíd ökör valamelyik márciusi délután. Azóta nagyot fordult a világ sora, a kopasz mezőket benőtték a vetések, és a vad eltűnt, hiszen búvóhely lett az egész határ. Hajnalban és estefelé látunk ugyan gondterhes fogolypárokat átszaladni a dűlőutakon, és a lóheréből is kiáll egy-egy nyúl billegő füle, de az csak egy pillanat. Amikor ismét odanézünk, eltűntek már a foglyok. A nyúl is lehúzódott, és nem láthatja meg őket, csak aki "felülről" érdeklődik". Ilyen érdeklődő pedig mindig akad. Most is. Állok a rozstábla szélén, amely majdnem eltakar, és régen figyelem már, hogy a völgyben, az egyik nyárfán madár-e az, amit én annak nézek, vagy valami tavalyi levélcsomó. Ha madár - jó lenne "szóba állni" vele, mert vércsének nagy, ölyvnek meg kicsi, és olyan meredeken ül, ahogy tisztességes madár nem szokott. A levélcsomó egyszer csak elereszti magát, és héja lesz belőle amint szokásos lassú imbolygásával elindul a rozstábla szélén. Izgalmas öröm fog el. Ha ebben az irányban marad, itt kell előttem elrepülnie tizenöt lépésre. Akkor pedig..."

Megnézem:

 

2019. 04. 10.

Széchenyi Zsigmond: Hengergő homok

Sivatagi vadásznapló

"Szemünk kezd már hozzászokni a hómezőként villogó Szahara fényéhez. Kellemes meleg van, fúj a szél, hordja a homokot, telehordja szemünket-szánkat. Szaporán haladnak a kocsik, mégis úgy tetszik, mintha állanának. Mintha a sivatag szaladna alattunk. Repülőgépen van ilyen érzés, meg kint, a nyílt tengeren. A határtalanság, a teljes izoláltság érzése. Egyhangúan zümmögnek a kocsik, látnivaló egyelőre nem sok akad. Akadály sincs előttem, olyan jó a terep, akár el is engedhetném a kormányt. Most ráérek, elmondom, hányan vagyunk mit viszünk, és tulajdonképpen hova is igyekszünk. Ezerötszáz kilométeres járatlan sivatagi út áll előttünk, melynek folyamán csak két helyen remélhetünk vízre találni. Ott sem folyóban vagy tóban, hanem vándor karavánok ásta, nyitott vízlyukban. Jóllehet a térkép feltünteti őket, rájuk találni mégsem olyan egyszerű ebben az élettelen, nyomtalan, délibáb kísértette világban. Benzinre pedig természetesen sehol sem számíthatunk, a Líbiai-sivatagot kifelejtették, mikor a benzinkutak divatba jöttek. Számunkra tehát a legfontosabb, elementáris, sorsdöntő fogalmak: Víz és Benzin. Ezektől függ minden. Nemcsak expedíciónk eredménye, nemcsak a fehéroryx szarva, de még saját értéktelen bőrünk épsége is. Mert akár vizünk, akár benzinünk fogy el, akkor -? Akkor legfeljebb egy-két éhes keselyű találhat meg bennünket. Az is csak nagy szerencsével. Amint mondottam, három kocsink van; hárman vagyunk mi is, hárman fekete kísérőink is - egy szakács meg két állítólagos sofőr. Vizünket vastartályokban szállítjuk. Öt tartályunk van, egyenkint ötven literesek. Összes vízkészletünk tehát kétszázötven liter. Ebből kell hatunknak, valamint a három kocsinak is innia, ebből kell főznünk, ebből - kéne - mosdanunk, és ruhánkat kimosnunk mindaddig, míg a legközelebbi vízlyukat el nem érjük. Számításunk szerint négy liter esik - fejenkint s naponta - ivásra, főzésre, mosdásra és ruhamosásra. Tekintve, hogy meleg napon játszva megiszik az ember három litert, egyet pedig elfőz, ki lehet számítani, mi marad a másik két szükségletre."

Megnézem:

 

2019. 04. 09.

Éjbe zuhant évek

"Erdeiek neszezése hallik be hozzám az irodába. Nyitott és pálmalevéllel fedett, hosszú barakkjaikban két sor függőágy a hálóhelyük, a belső, a barakk-középet adó, tetőtartó dorongsor alján holmijuk. Az én barakkom túlfelőli része is ilyen erdei szállás. Saját szálláshelyem leválasztott része a pálmabarakknak, és ez itt már rang. Goemann nem itt lakik, de nekem igen alkalmas legényszállás. Asszony, nőféle különben árva szál sincs errefelé a hat kilométeres, Praia faluig érő parti területen. Befelé itt és a Tapajos vadon-borította túlpartján, keleti és nyugati irányban, ezer kilométerekre csak az irdatlan vadon terpeszkedik. Gondolatok, megint gondolatok, és nyújtózva, ellustulva úgy tűnik, nem szívesen kelek ki ringó, kényelmes függőágyamból. Lenn, függőágyam alatt papucsom, és irodám deszkapadlós, nem mint eddigi döngölt agyagpadlójú viskóim. Winchesterem sincs papucsom szomszédságában, és négyelemes rúdvillanylámpám sem. Civilizáció és - elmosolyodom - kényelem. Tűzrakással sem kell bajlódnom, szakács főz, és ha kell, minden nap vesepecsenyét süt, rajta tömérdek rózsaszínre pirult hagymával. Zöldségféle is gazdagon kerül a kitűnő levesekbe, és banán ebéd után. Tucatnyi fajta sárguló, tövén érett banánfürt kínálja magát, csak válogatnom kell. Nos és a nagyszerű mamao sárga, fáján örökkön, a fa pusztulásáig termő sárgadinnye nagyságú gyümölcsáldása. Váltólázas rohamok végeztével igencsak rendbe hozzák, minden salaktól megszabadítják a belőle részelő szervezetét. Töprengő, százféle gondolat, mindez kényelmes áradásban. Beszéd szüremkedése irodám ajtaján túl, kiveszem, horgászni indulnak a vízhez erdei legényeim. Négyszáz körül belőlük, és nem tudom, miért mondom valamennyiüket erdei legénynek, mikor sokadrészük nős, igaz, igencsak távoli a feleség, és akad köztük olyan vén is, mint az öreg Miguelzinho, akinek koránál csak fürgesége nagyobb. Szokatlan személyi tulajdonság ez ebben a környezetben, ebben a melegben."

Megnézem:

 

2019. 04. 08.

K. Rhédey Zoltán: A verébtől a szarvasbikáig

"Isten tudja, hogy vagyok a ragadozó madarakkal, legfőként pedig a sólymokkal. Azt mondanám, ha hinnék a lélekvándorlásban, hogy előző életemben bizonyára sólyom voltam és onnan van ez a nagy vonzalom. Mert hej, nagy gyengém a sólyomféle! Sokat veszkődtem, mászkáltam, míg egy-egy vándorsólymot vagy galambász-héját el tudtam csípni a fácánosban. Meglőve mindig az volt az érzésem, hogy valami szárnyasoroszlántól mentettem meg a környéket. Nem is hiszem, hogy messze járnék az igazságtól! Egy-egy - fácánosba szokott - sólyom, vagy héja éppen úgy tizedeli az állatállományt, mint az afrikai vadon százféle antilopját az oroszlán. Pedzése csak ritkán téveszt célt és van valami királyi abban, ahogyan a tarkavarjúnak, szarkaféléknek otthagyja félig elköltött zsákmányát. Mintha csak azt mondaná: nesztek nyavalyások lakjatok jól! Én az egésszel nem sokat törődöm, hiszen akkor fogok magamnak, amikor jólesik! A vándorsólyomnak különösen a tarkavarjú az élősdije. Mulatságos nézni azt a határtalan szemtelenséget, ahogy egy-egy szürkevarjú piszkálgatja a zsákmányán ülő vándorsólymot. Közvetlenül a sólyom mellé leszállva fontoskodó krákogással odalépeget a zsákmányhoz és egész egyszerűen húzni kezdi azt a sólyom alól. Sőt! Egyszer azt is láttam, amint az őt észrevenni nem hajlandó sólyomnak még a farkát is meghúzta! Az igaz, hogy csak óvatosan. A sólyom nem sokat törődik vele, illetőleg úgylátszik "nem akarja bepiszkítani magát egy ilyen szédelgő lovaggal", hanem előbb-utóbb megúnja a szemtelenkedést és zsákmányát otthagyva továbbrepül. Egyszer a következőnek voltam a szemtanuja: Gödörből libáztam és a víz mellett úgy volt megásva leshelyem, hogy a vízbe mélyen benyúló, nyelvszerű szárazföld derekán ülhettem. Húzásközben egy alacsonyan vadászgató barna rétihéja libeg elém, amely lövésemre a nyelv vízfelöli végébe vágódott le. Szárnyazva volt s mivel látta, hogy a nyelvről való kijárást én foglaltam el, odabicegett az egyik zsombik mellé és ott mozdulatlanul elfeküdt."

Megnézem:

 

2019. 04. 07.

Erdélyi csillagok - Arcok Erdély szellemi múltjából

"Még négy évig élt Misztótfalusi Kis Miklós, még harminc-negyven kiadvány került ki a keze alól. Ez a négy év azonban már csak a "tipograf" élete, a pap, a reformator meghalt. A lelkiszélütés tehát bekövetkezett, hogy azután csakhamar bekövetkezzék a testiszélütés is, amely emberroncsá tette ezt a kemény korpuszt és komor vesztegelésre kényszerített minden energiát. Ellenére annak, hogy a nyomdaüzem jól ment, Kis Miklósnak anyagi gondjai is szaporodtak. A főtanácshoz kérelmet adott be, hogy mentesítse őt valamint legényeit is a közterhektől. Bátortalanul arra is kéri a főtanácsot, hogy ne Némethy Sámuel és a vele hadbanálló professzorok legyenek a cenzorai. Három-négy izben fordult a főtanácshoz különböző kérelmekkel, amelyeket többnyire teljesítettek. A főtanács határozmányai alatt Bethlen Miklós neve állott, aki nem vette le a szemét róla és ahol lehetett, segített Kis Miklósnak, hogy újra kedvvel lásson neki hivatásának. 1702-ben halt meg, feleségén kívül két leánygyermeket hagyott maga után. Végrendeletéből kitünt, hogy minden nyomoruság ellenére is jól gazdálkodott, családját megnyugtató anyagi körülmények között hagyta. Ellenségei azonban még akkor sem tudtak eléggé feledni. Ezt látjuk eltemetésének körülményeiből. A temetésén ugyan a három szónok közül kettő az ellenfelek közül került ki, Csepreghy Mihály és Szatmárnémeti Mihály, míg a harmadik jóbarátja volt, Enyedi Sámuel. Ezen a temetésen Enyedi olyasmiket mondhatott, amelyek az elhunyt igaza mellett tanuskodtak. Bizonysága ennek, hogy a nyomtatásban kiadott gyászbeszédeknek összes megmaradt példányaiból kitépték Enyedi beszédének azt a részét, amely Misztótfalusi Kis Miklós életével foglalkozott. Elkallódtak azok a példányok is, amelyekben Páriz Pápai írta meg elhunyt barátjának verses életrajzát."

Megnézem:

 

2019. 04. 06.

Gróf Széchenyi Zsigmond: Elefántország

Afrikai vadásznaplójegyzetek (1932-33, 1933-34)

"Elefántországra rászállott az est. Csend üli meg a tanyámat, nyugovóra tértek a feketéim, elhamvadt a tábortűz; csak petróleumlámpám pislog még, meg naplóíró töltőlam serceg. Az éjszaka is csupán néhány  öblöshangú béka alakjában hallatja szavát: itt huhognak a közeli pocsolyában, baglyoknak vélhetnéd őket; ezek nem tudnak kuruttyolni, a mi békáinkkal nem értenék meg egymást. Jókora világítóbogarak szálldosnak fel-alá, összevissza bolygó, zöldesfényű lámpáskák. Sokkal nagyobbak, fényesebbek a mi jánosbogarunknál. Valóságos tűzijátékot rendeznek: hol felgyulladnak, hol ismét elalszanak röptükben, egyforma időközökben ki-bekapcsolgatják a potrohukra szerelt villanykörtét. Kettőjük itt tart pihenőt az asztalom sarkán; egyik még ültében is ki-kivilágítja magát, fényjeleket ad mint valami szemafór, alkalmasint így udvarol társának. Nesztelenröptű, szárnyas-termitaraj jelenik meg lámpán fényének bűvkörében. Nászúton vannak. Sohsem látták a világot, földalatti váruk sötét rejtekeibe zsúfolódva éltek máig, évek óta várták ezt a napot, a szabadulás, a boldogság, a kirobbanás pilanatát. Életükben egyszer nyílik meg előttük az élet kapuja, egyszer kelnek szárnyra. De csak alig félóráig repülnek, máris vége a mámoros farsangnak, elerőtlenednek a gyakorlatlan légjárók, lehullanak, erőszakkal kitörik szárnyukat, aztán védtelenül, megadással várják a halált. Kétéves életük célja rövid percek alatt bonyolódik le. Két évig sínylődnek a termitavár tömlöcében, végre előjönnek, hogy félóra alatt elintézzék hivatásukat: repülnek, szeretnek és meghalnak. Életükkel fizetnek egyórás mulatságért. Fehéren csillógó, átlátszó szárnya van a termitának, olyan, mint egy kis szitakötőé; de a teste csak alig légynagyságú. Ha leereszkedett a raj, tíz perc alatt valamennyi szárny le van amputálva; úgy csillámlik a föld a tengernyi kis szárnytól, mintha üvegszilánkokkal lenne teleszórva."

Megnézem:

 

2019. 04. 05.

Új Magyar képtár

A Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteménye

"Az abszolutizmus idején - a szabadságharc utáni rideg elnyomás majd két évtizede alatt - a nemzet élniakarása kulturális téren talán még elementárisabb erővel nyilatkozott meg. A nehéz feltételek között, a cenzúra árgus szemeinek ellenőrzése és a politikai rendőrség besúgóinak cselszövései mellett is nőtt az érdeklődés a nemzeti művészet dolgai irányt. Műtárgyaink múzeumi kezelése ugyan átmenetileg megoldatlanná vált, mert a képtári őrt, Kiss Bálint festőművészt, hazafias szellemű kompozíciók mesterét az ellenforradalmi bosszú felfüggesztette állásából, a művészek és a közönség szövetségéből viszonylag mégis tevékeny szellemi élet bontakozott ki. A festők, szobrászok, grafikusok tántoríthatatlan hűséggel vallottak az önálló nemzeti lét eszméiről, műbarátok is igyekeztek megfelelően támogatni a honszerető szívről tanúbizonysággal szolgáló művészeket. A Képcsarnok pártolására alakult egyesület a politikai terror, a gazdasági pangás éveiben se maradt tétlen, becses művek tucatjaival gyarapította a nemzet művészeti gyűjteményét. A múlt század ötvenes éveinek társadalmi viszonyaira igen jellemző az az eset, mely Ferenc József császárnak és Albrecht főhercegnek, Magyarország akkori kormányzójának arcképével történt. Az osztrák megszállás e két megszemélyesítőjének a portréját megfestetendő országos gyűjtés indult. Az adakozásra felszólító körlevél záradéka szerint amennyiben a szükségesnél nagyobb összeg gyűlne össze, a többletpénz a Nemzeti Képcsarnok gyűjteményének gyarapítására fordítható. Ez a záradék rendkívüli lehetőséget biztosított a szervezett műpártolásra, amiért is a két zsarnokkép tiszteletdíjának majd tízszeresét adták össze az uralkodóval és helytartójával hadilábon álló honfiak."

Megnézem:

 

2019. 04. 04.

Molnár Gábor: Barátom a vadon

Brazíliai vadászkalandok

"Tovább. Gyűlt zsákmány után, vadban néptelenedő erdőrészt hagyunk magunk mögött. Északnak evezünk a patakon. Szabályos és szép félkört ír le a patak egy cédrusóriás körül, amelynek roppant gyökérzete elegendőnek bizonyult a szűk és mély meder megváltoztatásához. Urucuri-, majd miritipálmák sora következik jobbról és balról. Mintha a patak örvénylését vigyázná. Fordul a meder, és balról egy hosszanti homokpadkán fekete foltos óriás anaconda, erdei nevén sucuriju tekercse. Nem fatörzsön, mint rendesen, hanem a parszegély homokpadján. Apadóban a patak. Szárazra került a meder homokos szegélye. Evezőm hirtelen figyelmeztetően magasba lendül. Abilio egymaga viszi a gyökeres, növényes partfalnak a csónakot. Hátul a másik csónakban megérti a jelzést Juan és Klementino, bár a forduló miatt nem látják még, amit mi már észrevettünk. Feszültség telepszik rám, amint a parthoz sodródva elkapom a kezem ügyébe kerülő gyökeret. Előttem miritipálmák. Dús léggyökérzetükkel tövükön olyanok, mintha furcsa háncsszoknyába bújtak volna. Széles levélbóbitájuk árnyéka ráterül a sötétlő vízre. A nyugati fényt nemsokára elfogja az ősvadon. Mi az ördögöt keres ilyenkor, alkonyatkor a parton a napot kedvelő hatalmas, legalább hét, hét és fél méteres anaconda? Ezt alighanem még legényeim sem tudják. Nesztelenül emelem ki a csónakoldal és ládáim közéből kígyófogó villás botjaim egyikét, amely ha nem is ilyen hatalmas példányhoz való, de arra igen alkalmas, hogy feláldozása árán a villák közé kötött zsineghurkot berántsam az óriáskígyó feje alá, a nyakára. Majd a jó előre fához kötött zsineget a bottal elhajítva, a többit szerencsémre és az óriáskígyóra bízom. Máskor szigony is megteszi, de azt most nem használom. Biztatóan közel van az anaconda. Nesz nélkül kikapaszkodom a partra, és keményen markolom a villás botot, amelynek elejére, a vezető U szegek alá behúzva kötöttem a hurkot. Jobb kezemben a karikába szedett húszméteres szigonyzsineg."

Megnézem:

 

2019. 04. 03.

Kós Károly: Erdély

Kulturtörténeti vázlat

"Mátyás halála után Magyarország élete ott folytatódik, ahol a Hunyadiak uralma azt félszázaddal előbb megakasztotta. Mindazok az erők, amelyeket a Hunyadiak vasökle leszorítva tartott, vagy amelyekre, ha meg is mozdultak, kiméletlenül lesujtott, azonnal felszabadultak és szinte hisztérikus lázzal taszították az országot végzete felé. Erdélyben a három nemzet uniójának 1438-iki győzelmével és a kilenc karóbahúzott parasztvezérrel nem intéztetett el sem a huszita szellemi forradalmának problémája, csak elfojtatott egy időre. A következő száz esztendő alatt nem kevesebb, mint hét forradalom rázza meg Erdélyt.  Ezek közül kettő Magyarországtól való teljes elszakadásért  lángolt fel, kettő a vármegyei pórnép küzdelme volt a reárakott terhek könnyítéséért, kétszer a székely kisnemesség fogott fegyvert a jogait nem respektáló és azok kárára erősödni akaró székely arisztokrácia ellen. A sort Dózsa György kereszteseinek forradalma zárja le. Ezek a forradalmak és az általuk kitermelt szinte állandó lelki izgalom a központi királyi kormányzat állandó gyengülésének, a régi szervezet bomlásának, avulásának és a kormányzó szervek fegyelmezetlenségének, demoralizáltságának, valamint az erdélyi népek lelkébe mind nagyobb erővel hatoló új szellemi áramlások szabadabb levegője hatásának a következményei. Talán ezek a hatások, de talán a jövendő idők komolyságának tudatos felismerése kényszeríti Erdély három nemzetét arra, hogy 1505-ben, a Tordára összehívott országgyűlésen, annak megállapítása után, hogy az országot (Erdélyt) a király, illetve a vajda, képtelen továbbra is kormányozni, országos bizottságot küld ki azzal a meghagyással, hogy a következő 1506. esztendő elején Segesváron üljön össze és a király és a vajda által magárahagyott Erdély kormányzatát szervezze meg."

Megnézem:

 

2019. 04. 02.

Gróf Apponyi Henrik: Úti-és vadásznaplóm Indiából és a Himaláyából

"Éppen egy nagy kő állt előttem, nyugodtan lefeküdtem tehát és a távcsövet beállítottam 300 méterre. Egészen nyugodt voltam, nem olyan izgatott, mint amikor az Ibexet lőttem és megbíztam kitűnő 8.60-as Magnum Manlicher-Schönauer-fegyveremben, amelyet elutazásom napján Wien-ben Springertől vettem, s a nagysebességű, rézhegyű töltényekben. A kőre feltámasztott fegyverrel lőttem és az első bak a lövés helyén, tűzben elesett. Erre a csapat megugrott, majd a velünk szemközt emelkedő sziklafalon megállt. Tapasztalt vadászaim, mint jómagam is, a távolságot 400 lépésre becsülték. Ismét nyugodtan, feltámasztva lőttem és a mögöttem összegyűlt karaván óriási gaudiumára a második bak is tűzben maradt a helyszínen. A shikarrik akik az egészet látcsövön figyelemmel kísérték, figyelmeztettek, hogy még egy szép bak van a csapatban és ezt meg is mutatták nekem. Hanem ez a lövés rövidre sikerült. Repetáltam és ezúttal a harmadik bak is legördült a sziklákról. Ekkor hozzám lépett Rahima, szerencsét kívánt a lövéseimhez és kijelentette, hogy nagyon meg van elégedve velem; ugyanis az Ibexek esetében cudarul szitkozódott és leplezetlenül értésemre adta, hogy ha majd az Ovis Amonra is olyan rosszul lövök, mint az Ibexre, akkor jótállhat arról, hogy Ovis nélkül fogok hazamenni, mert ezt nem lehet annyira megközelíteni, mint ahogy a szerencsés körülmények folytán az Ibexeket megközelíthettük. Miután Rahima elmondta, ami a szívén feküdt, felszólított, hogy lőjjek még egy Bharalt, mert ebből a vadból négyet szabad elejteni. Ibexből, markhorból és Ovis Amonból ezzel szemben csak két-két darabot, a tibeti gazellából pedig csupán egyet szabad lelőni. Hanem a csapat most már megint tovább ment, fölfelé a sziklákon. De a shikarrik nyomatékosan megkértek, lőjjek még egyet, nemcsak a már említett okból, hanem azért is, mert az első három bak nyomban holtan terült el és ők, mint a mohamedánok, csak olyan állat húsát ehetik - akárcsak a zsidók, - amelyiket maguk szúrták le."

Megnézem:

 

2019. 04. 01.

Bein Károly: A kis bogárgyűjtő

A bogarak ismertetése és utasítás azoknak gyűjtésére

"A bogarak életmódja első sorban azoknak táplálékától függ, mely vagy állati vagy növényi anyagokból áll; az állati táplálékot ismét vagy az élő vagy a holt állatból veheti a bogár. Így a futrinkák és hólyagfarkuak élő rovarokat zsákmányolnak; ezeket a földön, kövek alatt vagy más buvóhelyeken vadászszák és erős rágó szerveikkel megölik; a vízben élő csikbogarak apró halakkal és kétéltüekkel vagy ezeknek petéivel élnek; az apró, félgömb alakú füskaták különböző növényeken mászkálnak, hogy az ártalmas levéltetűket elejtsék. Mások ismét döggel táplálkoznak; ha pl. döglött állat, egér, vakondok, madár stb. fekszik valahol az úton, akkor a temetőbogarak jelennek meg, melyek a tetemet valamely félreeső védett helyre ránczigálják, hol aztán beleeszik magukat, majd petéiket is berakják, hogy a kikelő álczák a dögben bő ellátást találjanak; nemsokára vendégségre érkezik a különböző bogaraknak egész serege, így a dögbogarak, a hólyagfarkuak és még mások, melyek a szétbomló szervezetekben keresik táplálékukat. Így ritkán akadunk szemét-vagy ganéj-rakásra, melynek környezete, belseje és alapja a leggazdagabb bogáréletet ne mutatná. Sajátságos, hogy meglehetős sok apróbb bogárfaj a hangyaboglyákat is választja szállodául; legtöbben csak ideiglenesen tartózkodnak ott, némelyek pedig, mint pl. a bunkós bogarak, állandóan telepednek le és a jámbor hangyákkal eltartatják magukat. Végre a bogaraknak még egyik - életmódra rendkivül érdekes - faja emlitendő: a barlangbogarak, melyek némely barlangban, különösen a Karst-hegységben találtatnak, melyek soha sem látnak napvilágot és ezért a szemnek teljes hiányában vannak."

Megnézem:

 

2019. 03. 31.

Nádai Pál: A lakásberendezés művészete

"A régi idők embere nem annyira a kényelmet kereste, mint inkább stílusos környezetet igyekezett magának teremteni. Nem volt "komfort", de voltak szép formák a bútorokon: hárfaszerű hajlatok a varró-és szervirozó-asztalkákon, hattyúnyak-idomok az ágy hajlásvonalán, mázsás oszlopok az ebédlőasztal lábai helyén. Csupa olyan részlet, mely ma sokféle okból célszerűtlen: az ülésnél, a takarításnál, a költözködésnél és így tovább. Természetes tehát, hogy a mai nemzedéktől nem kívánhatjuk, hogy "fészket verjen" magának úgy, mint a dédanyák idején nevezték a tetszetős, de sokszor felette célszerűtlen lakásberendezést. Korszerű, technikailag mindenkép előnyösebb bútorokra kell törekednünk s a polgári életformák kereteit, nem pedig a palota, kastély, urasági lakás kívánalmait tartani szem előtt. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a modern lakásban ne lehessen elhelyezni antik bútorokat is.  A tulzó modernség türelmetlenkedő prófétáival szemben nyugodtan hirdethetjük, hogy egy-egy stílusos darab mit sem árt a szoba egészséges légkörének. Azokat a valóban nemes régi bútorokat, melyeket még a mult századvégi szokás is a padlásra száműzött, nyugodtan beilleszthetjük akár a legmodernebb keretbe is és gyakran bűn volna ezeken másféle renoválást végeztetni, mint átfényeztetni s megtisztítani s megtisztíttatni őket egy asztalossal. Persze csak kevés ilyen bútort s csak a legjavát! Rosszul hatnak egy fémcsőtől és üvegtől ragyogó szoba színterében a gyöngyházberakásos ébenfát utánzó szalónasztalok, vagy a mahagónifából és préselt bőrből összeállított spanyolfalak. De nem azért, mert e kétféle stílus - mint mondani szokás - "üti egymást"."

Megnézem:

 

2019. 03. 30.

Erődi Béla: A fáraók országában

"Az istenek szobrainál jóval csekélyebb számban vannak a fáraók, papok és kiválóbb férfiak szobrai, melyek leginkább az általuk alapított vagy fenntartott templomból származnak, hol mindjárt a kijáratnál voltak fölállítva. A kisebb szobrok a halottas kamrában állottak s mindig az illető halottat ábrázolták. Az egyiptomiak vallási hite szerint a lélek a túlvilági életben is  földi testéhez van kötve. Kiválik ugyan a testből, de bizonyos idő múlva azt újra fölkeresi. A templomok falain található képeken és domborműveken gyakran van leábrázolva, amint a szárnyat öltött lélek leszáll a mumiához. Ha a lélek ilyenkor nem leli meg egykori porhüvelyét, vándorlásra van kárhoztatva s más testben keres tanyát. Innen van az a nagy gond, melylyel a halottat örök időkre megtartani törekedtek. A testét elvesztő lélek szüntelenül bolyongani kénytelen. Az egyptologok ma sem képesek még teljes rendszerbe foglalni a lélekvándorlás tanát, melyet Herodot említ, valamint nem ismerik egész szabatosan a gonosz lelkek sorsát se a túlvilágban. Némelyek szerint a gonosz lélek különböző teremtmények alakjában kénytelen mindaddig bolyongani a földön, míg megtisztul; mások szerint az itélet után az alvilágban marad s azonnal megkezdi bűnhődését. A hieroglyphákból idővel alkalmasint ez iránt is csak tisztába jönnek. A holttestek fenntartása annyira törvénynyé volt téve, hogy a Nilusból kifogott uratlan hullákat az illető község melynek határában találták, volt köteles bebalzsamoztatni és megőrizni. A halottnak belső szerveit négy külön alabastrom edénybe tették, forró szurokkal leöntötték s bezárták. Kanopus városától kanopusoknak nevezték ezen edényeket, melyeknek födői a tartalmazott szervek szerint ember, sakál, kutyafejűmajom és karvalyfejet ábrázoltak, azon genius szerint, melynek őrizetére az egyes kanopusok bízva voltak. A balzsamozók azonban nem jártak el mindig lelkiismeretesen a belső szervek elosztásában. A felbontott kanopusok elárulták nem egy esetben való könnyelmű bánásmódjukat. A muzeum kanopus-gyűjteménye igen gazdag."

Megnézem:

 

2019. 03. 29.

Kittenberger Kálmán: Vadász-és gyűjtőúton Kelet-Afrikában 1903-1926

1. kiadás

"Vadászemberekkel beszélgetve gyakran ráterelődik a szó az afrikai vadászatokra. Oroszlánt, bivalyt mindenki szeretne lőni, de elefántvadászatra nem mindenki vágyódik, - pedig jó vadászokról beszélek - mert úgy látom, hogy képzeletükben az elefánt úgy él, mint az emberi szolgálatba igázott indiai rokona, mely parancsszóra hatalmas faderekakat cipel a fűrészmalomba és néha a mahautnak (indiai elefánthajcsár) babyjét ringatja. Szóval nem tartják vadászias dolognak az elefántvadászatot! Ki kell jelentenem, hogy ez nagy tévedés! - Az elefántvadászat az afrikai vadászat koronája és minél többször volt alkalma az embernek elefántra vadászni, annál nyilvánvalóbbá válik ez az állítás. Már az a körülmény is, hogy az elefántvadászat mindig más természetű terepre, mindig más környezetbe viszi a vadászt, magasan kiemeli a többi vadászat közül. Jómagam is vadásztam földünk e legnagyobb szárazföldi emlősére a pompás szubugókban, hol a hatalmas cédrusok ágain nedvességtől gyöngyös szakáll-zuzmók csüngtek alá és az aljak páfrány sűrűi a rég elmult időkorszakok surlóőserdeit juttatták eszembe, majd meg a bambusz-sűrűkben, hol a legnagyobb volt a megriadt elefántcsorda mindent letipró megiramodásának zaja és hol éjjelenként dideregve ültük körül a tábortüzet, majd megint a sivár, vízszegény, tüskés szavannaerdőkben, a nyiká-ban, a forró, sivatagszerű nátronsteppéken át, aztán az elefántfű-vadonságokban és papyrusz-mocsarakban és az utolsó kirándulásaim alatt a kongói őserdővidék nyulványaiban, a kibirákban. Az elefántvadásznak mostanában már nagyon nehéz a dolga. Olyan területek, hol lóháton is lehetne elefántra vadászni, mint azt pár évtized előtt Selous és társai Dél-Afrikában tették, úgyszólván teljesen eltűntek. De eltűnt az elefánt egészséges, könnyen megközelíthető helyekről is, úgy hogy az elefántvadásznak a lázvidékek, esetleg álomkór által fertőzött területek kellemetlen elefántfűvadonjait és papyrusz-mocsarait kell felkeresnie, hogy szenvedélyének áldozhasson."

Megnézem:

 

2019. 03. 28.

Haan Lajos: Békés vármegye I-II.

"Ez az orosháza nem csekély község lehetett. Az 1560 eszt. öszveirás ugy emliti mint 72 nádori kapuból állott falut, melyek közül Komlóssy Kálmán birt tizennyolczat, Glésán Miklós Özvegye nyolczat és Glésán László özvegye negyvenhatot. Ezek után itélve lakosainak száma, ha egy nádori kapura csak öt lelket számitunk, háromszáznál több volt. A mi a Glésán családot illeti, ez eredetileg Székely-család volt és Geysesről irta magát. Közülök kitünt Miklós, kit Csobacsüd alatt emlitettünk. Késöbb e család ismét Erdélybe tette át lakását. Itt élt 1571 eszt. Miklós marosszéki ülnök és 1601 Kristóf, Székely Móses hive. ( L. Nagy Iván M.-orsz. családai.) Valószinüleg a Komlóssy családba való beházasodás által jutott orosháza egy részének birtokába, mert birtokai a Komlóssyakéval együtt emlitettnek. Hogy micsoda vallásuak és nemzetiségüek lehettek ezen Orosházának lakosai, azt tudni nem lehet. Csak azt tudjuk okmányaink nyomán, hogy még 1591 eszt. létezett mint falu, mert a fenebb felhozott adomány levélben még possessionak és nem praediumnak neveztetik s colonusai emlittetnek. Mikor 1733 eszt. a vármegyei küldöttség erre járt és a helytartó tanács utasitása nyomán az itt ott felmaradt templom düledékeket vette számba, az orosházi templomnak még meglátszottak dülekékei, ugy hogy azokból ki lehetett még azt is venni, hogy a templom rkath. vallásu templomok formájára volt épitve. Mikor 1744 eszt. a mostani orosházi lakosság ujra telepitette a helyet, talált a régi falu helyén még egy vén körtefát, hellyel-hellyel árkolásokat s azok közt szőlőtőkéket. A szájon forgó monda szerént végre, mikor Orosházának lakosai szétfutottak, harangjokat a földvári pusztán egy mély kutba süllyesztették. Mondják, hogy e század elején Hengermüller Mihály haszonbérlő kerestette is azt és a kutban szerencsésen reá is akadtak, de mikor már annyira kihuzták, hogy a harang meg is látszott, akkor a reá kötött láncz elszakadt és a harang annyira visszasüllyedt, hogy a további munka sikerhez nem vezetőnek látszott s abban hagyták."

Megnézem:

 

2019. 03. 27.

Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

"Ledobta az aranypénzeket, és előbbre ment. A pince padozatát öt-hat lábnyira elborította a vert arany és ezüst, amely a kirepedt zsákokból folyt szét, s a hosszú évek során rétegekbe rakódott az érc, mint apálykor a homok. Rajta, benne vagy kiemelkedve belőle, mint roncsok a homokból, ékkövekkel kirakott, kalapált ezüst elefántülések, vertarany-lemezekkel borítva, karbunkulussal és türkizzel díszítve. Gyaloghintók, hordozóágyak királynék számára, ezüsttel és zománccal befoglalva és kiverve, nefrit tartórudakkal, borostyán függönykarikákkal;  arany gyertyatartók, amiknek karjain átfúrt smaragdok remegtek; rég elfelejtett istenek öt láb magas, felékített szobrai, ezüstből, drágakő szemmel; páncélruhák, acéljuk arannyal bevonva, összeaszott, megfeketedett gyöngyszemekkel beszegve, sisakok, taréjukon és szegélyükön galambvérszínű rubinnal; pajzsok lakkból, teknősbékahéjból, orrszarvúbőrből, vörös aranytartóval és díszítéssel, szélükön smaragddal kirakva; egész rakás gyémántmarkolatú kard, tőr és vadászkés; arany áldozati csészék és kanalak, olyan hordozható oltárok, aminőket sehol sem látni, a világon; nefrit serlegek és karkötők; tömjénfüstölők, fésűk, illatszeres, körömfestékes, szemfestékes tégelyek, mind csupa domborított aranyból; megszámlálhatatlan orrgyűrű, karperec, ujjra való gyűrű, fejdíszítő abroncs; hét ujj széles derékkötők, négyszögletesre csiszolt gyémántokból és rubinokból; vassal háromszorosan kivert faládikák, amiknek fája már szerteporlott, s halomszámra látszott bennük a csiszolatlan csillagzafír, opál, macskaszem, zafír, rubin, gyémánt, smaragd és gránát. Fehér Kobrának igaza volt."

Megnézem:

 

2019. 03. 26.

Szakály Sándor: A magyar tábori csendőrség

"A tábori csendőrség felállítására és alkalmazására - a fennmaradt források szerint - első ízben 1938 őszén került sor, amikor az úgynevezett első bécsi döntés értelmében Magyarországhoz visszakerült felvidéki területek katonai megszállása bekövetkezett. A megszálló katonai alakulatok állományába kis létszámú táboricsendőrosztagok is tartoztak, amelyek feladata a tábori rendészeti szolgálat ellátása volt. Ezek az osztagok tevékenységüket csak rövid ideig folytatták, mivel a mozgósítás megszűntével a tábori csendőrséghez beosztott csendőrők visszatértek békebeosztásaikba és állomáshelyükre. Kárpátalja 1939 tavaszán történt visszafoglalása alkalmával valószínűleg újból sor került a táboricsendőr-osztagok felállítására, hiszen a mozgósítás akkor is megtörtént. Igazolni látszik ezt a feltevést az a parancs, melyet a pécsi magyar királyi IV. honvédhadtest parancsnoksága küldött a "m. kir. 12. honvéd gyalogdandár parancsnokának", szekszárdi állomáshelyére, 1939. március 23-án keltezve, s amely a következőket tartalmazta: "a 12. dd.psághoz kijelölt tábori csendőrők tényleges állományúak - amiért is - tekintettel a csendőrség tagolt elhelyezési viszonyaira, kérem mielőbb értesíteni, hogy a vezénylendőket hová és mikorra indítsam útba. " Még ugyanabban az esztendőben, a honvédelmi miniszter 1.732./M.20-1939. számú rendeletére megindult a mozgósításkor vezénylendő csendőrlegénység szám szerinti nyilvántartása. Ez a IV. honvédhadtest esetében és területén a következőképpen nézett ki: A korábbiaknál jóval jelentősebb tevékenységet fejtett ki az 1940 tavaszán ismételten felállított tábori csendőrség 1940 szeptember-októberében, Észak-Erdélynek az ún. második bécsi döntés értelmében Magyarországhoz történt visszacsatolásának idején."

Megnézem:

 

2019. 03. 25.

Igali Mészáros József: A vizek rejtelmes világa

"Az a körülmény, hogy az állóvizek rendszerint haldúsabbak, mint  a folyók, arra indítja a csukát, hogy ha csak egy mód van rá, elhagyja a folyókat és a holtágakat keresse fel, tehát mindig azokat a vizeket, ahol a békéstermészetű halakból tömheti meg feneketlen gyomrát. De ott is leginkább azokban a vízrészekben láthatjuk, ahol alkalmas hely kínálkozik a lesbenállásra. Így a vízbedőlt fák, gyökerek, valamint az építmények környéke, mind kedvelt helyei. A vízinövények meder felől levő részén is sokszor megfigyelhetjük, amint prédára les, mert a csuka a vizeknek valóságos utonállója. Egész életét prédaleséssel tölti. Nem lehet annyira jóllakot, hogy a közelében úszó halra rá ne vesse magát. Izmos farkúszójától hajtva pillanat alatt ráveti magát áldozatára és megragadja rágásra nem alkalmas éles fogaival. Áldozatát rendszerint a fején támadja meg. Ha a zsákmányolás alkalmával ez nem sikerül neki, akkor hatalmas szájában megfordítja áldozatát és fejjel befelé gyömöszöli a gyomrába. Garatját hihetetlen nagyságúra tudja kitágítani. Nem kerül nagy megerőltetésébe a magához hasonló nagyságú hal lenyelése sem. Mohóságában odáig megy, hogy még akkor is megtámadja a közelébe került halat, amikor a másik áldozata még félig a szájában, félig a gyomrában van. Ilyen esetben addig tartja fogai között áldozatát, míg az előző zsákmány gyomrában levő része fokozatosan megemésztődik. Azután mindig beljebb tolja áldozatát, a szerint, ahogy a megemésztett táplálék ezt megengedi. A csuka aránylag igen gyorsan emészt. Gyomornedve olyan erős, még a vasat is megemészti. Nem egyszer zsákmányoltam olyan csukát, amelynek egy-két félig megemésztett horog volt a gyomrában. Ez a kíméletlen ragadozó mindenre ráveti magát, ami a vízben mozog. Feltéve, ha látószögébe beleesik. A szemének a fején való elhelyezkedése folytán ugyanis csak bizonyos szögben lát jól. Az alatta vagy szemével vízszintes irányban úszó halak kevésbé forognak veszedelemben."

Megnézem:

 

2019. 03. 24.

Nadler Herbert: Cserkészeten és lesen Nagymagyarországon

1. kiadás

"1916.évi január hó 18-án este 6 órakor már beesteledett és csak a holdvilág tenné lehetővé, hogy a remélt vadat a céltávcső segítségével megcélozzam, felmászom a magasülésre, melyet vadőröm egy fenyőfán, körübelül nyolc méter magasságban a föld fölött, számomra készített. Alattam és tőlem 40 lépésre fekszik a lódög, melyet ezelőtt négy nappal tettem ki oda. Ezúttal farkasra fáj a fogam! A farkasok a Fogarasi-havasok alsó nyúlványait borító erdőkből éjjelenként kiváltanak a szabad síkságra, mely a határhegylánc és az Olt-folyó medre között terül el. A fenyőfa, melynek messze szétágazó, sötét ágai között rejtőzöm, nehányad magával az erdőn kívül, s annak szélétől vagy 100 lépésre, a szabad mezőn áll. Így messze ellátok a hóval borított síkságon, mely alig észrevehetően, szelíden lejt az Olt-folyó felé, ahonnan a farkasoknak jönniök kellene. Hogy a síkságon csatangoló farkasok figyelmét a lódögre tereljem, annak beleit a vadőrrel vagy másfél kilométer távolságra kivitettem a mezőre, majd a havon vissza vonszoltattam a döghelyre. Mult éjjel három farkas e véres nyomra rátalált és azt csaknem a döghelyig követte de oly módon, mely világosan mutatja, milyen eszes és mennyire óvatos állat a farkas. A róka pl. minden valószínűséggel a nyomra ráállt és azon végig jött volna, úgyhogy ily módon könnyen lehetne tőrbe csalni. Nem úgy a farkasok! A farkasok egyszer sem léptek a belek nyomába, hanem többször átugrottak rajta, 20-30 lépésre eltávolodtak tőle, majd visszafordultak, s így kígyódzó vonalban haladtak rajta végig. Majd a lódögöt vagy 40 lépés távolságban nehányszor körüljárták és eltávoztak. Mindez a nyomokból világosan látható volt. Ha tehát az elmult éjjel fent ültem volna a magasülésen, a farkasok egyikét elcsíptem volna, mert fényerős céltávcsövem segítségével, holdvilág mellett, a hóval borított mezőn 100 lépésre, sőt még nagyobb távolságra is, biztosan odaraknám a golyót, ahová akarnám."

Megnézem:

 

2019. 03. 23.

A Nyugat-Pannon régió növényvilága

"A meredek, köves-sziklás oldalakon, főleg nyugati és déli kitettségben a bükkösök vagy gyertyános-tölgyesek helyét más erdőtársulások veszik át. Mészmentes kőzeteken, ha a talaj sekély, de nem kőtörmelékes, a térség hegyeiben különböző mészkerülő erdők jöhetnek létre, amelyek közös jellemzője a savanyú talajokat jól tűrő aljnövényzet, például fekete áfonya, csarab vagy korpafűfajok megjelenésével. Amennyiben a felszínen nagy sziklakibúvások akadnak, akkor sziklaerdők, ha mozgó-görgő kőzettörmelék, akkor törmeléklejtő-erdők alakulnak ki. E két típussal főleg meredeken leszakadó gerinceken vagy azok oldalában találkozhatunk. A sziklaerdők ritka (inkább magashegységi) változatában a lombos fafajok helyét az erdeifenyő foglalhatja el. E sziklás erdők speciális igényű növényfajokban gazdagok, itt fordul elő a ritka avarvirág vagy több körtikefaj. A hegyi patakok mentét fent keskenyebb, lefelé szélesedő sávban égerligetek kísérik, melyekben kezdetben hamvas éger, lefelé inkább már mézgás éger uralkodik. Az égerligetek a havasi növényfajok fontos közvetítői, néha a havasi övből származó fajok jó eséllyel telepednek meg a mindig nedves talajokon. Ilyen "patak által közvetített" példák a struccpáfrány, fehér sáfrány, zergebogár, csipkeharaszt megtelepedései a tájban. Egyes lefolyástalan helyeken az égerligetek helyett égeres vagy füzes lápok alakultak ki. Ezek közül sajnos kevés maradt fenn napjainkig, mivel a különböző vízrendezési munkálatok révén többségük tönkrement. Így a Kőszegi-hegység Gósz-völgyének híres tőzegmohás lápjai (ahol a 20.század elején még havasi gyapjúsás is élt) mára jellegtelen, leromlott erdővé degradálódtak. A táj fátlan növénytársulásainak többsége emberkéz műve, de jó részük már évezredek óta létezik a területen. "

Megnézem:

 

2019. 03. 22.

Gróf Széchenyi Zsigmond: Két kecske

1. kiadás

"1932. november 9. Torino, Grand Hotel Suisse. Már tegnap este ideértem. S minthogy vonatom csak délután indul Génua felé, meglátogattam a Gran Paradiso-i területek itt székelő vadászati felügyelőségét. Főképpen azért, mert tudomásomra jutott, hogy a lavinaomlások alól kikerülő kecskeszarvak jórészét ebbe a hivatalba hordták össze. Végignéztem hát a mintegy ötven darabból álló gyüjteményt, de csak egyetlenegy példányt találtam, mely az én bakom szarvát meghaladja. Az is csak másfél centivel. Ennél azonban még nagyobbat is mondhatok. A vadászhivatalban azt is megtudtam, hogy a már említett II. Viktor Emánuel egykori kastélyában, az Aosta melletti Sarre-ban, 232 pár, sajátkezűleg ejtett vadkecskeszarvát őrzik a híres vadászkirálynak. Elárulták a legkiválóbb darabok pontos méreteit is s akkor sült ki, hogy még ebben a mintakollekcióban is csak három különb akad az enyémnél. S ha már benne vagyok, megemlítem a másik híres gyüjteményt is a, a Beck Peccoz báróét. Ez az úr maga is nagy kecskevadász, nagyatyja pedig jóbarátja s állandó vadásztársa volt II. Viktor Emánuelnek. Megtudtam, hogy Beck Peccoz-ék otthonát 302 pár válogatott vadkecskeszarv díszíti. Ezek közül a leghosszabb 96, a második 93, a harmadik pedig 90 centiméteres! S az enyém , amint már tegnapelőtt is mondottam, 91 centis - Un trés grand diable, Monsieur!" 1932. november 10. Génua, Hotel Miramare. Most jöttem az állomásról. Öreg inasom bentmaradt a vonatban, továbbutazik Pestre. Haza viszi a téliruhát, a bundát, meg a nagy kecskebak szarvát! Felfelé viszi, északnak, neki a rövidülő napoknak, a varjúkárogásnak, neki a télnek... Én - sorsom jóvoltából - különb irányt választhattam. Derűsebbet. Kedvemrevalóbbat. Délnek hajózhatok, az örök nyárba, a napsütés valódi hazája felé!

Megnézem:

 

2019. 03. 21.

Hunfalvy János: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyének leírása

"Gömör egyike Magyarország legerdősebb megyéinek. Erdőségei kivált a megye felső északi hegységein terjednek el. Ott mérföldekre kiterjedő folytonos erdőket találunk, melyeket csak itt-ott szakasztanak meg elszórt havasi rétek és legelők. Azt vélhetné tehát az ember, hogy ott nagy bőviben vannak az erdőnek és fának, de az nincs úgy - A természet azon hegyekben egy igen becses kincset rakott, le, mely az erdő-és fabeli gazdasággal egybekötve a megye lakosainak nevezetes keresetforrásává lett, kivált pedig a hegyek között, hol a zordon égalj, a szántóföldek csekély kiterjedése s részint meredek fekvése miatt a gazda csak szűk aratásnak örvend. E kincset a sok és jeles vasérczek teszik, melyek e hegyek gyomrában rejlenek, s az ezekre meg a fatermelésre alapított vasgyártás, mely évenkint a sok százezret, sőt mondhatni milliókat jövedelmez; ugyanis a nyersvas, öntvények, rúdvas, bádog stb. pénzértéke az utóbbi években több mint 2 millió ftra rugott évenkint, miből egy rész az erdők, vasgyárak és bányák birtokosainak jut, legnagyobb rész pedig a megye lakosai kezébe kerül, kik az erdőkben, vasbányákban és vasgyárakban a sokféle munkát és fuvarozást végzik, s kiknek keresete azáltal annyira gyarapodik, mint ez csak ritkán történik amolyan hegyes vidékeken. Nemcsak a megyében termelt tetemes famennyiség értékesíttetik és fogyasztatik el, hanem a vastelepzetek fa-és szénfogyasztása néhány évtized óta annyira növekedett, hogy a gömöri erdők nem képesek többé szükségletöket fedezni, s más megyéből is kell szenet ide szállítani, mint az alábbi statisztikai kimutatásokban látni fogják. Gömör erdői az egész megye hegységeire terjednek ki, mégis leginkább  az északi hegységeket foglalják el, hol csak a völgyekben létező szántók és kaszálók szakasztják meg."

Megnézem:

 

2019. 03. 19.

Csobán Endre (szerk.): Debrecen Sz. Kir. város és Hajdúvármegye

"Debrecenben az iparnak minden ága képviselve volt. Első helyet foglalta el a ruházati ipar, az ebben dolgozó mesterek száma kb. fele az összes iparosok számának. Különösen e korszak második felében virágzott az agyagipar és a debreceni agyagpipát Európának csaknem minden országában kedvelték. A helyi fogyasztásnál szélesebb körök szükségleteit elégítette ki a bognár-, kerékgyártó-, lakatos-, paplanos-, könyvkötő-és szappanosipar is. A bognárok tevékenységét elősegítette a szőlőtermelés elterjedése, a kerékgyártók munkájára nagy hatással volt, hogy a szállítás és a fuvarozás kizárólag szekéren folyt és Debrecen igen fontos útvonal mentén feküdt. A debreceni szappanosok készítményeit az egész országban dícsérték. Fehérségre, könnyűségre és keménységre vetekedtek a velencei szappannal. Megemlítjük, hogy ebben a korrban a legszebb, legfehérebb és legízletesebb  kenyeret a debreceni kenyérsütő asszonyok sütötték, akik foglalkozásukat háziiparként űzték. Fontos jövedelmi forrás volt a civiseknek a salétromtermelés. A debreceni salétrom aranyérmet nyert az 1846-i pesti kiállításon. Csak a délamerikai salétrom versenye tette tönkre a debreceni salétromipart a XIX. század közepén. Lassan fejlődött, de később igen megerősödött Debrecenben a tégla-és cserépipar. Évszázados tekintélyét ebben az időszakban is fenntartotta és növelte a városi nyomda. A város belső gazdasági erejét mutatja, hogy az ellenséges nyomás alatt is egyre erősödött az ipar és a kereskedelem. 1743-ban nyílt meg Debrecen hortobágyi malma és mint már említettük, 1843-ban alakult meg a gőzmalomtársaság, amely üzemét, az István gőzmalmot a XIX. század végéig olyan mértékben fejlesztette, hogy ekkor már 600 munkással dolgozott. A városi tanács mindent megtett az ipar és a kereskedelem fejlesztésére."

Megnézem:

 

2019. 03. 18.

Fekete István: Öreg utakon

1. kiadás

"Poros utak felett álmos meleg. Lankadt akácok bóbiskolnak az utak mentén, valahol búg a cséplő és a torony felett gólyák örvénylenek. Tanítják a fiatalokat a hosszú útra. Valamikor keselyűk kerenghettek így a csataterek vérpárás felhői felett, amikor már elszállt a kürtök rivalgása és holló gubbasztott a zászlók törött nyelén. De most békesség és csend ül az augusztusi tájon, csak a gólya madár röpteti fiait a torony felett. Szikrázik a kereszt a messzeségben és felette folyik a fárasztó torna, hogy a gólyanemzetség fiatalja fáradhatatlan szárnyakkal kelhessen messze útra. Kis-Boldogasszony táján, amikor csendes, litániás ének zsong ki a templomból és virágfüzérek sóhajtják szomorú, halódó illatukat a kőkereszt omladozó párkányán. Sárga tarlóban kolomp kondul és lógó nyelvvel ballaga a pumi. A juhásznak kétszer is kell mondani, ha tereltetni akar. Meleg van. A tarlókon apró kék virágok fakulnak, az utakon és legelőkön pedig sudár virágjában pompázik a királygyertya. Csupa ragyogás a határ, csupa útrakészülő pompa. Gerlék és örvösök szemezgetnek a vadmohar kihullott magján és csapatosan rebbennek fel, ha árnyék suhan el felettük. A fecskék alacsonyan szállnak és csak akkor vágódnak fel, ha megjelenik, görbeszárnyú örök ellenségük a kabasólyom. Szidják a feketefejű hóhért, mely ritkán megy el üres kézzel. Hiába hajtják, hiába vagdosnak feléje. Karmai közt aléltan vergődik a kis idei fecskemadár, aztán elereszti szárnyait és nem fecske már többé csak - élelem. Az augusztusi párában mindenütt madárrajok mozognak, mégis néma a határ. Nem búg a vadgalamb, nem kurrog a gerle s az erdő tavaszi visszhangossága, fészketrejtő álmodozása odavan. Ki törődik most a fészekkel? Nincs szükség rá. Buksi gébicsek ülnek körülötte és levágnak néha az aszott fűszálak közé, ha szöcskék vetődnek arra. A puszták körül már új kazlak nőttek. Friss szalmaszag leng a szérükben és maggal megrakott szekér nehéz zökkenőkkel ballag a magtár felé."

Megnézem:

 

2019. 03. 17.

Dr. Diethard Stelzl: Gyógyítás kozmikus szimbólumokkal - a gyakorlatban -

"Az éber tudat mai síkján agyunknak két, egymástól eltérő felépítésű és feladatú féltekéje van. Azon részünket, amely hosszas evolúcióban, sok fényléten és inkarnáción keresztül fejlődött ki, s ma még sajátunk, a jobb oldali agyfélteke, az éber tudat ugynevezett világos ÉN-eleme képviseli. Ez háromdimenziós felépítésű, szoros kapcsolatot tart a belső gyermekkel és a felettes énnel, és, legalábbis részben, tapasztalatokat őriz a korábbi evolúcióból a fej jobb hátsó részében. Individuális anyagba süllyedésünk során egyre mélyebbre hatolunk a durva anyagiságba, míg aztán egy fizikális-materiális testbe jutottunk. Ahhoz, hogy a tapasztalatok és a polaritás tükröződése általi fejlődés feladatát minél jobban betölthessük, az inkarnációk során kifejlesztettünk egy kétdimenziós, durva anyagú agyféltekét, amely materiális felépítésű, és magában foglalja fizikális érzékszerveinket is. A bal oldali agyfélteke vezérli a test jobb oldalát, kivéve a szemek és az orr egyes részeit, és az a feladata, hogy a szemünk elé tárja a durva anyagúként megtapasztalható külvilágot. Ez az ugynevezett EGÓ-rész a jelenlegi életre és a materiálisan megtapasztalható külvilágra szabott. Ez a feladata. Az ÉN-komponensnek is nevezett jobb oldali agyfélteke ezzel szemben mindig is jelen volt az éber tudat területén. A passzív, intuitív tapasztalás és befogadás jobb oldali agyféltekéje vezérli a test bal oldalát. Felépítése háromdimenziós. A jobb oldali agyféltekének is vannak érzékszervei, csakhogy ezek lényegesen magasabb frekvencián rezegnek, mint a bal félteke érzékszervei. Az ízlelés, a szaglás, az érzés, a hallás és a látás durva anyagú érzékelései megfelelnek a jobb félteke - gyakran érzékeken túlinak nevezett - észleléseinek: a tisztánízlelésnek, tisztánszaglásnak, tisztánérzésnek, tisztánhallásnak és tisztánlátásnak."

Megnézem:

 

2019. 03. 16.

Lugosi József - Temesváry Ferenc: Pisztolyok

"A hadiipar termelése a Rákóczi-szabadságharc idején ugyancsak ott érhetett el jelentős eredményeket, ahol az évszázados fejlődésbe szervesen be tudott kapcsolódni. Meg kell jegyezni, hogy - a nagy állami megrendelések ellenére - ezeken a helyeken sincs jele annak, hogy a puska-, a pisztoly- és a kardgyártásban, vagy a hadiipar más területén, például a puskapor előállításában az adott céhes kereteket átlépték volna. Magasabb termelési formák tehát nem bontakoztak ki. E tényen annak ismerete sem változtat, hogy a csőverés, a puska és a pisztoly készítésében volt bizonyos munkamegosztás. Ez csupán a fellendítéshez volt elegendő, de a céhes keretek szétfeszítéséhez nem. A termelés mennyisége a termelési kapacitás növekedése ellenére sem volt kielégítő, ezért a fegyver-és lőszerszükségletet behozatallal, esetenként rekvirálással, illetve zsákmányolás útján próbálták fedezni. Kray Jakab lőcsei főbíró 1708. november 4-én, Munkácson, 87 pár rezes kápájú pisztolyt, 99 karabélyt - ez utóbbi ebben az időben még hosszú csövű pisztolyt is jelentett - adott át, de néhány nappal később, november 7-én újabb 195 karabélyt, december 12-én 149 karabélyt és 54 és fél pár pisztolyt jegyeznek fel az iratok. Az előrenyomuló kuruc sereg,,...ahol mi fegyvert talált..." elszedte. 1703 őszétől 1704 tavaszáig a leszállított lőfegyverek száma elérte a 3000 darabot. Szendrő várában 1000 embernek elegendő pisztolyt és karabélyt találtak. Kassán az elkobzott muskéták száma meghaladta a 2000-et. Rákóczinak az egyre növekvő szükségletek miatt a fegyvergyártást szorgalmaznia kellett. Útmutatásainak és elvárásainak megfelelően Lónyay Ferenc, a nemzeti hadsereg főhadbiztos a puska, a karabély és a pisztoly gyártását a szepesi bányavárosok hámoraiban és kohóiban kezdte megszervezni."

Megnézem:

 

2019. 03. 15.

Gróf Széchenyi Zsigmond: Csui!!...

Afrikai vadásznapló (1928. okt.-1929. ápr.)

"Én is megunom az oroszlánlest és nekikezdek az emberekkel tanakodni, hogy vajjon most mitévők legyünk. Az ilyen konziliumok mindig hosszadalmasak és komplikáltak, minthogy nagyrészben csak jelek segítségével folynak. A szuaheli nyelvtudományom még nagyon szerény méretű. Végre is a következő határozatot hozzuk: A megmaradt zebradarabot előhúzzuk a bokor alól, elhelyezzük egy alkalmas tisztáshelyre, ahol estig őriztetni fogjuk a keselyűk elől. Közben Ndolo a dög mellett ismét összetákol egy bómát (ágakból készült búvóhelyet) amelybe már a délután folyamán be fogok telepedni és amelyből - ha kell - másnap reggelig ki sem mozdulok. Hogy az itthagyott zebrarészért visszatérnek az oroszlánok, azt én is biztosra veszem. Csak az a kérdés, megjönnek-e besötétedés előtt? Ha pedig csak éjjel jönnek, sikerül-e rájuk lőnöm ennél a gyenge holdvilágnál? Bámulatos ereje lehet az oroszlánnak! A tegnap esti zebrámat úgy elvitte a közel 400 lépésre levő dongához, akárcsak vizsla a nyulat. Ha elgondolom, hogy a zebra vagy másfél mázsás, nem csodálom, hogy az oroszlánerejű szó közmondásos. Visszatérek a táborba és autóra ülve, jó messzire elkocsizom zebrát lőni. Három órára meg is hozom és azonnal kiszállítom az időközben elkészült bóma mellé. A régi dögöt őrző feketéket újabb strázsával váltom fel. (Néhány óránál tovább nem tanácsos kint hagyni ugyanazt az őrséget. Menthetetlenül elalszanak és közben a keselyűk zavartalanul felfalják a zebrát.) Megeredt az eső. Itt ülök a sátramban, várom, hogy teljék az idő. Öt óra előtt nem érdemes kiköltözködni a bómába. Mára különben is kilátástalan les ígérkezik. Ha csak alkonyatkor meg nem jönnek, úgysem beszélhetek az oroszlánokkal. Szürkére be van borulva az égbolt, sötét éjszaka lesz, a puskacső végét sem látom majd, nemhogy az oroszlánt. Mikor öt óra tájban kiballagok a bómához, még mindig szemetel az eső."

Megnézem:

 

2019. 03. 14.

Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese

Szántó Piroska rajzaival

"Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A királyfiak jó vadászok voltak, s hárman három vadászebbel odébbálltak a veszedelem elől. Sokáig mentek, azt sem tudták, hová. Végre egy magas hegyen, ahol az út elágazott, úgy határoztak, hogy elválnak egymástól, s külön-külön próbálnak szerencsét. De megegyeztek abban, hogy a hegy csúcsára, egy magas fa hegyébe hosszú póznát állítanak, arra egy fehér kendőt kötnek. És mindhárman vissza-vissza fognak tekingetni, s megnézik a kendőt. Aki a kendőt véresnek látja, testvérei után indul, mert akkor valamelyik veszedelemben van. A legkisebb, akit Rózsának hívtak, bal felé indult, a másik kettő jobb felé. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó messze meglátott egy szép kastélyt. Betért mint fáradt utazó, hogy ott megháljon. Nem talált egy lelket sem, megtelepedett a kastély egyik szobájában.  Estélig megvolt nyugodtan, akkor nagy dörömböléssel megnyílott a kastély kapuja. Rózsa ijedtében az ágy alá suhant. Óriások léptek be. Az egyik mindjárt azt mondta: -Cih! Milyen Ádám-bűz van itt! Megkeresték Rózsát, megfogták, összeaprították, mint a torzsát, és kihányták az ablakon. Reggel az óriások megint elmentek keresetre. Akkor a bokorból előmászott egy szép, lányfejű kígyó, és Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte, összerakogatta. Miközben folyton azt mondogatta: ez ide való, ez ide való, forrasztófűvel megkenegette. Egy közel való forrásból élő-halóvizet hozott, avval is meglocsolta. Rózsa egyszer csak talpra szökött. Hétszerte szebb és erősebb lett, mint azelőtt. Erre a lányfejű kígyó is kibontakozott a kígyóbőrből, hónaljig.  Rózsa, hogy olyan erős lett, megbízta magát. Este nem bújt az ágy alá, hanem az óriásokat a kapuban várta haza."

Megnézem:

 

2019. 03. 13.

Homoki Nagy István: Szárnyas vadászmesterek

Fotoriport a vadászmadarakról

"Késő nyári délutánon meg a szegedi Fehértó szikes partján rögtönzött emlékezetes jelenetet. Éppen a székicsérek filmezését készítettük elő, amikor a 15x60-as óriási távcső fénykörében, messzi nádas szélén, haragoszöld füvet súrolva, villámgyors köröket kaszálva, megjelent a kis fekete sólyom. Szédítő iramban cikázott, maga előtt űzött egy pacsirtanagyságú kis széki lilét. A széki lile hajtűkanyarokkal igyekezett menteni az életét, a kaba pedig gyors cseleket vetett egy-egy váratlan oldalozó mozdulattal. Keringtek, cikáztak, a széki lile felvágódott a magasba, aztán lebukott a fűbe, onnan ismét légi kígyózást kezdett, a halászcsérek riadoztak felettük, és némává fagytak a nádi-lakók. Vagy tíz percig folyt a hajsza, lélekzetállító halálos kergetődzés. A széki lile lassan a nádas felé csalta támadóját, aztán gyors karikával eltűntek előlem a kék-ködös vízpárák mögött. Egyik vadásztársunk többször idomította ezt a kis ragadozót, remekül megtanulta a "fennkörözést" (44.). Egyszerre két kabasólyom is vadászott vele, előfordult, hogy megtámadtak egy kifejlett fogolykakast, és együttes erővel lecibálták a földre. Megesik azonban e gombszemű kis "hölgyek kedvencei"-vel, hogy komoly vadászat alatt leállnak bogarászni, márpedig a lótetű és cserebogár igazán nem solymászteríték. Máskor pedig ez a kedves kis állat szóról-szóra eljátszotta az emberkéz ujjaira alakított gyermekrigmusokat melyek szerint: "Ez elment vadászni"... "ez megfogta"... "ez hazavitte..."ez a kicsi meg mindet megette..." Történt ugyanis, hogy a félig idomított kis kabát messzi útról vendégségbe vitték. Kivonultak korán reggel a vadászok a szederindás folyópartra, és vadra szoktatták a kis sólymot. Ment a dolog simán, körözött, repült, megzavart egy ijedt is kuvikot, szépen kézreszállott.

Megnézem:

 

2019. 03. 12.

Baji Etelka-Csorba László: Kastélyok és mágnások

"Az arisztokrácián belül a legfelső "kasztot" az osztrák és a nyugat-európai legelőkelőbb körökkel szoros rokoni, társasági kapcsolatban álló famíliák alkották. A Károlyi-, Esterházy-, Pálffy-, Pallavicini-stb. családból álló legszűkebb körnek a századvégen Károlyi Gyuláné Pálffy Geraldine-Károlyi Mihály mostohaanyja-szalonja volt a középpontja. E társaság azokból állt-írta Károlyiné Andrássy Katinka-, "akiket a francia nyelv les gens bien pensant-nak nevez: akik úgy gondolkoznak, ahogy gondolkozni illő, vagyis fordításban: akik helyesen gondolkodtak-vagy egyáltalán nem gondolkodtak bizonyos kérdésekről, hanem gondolkodás és fenntartás nélkül fogadták el a fennálló véleményeket. S éppen mert Geraldine néni köre-helyesen gondolkodott-, döntőbírónak tekintették minden olyan vitás vagy kétes kérdésben, amelyben a társaságnak állást kellett foglalnia. Pédául: meg lehet-e hívni ezt vagy azt az elvált asszonyt vagy az olyan társaságbeli hölgyet, akinek a múltját valamilyen botrány terhelte? Ha Geraldine néni megnyitotta házát az ilyen nő előtt, akkor nyugodtan megtehette, és meg is tette mindenki." Erre a rétegre volt leginkább érvényes a kérdésben joggal elsőrendű szaktekintélynek számító Károlyi Mihály megállapítása: "az arisztokrácia mélységesen nemzetközi, sokkal inkább, mint az úgynevezett-nemzetközi proletáriátus-, amely erősen kötődik a maga földjéhez és nyelvéhez... Az arisztokrata igazi környezete-bármely országban járjon vagy éljen is-az arisztokrácia: ehhez sokkal szorosabb és meghittebb kötelék fűzi, mint más osztályokhoz tartozó saját honfitársaihoz. Ehhez a legezoterikusabb "kaszthoz" képest egy fokkal közelebb állt a magyar valósághoz az Andrássy, Batthyány, Széchenyi, Festetics, Hadik, Zichy stb. grófok világa. A harmadik szintet a bárói családok elitje alkotta és így tovább-ezek között a rétegek között azonban, ha létezett is, nem volt igazán merev választóvonal."

Megnézem:

 

2019. 03. 11.

Schmidt Egon: Gyakorlati madárvédelem

"Természetesen nem mindenkinek van alkalma és módja arra, hogy a vizek birodalmában madárvédelmi munkát végezzen. Akit azonban kenyérkereső munkája köt oda, például egy tógazdaság vezetőjét vagy agronómusát, esetleg valamelyik védett vízi területünk kezelője, az ilyen emberek  már nagyon sokat tehetnek az ott élő madarak védelmében. A kívülálló számára kicsit talán hitetlennek tűnik, de egyes récefajokat, a nyári ludakat vagy az apró nádi énekeseket néha könnyebben lehet telepíteni, mint a kiskertbe várt odúlakókat. Az egyébként is odvas fák belsejében költő kercerécét pédául északi hazájában már rég telepítik mesterséges fészekodúk segítségével, de ilyen módszerrel  legutóbb Csehszlovákia északi tájain is sikerült ezt a fajt megtelepíteni. A Szovjetunióban számos természetvédelmi területen és vadásztársaságnál használják a deszkából készült kb. 40x40 cm-es alapterületű és 20 cm átmérőjű bejárónyílással ellátott réceodúkat, amelyeket tavakban vagy mocsarakban álló fák törzsére erősítenek fel. A bejárónyílás elé szegezett deszkalap a réce leszállását segíti elő. Lengyelországban, az NDK-ban, a Szovjetunióban, de másutt is tömegesen telepítik a tőkés récét mesterséges szigeteken felállított fészkelősátrak segítségével. Az ilyen telepítésekhez pontos recept nem is szükséges, lényege, hogy a madár zavartalan környezetben találjon megfelelő búvóhelyet tojásai számára. Dr. Sterbetz István "Vízivad" c. könyvében szemléltetően írja le a kardoskúti rezervátumban végzett hasonló kísérleteit. Kora tavasszal 20-30 m-es hálózatban egy-egy kukoricaszár-kévét helyeztek ki náddal ritkásan benőtt, sekély vizű parti zónában, s felettük a nádszálakat csúcsuknál egyetlen ponton összefogva, szellős sátrat képeztek ki."

Megnézem:

 

2019. 03. 10.

Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén

"Az Instituto Butantanban a lefejtett kígyómérgekből sokféle szérumot készítenek. Szérum készül különféle mérgeskígyók vegyített mérge felhasználásával olyan esetre, amikor nem lehet megállapítani a maró mérgeskígyó faját. Ebben az esetben az idejében történő szérumbeadáskor többet, nagyobb adagot fecskendeznek be, mint a felismert kígyó marását gyógyító szérum esetén. Gyermeknél, kis termetű felnőttnél a szérumadag nagyobb kell hogy legyen, mint egyébkor. A beadást esetleg meg is lehet, vagy éppen meg kell ismételni. Ez azzal magyarázható, hogy a méreg fokozottabban fejti ki pusztító hatását a testben. A jól csomagolt szérumfiolák, injekciós fecskendők mellé-tekintettel, hogy az ősvadonban többnyire nem tudnak írni-olvasni-képes használati utasítást mellékelnek. A kígyómérgek, marások elleni szérumtermelés eljárása ma is az, amit a tudós Vital Brazil a századforduló idején kidolgozott. Világszerte ezt használják ma is. Észak-Amerikában csakúgy, mint Afrikában vagy Indiában. Calmette, a francia tudós, már Vital Brazil előtt is készített kígyómarás elleni szérumot az algériai Pasteur-intézetben. De ez még nem érte el azt a hatásfokot, mint Vital Brazil későbbi széruma. Calmette is melegvérű állatok vérét használta fel szérumtermelés céljára, Vital Brazil is lovak vérét, vérsavóját vette a szérumkészítés nyersanyagául. -Lovaké?- ámult Klementino. Pedro szeme is kerekre tágult, amint felnézett. -Bizony, lovakét, s azok a lovak a Butantan istállóban igencsak nagy urak. A szérumtermelés kezdete az, hogy először fél milligramm oldott méregkristályt fecskendeznek be az állatokba. Az adagok három-négy naponként fokozatosan növekednek. A legmagasabb dózis 2 gramm. Ekkor következik az első vérvétel. Nyolc liter vért vesznek első ízben. Hatnapos időközök után következik a második, majd a harmadik vérvétel."

Megnézem:

 

2019. 03. 09.

Magyar népszokások

"A farsangi ünnepkörröl történeti adataink többet árulnak el, mint más népszokásokról, itt ugyanis egyházi és világi hatóságok egy véleményen voltak: a farsang rendbontással, lármázással, zavargással járt, tehát "rossz tiltandó szokások" közé tartozott. Ennek ellenére a farsangi szokásokat a mai napig is szinte változatlan kedvvel űzik. A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak. A XVI-XVII. században falu, város és királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott. Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyókedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s Húsételek tréfás küzdelmét is. E tréfás küzdelmet sok európai nép megszemélyesítve adta elő. Erdélyben még századunkban is említik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt. Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát. Jellemző, hogy napjaink leglátványosabb farsangi álarcoskodása Magyarországon a Mohácson lakó délszlávok csoportos ún. busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva."

Megnézem:

 

2019. 03. 08.

Marie-Luise Kreuter: Biokert

"Biokertben a kártevők ellen pozitív módon védekezünk. A legfontosabbik, hogy elősegítjük a hasznos élőlények jelenlétét. Az ő segítségükkel lehetséges kordában tartani a betegségeket és a hivatlan "falatozókat". Régi fölismerés, hogy a kártevők többsége a gyengélkedésre szakosodott  élősködő: főleg a nem megfelelően fejlődő növényt támadják meg. Megelőzésként a biokertész válasszon olyan fajtát, amely kertjének éghajlatához és talajához illik. Helyesen megválasztott növényfajok, megfelelő fényviszonyok, elegendő levegő, víz és tápanyag egyaránt feltételei az egészséges, erőteljes növekedésnek. A vegyes kultúra a kártevők egy részének megnehezíti  a megtelepedést, mivel nehezebben bukkanak rá kedvenc "csemegéjükre". Megfontoltan és együttesen alkalmazott talajművelés, zöldtrágya és talajtakarás különösen jelentős segítséget nyújtanak a növények ellenálló képességének fejlesztéséhez. Megfordítva is igaz. Ott ölthet veszélyes mértéket  a kártevők jelenléte, ahol a művelési módszerek tekintetében a legmesszebb kanyarodtunk a természetben lejátszódó  folyamatoktól. A modern mezőgazdaságban megszokottá vált óriási monokultúrák például elsőrangú szaporodási feltételeket kínálnak bizonyos kártevőknek, melyek számára gyakorta valóságos összefüggő meseországot kínálnak ezek a táblák. Természetes ellenségeik számára vagy hiányoznak itt a megfelelő életkörülmények, vagy a kártevők ellen alkalmazott vegyszerek kijuttatása miatt elpusztulnak. E "falusi tragédia" következő felvonását az ellenállóvá váló fajok alkotják. Ahogy a természetben mindig és mindenüt, itt is csak a legszívósabbak maradnak életben. Azok, amelyek immunissá válnak a velük szemben korábban alkalmazott mérgekre."

Megnézem:

 

2019. 03. 07.

Nadler Herbert: Vadásznapok vadászévek

Elbeszélések és naplójegyzetek

"November elejére az erdő lombozata a fák koronájából lekerült a földre és haraszttá vált. A szálasokban a fák feketeszürke törzse és lombját vesztett, seprőszerű, csupasz koronája alatt a földet arasznyi vastagon takarta a sárga haraszt; ennek keményen susogó zörgése csaknem a gőzgép sistergéséhez hasonlóan hangzott, amint lábamat végighúztam benne; másképen nem is lehetett rajta járni, mert olyan süppedékes volt, hogy bokáig ért. Csak a fiatalosok cser-és tölgycserjéin akadt még fenn a barnára aszott levelek egy része, s amikor rásütött a nap, messziről úgy festett, mintha a szürke vágás felülről aranyporral volna behintve. Egyébként már elmult az őszi hervadás gazdag színpompája, végét járta már az ősz s az egész növényvilág elkészült a tél fogadására, a téli álomra. Már csak a hó és a fagy hiányzott, hogy beteljesedjék a tél. De a hideg még késett, sőt november első hetében az idő szokatlanul meleg és tartósan derült volt, minekfolytán a haraszt olyan ropogósra száradt, hogy a cserkelésnek nem is lehetett más eredménye a vad haszontalan zavarásánál. Mégsem akartam elmulasztani az alkalmat, hogy a java holdvilág idején néhány napot a kóspallagi erdőben töltsek. Az ott még októberben jelentett öreg vadkan ügye nagyon érdekelt és úgy vélekedtem, hogy bár cserkelve alig, de lesen remélhetem puskavégre kapni. 1927 november 8-án délután 3/4 5-kor, amikor már alkonyodott és kelet felől az éppen kelő hold sápadt fénye áttetszett a lombtalan szálerdő ágazatán, fordult be szekerem, a márianosztrai községi mezőről a kóspallagi uradalmi erdőbe, majd amikor 1/2 6-kor vadászkunyhómhoz értem, már holdvilágos éjszaka volt. Másnap egy órával virradás előtt, vadászkunyhómtól jó puskalövésnyire, a körülötte elterülő szálasban, két közel egymás mellett lévő, igen látogatott dagonyához cserkeltem, hogy mellettük lesbe álljak. Ott reméltem hajnalban disznót látni, mert tapasztalatból tudtam, hogy a távoli mezőről, a szálason át, a közeli bozótos vágásába vonuló disznók útba ejtik a dagonyákat és megfürödnek bennök."

Megnézem:

 

2019. 03. 06.

Harry Potter és a Bölcsek Köve

1. könyv

"A kapu nyomban kinyílt. Az érkezőket egy magas, fekete hajú, smaragdzöld taláros boszorkány fogadta. Szigorú arca láttán Harry rögvest levonta a következtetést, hogy nem tanácsos újjat húzni vele. -Elsőévesek, McGalagony professzor- jelentette Hagrid. -Köszönöm, Hagrid. Most már átveszem őket. A professzor szélesre tárta a kapuszárnyakat. Az előcsarnok olyan hatalmas volt, hogy Dursleyék egész háza belefért volna. A kopár kőfalakat a Gringotts-beliekhez hasonló fáklyák világították meg. A mennyezet olyan magasan volt, hogy nem is látszott a táncoló fényben; viszont jól kivehető volt a szemközti márvány lépcsősor, amely a felsőbb szintekre vezetett. A diákok McGalagony professzor nyomában átvágtak a kőpadlós csarnokon. A terem jobb oldalán nyíló ajtó mögül Harry hangok százait hallotta kiszűrődni - bizonyára a felsőbbévesek is megérkeztek már-, McGalagony azonban nem oda, hanem egy kisebb szobába vezette őket. A gólyák csak szűkösen fértek el a helyiségben, és kissé megilletődve pislogtak körül. -Köszöntök mindenkit Roxfortban - fogott bele mondókájába McGalagony professzor. -Hamarosan megkezdődik az évnyitó banket, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket. - A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd."

Megnézem:

 

2019. 03. 05.

Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai - A kis primás

Regény

"A Homorod völgyéből emelkedik ki az a bazalthegy, melyen Kőhalom vára áll, nem messze Brassótól. Nem volt sohasem amolyan parádés vár, hol kevély  várurak székeltek volna. Nagy ősök arczképei soha sem függtek a falakon, büszke czimereknek, száz csatatérről összehordott kópjáknak, pajzsoknak semmi nyoma sincs itt. Ez a vár nem épült dölyfös vakmerő olygarcha számára, hanem egy szerény ügyefogyott emberke építette a maga részére. S ennek a neve Ijedelem. (Látszik ebből is, hogy már közel járunk Brassóhoz!) Kőhalom helységének német lakói emelték Kőhalom várt közköltségen, hogy veszedelmek idején legyen hova menekülniök, biztos helyre lerakniok féltettebb kincseiket, hogy odaküldhessék asszonyaikat, gyermekeiket, ha baj van. S baj ugyan elég volt mindig a kies Erdélyországban. Valami nagyobb történelmi multja nem volt a várnak. Szerény polgári külseje nem takar fényes szerepet. Hanem erősnek elég erős volt s ez kitünt 1323-ban, mikor Hening szász ispán fellázadott Róbert Károly királyunk ellen. Tamás vajda ekkor legelőbb is Kőhalom várát fogta ostrom alá, s az igen sokáig védte magát. Háromszáz évvel később meg Bethlen Gábornak volt baja a szászokkal s később ide záratta az ellene esküdt segesvári polgármestert, Orendi Márton uramat. Ugy látszik, hogy ezentul is sokszor használták börtönnek az erdélyi fejedelmek. E század elején a vár egyik bástyájában még két roppant vasbilincs függött a falon. Hát bizony ezeket sem kedvtelésből viselték. E helyütt az olvasható a falba vésve nagy betűkkel: Én Bánfi András itt voltam fogva, 1678 die 25 julii. Ki volt Bánfi András, miért volt itt fogva, krónikák föl nem jegyezték, senki sem tudja. Hanem a két óriási bilincsről van egy rege. Helvig Károly királybiró foglyul esett s elhurczolták Konstantinápolyba, becsukták a Héttoronyba. Az a Héttorony nagy divatban volt akkoriban."

Megnézem:

 

2019. 03. 04.

Nadler Herbert: Cserkészeten és lesen Nagymagyarországon

Vadászati elbeszélések

"Siketfajdkakasokra mentem le Fogarasba 1915. május hó elején; de mire leértem a területemre, melyet Felsőszombatfalva községtől béreltem volt és meghallgattam vadőröm jelentését, nem sokat gondoltam már a kakasokkal. Hamar háttérbe szorultak azok, mert sokkal különb vad, egy hatalmas medve vonta magára figyelmünket. Alighogy kiszálltam a vonatból, már újságolta a vadőr, hogy néhány nap óta hatalmas medve nyomait s ürülékét találja a területen, egyúttal azonban nagyban sopánkodott, hogy minden tudakozódása és keresgélése dacára sem kapott csaléteknek való olcsó lovat. A medve ügye nagyon fúrta az oldalamat. Mikor aztán kint a területen magam is megnézhettem rendkívül széles, nagy nyomait, eltökélt szándékom volt minden lehetőt elkövetni, hogy kézre kerítsem. Ehhez azonban elsősorban elsősorban lódögre volt szükségem, és két emberem bizonyára bejárta fél Fogaras megyét, mire harmadnap reggel előállíthattak egy gebét, mely elég vén, sovány és olcsó volt ahhoz, hogy a medvevadászatnak lelkiismereti furdalások nélkül feláldozzam. Még aznap délután kint feküdt a ló rendeltetési helyén, miután a vadőr egy fejszecsapással megváltotta a földi élet gondjaitól. Nem sok vadászati élményem volt még, mely minden részében, minden számításon és várakozáson felül, annyira fényesen sikerült és olyan kiváló trófeát eredményezett, mint ez. Hogy a medve előbb vagy utóbb rákap a dögre, azt biztosra vettem, de számomra is örömteljes meglepetés volt, mikor másnap reggel hat órakor egyik emberem jelentette, hogy a medve ott járt a lódögnél, azt helyéről vagy nyolcvan lépés távolságra elcipelte, és egy keveset evett is belőle. Nem messze voltam a döghelytől, mert az éjszakát fent a havason, egy kalibában töltöttem, honnan hajnalban a dürgő kakasok tánchelyét kerestem fel."

Megnézem:

 

2019. 03. 03.

Richard Rudgley: A barbárok

A sötét kor titkai

"Az V. század elejére a barbár népek a Rajna keleti partján lévő területeket fenyegették, így például a germán vandálok, a suevek, illetve az alánok, akik messzire vándoroltak iráni hazájukból. Ezek a különböző törzsek egy időre szövetkeztek egymással, hogy egy merész támadást indítsanak a rómaiak ellen 406-7 szilvesztere éjszakáján. A krónika szerint ez volt az egyik legkeményebb tél azon a vidéken, még a Rajna is teljesen befagyott. Szilveszter este ekkoriban már keresztény ünnep volt. Azonban a barbár törzsek nem tisztelték a keresztény szertartásokat. Nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy kihasználták a lehetőséget, és egy keresztény ünnepnapon indítottak támadást. Sok keresztény katona megtagadta a harcot az ilyen vallási ünepek alkalmával, de azt már sosem fogjuk megtudni, hogy vajon a mainzi római helyőrség ezért nem tudta-e kivédeni a barbárok támadását, vagy mert túlzottan felöntöttek a garatra. Barbár lovasok és szekerek özönlöttek a Rajnán át, megzavarva a szilveszteri ünnepségeket. A támadó sereg nagyságát úgy 60 000 főre becsülik (ebbe a számba egész családok tartozhattak bele, így a 20 000 fő már reálisabb). Bármennyien voltak is, a mészárlás borzasztó volt.  A barbárokat nem nagyon érdekelték a városi élet vívmányai, amelyek Mainzban is megtalálhatóak voltak. Amint az nyilvánvalóvá vált, bár ellenezték a római uralmat, mégis át akarták venni az infrastruktúrát és a maguk hasznára kiaknázni azt. Ami a 406. szilveszter éjszakáján fosztogató hordáikat illeti, nekik a zsákmányszerzés volt az egyetlen céljuk-nem maradtak a városban, hanem mélyebben benyomultak a Római Birodalomba. A zsákmányt nekik nemcsak a városi emberek aranya és ékszerei jelentették, hanem a finom ruhák, a háztartási eszközök és a vas is-mivel nyersanyagra volt szükségük a rengeteg fegyver és szerszám előállításához."

Megnézem:

 

2019. 03. 02.

Thurn-Rumbach István: Erdélyi szarvasok és medvék nyomában...

"Egy máramarosi vadászkirándulás rendesen azt a reményt ébreszti fel bennünk, hogy onnan valami kapitális bikával fogunk hazatérni. A remény tulajdonképpen jogos. Máramaros egyes vidékein valóban élnek még tízkilós, sőt még ennél is nehezebb agancsú szarvasok. A hiba csak ott van, hogy ennek az áldott, szép megyének vannak leromlott szarvasállományú vidékei is, másrészt, hogy jó vadászterületin a kapitális bikák még Máramarosban sem szaladgálnak oly nagy számban, mint azt általában a járatlanok hiszik. Azért ne panaszkodjék senki, ha pénzéért nem sikerült rekord-agancsot zsákmányolnia és csak az menjen Máramarosba, aki képes megalkudni az említett körülményekkel. Akkori tenyészetemből egy vérebkölyköt ajándékoztam, helyébe kaptam lelövésre egy máramarosi bikát. H. Ph. barátomnak már régebbről volt ugyanoda meghívása-így aztán 1929 szeptemberében kettesben indulhattunk Csernowiczból Fajnára, Máramarosba. Máramarosban én akkor még nem jártam. Pedig kirlibabai vadászterületünk határos volt a megye délnyugati zugával. Ennek tudható be, hogy bizonyos várakozással néztem az utazás elé. Sajnos, sietnünk kellett az ajándékbikát elintézni, mert midőn odautazóban Kirlibabán megszálltunk, jelentették, hogy nálunk is megindult a bőgés. Éppen ezért másnap már kora hajnalban utaztunk tovább. Kirlibabáról Máramarosba eleinte az Aranyos-Beszterce völgyében visz az út. Onnét kapaszkodik fel az autó a Priszlopra, mely hágó a bejáratot képezi Máramarosba. A hágóban akkoriban még álltak a világháború megrokkant barakjai; itt volt egykor az országútra fektetett keskenyvágányú sínpár végállomása. Voltak az út mellett egyéb háborús emlékek is, gránittölcsérek és katonasírok."

Megnézem:

 

2019. 03. 01.

Széchenyi Zsigmond: Ünnepnapok

"Régi gyerekkarácsonyaimat főleg azért kell külön-külön fejezettel megtisztelnem, mert szorosan függnek össze fokozatos felfegyverkezésemmel, egyben vadász mivoltom gyarapodásával. Hiszen a csillogó fenyőfát csakis új puska tehette igazi karácsonyfává! Tizenkettedik karácsonyom pedig úgy tündöklik ki valamennyi közül, mint sziporkázó üstökös a csillagos égből. Ez a karácsony hozta meg, azt a dupla csövű, kakas nélküli húszast, mely iskoláskorom hátralevő éveiben leghűségesebb barátomnak, soha cserben nem hagyó vadásztársamnak bizonyult. Származására nézve osztrák volt. A karintiai zerge járta Karavánkák árnyékában készült, a Klagenfurt melletti Ferlachban, Ogris nevű fegyverkovács műhelyében. Hogyan dicsérjem meg, miképpen magasztaljam kellőképpen? Akármennyit mondok is, kevés lesz. Könnyű kis puska volt, gyorskapású, jófogású testhez szabott, kezembe illő. Nemcsak emlékét, még szagát is megőriztem, azt az édeskés fegyverolaj-szagot, az akkoriban divatos "Balistol"-ét. Ejektoros fegyver volt, pattanva vetette ki az üres hüvelyt, s olyan tiszta, olyan acélos kattanással csukódott, mintha ezüstcsengő pendült volna abban a hamvaskékre futtatott, cifra vésetű lakatjában. Habosan erezett, bársonyosra olajozott diófaagyában pedig szép kis arany névbetű csillogott, saját, tulajdon monogramom! Ország-világ láthatta, hogy csakis az én puskám, másnak semmi köze hozzá, csakis nekem készítette a nevezetes Ogris mester, ott a hegyek közti messze Ferlachban. És váljék becsületére, jól megcsinálta. Úgy lőtt az a kis puska, mint a méreg. Olyan magas csörgőrécét, olyan "hosszú" toronykakast tudott gombócra görnyeszteni-még a felnőttek nagy tizenkettesei is megcsodálták! -Ustorhegyre  hord ez a kis szerszám-ismerték el az otthoni szakértők-, sűrűn vág, nem széleszti a sörétet. Amit pedig elkap, azt megtöri! Aszondom, ez a puska megállja a placcát, akárhun!"

Megnézem:

 

2019. 02. 28.

Szabó József: Előadások a geológia köréből

"Az egyiptomi gránit a Föld legszebb s legjobb gránitjai közé tartozik; Olaszország kőfaragói, otthon nem találván jó gránitot, ma is importálják. A piramisok belsejében lévő gránitok, melyek között csiszolt példányok is maradtak fenn, olyan épek, mintha ma készítették volna. A piramis külsején ellenben, hol a légbeliek hatásának voltak kitéve, jobban legömbölyödtek, mint a piramisok másik anyaga, a sűrű mészkő. A mauthhauseni ép gránit a levegőn igen jól tartja magát; de nézzük csak a gyönyörű lánczhidunk oszlopait, hol a víz és a fagy hatásával is küzd, ott kezd morzsolódni. Fölebb, hova a víz nem jut, semmi baja. Azonban itt is mint a piramisokon a mészkő, ez az egyszerűbb összetételű anyag, sikeresebb ellenállást tanusít: a pompás oroszlánok foga, körme, sörénye a legvékonyabb élekig eddig megvan egész épségben. A sókuti bánya akkori anyaga a lefolyt 50 év után is kitünő minőségűnek bizonyul. Az összekötő vasuti híd gránitja gyengébb, Felső-Ausztria más vidékéről való mint Mauthhausen. A szállításnál egyszer a tudománynak is bele kellett szólnia. A franczia mérnök és miniszteri  mérnök között levő differencziát elintézni a miniszter engem kért fel; én a mintához hasonlítva az átveendő anyagot, megmutattam az építő mérnöknek, hogy a méternyi kockák között a legtöbb olyan, hogy helyenként már ujjakkal is lehet morzsolni, a kalapács pedig mindenütt gyenge össetartást derít fel; figyelmeztettem, hogy a gránit betegségét a fehér, sápadt földpátok csalhatatlanul bizonyítják. Ilyen felvilágosítás ellen nem tudott kifogást tenni s belenyugodott, hogy az egész hajószállítmány visszautasíttatott. A lefolyása a légbeliek hatásának a gránitra s vulkáni kőzetekre tehát általában előbb a szétmorzsolódás, minek következtében gránitdara, trachit-, porfir-, bazaltdara képződik; ennek tovább változása az anyagot eredményezi."

Megnézem:

 

2019. 02. 27.

Gyimesi György: Vadászesztendőm

"A róka sorsáról, amely az általános összefagyást és három család ünnepi hangulatának a felborulását okozta, nem tudtunk meg semmi bizonyosat. Jóska sem másnap, sem később nem talált a kotorékból kivezető friss nyomokat, és kutyái sem voltak hajlandók még egyszer bemenni oda, holott más kotorékokba nagy kedvvel és nógatás nélkül bújtak be. Jobb híján úgy zártuk le magunkban az ügyet, hogy a kuyták megfojtották ellenfelüket, de tetemét nem vonszolták ki. Vagyis odaveszett a róka gereznája. Egy tanulságot mindenesetre levontam vadászatunkból: nem is lesz olyan könnyű egy bundára való rókaprémet összegyűjteni! Bizony nem, különösen ha oly ügyességel folytatjuk majd továbbra is a vadűzést, mint azt a következő napok egyikén tettük, amikor változatlan felállásban mentünk ki egy másik kotorékhoz, amelynek lakott voltáról egy arra ballagó juhász hozott ifjabbik barátomnak borért cserélt információt. A kotorékokat-nyolcat számoltunk össze egy kitermelt homokbánya megmaradt peremében-rókák több nemzedéke mélyíthette le, s több család is lakhatta őket, mert mindegyik lyuk körül rókalábak által volt laposra döngölve a hó. A tacskók nagy kedvvel szimatoltak be a kotorékokba, legott be is kúsztak az egyikbe, hogy kisvártatva egy másik kijáraton bukkanjanak elő. Rimánkodás nélkül újfent lebuktak a föld alá, s most már egészen váratlanul a róka jött pontosan ott, ahol legkevésbé vártuk. Egy függőleges kürtőből ugrott ki köztem és az elmaradhatatlan erdészgúnyáját viselő idősebbik Jóska között, tőlem-nem túlzok-egyméternyi távolságra! Nem tagadom, a nagy kan róka nemcsak meglepett, hanem rám is ijesztett. Ám fölöslegesen, mert semmi kedvet sem mutatott ahhoz, hogy a lábikrámba kapjon, inkább nagy sebességre kapcsolva menekült ki a nyílt mezőre. "

Megnézem:

 

2019. 02. 26.

Romsics Ignác: Magyarország története

"Mátyás halálával véget ért a török fegyverszünet. 1494-ig évente váltották egymást török és magyar betörések a határon. 1493 őszén Udbinánál a Dercsényi bán vezette horvát hadsereget verte szét a boszniai pasa. 1495-ben hároméves fegyverszünetet kötött a békés II. Bajezid szultán és Ulászló. Újabbra 1503-ban került sor, ami 1510-ben lejárt. Ulászló a cambray-i ligához akarván csatlakozni, csak 1511-ben újította meg öt évre. Közben azonban 1512-ben Bajezidot harcias fia, Szelim megbuktatta, így a fegyverszünet véget ért. Az új szerződés ügyében küldött Bélai Barnabás magyar követet a szultán őrizetbe helyezte és Ázsiába is magával hurcolta, bár 1513-ban fegyverszünetet kötöttek. A magyarok a török követet fogták el. Korszakunkban ritkán volt hadiállapot a két szomszéd között, kisebb csapatok betörését azonban a szerződések megengedték. A magyar végvári katonák élelmiszert raboltak, török katonákat ejtettek fogságba, akiket váltságdíjért engedtek el, ami pótolta az elmaradt zsoldot. Az ellenfél is így járt el. Több végvári tiszt kiváltásáért családja birtokokat volt kénytelen elzálogosítani. A "fegyveres békében" a végvárak környéke mindkét oldalon néhány évtized alatt kipusztult. Ez a helyzet nem volt sokáig tartható. A török olykor meglepetésszerűen elfoglalt egy magyar végvárat. A rövid hadiállapot időszakaiban a magyar végvári parancsnokok is több sikeres akciót hajtottak végre oszmán területen. A tízes években inkább a törökök támadtak, 1512-ben elfoglalták a szreberniki bánságot, Szapolyai vajdát pedig 1515-ben legyőzték Zsarnónál. Ekkor is voltak magyar sikerek. 1512-ben Báthori István, az Alsó Részek főkapitánya, 1513-ben Sárkány Ambrus nándorfehérvári és Beriszló Péter püspök horvát bán vertek meg egy-egy betört török csapatot.  "

Megnézem:

 

2019. 02. 25.

Vágó Tibor: A kutyakiképzés ABC-je

"A munkavizsgák őrző-védő felkészítésében elvégzendő kiegészítő, kezelhetőségi kiképzési feladatokat, így a személyőrzést, személymotozást, személykísérést, elbújt ember megkeresését (fürkészés), megtalálás utáni őrzésben történő folyamatos jeleztetést és az eresztetést. Ezek ismertetését, gyakorlását a kutya egyéves korától célszerű elkezdeni. Ebben a korban már az őrző-védő kiképzéssel párhuzamos alapfegyelmező eredményt, így engedelmességet hoz elő, így a kutya parancsra ül, áll, fekszik, lazított pórázon szépen megy, szabadon követ, apportíroz, helyben marad, küldésre előremegy, illetve a kutya tökéletesen igazodik. Egy mondatban: a kutya őrző-védő ingermentes környezetben feltétlen engedelmességgel bír a gazda iránt. Ez megkönnyíti az őrző-védő munkában történő fegyelmezést. A kiegészítő kezelhetőségi feladatok tulajdonképpen egyeznek az alapfegyelmező feladatokkal, csak nehezítésben, így őrző-védő ingergazdag környezetben kell elvégeztetni őket. (Eresztés-apportfa elengedése, őrzés-otthagyásban történő helyben maradás, fürkészés-előreküldés, személykísérés-pórázon követés-szabadon követés.) Az itt elvégzendő fegyelmezést csak jó, erős fogással rendelkező egyedekkel lehet elvégezni, hiszen a fegyelmezés a fogás minőségét lerontja, így a rossz, silány fogású kutya munkáját értékelhetetlenné teszi. Az itt leírt felkészítési ajánlásban a kutya egyéves korát adja meg a kiképzés elkezdésére, de a gazda e téren rugalmasságot tanúsíthat azáltal, hogy a kiegészítő kezelhetőségi feladatok elvégzését jó fogású kutyákkal próbálkozásként, önálló parancsvégrehajtás nélkül, elvégezhet fogáseresztést (lásd gyakorlati útmutatásokat)."

Megnézem:

 

2019. 02. 24.

Berente Ági: Keleti gyógymódok

"A kínai konyha alapja a rizs. Főképp a csapadékos vidékek tartják nagy becsben ezt a növényt, mint Dél-Kína, Thaiföld, Vietnám, Indonézia. Kínában a "rizs" szó jelenti magát az ételt. Nagyon sokféle rizs létezik, tájegységenként eltérő, melyik fajtával milyen viszonyban állnak az ott élők. Megkülönböztetnek hosszú szemű (pörgős fajtát), rövid szemű (tapadóst), ismernek számtalanféle aromás rizst, lényegében ahány tájegység, annyiféle rizs létezik. A rizs szénhidrát, melynek a napi egyensúly megtartásához 50-60 százalékarányban kell részt vennie a táplákozásban. Ez persze az összetett szénhidrátokra vonatkozik (gabona, burgonya, zöldség, hüvelyesek). Az egyszerű szénhidrátok, úgy, mint cukrok, energiabombaként hatnak a szervezetre, ám a robbanás nyomán gyors visszaesés, energiahiány lép fel. A rizs összetett szénhidrát, magas rosttartalommal és B-vitaminnal rendelkezik. A szénhidráttartalom mellett fehérjét és fontos aminosavakat is tartalmaz. A rizsfamília igen népes, így muszáj kiemelni a hántolatlan, barna rizst, mely tartalmazza a növény összes értékes elemét. Tovább kell főzni, mint a fehér rizst, sőt, előáztatni is érdemes, és durvább formájú, mint a hántolt testvérei, viszont rendkívül tápláló, erőt és egészséget adó növény. A hántolt gabona mindig szerényebb rosttartalommal és vitaminkészlettel dicsekszik. A basmati rizs egy ismert rizsfajta, igaz, nem olcsó, viszont aromás, illatos, szép, hosszú szemű változat. Szerepet játszik az egészséges étkezés és egészséges életmód kiművelésében. A finomított élelmiszerek minimálisra csökkentése csökkentése, vagy teljes kitiltása a mindennapi táplákozásból hosszabb, egészségesebb életet, lassabb öregedési folyamatot eredményez. A kínai konyha másik alapélelmiszere a zöldség."

Megnézem:

 

2019. 02. 23.

Julius Komarek: Kárpáti vadászatok

"A vaddisznóval kapcsolatban a vadász szempontjából még egy igen értékes tulajdonságáról szólhatok, mégpedig a derekas helytállásáról. A túlzásoktól hemzsegő vadászhistóriák közt számtalan szól a kanok bátorságáról és a félénk vadászról, úgyhogy mindazok, akiknek nem sok dolguk akadt a vaddisznóval, megkérdik, milyen a helyzet a valóságban, a vaddisznó valóban olyan támadó kedvű és harcias-e. Nem foglalkozom itt az ilyen kiszínezett vadászmesékkel, csak azt mondom el, aminek ezen a téren közvetlen vagy közvetett tanúja voltam. A vaddisznóval átélt veszedelmes helyzeteket rendszerint maga a rosszul célzó vadász okozza. Sok vaddisznót lőttem a legkülönbözőbb körülmények között, s még többet láttam, amit más vadászok ejtettek el, de az izgalmas kalandok, nem is szólva a közvetlen támadásról, csupán az esetek jelentéktelen százalékát tették ki, úgyhogy a fél kezem ujjain is megszámolhatnám őket. Természetesen a vaddisznó bizonyos esetekben támadóan lép fel még akkor is, ha az ember nem sebesítette meg. Köztudomású, s számtalan tapasztalat is bizonyítja, hogy a szokatlanul erős anyaállat, az emse, bátran megvédi malacait. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy amint észreveszi az embert, máris nekiront. Isten őrizz! De ha véletlenül emberrel találkozik, akit minden állat legnagyobb ellenségének tart (van is oka rá), felingerül, s a földre szegezett ormánnyal, fújtatva és röfögve indul felé. De ezzel többnyire véget is ér a támadása. Malacai közben elrejtőztek vagy elmenekültek, az anya pedig, az ellenség megijesztése után, követi kicsinyeit. Hasonló, de sokkal tüzesebb támadást indít az emse a kutya ellen, még akkor is, ha a kutya az ember közvetlen közelében járja az erdőt. Az emse igen erélyesen tudja üldözni a kutyát, tekintet nélkül arra, hogy ember is van a közelben. Aki nem ismeri ezt a szokását, gyakran azt hiszi, hogy neki szól a dühös támadás, s legtöbbször fölöslegesen használja a fegyverét."

Megnézem:

 

2019. 02. 22.

Fekete István: Kittenberger Kálmán élete

"1895 őszén ismertem meg Kálmán barátomat, amikor Lévára kerültem mint az ottani tanítóképző elsőéves növendéke. A sors kedvező játéka folytán Kálmánéknál, a néhai jó Kittenberger János bácsinál kaptam lakást, s ott laktam az 1895-96-os tanévben. Kálmán barátom a lévai piarista gimnáziumba járt akkor. A helyzetből adódott, hogy naponta együtt voltunk, s mint majdnem egykorú diákok, rövidesen megbarátkoztunk, bár Kálmán nem volt barátkozó természetű. Nem volt benne a kamaszokat jellemző szertelenkedés, a felnőttek felé való kapaszkodás, sőt még a bakfisok sem érdekelték. De már ekkor megnyilatkozott benne a természetszeretet, az ösztönös megfigyelés, kutatási vágy és a vadászszenvedély. Órákon át járta a város határát, csatangolt erdőn, mezőn, szőlőkben. Emlékszem, különösen  a varjak élete érdekelte. Ezeket figyelte, s egy-egy útja után annyit s olyan vonzóan tudott beszélni tapasztalatairól, ahogyan csak az tud beszámolni, akit a természetben élők iránti rajongás fűt. Volt neki egy kb. fél méter hosszú, egycsövű, elültöltő kapszlis pisztolya. Nem tudom, hogy jutott hozzá, de megvolt. Ezzel járt vadászgatni. Hogy feltűnés nélkül hordhassa fegyverét, kilyukasztotta télikabátja belső zsebét, s a hosszú mordályt a bélés mögé süllyesztette. Így járt Kálmán barátunk vadászgatni a határba. Hogy szabadabban mozoghasson, néha ki is maszkírozta magát rongyos csavargónak, s ilyenkor valóban nem lehetett ráismerni. Egyszer engem is megtévesztett. Az esti ködös szürkületben megállított egy csavargó formájú alak, és lőtt varjat kínált megvételre. En azonban egyáltalán nem akartam varjat venni. Az alak tovább erőszakoskodott, hogy milyen kitűnő levest lehet belőle főzni. Akkor aztán-végre-ráismertem..."

Megnézem:

 

2019. 02. 21.

Fekete István: Hú

"Aztán egyszer csak vége az etetésnek. Az anya megrázza magát, és kimegy a barlang előterébe tovább táplálkozni, a fiak pedig összebújnak, mert egyre hűvösebb az est, s a fiókák még pelyhesek. De erre mintha az anya nem is gondolna, mert táplálkozását hamar befejezte, s még nagyobb gondossággal ereszkedett a didergő kis szőrös halomra, mint amikor a tojásokat kotorta maga alá. Ez az idő azonban nem sokáig tartott, mert a szárny-és farktollak hamarosan jelentkeztek , utánuk a többi, és pár hét múlva már nem is volt szükség az anyai sátorra, mert felmelegedett az éjszaka is, és a kisbaglyok már nem fáztak, de nem is fértek volna el anyjuk alatt. De más változások is történtek. Azelőtt a táplákozást kivéve úgyszólván állandóan aludtak, most már inkább csak nappal szunyókáltak, míg éjjel hallgatták a víz locsogását a mélyben, más baglyok ismeretlenül is ismerős kiáltásait, és várták a szülőket-mert most már az anya is vadászott-, hogy betömjék az örökké éhes valóságot. És a szülők gondoskodtak is erről, néha szinte feleslegesen sok zsákmánnyal, mintha túl akartak volna lenni a nevelés fáradalmain, és szívesen látták volna a fiókák távolodó szárnyalását. Etetésük most már kiadósabb és darabosabb volt, de egyúttal fárasztóbb is, mert a fiókák nőttek, egyre nőttek, egyre többet ettek, hogy az öregeknek néha háromszor is kellet fordulniuk... És egyszer csak hozzányúltak a zsákmányhoz. Húzták ide-oda, ügyetlenül tépni is próbálták, minden eredmény nélkül. De nem hagyták abba, s a szülők távollétében ez a huzavona valami játékféle lett, aminek a végén mégiscsak kiszakadt egy-egy kis darab hús vagy bél, s ezt a mozdulatot és felhasznált erőt már nem lehetett elfeledni. "

Megnézem:

 

2019. 02. 20.

Christopher Chippindale: Stonehenge

Az ötezer éves rejtély

"A Stonehenge-be kirándulók legnélkülözhetetlenebb fölszerelési tárgya, még a királyi kirándulóké is, a födeles piknikkosár volt, hiszen a gondnoknak tilos volt bármilyen frissítőt, akár limonádét is árulnia. Elemózsia híján a turista kénytelen volt egész Amesburying elmenni, hogy megigyon valamit, vagy Lake-be, a "Druida Fejbe" (ahol Mrs. Woolcot korai reggelijét "kávé, kényelem, tojás, sonka és mérsékelt árak" jellemezték. Ráadásul a vendég megcsodálhatta a druida fejet ábrázoló hatalmas méretű, barbár festményt). Mennyivel kellemesebb  elheverni a dombvidék gyepén, a nap felé fordítani az arcunkat, hallgatni a dongók döngicsélését és pohárral a kézben gyönyörködni az előttünk tornyosuló fenséges műemlékben, amelyet iskolai tankönyveink "a brit történelem kiemelkedő emléke" jelzővel illettek! A képeken a piknikabrosz közepén mindig üveg áll, bár azt biztosra vehetjük, hogy a Leisure Hour címlapján lévő gyömbérsörnél erősebb italt nem tartalmazhatott, hiszen a tiszteletre méltó folyóirat szintén a Vallási Traktátusok Társaságának nyomdájából került ki. Az angol és külföldi királyi személyek természetesen ugyanúgy elrándultak Stonehenge-be, ahogy bárki más. Még maga a birodalom feje, a királynő is, legalábbis Mr. Judd szerint. Egy napon egy hölgy és két úr hajtott oda, ugyanúgy, mint bármelyik Salisburyből érkező turista. A hölgy javaslatára, Mr. Judd lefényképezte őket a köveknél, és az egyik férfi London West End városrészben adott meg egy címet, ahova a másolatokat küldheti. Mr. Judd nem ismerte fel őket, de "utólag kiderült", hogy a hölgy nem más volt, mint a királynő. Mr. Judd megőrizte a negatívot, amely aztán véletlenül elszakadt. A kép másolataival viszont évi ötven fontot kasszírozott a kíváncsiaktól."

Megnézem:

 

2019. 02. 19.

Hóman Bálint: Szent István

"Szent István tanítómesterei és munkatársai egytől-egyig a Clunyben kivirágzott s onnét európaszerte szétáramló szellemi irányzat hívei és tanítványai voltak. Gizella királynét testvéreivel együtt Szent Wolfgang regensburgi püspök nevelte, aki Adalbert magdeburgi érsekkel együtt a clunyi szellemű szerzetesi reform és az egyetemes egyházi gondolat legbuzgóbb harcosa volt. István maga ez irányzat egyik legkiemelkedőbb egyéniségétől, Szent Adalbert prágai püspöktől kapta a leggyümölcsözőbb ösztönzéseket. Adalbert a magdeburgi érseki udvarban szívta magába a kor újraéledő kereszténységének purifikáló szellemét, majd mikor a püspöki székét odahagyva, itáliai kolostorokba vonult vissza, Majolus clunyi apát és Szent Nilus hatása alatt merült el még mélyebben a mozgalom eszmevilágába. Ugyanebből az iskolából kerültek ki Adalbertnek a csehek és lengyelek üldözése elől magyar földre menekült tanítványai: az olasz Anasztáz pannonhalmi apát, majd esztergomi érsek, a német Ascherik pécsváradi apát, majd kalocsai érsek s a breunowi cseh és lengyel kolostorból velük együtt jött szerzetestársaik, köztük a cseh Radla, az olasz Bonifác és Sebestyén első esztergomi érsek. Ehhez a körhöz tartozott a század elején hazánkban térítő Querfurti Brúnó is. Szent Gellért a legszigorúbb regulák szerint élő velencei Szent György kolostorból jött a királyi udvarba. A francia Bonipert pécsi püspök Fulbert chartresi püspöknek-Odilo apát nagy tisztelőjének-volt a barátja. Magya István levelezésben állt a reformmozgalom vezetőszellemével, az európaszerte tisztelt Odilo clunyi apáttal is, az ő áldását kérte szervező munkájára. Törvényei, fiához írt Intelmei is kora nagy szellemi mozgalmának befolyását tükrözik vissza."

Megnézem:

 

2019. 02. 18.

Csernus Imre: A nő - Csajsziknak

"Az önbizalmat fejlesztheted racionális és emocionális szempontból, ahogyan van racionális és emocionális intelligencia is. A racionális intelligencia eredményezi az anyagi javakat, ezáltal az anyagi biztonságot, míg az emocionális intelligencia a belső békét, ha pedig két, belső békével rendelkező ember találkozik, annak a hozadéka a boldogság. Sikerélményed akkor lehet, ha adott egy konfliktus, amit jól oldasz meg: a megoldás maga a sikerélmény. A konfliktus megoldásához kétféleképpen viszonyulhatsz. Az egyik a "majdcsak lesz valahogy!" hozzáállás. A gép ezt dobta. Vagyis már itt elkezdődik a felelősség elhárítása. Amíg még fiatal vagy a személyiségszerkezeted nem merev. Az idő múlásával azonban a traumák, a fel nem dolgozott élmények szaporodnak, és ez a személyiségszerkezetedet merevvé teszi. Az ilyen személyiségszerkezetnek pedig az a sajátossága, hogy a "majdcsak lesz valahogy!" hozzáállás hatására törik. A rugalmasságot ugyanis a másik hozzáállása alakítja ki, ez pedig az, hogy tudatosan, nyitott szívvel ugrasz bele nemcsak a racionális, hanem az emocionális konfliktusokba is. Olyanokba, amelyek számodra ismeretlenek, újak, és amelyektől félsz. És az is fontos, hogy miközben ezt csinálod, mindegy legyen számodra, hogy öröm vagy fájdalom vár rád. Nem az érdekel, hogy a környezeted erről mit fog mondani, hanem hogy te este nyugodtan el tudj számolni önmagaddal. Vagyis önmagadért teszed, mert tudod, hogy az önbizalom fejlesztésének az a módja, hogy az adott konfliktust az adott pillanatban hogyan oldod meg.De ezt a szüleid mikor mutatják meg neked így? Mikor magyarázzák el ezeket az összefüggéseket úgy, hogy te is megértsd? Soha."

Megnézem:

 

2019. 02. 17.

Gyimesi György: Megzabolázott szenvedély

"A legrövidebb utat választva kapaszkodtam fel a hegyre. Jó volt az erőnlétem, alkalmam nyílt a mindennapos edzések kamatoztatására. Jó tempóban haladtam felfelé. Elégedett voltam, mert szórványosan felhangzó bőgéséből ítélve, a bika egy helyben állt, és a köztünk levő távolság örvendetesen fogyott. Jobbra tőlem egy sziklás borda húzódott a hegytető irányába, benőve matuzsálemi kort megélt vastag bükkökkel és toronymagas jegenyefenyőkkel. A bika egyik bőgésekor megálltam a borda alatt, hogy a hang után tájékozódjam. A következő másodpercekben egyik legizgalmasabb vadászélményem eseményei játszódtak le. A bika még végig sem mondta a hörgő nyögésbe fulladó indulatát, amikor a borda felől egyre erősödő zörgésre lettem figyelmes. Vágtában közeledett valami. Néhány másodperc múlva megjelent egy kidülledt szemű, lélekszakadva menekülő őzsuta, s előttem átvágva egy kisebb sűrűség felé tartott. Annyira meglepődtem az őz láttán, hogy nem találtam ki azonnal, mi üldözi a szerencsétlen vadat. Máig sajnálhatom, mert emiatt nem készültem fel időben a toportyán fogadására. A következő pillanatban ugyanis a rohanó őz nyomában megjelent egy jól megtermett farkas. Szinte úszott a levegőben, és nyilvánvalónak látszott, hogy az őzike sorsa pillanatokon belül megpecsételődik. Nosza, lett nagy kapkodás. Nem is tudom, hogyan került le a puska a vállamról, amelyen a máskor nélkülözhetetlen célzó távcső  most igen rossz szolgálatot tett. Szűk látómezejébe sehogyan sem tudtam befogni a tőlem húsz méterre elrohanó ragadozót. A távcső mellett kell célozni! - született meg az ötlet, de akkor a farkas már a sűrű szélénél járt. Eldördült a lövés, és a farkas irányt változtatva ugrott a bokrok közé."

Megnézem:

 

2019. 02. 16.

A Debreceni Református Kollégium és Nagytemplom

"A könyvtár anyagának nagyrésze ajándékozott vagy vásárolt magánkönyvtárakból alakult ki. Legjelentősebb Kazay Sámuel könyvtára, melyet 1796-ban vásárolt meg a Kollégium. Kódexek, kéziratok, ősnyomtatványok, régi, ritka és nagyértékű könyvek, térképek gyűjteménye, melyet érmek és régészeti anyag egészített ki. Kazay debreceni patikus volt, Sinai, Weszprémi István, Hatvani István  belső barátja. (Lásd: Zoltai Lajos: A debreceni kollégium éremtárának keletkezése és a Kazay-féle gyűjtemény. Bp. 1915. és Újabb adalékok nemes Kazay Sámuel élettörténetéhez. Pápa, 1931.) További magánkönyvtárak, melyek jelentős értéket képviselnek: Maróthy György professzor, Récsey János esperes, Cseh-Szombathy József orvos, Héczei Pál peéri lelkész, Benedek Mihály szuperintendens, Lugossy József professzor könyvtárai, az utóbbi csak részben, de így is 4500 db. A kisebb könyvtárak és részadományok sora kimeríthetetlen. (Lásd: Ötvös János: Maróthy György könyvtára. -A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtárának Évkönyve. 1955. II. köt. 331-370 l.- Varga Zsigmond: A kollégiumi nagykönyvtár és vele kapcsolatos múzeum kialakulási története és egyetemes művelődéstörténeti jelentősége. Debr. 1945.) A könyvtárat a gyarapodás mellett károsodások is érték. A már említett 1705. évi labanc-dúlás mellett a szabadságharc leverése után a kormány elkobozta a szabadságharc összes nyomtatott és írott dokumentumait. Az így szenvedett érzékeny károsodást a szabadságharc után egyes adományozók igyekeztek pótolni. A könyvtár gazdag anyagából természetesen emelkedik ki a könyvtár gazdag bibliagyűjteménye. A Bibliának mintegy 250 különféle nyelvű szövegét, fordítását őrzi a könyvtár."

Megnézem:

 

2019. 02. 15.

Shakespeare összes művei I-VII.

"A XVI. században Anglia még nem volt nagyhatalom. Lakosainak száma négymillióra ha rúgott, s meg sem közelítette a spanyolok vagy éppen a franciák lélekszámát. Az erők azonban már ott csíráztak a határtalan angol birkalegelőkön és a manukfaktúrák szövőszékei között. A feudalizmus energiái jórészt felmorzsolódtak a Lancaster-ház és a York-ház harcában, és a piros rózsa és a fehér rózsa harcának végén a polgárok és a naturális gazdálkodásról lemondó, gyapjúval üzletelő újnemesek barátja, a Tudordinasztiát megalapító VII. Henrik került trónra. A zűrzavar szinte egy csapásra megszűnt, a királyi hatalom megszilárdult. Aki még ellenállással próbálkozott a feudálisok gyér maradékából, azzal a király radikálisan végzett. Mellette állt a gentry, a yeoman-ek (egy fokkal a gentry alatt, egy fokkal a néhai jobbágyok felett) tömege és a kalmárság. Az első Tudor túllátott korán. Felismerte, hogy népének jövője a vízen van, hajókat épített, bérbe adta őket a kereskedőknek, a flottát, első ízben, ágyúkkal szerelte fel. Nem sajnálta a pénzt az expedícióktól, világosan látta, milyen összefüggés van a külföldi piacok és politikai hatalom között. A polgárok és a kalmárkodó nemesek hálásan néztek fel rá, Angliában csönd volt és biztonság, a kizsarolt parasztok és munkások alig moccanhattak, és a kereskedelem nemzetközi versenyében -spanyolok, franciák, németalföldiek ellen- növekedett az angol tekintély. A Tudorok kora az angol abszolutizmus kora volt. Anglia nemzeti állam lett. A dinasztia-alapítónak a fia, VIII. Henrik, bonyolultabb jelenség apjánál. 1509-ben került trónra és harmincnyolc esztendőn át uralkodik. Kiszámíthatatlan zsarnok, akinek azonban ép, erős az akarata, és nyitva a szeme. Morus Tamást teszi meg lordkancellárnak, Erasmust egy cambridge-i katedrára csábítja, megszabadítja népét a római egyház nyomásától és bevezeti az anglikán államvallást, újjászervezi a hajóhadat, megmutatja az angol erőt Walesben és Írországban."

Megnézem:

 

2019. 02. 14.

Kovácsházy Vilmos: Horgászbottal

"Bizony az is megesik, hogy néha napokig, hetekig nem akad horogra egyetlen hal sem. Ezen a nyáron sok a horgász Balatongyörökön. Vagy tizenöt nyaraló horgász áztatja a zsinórt szorgalmasan, naponta reggeltől naplementéig. De zsákmány nincsen. A partról, beépített deszkaállásaikról, meg a nádszegély mellett csónakról horgászó pontyozók az elmúlt heteken át rengeteg főtt kukoricát szórtak be a vízbe. A beetetett helyeken azonban nem jár a ponty. Erőtlenül ide-oda mozog néha a pedző és a horgász bosszúsan állapítja meg: "A keszeg játszik a horoggal". Rövidesen kiveszi a horgát, már nincs rajta a kukoricaszem, rakhat rá másikat. Néha egy nagyobb keszeg le is meríti a pedzőt. Ilyenkor a horgász nagy izgalommal rántja be a horgot, de a bevágás után nem érez semilyen nagyobb ellenállást, nem feszül a zsinór, nem hajlik a bot, azért csalódottan mondja: "Bíz ez csak keszeg!" A süllőzők szemben az Eőri-Szabó villával, háromszáz méterre a parttól, a sziklás fenék fölött hetek óta úsztatják horgaikon a gilisztát eredmény nélkül. Nem harap a süllő sem. A kövér nádi gilisztákat a keszegek pusztítják le a horogról. Állandóan csalizni kell a horgot. Néha egy-egy tizdekás sügér, vagy még kisebb, nyálkás paptetű akad csak horogra. Nincs harapás, nem jár, nem eszik a hal! -vakargatja fejét a horgász s keresi az okát. Gyula bácsi szerint: túlmeleg a víz, nemcsak túlmeleg, hanem megtört, "döglött" -ahogy ő mondja-, azért, mert napok óta nincsen hullámzás, szél. Ebben a túlságosan felmelegedett, nyugodt vízben lusták, bágyadtak a halak, nem mozognak, nincs étvágyuk. János szerint: holdváltozás előtt állunk s ez van hatással a halakra. Róbert meg azt állítja, hogy azért nem fog pontyot, mert az idén Balatongyörökön túlságosan sokan horgásznak. A sok horgász annyi kukoricát etet, szór a Balatonba, hogy a pontyok éjjel jóllaknak és azért nem harapnak nappal. Azt azonban, hogy miért nem harap a süllő, ő sem, de más sem tudja megfejteni."

Megnézem:

 

2019. 02. 13.

Széchenyi Zsigmond: Afrikai tábortüzek

Vadásznapló kivonatok 1932-1934

"Még mindig loholunk utána. A nap régen túllépte már a vörös por szabta határpontot, javában szidom a kirongózit, amiért így elvarázsolta előlem az elefántot. Magyarul szidom. (Így mindkettőnknek jobban esik.) De egyszerre  csak torkomon akasztja-megtorpan. Mint a foglyot álló vizsla... Meghallotta az elefántot. Int, hogy hallom-e én is? De az én fülem nem vetekedhet az övével. Beletelik néhány perc mire én is neszét veszem. Távoli halk moraj: az elefánt gyomra korog! Ez a legizgalmasabb pillanat! Mikor ilyen váratlanul komolyra fordul a helyzet. Ilyenkor, mintha egy másodpercre minden megállna. A lélegzetem is. De még a világ forgása is. Rajtam ilyenkor vesz erőt a vadászláz. Még fogamat is megvacogtatja. Később, mikor már annyira vagyok, hogy lőni kell, akkorra már lehiggadtam, átestem a krízisen. Az egy helyből ismétlődő fújás-korgás mutatja, hogy az elefánt immár megelégelte a vándorlást, a hőség ellustította, beállt a sűrű árnyékába delelni. Békességben emészteni. Már csak hárman kúszunk feléje. Elöl a kirongózi, aztán én, utánam a tartalékfegyveremet hozó szerecsen. Négykézláb közeledünk, minden akadékos ágat, száraz rőzsét óvatosan félretolunk, térdünk-tenyerünk tüskék tűpárnája, de ezt ilyenkor nem érezzük. Előttem a kirongózi magasra tartott fél kezéből szórja a föld porát, annak szállása mutatja a légáramlás irányát. Ilyenkor, a délutáni órákban, különösen forgandó. Ha előre csapná szagunkat, máris fordulhatnánk hazafelé, az elefánt menten odébbállna. Hacsak "idébb" nem állna, ami szintén nem kívánatos. Oly közel vagyok már, szuszogó lélegzetét tisztán hallom. Legfeljebb még tíz lépés választ el attól a házmagasságú, irtózatos tömegtől, mégsem látok belőle tenyérnyit sem, oly sűrű ez az átkozott bozót."

Megnézem:

 

2019. 02. 12.

Kovácsy Béla - Monostori Károly: A ló és tenyésztése

"Az az állat, melynek történelmi adataival, tüzetes leírásával, fajtáinak ismertetésével, tenyésztésének, tartásának és használásának kimerítő tárgyalásával a következőkben foglalkozni fogunk, egyike a leghasznosabb háziállatoknak. Eltekintve testének anyagától, melyet az ember sokféleképen szintén hasznára fordíthat, ez az állat különösen életében nyújt az embernek hasznos és kellemes szolgálataival olyan segítséget, a milyet egyetlen más állat sem. Már a természettől nyert alakja s szervezetének sokoldalú képessége, ereje, tanulékonysága és készsége, melylyel kizsákmányolható tulajdonságait az ember akaratának alárendelni képes, mind oly állattá teszik a lovat, a melyet az embernek más állattal pótolnia lehetetlen. Nem egy nemzet története fényesen a mellett tanuskodik, hogy a hírnévben, jólétben, gazdagságban, hatalomban, előhaladottságban, melyet bir, a lónak, ennek a nemes házi állatnak is nem kis része van. Nemzetek, melyeknek lótenyésztése vesztegel vagy épen a pusztulás felé siet, rendesen maguk is örvény fölött járnak s létük kérdéses; egyes népfajok, törzsek léte vagy nem léte, gyakran oly szoroson összefügg a ló létezésével, mint egyik lánczszem a másikkal. S a ki azt hiszi, hogy mindez csak a múltban volt így; a ki azt véli, hogy az ismétlő fegyverek, a gőz és a villamosság mai időszakában ez a háziállat értékéből bármi keveset is veszített, az téved; nemcsak hogy jelentősége, kereslete nem csökkent, de sőt fokozódott a hozzá kötött várakozás s hasznának sokoldalusága még többoldaluvá vált kivánságok által provokáltatik. Valóban, nincs az ember birtokában több oly rabszolga-állat, mint a ló, mert ettől kivántatik manapság a legtöbb és legkülönfélébb szolgálat."

Megnézem:

 

2019. 02. 11.

Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára

"Nemcsak a Piligrin-féle hun-magyar kódex veszett el. Seregestül tűntek el olyan könyvek, kódexek, amelyek az elsüllyedt ősvilágról számot adva, felbecsülhetetlen kincsei, éltető forrásai lehetnének az emberi szellemnek, az emberiség önmagáról való emlékezetének. Sajnos még ma is napról napra kapjuk a híreket, méghozzá nem is távoli országokból, hogy az eszmélettörlők, emlékezetirtók még napjainkban is működnek, s régi kéziratok, okiratok, levéltárak egész sorát semmisítik meg; hogy ily módon gyökerestül kitépjék népek őshonosságának bizonyítékait és meghamisítsák, eltorzítsák az emberiség önmagáról való tudását, emlékezetét. Így volt ez, sajnos, már az ókorban és a középkorban is, s az irtózatos, szisztematikus kultúrapusztításnak mi magyarok vagyunk a legfőbb kárvallottjai. Hosszú évszázadok, évezredek páratlan értékű kultúrtermése ment veszendőbe a megszállott inkvizítorok kezén, s egész korokat tettek arctalanná és emléktelenné, mintegy kitörülve küzdelmes korok minden gyümölcsét népünk és az emberiség eszméletéből. Ki tudná feltámasztani ezeket a kincseket? Ki tudná követni akárcsak az eltűnt könyvek, kódexek sorsát? Ki tudná nyomon követni, mit pusztított el a más népek létére törő rossz szándék, az emberi tudatlanság s a céltalan vandalizmus? S a kultúrapusztítók valójában maguk is áldozatok. Gondoljunk Szülejmán katonáira, akik az ősi magyar koronázó városban, Székesfehérvárott télvíz idején halomba hordott ősi pergamentekercsekkel és kódexekkel-voltaképp az emberiség tudáskincsével, emlékezetével fűtőztek-az iszlám parancsai értelmében jártak el. Ámde ismerjük a könyvégetésnek, kultúrapusztításnak egy tán még félelmetesebb, szervezett rohamcsapatát, a pápai inkvizíciót, amely ha rásütötte-bármilyen emberi értékre-az "eretnek" címkét-a mindent megsemmisítő tűz mondta ki a visszavonhatatlan végső bírálatot."

Megnézem:

 

2019. 02. 10.

Bársony István: Csend

Illusztrálta Neogrády Antal

"Megint csöndes az erdő, mehetek tovább egy házzal, fával. Az utat süppedékessé tette az őszi esőzés, meglátni benne minden lépés nyomát. Még a fáczánok háromágu lábjegyét is mind tisztán ki lehet venni rajta. Levezet a keskeny, gyöpszélű út az aljba, ahol a hűvös völgyben valami ér kanyarog a fák közt. Messziről csak a fű élénk zöldje sejteti, hogy meg szokott ott állni az esővíz, de amint közelebb érek, látom már itt-ott a csillogó vizet az erdei pocsogó területén. Ohó, bizony valami egyebet is látok. Mintha mély árkokat vájt volna a pocsogó szélén egy óriás vakand: fekete sánczok halmosodnak itten egymásra. A környékökön olyan csülöknyomok, hogy beválnának egy féléves borju nyomának is. Agyaras járt itt, az túrta fel a puha földet. Megszagolgatja a túrás környékét a kutyám, azután didergő remegéssel húzódik mellém. "Kakat! kakat!" Gyönyörű fáczánkakas rebben fel a bozót széléből s zászlaját lengetve villan át a messzeségbe nyúló erdei réten. Oda még elér valami nyíláson néhány gyönge sugár; ott még látni egy kevés ragyogást, abban két másodperczig napfürdőt vesz a fáczánkakas, amig átvált rajta; zománczos tolla megcsillan, megvillan, de nyomban elsötétül, mihelyt a fák közé jut. Ott el is tűnik előlem egészen. Most volt fél ötre, éppen. Kezdenek a fák egymásba olvadni, nem olyan különállók már, mint az imént; a sárga nyárfa, mintha nagy topázékszer lenne a növekvő barnaság között. Csak a völgy fenekén díszlik még ellenállhatatlan, legyőzhetetlen zöldje egy magányos égernek. "Kakat!" hallom a szálerdő felől, "kakat!" szól a válasz a járhatatlan vágások mélyéből. A fáczánkakasok esti dalukat pedzik. Valami ragadozó megijesztett egy jérczét, az ijedten csap ki a bokorból s nem messzire tőlem lágy czirpegéssel suhan el a fák lombja közt. Olyan nesztelenül, mint egy bagoly. A kakasok jóval lármásabban csinálják azt; a csöndes erdőben jól hallatszik, amint felkapnak nagy zörgéssel a levegőbe s megverik erős, félkörbe hajló szárnyakkal a lombot. Galyazik a fáczán."

Megnézem:

 

2019. 02. 09.

Kossuth Lajos válogatott munkái

Remekírók képes könyvtára

"A világ megszokta az utóbbi magyar szabadságharczot forradalomnak nevezni. Bármennyi elferdítés jutott is forgásba felőlünk ellenségeink  álnokságainak műhelyéből, annyit mégis köztudomásu dolognak vélek feltehetni, hogy 1848-ban volt ugyan forradalom Magyarországon, de azt nem mi magyarok, hanem a bécsi udvar csinálta. Az uralkodó-ház volt az, mely a királyi szentesítés mellett alkotmányos uton létesített törvényes állapotot fegyveres erőszakkal megtámadta; mi védelmi állást foglaltunk el a törvény mellett e támadás ellenében. Nem azért mondom ezt, mintha személyemre nézve a forradalmi czimtől szabadkozni akarnék. Én a forradalmat a népek szent jogának tartom s vallom, de egyszersmind oly vég-eszköznek tekintem, melyhez a népeknek csak azon esetben szabad nyulniok, midőn vagy nemzeti létüknek, vagy jogaiknak s szabadságuknak akár visszaszerzésére, akár megvédésére más módjuk nincs, vagy midőn boldogságuk szabad fejlődésének valamely fennálló rendszer annyira utjában áll, hogy minden áron való eltávolítását a nemzet szent érdekei követelik. E szempontból indulva, nyiltan bevallom, hogy én óhajtom is, akarom is a forradalmat. Könnyelmüen sohasem fogok nemzetem vérével játszani; lelkiismeretes szigorusággal számot vetek a siker kilátásával: de ha az igazságos isten könyörülete siker kilátásaival biztató alkalmat nyujt, én, híven osztozva a veszélyben, minden lehetőt el fogok követni, hogy nemzetem kezében a jogot és szabadságot visszakövetelő forradalom zászlaja fennen loboghasson. Isten is engem akként segéljen, a mint ez elhatározott szándékom és pedig szándékom azért, mert, a mint a körülmények állanak, nemzetem csak forradalom által szerezheti vissza szabadságát és függetlenségét, melytől isten és ember igazsága s jog, törvény és szerződések ellenére megfosztatott."

Megnézem:

 

2019. 02. 08.

Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra

Idézet hires vadászok könyveiből

"Azóta jobban megismertem az elefántot, két hónapon át figyeltem Assamban (India) az emberi szolgálatban hasznos óriás állatokat és nem tudom felfogni, miként találhat vadász örömet az elefántöldöklésben. Egy alkalommal sziklás hasadékban bambusz sűrűségbe vezetett egy csorda elefánt friss csapása. A bambusznád össze-vissza volt törve, alagutakat vájt ki benne a nagy vad. Nem jó hely ez összetalálkozni a szembe legelő csordával. Rossz szelünk volt, megszimatoltak, elnyikkantotta magát egy borju, vagy tehén és menekedtek. Sietve követtük a nyomokat. A bambuszsürüből alacsony, egyedül álló hegyoldalra esett tekintetünk. Kétoldalt a hegyen két csoportban lépdeltek olyan könnyen és olyan gyorsan, hogy ezeket ugyan be nem éri vadász. A közelebb eső csorda a hegygerincen egy pillanatra megállt, habár látni való volt, hogy tehenek a borjaikkal, de a vadászember remél, hogy talán mégis lehet köztük bika. Mire fölérkeztem shikarimmal a gerincre, a csorda már lent járt a tulsó völgyben. De nemcsak ez a csorda, még három nagy társaságot láttunk és egy hatalmas, egyedül járó bikát. Füleikkel legyezve magukat, lakmároztak a lombokon és hüsöltek. Ezt kell követni, mutogatta jelekkel Aganez az egyes bikára. Eszembe jutott minden érdekes kaland, amit az egyedüljáró, haragos elefántbikákról (rogue) olvastam. Milyen szép is lett volna ilyen trofeára szert tenni. De a nagy fáradságnak az lett a vége, hogy haza tértünk este a táborba, egy látványos nap emlékével, de olyan kimerülten, amint ezt csak eredménytelen napok után érezhetjük. Napok mulva, amikor már hazatérőben voltam Gondokoró felé s már megvolt az elefánt-bikám, találkoztam egy francia és egy angol vadász karavánjával. A franciát pár nappal ezelőtt ugyanezen hegyvidéken, ahol az egyedüljáró bikát láttam, váratlanul megtámadta egy rogue elefánt-bika. Közvetlen közelből a homlokába lőtte mind a két golyót. El se bukott a lövésre, hanem elkapta a shikariját és darabokra tépte, azután tovább állt. A franciát úgy meglepte a dolog, annyira sajnálta derék kísérőjét, hogy bosszulatlanul hagyta menni a dühös óriást. Valószínü, hogy ugyanezt a bikát láttam meg a hegytetőről."

Megnézem:

 

2019. 02. 07.

Madarász Andor: A Balaton világa

"A partra futó hullámok állandóan morajlanak, rombolnak és építenek. Balatonföldváron, Fonyódon, Berényben laza pannón rétegekből álló, 50-60 méter magas partok tekintenek a tóra. Ezek a függőleges partok egykori hegyek maradványai. A hegyek valaha mélyen benyúltak a tóba. A hullámzás alámosta és vízberogyasztotta falaikat. Lesuvasztotta. Ilyen leomlott partfalak veszik körül Tihany félszigetét is. A hullámzás okozta partomlás állandó életjelensége a tónak. Egyik partomlást - ugyanazon a helyen is - nemsokára követi a másik. A hullámverte partok lassan, de biztosan hátrálnak. A hullámverés nemcsak rombol, de épít is. Mit épít? Homoktorlaszokat, amelyek az öblöket elrekesztették a tótól. Említettük már, hogy a Balaton déli partja valaha fűrészes öblökkel nyúlt be Somogyba. Ezeket az öblöket a tó saját maga zárta el a kivetett homokkal. Honnan van a Balatonban annyi homok? A folyók sodorták a tóba, azonfelül partfalak omlásánál beszakadt kőzetekből. A partomlások szétmálló földtömegét az áramlás szétteregette a fenéken, majd a délre tartó hullámok kisodorták a partra. Így keletkeztek a homokból és kavicsból épült természetes gátak. A balatoni nép turzásoknak nevezi ezeket. A nép ajkáról a tudósok is átvették, így került bele a földrajzi szakirodalomba. A Balaton századok, ezredek óta építi a déli part turzásait. Amit a természet elkezdett, az ember folytatta és be is fejezte. A somogyi part turzásain épült a mult században a Délivasút, majd mellette később országút. Ma települések egész sora emelkedik ott, ahol valaha a tó érintkezett öbleivel. A hullámverés kiűzte a tóból a betolakodott szárazföldet - s a szárazföldről a betolakodott tavat. "

Megnézem:

 

2019. 02. 06.

Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen

"Kimi már az autójában ül, csak a sisakja látszik ki belőle, meg a jobb keze, melybe Mark Arnall egy üveget ad. Arnall bal kezében egy másik üveg. Egyszerre mindig kettőnek kell lennie, ha esetleg az egyik eltűnne vagy eltörne. A dehidratált pilóta hasznavehetetlen pilóta. Ideje beindítani az autókat. A Ferrari hangja olyan, mintha egy 700 kilós disznót ölnének úgy, hogy mindkét oldalról száz-száz kést vágnak bele. A hang egy dühös és sebesült állaté, mely lehető leggyorsabban szabadulna a boxból a pokolba, a piros emberek rabságából a rajtegyenes jelentette szabadságba, a zárt pályára. A sivító hang áthatol a füldugón, és olvadt acélként hasítja szét az ember fejét. Az autó csikorogva kivágódik a boxból a pályára, ahol öt másodperc alatt 200km/h-ra gyorsul. Az 5,5 kilóméteres pálya megtételéhez másfél perc sem kell. Az autók szinte követhetetlenül, földközeli rakétaként süvítenek el a box előtt. A legjobb összképet a monitorról kapni, noha minden a szemünk előtt történik. Később megemlítem Kiminek ezt a pokoli zajt. Szárazon közli, hogy a mostaniaknak a fűnyíróéra emlékeztet a hangja, de a néhány évvel ezelőttiek még rendes lármát csaptak. Két szabadedzés van, mindkettő másfél órás, ezalatt vizsgálják a beállításokat és tesztelik a gumikat. Mindez felkészülés a holnapi időmérő edzésre. Délutánra elcsendesedik a pálya, de a munka folytatódik a műszaki megbeszélésekkel, aztán azt kell tenni, amit Kimi háromévesen megtanult, de ami ismeretlen emberek előtt még mindig nehezére esik. Beszélni. Tíz mikrofon előtt áll, jobb kezével a tarkóját masszírozza. Paula, az anyja, tudja, mit jelent ez: a fia igencsak dühös. Mondani kell valamit. Világos mondatokat kell formálni, melyek úgy hagyják el a száját, hogy közben nem jelentenek semmit. "

Megnézem:

 

2019. 02. 05.

Devecseri Gábor művei: A meztelen istennő és a vak jövendőmondó

Regények és elbeszélések

"Órák teltek el, és ő csak állt egyhelyben. Nem eresztette el az angyal lábát. Arra gondolt, hogy egyszer, nagyon régen, rövidnadrágos rongyos kisgyerek volt; a gellérthegyi búcsúkon mindig segített hajtani a szegényes, kézi erőre járó körhintát. Ő és rongyos kis társai egyre szédítőbb iramban keringtek a rozoga, csikorgó és recsegő deszkák között; körben ócska, porszagú pokrócok takarták el előlük a húsvéti virágokat; nem láttak semmit, csak az alattuk elszálló fejeket, amelyeket ők pörgettek, és nem hallottak semmi mást, csak azok sikoltozásait. "Ilyen lehet a pokol-gondolta akkor-, és mi vagyunk az ördögfiókák." Aztán a tizedik menet után megkapta fizetségét: beülhetett az imbolygó kocsiba, vagy felpattanhatott egy piszkosfehér színű ló hátára. Ilyenkor ideges volt, és mohó. Nem elégedett meg a henyéléssel. Menet közben cserélgette helyét, lóról lóra mászkált, majd beült egy láncon lógó kocsiba. Még ebben érezte magát legjobban. Ha a hinta forgása felgyorsult, a láncos kocsi kilendült a levegőbe, a rét fölé, a tömeg fölé, és szállt, szállt, már nem volt Citadella, se hegy, csak ég és levegő és benne ő. Ha nagyon megerőltette a szemét, fölfedezte, mélyen maga alatt a várost, és tudta, hogy most elég volna egy ujjal intenie, és ott lenn mindenki azt tenné, amit ő akar. -Az ott fönn a gerendák között a pokol volt-érezte-, de ez még mindig nem a menyország. A menyország akkor volna enyém, ha nekem is volna egy körhintám, egy saját, igazi körhintám, amely felett csak én parancsolok.  -És most van saját körhintája, nem is gyenge kisgyerekek forgatják, hanem nagyszerű villanyáram, de holnap már nem lesz, mert elárverezik. Mehetek vissza a Gellérthegyre; de kérdés, vajon visszafogadnak-e."

Megnézem:

 

2019. 02. 04.

Howard Carter - A.C. Mace: Tut-Ankh-Amen sírja

Az angol kiadás eredeti képeivel

"Azt hiszem, hogy mindenki, aki ásatással foglalkozik, bevallhatja, hogy különös, csaknem kényelmetlen érzés fogja el az embert, ha egy kamrába betör, melyet jámbor kezek annyi évszázaddal ezelőtt lezártak és lepecsételtek. Ilyenkor az idő, mint az életnek egyik tényezője, elvesztette jelentőségét. Háromezer, talán négyezer év mult el, amióta emberi láb utoljára lépett arra a talajra, amelyen állasz és mégis, mikor észreveszed körülötted az élő élet jeleit-a félig telt vakolatos edényt, a kormos lámpát, az ujjlenyomatot a frissen festett felületen, a küszöbre ejtett búcsúzó koszorút-úgy érzed, mintha mindez tegnap történt volna. A levegő, amelyet beszívsz, századokon keresztül változatlan maradt s ugyanaz, mint amelyet a múmia utolsó gyászkísérete szívott be. Az ilyen apró, intim részletek megsemmisítik az időt s te úgy érzed, mintha betolakodó volnál. Talán ez az első, rajtunk uralkodó érzés, de gyorsan mások jönnek nyomába: a felfedezés öröme, a felcsigázott várakozás láza, a kíváncsiságból eredő alig fékezhető vágy, hogy törjük le a pecsétet s nyissuk fel a ládikákat, az a gondolat-a kutató legtisztább öröme-hogy új lappal fogjuk gazdagítani a történelmet vagy valami tudományos problémát oldunk meg s-mért ne vallanám meg-a kincskereső feszült várakozása. Vajjon valóban akkor cikkáztak át ezek a gondolatok agyamon vagy csak azóta találtam ki? Nem tudom. A felfedezés, hogy emlékezetem üressé lett, iratta le velem ezeket a sorokat, nem pedig a puszta vágy drámai befejezés után. Az bizonyos, hogy az ásatások eddigi történetében sohasem tárult a kutató elé olyan látvány, mint amilyet a mi lámpánk tárt elénk."

Megnézem:

 

2019. 02. 03.

Czifferszky István: A gemenci bak és más vadászelbeszélések

"Sok bikát tud megkülönböztetni a vadász. Külön értékeli a nyugati szarvast és külön a keletit. Azután a sík erdei és hegyvidéki szarvas sem azonos vadászszemmel nézve. Ezek közt is óriási a különbség, amit a vadászok tudnak csak teljes alapossággal megbeszélni, kitárgyalni egy-egy jól sikerült szarvasbőgés után vagy közben. A nyugati szarvas, amely testre is rendszerint kisebb a keletinél-az utóbbiakon az Északkeleti-és Keleti-Kárpátokban és előhegységeikben tenyésző szarvasokat értjük-, igen változatos alakú, és sokágú agancsot képes nevelni. A nyugati szarvas agancsa ritkán sugározza azt az őserőt, amelyet a keleti. A nyugati bika elejtője soha nem érzi azt a leírhatatlan lázat, amit egy keleti bika sötét színű, részarányos terpesztésű, kihegyezett-csontkéshez hasonló-, erős koronájú agancsának megfogása futtat végig elejtője idegein. Hogy ez az áramütés micsoda? Talán úgy lehet meghatározni, hogy ennek az érzésnek a pillanatokig tartó hatásáért töri magát a vadász. Mássza a hegyeket, tapossa a sűrűségeket, ázik-fázik és terített asztala a szúnyogoknak. Egy ilyen ledűlt, keleti bika mellett állva a les, cserkelés és lövés ezernyi izgalma után megperdül az idő kereke, de visszafelé, s eltűnik a jelenkor. Évezredekkel korábbi ember áll elejtett zsákmánya mellett. A lassan dobogó szív, az ideg, a gyomor és a tudat messzire repíti föl a harc győztesét, s úgy érzi, hogy semmi gondja nincs. Egyszerű életének minden szükségletét hosszú napokra kielégítette. Az ősember, a természeti lény legyőzte az ősvadat. A vadon kesernyés lehelete behatol az erdőjáróba, eloszlik benne, ilyenkor a városlakó is eggyé lesz a természettel."

Megnézem:

 

2019. 02. 02.

Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz

"Elérkezett a születésnapom, amit annyira vártam már. Izgatott voltam és kíváncsi a meglepetésemre. Mindenre gondoltam, de az a csoda, amit aznap kaptam, még csak meg sem fordult a fejemben. Hamar végeztem pénteken az iskolában, apcus korán jött értem. Faggattam, de semmit nem árult el. Megígérte, hogy mindent meg fogok tudni időben, csak legyek türelmes. Na, az az, ami nem volt rám jellemző. Egy igazi Kíváncsi Fáncsi ült hazafelé a kocsiban. A mamánál, apcus szobájában egy új farmerszoknya és egy dzseki várt rám, de ez még közel sem volt a legnagyobb meglepetés aznapra. Anyuval megbeszéltük telefonon, hogy a DSK-n találkozunk. Mivel apcus tudta, hogy egy igazi kiscsaj a lánya, felvetette, hogy nem szeretnék-e az új ruhámban menni anyuhoz, csinosan, hiszen mégiscsak születésnapos vagyok. Természetesen azonnal kaptam az alkalmon. A mamám előszedett a fiókból egy fekete nejlonharisnyát és feladta a kopogós cipellőmet-a lábtartómon képes voltam kopogtatni vele, ha már járni nem is tudtam benne, de az érzés azért ugyanúgy megvolt. Aztán irány a tornaterem! Akkor még mindig nem sejtettem semmit. Aztán megláttam anyumat. Ő is csinos ruhában volt...Hűha, itt aztán tényleg készül valami, gondoltam. Apukám gyakran járt elegánsan, így ő rajta még nem tűnt fel semmi induláskor, de most már kezdett összeállni a kép. Ohó, biztosan vacsorázni megyünk a kedvenc éttermembe! Felcsillant a szemem. De még ennél is nagyobb dolog várt engem aznap délután. Apu felvitt a két lépcsőfokon, majd betolt a sötét tornaterembe. Nem igazán értettem, hogy miért van sötét. Majd kinyílt a szertárajtó a terem végében. Az én szavam pedig elállt. Nagyokat nyeltem, és fülig ért a szám. Anyu jött elöl, mögötte pedig a volt osztályom, a tanáraim, a barátaim, azok akik fontosak nekem... és mind nekem, csak nekem énekelték Halász Judittól a Boldog születésnapot című dalt."

Megnézem:

 

2019. 02. 01.

William Golding: A Legyek Ura

"Az első ritmus, amihez hozzászoktak, a lassú lengés volt pirkadattól gyors szürkületig. Elfogadták a reggel örömeit, a fényes napot, az áradó tengert és az édes levegőt, olyan időnek tekintették, amikor jó játszani, és az élet annyira teljes, hogy a remény fölösleges is, ezért felejthető. Dél felé, amikor már majdnem, függőlegesen zuhogott a fény, a reggel harsány színei gyöngyszürkébe és opálba simultak, és a hőség-mintha a küszöbönálló naptelte fokozná erejét-ütéssé vált, amely elől elhajoltak, beszaladtak az árnyékba, és ott heverésztek, sőt aludtak is. Furcsa dolgok történtek délben. A szikrázó tenger megemelkedett, egészen lehetetlen síkokká csúszott szét; a korallzátony és a magasabb részein kapaszkodó csökött kis pálmák fellibegtek az égbe, megremegtek, darabokra szakadtak, és gurultak, mint drótszálon az esőcseppek, vagy megsokszorozódtak, akárha tükrök fura egymásutánjában. Néha szárazföld bukkant elő ott, ahol nem volt szárazföld, majd buborékként pukkadt szét, miközben a gyerekek nézték. Malacka tanultan "délibáboknak" nevezte ezeket, és mivel egyetlen fiú sem tudott volna eljutni még a zátonyig sem abban a víztömegben, ahol a harapós cápák leselkedtek, megszokták ezeket a rejtelmeket, és ügyet se vetettek rájuk, akárcsak a mesés, lüktető csillagokra. Délben a káprázatok eggyé olvadtak az éggel, ahonnan haragos szemként meredt le a nap. Aztán a délután vége felé visszahúzódtak a délibábok, és a nap hanyatlása nyomán sima, kék, szinte nyírott lett a látóhatár. Ez is a viszonylagos hűvösség ideje volt, csakhogy ez a sötétség eljövetelével fenyegetett."

Megnézem:

 

2019. 01. 30.

Petercsák Tivadar: Népszokások Filkeházán

"A földműveléstől jóval gazdagabb hiedelem-és szokásanyag fűződik az állattartáshoz, főleg a szarvasmarha és a baromfi tenyésztéshez. A szarvasmarha tavaszi első kihajtásához kapcsolódott néhány mágikus szokás, amelyek az állat megóvását és gyarapodását célozták. Az asszonyok szentelt vízzel meghintették, és a tisztesfűből parázsra rakva megfüstölték a teheneket, miközben ezt mondták: "Eredj isten segítségével!" Ekkor etettek meg a jószággal egy keményre főtt tojást is, hogy olyan kerekre és kövérre hizzon a legelőn. A pásztor pedig a legelőre érve egy üveg szentelt vízzel körbe szentelte a csordát, hogy egész évben együtt maradjanak. A két világháború között ugyanezért száraz marhatrágyából néhány csomó tüzet raktak a csorda körül, és körül füstölték a jószágot. Ha szarvasmarhát eladni vittek, a sikeres vásár érdekében a háziasszony egy marék szemetet dobott utána. Ha közben a tehén az udvarra ganajolt, azt tartották, hogy nem fogják megvenni. Amikor borjút vittek a vásárra, a szarvai körül kinyírtak egy kis szőrt, hogy az anyja ne sajnálja. Az újonnan vásárolt marhát az istálló küszöbjére helyezett duzzadt párnán hajtották keresztül, vagy a gazdasszony egy párnát húzott végig a hátán, hogy olyan kövér legyen. Az istállóban először egy szalmakötéllel  etették meg, mert ettől jó étvágyú lesz. Bizonyos jelekből előre meg tudták  állapítani a születendő kisborjú nemét. Attól függően, hogy újév reggelén a gazda először férfival vagy nővel találkozik, bika- vagy üszűborjút ellik a tehén. Az ellés napján különös gonddal vigyáztak, nehogy kölcsön adjanak valamit a háztól, mert azzal a hasznot viszik el."

Megnézem:

 

2019. 01. 29.

Karin Jäckel: Mikulástól karácsonyig

Mesék, versek, ünnepi előkészületek

"A hörcsög az egész őszt végigdolgozta. Végre megteltek a kamrái télirevalóval. Akkor belezuhant az ágyába, és boldog volt. De már a harmadik nap túl unalmasnak találta a semmittevést. - Mit csináljak?- töprengett hangosan. - Gyűjteni nem tudok, mert esik a hó. Enni nem akarok, mert jóból is megárt a sok. Aludni nem tudok, mert nem vagyok álmos. Akárhogy törte is a fejét, nem jutott eszébe semmi. Míg csak egy napon-pontosan december 1-jén-váratlanul egy nedves kis gombolyag gurult be föld alatti odújába, s megállt a lába előtt. A hörcsög óvatosan megfordította, és akkor látta, hogy a másik oldalán négy aprócsak láb és egy hegyes orrocska rejtőzik. - Ne félj!-mondta neki , és megsimogatta a megszeppent, vacogó valamit. - Nem bántalak. Ekkor nagyon félénken  kinyílt egy fekete szemecske, majd egy másik is, és hosszan nézte a hörcsögöt. Az orrocska mellett a bajuszkák remegni kezdtek. Lassan kigombolyodott a kis golyó, és egérke lett belőle. - Üldöz a róka-lihegte még mindig izgatottan, és a hintaszék mögé bújt, amit egy hód rágcsált ki valamikor egy fadarabból. - Meg akart enni. Az utolsó pillanatban estem be ide , ebbe a lyukba. - Most már ne félj. Itt biztonságban vagy-mondta a hörcsög. - Tedd magad kényelembe. Hozok néhány levelet, amivel alaposan megtörülközhetsz, hogy meg ne fázz. Noha a hörcsög jó szárazra dörzsölte, aztán még egy mohatakarót is a térdére terített, a kisegeret nemsokára mégis kirázta a hideg. Ideje lett volna, hogy elmenjen, de lázasan hogy küldje el? Nos, úgy látszott, ráfizet jóságára. Ez a hörcsög ugyanis egész életében magányos, félénk fickó volt. Felesége fiatalon elhunyt, barátai pedig nem voltak, mert a barátkozás időbe telik, neki pedig a sok munkája miatt erre sosem volt ideje."

Megnézem:

 

2019. 01. 28.

Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

"Nem sok hely lehet már Franciaországban, ahol még őrzik Eugénia császárné emlékét. A Tengerészeti Kórház hosszú, fedett folyosóján, ebben a hatalmas és visszhangos térségben, ahol egymás mellett akár öt tolószéket is guríthatnak, egy üveges szekrény emlékeztet rá, hogy valamikor III. Napóleon hitvese volt az intézmény patrónája. E mikromúzeum két fő nevezetessége: egy fehér márvány mellszobor, amely ifjúkori ragyogásában ábrázolja az öregasszonyt, aki kilencvennégy évesen halt meg, fél évszázaddal a második császárság bukása után, és egy levél, amelyben a bercki állomásfőnök helyettese beszámol a tengerészek újságja, a Correspondance maritime főszerkesztőjének a császárné 1864. május 4-ei rövid látogatásáról. Szinte látjuk a különvonat érkezését, az Eugéniát kísérő fiatal hölgyek táncikálását, a vidám menet végigvonulását a városon, és a kórházban a kis betegeket, akiket bemutatnak előkelő pártfogójuknak. Egy időben el nem mulasztottam volna, hogy hódoljak ezek előtt az ereklyék előtt. Hússzor is újraolvastam a vasutas elbeszélését. Elvegyültem az udvarhölgyek csevegő társaságában, és követtem Eugéniát, amint pavilonról pavilonra vonult, mentem sárga szalagos kalapja, tafternyője és kölniillata után, amelyről az udvari illatszerész gondoskodott. Egy szeles napon odáig merészkedtem, hogy közel menjek hozzá, és belefúrjam az arcom széles szaténcsíkokkal ékesített, fehér muszlinruhája redői közé. Olyan lágy volt, mint a tejszínhab, olyan üde, mint a hajnali harmat. Nem taszított el magától. Ujjait a hajamba fúrta, és halkan mondta: "Bizony, gyermekem, nagy türelem kell hozzá". A kiejtése kissé spanyolos volt, hasonlított az ideggyógyászéra."

Megnézem:

 

2019. 01. 27.

Kozmann György - Kaszala Claudia: Koló árnyékában

"Tudta mire képes, tisztában volt a lemondásokkal és a munka nagyságával, ezt eredményei bizonyítják legjobban. Tapasztalt és rutinos volt, meg merem kockáztatni, hogy nála jobban senki nem értett itthon ehhez a sporthoz, de ő ezt soha nem hangoztatta. Talán ezt úgy lehetne megfogalmazni: ha én erre felteszem az életemet, akkor felteszem, képes vagyok minden reggel, hajnalban felkelni, naponta kétszer edzeni, állandóan odafigyelni az étrendemre, hosszú edzőtáborokba elutazni, elviselni a versennyel járó fizikai és lelki terheket, és még sorolhatnám, amivel egy élsportolónak együtt kell élnie. Nem véletlenül fogalmaztam így, az már csak a sors kegyetlensége, hogy Koló szó szerint feltette erre az életét. Sokat mesélt arról, hogy verseny alatt nem hall semmit, csak egy morajlást, egy ilyen nagyon specifikus zajmasszát, és hogy a vízen egy teljesen más mentális állapotba kerül, de vele ez az edzéseken, sőt még a pihenők alatt is így volt. Teljesen átszellemült, ilyenkor néha durva tudott lenni az emberekkel, amit mások, közöttük én sem mindig értettem meg, hogy ez a finom, jólelkű srác, most miért ilyen kemény, már néha bántó is. Ő magáról mindig azt mondta, hogy ilyenkor megváltozik, de ezt akkor és ott nem szabad komolyan venni. Tisztában volt vele, hogy ez hibája, ha ezt egyáltalán hibának lehet nevezni. De mindig tudott bocsánatot kérni, ha valakit megbántott, és ez még nagyobbá tette őt. Neki nagyon fontos volt, hogy róla mindenki csak pozitívan gondolkozzon, és ezért sokat is tett. Robit is többször megbántotta, de utólag mindig elnézést kért tőle, és Robi számára ez volt a legnagyobb dicséret, no és még egy dolgot nagyon büszkén mesélt el nekem: -Amikor Koló nem nálam készült, és én újra felépítettem a fiatalokból a csapatot, akkor történt mindez."

Megnézem:

 

2019. 01. 26.

Maderspach Viktor: Medve

"Az éj folyamán, amikor az eső zuhogott és a köd újra leereszkedett, tényleg eljött. De a tökéletes sötétség miatt nem tudtam egyetlen lövést sem leadni. Nem is láttam, annak ellenére, hogy alig huszonöt lépésnyi távolságban ropogtatta a lócsontokat. Ez a vérmedve még két évig zavartalanul szedte áldozatait, míg végre a véletlen a puskám csöve elé nem hozta. Ebben az esetben a "személyazonosságra" vonatkozólag nem foroghatott fenn semmi kétely. A vállán látható két szürke folt kétségbevonhatatlan ismertető jel volt. Aki meg akar győződni róla, az most is megnézheti lakásomon a kissé megfakult bőrt...Szeptember hó folyamán, mikor a nyájak elhagyják a havasi legelőket, a medve már csak akkor jut pecsenyéhez, ha a véletlen kedvez neki. Soha semmit sem vettem észre, de megbízható vadászemberektől sem hallottam olyasmit, amiből arra lehetne következtetni, hogy a medve akár szarvast, akár őzet, vagy zergét meg tudna fogni. Ellenben egy késő ősszel elejtett zergémet, melyet egy cirbolyafenyő ágára felakasztottam, a medve megette. Az ujjnyi hórétegben megtaláltam a rabló nyomait. A mancsok nyoma mellett található zergeszőrpamacsok elárulták azt, hogy a medve könnyen megszerzett zsákmányát elhurcolta. Egy medvét épp akkor sikerült elejtenem, amikor az előző este lőtt szarvastehenemet marcangolta szét. Késő ősszel, mikor a pisztráng a kis patakocskákba felhatol, hogy ikráit lerakja, a csermely melletti nyomok és a hullatékban található szálkák elárulják azt, hogy a mackó halászattal is foglalkozik. Kanadában különben a lazacivás idején a medvéket rendesen azoknak a folyóknak a partján lehet találni, melyek a Csendes-Oceánba torkollnak."

Megnézem:

 

2019. 01. 25.

Winston S. Churchill: Az angol ajkú népek története

"A kalózkodás állandó foglalkozás lett s az egyház a vad evezősök újra meg újra megtelő kincsesháza. Nagy Károly történetírója, Eginhard feljegyzi, hogy a rajtaütések nem maradtak abba, és a kereszténység fölött a félelem újabb árnyéka jelent meg. Hatékony intézkedések azonban nem történtek, s a portyázás olyan jövedelmező volt, hogy egész Skandinávia rákapott. "Észak e vidám, sudár, bátor daliái", ahogy egy skót mentegetőjüknél olvasható, évről évre nagyobb számban szálltak tengerre, s diadalmasan és értékekkel megrakodva tértek vissza, s minden vállalkozó szellemű férfi és ifjú követte példájukat. Az igazi vihar azonban csak 835-ben tört ki: ekkor már óriási flották-olykor három-négyszáz hajó-eveztek fel Anglia, Franciaország és Oroszország folyóin, s nagyszabású rabló hadjárataik során mindent letaroltak. Dél-Angliát harminc éven át szakadatlanul támadták. Párizst többször megostromolták, és Konstantinápoly is megismerkedett velük. Írország kikötővárosai  a kezükbe kerültek és hatalmukban maradtak. Dublint a vikingek alapították meg Olaf uralkodása alatt. A portyázók most már sok esetben le is telepedtek a meghódított terülteten. A svéd csoportok behatoltak Oroszország szívébe, fennhatóságuk alá vonták a folyó menti városokat, és sarcolták a kereskedelmet. A norvég vikingek, akik még zordabb éghajlathoz  voltak szokva, letelepedésre alkalmasnak találták a skót szigeteket. A Shetland- és Feröer-szigeteken és Írországban is létesítettek kolóniákat. Elhajóztak Grönlandig, jártak Labradoron. Feleveztek a Szt. Lőrinc folyón. Felfedezték Amerikát, de erre nem voltak különösebben büszkék. Britanniában és Franciaországban sokáig nem tudták megvetni a lábukat. A nagy dán invázió-Northumbriába és Kelet-Angliába törtek be-csak 865-ben indult meg, amikor a kontinensen átmenetileg megerősödött az ellenállás."

Megnézem:

 

2019. 01. 23.

Bogdán István: Mestere volt egykor...

"A kézművesmesterek őseink jó része a királyi erdőispánságok, várispánságok, magánbirtokok területén tevékenykedő szolgáló népek közül indult útnak.  A legfontosabb iparágak művelői már ott működtek közöttük: ács, csatár, vagyis fegyverkovács, esztergár, gölöncsér, vagyis fazekas, fonó, kádár, kovács, molnár, ötvös, szabó, szekérgyártó, szűcs, takács, tímár. A szolgáló népek rendszere a természeti gazdálkodás következményeként a fejedelmi korszakban alakult ki, és élt tovább a királyság első századaiban. A 13. század során azonban a gazdálkodási formaváltás következtében, a királyi javak eladományozása útján fokozatosan megszűnt. A szolgáló népek egy része beleolvadt a kialakuló jobbágyságba, más része viszont az ugyanakkor meginduló városfejlődés során viszonylagos szabadságot kapott, városi polgárrá vált. Számukat tetézte az idegenek, elsősorban a kézművesek betelepedése. A 14. század derekán, elsősorban a kereskedelem fellendülése következtében, kialakulnak a nagyobb városok, munkamegosztás jön létre a város és a falu között, s kialakul a rendszeresen piacra termelő kézművesipar. Budán az 1400-as évek elején 58, Sopronban valamivel később 52 iparág mestere dolgozott. A kisebb mezővásosokban azonban csak néhány, a létszükségleti cikkeket készítő, sokszor nem is egész évben művelő kézműves volt, az ún. parasztművesek, mivel többségük jobbágyrenden élt. Természetes, hogy nem náluk, hanem a rendszeresen művelő, a piacra termelő városi műveseknél fejlődik végleges formába az a vertikálisnak nevezhető szervezet, amelyik részben az ősi létfenntartó tevékenységből, részben a család-, s részben a kora feudális szervezetből származott."

Megnézem:

 

2019. 01. 22.

Katona Imre: Habán művészeti emlékek Magyarországon

"A reformációnak kapóra jött a könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése, a német parasztháború radikális vallási-társadalmi mozgalmai pedig még inkább felismerték jelentőségét, és igénybe vették a korszak e kétségtelenül legnagyobb és leghasznosabb találmányát. Ez az igény nem volt új, és az sem, ami szügségképpen nyomon követte; az egyszerű ember törekvése a tudás-a Bibliában rejlő tudás-megszerzésére. Míg a plebejusi, paraszti, antifeudális mozgalmak a széles néprétegek körében az írás népszerűsítésére, megismertetésére törekednek, addig az egyház és a vele szövetkező világi uralkodók mindent megtesznek, hogy a betű, a tudás és ezzel az ismeretek terjesztésének gátat vessenek. Ilyen tiltó rendelkezést adott ki IV.Károly 1369-ben Luccában. Kánonjogi előírásokra hivatkozva megtiltotta a Szentírással foglalkozó anyanyelvű könyvek olvasását. A XV. század második felében II. Pál pápa újra megerősít minden ilyen intézkedést. Lehetne még folytatni a sort, az azonban az eddigiekből is kitűnik, az egyház és a világi uralkodók mindent megtettek, hogy az egyszerű nép tudásszomja ne elégülhessen ki. A könyvnyomtatás váratlanul gyors terjedése azonban a papságot végleg megfosztotta az írás-olvasás, sőt a magasabb műveltség monopóliumától is. A tudás fogalma a XV. század végén, a XVI. század elején forradalmi változásokon ment át. Eddig az egyszerű embernek a Biblia volt a könyv, minden tudás forrása. A XVI. század elején az is egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a Bibliának is számos változata, variánsa  van, s olvasása-és főleg értelmezése-nagy és sokrétű ismeretanyagot tételez fel. Egyre nőtt tehát a tudáshoz vezető út, a betű ismeretének jelentősége."

Megnézem:

 

2019. 01. 21.

Surányi Miklós: Egyedül vagyunk I-II.

Széchenyi István életregénye

"István gróf még néhány napig Bécsben maradt. Barátaival megbeszélte a tavaszi lóversenyek programját, esténként együtt volt barátnőjével, Briegnolli Emmával, az opera táncosnőjével, részt vett a Jockey Club alapítási munkálataiban, s Mr. Baldoghot Angliába küldte, hogy néhány telivért vásároljon. Vagy húsz könyvet is vett, leginkább nemzetgazdasági munkákat, mert úgy érezte, hogy nincs mit vesződnie alkotmányjogi kérdésekkel, ezzel Magyarországon semmire sem megy, ezen a téren a Metternich-féle emberekkel úgysem boldogul, de néhány üdvös gazdasági és pénzügyi reformot talán mégis el tud fogadtatni úgy a bécsi kormánnyal, mint a pozsonyi országgyűléssel. Aztán járt egy építőművésznél, és a cenki kastély átalakításáról beszélgetett vele. Végigjárta a régiségboltokat és a műkereskedőket, mert a cenki kastélyt az angol főúri házak mintájára akarja berendezni. Magához rendelte jószágigazgatóját, Lienberg urat, és megkérdezte tőle, mit szólna egy nagyobb kölcsön felvételéhez. Pénzre van szüksége. Mire? Ki akar utazni Amerikába. Nyolc nap múlva észrevette, hogy a legellentétesebb intézkedéseket tette, a legellentétesebb terveket szőtte és dolgozta ki, s mindent abbahagyott, minden úgy maradt, ahogy volt, s most megzavarodva azt sem tudja, hogy mihez kezdjen. Végül megállapította, hogy a dolgok nem oly egyszerűek, mint ahogy az ember gondolná. Az ember nem tesz soha semmit, az emberrel mindig csak történik valami. December harmadikán ő volt a legünnepeltebb, a legnagyobb és legboldogabb ember Magyarországban, s most ki akar vándorolni Amerikába."

Megnézem:

 

2019. 01. 19.

Semmi nem áll az éjszaka útjába

"Eljött az ősz, és Lucile-nek úgy tűnt, ha a dolgok nem is nyerték vissza eredeti elrendeződésüket, legalább lecsendesedtek: a bánat látható része feloldódott a mosogatólében meg a mosás piszkos vizében, és Liane hasa már több hónapja üres maradt. Jean-Marc is megtalálta a helyét az asztalnál és a fiúk szobájában, már nem üvöltött fel az éjszaka kellős közepén, és nem sütötte le a szemét, ha hozzá szóltak. Most már a családhoz tartozott, mosolygott a fényképeken, úgy beleolvadt a díszletbe, mintha mindig is ott lett volna. Szinte már el is felejtették, hogy máshonnan jött. Lucile arra gondolt, hogy a családjuk ezzel talán megtalálta a végső formáját: három fiú és négy lány-ezt a konfigurációt bőven elegendőnek találta a rájuk eső térben, ráadásul tiszteletre méltó helyet biztosított számára az idősebb testvérek között. Bármi történt is, továbbra is ő volt apjuk kedvence, az, akin Georges tekintete elsőként állapodott meg, az, aki mindig bátorítást kapott tőle, aki mindig részesült a mosolyából és az elnézéséből a tanulás iránt tanúsított gyér hajlandósága és gyenge eredményei ellenére. Georges mindenki másnál jobban érzékelte lánya különleges szellemét, helytálló szóhasználatát, éles tekintetét. Lucile azt remélte, a dolgok most már így maradnak, ebben a láthatatlan, immár megszilárdult geometriában, ami egymáshoz kapcsolta őket, s amelyhez a jelek szerint mindenki alkalmazkodott. Különös szükségét érezte az állandóságnak, rettegett az elmenetelektől, az utazásoktól, az eltávolodástól. Amikor a szülei bejelentették, hogy Georges egyik ügyfele meghívta őket Londonba, és hogy a hétvégén elutaznak, Lucile úgy fogadta ezt, mintha azt mondták volna, földrengés fenyeget."

Megnézem:

 

2019. 01. 18.

Carla Galli: Fiatalító jóga

"Mitől ilyen hatékonyak a jógagyakorlatok? Először is, valóságosak és nem kigondoltak. Magából a természetből vették őket, az állatok fokozott megfigyelésének eredményeként dolgozták ki azokat. Másodszor, minden egyes gyakorlatot meghatározott típusú légzés kísér. Harmadszor, az egyes gyakorlatok végrehajtása közben az agykéregből kell impulzusokat küldeni ahhoz a szervhez vagy arra a testrészre, amelyikre az adott gyakorlat kifejti hatását. Az impulzus küldése-a figyelem összpontosítása. Úgy kell tenni, mintha a gondolatot "materializálnánk", vagyis egészen apró atomok vagy kis hólyagocskák áradataként kell elképzelni azt. Ennek során nincs szükség arra, hogy magát a szervezetet elképzeljük magunkban, elegendő ha tudjuk, hogy ez a szerv hol található, vagyis be tudjuk határolni. A jógik azt javasolják, hogy azokat a gyakorlatokat, melyek egy óra anyagába tartoznak, 1-3-szori ismétlésekkel 10 napon keresztül végezzük (csak ezeket). Betegek, idősek és legyengültek 15 napon keresztül végezzék. Minden 10 nap elteltével hozzá kell venni még 1-3 gyakorlatot (1 óra anyaga), és így kell lassan haladni előre a gyakorlatsor végéig. Miért is kellett a gyakorlatrendszert órákra lebontani? Minden egyes óra anyagát 10 napig (vagy még több ideig) kell végezni. A begyakorlási időt minden résznél meg lehet növelni, de csökkenteni nem érdemes, mivel a jógik úgy állapították, hogy ez az idő szükséges ahhoz, hogy a gyakorlatok az emberi szervezetre kifejtsék hatásukat. A jógiknak módszertani szabályaik is vannak, melyek a gyakorlatok végrehajtásának részleteire vonatkoznak."

Megnézem:

 

2019. 01. 17.

Zsindely Ferenc: Dunárul fúj a szél...

Elbeszélések vadról, halról, fűről, fáról

"A rókák lapulnak a nádban. Keskeny a nád, néhol semmi sem lenne kővel áthajítani. A tizenkét hajtó itt könnyen elfoghatja. Keskeny a nád, de hosszú. Völgynek ágyát tisztába húzta az éjszaka mára, ragyog rajta a gyüretlen lepedő. Süti a Nap. Mozdulatlan a nádas: rozsdasárga óriáskígyó sütkérezik a frissen vasalt lepedőn, hátának hamvas a taréja. Mellette kétoldalt apró gyűrődések a lepedőn, ráncok, pupocskák. Zsombékok. Azontúl sima a fehérség, azontúl rét van a hó alatt. Völgy fenekén keskenyen kígyózik a nádas. Karcsú teste azonban két helyütt csunyán kihasadik. Ott jól kell majd vigyázni. Ott könnyen visszaszökhetik a róka. Keskeny a nád, de sűrű. Benne öt lépésre járnak csak egymástól a hajtók, hanem látni olykor még egyre sem látnak. Ezért huzzák a láncot. Bár igazság szerint nem is húzzák, de tolják. Megfogja mindenik, halad, mellével nekifeszül, - a lánc aztán fésüli a nádat, minden egyes szálát megmozgatja, a tövében lapuló rókát talpraugrasztja. Nagy kérdés persze, hogy merre ugrik hát a koma, előre-é, vagy hátra? Erre azonban feleletet most még senki sem adhat, maga a róka sem. Mert ugyan kicsoda tudhatná azt megmondani, hogy első ijedtében majd mit is cselekszik? Az a fő, hogy ugorjék, az a fő, hogy megijedjen. Ijesztésére pedig legjobb a lánc. Meg-megcsördül, csikordul s az ércnek irgalmatlan hangját nem bírja nyugton elhallgatni a rókaféle. Nyest is és görény, menyét, - valamennyi véren élő szegénylegény így van vele. Inkább hanyatt-homlok veti magát ki a pusztaságra, bele inkább a veszedelem kellős közepébe, mintsem rejtekében ezt a szörnyű csengést, bongást elviselje. A róka szintén iszonyodik tőle, menekül előle."

Megnézem:

 

2019. 01. 16.

Linda Lazarides: Táplálkozásterápia

Amit mindig is tudni szeretett volna

"Nagyon fontos, hogy éles választóvonalat húzzunk a tulajdonképpeni táplálkozásterápia, az önsegítő diéták és a kiegészítők alkalmazása között. A táplálkozásterápia egy gyógyászspecialistát igényel, aki élettani, biokémiai és patológiai képesítéssel rendelkezik, valamint járatos a természetes, táplálkozási és környezeti gyógymódokban. A táplálkozásterápia feltétele ugyanakkor a diagnosztikai eljárás is, amely ahhoz szükséges, hogy ezen széles körű tudás felhasználásával meghatározhassa a páciens lehetséges tápanyagigényét. Egy orvos diagnózisa az esetek nagy részében nem sok segítséget nyújt a természetes egészségprogramok megtervezésében. Csak példaképpen említem, annak ellenére, hogy egyes kutatások kimutatása szerint a ligetszépeolaj jótékony hatású lehet olyan esetekben, amikor az orvos ekcémát állapít meg, előfordulhat, hogy az illető ekcémája semmit sem javul, bár szorgalmasan fogyasztja a ligetszépe-olajat. Hasonlóképpen a magnéziumról kiderült, hogy egyes klinikai esetekben vérnyomáscsökkentő hatása lehet, azonban azok a könyvek, amelyek ezzel az információval szolgálnak, feltehetően nem említik azokat az eseteket, amikor a megnéziumnak semmiféle hatása nem volt. Az igazság az, hogy csupán az allopatikus (ellenszervi) gyógyszerek alkalmasok a hagyományos orvosi diagnózisokkal kapcsolatos alkalmazásra. A ligetszépeolaj nem gyógyszer, hanem egy táplálékkiegészítő készítmény, és mint ilyen, csupán azoknak a hiányoknak a kezelésére alkalmas, amely tápanyagokat tartalmazza, ez esetben a GLS-t, a gamma lenolajsavat. Ugyanez vonatkozik a magnéziumra és más tápanyagokra is."

Megnézem:

 

2019. 01. 15.

Ifj. Szoboszlai Lajos: Mire kap a hal?

Több mint 100 féle bevált halcsali

Dedikált!

"Egyik horgásztársunk a Balatonon nyaralt és összeismerkedett egy öreg sporttárssal, aki igen sok és nagy halat fogott. Az én öreg barátom megtudta a csodacsaliját, amit a régen híres Fancsikai tavakon ki is próbált és csodákat művelt vele. Az egész halfogás lényege a különlegesen erjesztett etetőanyag és a saját erjesztésű kukorica volt, valamint az igen nagy távolságra való csali bedobása. Az én öreg barátom mindig az autó csomagtartójából csalizott, hogy senki ne tudja meg, mivel horgászik, ha valaki kért tőle, mindig más kukoricát tett a horgára, ő mindig megfogta a halát és csodával határos módon mindig a nagy halakat 7 kg-tól 20 kg-ig. A kétkilós pontyot nemegyszer visszadobta azzal, hogy neki csalihal nem kell! A nagy hal aztán egy-két órán belül be is jött neki. A horgásztársak nagyon haragudtak rá és már olyat is terveztek, hogy ellopják a csaliját valahogy. Ő volt a Fancsikai és Mézeshegyi tavak csodahorgásza. Egyszer kértem, hogy barátságunkra való tekintettel hozzon nekem a csalijából. Meg is történt a dolog, és pedig cserébe adtam neki egy pár akkoriban menő Adidas sportcipőt, ő meg hozott nekem egy zsák etetőanyagot és mellé öt üveg saját eltevésű kukoricát. Abban az évben családommal 27 darab 7 kg feletti pontyot fogtunk. Általában az első négy óra alatt megjöttek a nagy halak. Ez a csodacsali egy tejsavasan erjedt siló-etetőanyag, melyet a régen még működő TSZ-ek állítottak elő, aranysárga színű, ősszel levágott kukoricaszemek ledarálva és a föld alatt érlelve. Ez az alapkeverék, ehhez kell hozzáadni kg-onként 1 kanál porcukrot és 4 kanál rozslisztet. Az etetőt fekete fóliazsákban sötét helyen tartottam légmentesen zárva, és ha kivettem belőle, mindig kiszúrtam a zsákot egy tűvel, és kinyomkodtam belőle a levegőt légmentesítettem, mert másképp megpenészedik."

Megnézem:

 

2019. 01. 14.

Répássy Miklós: Édesvízi halászat és haltenyésztés

1. kiadás

"Meglévő vizeinknek a természetadta viszonyok között való halászata mellett ma már nagy közgazdasági fontossággal bír a mesterséges halászat is, a melyet oly helyeken űzünk, a hol magunk teremtjük a hal életfeltételeinek legmegfelelőbb viszonyokat. Nagy jelentőséggel bír már csak azért is, mert egyik leghathatósabb eszközt adja kezünkbe, a természetes halászat fellendítésére; azért is szólunk előbb a mesterséges halászatról. A mesterséges halászat régebben inkább csak abból állott, hogy a halat összefogdosták s külön e czélra csinált tavakba helyezték, hogy kéznél legyen. A hal e tavakban gyarapodott, szaporodott, a mint éppen lehetett. Lassanként aztán igyekezett az ember ezt a gyarapodást, szaporodást kedvezővé tenni: vagyis tenyészteni a halat. Az újabb idők természettudományos kutatásai alapján a tenyésztést mindig okszerű alapra igyekszünk fektetni. Állattenyésztésről lévén szó, három fődolgot kell itt  is különösen szem előtt tartanunk, amely a hal szaporodását befolyásolja: 1. a szaporítás-ívás; 2. az ivadék megerősödése; 3. a növendékhal piaczi áruvá növelése. A hal életének e szakaiban kell igyekeznie az embernek segítőleg beavatkoznia a természet munkájába. Ha a beavatkozás lehetősége minden életszakban oly mértékben van meg, hogy annak legkedvezőbb lefolyását biztosíthatjuk, tökéletes  rendszeres tenyésztést űzhetünk, amelynél az eredményt lehető kedvezőbbé tehetjük s előre számíthatjuk. Természetes, hogy ha az emberi beavatkozás egyes életszakokban nem lehetséges, akkor az eredményt már nem vehetjük oly biztosra és a termelés mennyiségét előre már kevesebb valószínűséggel állapíthatjuk meg."

Megnézem:

 

2019. 01. 13.

Kriszten György: Tavasztól tavaszig a szőlőben

A termő szőlő gondozása

"A szőlő hajtásai évente sokkal hosszabbra nyúlnak, mint a gyümölcsfáké. Így pl. az alma- és körtefán a hajtások termőkorban évente nem nőnek hosszabbra 60-70 cm-nél. A szőlő hajtásai az erőnléttől és vegetációs lehetőségektől függően évente akár 2-3 m-t is nőhetnek. Természetes tehát, hogy itt a művelhetőség végett gyakori beavatkozásra van szükség. A zöldmunka a keskeny sorú szőlőkben elengedhetetlen, a szélesebb sorú szőlőkben azonban kevésbé fontos. A csonkázás élettani hatása - A leggyakoribb zöldmunka a csonkázás. Ennek folyamán a hajtás csúcsi részét távolítjuk el. Ha a tőkén egy hajtást nem vágunk vissza és egy magas karó mellett szabadon hagyjuk növekedni, akkor a többinél jobban megvastagszik, ezenkívül a rajta levő rügyek is fejlettebbek lesznek. A korán és erősen visszavágott hajtás gyengébb marad. Elméletileg tehát a csonkázás elhagyása lenne előnyös. A gyakorlatban viszont, ha valamennyi hajtás szabadon növekszik, akkor a tőkét erősen beárnyékolják, a fürtök, a vesszők rosszabbul érnek, gyakoribb a rothadás, nehezebb a növényvédelem. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a mérsékelt csonkázás a legelőnyösebb. Kötözés és hajtásvezetés - A növekedő hajtásokat a művelhetőség céljából a kétsíkú művelésmódok kivételével rögzítenünk kell. Ezt a célt a hajtások kötözésével és a hajtásvezetéssel oldjuk meg. Régebben a gyalogművelésű és a karós támberendezéssel ellátott szőlőben rafiával, esetleg zsúppal (rozsalma) kötöztek. Újabban műanyagot használnak. Hajtásválogatás - A hajtásválogatás a felesleges, nem termő vagy nemkívánatos helyen növő hajtások eltávolítását jelenti. 10-20 cm-es állapotban végzendő. Nagyüzemben csak tőkealakításkor és a termőtőke törzséből feleslegesen kinövő hajtások eltávolításakor alkalmazzák. "

Megnézem:

 

2019. 01. 12.

Dr. Vecseklőy József: Ló és ember


"Lóról szóló könyv nem mellőzheti lótenyésztésünk örök dicsőségét: Kincsemet. Őt már nem Ló és Ember, hanem Nemzet és Ló viszonylatában tekintjük, hiszen pályafutása abban az időben valóban nemzeti ügy volt; és mai is az. Több könyv és sok tanulmány ismertette már Kincsem pályafutását, megírtak róla úgyszólván mindent. Mindent? - De hogyan. Mit tudunk és mit nem tudunk, illetve mit tudunk jól és mit tudunk nem jól Kincsemről? Ennek a kérdésnek az eldöntése céljából rövid visszapillantást vetünk a múltba, miként is  tárgyalta a csodakanca viselt dolgait a bel-és külföldi szakirodalom a lepergett évszázadban. Előrebocsájtjuk, hogy a lóversenykedvelőknek már az elemiben tanítják, hogy volt egyszer egy Kincsemünk, Blaskovich Ernő tenyésztette, az ő színeiben-fehér test, világoskék sapka-futott, ötvennégy versenyt nyert, köztük a Goodwood Cup-ot, háromszor a Baden-Badeni Nagydíjat, és sohasem verték meg. E tények ismeretében kezdjük tehát a történetet, éspedig a kezdet kezdetén, a születést megelőző, és a csikó létrejöveteléhez feltétlenül szükséges aktussal, a szülők egymásratalálásával, annál is inkább, mert már itt közbeszól a "dicső bizonytalanság". Idézünk a Bossányi-Havas Rezső és Markovits István szerkesztésében megjelent, s a legkiválóbb szakemberek által írt "Magyar lósport és lótenyésztés" című könyvből: Kincsem életét a nagy Véletlennek, a siker felülmúlhatatlan és megfoghatatlan tényezőjének köszönhette. Blaskovich Ernő... Waternymph nevű kancáját... elküldte a Kisbéri ménesbe (fedeztetésre) a nagy Buccaneerhez. A ménes parancsnoka-itt szerepel először a nagy Véletlen-tévedésből... Cambuscanhoz osztotta be Waternymphet."

Megnézem:

 

2019. 01. 11.

Gróf Nádasdy Borbála: Asszonyszerelem, asszonysors


"A nádasdladányi kastély sorsa közel állt a szívemhez, mert a közeli családom lakta még a II. világháborúig. Csillagszemű unokatestvéreimmel sokat játszottunk a parkban. A háborúban hősi halált halt Ferenc nagybátyám, keresztapám ott lett eltemetve, és ami még nagyon fontos számomra, hogy apai dédapánk, gróf Nádasdy Ferenc, a kastély megálmodója és építője nekem példaképem, hogy rá mindig kegyelettel emlékezünk, és ennek jelét adjuk a kastélyban. Az utóbbi időkben sokat jártam ott a Nádasdy Ferenc unokabátyám által alapított akadémia szimpózumain. Később könyveim megjelenése  után bemutatókon. Az Angelica leánykórus fővédnökeként Mindszenty hercegprímás évfordulójára adott koncertjükön. Mióta a műemlékvédők állami gondnoksága átvette a honvédségtől a kastélyt, sok és jó renoválás történt. Szépült. Jó volt odalátogatni. A nádasdladányiak szeretetét élvezni. Elmenni a vörös téglából épült Szent Ilona-templomban misére, ott, ahol már nagybátyám és felesége és fiuk, Ferenc urnája is el van helyezve. A családi találkozások alkalmával a világ minden részéről összegyűlt Nádasdyak is ellátogatnak oda, legalább egy délutánra, hogy emlékezzenek. A templomban emléktábla őrzi Nádasdy Tamás és felesége, Wenckheim Mária, valamint hét gyermekük nevét. (A család közös adományozásából készült.) Közismert, és én ezt mindig ki is hangsúlyozom, hogy az államosítás után a családnak mennie kellett onnan, a kastélyból. Sok-sok év telt el. A kastély állapota romlott. A rendszerváltáskor unokabátyám nem kérte vissza, nem is kapta volna. A kérése az volt, hogy az általa alapított és nevét viselő alapítvány ott működhessen."

Megnézem:

 

2019. 01. 09.

Jékely Endre: Nagyvadak - közelről


"Bennszülött kísérőimmel sátrainkat a folyóparton ütöttük fel. A tábor helye kiemelkedett a környezetből, onnan a vidéket kellően áttekinthettem. A folyó másik oldalán levő sztyeppe csendesen terült el a forró napsütésben. Hirtelen nyugtalanság támadt: antilopok, vadbivalyok, zebrák, majmok, párducok és oroszlánok rohantak a folyónak. Olyan állatok, amelyek egymásnak esküdt ellenségei voltak, nem törődtek most egymással. Csak előre a megmentő folyó felé. Olyan állatok is, amelyek nem szeretnek vízbe menni, nekirohantak a folyónak és átúsztak rajta az innenső partra. Mi volt az oka ennek az eszeveszett menekülésnek? Amikor abba az irányba néztem, ahonnan az állatok menekültek, rögtön látható volt a pánik oka: égett a sztyeppe. Az állatok ösztöne igen finom. Már órákkal a veszély előtt megérezték a katasztrófát. A pánikszerű menekülés aránylag nem sokáig tartott, és a nyugalom helyreállt; valamennyi erős és egészséges állat már biztonságba helyezte magát. A lángok pedig rohamosan közeledtek. A füst minket is elért. De ott-mi volt az? Valami barnás-sárga nagy állat ugrott ki a sűrű füstből a partra. Egy nőstény párduc, de azonnal el is tűnt a füsttengerben. A parton pedig egy kis sötétbarna gyapjúcsomószerű valamit hagyott. Pár perccel később megint visszajött a nagy sárgásbarna színű macska. A bátor párducanya megint otthagyott egy mozgó, nyifogó, gyapjúcsomószerű valamit és ismét eltűnt a már lobogó tűzfalon át, hogy a harmadik kölykét is megmenthesse. Ezúttal azonban többé nem tért vissza. A benszülöttekkel gyorsan átmentünk a másik partra a két kis kölyökhöz. Nyafogva mászkáltak a magukkal tehetetlen állatocskák a part homokján. Hiába várták anyjukat, amely nemrég még játszadozott velük. A harmadik kölyök kimentésének megkísérlésekor maga is a tűzbe veszett."

Megnézem:

 

2019. 01. 07.

Fekete István: Egy szem kukorica

1. kiadás!


"Az est megállt egy kicsit a faluvégen és visszanézett a mezőkre, hol sötét volt már minden, csupán a patak sudara látszott. A patakkal nem bírt sem az est, sem az éjszaka, mert a hajnalokat kötötte össze és a fénnyel tartott rokonságot. Így azutána a sötétség nem is vesződött a patakkal, hanem ráborult a falura. Egy-egy szekér zörgött még valahol, a boltajtó jelzőcsengője megpendült néha, a kutak vályujában megloccsant a víz, de a kertek alatt már az álom settenkedett és a szérükben már a kazlaknak dőlt a csend. És ekkor megszólalt a harang. Egyet-kettőt kondult az elején, de azután tisztán imádkozni kezdett azok helyett is, akik netán elfelejtették volna. A torony alatt az öreg Banai harangozott és maga se tudta miért, ezen az estén hosszú volt a harangszó. Banai nézte azt a másik kötelet, melyet majd a végén kell megrántani és halogatta hozzányúlni, mert azt a harangot lélekharangnak hívták.  Ez jajdúl meg, ha tétova lelkek szállnak el a faluból, de az öreg harangozó még mindig a másikat húzta, pedig ekkor már a legjámborabb öregasszonyok is kifogytak az "Úrangyalából". A végén azonban mégis csak hozzá kellett nyúlni, de a kis harang alig kezdett bele esti mondókájába, az öregember már végét is szakította. -Elég volt, Uram bocsá-és bezárta a templom ajtót. Künn világosabb volt és Banai megtörölte homlokát. Nem mintha melege lett volna, de aggódás futkosott gondolataiban és ezektől jó lett volna szabadulni. Az úton egy-egy ember ballagott hazafelé. Néha megvillant egy-egy kasza és a mezőkről a szálló harmat hátán betódult a faluba a tarlók meleg illata. Banai eltette nagy, kockás zsebkendőjét és már indulni készült, amikor odaköszönt valaki, azután megkérdezte -Hát az onokád, Gáspár? -Köszönöm kérdésed, István, csak van... Azután újra egyedül maradt. -Bizony a lányka rosszul van-bólongatott hazafelé menet és aggódva nézett az ablakra, melyen mintha a láz vörössége terpeszkedett volna."

Megnézem:

 

2019. 01. 05.

Török Imre: Hires lovak, hires lovasok, hires versenyek


"Nálunk a ló Széchenyi korában, sőt a későbbi korszakokban is csak részben került pénzbe az államnak. A nagy reformer, a "legnagyobb magyar" jórészben a föld akkori uraira hárította a lónemesítés feladatát, mint a vagyonnal járó kötelezettséget. Mindenekfelett mint olyan befektetést, amely gazdagon gyümölcsözik és a XIX. század gazdaságilag elmaradott Magyarországát majd ezzel is gazdagabbá, tehát gazdaságilag függetlenné teszi. A későbbi korszakokban pedig amikor a reformkor nagy alakjainak, a Széchenyieknek, Wesselényieknek, Deákoknak, Nyári Páloknak, Csapó Dánieleknek tiszteletet parancsoló példája elhalványult, eljött a totalizatőr korszaka. Ez azután, folyamatos adózásával nagyrészben fedezte mindazt, ami az állami feladattá vált lónemesítés és lótenyésztés folytán az államot terhelte volna. Nyugodtan állíthatjuk, hogy sok egyéb mezőgazdasági ághoz hasonlóan, e téren is, az 1910-es évektől kezdve helytelen gazdálkodást folytattak három évtizeden át. A harmincas évek vége felé riadtak rá az illetékes körök a nagy igazságra: az egykor Kisbért, Kincsemet, Patiencet nevelő magyar lótenyésztés már nem tud ellenfelet állítani az angol és francia telivéreknek, sőt az egykor alattunk álló német és olasz telivértenyésztés is fölibénk kerekedett. A tervszerűség és törzskönyvezés hiánya, a vérfelfrissítés elmaradása miatt elértéktelenedett a világhírű magyar jukker, ellanyhult a külföldi kereslet. A harmincas évek végén észbekaptak, tettek egyet-mást a minőségi fejlesztésért, történt néhány értékes import. Ezt követően mutatkozott is mennyiségi és minőségi fejlődés, de a háború, ami hadszíntérré tette az országot, 95 százalékban megsemmisítette a múlt értékeit és a háborút közvetlenül megelőző évek erőfeszítéseinek eredményeit."

Megnézem:

 

2019. 01. 03.

Varga Domokos: Herman Ottó

A kalandos és küzdelmes sorsú nagy magyar tudós élete


"Konzervátornak abban az időben a múzeumok és a könyvtárak tisztviselőit nevezték, akiknek a gyűjtemények rendszerezése és rendben tartása volt a fő dolga, nem pedig valamiféle szűkebb értelemben vett konzerváló-tartósító-munka. Tudományos munkatársak voltak tehát, nem pedig afféle segéderők. Herman Ottó mégis úgy indult Kolozsvárra, abban a hiszemben, hogy őrá ott elsősorban mint preparátorra-a gyűjtött állatok kikészítőjére-lesz szükség, a neves tudós, Brassai Sámuel mellett. Az lesz az ész, ő lesz a kéz. A fehér pacsirtát és a hermelint is azért küldte, hogy bizonyítsa ügyességét. Brassai azonban azzal fogadta, hogy bevezette a Mikó-kertben álló tornácos-oszlopos múzeum termeibe, és széles gesztussal mutatott körül: -Itt van, barátom, az ön birodalma! Erre kell gondot viselnie. Ott állt egy csomó szekrény, azonfelül ládák, dobozok, üveges asztalok. Mindez meglehetős összevisszaságában. S a bennük foglalt gyűjtemény egy része is csak úgy átabotában berakosgatva, rendszertelenül, feldolgozatlanul. Két osztályra tagozódott a múzeum: természeti és régiségi tárra. Ő a természeti tárat volt hivatva gondozni. A régiségeknek akkor még nem volt gazdája, később Finály Henrik vette őket oltalmába. Kolozsvárt tudta meg azt is, hogy az ő 300 forintos évi fizetését Brassai Sámuel a maga 1000 forintos stallumából szakította ki, vagyis hát a saját pénzén fogadta fel, nem a múzeumén. Nem puszta önzetlenségből, ámbátor azt is megtehette volna, hogy Erdély valamely grófját vagy báróját buzdítja fel a múzeum kiadósabb támogatására, s nem a maga zsebére szegődteti az új konzervátort. De nem akarta, hogy emiatt huzavona támadjon a Múzeum Egyletben, s valaki még azt hányja szemére: neki kellene a gyűjteménnyel többet törődnie."

Megnézem:

 

2019. 01. 01.

Értékőrző Magyarország

Nemzeti parkok, Világörökség


"Elődeink már több mint száz évvel ezelőtt felismerték és elismerték a műemlékek és a műemléki együttesek kulturális jelentőségét, értékét. Néhány évtizede azonban mind  szélesebb körben ébrednek rá arra, hogy a hagyományos kategóriáknál többet mond és pontosabb az építészeti örökség fogalma. Ezért a jelent, de még inkább a jövőt tekintve e tágabb körben indokolt a műemlékekkel foglalkozni. Az európai építészeti örökségről szóló Granadai Egyezmény pedig-csakúgy, mint a világörökségi értékek egyre pontosabban megfogalmazott értelmezése-még ennél is tovább megy, amikor a védendő értékek között szerepelteti az úgynevezett "kultúrtáj" kategóriát is. Mindez azt jelenti számunkra, hogy hagyományos értelemben vett műemléki értékek mellett tágabb körben foglalkoznunk kell az épített környezeti értékekkel is, amikor a kulturális örökség építészeti részének megbecsülése van napirenden. A magyar műemlékvédelem múlt századi kezdetekor-ahogy más országokban is-csupán a kiemelkedő jelentőségű, úgynevezett nagyépítészeti alkotások legjobbjai  váltak műemlékké. Például a római kor "föld alatti", nagyon töredékes maradványai hazánk (az egykori Pannóniával egybeeső) területén mindig is különleges érdeklődésre tarthattak és tarthatnak számot. Ezt jól példázza az egészen különleges értékű pécsi ókeresztény emlékek többszázados megbecsülése. A XIX. században (1872-ben) létrejött intézményes magyar műemlékvédelem kezdetekor a nemzeti hőskor, a középkori magyar királyság korszaka vált hangsúlyossá, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy az első, "hivatalosan" is védetté nyilvánított műemlékek csaknem kizárólag nagyobb méretű középkori templomok, valamint királyi, esetleg fontosabb főúri várak voltak."

Megnézem:

 

2018. 12. 30.

Róna István: Híres vadászkalandok


"1898-ban kezdődött Kelet-Afrikában az Uganda-vasút építkezése. Az építkezéseken ezer és ezer ember dolgozott, túlnyomóan indiai munkások. A vasútépítés egyik mérnöke H. J. Patterson, megbízást kapott a Tsavo-folyó feletti vasúti híd építésének vezetésére. A hídépítés munkái is két-háromezer embert foglalkoztattak, akik az építkezés helyétől számítva  - mintegy két-három kilóméternyi körzetben eloszolva, sátrakban laktak. A munka kezdetben zavartalanul folyt. Rövidesen azonban durva és megdöbbentő módon megszakadt a munka folytonossága: a helyszínen megjelent két vérengző és telhetetlen emberevő oroszlán, és kilenc hónapon át harcot folytatott mindazok ellen, akik a Tsavo körzetében a vasútépítéssel kapcsolatban voltak. Az oroszlánok terrorja végül is olyan fokra hágott, hogy a munkát csaknem három hétre be kellett szüntetni. Eleinte nem mindig sikerült áldozatot találniok, de amint telt az idő, egyre merészebbek lettek: semmi sem tarthatta őket vissza, és minden veszéllyel dacoltak, csakhogy kedvenccé vált táplálékukat, az emberhúst megszerezhessék. Módszereik olyan hátborzongatóvá és rablásaik - pontosan időzítve - olyan biztosakká lettek, hogy a munkások abba a babonás hiedelembe estek, hogy nem állatokkal, hanem oroszlánbőrbe bújt ördögökkel van dolguk. Több alkalommal ünnepélyes komolysággal biztosították a mérnököt afelől, hogy teljesen céltalanul vadásznak rájuk, úgysem sikerül elejteni őket. Abban a meggyőződésben éltek, hogy két elhunyt bennszülött törzsfőnök haragos szelleme választotta a tiltakozásnak ezt a módját a vasút ellen, amely országukat keresztül akarja szelni."

Megnézem:

 

2018. 12. 28.

Nyujtó Ferenc-Surányi Dezső: Kajszibarack


"Csodálatos, hogy ennek a nálunk oly kedvelt, szinte minden házikertben otthonos gyümölcsfajnak a származása milyen talányos, és mennyi feltételezést, vitát váltott ki. Száz évvel ezelőtt Entz Ferenc azt írta, hogy "Európában Magyarország a kajszibarack valódi hazája". Valódi-e vagy nem? Tudjuk, hogy kajszibarack néven csak a 17. századtól szerepel. Alig 400 éves a sárgabarack elnevezés (1588), s az Aquincumban talált mag sem lehet öregebb 1600 évesnél. A történelmi távlat úgy nő, ahogy haladunk a Római Birodalom és az ókori Kína felé: 2000 év, 2700...5000 év! Íze, külleme megkedveltette a kajszibarackot az ókori népekkel. Viszont hogy egész pontosan honnan származik, bizonytalan. Vavilov (1934-1935) szerint az első, a második és a negyedik géncentrumban őshonos a kajszi, tehát Kínában, Közép-Ázsiában és Elő-Ázsiában. Azt egy pillanatig sem szabad titkolni, hogy annyi elmélet van az elsődlegességre, ahány feltételezett géncentrum. További kérdés lehet, vajon mind elsődleges-e a faj keletkezése vonatkozásában. Általában ez attól függ, milyen nemzetiségű szerző ír a problémáról. A feltételezett őshazák mind a 40. szélességi fok közelében találhatók, ez teljes bizonyossággal állítható. De Candolle (1894) nagyon meggyőzően bizonyítja a kajszi kínai eredetét. A közép-ázsiai prioritást , Szogdiána jelentőségét Laufer (1919) hangoztatja végül az örmények maguknak hagyják a kajszibarackot (lásd Jeszejan, 1977). A legrégibb magleletek ugyan üzbég, tadzsik és örmény ásatásokból származnak, ez azonban még önmagában nem jelenti az illető faj kultiválását."

Megnézem:

 

2018. 12. 25.

Kovácsy Béla - Monostori Károly: A ló és tenyésztése


"Szóval a ló hazánkban mindenkor kiváló fontos szerepet játszott, ugy a büszke olygarchiánál, mint a köznemes avagy a röghöz kötött jobbágynál, s nem hogy országos viszályok okozója , de sok országos csapás elhárítója is volt az ajándékul adott, aranyos czifra szerszámmal fölékesitett harczra idomitott mén. A magyar embernek még ma is van egy pédabeszéde: Kardodat, lovadat, feleségedet másra ne bízd; ezen egyetlenegy példabeszéd is eléggé meggyőzhet bárkit arról, hogy mily szeretettel, ragaszkodással viseltetik lova iránt a magyar. Magyarország lótenyésztés történetében több korszakot lehet megkülönböztetni. Ezen korszakok Ruisz Gyula beosztása szerint a következők: 1. A magyar ló korszaka, azé a lóé, a melyen őseink Attila örökét maguknak elfoglalni Ázsiából kijövének. Ezen korszakot a honalapitástól a mohácsi vészig (1526) lehet számitani. 2. A keleti ló korszaka, midőn a török hódoltság ideje alatt nemzetünk folytonos érintkezésben állott a kelettel s igy lovaink is sokszorosan és különböző fajtáju keleti, török, arabs, perzsa stb. lovakkal lettek párositva. Ezen korszak tartamát a mohácsi vésztől III. Károly trónra léptéig (1711) lehet felvenni. 3. A spanyol ló korszaka, a mikor is főleg III. Károly király spanyol vérü méneseinek befolyása alatt a magyar tenyészetek vére nagyjából ujból átalakittatott. Tart 1711-től 1814-ig, az első angol vérü tenyésztörzs behozataláig. 4. Az angol ló korszaka, mely 1814-től kezdődve mind a mai napig tart. 1. A magyar ló korszaka. Kétséget sem szenved, elődeink ugy Ázsiából való kijövetelük előtt mint azután is jó hosszu időn keresztül nomád életet folytattak, s hogy ezen közben kizárólag állattenyésztéssel foglalkoztak."

Megnézem:

 

2018. 12. 22.

Szalay István: Magasles a Kékes alatt


"Új puskával úgy van valahogyan az ember, mint a játékkal a gyermek. Örül neki, forgatja, nézegeti. Én is így voltam. Az új "golyós" a napokban került haza az üzletből. Ki tudja, hányadszor  vettem már kézbe, húztam elő a barna bőrtokból, amikor egyszerre csak felvillant bennem a kérdés: Mikor kerül avatásra, s vajon mi lesz az első zsákmány? Aztán arra is sor került. Az új puskával az első vadászútra szép, kakukkszótól hangos délutánon indultunk el erdész barátommal. Még magasan járt a nap, a vad a sűrűben pihent, de mi már kimentünk hallgatózni. Az erdei réteken övig ért a kaszálatlan fű, a felhők pedig olyan lomhán bandukoltak az égen, mint a vénemberek, akiknek nehezükre esik a járás. A bokrok között cserregve szemtelenkedtek a fekete rigók, mintha tele akarták volna kiabálni a világot: "Vigyázzatok! Ember járja az erdőt!" Leültünk a vágás szélén. Hosszú, kidöntött rönkfára telepedtünk, egymás mellé. Az új "golyós" a térdemen feküdt, kezem a szépen barnított agyat simogatta. Félóra is eltelt már, de nem mozdult semmi. Mintha a ritkás vágásból egy láthatatlan kéz kisöpört volna minden élőlényt. A távcsövön át bámészkodtam, élveztem a közelre varázsolt messzeséget. Egyszer csak egy fekete valamin megakadt a szemem. Disznó! Néhány perces nézelődés után azonban kiderült, hogy csalódtam csak egy fatuskó volt. A némaság szinte megrezdült a bokrok alján, a színek végtelensége elkápráztatta a szemet. - Még mindig korán van - súgta barátom és kényelmesen cigarettára gyújtott. Mintha csak cáfolni akarná, szinte a parányi láng fellobbanásával egyszerre, valami csörgést hallottam a vágás aljában. Később, a messzelátóval észrevettem, hogy többször egymás után, erőteljesen megmozdul egy bokor. Most már ketten néztük az érdekes tüneményt és a talány megfejtésére nem is kellett sokáig várni. Egy öreg suta kelt fel a bokorból és indult el a völgyben csörgedező patak felé."

Megnézem:

 

2018. 12. 20.

Avarffy Elek: Vadászutakon


"Elhelyezkedem az erdő szélében és vadászszokás szerint figyelem a tájat. Kicsit korán van még. Ha itt vannak ők, úgyis megváratnak alkonyborulásig. Az az ő idejük. Addig futkároznak és csipegetnek a bársonyos, zöld moha, ázott levelek és ágtörmelékek közt, meg a mélyből hosszú tapogatócsőrükkel a jóízű rovarpástétomokból... Cinkemadarak, pintyőkék, zöldikék és más efféle színes apróságok vékonyka cippentésekkel szemecskélnek körülöttem a zsendülő fűszőnyegen. Föl-fölpattannak az ágakra vidám könnyűséggel és le nem tagadhatják, hogy ugyancsak örülnek a tavaszba váltott világnak. A fejem fölött a fákon apró énekes okvetetlenkedik. Különös kis jószág. Csárdáslépéseket lejt és csöpp feje úgy mozog, mintha dróton rángatnák. Szörnyen mulatságos lehet neki az eset, mert hogy olyan goromba füstkarikákat fujdogálok felé. Keni-feni a csőrét a rügyekbe, ezek már kiérlelődtek sűrűn a fákon, hogy még valami kis barátságosabb napsugárra aztán egészen kicsattanjon belőlük az élet. Ahogy végignézek az erdő melletti úton, amelyet buján kivert a gyep, ott üldögél halálos komolysággal a bambaképű üregi nyúl. Kinigli. Nem mondhatnám, hogy az erdő értelmiségi osztályából való jelenség. Az oldalát mutatja a felém tökéletlen, tehát egész bizonyosan észrevett. Csak még nincs tisztában a helyzettel. Vár még valamit. Ha van állat és vad, amelyik ész nélkül menekül, lohol, minden látszólagos veszedelem elől, hát az a földtúró barlanglakó. Ez nem sokat mérlegel, mint például a menekülésben is öntudatos őz, hanem bizony a legkisebb gyanúra, neszre, usgyi, be a lyukba, hogy csak úgy kalimpál a hátulja befelé."

Megnézem:

 

2018. 12. 18.

Csurgó Sándor: Gyógynövény embernek, állatnak, növénynek


"A gyógynövények fogyasztása, használata egyidős az ember megjelenésével. Változatos szerepük volt és van az ember-állat-növény védelmében. Ösztönös-tapasztalati-tervszerű. A régi időkben ösztönös volt a felhasználás, majd tapasztalatok alapján napjainkban némi tervszerűség is van. A jövőt illetően minden eddiginél nagyobb igény jelentkezik a gyógyító növényekre, elsősorban a gyors ütemben felfutó ökológiai gazdálkodásban. A rendelkezésre álló "készletet" megvizsgálva a mintegy a mintegy 1 millió növényfaj jelentős tartalékot képez. Ma kb. 20 000 gyógynövény szerepel a listán, amelyeket eddig gyógyítási céllal alkalmaztak, illetve alkalmaznak (WHO adat). A Kárpát-medencében átlagosan 150-re tehető a gyógyító növényfajok száma. További tudományos vizsgálatok, új gyógyítási módok, hatóanyag-kinyerési módok, homeopátiás alkalmazás, termesztésbe vonás folytán ez a szám jelentősen bővülni fog. A jelenleg legfontosabb hasznosítási területek: -népi gyógyászat, gyógyteák,-fitoterápia, aromaterápia-táplálkozáskiegészítők-fűszerek-élelmiszeripar-mezőgazdaság-növényi gyógyszeralapanyagok-vegyipar (kozmetika, illatszer, aromaterápia stb.), -biológiai elvek alapján működő gazdálkodás a jövőben további többletfelhasználást igényel pl. -gyógytáplálékok ember és állat számára, -növényvédő szernek alkalmas (riasztók, illatcsapdák), -talajerőserkentők, komposztérést gyorsítók. A könyvben szereplő többhasznú gyógynövényeket az ország majd minden vidékén megtalálhatjuk, gyűjthetjük és termeszthetjük. Jól helyettesíthetők velük a sokszor méregdrága külföldi egzotikus gyógyító anyagok."

Megnézem:

 

2018. 12. 16.

Viga Gyula: Kőmunkák a bükkalji faluban


"Szomolya a Bükkalja településeinek egyik jellegzetes képviselője. Geográfiai helyzete, Eger és Mezőkövesd között, számos módon befolyásolta tradicionális kultúráját. A falu hagyományos gazdálkodási rendjében a földművelés játszott meghatározó szerepet. Az 1861. évi tagosítási térkép még háromnyomásos határhasználatról tanúskodik, melyben a falu határának délkeleti, Mezőkövesd felé eső sík részén, egymás szomszédságában helyezkedik el a három szántóföldi nyomás; a határ többi része legelőként és kaszálóként hasznosul, ill. jelentés része erdő.  A falu határának földterületén az egri káptalan, a telkes parasztok és a község osztozott, s az 1856-ban megkezdődött tagosítási per csak 1865-ban tett pontot a közöttük fennálló vitás kérdésekre. (1935-ben még 1208 kat.h. volt egyházi birtok a falu határából a 2034 kat.h. szabadforgalmú, 148 kat.h. községi és 539 kat.h. közbirtokossági föld mellett.) A tagosítási per anyaga tájékoztat a gazdálkodási ágak részesedéséről is. Egy 1863-ban kelt levélben, amelyet a legelőelkülönözés ügyében írt az egri káptalan, a következő szerepel: "Szomolya nem fuvaros vagy marha tenyésztő helység, itt az iga vonó marhák leginkább és egyedül a föld művelésére tartatnak." Jelentős juhászatot a múlt században csak a káptalan folytatott. A filoxera-vészt követően nagyban megnövekszik a szőlőbirtok jelentősége: a szőlőterület aránya, valamint a termelés színvonala és jelentősége meghaladja a vészt megelőzőét. A szőlőműveléssel párhuzamosan kiemelkedő jelentőséget kap a falu gazdálkodásában a gyümölcstermesztés is. Különösen jelentős lesz a rövidszárú fekete cseresznye termesztése, amelynek a helység nevét is adta."

Megnézem:

 

2018. 12. 14.

Végh Antal: Hortobágyi mesterségek


"Petőfi sorai járnak az ember eszében a hortobágyi ménes láttán...Ha az erdők, az afrikai füves puszták vadjai között az oroszlán az állatok királya, akkor itt a Hortobágy mezein egész biztosan a ló. A legbecsesebb, a leghasznosabb háziállat. Talán az ember után a ló az, amelyik a legtöbbet szenvedett az emberiség történetében. Igen, mert a ló volt az ember leghűségesebb társa minden korban. Háborúban, igavonásban, téli, fagyos hidegekben, rekkenő nyári hőségben, szomjúságban, éhezésben, barátságban, együvé tartozásban a lóra mindig számíthatott az ember. Manapság a hortobágyi  puszták ménesei sem olyanok már, mint amilyenek voltak hajdanán. De a ló becsülete nem veszett el, éppen az utóbbi évtizedekben néz az ember újból más szemmel a lóra. A gépeket már soha többé nem lesznek képesek visszaszorítani a legszebb, a leghasznosabb lovak sem. De a fogathajtás, a lovaglás az emberek újbóli közelsége a természettel, az állatok világával, szép jeleket mutat manapság. A hortobágyi ménes után nem kell bejárni az egész pusztát. Nem messze a Hortobágy folyót átívelő kilenclyukú híd mögötti csárda mellett van Máta. Ez a mai legszebb hortobágyi ménes székhelye. A lovakat itt nevelik, idomítják, próbálják kocsi elé fogva, itt derül ki, a pusztai ménesben nevelkedett csikóra milyen sors vár. A gyakorlópálya mellett van egy istálló, nyolc csodaszép paripával. Ezek már beidomított, kitanult állatok, a hortobágyi ménes jó hírű fogathajtójának, Finta Gábornak a lovai, melyekkel már több világbajnokságon is szerepelt a mester. De nem is az istállóbeli ló - ha még olyan híres-neves is egyik-másik -, hanem a ménes az igazi!"

Megnézem:

 

2018. 12. 12.

Jurán Vidor: Vadászkrónika

Egy öreg vadász naplójából


"Lent a völgyben, a lobogó tűz körül, behavazott kucsmájú, marcona férfiak melengetik a kezüket. Kerülők. Most tértek vissza a reggeli nyomozásról és kölcsönösen elmesélik egymásnak tapasztalataikat. Az egyik nagy körülményesen dohányzacskót vesz elő, megtömi kurta pipáját és megkínálja dohánnyal a másikat is. A zsarátnokból izzó parazsat kotor ki, nagy szippantásokkal rágyújt és nyomatékosan rácsettenti pipájára a rézkupakot. Hátuk mögött fenyőfákhoz kötözve szűköl a didergő kutyafalka. Az egyik szürke, lomposszőrű, a másik fekete, némelyiknek fehér a gallérja, olyiknak sárga a szemöldöke. Van köztük komondor, kuvasz, szálkásszőrű kopó meg kopókorcs. A mellükön, combjukon hosszú forradások, vad viadalok és véres küzdelmek emlékei, vitézségi érmei díszelegnek. Nincs köztük újonc, mindegyik végigjárta már a vaddisznókkal vívott gyilkos rohamok iskoláját. Harapósak, mogorvák, idegen emberre rávicsorítják éles tépőfogaikat, ha az a falkához közeledik. Az erdei úton két szán siklik elő. A zúzmarás lovak, prüszkölve megállnak a tűznél, a bundákból puskás férfiak bontakoznak ki. Arcukat pirosra csípte a téli reggel friss levegője, sapkájukat mélyen a fülükre húzták, egyik-másik még elpiszmog vadászfölszerelésével, elemózsiás iszákjával, mire a tűznél valamennyien összesereglenek, egy kopott kabátú pörgekalapú férfi már élénken tárgyal a kerülőkkel. A harcsabajuszú kerülő, aki a hegyoldal jobbszárnyát nyomozta végig, jelenti, hogy az öreg bükknél a gerincen egy konda vaddisznó váltott be. Kocák tavaszi malacokkal, emsék, süldők vegyesen. A sort egy óriású csapájú agyaras zárja be."

Megnézem:

 

2018. 12. 10.

Vasas Samu-Salamon Anikó: Kalotaszegi ünnepek


"Kötetünkben elsősorban az ünnepi jellegű szertartásokkal és szokásokkal foglalkozunk (az esztendő ünnepei, átmeneti rítusok). Egy akkora területen, mint Kalotaszeg, a népszokások egészének összegyűjtése és rendszerezett leírása sokkal nagyobb apparátust igényelne. Jelen anyagunkat is hagyományos, kezdetleges módszerekkel gyűjthettük. Tehát mágikus cselekményekkel, gyermekjátékokkal, társadalmi szokásokkal külön nem foglalkozunk, de mivel mindezek a szokásszférák tulajdonképpen összefonódnak az ünnepi szokásokkal, ott, ahol ez az összefonódás annyira szerves, hogy a szétválasztás nagyon erőszakolt lenne, ott ezeket az ünnepek háttereként tárgyalhatjuk: például a legényszervezetek  funkcióját a karácsonyi, újévi ünnepek lebonyolításában, vagy például a tavaszi tejbemérés egyes mozzanatainak máig élő ható hiedelemhátterét. Anyagunk gyűjtésénél és összeállításánál a következő főbb szempontokat tartottuk szem előtt: Hogyan zajlottak le és milyen formában éltek az általunk tárgyalt ünnepek a század elején, az első világháború körül, a két világháború között, a második világháború után, és hogyan, és mi él ma ezen ünnepekből. Figyelemmel kísérve a változásokat - hol az emlékezetre, hol a közvetlen megfigyelésre támaszkodva - igyekeztünk kitapintani azokat a társadalmi tényezőket, mozgatókat, melyek a változásoknak a hátterében működtek. Ahol lehetett és mód adódott rá, igyekeztünk figyelemmel kísérni és megragadni az egyes csoportok, egyének, esetleg a közösség és a kiemelkedő egyéniségek egymáshoz való viszonyát, ezek viszonyulását ünnepeikhez, illetve egyes ünnepek mozzanataihoz."

Megnézem:

 

2018. 12. 08.

Silver Ravenwolf: Angyalmágia

Kipróbált technikák, kreatív, hatékony módszerek


" A gyertyamágia az egyik legnépszerűbb kisebb mágia. A gyertyák romantikusak, nem fenyegetőek, vigasztalóak és színesek. A gyertyákat könnyű használni, és nem vonnak magukra túl sok figyelmet. Senki sem gondolkozik el túlságosan azon, ha szeretsz gyertyát gyújtani - végül is hangulatossá teszi az otthont, biztonságot teremt. A gyertyamágia egyszerű. A gyertyák gyorsan felveszik személyes erődet, energiát bocsátanak ki anélkül, hogy ott kellene ácsorognod mellettük, sok színben kaphatók, ami megkönnyíti a megfelelő darab kiválasztását, és azonnal emlékeztetnek arra, hogy teszel valamit életed jobbítása érdekében. Azon dolgozol, hogy megerősítsd elmédben azt az elképzelést, miszerint meg akarsz változtatni valamit életedben. A gyertyák az angyalok számára is jelzések, hogy készen állsz a munkára. Az angyalok rajonganak a gyertyamágiáért. A meggyújtatlan gyertya a föld elemet jelképezi, de amikor a láng megérinti a kanócot, akkor a négy elem hordozójává válik. Hullámzó füstje a levegővel áll kapcsolatban;  olvadó viasza a víznek felel meg; a táncoló láng a tűz elemmel áll kapcsolatban;  és maga a gyertya a földet jelképezi. Bár voltak olyan időszakok a történelemben, amikor a gyertya égetését elfogadhatatlan, gonosz dolognak tartották, a gyetyákat általában a vallásos gyakorlatok és az istentisztelet egyik formájaként fogadták el néhány évszázadon keresztül, úgyhogy ne szégyellj velük dolgozni. Ha valakinek gyertyát gyújtanak, akkor az a vele és szükségleteivel kapcsolatos megbecsülést jelképezi, egyfajta belső vágyat arra, hogy valakin segítsünk, hatékony választ az illető szükségleteire, önmagunk és hitünk megbecsülését, és a hit cselekedetét."

Megnézem:

 

2018. 12. 06.

Szörényi Zoltán: Alaszka

Útinapló nem csak horgászoknak


"Szép napos, meleg idő. Alaszka a vizek országa. Megszámlálhatatlan patak, kis tó található itt. A hegyek oldalán források tűnnek elő, vagy csak úgy a felszínen ömlik el a hóolvadék. Sok helyen van gleccser, és persze azok végénél az úgynevezett gleccservizek fakadnak. Nehéz is eligazodni a sok horgászlehetőség között. Ebben valóban nagy segítség az Alaszka-atlasz egy fejezete, mely arról szól, hogy mely folyóban milyen hal él. Ráadásul ezeket a vizeket horgászati szempontból is minősíti. Egy hiányossága van a táblázatnak, ahol száznál több folyót-tavat sorol fel a lista. Mégpedig az, hogy a víz tisztaságára nem tér ki. Persze erre meg a gyakorlott horgász nagyjából tud következtetni, hiszen ahol pér vagy pisztráng jól fogható, az a víz nem lehet egész évben zavaros. De ez alól is vannak kivételek. Itt van például ez a Canyon Creek nevű vízfolyás. Csodálatosan szép környezetben, kristálytiszta vízzel folyik alá a hatalmas sziklák közt. Pér vagy pisztráng még sincs benne. A kristálylazacok azonban, bár nem tömegesen, feljönnek ide ívni, pedig nagyon gyors a folyása. Mindezen itt, a folyócska partján morfondírozom, miközben Csaba még egy búcsúlegyezést folytat. Sajnos nem sok sikerrel. Én már elpakoltam a horgászfelszerelést a szállító csövébe. Most csak fényképezgetek, sétálgatok, búcsúzom Alaszkától. És persze egyre többet gondolok haza. Éjszaka egyébként "kiraboltak" bennünket. Egy vagy több ismeretlen tettes előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett fosztogatást hajtott végre az élelmiszerkészleteinkben. Igaz, ebben mi is hibásak voltunk, mert a félvad kemping nagy faasztalára pakoltunk ki mindent, és ott is felejtettük. Az elkövetők módszerességére jellemző, hogy minden egyes zacskót külön kirágtak, és mindenféle elemózsiát külön megkóstoltak."

Megnézem:

 

2018. 12. 04.

Baross Gábor(szerk.): Az Aggteleki Nemzeti Park

Nemzeti Parkjaink


"A ma Aggteleki Nemzeti Park néven ismert terület az ember által az őskortól lakott, a középkortól használt táj volt. Ez a védelmet nyújtó föld alatti üregekben gazdag, erdőkkel, gyepekkel váltakozó, völgyekkel, vízfolyásokkal szabdalt táj vonzotta az embert. A honfoglalás után, de főként a XIII. századtól sok apró, kis lélekszámú település jött létre a térségben. A mai települések zöme 700-800 éves. Az itt élő népesség soha nem volt terhére a természetnek, annak javait a legeltetéses állattartásban, a völgyek szántóin, az erdők használatában és a vadászatban hasznosította. Az emberi tevékenység tehát, bár az erdőterületet csökkentette és az erdők jellegét néhol előnytelenül változtatta meg, a környezetben nem tett jóvátehetetlen kárt. Az Aggteleki-karsztról már a XIII. században találunk írásos emlékeket, melyek a barlangokról is említést tesznek. A tudósok, a kutatók XVIII. századtól tanulmányozták  a barlangokat, főként a Baradlát. A világ első - mérnökök által rögzített - barlangtérképét 1794-ben készítették a Baradla több mint 2 km-es szakaszáról. A múlt század második felében már egyre növekvő turistaforgalom volt a Baradlában. Sok új műszaki megoldással, fejlesztéssel igyekeztek az idegenforgalom igényeinek eleget tenni. A természet védelmének gondolata is a múlt század közepén, második felében erősödött meg a tudomány képviselői és a jogalkotók között. Elsősorban a barlangok és a barlangokhoz tartozó felszíni terület védelme vált fontossá, ezek védelmére születtek az első javaslatok. A XX. század első felében kiterjedt kutatások folytak a Baradlában és az Alsó-hegyen. Ebben az időszakban természetrajzi, főleg biológiai kutatásokat folytattak, de kutatták a zsombolyokat az Alsó-hegyen, és vizsgálták a karsztforrások, víznyelők összefüggéseit is."

Megnézem:

 

2018. 12. 02.

Nadler Herbert: A keleti és déli Kárpátokban

Vadásznapló


"Reggel még a görgényi Mocsárban kerestem sebzett bakomat, ebéd után a Maros mentén ismét fölfelé utazva, a vonat ablakából bosszankodva nézem a zuhogó esőt, délután 4 órakor pedig megint Galonyán indulok cserkelni. Félnapra visszajöttem barátom szép területére, hogy megkíséreljem minapi mulasztásomat pótolni. Az idő kiderült, sőt a Nap kellemetlenül tűz. Az Arsica-völgy fölött, a hegyoldalon, hosszú, meredek tisztásra kapaszkodunk fel. Nemrég kaszálták rajta a füvet, a szénaboglyák még helyükön vannak. A vadőr azt mondja, előttevaló nap reggel ott tizenhárom őzet, köztük két nagyagancsú bakot látott. Nehány perccel 5 óra után a szabad lejtő derekán, a fiatalos szélén, jókora sziklatömbtől és széles mogyoróbokortól takarva, elhelyezkedem és sípolni kezdek. Várom a tisztáson megjelenő vadat; kísérőm, nekem hátat fordítva, a bozótba figyel. Időnként szünetelve, sorjában megszólaltatom fuvoláimat. Eltelt félóra, nagy a csend és mozdulatlanság körülöttünk, már a riadozásnál tartok, amikor a vadőr hátulról megérint és mögém, a bokrok közé mutat. Odanézek és meglátom egy őz vékony lábszárait. Csak 40 lépésnyire van tőlünk, keresztbe áll, egész alakját mogyoróbokrok lombja takarja. A messzelátóval kutatok a leveles gallyak között, hogy meglássam fejét. Sokáig hiába vesződöm vele. Mozdulatlanul áll. Végre felfedezem rejtekének egyik kis hézagában szemét és homloka felső részét s már tudom, hogy bak, de sehogyan sem sikerül kideríteni, öreg-e vagy fiatal, derék-e vagy hitvány. Tanakodom, habozok, megkockáztassam-e a lövést és mérlegelem a mindenképen kétes eshetőségeket. Lehet, hogy valami ravaszkodó öreg és jól járhatok elejtésével, de fiatal is lehet."

Megnézem:

 

2018. 11. 30.

Gróf Erdődi Rudolf: Magyarországi lófuttatások

1814-1942.


"Hazai lótenyésztésünk a 19. század elején igen elhanyagolt állapotban sínylődött. Ez késztette az akkori kormányt egy értekezlet megtartására, melyen a magyarországi lóállomány minőségi javításának lehetőségeit megtárgyalták. A szóbakerült tervek között a lóverseny is szerepelt, mint a tenyésztők törekvésének fokozására alkalmas eszköz. Ez 1803-ban történt - azután minden megmaradt, ahogyan volt. A versenyek eszméjét néhány évvel később mint első, egy magántenyésztő vitte át a gyakorlatba: gróf Hunyady József ürményi birtokán saját nevelésű lovai kipróbálására (1814-től kb. 1821-ig) évente lóversenyeket rendezett. Ezek igen rendszeresen folytak le, meghívott vendégek és nagy érdeklődő közönség előtt. Az eredményekről készült feljegyzésekből nem tűnik ki, hogy Hunyady gróf lovain kívül más tulajdonosok lovai is résztvettek volna. Gróf Széchenyi István egyízben (1821.) ugyan kapott meghívást lovaival való részvételre, de nem biztos, hogy a meghívásnak eleget tett;) Hunyady gróf ez évek során Holicson is rendezett egy-egy verseny-napot, amelyek egyikén a Király is megjelent.) Ezek a teljesen magánjellegű futtatások csak annyiban voltak kihatással a versenyzés leendő kialakulására, hogy az érdeklődők figyelmét ébren tartották. A nyilvános lófuttatások Ausztriában először 1816-ban kerültek napirendre, amikoris a Bécs melletti simmeringi síkságon lezajlott az első meeting. Gróf Széchenyi István 1815-ben és 1816-ban Angliában járt, ott tanulmányozta a lóversenyüzemet is, és néhány lovat importált onnan Magyarországba. Ez időtől kezdve már állandóan azon fáradozik, hogy a nyilvános lófuttatások hazánkban is mielőbb megindulhassanak."

Megnézem:

 

2018. 11. 28.

Benkő Éva: Nagycsalád a Medvesalján


"1982 augusztusában Medvesalján végzett gyűjtés során, munka közben figyeltünk fel arra, hogy e területen egészen a közelmúltig élő valóság volt a nagycsalád, s hogy ennek emléke még igen gazdagon gyűjthető. A hat medvesalji falu: Almágy, Medveshidegkút, Óbást, Gömörpéterfala, Tajti és Vecseklő közigazgatásilag a történeti Gömör megye délnyugati szegletében és Nógrád megyében földrajzilag a Medves bazalt fennsíkján helyezkedik el. Gömör tájainak földrajzi-gazdasági adottságai eltérőek. A Mátra és Cserhát kiágazása adja a megye déli domborzatát, melynek csomópontja Ajnácskő vidékére esik. Legmagasabb csúcsa a Pogányvár (580m), amelyről a néphit azt tartja, hogy "kincs található ott, s ördögök lakóhelye". Az ajnácskői dombvidék vulkáni jellegű, alapkőzete a bazalt, így mellékei, a medvesalji területek is kevésbé termékenyek. Habár az egész domborzatot termőföldréteg fedi, mégis - Reguly leírása szerint - e vidék földje rossz, sovány agyagos, hegyes eső által rongált, árkos, rétje is kevés és gyenge minőségű. Fényes Elek Almágyról a következőket írja: "Határa hegyes, s a záporoktól sokat szenved; legelője szűk; erdeje nagy". Szabó Zoltán szépirodalmi stílusban jellemzi e területet: "...ez a szegénység csakúgy hozzátartozik a tájhoz, mint a szépség. A föld, mely változatos az utazónak, nehéz a parasztnak. Ugyanannyi vetőmag kell bele, mint az Alföldön, de kétannyi munkával feleannyi termést hoz. Olyan ez a föld, mint a parasztok, akik rajta élnek: cifra és nyomorúságos egyszerre. A ruhája ennek a tájnak szép és pompás, antik ékszerei a várromok, színei a sokféle erdő zöldje, a földszalagok sokárnyalatú barnája. De a mélye szegény és nélkülöző. Ezt a szegény földet úgy rejti a táj, mint sovány testet a sok cifra szoknya."

Megnézem:

 

2018. 11. 26.

Gácsi Márta-Ferenczy Tamás: Kutyaiskola


"Az, hogy a későbbiekben kinek milyen lesz a kapcsolata kutyájával, nagymértékben függ attól, hogy sikerül-e az igényeinek, természetének és lehetőségeinek egyaránt megfelelő fajtát kiválasztani. A döntéskor sok fontos szempontot kell figyelembe venni ahhoz, hogy aki szelíd, kedves, gyermekszerető, családi kutyára vágyik, az ne kényszerüljön később új helyet keresni a felnőttkorára esetleg kezelhetetlenül  vaddá váló állatnak. Aki pedig eredetileg házőrzőt szeretett volna, ne próbálja a kiskutyát békés alaptermészete ellenére megvadítani. A különböző kutyafajták kitenyésztésekor nemcsak a küllemi jegyek egységesítésére törekedtek a tenyésztők, hanem egy-egy fajta speciális karakterének, temperamentumának kialakítására is. Természetesen minden fajtán belül akadnak olyan egyedek, amelyeknek jellemvonásai eltérnek a kívánatostól. Mégis, valószínűleg megfelelőbb társaság gyermekeknek a játékos természetű labrador és a bohókás bobtail, mint egy mogorva csau-csau vagy önfejű husky. Amennyiben a gyerek lesz a kis jövevény gazdája és nevelője, gondolni kell a kutya felnőttkori méretéből és erejéből adódó problémákra is. Az őrző-védő fajták mellett nagyobb biztonságban van a kert és a ház, azonban épp nagyobb támadókedvük, önbizalmuk miatt erősebb kézzel kell fogni őket. Aki maga is tart a kutyáktól, semmiképpen se válasszon például dobermannt, rottweilert vagy kaukázusi juhászt. Ezek a remek, kemény fajták ugyanis határozatlan, következetlen gazda mellett nehezen kezelhetővé válhatnak. A kifejezetten temperamentumos, nagy mozgásigényű kutyák, mint pl. az afgán agár vagy a terrierek nagy része, még ha különben bárányszelídek is, csak határozott gazda mellett válnak szófogadó családtaggá."

Megnézem:

 

2018. 11. 24.

Dr. Kós Károly: Kászoni székely népművészet


"A kászoni székelység népművészetét mindenekelőtt gazdasági és társadalmi viszonyai, hagyományos foglalkozásai, katonáskodó életmódja, közösségi élete formálták olyanná, ahogyan előttünk jelentkezik. Az udvarok tágassága, különféle rendeltetésű önálló épületeivel, még az egykori nagyméretű állattartással kapcsolatos; a családi zsákutcás és tízesekben való településrend alakította jellegzetes falukép pedig még a nemzetségi-katonai szervezet vetülete. A művészi szempontból elsőrendűen számba jövő objektumok legfőbb anyaga a mindenki számára elérhető óriási kiterjedésű közerdők fája, a közhavasokon falutízesek szerint szervezett "esztena gazdaságok"-ban tenyésztett juh gyapja és bőre, a községi kenderesből családonként juttatott "nyilak"-on termelt kender volt. A fő épületeket (házakat, csűröket) kalákában emelték, a gyapjút, kendert pedig közös "guzsalyosok"-ban fonták meg. Mindezek jelentősen hozzájárultak a kászoni népművészet egységes fejlődéséhez és sajátos vonásai kialakulásához, s így indokolt, ha a fa-, gyapjú-, kender- és bőrmunkákban keressük elsősorban a nagy múlttal rendelkező népművészeti alkotásokat. A lakás belsejét borító szőnyeg (festékes, kilim) használata még a nomád korba nyúlik vissza, s a székelységnél  is régebbi lehet, mint a gerendafalú ház, amelyet fejlettebb formában csak a fenyőerdős Kászonba költözésük óta építenek. Roppant közerdőinek tulajdoníthatóan a faépítkezés is sajátos formát vett fel és igen magas fokot ért el, ugyanakkor jellemző, hogy a nagy állattartó Kászonban az ősi gyapjúszőnyegszövés - a magyar néprajzi csoportok közül egyedül - napjainkig fennmaradt. A kászoni magyarság legjellegzetesebb gyapjú, bőr és kender ruhadarabjaival szintén már az újkor kezdetétől fogva találkozunk a székelyeknél; a székely katonaviselet Kászonban sem egyéb, mint a hagyományos népi férfiviselet "uniformizálása"."

Megnézem:

 

2018. 11. 22.

dr. Jakucs László: Aggtelek és környéke

(Az Észak-Borsodi karsztvidék)


"Az Aggtelekvidéki-hegységnek ahogy az általunk tárgyalt terület egészét nevezzük, két folyó, a Sajó és a Bódva képezik a természetes határait. Ezek a folyók azonban nemcsak körülfogják hegységünket, hanem annak valamennyi felszíni folyású vizét is magukba gyűjtik. Mégpedig igen érdekes megoszlásban, amennyiben a kaptúravonaltól É-ra eső hegységrész vizei csaknem kivétel nélkül a Bódva, míg az attól D-re fekvő fedettkarsztok vízfolyásai a Sajó hatáskörébe tartoznak. A terület É-i határát jelentő Csermoslya patak és mindössze egy-két karsztforrás (Gombaszögi-források) kivételével, a karsztfennsíkok vizei egyértelműen és feltűnően K-re tartóak, s a triászhegységet K-Ny-i csapású, hosszú lefutású völgybevágásaikkal több vonulatra osztják. Ez igen feltűnő jelenség, mert pl. Szilice körzete, ahonnan a vizek a Torna völgyén át az innen légvonalban mintegy 28 km-re levő Bódva völgy irányába keresik lefolyásukat, a Sajó völgytől mindössze 4 km távolságra esik. Nemcsak a felszíni vízfolyásokra vonatkozik azonban ez a megállapítás, hanem a karsztok felszín alatti vízjárataira is. A Domica, vagy akár a Vass Imre-barlang, amelyeknek vízgyűjtői ugyancsak a Sajóhoz esnek közelebb, szintén a Bódva völgyi erózióbázis (eróziótalp, legmélyebb térszín) felé törtetnek. Ezek a jelenségek annyira feltűnőek, hogy már-már arra mernénk következtetni, miszerint a mellékvölgyek kezdeti bevágódásának idején, amikor a mai hidrográfiai rendszer irányjellegei kialakultak, csak a Bódva völgye játszott szerepet a hegység életében. Azaz más szóval: a Sajó völgy ekkor még a mai helyén nem létezett, s így a karszt föld alatti vízfolyás-irányainak meghatározásában sem gyakorolhatott depressziós jellegénél fogva irányító hatást."

Megnézem:

 

2018. 11. 20.

J. P. Szpangenberg: Egy természetbúvár feljegyzései


"Ifjúkoromban szenvedélyes vadász voltam. Már kora hajnalban talpon voltam, és erőmet nem sajnálva késő estig bolyongtam az erdőkben és mocsarakban. Megtörtént, hogy az egész nap folyamán le sem ültem, hogy egy kissé kipihenjem magam vagy egyem valamit. Csak úgy menetközben rágcsáltam egy-egy darabka kenyeret, de közben állandóan figyeltem mindenfelé és a puskámat mindig készenlétben tartottam. Mindig sajnáltam az időt, minél nagyobb területet akartam bejárni és minél több vadat összelövöldözni. A megfeszített nap után vadakkal teleaggatva és a legvégsőkig elcsigázva tértem haza.  És amikor az ilyen vadászatok után a szénapadláson kipihentem magam, egyre gyakrabban támadtak olyan gondolataim, hogy semmi értelme sincs az ilyen vadászatnak és túlságosan sok vadat lövök - hiszen nem vagyok én hivatásos vadász, hanem műkedvelő, és mégsem tartok mértéket. De mindez már elmúlt. Mostanában már nem járok annyit kirándulásaim közben, és amikor vadászaton falatozni kezdek, igyekszem félretenni a puskámat. Egy alkalommal éppen ilyenkor kellett lőnöm egy felrebbent reznekre. Siettemben rosszul fogtam meg a puskát, erősen visszaütött, és a kétszersült az egyik fogammal együtt kirepült a számból. Most szeretek lassan, zajtalanul járkálni az erdőben, szeretek üldögélni és köröskörül szemlélődni - hogy kopogtat a harkály, hogyan vadászik rovarokra, az élesszemű vörösbegy. És - tudják -, minél többet ülök kirándulásaim közben, annál több vadat látok. Hiszen sem a vadállatok, sem a madarak nem maradnak egy helyen és ha a hivatlan vendég - az ember  - betörése nem készteti őket arra, hogy felfigyeljenek, akkor az élet a maga során fog haladni és az ember olyan nagyszerű dolgokat láthat meg, amilyeneket ritkán sikerül megfigyelni akkor, ha vadak után járkál."

Megnézem:

 

2018. 11. 18.

Kós Károly: Kalotaszeg


"Erdély furcsa zuga Európának; meglehetősen eldugott, nehezen hozzáférhető hely. A régi vándorló népek által könnyen barangolható, nyitott alföldektől zordon hegyfalakkal elválasztott és körülvett magasfekvésű katlan. De talán éppen ez a furcsa eldugottsága, erődítésszerűsége okozta, hogy visszaálmodható ősidők óta ismerték és lakták emberek. De nem a belesejét, nem a tágasabb völgyeket és hullámos mezőségeket, hanem a katlan széleit, a kerítő havas és erdős hegyek lankáit és közvetlen közelében levő folyók völgyeit: keleti részén az Olt középfolyása és a háromszéki havasok közé eső területet és nyugaton a mai Érchegységet és a Maros-Aranyos-Szamos vonal, meg a Meszesi és Bihari hegylánc közötti dombvidéket. A közbeeső Mezőség, a felső Maros és alsó Küküllők tágas völgyei az Oltig irdatlan ősrengeteg voltak, vizes tóvidék és árhatatlan mocsaras völgyek, meg uttalan hegyek. Keresztény időszámításunk kezdetén Erdélyben volt a súlypontja a részben már letelepedett és államéletet élő dák-géta nemzetségeknek, akiknek fővárosa a mai Hunyad vármegyében volt. Igazi uralmuk azonban a dákoknak sem terjedt egész Erdélyre, csupán a nyugati, sőt délnyugati részére: a só- és aranybányák vidékére, amelyek az alsó-Maros, az Aranyos és felső-Szamos vonalától nyugatra, Szolnok-Doboka és Kolozs vármegyék nyugati részét, Torda-Aranyos, Alsó-Fehér és Hunyad vármegyék területét foglalják magukban. (A dák-géta birodalom másik, területileg nagyobb része az Erdélyen kívüli alföldi terület volt, melynek súlypontja talán a Tisza-Maros szöge lehetett.) A Sebes és Körös patakok szegelletében, nem messze a mai sebesi várromtól, ősrégi erődítésnyomok vannak. A sáncok, árkok és az elrendezés azt sejtetik, hogy ott dák erődítés-féle lehetett."

Megnézem:

 

2018. 11. 16.

Szőnyi Ottó: Régi magyar templomok


"Magyarországon a keresztény templomépítés kezdete az első királynak, Szent Istvánnak térítői működéséhez fűződik, amivel nem akarjuk annak lehetőségét kétségbevonni, hogy a pannonhalmi monostornak és templomának építését 996-ban még Géza fejedelem kezdte meg és viszont abba a túlzásba sem akarok esni, hogy valamennyi templomot, mely az ő korában épülhetett, az ő nevéhez fűzzem. Így a székesegyházakat biztosan az érsekek és püspökök építették, a király csak a fölszereléshez járult hozzá. Több-kevesebb bizonyosággal neki tulajdonítható a pécsváradi, zalavári, bakonybéli bencés monostortemplomoknak és a székesfehérvári és óbudai káptalani egyházaknak építése. A pogány magyaroknak nem voltak templomaik. De azért a templomépítés nem volt teljesen külföldi import. A régebbi leletek bizonyítják, hogy a későbbi magyar földön már a rómaiak korában elterjedt a kereszténység és kétségtelennek kell tartanunk, hogy az itteni római provinciák kereszténysége nemcsak a halotti kultuszhoz tartozó templomokat épített, amelyeknek nyomait megtaláltuk, hanem a közistentisztelet megtartására alkalmas épületekről is gondoskodott. Ugyanabban a kilencedik században, amelyben a magyarok honfoglalása lezajlott, a Dunántúlon Liutprand salzburgi érsek több templomot szentel, Privina fejedelem pedig ugyancsak egyházak emelése körül serénykedik. Nem tudjuk persze azt, hogy ezek a templomok mind tartós anyagokból voltak-e építve és így Szent István korára fennmaradhattak-e és ha fennmaradtak - legalább töredékesen, - a kereszténységre térő magyarok felhasználták-e azokat. Erre a kérdésre még az őskeresztény és frank korszakbeli szakrális építmények maradványaival bíró és ebben egyedülálló Pécs emlékei alapján sem lehet biztos feleletet adni, mert a frankok által felhasznált őskeresztény római temetői templom, a cella trichora egyik apsisának alapfalára a Szent István vagy Péter király korában épült székesegyház délnyugati tornya rá van építve."

Megnézem:

 

2018. 11. 14.

Fekete István: Téli berek

1. kiadás


"Most már jártak voltak az utak. A faluban szennyesek is, de amint elfogytak a házak, látszott, hogy a falun túl még egyetlen új csapás nem vezetett. A község földjei a másik oldalon voltak, a vasútnak volt más útja is, így érintetlen úton, érintetlen tájon csúszott a szánkó és a kitárult messzeség szótlansága rátelepedett az emberekre is. De ez a messzeség most már nem volt mozdulatlan. Az úton kis búbos pacsirták szaladgáltak, az útmenti bogáncson stiglicek szedték a magot, magasan varjak szálltak, s közöttük  csókák rikkantottak néha, mintha enyhíteni akarták volna a fekete madarak komorságát. A bokrok hószoknyát eresztettek, a fák hajlásaiban megült a hó és néhol peregni kezdett, mintha a napsugarak fényes kis vonalzói érintették volna meg az ágakat. A somogyi dombok kékes láncán közel jöttek a távoli erdők, a berekben, távol, barnult még a nád, mint egy végtelen szérű, a Balaton jege úgy csillogott, nem lehetett ránézni és a Badacsony fehér teteje elveszett a magas ég fehérségében. Csak a csengők beszélgettek, az emberek nem. Az emberek ültek a szánon, ültek a tájban, ültek lassú gondolataik meleg ringásában. Ők nem mozogtak, csak a szánkó; a gondolatok nem mozogtak, mert az utasok mellé ültek, csak néha elmaradtak és más gondolatok szálltak a szánra, aztán ezek is elmaradtak, mint az álom. Tutajos már ötödször akarja mondani , hogy mindez csodálatosan szép, de minek mondja? Hiszen látja Matula is és látja Jóska bácsi is. Szép! De minek ezt mondani?  Ha nem éreznék, hogy szép, másról beszélnének. De nem szólnak, mert az ő nehéz, munkás életükben is ünnep a Szép és annál nagyobb az ünnep, minél szótlanabb. Aztán egyszerre elromlik minden. Két fekete pont válik el a mezőség peremétől, rohamosan nőnek és az egyik pont azt mondja: - Nyiff, nyaff, hau, hau, hau! - Azanyád! - mondja Matula és a sok gönc alól előhúzza a puskát."

Megnézem:

 

2018. 11. 12.

Fuchs Antal: Bagamoyo


"Őszintén bevallom, amikor még sejtelmem sem volt arról, hogy valaha én is afrikander leszek, nem sokra tartottam a kafferbivalyt. Akkoriban csak képekről meg leírásokból ismertem. Amikor aztán először szemtől szemben álltam vele, elakadt a lélegzetem. Pedig nem is hús-vér élőlény volt, hanem egy kitömött példány, illetve annak is csak a szarva, a feje, a nyaka, meg a szügyéből egy darabka. Dr. Nagy Endre, arushai házigazdám ebédlőjének falán függött. A kikészítés igazi mestermunka volt, hogy szemléletes ízelítőt adjon az odalátogató vadásznak, milyennek látja majd közvetlen közelből az afrikai Belzebubot, a poklok fejedelmét, mielőtt az a szarvára tűzné. Ifjúkoromban ismertem meg dr. Nagy Endrét. Apám, akitől a hivatásom mellett a családi és a keresztnevemet is örököltem, akkoriban a pápa-ugodi hitbizományi uradalom fővadásza volt, és Európaszerte szaktekintélynek tartották. Tőle tanultam a vadászat nemes mesterségét. Már négyéves koromban magával vitt az erdőbe, akkor hallottam az első puskalövést, és mi tagadás, sírva fakadtam. Aztán a vég nélküli bakonyi barangolások (melyek során gyakorlati oktatás, naponkénti visszakérdezés folyt) kialakították bennem az erdő és a vad múlhatatlan szeretetét. Az a megbecsülés, tisztelet és tekintély pedig, amely apámat körülvette, még inkább fokozta törekvésemet, hogy magam is hivatásszerűen gyakorolhassam a vadászatot. Házigazdám a felszabadulás után vadászati felügyelőként, hivatalból is gyakran felkereste apámat lakásunkon, Huszárokelőpusztán. Rövidesen azonban kivándorolt, hivatalos engedéllyel. Néhány évig a mai NSZK területén, majd Ausztriában élt, később Werner Blumenthallal Tanzániában telepedett le. Az Arushától mintegy 25 kilóméterre fekvő Usa Riverben 25 hektárnyi területet vásárolt az államtól, hogy azon állatkertet és szállodát létesítsen."

Megnézem:

 

2018. 11. 10.

Flamand és francia kárpitok Magyarországon


"A szövés nemcsak az ókorban, hanem már azt megelőzőleg Ázsia, Egyiptom s Dél-Amerika ősi kultúráinak életében is jelentős szerepet játszott. A gyékény-, len-, gyapot-, selyem- és gyapjúszövés több ezer éves emlékei néha e művesség olyan fejlettségéről vallanak, mely sokszor a mai - géppel dolgozó - ember számára is elérhetetlennek tűnik. Az évezredek során az egyszerű vászonszövésből a szövetek anyagának és rendeltetésének megfelelően számtalan szövetféleség alakult ki. Ezek között a felfelületek díszítésére szánt szövött kárpit különleges helyet foglal el. Aránylag egyszerű technikai eszközökkel áll a monumentális díszítőművészet szolgálatába, s évszázadokon át a textilművészet legnagyszerűbb alkotásait hozza létre. A kárpitszövés szerkezeti elvei és elemei a legrégibb időktől napjainkig szinte változatlanok maradtak. Ez a szövésmód - leginkább a vászonszövéshez hasonlíthatóan - a lánc- és vetülékfonalak egyszerű kereszteződéséből áll. A mintát a színes vetülékszálak adják, melyek azonban más szövetfajtáktól eltérően nem futnak végig a szövet egész szélességén, hanem a minta határánál visszafordulva önálló, zárt színfoltot alkotnak. Az európai szövött kárpitok közé kizárólag az ily módon készült, kézzel szövött kárpitokat soroljuk. A kárpit nem egyetlen művész alkotása, hanem a tervező, kartonrajzoló és a szövő egymást segítő és kiegészítő munkájának eredménye. A kárpitokat vagy kárpitsorozatokat - mint már említettük - festők tervezték, közülük példaként elég a legismertebbeket - így Rogier van der Weydent, Raffaellót, Poussint vagy Rubenst - említeni. A megrendelt kárpitok vázlata a gótikában és reneszánszban általában vízfestékkel vagy fedőfestékkel színezett tollrajz volt."

Megnézem:

 

2018. 11. 08.

Bársony István: Erdőn, mezőn

Vadásztörténetek


"Téli reggel volt. Az ég ködös, a föld fehér. Hó esett az éjjel; nem sok, de éppen elég arra, hogy száraz búvóhelyre kívánkozzék a pusztai vad. A szikes rónaság egy mélyebb pontján zsombikos a mező. Egy folt nád látszik ott; lehet vagy húsz lépés a hossza meg vagy négy-öt lépés a szélessége. A száraz, fakó nádszálak összehajlanak, keresztül-kasul egymásba fonódnak; a szelek játéka borzasra fésülte a gazt a kis nádas szélén. Bent, a kuszált nád közt, egy hópehely sincs a földön. Egy hosszúkás vörös bunda nyújtózkodik a törmeléken. Vén róka szunyókál a csöndes, száraz vacokban, horpasza lassan emelkedik; nem liheg most bezzeg, mint a kánikulában. A vacok körül mindenféle bűnjel. Elszórt toll, egy pár nyúlláb, kellemetlen orrfacsaró bűz. Nagy a nyugalom különben mindenütt. Se légy, se szúnyog, ami alkalmatlankodnék. De azért mégse tökéletes a békesség. A róka bosszúsan kapja fel a fejét, s nekikap éles, hegyes fogával a combja hajlásának. Háborgatják a vendégei: az apró, fekete ugróművészek. Ravaszdi halk vakkantással fejezi ki haragos indulatát, s mikor elmúlik rossz érzése, unottan dől vissza fekvőhelyére. Ejnye, be hűvös van! Nem is alvás ilyenkor az alvás, csak olyan szundítás. Félig ébren azzal mulat, hogy megrándítja kinyújtott farkát; attól halk zörrenése hallik a nádnak, mint mikor egér motoszkál közte. A kicsi neszre önkéntelenül is hegyezi a fülét a róka, pedig jól tudja, hogy nincsen itt most egér. Megfagyott a világ. Ej, de unalmas ilyenkor ez a hófehér sivatag! A szikes tavak mind jéggé dermedtek rajta; a tüdejét próbálgató szél lefújta róla a havat; olyanok most, mint egy-egy csipkézett szélű velencei tükör. Hogy csillog-villog mind, mikor a nap rásüt! Bennük kacérkodik magamagával a napsugár."

Megnézem:

 

2018. 11. 06.

Varjú Elemér: Magyar Várak

Magyar-angol-német-francia


"Amikor a magyar nép a VIII. század végén átlépte a Kárpátok falát s a Duna-Tisza medencéjében megtalálta új hazáját, minden egyébre inkább volt gondja, sem mint a várépítésre. A lovon járó nemzet nem az erős falak mögött kereste a védelmet. Jobban bízott szablyája élében, nyílai gyors röptében, mint a sáncokban. S ez így tartott mindaddig, amíg saját kárán meg nem tanulta, mit ér a jó várfal, a magas torony, a mély árok, ha az ellenség betör, a megtelepült, békéslelkű nép területére. A váraktól való idegenkedésnek mélyebben járó okai is voltak. A régi magyarok a nyugathoz viszonyítva sok tekintetben barbárok voltak ugyan, de volt olyan lelki műveltségük, ha nem különb, mint az európai keresztény népeknek. Sok volt bennük az arisztokratikus vonás. Kényes ízlésükből folyik, hogy többre becsülték a nemezsátrat a kőháznál. A VIII-X-ik századi lakóház, még ha várnak nevezték is, mai fogalmaink szerint sokkal alábbvaló és hasonlíthatatlanul  egészségtelenebb tartózkodási hely volt a sátornál. Szűk, sötét, nyáron meleg, télen fűthetetlen, bűzös és férgekkel telt, amiről úgy a megmaradt romok, mint az egykorú leírások tanuskodnak. A levegőhöz, mozgáshoz szokott, selyembe öltözködő, vidámkedvű magyar megtelepedése után is sokáig irtózott az idegenszabású kőfalaktól. Sok adatból tudjuk , hogy még a XIII. században, legalább tavasztól őszig, sátorba szálltak a legnagyobb urak, még a királyok is. Amikor uralkodóink szerte  jártak az országban, törvénytlátni és intézkedni, rendszerint nem a várakból, hanem a várak alól, vagy mellől (sub castro, prope castrum,) keltezik okleveleiket. Mert ugyan kinek is lett volna kedve kicsiny, apróablakos, légvonatos szobácskákban tartózkodni, ahová a nap csak félve bocsátott be egy-egy fénykévét, ahol gyarló csatornák pokoli illata rontotta meg a levegőt, rendszerint nem volt friss víz és alig akadt helye a féltett paripáknak. Bizony jobb volt a szép, tágas szőnyegekkel, selyemszövetekkel kibélelt sátorban tanyázni."

Megnézem:

 

2018. 11. 04.

Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik

Zoológusok, mezőgazdák, erdészek, kertészek, állattenyésztők, halászok, vadászok, és állatkedvelők használatára


"Az állatvilág (regnum animalia) nagyszámú alakjának kisebb-nagyobb csoportokba történő foglalása, osztályozása a könnyű eligazodás és meghatározás céljából nélkülözhetetlen. Az állatok különféle nézőpontok szerint csoportosíthatók rendszertanilag, mint ahogy azokat idők folyamán tényleg más és más elvek szerint osztályozták; régebben a csoportosítás pusztán a külalakbeli sajátságok szerint történt, majd keletkeztek csupán bonctani, majd ismét csupán embriológiai, vagy ökológiai tényeken alapuló rendszerek. A mai, legtermészetesebbnek látszó osztályozás elve az, hogy az egyes csoportok jellegeinek megállapításánál egyetlen nézőpont nem lehet az irányadó, hanem a jellemző tulajdonságok helyesen csoportosított összege. Ily alapon helyezhetjük csak a rokon csoportokat megfelelő természetes sorokba s közelíthetjük meg legjobban az állatvilág származásfájának előtüntetését. Az osztályozás különböző fokozataira a használat bizonyos mesterszavakat állapított meg. Ezek között a legfontosabb a rendszertani kutatások kiinduló pontjául szolgáló faj (species) fogalma. LINNÉ a mai osztályozási módszer megalapítója, mint aki az állatvilágot először osztotta fel nagyobb részletességgel magasabb és alacsonyabb értékű fokozatos csoportokra, a XVIII. század közepe táján kiadott s még életében tizenkét kiadást ért "Systema Naturae" című munkájában a mózesi fajállandóság elmélete alapján állott, vagyis a faj fogalmát a teremtéssel, tehát természetfölötti erővel hozta kapcsolatba, amellyel karöltve járt a fajok változhatatlanságába vetett szilárd meggyőződés is. Úgy vélte, hogy a fajok önmagukban zárt egységei a rendszernek s ebből kifolyólag a faj, szaporodásával, teljesen egyforma egyéneknek ad létet, vagyis annyi faj van, amennyi kezdettől fogva teremtve lőn (Species totsunt diversae, quot diversas formas ab initio creavit infinitum ens")."

Megnézem:

 

2018. 11. 02.

Élisée Reclus: A hegyek története


"A síkságról nézve a hegység alakja igen egyszerű; egy kis csipkézett kúpból áll mindössze, mely egyéb kisebb-nagyobb emelkedések között nyúlik fel a rózsás és fehér felhőkkel csíkozott kék egen, a mely beszegi a szemhatár egyik szélét. Messziről furcsa, egyenetlen fogú, óriás fűrésznek tetszett; az a hegy, a merre én tévedtem, csak egyik foga volt a fűrésznek. A lentről látott kisded kúp, az a homokszem azon a másik homokszemen, a minek neve Föld, most mégis úgy tűnik fel nekem, mint egy egész világ. A kunyhóból, néhány száz méternyire fejem fölött, látok ugyan egy szirtgerinczet, melyet a csúcsnak vélek; de, a mint megmászom, más orom meredezik túl a havon. S ha más tetőre érek, a hegység alakja ismét változik. Minden csúcsról, minden hágóról, minden horhóból más-más arczulata van a tájnak szemben és élben. Maga a hegy hegységek egész csoportjából áll, mint a hogy a tengeren mindegyik hullámot számtalan habocska fodrozza. Hogy a hegység egész alkatáról fogalmunk lehessen, be kell barangolni keresztül-kasul, meg kell mászni minden kiszögellését bele kell hatolni a legcsekélyebb völgyzugolyba. Mint minden egyéb, úgy a hegység is végtelen annak, a ki minden ízében meg akarja ismerni. Az az orom, a hol legszívesebben ültem, nem legcsúcsa volt a hegynek, a hol úgy ül az ember, mint király a székében, hogy onnan nézzen széjjel a lábainál terülő országokon. Jobban szerettem a kisebbik csúcson, honnan  tekintetem leszállhatott a mélyebb lejtőkre, majd hághatott följebb, bérczről-bérczre, a legfelső szirtfalak fölé, egész a kék égben fürdő csúcsig."

Megnézem:

 

2018. 10. 31.

Wass Albert: Nem nyugaton kel fel a nap


"Egy kora hajnalban a tüzérség lőni kezdte a keleti vonalat még a támadás kezdete előtt.  Amikor ötórányi pokoli küzdelem után végül visszaverték a vörösöket, a Dufkin-fivérek  már nem éltek. Ugyanaz a spranel végzett mindkettőjükkel. A bolgár király elveszített két hűséges testőrt, a franciák meg két névtelen közkatonát. Kendy kettesben maradt Murat őrmesterrel a bombakráterben. Ez a hatodik napon volt. A hetediken találkozott Molnár Lacival. Esős nap volt. A felhők mélyen csüggtek az égen, majdnem leértek a dombokig. A lövészárkok tele voltak sárral, s minden csepegett, még a kórházbunker vászonlapjai alatt is. Reggel kemény támadás következett északról, s a külső vonalak  a kommunisták kezébe kerültek. A légiósok háromszor próbálták visszaszorítani őket, de mindháromszor kudarcot vallottak. Több tucat sebesült érkezett aznap az elsősegélynyújtó helyre, s rakásban álltak az emberek. A két orvos őrült iramban dolgozott, sápadtan és véresen, mint a hentesek, és Jeanette fáradhatatlanul segített nekik. Kendy ugyanúgy kezdte a napot, mint máskor: kivitte azokat, akik az éjszaka során meghaltak. Minden nap sokan voltak, ki kellett vinni és el kellett temetni őket, nem jutott idő szertartásra. A halottakra nem fecsérelték az időt. Egy nyomorék kis marokkói segített neki, aki mindig imádságokat mormolt Allahhoz, mialatt a holttesteket a gödörbe leengedte. - Nem hittek Allahban - mondta a nyomorék. - De nem fog megártani nekik. Mégsem kaparhatunk el úgy egy embert, mint egy döglött kutyát! A temető a kórház északi oldalán volt, nem több, mint negyedholdnyi mocskos, bombák lyuggatta mező. Kendy minden sírt megjelölt egy lécdarabbal, melyet a kráterek közt talált, s ceruzával felírta rá a katonák nevét."

Megnézem:

 

2018. 10. 29.

dr. Bencze Lajos - dr. Dániel István: Vadászati alapismeretek

A vadászvizsga anyaga


"Az okszerű vadgazdálkodásban nem elégedhetünk meg pusztán azzal, amit a természet nyújt a vadnak, hanem tervszerű beavatkozással javítanunk kell a helyenként kedvezőtlen természeti adottságokat. Ennek közismert módja a vad szakszerű - egyes vadfajoknál esetleg még kora tavaszi - etetése. A vad március-áprilisi etetése elsősorban a sík, nagy mezőgazdasági területeken jelentős vadállomány esetén válhat szükségessé, mivel itt ebben az időben alig talál élelmet a vad. A nélkülöző vad rosszul telel át, kevésbé állja az időjárás viszontagságait, hamarabb megbetegszik, s szaporulata is elmarad a kívánatostól. A vad téli etetésének módját és arányait a vadállomány összetétele, mennyisége, az időjárás és a helyi lehetőségek szabják meg. Nagyvadunk részére szükség szerint szemes, szálas (elsősorban jó minőségű lucerna!), gumós, lédús takarmányt adhatunk, aminek jelentős részét a vadföldeken megtermelhetjük. Mindenütt és minden körülmények között gondoskodhatunk nagyvadunk részére lombtakarmányról. Ennek begyűjtése tavasszal, nyár elején csak a vadgazda ügyszeretetén múlik. Vadgesztenye, makk, szárítható erdei gyümölcs a legtöbb helyen rendelkezésre áll, és mindenütt begyűjthető a déli fekvésű erdei rétek jóízű szénája is. Télen leszedhetjük a fákról a fagyöngyöt, és indokolt esetben engedélyt kaphatunk a gazdaságilag kevésbé értékes fák kidöntésére is, amelyek rügyeit és vékonyabb ágait a vad szívesen fogyasztja. Emellett az erdők és gyümölcsösök műveléséből származó nyesedék is táplálékul szolgálhat vadunknak."

Megnézem:

 

2018. 10. 27.

Dr. Vertes Albert: A kert madárvilága


"A madárcsapatok már kora tavasszal, a költési idő kezdetén, a vonulási út befejezése után párokra szakadoznak. Tollazatuk ekkorra, különösen a hím állatoké, már kiszínesedett, gyakran különleges, csak ilyenkor látható színekben pompáznak, az éneklésben járatosak pedig énekművészetük fáradhatatlan csillogtatásával igyekeznek párjuk vonzalmát biztosítani. A tavasz előrehaladtával a párocska mindjobban összetart, elkülönül s amikor a megsűrűsödött növényzet már kellő védelmet nyujt, alkalmas helyet keres a fészek megépítésére. - Oduban költő madaraink megfelelő odvas fákat, bokorban, lombos fák koronájában fészkelők pedig sűrű lombokat, kedvező alakulású, jól takart ágcsomókat keresnek, ahol a faji igényeiknek megfelelő táplálékot és a biztonságot is megtalálják. Ilyen hely azonban az erdőben sincs mindenütt. Ott is vannak aljnövényzet nélkül való csupasztörzsű szálerdők vagy oly részletek, amelyek az uralkodó széliránynak szembefeküdve szélnek, esőverésnek a legjobban ki vannak téve, nincs a közelben ivóvíz stb. Természetes dolog, hogy az ilyen helyen kevés lesz, vagy talán nem is fészkel madár. Míg az erdőknek, erdős hegyoldalaknak délnek néző, sűrű bokros zugai, különösen ha még valami patak is csordogál a közelben, az erdőben lévő öreg odvas fák, a hegyek között húzódó vízmosásos szurdokok széleit szegélyező bokrok, fák szövedéke rendszerint sűrűn lakott, kitűnő madártanyák. A madárvilág két csoportra különíthető a frissen kelt fiókák fejlettsége szerint. Ha a fiókák sűrű pehelytollazattal vannak borítva s a tojásból való kibúvás után néhány órára már saját lábukon keresik meg az élelmet, a szülői gyámolítás pedig csupán az élelem felkeresése, az időjárás és a ragadozók elleni védelemben nyilvánul meg, fészekhagyó madaraknak; ha pedig a fiókák csupasz-magatehetetlenül, vakon bujnak elő a tojásból s szülőik folytonos táplálása mellett tollazatuk teljes kifejlődéséig a fészekben együtt maradnak, fészeklakó madaraknak nevezzük."

Megnézem:

 

2018. 10. 25.

Magyar levelestár - Széchenyi pesti tervei


"Széchenyi István már az 1825-27. évi országgyűlés idején Pozsonyban patriótaklubot létesített, s ezt 1826 telén Pestre, az ország valódi központjába kívánta áthelyezni. Célja a hazai erők egyesítése volt. Még tartott a pozsonyi országgyűlés, amikor Széchenyi elkezdte a pesti kaszinó szervezését: tagokat (részvényeseket) toborzott, helyiséget bérelt, s megkezdte berendezését. Június 10-én előkészítő megbeszélést tartottak, s augusztus 20-án megnyílt a Pesti Kaszinó (1830-tól kezdve Nemzeti Kaszinó), amely eleinte a mai V. Dorottya utcában, bérelt házban, majd a Kereskedelmi Testület székházának helyiségeiben talált otthont. Működése igen nagy hatással volt a politikai-társadalmi élet fellendülésére, nemcsak Pesten, hanem vidéken is, mert szerte az országban alakultak a pesti mintára kaszinók. A pesti kaszinó tevékenységét nem szakította vagy szüntette meg az, hogy a politikai  központ szerepét, amelyet Pest számára egy-két évig az itt ülésező országgyűlési bizottságok biztosítottak, 1830 után ismét Pozsony vette át. Tagjainak száma a harmincas évek végén már jóval meghaladta az ötszázat, s amikor 1833 elején a király a kancellártól jelentést kért a magyar kaszinókról, Reviczky Ádám kancellár arról számolt be, hogy ezeknek nem az alapszabály szerinti szórakozás az egyedüli céljuk, hanem a magyar nyelv és nemzetiség előmozdítása. Metternich pedig megállapította, hogy a kaszinók politikai klubokká alakultak át. Széchenyi a továbbiakban is fáradhatatlanul munkálkodott a kaszinó érdekében. Toborozta a tagokat, beszedte a hátralékos díjakat, kinyomtatta az alapszabályokat és a részvényesek névsorát, majd a Jelenkor-ban tétette közzé a kaszinó, valamint a lóversenyek és a Tudományos Akadémia híreit."

Megnézem:

 

2018. 10. 23.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek


"A kastély mindent magába zárt, mint egy nagy, díszes, kőből faragott sírbolt, ahol nemzedékek csontjai enyésznek, régi asszonyok és férfiak szürke selyemből vagy fekete posztóból varrott halottasruhái foszladoznak. A csöndet is magába zárta, mint egy vallásos foglyot, aki aléltan enyészik a pincetömlöcben, szakállasan és rongyokban, penészesen és rothadt szalmán. Az emlékeket is magába zárta, a halottak emlékeit, melyek úgy lappangtak a szobák odvas rejtekében, mint a gomba, a nyirok, a denevérek, a patkányok és a bogarak a nagyon régi házak nedves alagsoraiban. A kilincseken érzett egy kéz remegése, egy régi pillanat hevülete, mikor a kéz vonakodott lenyomni ezt a kilincset. Minden ház, ahol az embereket teljes erejével érintette meg a szenvedély, megtelik ezzel a homályos tartalommal. A tábornok nézte az anya képét. A keskeny arc minden vonását ismerte. A szemek álmos és szomorú megvetéssel néztek az időbe; régi nők léptek ezzel a pillantással a vérpadra egyszerre megvetve azokat, akikért meghalnak s azokat is, akik megölik őket. Az anya családjának kastélya volt Bretagne-ban, a tenger partján. A tábornok nyolcéves lehetett, mikor egy nyáron elvitték ide. Akkor már vasúton utaztak, nagyon lassan. A hálós poggyásztartóban az anya kezdőbetűivel megjelölt, hímzésekkel ékesített, vászonba csomagolt málhák hevertek.  Párizsban esett az eső. A gyermek kék selyemmel bélelt kocsi mélyében ült, onnan látta a kocsi homályos ablaküvegén át a várost, mely mint egy kövér hal hasa, síkosan fénylett az esőben. Csúcsos háztetőket látott, magas kéményeket, melyek szürkén és ferdén meredtek a nedves ég szennyes függönyei között, mintha egészen más és érthetetlen sorsok titkairól kiáltanának világgá valamit."

Megnézem:

 

2018. 10. 21.

Stendhal: Armance

Jelenetek egy párizsi szalonból 1827-ből


"Octave-ot nem mindig éjszaka és nem mindig olyankor fogták el kétségbeesési rohamok, ha egyedül volt. Ilyenkor minden tettét végletes hevesség és gonoszság jellemezte, s ha csak egy szegény joghallgató lett volna, rokonok és pártfogók nélkül, kétségkívül bolondokházába csukják. De előkelő társadalmi helyzetében sem lett volna módja szert tenni arra az elegáns viselkedésre, mely sajátos jellemét némileg pallérozta, és még az udvari nemesség köreiben is egyedülállóan különleges lénnyé tette. Azt, hogy így megkülönbeztették, némiképp arckifejezésének köszönhette: erőteljes és lágy volt, nem pedig erőteljes és kemény, mint általában az olyan férfiaké, akiknek szépségén megakad a szem. Amellett természetszerűen megvolt benne az a nehéz képesség, hogy gondolatát, akármilyen volt is, mindig sértés vagy legalábbis fölösleges sértegetés nélkül tudja közölni, s hála a mindennapi életben tanúsított tökéletes mértéktartásának, az őrültség gondolatát sem vetette fel senki vele kapcsolatban. Nem egészen egy évvel ezelőtt egy fiatal lakáj, megrémülve földúlt arcától, úgy tett, mintha útját akarná állni, mikor egy este futva távozott anyja szalonjából. Octave dühtől tajtékozva fölkiáltott: - Ki vagy te, hogy szembe mersz szállni velem? Ha erős vagy, rajta, bizonyítsd be! Azzal derékon kapta a legényt, és kihajította az ablakon. A szerencsétlen egy borostyánrózsa-urnára esett: nem történt súlyosabb baja. Octave két hónapra valósággal szolgának szegődött a sebesült mellé, majd elhalmozta pénzzel, és naponta több órát is áldozott a tanítására. Az egész család azt kívánta, hogy a lakáj hallgasson a történtekről: ajándékokat adtak neki, s oly mértéktelenül elkényeztették, hogy a végén egészen elkanászosodott; kénytelenek voltak valami járadékot adni neki, és hazaküldeni a falujába."

Megnézem:

 

2018. 10. 19.

Wass Albert: Csaba

Az Erdélyi Szépmíves Céh jubileumi kiadása


"Tél. Ködös, félelmetes, sötét tél. Csikorgó éjszakák kísértetjárása. Sötétbe vesző halálos délutánok, fojtogató magány. Mikor a mély völgyeket lila árnyékok lakják, s a néma fehér mezőkön, ha elfut a szemünk, eszünkbe jut, hogy meghalunk egyszer. Tél. Komisz, kegyetlen, régi ismerős.  Titkos évezredek mélyéről emlékszem reá. Ott volt velünk a pusztán. Orromban érzem még most is szagát, ahogy egy vékony szél az Ural felől hozta, s én előrehajolva ültem a lovon és fáztam. Összehúzott szemmel a messzeséget néztem, és sehol senki sem volt, csak farkasok üvöltöttek távoli erdők közt, és a ló reszketett, akárcsak én. Ott volt velünk a vég nélküli harcban, csikorgó foggal, amikor mentünk évszázadokon át, mindig mindenkivel szemközt, véresen, rongyosan és szitkozódva, örökös viharban. És ott volt velünk száműzetésben és rabságban is mindig besüvített rácsos börtönablakainkon, és csontjainkba mart, Kufsteinban és Isztambulban egyaránt, és ette le rólunk az erőt és az életet. Évezredes mélységekből hoztuk magunkkal ezt a mi telünket, akár a magányosságot is, mely megszáll mindannyiszor, valahányszor ellepi dombjainkat a hó, és nappalaink, mint szárnyalt varjak, korán a szürkületbe hullnak, s az égbolt kékje tőlünk messze megy. Valahányszor leteríti falvainkat a csend, s a hideg olyan közel férkőzik hozzánk, mintha szívünkből jönne. Valahányszor vakítva szikrázik a hó, s a dombjaink megnyúlnak, végtelenbe tűnnek, összefolyik a horizont az éggel, nagy és üres lesz körülöttünk a világ, s mi magunkban állunk, és vállainkon történelem épül. Életünk, sorsunk ezer év óta egyforma ilyenkor, kegyetlen télvíz idején viharok után."

Megnézem:

 

2018. 10. 17.

Vásárhelyi István: Magyarország halai írásban és képekben


"Az egyik világhíres természettudós a következőt írta egy tanítványának az emlékkönyvébe: "A Természet mindig felel, ha a helyes kérdezéséhez értünk." Szoros kapcsolatban kell lennünk tehát a természettel, ha meg akarjuk ismerni - és az erőit az emberiség szolgálatába akarjuk állítani. A víz azonban sokkal nehezebben tárja fel titkait a természetvizsgáló előtt, mint a szárazföld. Itt sokkal nagyobb felkészültséggel és makacssággal kell feladni a kérdéseket, míg a természet e különös élőhelyeinek a nyelve megoldódik és a feltett kérdéseinkre megnyugtató választ ad. A víz  a maga egészében mint élőhely, mint termelő terület, mint a legáltalánosabb oldószer, mint energiaforrás, vagy mint táplálékunk legfontosabb kiegészítője egyre lényegesebbé, egyre nagyobb mértékben hiánycikké válik. A víz mint élőhely és termőterület képes arra, hogy szinte korlátlan mennyiségben biztosítsa az emberiség táplálkozásának legfontosabb és egyre hiányzóbb részét, a fehérjét. Természetes vizeink és halastavaink hivatottak arra, hogy a táplálkozásbiológiai érték szempontjából olyan fontos és ízletes, könnyen emészthető halhúst szolgáltasson. A halhús az emberiség történetében a legősibb időktől, napjainkig alig veszített jelentőségéből. Vizeink életében már eddig is túlzott mértékben beavatkoztunk. Beavatkozásunk csak kis mértékben szolgálta a haltermés emelkedését, nagyobb részben a folyószabályozásokkal, vízszennyezésekkel akadályozta, sőt olykor meg is semmisítette azt. Feltétlen szükséges, ha álljt akarunk parancsolni vizeink helyzetében tapasztalható további romlásnak az, hogy még többen és még többet foglalkozzunk vizeinkkel."

Megnézem:

 

2018. 10. 15.

dr. Szontagh Pál - dr. Tóth József: Erdővédelmi útmutató


"Az 1970-es évek végétől kocsánytalan tölgyeseinkben eddig nem tapasztalt hervadásos pusztulás lépett fel. A fák pusztulásának legjellemzőbb kórképe a lombozat rendellenes elszíneződése. A levelek színe  kivilágosodik, világoszöldre, sárgászöldre változik, ezt követően megbarnul és a levél elpusztul. Ezzel egy időben megfigyelhető a korona ritkulása, levelek csak a hajtásvégeken maradnak. Általában a levelek elpusztulásakor, vagy ezt követően a kéreg előbb megrepedezik, később kisebb-nagyobb táblákban leválik. Gyakran a törzs csúcsi részén vagy az egész törzsön vörösödő foltok jelennek meg, amit a parakéreg pikkelyes leválása okoz. A fák pusztulását, kárláncolat következtében végső soron a kórokozó gombák epidémiája okozza. Megfigyeléseink szerint kocsánytalan tölgyeseinkben a tömegszaporodásra hajlamos legveszélyesebb lombfogyasztó rovarok a téli araszolók ( Geometriade) és a tölgyilonca (T. viridana), a társuló sodrómoly fajokkal együtt. Az Északi Középhegységben a kocsánytalan tölgy pusztulás észlelésekor 1977-ben igen erős mértékű tölgyilonca gradáció robbant ki. A gradáció  1979-ben tetőzött. Ennek a Tortrix  tömegszaporodásnak, majd az 1980-tól folytatódó araszoló gradációnak feltétlen szerepe volt a kocsánytalan tölgy pusztulás kárláncolat kialakulásában.  Az említett fajok veszélyességét fokozza a kibontakozó rügyek jelentős százalékának rendszeres kirágása, és hogy az araszoló gradációk a tölgyilonca gradációival nem esnek egybe. A xilofág rovarok közül a Scolytus intricatus szúnak van a legnagyobb jelentősége a kocsánytalan tölgy pusztulás folyamatában."

Megnézem:

 

2018. 10. 13.

Széchenyi Zsigmond: Nahar

Indiai útinapló


"A tigris visszaperdül a hajtásba. Kürtjelek harsannak. Megállítják az előnyomulást. A távoli hajtósor, akár a megneszült majomsereg, uccu fel a fákra. Lövést ugyan nem kapott a lord tigrise, világosan láttam mindkét golyó becsapódását. A vadászmester azonban, ki a szélső machanról figyeli az eseményeket, méltán azt hiheti, hogy a tigris sebesülten ugrott vissza. Azért adatta le a kürtjelet. Néhány percnyi szünet. Ide-odajelezgetés, trombitálás, érthetetlen parancsok. Szememet nem veszem le tigrisemről. Mozdulatlanul fekszik vagy két méterre a sövény előtt. Ezt már nem kell féltenem. Látom is rajta a lövést, tarkójából szivárog a vér, jobb helyen nem is találhattam volna. Hogy is történet?... Pillanatok alatt pergett le a kép, gyorsabban mint elmondhatnám: Tátott szájjal, hátrahúzott füllel, égnek álló farkkal, nagyot hörögve lódult ki a léniára... Mihelyt fejét megpillantottam, már szólt is a puskám. Még a mellettem ülőknek is olybá tetszett, mintha a sűrűből úgy bukfencezett volna ki a léniára. A másodikat is meglőhettem volna, de azt át kellett engednem a lordnak... Ismét szólnak a kürtök. A hajtók ereszkednek le a fákról, folytatják az előnyomulást. Hiszen az elhibázott tigris még előttünk van! Nemcsak a hajtás, az izgalom is újra kezdődik. A hölgyek egészen belepirulnak, engem is kiver a verejték, pedig meleg sincs. Érdekes, minél kevesebb a veszély, annál izgatottabb vagyok. Ha odalent lehetnék és szemtől szembe állhatnék a tigrissel, bizonyára nyugodtabb lennék. De idefent, a lestorony biztonságában, szabadjára engedhetem az izgulás luxusát."

Megnézem:

 

2018. 10. 12.

Gr. Lázár Kálmán: Hasznos és kártékony állatainkról

I. rész: Emlősök, madarak, hüllők

II. rész: Halak


"Az embernek, az állatokon kivül, saját érdekében, a növényvilágra is ki kell figyelmét terjesztenie. Egyik másik állatot oltalma alá kell vennie, mivel az az ő ellenségeinek az ellensége, másokat meg kénytelen önérdekében üldöznie, mivel azok nyugtalanitják, megrabolják terményeit, kárositják baromállományát, vagy épen életét veszélyeztetik, szóval minden uton ellene s érdeke ellen törnek...Egyik, másik növényt fáradságosan kell mivelnie, mivel az tápot szolgáltat neki, vagy házi állatai valamelyikének, míg mást kénytelen irtani, mert elölné vetését, vagy más uton tenné magát kártékonynyá. De mi gyakran megtörténik, hogy az ember saját érdekét félreismerve üldözi, a reá nézve hasznosat, és védelme alá veszi a kártékonyt; ellensége barátjának s pártolója alattomos ellenségének, ugy szólva keblén melengeti a mérges kigyót! Megtörténik ez, fájdalom, saját kárunkra, gyakran embertársainkkal szemben csakugy, mint az állatokkal. Ily balfogások csakis ugy kerülhetők ki, ha levetkőzzük az öröklött előitéleteket, babonahitet, és arra törekszünk, hogy a minket környező állatvilág életét megismerni tanúljuk, legalább azon irányban, a melyben reánk hasznos vagy káros befolyást képes gyakorolni. E tekintetben legkisebb szerepkör jutott az emlősöknek, természetesen kivéve  a domicilált, vagyis házi állatokat, nemcsak azért, mivel a mi mérsékelt égaljunk alatt sokkal kevesebb fajok által képviselvék, mint a madarak és rovarok, hanem azért is, mivel a fajok egyedeinek száma is aránylag csekélyebb, mint amazoké, egy pár őrlő kivételével, és e miatt sem nagyobb mérvü kárt nem okozhatnak, sem nagy hasznot nem nyujthatnak."

Megnézem:

 

2018. 10. 11.

Nyirő József: Uz Bence


"Jó is volt, hogy elrejtette, mert veszedelmes idők jártak. A vadászok nem nyughattak, állandóan koslattak a havason. Uz Bence nélkül azonban senki sem tudott boldogulni. Ő volt a vezető románnak, magyarnak egyaránt. Úgy ismerte a havas minden szegelikát, mint a tenyerét. Szépen is keresett. Minden vadnak megvolt a tarifája. Ha a vadász sajnálta, még csak nem is látott vadat. Nem volt az a híres kutya, amelyik hajtani tudott volna, ha Bence nem akarta. Csak reánézett a kitűnően idomított ebekre s azok még a szájukat sem tudták megmozdítani, úgy megigézte őket. Éppen a szezón kezdetén voltunk, tömegesen jöttek a "vendégek". Mindennap tele volt a kalyibánk. Az elsők között volt az inspektor úr, aki Bencét elbuktatta. A vizsgák végeztével az urak felhozták a havasba egy kis vadászatra. Bencét nem ismerte fel, de a székely szeme felvillant: - Jó helyre jöttél. Most én vizsgáztatlak meg. Azért nagy buzgalommal kalauzolta. Gazdag bojár volt az inspektor, aki végigcserkészte Afrikát is, de Bence mellett vadat még csak nem is látott, pedig három napig táboroztak a havason. Kedvetlenül éppen hazafelé tartottak estefelé, mikor a falu közelében, ahol az erdő a legelőknél véget ér, hirtelen megtorpant Uz Bence: - Hijnye, beh fájin mókus! - Hol? Hol? - Ahajt szökdösik azon a bokron ne! Az urak kapkodják a puskát a vállukról, de a prefektus egy mozdulattal eltiltott minden lövést. - Poftiti Domnule Inspector! - súgja előzékenyen a vendégeknek. Pillanat alatt eldördül a lövés, s hát a "mókus" irtózatosan elkezd bőgni, vergődni a bokor mögött. Akkor látják, hogy az esti derengésben egy szegény tehenet lőttek ülepen. A farkabojtja játszadozott az ágak közt, ahogy hajtogatta a legyeket, azt mutatta mókusnak bosszúból Uz Bence."

Megnézem:

 

2018. 10. 09.

Jacques Thomas: Lelki jajok - testi bajok

A pszichoszomatikus betegségekről 2.


"Még kellemetlenebbek a mindennapi élet stresszforrásai, a naponta jelentkező aggodalmak szorítása, a foglalkozás során elszenvedett agressziók. Ezek az izgalmak az érfalak összeroppanásáig ismétlődő görcsökkel terhelik meg az ereinket. A stressz ezenkívül a vérlemezkék összecsapódását idézi elő, és ötvenhat kilóméternyi érrendszerünk egyik vagy másik ágában megsokszorozza a trombózis (vérrögképződés) kockázatát. Vérrög kerül valamelyik agyi verőérbe, és máris létrejön az agyi érkatasztrófa. Franciaországban ez évi 60 000 halálesetet jelent, nem beszélve arról a további 60 000 betegről, aki átvészelte ugyan a betegséget, de maradandó károsulással kénytelen élni. Idegsejtjeink ugyanis nem tűrik az érellátás zavarát, hárompercnyi oxigénhiány már helyrehozhatatlan sérüléseket okoz. A szívizomzatot ellátó ér rögösödése nyomán pedig infarktus áll elő - 26 percenként egy halálozással. Az orvosok hiába hadakoznak az étrenddel: - "koleszterin: gyilkos a tányérodban" vagy a dohányzással - "biztosabban öl, mint az orosz rulett" -  az infarktus mégsem egyszerűsíthető csupán egy csőrendszer eldugulására. Ez ugyanis a legfontosabb pszichoszomatikus betegségek körébe tartozik. A szokványos szomatikus okok: a hiperlipidémia ( a vér fokozott zsírtartalma), az elhízás, a mozgásszegény életmód mellett a különféle pszichológiai tényezőket is feltétlenül figyelembe kell venni. A koszorúérbetegeknek valóban jól körülírt személyiségprofiljuk van, és nagyon egyedi módon reagálnak a stresszre. Az infarktus gyakoribb a szorongók, a féltékenyek, az álmatlansággal küszködők, a haragukkal megbirkózni nem tudók és a hisztériások között. Hasonlóképpen jóval több az egyedülélők és az elváltak körében; a házasság mintha jót tenne az ütőereknek!"

Megnézem:

 

2018. 10. 07.

Scholtz Róbert: 64 vármegye


"A régi Magyarország Tiszán inneni kerületében találjuk Abaúj vármegyét. A Hernád által "függélyesen" kettészelt területe a 13. század második felében vált ki az akkor Hevesújvár és Sárosújvár megyéket is magába foglaló Újvár vármegyéből. Gazdag nyersanyaglelőhelyei nyomán "ásványországnak" is nevezték. Milleniumi alakja Abaúj és Torna egyesítésével jött létre 1881-ben, határát 1884-ben kisebb mértékben kiigazították. Ezt követően a megye határait egészen 1950-ig csak az országhatárok változásai miatt módosultak. Napjainkban északi, nagyobbik része Szlovákia (Kassai kerület) területéhez tartozik, déli, kisebbik része a szomszédos csonka megyékkel egyesítve alkotja Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. A korai magyar történelem egyik nevezetes eseménye volt, mikor a pogányságot visszaállítani igyekvő fölkelők 1046-ban Újvárnál fogadták és kényszerítették követeléseik teljesítésére a Lengyelországból behívott I. András királyt. A vármegyében vívták a Károly Róbert uralmát döntően megerősítő rozgonyi csatát (1312), melyben az uralkodó legyőzte az ellene lázadó kiskirályok egyesített seregét. Ez volt az első ütközet a magyar történelemben, melyben a gyalogság döntő sikert ért el a nehézlovasság ellen. Abaúj és Torna a 18. század végéig egymástól teljesen különálló  vármegye volt. előbbi Szent István idején alakult ki a kabar törzs szállásterületén. Vezéri nemzetségéből származott Aba Sámuel, Magyarország harmadik királya, aki I. Pétert követte, még ha csak rövid időre is (1041-1044) a trónon. Anonymus szerint ő építette Újvárt, a vármegye névadó erősségét. Torna, az ország legkisebb megyéje eredetileg erdőispánság volt. Neve a tatárjárás után épített tornai vártól származik. Újvár vármegyétől a 13. század folyamán különült el, s ettől kezdve hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1881-ig fennállt."

Megnézem:

 

2018. 10. 05.

Hauszmann Alajos: A magyar királyi vár

Reprint


"A legrégibb történeti adatok a budai várról a XIII. századból valók, amikor IV. Béla király a Duna jobb partján, Pesttel szemben levő hegyen várat épített 1243 körül. A király a tatárjárás  után még mindig  veszélyeztetve látta az országot és IV. Ince pápához írt leveleiben többször kifejezte abbeli aggodalmát, hogy az ázsiai jövevények: a mongolok és tatárok újból ellephetik a magyar földet és ha a Dunántúlra is kiterjesztik hatalmukat, Nyugat-Európa még erősebb invázióknak és pusztításoknak lesz kitéve, mint valaha. Ezért várak építését tartja szükségesnek, különösen a Duna mentén emelkedő hegyeken, mint Esztergomnál és a budai várhegyen, melyet akkor pesti hegynek neveztek. Az építéshez szükséges munkaerőt a bevándorlások és telepítések szolgáltatták. Ezek a telepítések Budán 1255. évig tarthattak, mert a király egyik, ekkor kelt oklevelében azt mondja, hogy "a haza védelmére alkalmas több váron kivül a pesti hegyen is épített erős bástyákkal körülvett várat, amelyne számos lakosa van". Ekkor tehát a vár már készen lehetett és be volt telepítve. A telepesek pedig a magyar elemen kivül különösen német és olasz nemzetiségűek voltak. Hogy az erősitett pesti hegyen királyi lak is létezett, az kétségtelen, noha ilyennek nyomait nem lehet kimutatni, de bizonyitja ezt az a körülmény, hogy IV. Béla esztergomi királyi vár székhelyét elajándékozta, hogy több okirat a Castrum novi montis Pestiensis-ből (a várhegy hivatalos elnevezése) volt keltezve, valamint, hogy bizonyos közjövedelmek a királyi asztal ellátására voltak rendeltetve a budai várban. A legrégibb falazat, melyet a budai várban még ma találunk, a keleti oldalon levő magas támasztópilléres várfal és az erre merőlegesen álló két bástya , mely a Dunához vezet le. Ezeknek egyike rejtett folyosón át összeköttetésben volt a Duna partján létezett, úgynevezett vizi rondellával, mely utóbbi egyszersmind cisternául is szolgált."

Megnézem:

 

2018. 10. 03.

Prinz Gyula: Magyar föld, magyar faj

Reprint


"Kevés nép olyan szerencsés, hogy a hazáját a térképen akkor is megtalálja, ha azon a határok nincsenek kirajzolva. De ahány ilyen nép van, az csaknem mind a tengernek köszönheti hazája kétségbe nem vonható területét és megingathatatlan határait. Csupa szigetet és félszigetet lakó népek azok. Távol a tengertől, szárazulat szívében csak egy ország ilyen természettől alkotott, s ez Magyarország. Európa szívéban, valósággal ennek a földségnek szíveként, majdnem hézagtalan lánchegységek kerekded keretétől körülvéve helyezkedik el ez a háromszázezer négyzetkilométernyi  medenceország. A földfelszínnek bármiféle jelenségét ábrázoljuk külön az üres fokhálózat papírlapjára, a domborzatot, a vízhálózatot, az éghajlatot, a népsűrűséget, bármit, ennek az országnak jellegzetes alakja minden esetben szembeszökik, illetve úgy keresztülszűrődik az ábrázolaton, mintha csak homályos üveglap lenne előtte. Az ország földjének erőteljes kikülönülése tűnik szembe azért, mert északon és keleten nagykiterjedésű és határtalan egyhangúság a szomszédja. Az Alpok és a Balti-tenger között az egyhangúságot a Szármát-síkság okozza. Ez az Oroszország felől Hollandiáig nyúló síkság (Belső-Európa), melyen a német és szláv népek nagy, szabálytalan foltokban telepedtek meg. Nyugaton és délen ezt a Belső-Európát olyan területsáv övezi, melyet tenger és hegyláncok egymástól többé-kevésbé élesen elkülönülő országokra bontanak szét. A belső, természeti országokra szétbonthatatlan nagy síkságnak és az elkülönült országok peremövezetének szinte mindenben kifejeződő ellentéte Európának egyik legfontosabb földrajzi és geopolitikai jellemvonása."

Megnézem:

 

2018. 10. 01.

Vártúrák kalauza I-III.


"Magyarország területén a megmaradt várak között olyanok is vannak, amelyeket a honfoglaló magyarság itt talált és olyanok is, amelyeket maga épített. Ilyenek a XIII. sz.-i lakótornyok, a XIII-XV. sz.-i belső-és külsőtornyos várak, szabályos és szabálytalan alaprajzokkal. Végül olyan várakat is ismerünk, amelyek védelmét - az ágyúk lassú, XV-XVI. sz.-i elterjedése folyamán - kerek alaprajzú rondellákkal, majd ötszögű olaszbástyákkal erősítettek meg, illetve ilyen rendszerben építették át. A törökök európai előrenyomulása idején a középkori várak már nem nyújtottak megfelelő védelmet. Ezért 1556-ban felállított Bécsi Haditanács számos hadmérnököt hívott Itáliából, a magyarországi végvárak korszerűsítésére. Ezek az akkor legfejlettebb -olasz- várépítés módszereit terjesztették el. A török támadás elhárítására átépített várrendszer mélyen tagolt várainak védővonala tehát Magyarországon át épült ki. Ma a magyar várállomány túlnyomó többsége rom. A középkori és főúri várak - a városfalak legnagyobb részével együtt - a XVI-XVII. sz.-i török hódoltság ideje alatt pusztultak el. Hozzájárult a pusztuláshoz a török uralmat felváltó császári dinasztia politikája, amely a magyar várakban a nemzeti ellenállás fészkeit látta, és ezért az 1700-as évek elején elrendelte rombadöntésüket. Szerencsére a várrombolások mértékének határt szabott a katonai kincstár mindenkori üressége. A budai középkori vármaradványok 1948-ban megkezdett helyreállítása ráirányította a figyelmet a magyarországi várfejlődés tanulmányozására és a többi várunk helyzetére is, amelyek nagy része addig romokban hevert. Az ország éghajlata, a gyakran változó fagy és olvadás a tetők védelme nélkül maradt kőfalakat több száz éven át lassan pusztította. A rombolás az utóbbi évtizedekben meggyorsult."

Megnézem:

 

2018. 09. 29.

R. G. Pfeffer: Sólyom a kézen


"A ragadozó madarak befogása nem gyerekjáték. Hiába tettem annyi erőfeszítést, hogy elsajátítsam, nem sikerült jó eredményeket elérnem. Csupán egy módon próbálkoztam: csalimadaras hálóval. A módszer meglehetősen általános és a legkülönbözőbb körülmények között alkalmazzák: hálót vetni lehet erdei tisztásokon, hegyoldalakon, sztyeppen is, és befogható vele karvalytól a szirti sasig mindenféle madár. A látszólagos egyszerűség mellett azonban ezt a módszert egy sereg finomság jellemzi... Például a csalimadár. Közepes nagyságú ragadozó madár befogásához általában galambot használnak csalinak. Megfigyeléseim szerint azonban a héják sokkal szívesebben mennek varjúfélékre - szarkára, csókára, hamvas varjúra, vetési varjúra. A legegyszerűbb, ha összekötjük a csalimadár lábát. Alik azonban egy kis ágas fa segítségével a nyakuknál fogva kötözte meg őket. Ez a módszer kétségkívül humánusabb, mert az ilyen rögzítés kizárja a lábak kificamodását, a madár szinte nincs is korlátozva a mozgásban, nem gabalyodik bele a zsinórba. Szirtisas-fogáskor Alik kombinált csalétket tett a befogóháló alá: valamilyen dögöt vagy bőrt, néha eleven vadat (mormotát vagy házinyulat), mellé pedig egy varjúfélét vagy egy kisebb ragadozó madarat. Ily módon Aliknak sikerült kihasználnia egyrészt a szirti sasok dögszeretetét - abban pedig, hogy a dögöt észrevegyék, segítségükre volt a zsinóron vergődő szarka vagy varjú -; másrészt felhasználta ezeknek az igen erős sasoknak a rablóhajlamát (ezek ugyanis gyakran elragadják a zsákmányt a gyengébb ragadozóktól). Hallottam Aliktól egy másik eredeti módszerről is, bár jómagam ilyet nem láttam. Egy térség közepén elhelyezett fogóháló alá függőlegesen egy vasrudat erősítenek, amelyre középen átfúrt falécet helyeznek úgy, hogy az a földterület síkjával párhuzamosan, légcsavar módjára foroghasson."

Megnézem:

 

2018. 09. 26.

Sven Hedin: Ázsia szívében I-II.

Tizezer kilométernyi úttalan utazás


"Víz nélkül a Góbi sivatagban. A tavasz első jelei immár mutatkoztak és a szelek már nem voltak oly metszően hidegek. A hőmérséklet minimuma ugyan ritkán volt kevesebb -20 foknál, de hosszú telünk mégis vége felé közeledett. Mult év juliusa óta szüntelenül tartott. Február 11-ikén jelentéktelen hegyláncon keltünk át s másnap hihetetlenül kopár vidéken haladtunk előre. A távolban mindenfelé látunk egyes apró halmokat, de soká nem birjuk megállapítani, mely irányban ereszkedik a talaj. Vannak itt kanyargós patakmedrek is, de ezek szárazak, mint a tapló s gyakran úgy látszik, hogy évszázadok óta nem volt bennük víz. Mivel semmi reményünk nem lehetett, hogy erre felé vizet vagy havat találjunk, nyugat felé kanyarodtunk. A következő napokon délnyugat felé tartottunk, mindig Altimis-bulak irányában. Helyzetünk kritikus volt; jégkészletünk ugyan magunknak és a lovaknak több napra elegendő vizet biztosított, de tevéink egy csöpp vizet sem kaptak s minden igyekezetünk arra irányult, hogy ezeket a fáradhatatlan veteránokat minden áron megmentsük. Ezentúl a vad tevék nyomait a térképbe is berajzoltam, mivel azt hittem, hogy irányukból források és legelőhelyek fekvésére vonhatok következtetést. A nyomok többnyire éjszaknyugat vagy délkelet felé vezettek. Délkeleten az Asztin-joll kámis-steppéi terültek el, éjszaknyugaton pedig valószínüleg források vannak, melyeket azonban csak a tevék ismernek. Rendszerint gyalog mentem s csak ritkán pihentem a nyeregben. Ha arra került a sor, hogy a válságos helyzetből kiszabaduljak, nem volt maradásom a nyeregben. Tevéink változatlanúl nyugodtak és türelmesek; éjjel meg vannak kötözve, a sivatag nem nyújt nekik egyetlen fűszálat sem, de még van elegendő készletünk az árpából, melyet a mongoloktól vásároltunk."

Megnézem:

 

2018. 09. 24.

Andrew Weil: Gyógyulás önerőből

A betegség elkerülése, egészségünk megőrzése


"Azért adtam ennek a könyvnek az Öngyógyítás címet, mert a gyógyulás folyamatának benső, belülről jövő természetére akartam fölhívni figyelmüket. Hiszen, még ha eredményesen alkalmaznak is egy kezelést, a siker akkor is azoknak a benső gyógymechanizmusoknak az aktivizációjára utal, amelyek más körülmények közt minden külső ösztönzés nélkül is működésbe léphetnek. E könyv fő mondanivalója igen egyszerű: a szervezet képes önmagát meggyógyítani. Azért képes erre, mert saját gyógyrendszere van. Ha jó egészségnek örvendünk, azért érdemes ismernünk e rendszert, mert ennek köszönhetjük egészségünket és mert szeretnénk fenntartani ezt az állapotot. Ha pedig Ön vagy szerettei bármelyike beteg, azért érdemes megismerkednie vele, mert a gyógyuláshoz leginkább ennek segítségével juthat el. Az első rész egy esettanulmány kapcsán, e gyógyrendszer létét bizonyítja s működésének, illetve a tudattal való párbeszédének tényeit tárja Önök elé. A biológiai szerveződés minden egyes szintjén, a DNS-től kezdve, öndiagnosztikus, önjavító és önhelyreállító mechanizmusok müködnek bennünk, amelyek mindig, valahányszor csak szükség van rájuk, készen állnak a bevetésre. Az az orvostudomány, amely e benső gyógymechanizmusokra támaszkodik sokkal hatékonyabb, mint az, amelyik egyszerűen elnyomja a tüneteket. Ebben a részben olyan személyes ismerőseim történetei olvashatók, akik gyakran a gyógyulásukra semmi reményt nem látó, vagy a javulást kizárólag hatalmas aszklépista erőfeszítésekkel remélő orvosaik előrejelzése ellenére gyógyultak ki betegségükből."

Megnézem:

 

2018. 09. 22.

Gael Lindenfield: A harag

Méreg vagy orvosság


"Kinek segíthet ez a könyv? Elsősorban azoknak ajánlom, - akik már elvégeztek valamilyen személyiségfejlesztő feladatot, amely rádöbbentette őket, hogy nemigen tudnak megbirkózni a haragjukkal - akik lépten-nyomon kudarcot vallanak emberi kapcsolataikban és ártanak maguknak és másoknak is - akinek egészségügyi problémáik vannak, vagy függőségtől szenvednek, a panaszok oka pedig - a szakember vagy saját maguk szerint - a harag és a frusztráció helytelen kezelése - akiknek egészségügyi problémáik vannak, vagy függőségtől szenvednek, a panaszok oka pedig - a szakember vagy saját maguk szerint - a harag és a frusztráció helytelen kezelése - akik erős stresszhelyzetben élnek vagy dolgoznak, és különösen fontosnak tartják érzelmeik kezelését - akik elveszítettek valakit, és elmerültek a gyászban - akik mentálhigiénés gondokkal küszködnek, pl. depresszióval, fóbiákkal, kényszerképzetekkel és étkezési problémákkal - akik szeretnének segíteni másoknak, hogy azok konstruktívabban kezeljék stresszhelyzeteiket és haragjukat. Ilyenek pl. a menedzserek, kiképzőtisztek, tanítók, szociális dolgozók, tanácsadók, ápolónők és orvosok, nem beszélve az aggódó és elgyötört szülők millióiról! A könyvnek tehát az a célja, hogy megoldja az otthon és a munkahelyen felmerülő "mindennapi" problémákat. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy van egy kisebbség, amelynek a problémái súlyosabbak annál, semhogy egy önsegítő könyv elég lenne a megoldásukhoz. Ezért megkérek mindenkit, aki hajlamos a heves dühkitörésekre, hogy forduljon hivatásos terápiavezetőhöz vagy orvoshoz."

Megnézem:

 

2018. 09. 22.

Széchenyi Zsigmond: Trófeáim bemutatkoznak

Zsákmányom négy világrészből


"Ez a képeskönyv még nagyon régen, a hajdani Lánchíd idejében, hosszú esztendőkkel ezelőtt íródott. Az akkori karácsonyi piacra szántam, vadászok és természetbarátok karácsonyfája alá. Különösképpen azoknak, akik eddigi útleírásaimban szórakozást találtak. Mert hisz ők csupa régi barátra ismernek ebben a könyvben, egykori vadászzsákmányom színejavára, expedíciós naplóim főszereplőire. Igaz, hogy ezúttal másféle szerepben mutatkoznak be. Hiszen akkoriban, első fellépésük alkalmával még eleven vadállatok voltak; idegen világrészek szabadtéri színpadán léptek fel, ott érte utol őket puskám golyója trópikus dzsungelek félhomályában, napverte szavannák pusztaságában, ködjárta havasok sziklavilágában... Ott még elejtésük után, halálra dermedten is az élő természet levitézlet szereplői voltak, hiszen véres csuhájuk alatt még csak alig szűnt meg lüktetni az élet... Hanem itt, e könyv lapjain - már csak"példányok". Kitömött fejek, kikészített bőrök, falra akasztott, deszkára szegelt, üvegszemű trófeák. Távoli hazájukhoz jóformán semmi közük már, éppen csak külső formájuknak, természetadta fejdíszüknek hiteles képe maradt meg, már csak tanújelek, szürke fényképek, természetrajzi "ábrák", letűnt vadászdicsőségem néma hírmondói. De az én szememben nemcsak szépek ám! Nekem sokkal, nagyon sokkal többet jelentenek. Annyi mindenfélét, hogy hamarjában el sem tudnám sorolni. Örömet-bosszúságot, beteljesedést-csalódást, kábító hőséget és bénító hideget, izgalmas kalandok, nagyszerű élmények koncentrált lényegét, hajdani bolyongásaim learatott és betakarított termését - felejthetetlen emlékek kincsestárát! Nos hát, ezeket a molyette állatfejeket, ezt a szívemhez nőtt panoptikumot akartam évekkel ezelőtt felvonultatni; ünnepélyes bemutatót akartam rendezni, könyv alakban. Nem rajtam múlt, hogy másképp történt."

Megnézem:

 

2018. 09. 20.

Schmidt Egon: Kócsagok birodalma

A Velencei-tó állatvilága


"Nehéz lenne rangsorolnom az évszakokat, de ha mégis meg kellene tennem, úgy feltétlenül a tavasz és az ősz kerülnének az első és a második helyre. Akkor zajlik a természet egyik leglátványosabb színjátéka, a madárvonulás, a megújulás és a közelgő elmúlás színekben és pompában valami olyan csodálatosat képes nyújtani, ami a természetszerető ember számára mindig új és soha meg nem unható élményt jelent. Velencei-tavi sétánkat a rügyfakadással, a felcsendülő madárdallal kezdjük, és a rövid téli délutánokon, ezüstös hópihék szállongása közben fejezzük be. A tavasz érkezése, mint mindenütt, a Velencei-tó mentén is az időjárás szeszélyétől függ. Néha már február közepén betoppan, és a langyos napsugarak egykettőre kékesen csillogó vadvizekké változtatják a fehér hótakarót, sártengerré a dűlőutak addig kőkeményre fagyott kocsicsapásait. A gumicsizma ekkortájt legalább olyan fontos, mint a jó távcső. Az időjárást előre megjósolni, prognózisokat felállítani, tudjuk jól, háládatlan feladat. Ha sikerül, ha beválik a jóslás, az rendszerint csak a puszta véletlen műve. Hiszen a kiszámíthatatlan tél néha éppen márciusban kezd tombolni, igyekszik bepótolni azt, amit esetleg elmulasztott, és hideget, havat, ónos esőt zúdit rétekre, nádasokra egyaránt. De talán mégse idézzük a legrosszabbat, hiszen ha a sokévi átlagot nézzük, tavaszhercegnő legtöbbször mégis csak úgy február utolsó napjai táján suhan végig először a tó partján. Néha nagy szelek kísérik, melyek hétrét görnyesztik a lomb nélkül szomorkodó fűzfákat, máskor szinte lopva köszönt be, és csak csendes, csordogáló olvadás jár a nyomában."

Megnézem:

 

2018. 09. 18.

Robert Norwood: Nők, akik túlságosan szeretnek

Ha nagyon akarod és igazán hiszel benne, a férfi meg fog változni


"Jill először jött hozzám, s láttam rajta, hogy tele van kétellyel. Az élénk, aprócska nő - fején kislányos, aranyszőke fürtök - mereven ült a szék szélén, szemben velem. Minden kerekded volt rajta: az arca, párnás alakja, s legfeltűnőbben nagy, kekiszeme, amely a bekeretezett diplomáimat fürkészte a falon. Néhány kérdést tett fel a végzettségemet és a tanácsadói gyakorlatomat illetően, s aztán nyilvánvaló büszkeséggel megemlítette, hogy jogot tanult. Ezután hallgattunk egy kicsit. Lenézett karbatett kezére. - Talán jobb, ha rátérek, miért jöttem - hadarta, hogy saját lendületéből nyerjen bátorítást. - Azért jöttem el önhöz, egy pszichológushoz, mert teljesen boldogtalan vagyok. Persze, a férfiak miatt. Vagyis amiatt, ahogy én állok a férfiakkal. Valahogy mindig elüldözöm őket magamtól. Az elején minden rendben van. Járnak utánam, ahogy kell, aztán, amikor megismernek - Jill itt láthatóan megfeszült a fájdalmas mondanivalótól - akkor szétmegy az egész. Jill felnézett rám, szemében visszatartott könnyek csillogtak. Lassabban folytatta. Tudni akarom, mit csinálok rosszul, miben kell megváltoznom - és meg is akarok változni. Bármi áron. Nagyon fogok igyekezni. - Megint hadarni kezdett. - Nem arról van szó, hogy vonakodom. Egyszerűen csak nem tudom, miért van ez mindig velem. Már félek megismerkedni valakivel. Mert úgyis csak fájdalom a vége. Kezdek rettegni a férfiaktól. Megrázta a fejét, hogy csak úgy repültek ide-oda a szőke fürtjei, s hevesen magyarázta: - Nem akarom, hogy így legyen, mert nagyon magányos vagyok. A főiskolán sokat kell teljesíteni, és tanulás után dolgozom, hogy fenntartsam magam. Le is vagyok foglalva teljesen. Ezzel nincs baj, de valójában egy éve mást sem csinálok - dolgozom, tanulok, alszom. De hiányzik egy férfi az életemből."

Megnézem:

 

2018. 09. 16.

dr. Ursula Jacob: A csontritkulás természetes gyógyítása

Orvosi tanácsok, gyakorlati segítség.


"Harmincöt év felett már ritkul a csontszövet. A fordulat lényegében a pubertás kor lezártával kezdődik és innentől kezdve csak romlik a helyzet. A csontok tömege és erőssége nem növekszik tovább; először ez a folyamat megáll, majd egy lassú degeneráció - leépülés - indul meg. Ez természetesen olyan lassú, hogy hosszú évekig is eltart, és a kezdetén nem is lehet észrevenni. A harmadik évtizedünk közepén a csontállomány mérlege a leépítés irányába mozdul el, ami azt jelenti, hogy több szövet épül le, mint amennyi keletkezik. Hogy ez a fokozatosan kialakuló hiány milyen mértékű lesz, nagyrészt attól függ, hogy a helyes vagy a helytelen életmódot választjuk-e. A természet szervezetünket nagyvonalú tartalékokkal látta el. Miért kezdődik akkor a csontállomány leépítése ilyen korán? És miért lesz a csontritkulás egyre gyakoribb? Talán a csontváz, mint rosszul sikerült konstrukció az oka mindennek? Három világos válasz adható e kérdésekre. A magasabb életkor: még egy-két generációval előttünk is Európában az átlag életkor várható felső határa negyven év körül volt. Időszámításunk kezdetén még ennél is legalább tíz évvel rövidebb ideig éltek az emberek. Erre a 30-40 évre a csontszövet tartóssága megfelelő volt. Ebben az időben az emberek még a csontritkulás kialakulása előtt meghaltak. Kiegyenesedett járás: több százezer évvel ezelőtt elődeink elhatározták, hogy két lábon fognak járni. Ezáltal felszabadultak a kezek más feladatok elvégzésére, és környezetünk megfigyelésének lehetősége is kiszélesedett. Ezekért az előnyökért azonban drágán meg kellett fizetni, mert a gerincoszlop és a test tartószerkezete még a mai napig sem tudtak tökéletesen átállni a teljesen új mozgásforma következtében megváltozott terhelésváltozásra. Jellemző, hogy a négylábúak általában nem kapnak oszteoporózist."

Megnézem:

 

2018. 09. 14.

F.W.Up De Graff: Az Amazonas őserdeiben

Head-hunters of the Amazonas

 

"A sóbányának tehát végleg hátat fordítottam. Talagnán keresztül visszatértem Riobambába. Talagnáig öszvérháton mentem, onnan gyalog, mert az öreg Córdobez már a lovat is megtagadta tőlem. Riobambában nem is vettem igénybe többet a család vendégszeretetét, üres táskámmal bevonultam a szállóba. Szállásom a salinasi viskónál is nyomrúságosabb volt. Ekkor és itt fogant meg bennem az az elhatározás, amely az Andokon túl elterülő ismeretlen világ szívét feltárta előttem. Döntöttem: nem Guayaquilon át térek vissza hazámba, hanem felmegyek Quitóba, átkelek a keleti Cordillerán a Napo-folyó völgyébe, a folyón leevezek a Maranonra és az Amazonaszon lemegyek Parába. Onnan hajón New Yorkba. Az első éjjelt Ambatóban töltöttem. Ecuadori szokás szerint megosztottam szállóbeli szobámat egy házaspárral. Ambatóban kezdődik a Quitóba vivő carretera. Hat öszvért fogtak a postakocsiba. Tizenöt-tizenhat kilométerenkint volt egy-egy állomás. Mint a kilőtt nyíl eredtünk neki az útnak. A fővárosban a legjobb szállóban szállottam meg. Egész sor szobám volt, két inasom, napi négy étkezés, bor korsószám, és mindezért tizenhat sucre (nyolc dollár) volt a fizetség, egy hónapra. Biz' ez nem sok. De elárulom, hogy az egész szállóban nem volt egyetlen egészségügyi fülke - aminthogy az egész városban sem volt akkoriban. (Azóta javult a helyzet Quitóban. Hallom, hogy most már legalább húsz ilyen magánfülke van a városban.) E helyett a cuidado abajo rendszer uralkodott itt is, mint a többi városban. Ez a spanyol kiáltás azt jelenti: Vigyázz odalenn! Aki erre a kiáltásra el nem ugrik ízibe, magára vessen, ha a következő szempillantásban nyakon öntik az ablakból. Hogy azután az utcára kidöntött hulladékkal mi történik, elég annyit mondani, hogy Quitóban nincsenek pulykakeselyűk."

Megnézem:

 

2018. 09. 11.

Merlin Moore Taylor: A kannibálok földjén

Barangolás Pápua szívében

 

"Barangoltam a legsötétebb Pápuában, amelynek földjét fehér ember lába nem taposta még; soha nem felejtem titokzatos mélyű nyirkos vadonjait, gomolygó ködbe burkolódzó hegyormait, ijesztő szakadékait és zúgó folyóit, viszontagságos zordon életét s a hegyi falvak emberevőinek arcát és - szagát. Mind a mai nap, ezer meg ezer kilóméterre élményeim színterétől, amikor már a múló idő lassan elhalványítja az emlékeket: föl-fölriadok lidércnyomásos álmaimból, hatalmába ejt a rejtelmes pápuai éjszakák igézete. Ott settenkednek körülöttem a meztelen fekete vadak; égő szemük keresztülfúrja a sűrűséget s csak az alkalomra lesnek, mikor lazul meg az őrködés, hogy észrevétlenül rajtunk üssenek. Hallom vad kiáltozásukat az éjszakában, amint félelmetesen száll a hang szirtről-szirtre, keresztül a szakadékokon. Fölbukkannak előttem, amint kifeszített íjjal mérgezett dárdával lopakodnak felénk a bozót homályában... Mert ilyen ez a fekete Pápua. Eltörölhetetlenül beleégeti a maga ábrázatát a lélekbe. Vannak, akik csak festői oldalát látják meg. Ezeket elbűvöli. Mások előtt a Természet föltárja a maga öldöklő zordonságát; ezeket megbénítja és rémületbe ejti. Pápua Új-Guinea szigetének az a része, amely 1883 óta formailag is brit birtok. A brit haditengerészet egyik tisztje a mai Pápua déli részét már 1846-ban birtokba vette, de a kormány akkor nem erősítette meg ezt a foglalást. Pápua nyugat felöl Hollandus Új-Guineával, északon pedig azzal a birtokkal határos, amely a világháborúig a németeké volt. (Ők Kaiser Wilhelmlandnak nevezték.) A háború folyamán ez a terület is Commonwealth of Australia fennhatósága alá került."

Megnézem:

 

2018. 09. 09.

Gazda Klára - Haáz Sándor: Székelyek ünneplőben

Színek és formák a székelyföldi népviseletben

 

"Székelyföld az egyik magyar néprajzi csoport, a hajdan határőrszolgálatot teljesítő s ezért kollektív nemességet élvező székelység lakóterülete Délkelet-Erdélyben. E földrajzi fogalom jelentése az idők során némiként megváltozott. Évszázadokon át Maros-, Udvarhely-, Csík és Háromszéket, valamint a Tordához közel fekvő Aranyosszéket értették rajta. A szék kifejezés a feudális magyar államban autonóm bírói és közigazgatási fórumot és az annak hatókörébe tartozó területet jelentette. A székelyeken kívül székekben éltek a szászok és a kunok is. Az 1874-es adminisztratív rendezés során megyékké szervezték át az autonómiájukat veszített székeket, és egyszersmind kiigazították, illetve bizonytalanná tették a Székelyföld közigazgatási határait: Háromszéket és udvarhelyszéket néhány peremvidéki faluval egészítették ki, Marosszéket és Aranyosszéket viszont megszüntették azáltal, hogy a volt Torda megye kerületeivel egyesítették. Később a román államhatalom közigazgatási reformjai a hagyományos megnevezések, illetve az etnikailag homogén területek ellen irányulván, román lakosságú falvakkal, kistájakkal egészítették ki az egykori székely megyéket. A jelenleg érvényes, 1969-es megyebeosztás szerint Háromszéknek nagyjából Kovászna megye felel meg, az egyori Csík-és Udvarhelyszéket jórészt Hargita megye egyesíti, bár egyik sem teljesen azonos elődjével. Maros megyéhez néhány Beszterce-Naszód, Kolozs és több Kis-Küküllő megyei falut toldottak, olyannyira, hogy a románság enyhén túlsúlyba került benne. A peremvidéki falvak koronként eltérő besorolását jól jellemzi Felsőrákos példája, mely eredetileg Felső-Fehér, aztán Udvarhely, majd Kovászna megye községe."

Megnézem:

 

2018. 09. 07.

Maria Treben: Egészséges táplálkozás gyógynövényekkel

Megelőzés - Felismerés - Gyógyítás

 

"Február végétől november végéig találunk friss füveket, melyek hatóanyaga magasabb a szárítotténál. Enyhe tél idején találunk még frissen a természetben lándzsás és széles levelű útifüvet, közönséges galajt, valamint vérehulló fecskefüvet is. Lehetőleg napsütéses időben szedjük a növényeket, mert hatóanyag-tartalmuk akkor a legmagasabb. Ezen kívül ügyeljen arra, hogy olyan növényeket szedjen, amelyek kevésbé szennyezett helyeken, nagy forgalmú utaktól és ipari létesítményektől távol nőnek. Legalább kétujjnyi szélességben, a talaj felett vágjuk el a szárát, és ne gyökerestől tépjük ki! Fűzfa kosár vagy papírzacskó alkalmas leginkább a gyűjtéshez, a műanyag szatyor nem. És még egy kérés: tartson mértéket a szedésnél! Vegye figyelembe, hogy a természetvédelmi területeken - azért hogy megmaradjanak ezek a különösen szép és megóvásra méltó helyek - tilos szedni és gyűjteni a virágokat, illetve a gyógynövényeket. Okvetlenül tartsa be a tilalmat! Amennyire lehet, friss gyógyfüveket használjunk. A mértékkel összegyűjtött feleslegből tartalékot képezhetünk. A gyógyfüveket apróra vágjuk, és mosás nélkül szárítjuk. A növényeket száraz kendőre vagy csomagolópapírra helyezzük, és árnyékos, szellős helyen kiszárítjuk. Ha csontszárazak, kartondobozokba, papírzacskókba, vagy sötét üvegekbe tesszük el. Mellőzzük a bádogdobozokat, valamint a műanyag edényeket és zacskókat. A szárított gyógyfüvek egész évben alkalmasak a teakészítésre. Az egy évnél régebbi készlet gyógynövényfürdő készítésére használható."

Megnézem:

 

2018. 09. 05.

dr. Weninger Antal: Az egészség testi és lelki forrásai

 

"Amikor az ember megjelenik ebben a világban, mint tehetetlen, gyámoltalan és nagyon is gondozásra, védelemre szoruló csecsemő, alig van rajta valami, amiből önálló egyéniségre, külön személyi voltára lehetne következtetni. A rózsaszín bőrű kis újonc még tisztán az emésztésnek él. De mégis benne szunnyad már mindaz, ami később kitelik tőle - benne rejlik titokzatos módon a személyes élet legnagyobb kincse, az utánozhatatlan és pótolhatatlan, megrajzolhatatlan és meghatározhatatlan lélek, az élet egyetlen maradandó értéke. A többi még elvész; talán már néhány nappal a születés után meghal a kis emberfióka; sokan erőszakos vagy természetes halált szenvednek már megszületésük előtt; talán három-négy éves korukban elviszi egy betegség; de valami megmarad belőle, amit nem értünk, és amit a legpontosabb tudományos elemzés sem foghat meg soha, azon egyszerű oknál fogva, mert megfoghatatlan. Kevés embernek jut eszébe, ha csecsemőt vagy kisgyermeket lát, hogy milyen mélységes csodákat rejteget az alig rőfnyi szervezet. Nemzedékek hosszú-hosszú láncainak egy végső és majd újból folytatódó szeme minden ember. Nem üresen jövünk erre a világra; sok jót és rosszat hozunk magunkkal a múltból, őseink és elődeink véréből, jelleméből, indulataiból. Testünk idomai, előre meghatározottak; külsőnket ránk kényszerítik; nem tehetünk sok mindenről, ami velünk jött. A lángész lángésznek születik, az ügyefogyott ugyefogyottnak. Sok mindent előre elintéz a Gondviselő Hatalom - de mégsem mindent!"

Megnézem:

 

2018. 09. 03.

Almásy László: Az ismeretlen Szahara

94 képmelléklettel, térképpel

 

"A vasút és a gőzhajó korszakával megszűnt a karavánközlekedés Egyiptom és Szudán között. Ma már kényelmesen utazhatunk Kairóból Khartumba. A Nílus-völgyben, az asszuáni gátművekig gyorsvonat száguld, ott pedig utasait és szállítmányait a nílusi gőzhajók veszik át. Az a két nap amely alatt a kényelmes, halkjáratú gőzös eléri a Szudán határát, Vadi-Halfát, bizonyára az utazó legkellemesebb emlékei közé fog számítani. Halfából a szudáni vasút hófehér vonata, a "napsugár-expressz" robog Khartumig. Ezt a vasútvonalat 40 évvel ezelőtt Kitchener hadserege rakta le a núbiai sivatag homokjára, amikor elindult, hogy felszabadítsa Szudánt a dervisek barbár járma alól. A pályát azóta állandóan javították, áthelyezték szilárd sziklás talajra és ma ez a sínpár Szudán forgalmának fő ütőere. A régi idők karavánútjait pedig betemette a szélhordta homok és a feledés... Elhaltak azok a sasszemű férfiak, akik egykor mint "kabírok"(útmutatók) vezették a hosszú tevesorokat a végtelen pusztaságon át. Már alig él egy-kettő azok közül, akik még járták azt az ősrégi karavánutat, amely valamikor Szudánt összekötötte Egyiptommal: A Darb el Arbain, a "negyven nap útja" legendává vált! Történelemelőtti időktől kezdve, egészen a mult század végéig, ezen az ősi útvonalon bonyolódott le a forgalom Közép-Afrika és Egyiptom között. Kiinduló pontja, a szudáni Drafur fővárosa El Faser volt, a Nílus völgyét Közép-Egyiptomban Assziut városánál érte el. Az arabok azért nevezték el a negyven nap útjának, mert a karavánok rendszerint negyven napig meneteltek a két város között, nem számítva azonban a pihenőnapokat az oázisoknál és a sivatagi kutaknál."

Megnézem:

 

2018. 08. 30.

Fucskár Ágnes - Fucskár József Attila: Várak Magyarországon

Képesalbum

 

"A magyar várrendszer zöme a XIII. század végére teljesen kiépült. A következő időszakot a gazdasági hatalmukban megerősödő tartományurak erőszakos várszerző hadjáratai jellemezték, akik az egyházi kincseket is szabad prédának tekintették. Az ilyen esetek miatt a nagyobb vallási központok rákényszerültek arra, hogy felhalmozott javaikat megvédjék. A püspöki székhelyeket, mint Eger, Veszprém, Pécs vagy Győr, rendre magas és erős kőfallal kerítették, ezeket nevezzük püspökváraknak. Az Oszmán Birodalom előretörése idején nemcsak a meglévő várakat erősítették meg, hanem Zsigmond királynak köszönhetően a jelentéktelenebb várak átépítésével új végvárrendszer is kiépült a déli végeken. A XV. század zavaros időszakában, amikor a török mellett a husziták betörései is gyakran keserítették meg a nemesek életét, az eddig védtelen udvarházakat sorra kőfallal kerítették. Ilyen volt Szászvár vagy Kisnána erőssége. De kastélyok egész sorát is ellátták védművekkel. Mivel a törökökkel szemben már szükség volt tüzérségi harcokra is alkalmas, korszerűbb építményekre, a várakat kiegészítették olaszbástyás védelmi rendszerekkel, ágyútornyokkal, puskalőréses falszorosokkal. A korszerűsítések azonban nem vezettek eredményre, a történelemből tudjuk, hogy végül sok várunk esett a török áldozatául. Később Rákóczi katonái is semmisítettek meg erősségeket, megannyit pedig az Osztrák Haditanács parancsára robbantottak fel. A háborúk elmúltával sok vár építőanyagát a lakosság gyarapodására használta fel. A XVI.-XVII. században a Haditanács által finanszírozott végvári építkezések lelassultak. Az arisztokrácia tehetősebb rétege ebben az időben kezdett el modern, minden igényt kielégítő várkastélyokat építeni. Jellemzőjük a négy sarokbástyás, belső udvart négy szárnnyal körülvevő forma. A típus legkorábbi épülete az egervári kastély, de hasonló stílusban épült a hédervári, golopi és monoki pompás, ma is jó állapotban lévő várkastély."

Megnézem:

 

2018. 08. 28.

Fodor István(szerk.): A honfoglaló magyarság

Kiállítási katalógus

 

 "A honfoglalás 1100. évfordulójára már évekkel ezelőtt megkezdődött a felkészülés. Önkormányzatok, társadalmi és politikai szervezetek, tudományos intézmények és egyesületek, és az egymást váltó kormányzatok is célul tűzték ki, hogy történelmünk e sorsdöntő eseményéről mai helyzetünkhöz mért szerénységgel, ám mégis méltó módon megemlékezzenek. Természetesen nem maradhattak ki e készülődésből a szűkebb szakterülettel foglalkozó kutatók sem. Mivel e korszak egyre gyarapodó forrásainak zömét immár több, mint másfél évszázada a régészet "ássa elő", a korszak emlékanyagát kutató szakemberek körében fogalmazódott meg a gondolat, hogy e hatalmas mennyiségű leletanyagból nagyszabású  kiállítást rendezzenek  a népünk  régmúltja iránt érdeklődőknek. E minden eddiginél nagyobb tárlat szükségességét két fontos szempont indokolta. Elsősorban az, hogy számot adjunk honfitársainknak mukánkról, arról, hogyan sáfárkodunk honszerző elődeink múltjával, s melyek azok az eredmények, vagy igen valószínű feltevések, amelyekre e munka során jutottunk. A másik szempont tudományos jellegű volt: a feltárt sok ezer honfoglalás kori sír mellékletei és településeik leletei túlnyomórészt a múzeumok és gyűjtemények polcain lappanganak, még a korszak szakemberei számára is jórészt ismeretlenül. Igaz, a mutatós, szebb tárgyak időről időre megjelennek olvasmányos kiadványok lapjain, de többnyire a feltárások  alkalmával tett megfigyelések, a leletek pontos adatainak feltüntetése nélkül. Márpedig a korszerű tudományos  vizsgálatokhoz ezekre az adatokra múlhatatlanul szükség van. Tisztában voltunk vele, hogy nem ismételhetjük meg - különböző okok miatt - a múlt századi ezredéves  ünnepségek kimagasló tudományos teljesítményét, de a legtöbbet igyekeztünk tenni, ami erőnkből tellett."

Megnézem:

 

2018. 08. 26.

Ilosvay Ferenc: Jó vadászatot

Ilosvay Gusztáv 24 eredeti felvételével

 

"Mindenki elkezdi valahogy. Értem rajta a vadászembert. Ki előbb, ki később, de mindenképpen már pendelyes korában. Aki kamaszkor után ismerkedik a Természettel, akkor fogja kezébe az első puskát, természetbúvár lehet, de vadász - erős szó, de igaz - nem lesz soha. Szinte mondhatnám, együtt kell ismerkedni a betűvel és a vaddal. Amikor először húzza lábára a kölyök a kiscsizmát, először adják hátára a kistáskát, benne az első ABC-s könyvvel, akkor már délutánonkint, ha az iskolából hazakocogott, bátran járhat apjával őszi nyúlászásra. Nem puskával persze, csak úgy apró bottal, amit egy-egy felpattanó nyúlra rá-rá fog, tekergő fantáziájával puskának képzeli és hangos "bumm-bumm" kiáltásokkal rádupláz az iszkoló fülesre. Nagy öröm az aztán, ha apja hengergősre lövi nyúlapót. Olyan boldogan rohan oda a heverő állathoz, mintha az ő zsákmánya lenne. Nem egyszer még a kutyát is terrorizálja, ha az kötelességét teljesítendő, apportírozni akarja a zsákmányt. Kerek, ragyogó képpel cipeli aztán, ha kell órákhosszat a véres nyulat, közben, hogy teljes legyen öröme, meg-megszagolgatja a kilőtt patronüvelyt. Mennyei illat az a vadászfiókának. Igy kell kezdeni. Igy kezdtem én is. Ha Anyám, csöndes, korholó szóval, figyelmeztette Apámat: " Ugyan lelkem, mire való ilyen csepp gyereket magával vinni?" - mindig így felelt: - Had szokjék hozzá. Nem jány ez. Amig velem jár, baja nem történhet, ha meg majd egyedül megy, tudja mit kell tennie. Úgy is szoktatott. Balvállán ott függött az öreg Lancaster, jobbzsebében (hej anyám de sokszor bosszankodott miatta) pedig tíz patron. Övet, táskát soha nem hordott, mint mondotta, "az csak arra jó, hogy hibázzék az ember." Csak téli körvadászatokon, meg vendégjárás idején hordatta maga után, valamelyik hajtóval táskáját. Tíz patronnál többet soha nem vittünk, még akkor sem, ha vadbő esztendő volt.  - Minek az - mondta csöndesen - nekünk elég nyolc-tíz fogoly, vagy négy-öt ruca, a többi pedig, ha még futja, elég ajándéknak. Nem ember az aki tömegre megy."

Megnézem:

 

2018. 08. 24.

Hapák József - Sólymos Szilveszter: Pannonhalma

A hegyen épült város

 

"Sokakat megigézett már ez a középkori bencés vár a Bakony hegység egyik 282 m magas pontján. Önmagában, de nem önmagáért áll több mint ezer év óta. Az Úr különös gondviselő szeretetének, törődésének a jele, hogy ma hálával tekinthet vissza múltjára, és felelőséggel nézhet előre, jövőjére. Ez a képeskönyv a bencés vár történelmének ezer évét kívánja felidézni, megszólaltatni a fennmaradt emlékek révén, és bemutatni a mának; megpróbálja életre kelteni azok munkásságát, akik az ezeréves múltat a mindenkori jelen és jövő feladataival próbálták és próbálják egybeötvözni. A monostor lakói: a bencések. Akik a Várban laknak, Szent Benedek fiai. A Benedek név becézett alakja a Bence, innét a bencés megnevezés. A bencések Szent Benedeket és tanítását követik életformájukban, és a szerzetesek közé tartoznak, azaz olyan keresztények, akik az evangéliumot sajátos radikalizmussal kívánják megélni, elsősorban az evangéliumi tanácsok: a szegénység, az önkéntes szüzesség és az engedelmesség, vagyis az elöljárónak való alárendeltség vállalásával. Ennek az önként vállalt életformának a csírái a megtalálhatókaz evangéliumban, és az első századoktól kezdve mindig voltak, akik ezt különböző módon gyakorolták. A világtól való elvonulásnak ez az életmódja jelentősen megerősödött a 4. századtól kezdve, amikor 313-ban Nagy Konstantin türelmi rendeletével a keresztényeknek teljes szabadságot adott, sőt kereszténységet államvallássá tette. Ekkor nem kevesen meggyőződés nélkül léptek a keresztények közé, illetőleg oda beleszülettek. A felhígult keresztény élettel sokan elégedetlenné váltak, és kivonultak a pusztába, hogy a magányban remeteéletet éljenek, vagy közösségeket alkottak, hogy ott valósítsák meg az igazi evangéliumi életet. Ezek a remeték vagy közösségben élő keresztények az első szerzetesek. Köztük a nyugati világban kiemelkedő szerepe van Szent Benedeknek."

Megnézem:

 

2018. 08. 21.

Pekár Gyula: Délen és éjszakon I-II.

 

"A szerelmes olasz nap minden pompájával ragyogó ágyat vetett magának erre a bársonyra, szinte kéjelegve hentereg rajta... Fent mosolyog az a mélyen kék italiai ég: az egész világ olyan víg! S ez a vigasság valami pogány vigasság: mithologia van ebben a boldog levegőben, az ember igazán érzi, hiszi s annál jobban mentől inkább délebbre megy, hogy az a nap, melynek fényes palástja ott huzódik a tenger bársonyán, csakugyan Phoibos Apollon ragyogó kocsiján, hogy azok a játszi felhők között csakugyan a szárnyas lábu Hermes száll tova, hogy ez alatt a boldog tenger alatt csakugyan a nagyszakállu Neptun lakik vizi asszonyaival, a sáskoszorus nereidáival, hogy a hullámok locsogó rejtelmeiből csakugyan azok a csalfa szirének fecsegnek elő, kik álnok mvoltukat csak a félelmes viharokban mutatják ki, - hogy végül ennek az egész mindenségnek a buja a lüktetése annak a halhatatlan görög Pánnak a szivéből fakad. Érzem a mithologia csodás megelevenedését., kezdek hinni, úgy mint  a régi görögök hittek, az Olymus poézisében s bizonyos repeső eszthetikus örömmel gondolom el, hogy azok a régi görög istenek csakugyan nem haltak kis egészen, hogy itt élnek még körülöttem... Az emblémák, szavak megelevednek, valóságokká lesznek s mikor a nagy modern gőzös ott előre halad a vizen, valami pogány felfogással gondolom el, hogy azért még most is azoknak a régi görög isteneknek a kezében vagyok, akiről Homérosz énekel s akik Odysseust szerették és üldözték. Lenézek a tengerre: delfinek, mintha szelidek volnának, játszadozva, hiven kisérik a hajót. Néha kiugranak a vízből s mint  valami tova lódított kő, ugrándozva szöknek tova a szinén. Öblös szájukat évődve csucsorítják, mint a vásott gyerekek."

Megnézem:

 

2018. 08. 17.

Howard Carter - A.C. Mace: Tut-Ankh-Amen sírja

Howard Carter: Tut-Ankh-Amen koporsója és múmiája

Az angol kiadás eredeti képeivel

 

"Midőn egy gyertya halvány fényénél az első futólagos szemlét tartottunk az előcsarnokban, azt hittük, hogy az egyik ládikában papirusztekercsek vannak. De később, a villamos világítás hatalmas fénye mellett kitűnt, hogy ezek vászontekercsek, amelyek még ekkor is hasonlítottak a papirusztekercsekhez. Ez természetesen kellemetlenül hatott ránk, s azt a gondolatot keltette, hogy a történelmi eredmény jelentéktelen lesz felfedezésünk művészi értékéhez képest, mert teljesen hiányzik az irodalmi anyag, mely felvilágosítást nyujtana Tut-ankh-Amen királyról s korának politikai zavarairól. Azt is mondották, hogy ezek a kamrák nem szolgálnak a király valóságos sírjául, hanem hogy Tut-ankh-Amen második utóda, Hor-em-heb uzurpálta talán az ő sírját és sietve elhelyezte bútorait a sírbolt kamráiban. Nemcsak ezt mondták. Azt is állították, hogy ez csak relytekhely volt s azt a még valószínűtlenebb állítást is megkockáztatták, hogy az ott talált tárgyak a palota bútorzatának gyűjteménye s a dinasztia tulajdona. Itt rejtették el, mert Tut-ankh-Amen a királyi család utolsó sarja volt. Talán nem veszik tőlem rossz néven, ha megemlítem, hogy ezek a bíráló megjegyzések olyanoktól származnak, akik sohasem látták a sírt, még kevésbé a tartalmát. E kifogásokra válaszul kijelenthetem, hogy ott, ahova eddig eljutottunk, nem találtunk semmit, ami ne tartozna a király temetkező felszereléséhez. Minden egyes tárgy teljes összhangzásban van azokkal az ismereteinkkel, amelyeket az Új-Birodalom korából való s ebben a völgyben felfedezett királyi sírok töredékes anyagából merítettünk s ezek mind késői XVIII. dinasztia jellegűek."

Megnézem:

 

2018. 08. 14.

Brehm E. Alfréd: Az Északi Sarkól az Egyenlítőig

Népszerű előadások

 

"Három ízben volt alkalmunk Budapesten Brehm Alfréd-et, az állatok élete vázolásának mesterét, mint népszerű előadót hallani (1879, 1881, 1883 telén) s mindannyiszor elragadott bennünket előadásainak formai tökéletessége, képeinek eleven szépsége, tanulságos összeállítása és szónoki bája. Igyekeztünk is, hogy előadásaiból a Természettudományi Közlöny olvasóinak, az előadásokon tett sovány jegyzetek alapján, lehető bő kivonatot adjunk. Valóban öröm fogott el, midőn az Union német könyvkiadó társaság Brehm-nek nálunk s másutt tartott népszerű előadásaiból az első füzeteket ez előtt mintegy másfél évvel  Vom Nordpol zum Aequator czímen közrebocsátotta, azonnal arra gondolván, hogy e minden tekintetben kiváló dolgozatokat most egész teljességökben megszerezhetjük irodalmunknak. A Természettudományi Társulat titkársága sietett is, hogy a fordítás jogát, a hozzátartozó képeket és mellékleteket könyvkiadó vállalata számára megszerezze, annál inkább, mert azt vélte, hogy e díszes kiállítású és élvezetes olvasmányokat tartalmazó művel kárpótolja Michelet-nek tervbe vett munkáját, melyhez a rajzokat nem sikerült megkapnia. A fordításra kezdetben magam vállalkoztam, mint a ki az említett években ama kivonatokat írtam; de csakhamar beláttam, hogy más kötelességszerű teendőim közepette csak nagy sokára lehetnék vele készen, azért Geöcze Sarolta kisasszonyt kértem fel segítségre, a ki szives volt az inkább néprajzi jellemű előadásokat, nevezetesen a következőket lefordítani: A Nilus sellői, vidéke és népe - Utazás Szibériában - A pogány osztyákok - A puszta nomád pásztora és nyája - Szibériai száműzöttek és telepítvényesek - Kirándulás a Dunán. A többiért magam vagyok felelős. Feladatunk nem volt épen könnyű. Mindamellett azon voltunk, hogy az eredetinek szépségén csorbát nem ejtsünk. Talán jó szolgálatott tettem az olvasóknak, esetleg természetrajzi műnyelvünknek, midőn az előforduló állat-és növényneveket - a mennyire bírtam - a mű végén szótárszerűen összeállítottam, hozzájok téve mintegy magyarázatul a természetrajzi- és azokat a neveket, a melyeket a szerző használ."

Budapest, 1892. Februárius 12.

Paszlavszky József

Megnézem:

 

2018. 08. 12.

Uj Idők lexikona

1-24. kötet

 

"Magyar irodalmi lap akart lenni. Vajjon betöltötte-e azt a szerepet a nemzet szellemi háztartásában, amelyre vállalkozott? Erre a kérdésre, a lap megindulás után 30 évvel, a következő választ adta a szerkesztő, aki 1895-ben a lap célkitűzését papírra vetette: Az Uj Idők úgy igyekezett a magyarság kulturális munkájába belekapcsolódni, hogy a szépirodalom szolgálatába szegődött. Munkatársaitól, a tehetségen kívül, mindenkor kettőt kívánt meg: hogy érzéseikkel a nemzeti talajban gyökerezzenek és tudatában legyenek annak, hogy művelt családok számára írnak. Midőn ma visszatekintünk a hosszú útra, amelyet megtettünk, megállapíthatjuk, hogy a magyar irodalom legbüszkébb nevei voltak utitársaink. És megállapíthatjuk, hogy a nemzeti irodalomnak nem egy örökbecsű remekműve először az Uj Idők hasábjain jelent meg... Herczeg Ferencnek ezekhez a soraihoz, szemléltető példaként kis névsort fűzünk, amely minden jelzőnél ékesebben jelöli meg az Uj Idők rangját irodalmi életünkben. Megemlítjük, hogy az Uj Idők számára írtak: Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Ambrus Zoltán, Biró Lajos, Bónyi Adorján, Bródy Sándor, Csathó Kálmán, Erdős Renée, Farkas Pál, Gárdonyi Géza, Harsányi Zsolt, Heltai Jenő, Kosáryné Réz Lola, Krúdy Gyula, Lovik Károly, Molnár Ferenc, Nagy Endre, Pekár Gyula, Surányi Miklós, Szikra, Szomaházy István, Várady Antal, Zilahy Lajos, Zsigray Julianna....Valóban: "a nemzeti irodalomnak nem egy örökbecsű remekműve először az Uj Idők hasábjain jelent meg."

Megnézem:

 

2018. 08. 09.

Farkasházy Tivadar: Overdose

A veretlen 11

 "Overdose 2007. június 2-án fut először a Kincsem Parkban, a nyeretlen kétévesek nyolcfős versenyében. A Magyar Turf így ajánlja: A négy Ribárszki idomítású import közül Overdose gyors lónak mutatkozik. Ennek megfelelően elsőnek tippelik. Overdos-nak viszont szokatlan lehet a boxos indítás, mert kersztben kezd, magyarul kitör, szerencsére ebben a mezőnyben simán megteheti, ám azok után, hogy a pálya közepéről a szélére keveredett, már mindent megtesz azért, hog ne kerülhessen címlapra, bár oda ritkán szokták tenni a nyeretlenversenyek győzteseit, de ez esetben a szerkesztő boldogan kivételt tenne, ha a fotós valahogy a közelébe tudná varázsolni a mezőnyt. Így viszont csak egy belső oldalra kerülhet egy igen keskeny kép 18 hosszas győzelméről, annyira messze vannak tőle a többiek. Pécsi István pedig ezt írja róla: Overdose személyében olyan telivért ismertünk meg, akiről nagy valószínűség szerint sokat fogunk hallani. Nem találtam nyomát annak, hogy mikor galopozott le 1000 métert egy kétéves élete első futására 58 másodperc alatt. Szerény véleményem szerint ez óriási szenzáció, különösen, ha figyelembe vesszük a csikó csupán 2000 guinea-s árát. Lehet, hogy csodaló bontogatja szárnyait alagon?"

Megnézem:

 

2018. 08. 07.

Bársony István: Délibáb

Elbeszélések

  "Az uradalmi erőkerülőház a felső faluvégen volt. Onnan az erdő széle már alig volt negyedórányira. Arra hegynek kellett menni, vízmosásos, szakadékos uton, amelyet az őszi sarak, meg a téli hóolvadások járhatatlanná tettek. Azon a néhány fahordó szekeren, meg szánkán kivül, amelyek itt nagyritkán megfordultak, nem járt erre más a kerülőn kivül, mert a fatolvajok titkos utakon lopództak az erdőbe. Az egyetlen orvvadász pedig, akiről a környéken tudtak, nem is Nántün lakott, hanem beljebb, az elhagyott világban, Rákoson, és csak vendégszereplésre látogatott el hol ide, hol oda, ahol vadat sejtett. A szegény nemes vadnak rajta kivül még csak a farkasok voltak az élő ellenségei. Akkoriban hirhedt volt Szatmárnak, Szilágyságnak ez az összeszögellése arról, hogy az erdőségeiben sok a toporgyánféreg. Télen bemerészkedtek a bestiák a faluba is, kikaparták a disznóólak alját, ugy garázdálkodtak; a házi kuvaszokat megfojtották, elhurcolták, felfalták; a viskójába szorongó oláh gazda az ablakból nézte az udvarára merészkedő lomposokat, de nem mert kimenni, hogy elriassza őket. Pados Péteren, az uradalmi kerülőn kivül, akinek puskája volt, mindenki félt tőlök. A jámbor falusiak keresztet vetettek, ha azt hallották, hogy a lupuj megint levágta ennek vagy annak a gazdának a borját, csikaját, kecskéjét. Csak Pados Péter nem félt. Sőt a krasznabélteki erdész ur parancsára még dögre is leste éjszakának évadján a kóborló fenevadakat, minthogy már két hajtóvadászat is sikertelen volt rájok. Kevés volt a nagy erdőkhöz mérten a vadász; még a hajtó is. Az óvatos farkas könnyen kicsuszott köztök."

Megnézem:

 

2018. 08. 03.

Barzini Luigi: Pekingtől-Párisig automobilon

Borghese herczeg útja

"Az Itala minden rendkívüli eszköz alkalmazása nélkül tette meg a hosszú utat majdnem mindig rossz, gyakran a leggyalázatosabb utakon, oly éghajlati és temperaturai viszonyok közt, melyek a legkeményebb próbára teszik a mechanikai szerkezetet. A vázat a zötyögős, kátyús út rázta, a motort erősen igénybe vették a meredek kapaszkodók, hol a kerekek meg-megcsúsztak a homokban, vagy az esőtől síkossá tett agyagban, vagy túlhevült a roppant lassú haladás hosszú óráiban, amikor nagyobb hőségben nehezen járható vidéken haladtunk. Ehhez járult a hőmérő tíz fokonként való ingadozása s az időjárás váltakozása, amely hol tartós szárazságban, hol esőben s állandó nedvességben nyilvánult, melyhez képest a gyorsaságot is állandóan s hirtelen változtatni kellett. Szóval, minden egyes rész a legvégső próbára volt téve, nem szólva a kerekekről és rugókról, melyek nem bírták ki a megerőltetést. Ekkora kísérletre még nem volt példa s abból a mintegy tizenhatezer kilóméterből, melyet megtettünk s melyből tizenkétezer esik szilárd út nélkül való területre, alig kétszáz métert haladtunk úgy, hogy az autómobilt nem a saját motorja, hanem egyéb hajtóerő vontatta. Meg vagyok elégedve az elért gyakorlati eredménnyel, ha az derült is ki belőle, hogy ezidőszerint még nem lehet egy hajtásra s anélkül jutni el Pekingből Párisba, hogy az ember a gépről le ne szálljon."

Megnézem:

 

2018. 07. 31.

Gergely Anikó: Magyar kóstoló

Gasztronómiai utazás

"Ahogyan a csepp a tengerről, úgy egy étel is sokat elmondhat egy népről, életmódjáról, történetéről, talán karakteréről is. Az egykor volt magyarok századokon át vándoroltak Urálon túli őshazájukból nyugat felé, hogy időszámításunk IX. századában megtelepedjenek a Kárpát-medencében, s harcos kedvű nomád pogányokból földművelő-állattenyésztő európai keresztényekké legyenek. A magyar konyha, akárcsak az egész magyar kultúra, már egy évezrede kettős kötődésű: keleti és nyugati tradíciók sajátos ötvözete. A magyarok végleges hazája is népek gyűjtőhelye volt és maradt. Országunk határai a századok alatt sokat változtak, földjét számos idegen sereg taposta. Ha pusztán a kulináris szempontokat tekintjük, e viharos történelem csupa jót hozott: a szakácsok barátságos szomszédtól, befogadott menekülttől és hódító idegentől egyaránt megtanulták, amit tűzhelyük mellett használniuk érdemes volt, s azután átformálták a maguk sajátos ízlése szerint. Az évszázadok alatt nemcsak népek, hanem társadalmi osztályok között is folyt a tapasztalatcsere: a főúri, fejedelmi konyhák ínyencségei-igaz, megváltozott formában-egyszer csak megjelentek a köznép asztalán; a legegyszerűbb emberek némely étkei pedig-köztük olyanok, amelyeket ma az egész világ ismer - odakerültek a rafinált finomságok mellé."

Megnézem:

 

2018. 07. 28.

Bessenyei Ferenc: Vukovics Sebő emlékiratai

Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből

"Vukovics Sebő született Fiuméban; atyja beregszói Vukovics Sebő; anyja Nicolics Anna volt. "Haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog s ki ez utóbbiért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog", mondja koszorús költőink és államférfiaink kitünősége: Kölcsey; s ha a költői léleknek igaza van, úgy Vukovics életében tükröződik vissza legjobban ezen állításnak igazsága. Vukovics Fiume város szülöttje, első neveltetését nem hazai nyelvünkben nyeré s csak serdülő éveiben kezdé tanulni a magyar nyelvet, melyet szomjú lelke úgy szítt magába, mint fényt a nap sugarai. Érezte ő, nagy lelkének éreznie kellett, hogy e hazáért, melyet lelkének egész erejével imádott s e nemzetért, melyet szivének teljes melegével szeretett, - csak akkor szolgálhat, ha a magyar honi nyelvet sajátjává teszi. És aki hallotta ajkain megzendülni az édes honi szót, aki látta őt tündöklő magyarsággal s a legtisztább kiejtéssel akkori leghirnevesbb szónokaink után  a szószéken megjelenni, az kétségbe vonni merte, hogy Vukovics már nem az anyatejjel együtt szívta magába a magyar nyelvet. Fényes elmetehetsége által már az iskola falai között kitünt pályatársai közül s előszeretete minden iránt, ami magyar, csaknem a rajongásba csapott át. Tanulmányainak bevégeztével Temesvármegyében kezdé meg tisztviselői és politikai életpályáját s midőn kis követ minőségben az országgyülésre felküldetett, nagyratörő s munkaszomjú lelke azon körben talált müködési tért, melyet az akkori országgyülési ifjúság önmivelődési czélból Pozsonyban alkotott. Ezen körben is kitünt Vukovics lánglelkű szónoklata, fényes tehetsége s alapos készültsége által s fellépései sejtetni engedék mindenki előtt nagyszerű hivatását, melyet számára a gondviselés megjelölt."

Megnézem:

 

2018. 07. 23.

Stein Aurél: Homokba temetett városok

Régészeti és földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900-1901-ben

"Stein Aurél az indiai kormány támogatásával rendszeres ásatásokat végzett a romhelyeken. Tömérdek műtárgyat, érmet, fára és bőrre írt okiratot gyűjtött. Megállapította ezekből, hogy a klasszikus nyugati kultúra a tulajdonképpeni Khínáig terjedt és az indiai kultúra és nyelv beáramlásával együtt a Tárim-medencében megteremtette azt az életet, amely a nagy oázis-telepeken napjainkig fennmaradt. Veszedelmes kalandok, hihetetlen nélkülözések, idegfeszítő epizódok leírásával nem találkozik az olvasó Stein Aurél könyvében. Az ő leírásai lerántják a legendaszerű fátyolt a belső-ázsiai sivatagról. Hetekig meg hónapokig ásatott ő a sivatagban temérdek munkással és sohasem vesztett eközben egyetlen embert vagy állatott sem. Visszatérve ismét az emberlakta helyekre, kedves reminiszcenciákkal vesz búcsut a kihalt, egyhangú, de azért nem borzalomkeltő sivatagtól. Óriási távolságokkal kell megküzdenie, mégis mindenütt baj nélkül, kalandos akadályok és küzdelmek nélkül vezeti sokszor igen tekintélyes karavánját. Annál is inkább meglepnek az expedició kiváló sikerei, mert bámulatosan csekély anyagi eszközök álltak az utazó rendelkezésére. A legtöbb útleíróval ellentétben Stein Aurél rokonszenves világításban állítja elénk a khínai tisztviselőket. Művelt, hazájuk történetében és irodalmában jártas, jóakaratú, becsületes és igazságos férfiaknak írja le őket, akik minden tőlünk telhetővel mindenkor szívesen támogatták céljaiban. Stein Aurél dr. bámulatos eredményeinek a titka éppen abban rejlik, hogy ő mindig emberségesen és tapintatosan bánt mindenkivel. A műveltebbekkel mindig úgy érintkezett, mint vele szellemileg teljesen egyenrangú emberekkel."

Megnézem

 

2018. 07. 19.

Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme - 1870.

I-III. egy kötetben

"E három kötetes mű, négy korszakra oszlik; a négy korszakot vezérgondolatok és Debreczen várost tárgyazó előismertetések előzik meg. Első korszak magában foglalja a város multját, legrégibb időktől a reformátiónak e városba behozataláig (1536). Második korszak tartalmazza, a reformátió bevételétől, a városnak szabad királyi rangra lett emeltetéseig (1693) terjedő eseményeit. Harmadik korszak tart 1693-dik évtől kezdve, mai időkig. Mindenik korszak két részt foglal magában. Első rész a város küléletét, második pedig a város beléletét, gazdászati, iparüzleti, kereskedelmi, társadalmi, vallási és közművelődési szempontból ábrázolja. Mindegyik rész fejezetekre, s ezek ismét szakaszokra ágaznak."

Megnézem

 

2018. 07. 17.

Ossendowski: Ázsiai titkok, ázsiai emberek

Man and mistery in Asia

"Az írónak minden erénye, amely első könyvét oly bámulatosan elterjedt olvasmánnyá tette, érvényesül ebben a munkájában is, amelynek megvan még az a szerencséje - vagy szerencsétlensége? - is, hogy tudományos vagy politikai okokból nem lehet szavahihetősége tekintetében vitát indítani. Az ilyen vitára, amely kétségtelenül csak előmozdította első könyvének kelendőségét, Ossendowski művének nincs szüksége. Érdekes dolgokat érdekesen mesél el és az átélt események nagy tömegének elolvasása egy pillanatra sem fárasztó. A siker igazolja az embert. Ossendowskinak eddig meg volt a nagy sikere. Hisszük, hogy ez a könyv is éppen annyira el fog terjedni, mint az előbbi, amelyet magyar nyelven adtunk az olvasó kezébe.

A Keserű tó: Az óriás Jenisszei  mindig kiváló, különös szerepet játszott képzeletem birodalmában. Egy másik könyvben megírtam, hogy ez az irtózatos, zöldesen és sötétkéken csillámló folyam, amelynek tiszta, hideg vize Szayan, Aradan, Ulan-Taiga,  és Tannu-Ola csúcsainak hótakarójából ered, ellenállhatatlan erővel hatalmasan nekirugaszkodva, miként töri át a vastag jégtömböket, amelyek alá örökre el akarta temetni a tél; leírtam, mennyire megfogott ennek az élménynek a szépsége és rettenetessége és hogyan kergetett el végre onnan az undor, az undor ama kegyetlen emberi szenvedés förtelmes terhétől, amelyet a folyam, mint az év első zsákmányát urának, a tengernek kincstára számára észak felé cipelt. Amikor ezt 1920-ban láttam, - akkor kezdődött menekülésem Szovjetszibériából Urianhaion, Mongolországon, Tibet egy részén és Kínán át Pekingbe - vad gyűlölet lobbant lángra szívemben és ajkamról egyik átok a másik után röppent el. Kultúra, civilizáció, kereszténység, huszadik század! - és itt a Jenisszei mellett korunk e kigúnyolása, ez a förtelem, amely annyira távol van minden kultúrális vívmányunktól mint ennek a folyamnak árja az Amazonétól."

Megnézem

 

2018. 07. 16.

Maderspach Viktor: Páreng-Retyezát

Vadászataim a Déli-Kárpátokban

"Indiai hadifogságom után itthon egyre gyakrabban hallottam emlegetni Maderspach nevét. Hallottam bravúros menekülését bérces szép hazájából, Erdélyből, mikor üldözői kezéből kiverekedte magát és úttalan utakon - nyomában a bosszútól lihegő martalóchad - hagyta oda szülőföldjét, birtokát. Mikor a harcnak vége, feltűnik mint író. Egymásután jelennek meg érdekfeszítő könyvei: Menekülésem Erdélyből, Az oláhok vérnyomában, Levante, mely munkája a világot járó ember gazdag ismereteit csillogtatja. Talán még érdekesebbek vadászati cikkei. Kitűnő megfigyelő tehetségről és rendkívüli, szinte csodával határos fizikai teljesítményekről számolnak be ezek. Ez utóbbira jellemző, amit 1926 elején Afrika szívéban hallottam róla, mikor Horthy Jenővel a régiek Mons Luná-jának, Ruvenzori-nak egyik hágóján, úgy 3000 m magasban egy bambuszőserdőben ütöttük fel sátrainkat. Hidegtől dideregve a tábortűznél ültünk. A hideg és a vad hegyvidék hatása alatt Retyezátról beszélgetve, Horthy Jenő elmondta, hogy egy alkalommal a Retyezáton a vadászkalibából hajnalban kilépve, valami behavazott tömegbe botlott, amely megmozdult. Maderspach volt, aki későn éjjel érkezett és nem akarta alvó vadásztársait felébreszteni, inkább lefeküdt a kunyhó előtt. Most is, mint útépítő főmérnök, közel 6 X-el a vállán, este Mátyásföldön kerékpárra ült (nem motorosra!), reggel Szegeden már munkába áll, este pedig hozzáfog az íráshoz... Volt erdélyi vadászterületei Nagymagyarország, de talán egész Európa legpompásabb és legérdekesebb hegyvadonjai, a Páreng és Retyezát, hol vadászterületeinek határát - nem egy alkalommal az országhatáron túlra is - kedve szerint bővítette ki. Az ő színes írásaiból fájdalmasan tűnik ki, hogy mit vesztettünk Erdéllyel!..."

Megnézem

 

2018. 07. 09.

Fekete István: Köd

Halász-vadásztörténetek

Népszerű írónk novellagyűjteményében vadász-horgásztörténetek elevenednek meg előttünk a Köd lapjain keresztül. A könyv nyomonköveti az évszakok változását a természetben, januártól-decemberig. Olvasótábora főleg ifjúsági, és olvasmányos állatregényein keresztül ismerte meg az írót, de aki rajong a természetért, az állatokért-növényekért, képes belefeledkezni a természet, a táj szépségeibe, és még a vadászat is érdekli, akkor örömmel fogja olvasni ezt a könyvét Fekete Istvánnak.

Megnézem

 

2018. 07. 05.

Madách Imre: Az ember tragédiája

Drámai költemény

Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik kiemelkedő drámája, az első kiadás 1862-ben jelent meg, ami azóta számos modern feldolgozást is megért.  A drámai költemény nagy sikert aratott a hazai közönség előtt, de a környező országokban is népszerű volt. Lefordították angol, német, francia és számos egyéb nyelvre is. Természetesen a könyvpiac is profitált a mű sikeréből, több  szép kötésű, gyűjtői példány is megjelent egészen az 1900-as évek elejéig. Példányunk egy korai kiadás 1897-ből, korához képest igen jó állapotban maradt fenn az utókor számára.

"Az ember tragédiáját sürűn vetették össze Fausttal az alapeszme s pár részlet kétes rokonsága révén. Az összevetésből azonban csak az világosodhatik meg, hogy a két mű egymásnak tökéletes ellentéte. Faust az egész emberiség életét akarja megérzékiteni az egyéni lét véges határain belül: Faust maga az emberiség. Tudós, szerelmes, államférfi és művész egy személyben. Madách viszont az egész emberiség történelmébe markol, hogy megfösthesse az egyén sorsát. A zsarnok Fáraó, a lelkes Miltiádes, a kéjelgő Sergiolus, a bölcselkedő Kepler: mind maga Ádám, mind csak az egyén lelki életének egy-egy kivetitett mozzanata s képe egy-egy érzésének. És ez adja meg a kulcsot a költemény sajátszerű szerkezetéhez. Mihelyt az egyéni élet rajzaképpen fogjuk föl Madách remekét, a tarka képek szilárd foglalatba illeszkednek. S az az egyéni élet, mely a Tragédiában tükröződik, magának a költőnek az élete. Rendkivüli élet ez, melyet meggyötört az emberiség három legnagyobb problémája : a nagyság, a szerelem és a tudás. Hármas meghasonláson ment keresztül a költő s e hármas fájdalomból fakadt ki a nagyszabásu drámai költemény. Ádámot a paradicsomban látjuk először, a tudatlanság édes korszakában, a mely azonban elröppen abban a pillanatban, a mikor az emberpár eszik a tudás fájának gyümölcséből. Ez a vég kezdete. Ádám a bűn után nem gyermek többé, hanem ifjú, a ki megkezdi életét."

Megnézem

 

2018. 07. 04.

Az idegenlégió

Eredeti friss fotókkal

Az egyik leghíresebb katonai elitalakulat, a francia idegenlégió kulisszái mögé enged betekintés a könyv. Eredeti fényképfelvételekkel szemlélteti a hadseregen belüli életet, a mindennapokat. A légiót 1831-ben alapították Franciaországban, mindig a legveszélyesebb helyeken vetették be a katonákat. Sikere nem csak a kiképzés keménységéből fakad, hanem sokkal inkább a pszichikai megterhelésre fektetik a hangsúlyt a felkészítés során. A katonák lelkivilágára rendkívűl nagy nyomást helyezve teszik próbára tűrőképességüket.

Megnézem

 

2018. 07. 03.

A szépművészetek könyve - 1940.

Napi ajánlónk egy régi kiadású, vaskos, gazdagon illusztrált művészeti könyvről szól. A kor legszebb épületeit, műemlékeit, műkincseit ismerheti meg az olvasó a tartalmas kötetből. Impozáns tempomok, gyönyörű paloták, épületdíszek, utcai szobrok, híres művészek alkotásai láthatók a közel 1200 oldalon, 1210 műmellékleten. A Pesti Hírlap kiadásában 1940-ben megjelent  könyv, igen szép állapotban maradt meg az utókornak.

"A képzőművészet anyaga a tárgyi világ. Látszólag utánozza a természetet, amidőn képpé rögzíti a tájat, szoborba vési az emberi testet, de tulajdonképpen alakítja azt, arra kényszeríti, hogy olyannak lássuk, amilyennek a művész akarja. De hogy e látszólagos ellentét megvilágosuljon, hogy a műalkotás a természetnek mása legyen, s ugyanakkor sűrítése, összefoglalása, ahhoz az szükséges, hogy a művész ne csak ura legyen nyersanyagának, hanem szolgája is. Az építőmester kénytelen számolni a fa, kő, tégla vagy vas anyagi természetével, a nehézkedés, erőátvitel, egyensúly törvényeivel, amidőn fölépíti művét. A festő másként dolgozik, amikor egy emberi test részletes mását veti vászonra a műterem mesterséges világításában, s másként, amidőn egy táj képét sűríti festménnyé a levegő szórt fényeiben. Sőt más módszert kell használnia, ha olajfestékkel, mintha vízfestékkel dolgozik. A szobrász technikája szintén más, amidőn merev márványba farag, mint amikor lágy anyagba mintáz. A művész és az anyag "küzdelme" végigkíséri a művészet egész történetét. Az egyiptomi szobrász merev, zárt, mozgástól mentes szobrokat alkotott, amidőn kőbe, márványba faragott; viszont anyaga szinte kínálkozott a monumentalitásra, az elnagyolt vonalak hatáskeltésre. A részletezés, a valóság aprólékos megmintázása, ellentétes a kő fizikai tulajdonságaival, s ezért önkéntelenül is arra kényszeríti a művészt, hogy elnagyoltan, az összhatás eszközeivel dolgozzék. A ruházatot, sőt sokszor a végtagokat is egy-két egybefogott vonással ábrázolja a művész szinte jelképesen. Ha viszont agyaggal, e puha, könnyen alakítható és javítható masszával dolgozott, módja volt kialakítani a legkisebb részleteket is, műve valószerűbb, realisztikusabb lett."

Megnézem

 

2018. 07. 02.

Molnár Gábor: Kalandok a braziliai őserdőben

1. kiadás

Molnár Gábor egyike legnépszerűbb vadász-útleírás íróinknak, számtalan generáció nőtt fel a könyvein, műveit több nyelven is kiadták. A szeme világát egy  brazíliai expedíció során elveszítette, könyveit vakon írta, a legaktívabb íróink között tartották számon egészen a haláláig. Írói pályafutása 1933 -ban indult, először csak kisebb írásai jelentek meg, majd 1940-ben kiadták az első itt látható könyvét, ami manapság már csak ritkán beszerezhető az antikvár piacon.

"Idegen növényzettel már csaknem teljesen beborított korhadó fatörzsek alatt bújtunk keresztül másnap csónakjainkon az őserdőben. Amit egy dúslombú, folyondárokkal és kúszónövényekkel keresztül-kasul hálózott patakkanyarulaton átjutottunk, mintha száz és száz villanó ezüstlap csillant volna meg a vízben. Hatalmas raj fehér hal volt. Vadászkísérőim felderülő tekintete jelezte, hogy célnál vagyunk. Itt már tömegesen menekültek előlünk a halak. Juan leírásából tudtam, hogy oda kell eljutnunk, ahol a patak két összeömlő ága egyesül. Itt zuhant a vízbe valaha egy kivénhedt óriásfa, amely alatt mély ágyat vájt magának a rohanó patak sodra. Ide nem ér le az ember kíváncsi tekintete. Itt nyugszanak meg és rejtőznek el a halak. Így hallotta ezt apjától és így tudta a saját tapasztalatából. Csak azt nem tudták vadászkísérőim, hogy mint is szedjük elő onnan horog vagy szigony nélkül a halakat? Juan elbeszélte, hogy ebben a patakban a halak mind kifejlett, egy-másfél kg-os példányok. Apró alig akadt közöttük. Erről most magam is meggyőződhettem. Röviddel utóbb elénk feketedett a patak két ágának egyesülésénél a vízbe zuhant, ágas-bogas korhadó fatörzs. Vadászkísérőim tekintete felém fordult. Megtették a magukét, elhoztak ide! Rajtam a sor. Háló, szigony vagy horog nélkül kell megtöltenem kosarainkat. Fiatal fatörzset döntöttünk keresztül a patakon. Az ár nekisodorta a csónakokat. Ezek elfogták a patak medrének egész szélességét. Az egyik ülés alól előszedtem egy kis ládát és a partra vittem. A lombok és folyondárok között átgázolva, a vízbe zuhant faóriás tőszomszédságába jutottam."

Megnézem

 

2018. 06. 29.

Éble Gábor: A Károlyi grófok nagykárolyi várkastélya és pesti palotája

Eredeti kútfők nyomán

A szerzőnek több családtörténettel foglalkozó könyve is megjelent a múltban, elsősorban a Károlyi család történetét vetette papírra. Ennek nem volt más oka mint az, hogy 26 évig a Károlyi család szolgálatában állt 1875-1901-ig. Pénztáros és levéltárnok is volt egyben a családnál, munkáját 1875-ben Parándon kezdte Károlyi Györgynél, előtte jogot tanult a pesti egyetemen. Történetírói tevékenysége mellett, számos verset is írt.

"Ez ősi fészek első keletkezése az ajoukori daliás idők homályában vész el. Akkor szerzi a vitéz Kaplyon nemzetség a legtöbb kiváltságot, birtokot s ekkor oszlik föl családokra, jószágáról új nevet vevén föl. András fia Simon volt az első, ki a Károlyi birtokról nevezte magát egykorú oklevelekben <de Karul>, vagyis Károlyinak. Irott tanuság erről 1335-ből, tehát Róbert Károly idejéből maradt fönn. A nagykárolyi várkastélyt egy későbbi unoka: Károlyi Lancz László építette Korvin Mátyás király alatt 1482-ben. A családi codex szerint az építkezést Szathmár vármegye rendei megakadályozni törekedtek; óvást is emeltek az ellen, hogy Károlyi Lancz László körülbástyázott várat emelhessen magának a vármegye területén. Ez a bizalmatlan, ellenszenves magatartás a rendek részéről magyarázatot talál abban, hogy a Károlyi nemzetség tagjai az Anjouk, Luxemburgok, Jaggelók és Hunyadiak korán végig katonás, erőszakos természetükkel az egész országrész szemében félelmesek voltak. A királyok táboraiban rettegett kardjuktól az ellenség; de békekötés után volt oka rettegni tőlük a környék nemességének is, mert azzal folyvást hadilábon álltak, s a kölcsönös birtokháborítás, kereseti igények miatt száz éveken át pörlekedtek. A király megbecsülte bennük a hős katonát, a trónért vérét ontó daliát, új donatiókkal gyarapítván a családi vagyont; de osztályosaik sorában annál több irigyük, haragosuk, ellenségük akadt. Bizonynyal ez az oka, hogy közhivatalt a középkor végeig nem igen viseltek. A közbizalmat nem keresvén, nem is bírták a megyei rendeknél. Ezek megfontolása után érthető, hogy szathmár vármegye gyanakvó szemmel nézte a Károlyi vár, voltaképpen csak kőház falainak alapozását, attól tartván, hogy az új sasfészek a várúr offensiv természetét még hatalmaskodóbbá s ellene a védekezést, visszatorlást sokkal nehezebbé teendi."

Megnézem

 

2018. 06. 27.

Bellon Tibor: A Tisza néprajza

Ártéri gazdálkodás a Tiszai Alföldön

A könyv tudományos megközelítésben, de mégis olvasmányosan tárja elénk a Tisza múltját. A régi idők világát, az ártereket, a Tiszát körülölelő tájat és annak élővilágát ismerhetjük meg a könyvből, ami nem csak a néprajz iránt érdeklődőknek lehet érdekes olvasmány. A közgazdász, a történész, a nyelvész, a pszichológus egyaránt talál benne kedvére való részt, hiszen Magyarország gyarapodásának forrásai, a régi idők emberének nyelvteremtő fantáziája, a történelmi helyszínek, valamint a tiszai ember kapcsolatrendszeréről egyaránt képet kap az olvasó a könyv lapjain keresztül.

"Európának nincs még egy olyan tája, amelyik ennyire egységes természetföldrajzi, ökológiai és gazdasági rendszert képezne, mint a Kárpát-medence. A Duna átfolyik rajta, egy-két folyó töri csak át a Kárpátokat (pl. Dunajec, Olt), a többi a medence belsejébe tart. Sajátossága, hogy a havasok bővizű, sebes patakjai, folyói az Alföldre érve meglassúdnak, hatalmas kanyarokat leírva méltóságteljesen hömpölyögnek a síkvidékeken, áradáskor iszapterhüket lerakják, folyamatosan töltik fel a medencét. A Tiszának ebben meghatározó szerepe van. A Kárpátok havas koszorúi, erdőborította hegyei szelíd dombokká válnak, úgy simulnak bele az Alföld sík világába. A táji eltéréseket a gazdaság kiegyenlítette. A Tisza vízgyűjtő területei révén - a honfoglalás előtt és után is - eltérő adottságú tájakat, eltérő gazdasági kondíciójú területeket és népcsoportokat segített élethez jutni. A tiszántúli ember életnek mondja a megtermelt gabonát, az aratást élet takarásnak. A hagyomány megőrizte, hogy Péter-Pál napja táján, aratás kezdetekor a tiszai révek fehérlettek az ünneplő vászonruhába öltözött hegyvidéki aratóktól.  - Mert a Tisza-mente mindig is sok nép befogadó térsége volt. A forrásvidéken nehéz életű ruszin erdőmunkásokat foglalkoztattak, mokány lovaikkal, ökreikkel nagy szakértelemmel, bátorsággal hordták le a meredek hegyoldalakról a csendes vizekre a kidöntött szálfákat, ahol román, magyar tutajosok rakták fel a sótömböket, hogy a tárkányi, tokaji, szolnoki sóraktárakba fuvarozzák, majd onnan a Kárpát-medence minden zugába, sőt messzi országokba is eljusson a nélkülözhetetlen ásvány."

Megnézem

 

2018. 06. 26.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról

Csörgey Titusz képeivel

Herman Ottó egyike leghíresebb magyar természetkutatóinknak, aki az ornitológia, zoológia, régészet, és a néprajzkutatás területén is sokat tett hazánk tudományos fejlődéséért. Számtalan tudományos könyve és cikke jelent meg élete során, leghíresebb munkái közé tartozik az itt látható ritka 1.kiadású ornitológiai könyv is. De a halászat, halgazdaság, arachnológia (pókfélék) és a néprajztudomány témakörében is nagy sikerű könyveket írt. A madarak hasznáról és káráról könyve olyan nagy népszerűségnek örvendett annak idején, hogy további kiadások is napvilágot láttak 1901 és 1914 között.

"Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordúl meg az, hogy a földmívelő kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen bánjék az ég madaraival. Indúljunk tehát példabeszédből és lássuk, hogy ez mire oktat? Azt mondja a magyar példabeszéd: Ezer varjú ellen elég egy kő. Tiszta igazság. Egy kőhajintástól felriad a fekete sereg és tova száll. Ha a madár kártételben van, ha megszállotta a zsenge kukoriczát, bizony tíz követ sem sajnál az ember tőle: riasztja, a mint birja. De megváltozik ám a sor, mihelyt a szántás ideje elkövetkezett. Ekkor ugyanaz a varjúmadár másokkal is kedves társa a szántóvető embernek, mert hasznos munkát végez oly szorgalommal, a minő éppen csak madártól telik. Úgy, a mint az eke vasa belehasít az anyaföldbe és szép sorban fordítja a rögöt, a varjú, a csóka, de még a tolvaj szarka is az eke nyomán halad; okosságtól fénylő szemmel kilesik ezek a csimazt, a kukaczot: nincs az a pajod, a mely kikerülné a madár figyelmét; ide is vág, oda is vág és megszedi a begyét a szántóvető legnagyobb ellenségeivel: a bogársággal, mely csimaz, pajod, kukacz alakjában vájkál, de nyugszik is a földben, hogy a mikor ideje megjött, kibujjék s folytassa életének pályáját, melynek javarésze kártétel. Ezt a madármunkát mutatja első képünk: a szántóvető és a madár. A mikor a bogárságnak járása van, a mikor az egér felszaporodott, akkor az eke vasa tömérdek eleven, káros, de jó madáreledelt fordít ki: ilyenkor nem egy, nem is két, hanem akár száz varjú, csóka szállja meg a barázdát, hogy felszedegesse a kártevők sokaságát, így tiszta hasznot hajtson az embernek. Nem is nyúl az akkoron a kőhöz! Ebben nyilatkozik meg a nép bölcsessége."

Megnézem

 

2018. 06. 25.

Zboray Ernő: Tizenöt év Jáva szigetén

A szerző a  trianoni döntés után, Jáva szigetére költözött, ahol a sziget ültetvényein mint felügyelő és adminisztrátor dolgozott. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta új hazája élővilágát, kultúráját, de rendszeresen publikált a magyar lapokban is. Az itt eltöltött termékeny időszak gyümölcse ez a könyv, amiben a szerző saját, eredeti fényképfelvételeivel illusztrálva osztja meg az olvasóval Jáva szigetén töltött tapasztalatait, élményeit.

"Ha háromszáz évvel ezelőtt valaki Jáva szigetére akart utazni, akkor végrendeletet csinált, elbúcsúzott hozzátartozóitól, testét-lelkét az Istennek ajánlotta és felült a Kelet Indiai Társaság egyik vitorlás hajójára, amely szerencsés esetben hét-nyolc hónap mulva ki is kötött Jáva partjain. De eltartott az út néha egy évig is, különösen, ha Afrika déli partjain a Jóreménység foka körül erős szelek fujdogáltak, vagy ha az Indiai Óceánon szélcsendes idő volt. Régi útleírásokban, holland és spanyol hajósok feljegyzéseiben, hátborzongató történeteket olvashatunk egy-egy utazásról. A Kelet Indiai Társaság, a világhírű Oost Indische Compagnie hajói, a borzalmasabbnál borzalmasabb eseményeket élték át. A vitroláshajók korában sohasem egy hajó indult el a távol keleti vizekre, hanem legalább három, de néha öt-hat is egyszerre. Elől ment a vezérhajó, utána a kísérő hajók. Spanyolország partjai körül rendszerint már szétverte a vihar a hajókat. A látóhatárról egy vagy két hajó már eltünt, senki nem tudott a sorsáról semmit. A vezérhajó befutott valamelyik kikötőbe, ott várta be elszéledt társait. Néha megérkeztek, néha nem. Vagy örökre eltüntek már az út elején. Ha megjöttek, akkor megint elindult a kis flotta. Pár napig együtt úsztak, azután ha vihar jött, megint szétverődtek. A Jóreménység foka még mai napig is a legveszedelmesebb része a világtengereknek. Az évszázadok során sok száz hajó lelte itt sírját a hullámokban. Ha sikerült körülhajózni a Fokföldet, akkor jött a hosszú hosszú út az Indiai Óceánon. Itt már legtöbbször kevés volt az ivóvíz, a tartályokban már csak bűzös, poshadt lé lötyögött. A friss élelmiszerek, zöldség, hús, gyümölcs elfogytak. Szárított halon, kukacos liszten, kukoricakásán élt az egész hajó."

Megnézem

 

2018. 06. 23.

Fekete István: Zsellérek

1940-es kiadás

Ma 48 év hunyt el Fekete István író, költő, minden idők legolvasottabb magyar írója Jókai Mór mellett. Írásaiból sokszor kiérződött az antikommunizmus, antiliberalizmus, így a korabeli párt irodalmi vezetése nem nézte jó szemmel írói tevékenységét. Próbálták lekicsinyíteni, elhallgatni és ifjúsági regényírónak titulálni. Legismertebb művei a Zsellérek", a koppányi aga testamentuma, valamint számos ifjúsági és állatregény írója is volt mint pl. tüskevár, téli berek, Kele, Vuk, Lutra amelyekből mindig kiérződött a természet és az állatok, növények iránti rajongása.

"Másnap bódultan ébredtem. Az óra szokatlan ketyegése nehezen talált utat öntudatomba. De aztán kinyitottam a szemem és úgy éreztem, mintha egy kéthónapos vasárnap kezdődne. Jól van minden. Kilencre megyek Laciékhoz. Gonddal öltözködtem. Sohse voltam Tiszttartóéknál. A bolthajtásos nagy kapubejárat alatt úgy koppantak a lépteim, mint a templomban. Balra nyitott ajtó, azontúl pirosszőnyeges hosszú folyosó. Itt már csendesen jártam. A folyosó végén négyszögletes üveges veranda. Megtorpantam. Ott ült Laci mamája. Törékeny, magas asszony. Azt mondják, beteges. Lassabban lépegettem, de azért csak oda kellett érnem... Meghajtottam magam, mint az iskolában és halkan köszöntem. Aztán kezet csókoltam. Fáradt, árnyékos szemekkel nézett rám, de olyan kedvesen, hogy egyszerre megtaláltam magam. - Igen. Zsellér Péter elsős vagyok - válaszoltam. - Másodikos... - Igen. Jövőre másodikos. - Reggelizett már? - Igen, reggeliztem. A nap  keményen besütött az ablakon. A kőkockán egy légy rebbent fel minden pillanatban, aztán újra visszaszállt  helyére és szárnyait emelgette. Jól megnéztem, mert ez volt az első eset életemben, amikor nem tegeztek. Laci kis huga jött be ekkor. Jól megnézett és úgy ment anyjához, hogy a szeme állandóan rajtam volt. - Ez a fiú, Laci barátja. Köszönj neki, Jutka! - Jóreggelt kívánok! - és tovább nézett. Laci csak ekkor robogott be. Nem sok maradásunk volt aztán a lakásban. Kertjük akkora volt, hogy végét sem lehetett látni és mire mindent megnéztünk, már dél volt."

Megnézem

 

2018. 06. 22.

Heller Ágost: Az időjárás

Több idevágó munka nyomán

A szerző mint a MTA tagja, elismert fizikus és tudománytörténész. Számos tudományos, és ismeretterjesztő értekezés fűződik a nevéhez. Részt vett a Pallas Nagy lexikona szerkesztésében, ezen belül is a matematika, fizika, csillagászat témakörök írásában.

"Földünket mindenfelől légburok veszi egyaránt körül: a légkör vagyis az atmoszféra, ez a fejünk fölött ismeretlen magasságig terjedő légóczeán, melynek fenekén élünk. Szervezetünk úgy van alkotva, hogy e légtenger alsóbb rétegeiből ki nem bontakozhatunk. Ha magas hegyre emelkedünk, vagy léghajón felszállunk, aránylag már csekély magasságban elérjük azt a határt, melyet büntetlenül el nem hagyhatunk, s melyen túl emelkedve, szervezetünk épségben maradását kockáztatjuk. Évezredeken át hitték, hogy a levegő egyszerű test, egyike annak az Empedokles-féle négy elemnek(tűz, levegő, víz és föld), melyből az egész Földet alkotva képzelték. Ma tudjuk már, hogy a levegő nem egyszerű, hanem összetett test, a két gáznemű testnek, az oxigénnek és a nitrogénnek a keveréke. Eme lényeges alkatrészeken kívül még egyéb gáznemű testek is vannak benne, melyek különböző helyeken és időben egymástól igen elütő mennyiségeben fordulnak elő. Ilyen anyagok különösen: a vízgőz és a szénsav. A levegő vízgőztartalma legföljebb ha 3-4 százalékra emelkedik, rendesen jóval kevesebbre rúg. A szénsavtartalom sokkal csekélyebb, 3 és 80 tízezredrész között ingadozván. Azonkívül találjuk a légkörben még az ammoniák és salétromsav nyomait is. Számos kísérletből kitünt, hogy a levegő rendes alkatrészeinek térviszonya megközelítőleg a következő: 21 térrész oxigénre 79 térrész nitrogén jut. A levegő változó alkatrészeinek mennyisége külömböző helyeken és időben - mint már említettük - külömböző. Már SAUSSURE találja, hogy a Genfi-tó felett levő levegő kevesebb szénsavat foglal magában, mint a szárazföld felett felfogott levegő; a városban nappal több szénsavat talált, mint éjjel."

Megnézem

 

2018. 06. 21.

Lakatos Károly: Magyarország orvmadárfaunája

Vadászati résszel

Lakatos Károly könyvei manapság már csak könyvárveréseken bukkannak fel elvétve, a gyűjtök egymással versenyezve licitálnak egy-egy ritka példányért. A szerző ornitológus, képzett vadászmester-erdész, valamint elismert kutyatenyésztő is volt. Könyveiben többek között magyarország ragadozómadarairól, a vadászatról, vadászbabonákról,  az erdei szalonka és a császármadár vadászatáról is írt.  Érdekes, hogy szakmai tudását külföldön, különösen angliában sokkal jobban elismerték mint nálunk, valamint szakmai és szépirodalmi írásai is nagy sikert arattak. A neves Field magazin például rendszeresen közölte tudományos és vadászattal kapcsolatos írásait. A szerző itt szereplő könyve 1910-ben jelent meg, részletesen bemutatva nappali és éjjeli ragadozó madarainkat, külön vadászati résszel is kiegészítve.

"A magyar orvmadárfauna kibuvárolása és tanulmányozása céljából összejártam hazánknak minden ornithologiailag nevezetesebb vidékét Erdély vadregényes bérceivel együtt, s ahol csak lehetett és érdemesnek mutatkozott, a magángyüjtemények-és iskolai természetrajzi muzeumoknak is szenteltem időt a tudományos vizsgálódás szempontjából; majd pedig ismereteim s látóköröm bővitése végett összejártam a Balkán nagyrészét, Románia magyar határvidékét stb., amelyek nem felületes, mint a magyar ember mondani szokta: "kutyafuttában" való kószálások valának, hanem igenis valóságos tanulmányutak. - Tóth Vilmos és Sztáray István gróf, osztr. magyar bukaresti konzulátusi titkárok, kedves barátaim és madarászpajtásaimmal pedig három izben is végig utaztuk a Dunát és folyóvidékét egy motoros csolnakon - egészen le, a Duna deltájáig (a Fekete-tengerig), a Dobrudzsát is utazási programunkba véve s mindenütt gyüjtögetve a tudomány szempontjából becscsel biró megfigyelési adatokat és hozzáférhető tanulmány-trofeákat. Végül a többek közt Bogdanow, nagy hirü orosz ornithologus, különben kedves rokonom és barátom társaságában a Kaukázus bércei közé is eljutottam. Jártomban-keltemben mindenütt a tudomány érdekeit tartva szem előtt - s ime, jelenben az orvmadarakat illetőleg, e kötetben (dióhéjban) beszámolok azokkal az eredményekkel, melyeket az idők sorján felgyülemlett halmozatból hazám faunasztikáját érdeklőleg, közrebocsájtani jónak láttam, s ha ezáltal hazánk tudományos érdekeinek előbbre viteléhez csak egy porszemnyivel is hozzájárulnom sikerült, nehéz, de édes fáradalmaimért bőven megjutalmazva érzem magamat."

Megnézem

 

2018. 06. 20.

Révai nagy lexikona 1-19.+kiegészítő kötet

Hasonmás kiadás

 Az 1911-ben megjelent eredeti kiadás a Pallas Nagy Lexikona utódjaként került ismét forgalomba. Miután a Pallas Rt. csődbe ment és a jogokat átadta a legnagyobb hitelezőjének a Révai Részvénytársaságnak, a vezérigazgató Révay Mór János vezetésével 1910-ben elkezdődtek a monumentális munka 1 kötetének munkálatai, ami 21 kötetben jelent meg végül, az utolsó 1935-ben. A Babits kiadó gondozásában 1995-ben ismét kiadták az eredeti kiadás mind a 21 kötetét.

Megnézem

 

2018. 06. 19.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Hasonmás kiadás

 A szerző székelyföldi népi író, néprajz kutató-gyűjtő 1868-ban megjelent műve, mind a mai napig számon tartott forrásmunka. Orbán Balázs lelkiismeretes gyűjtőmunkájának, valamint könyvtári és levéltári kutatásainak köszönhetően, egy rendkívül gazdag dokumentumagyag került bele az eredetileg 6 kötetben megjelent sorozatba. Végig gyönyörű fametszetekkel illusztrálva mutatja be a kor tárgyi néprajzi, és építészeti alkotásait, amelyek jelentős része azóta elpusztult.

"E munka hat kötetből áll. Öt azokból az öt székelyszéket, a hatodik a Barczaságot tárgyalja, főtekintettel az azt lakó magyarságra. Mindenik kötethez a szöveget felvilágosító számos kép-és alaprajz van csatolva, melyeket én magam fényképi uton állítottam elő. Fő igyekezetem oda volt irányozva, hogy a vizsgálódásom alatti területnek történeti, népéleti, régészeti s tájirati hű leirását adjam; de mivel czélom nem az volt, hogy csak szaktudósok számára irjak, kerülni igyekeztem az abstract irányt és a szakirodalmi merevséget, sőt az előforduló ily szárazabb leirásokat is igyekeztem a lehetőleg vonzó és élvezhető alakba önteni, főként azért, hogy az ily komolyabb irányu olvasmányt is megkedveltessem a nagyobb olvasóközönséggel. Ez a törekvés választatta vélem a könnyebb és élvezhetőbb elbeszélési modort. Leirásomban nem ragaszkodtam szigoruan a politikai határokhoz, hanem inkább a természetes vonalakat vettem fel, s azért itt ott kitéréseim által foglalásokat is teszek, remélve, hogy a szellemi téren tett ily "határsértésekért" neheztelést vonni magamra nem fogok. Még némely dolgokra nézve kell igazolnom magamat. E munka nemzetünk elnyomatásának gyászos korszakában iratott, s ha sok helyt a hazafias fájdalom szavakban nyilvánul, az semmi esetre sem illetheti mostani alkotmányos nemzeti kormányunkat, hanem azon letünt kormányrendszert, mely nemzetünk temetőjévé igyekezett átváltoztatni e szép hazát, s ha itt ott a hazafias feljajdulás és történészi, roszalás bus hangjai bemaradtak, azok ezen kárhozatos rendszer emlékét sujtolják az örök igazságnak elferdithetetlen itéletével, s benhagyattak azért, hogy azon kor fájdalmas behatásának emlékét fenntartsák az utódok számára, hogy azok becsülni s szivök vérével is megvédeni tudják azon alkotmányt, melynek kivivásában és kiérdemlésében annyit szenvedénk."

Megnézem

 

2018. 06. 18.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai

Nyitra vármegye

 A 26 kötetes vármegye monográfia egyik becses darabja ez a kötet. A szerző Borovszky Samu végig aktív szerepet vállalt a sorozat köteteinek szerkesztésében, egyedül a Somogy vármegye összeállításában nem tudott részt venni halála miatt. Minden kötet páratlanul gazdag illusztrációs anyaggal szemléltetve mutatja be a korabeli vármegyék lakosságát, mezőgazdaságát, iparát, kultúráját, állat-és növényvilágát, közigazgatását, és a helyi nemesi családokat.

Megnézem

 

2018. 06. 15.

Jacques Bosser-Guillaume De Laubier: A világ legszebb könyvtárai

ö

 A gyönyörű képesalbum, végig színes fotókkal illusztrálva mutatja be az olvasónak a világ 30 nevezetes könyvtárát, mint a szentpétervári Orosz Nemzeti, a cambridge-i Trinity Collage, és a washingtoni Kongresszusi könyvtárakat is.... Külön öröm, hogy a könyvben helyett kapott még az Országos Széchenyi Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár, valamint a debreceni, keszthelyi, sárospataki és zirci könyvtár ritkaságai is bemutatásra kerülntek.

"Milyen is lesz a jövő könyvtára? Egy nemzeti szolgáltató központként képzeljük el, ami európaivá, végül egyetemessé bővül, amelyben mindenki "olvasó" lehet, ki sem kell tennie a lábát hazulról. Talán még azok a lenyűgöző olvasótermek is feleslegessé  válnak, amelyekbe annyi egyetemista, kutató, író és tudós járt - néha egyszerre több is - évszázadokon át...Legyen mégoly kecsegtető is a jövő, néhányan biztos nosztálgiát érzünk majd. Ez a kiadvány harmincat mutat be a világ legszebb könyvtáraiból. Azok, akik életre hívták, akik megépítették és berendezték őket, meg voltak győződve a tudás megőrzésének és továbbadásának fontosságáról. Szerzetesek, abbék, királyok, hercegek, egyetemi oktatók, mecénások... mind-mind feleltek a nyugati világ szellemi kihívásaira, azaz hozzájárultak ahhoz, hogy azzá lettünk, amik most vagyunk - már csak ezért is köszönetet és hálát érdemelnek. Az alábbi anekdota, melyet Nicholas Basbanes hagyott ránk, aki két kiváló munkát is írt a könyvek szeretetéről (A Gentle Madness és a Patience and Fortitude címűeket), azt a csodálatot közvetíti, egészen bensőségesen, amelyet egy könyvtár ébreszt a látogatójában már hosszú évszázadok óta. Ez az album is hasonlóra vállalkozik. 1995-ben Basbanes egy 1914-ben eltűnt, háromkötetes munka után kutatott a Samuel Pepys Könyvtár katalógusában. Elvetődött a bostoni Athenaeumba, és a pincében rábukkant az elkallódott kiadványokra. A köteteket soha nem forgatta olvasó, és az olvasójegy tanúsága szerint soha nem kölcsönözték ki őket. "Vajon kinek rendelhették meg ezeket a könyveket 85 évvel ezelőtt?" - gondolkodott hangosan Basbanes. A könyvtáros meghallotta a kérdést, és így válaszolt: "Hát Önnek, Mr Basbanes."

Megnézem

 

2018. 06. 14.

Almásy László: Autóval Szudánba

Első autó utazás a Nílus mentén - Vadászatok angol-egyiptomi Szudánban

 Almásy László a Steyr autógyár megbízásából Alexandriából, végig a Nílus folyó mentén csupa járatlan utakon átkelt, és felfedezte a Líbiai és a Núbiai-sivatag addig ismeretlen részeit, közel 3000 km-t autózva négy keréken, Gróf Esterházy Antal társaságában.

"Esterházy Antal herceg 1926 telén egyik sí-kirándulásunk alkalmával említette nekem, hogy szeretne valahova melegebb vidékre utazni. Egyiptomot ajánlottam neki és ez a rövid beszélgetés volt utazásunk kezdeményezése. Másnap már komoly formát öltött az ötlet, és mivel mindketten szenvedélyes automobilisták vagyunk, mi sem volt természetesebb, minthogy Antal meghívására, hogy kísérjem el Egyiptomba, azzal válaszoltam, hogy ha automobiltúráról volna szó, szívesen elmennék. Az így megszületett gondolatot már nem is akartuk elvetni. Néhány nap mulva már mindenfelé tudakozódtunk az ilyen utazás lehetőségei felől, s mivel ugyancsak szenvedélyes vadászok vagyunk, szerettük volna a kirándulást az afrikai nagy-vadak vadászatával is összekapcsolni. A Középafrikában május havában kezdődő esős időszak közelsége miatt gyors cselekvésre határoztuk el magunkat. Első beszélgetésünk 1926 februáris 8-án történt és már a februárius 19-én Triesztből Alexandriába induló hajóra jegyet váltottunk. Formális előkészületről tehát szó sem lehetett. A vízumok és triptique-ek beszerzésén kívül csak a legszükségesebb útipoggyászról gondoskodtunk azzal, hogy majd minden további felszerelést helyben szerzünk be. A gépkocsi megválasztásán egy pillanatig sem gondolkoztunk. Mindketten jól ismertük az osztrák Steyr-Művek megbízható túragépeit, azért ilyen, 12/50 lóerős hathengeres kocsival indultunk. Ez a gép korántsem volt új, már sok ezer kilómétert tett meg nehéz szolgálatban, mechanikai előkészítésére pedig nem volt időnk. A gyár előzékenységéből módunkban volt a legszükségesebb pótalkatrészek összeválogatása, de erre is alig maradt egy teljes napi időm."

Megnézem

 

2018. 06. 13.

Berzeviczy Albert: Itália

Úti rajzok és tanulmányok

 Berzeviczy Albert könyve szép díszkötésben, gazdag képanyaggal jelent meg először  1899-ben. Népszerűségét bizonyítja, hogy még további kiadások is napvilágot láttak egészen a húszas évek közepéig.

Megnézem

 

2018. 06. 12.

Erdély 1904-2011.

A Magyar Történelmi Társulat szerkesztése alapján              

Művelődéstörténetünk egyik legjelentősebb kiadása, a könyv 1940-ben a 2. bécsi döntés alkalmából kiadott 1. kiadás újranyomása.

Megnézem


Katie Price: Angel

Samu és barátai

Mandics György: Temesvári golgota I-III.

Szántó György: Stradivari

80 év Isten tenyerén-Megtartó szeretettel Molnár V. Józsefnek

Kovács József-Takács Gábor-Takács Miklós: Analízis - 2007.

Pénzes Bethen-Tölg István: Horgászoknak halainkról

Természettudományi közlöny 1898.

Dr. Sarah Brewer: Az emberi test - Bevezetés az emberi anatómiába

Minden órám-Kölcsey Ferenc válogatott művei

Art and History Luxor: Karnak-the Valley of the Kings

Ivan Kratt: Rideg part

Vass Virág: Sokszor csókol, India!

Graham Hurley: Hétvégi gyilkosság

Hanna Jaacks: A tökéletes kötés iskolája

A magyarországi művészet története I-II.

Dr. Mágocsy-Dietz Sándor: A növények táplálkozása-Tekintettel a gazdasági növényekre

Az Európai Unió polgári eljárásjoga

Dolák-Saly Róbert: Madáretető

Márai Sándor: Eszter hagyatéka