Méliusz Antikvárium Antik könyvek, használt könyvek, régikönyvek

 

Napi ajánlatunk

 

 

2019. 11. 04.

Philip Roth: Sabbath színháza

philip roth, sabbath színháza

"Inkább az a kérdés, hogy nem tehettem volna meg. -Nem tudtál ellenállni neki. Micsoda fura fogalmazás! Hogy jön ide az ellenállás? Ez termodinamika. A hőség, mint az energia egyik formája, és hatása az anyag molekuláira. Én hatvannégy éves vagyok, ő tizenkilenc. Csak természetes. Norman pontosan az elegancia ama finom ínyencének öltözött, aki volt: kétsoros fehér csíkos öltöny, gesztenyebarna selyem nyakkendő, hozzáillő zsebkendő, halványkék ing, zsebén NIC-monogrammal. Tisztán megmutatkozott nem csekély mérvű méltósága, és nemcsak egyszerűen a ruhákban, de a jellegzetes arcban is, a szelíd sötét szemű, szikár, hosszú, intelligens arcban, meg a sikkesen tar koponyában. Az, hogy még Sabbathnál is kevesebb haja volt, csak ezerszerte vonzóbbá tette. Haj nélkül, leplezetlenük kitetszett, milyen elme rejlik a koponyában, mennyi érzékenység, türelem, éles ész, logika. És férfias koponya volt, elegánsan esztergált, mégis már-már fennhéjázón határozott, finomságában semmi sem utalt akaratgyöngeségre. Igen, az egész alak az emberiség jobbik énjének eszményeit és aggályait árasztotta, Sabbath könnyen hihette volna, hogy az iroda, ahová Normant nemsokára elrepíti a limuzin, még egy színházi producerénél is magasztosabb célkitűzések szentélye. Laikus átszellemültség, az áradt az egész alakból, talán mindőjük, az összes producer, ügynök, sztárügyvéd attól árad. A szabójuk az üzlet zsidó bíbornokaivá szabja őket. Egen, ahogy most belegondolok, nagyon hasonlítanak is azokra az óberhóhemekre, akik körül hemzsegik a pápát. Fel nem tételeznéd, hogy a wurlitzerügynök, aki állta a számlát, félig-meddig a maffiával seftelt. Nem is kell feltételezned."

Megnézem:

 

2019. 11. 03.

Vieszt Zoltán: Csak úgy a föld körül

vieszt zoltán, csak úgy a föld körül

"A Csendes-óceán kétségtelenül megérdemli a nevét. Az év legnagyobb részében csendesebb, mint akár az Atlanti, akár az Indiai-óceán. De ha egyszer megdühödik, veszedelmesebb bármelyiknél. Körülbelül az északi szélesség negyvenkettedik és a nyugati hosszúság százhatvanadig fokán járt a Harpagon, amikor véget én az addigi szép idő, és a szél egyre erősebb, a hullámok pedig nagyobbak lettek. Nem hirtelen -csak szép lassan, alig észrevehetően. Amikor egy este nyolc órakor lefeküdtem a közös kabinban, még nem tartoztunk szükségesnek becsukni a kabin két kerek ablakát. A hajó dülöngélt jobbra, balra, mint a részeg ember, de az ablakig még nem csaptak föl a hullámok. A kabin hat vaságya közül kettő a hajó oldalával párhuzamosan, az ablakok előtt állt egymás fölött, kettő-kettő pedig erre merőlegesen a két fal mellett. A hajó hossztengelyével párhuzamos ágyak előnye, hogyha a hajó dülöngél is, az alvó feje és lába nagyjából egy szinten marad, viszont kigurulhat az ágyból. Az én ágyam merőleges volt, tehát hol a fejem, hol a lábam került közelebb a mennyországhoz. Így bizony nagyon nehéz aludni, és hamar fejfájást is kaphat az ember. Alattam ott zúgott a hajó csavarja. Máskor szép, egyenletes, az óra ketyegéséhez hasonló zúgás, amely nagyszerűen álomba ringat, most azonban ez is zavart.Egyszer kiemelkedett a hajó fara a vízból, úgy, hogy a csavar csak a levegőt vágta, és akkor semmit sem lehetett hallani. Majd visszazuhant a vízbe, mire teljes erővel belevágott a csendbe a csavar által fölvert víz zaja. Nehezen aludtam el, de fáradt voltam, hát mégis sikerült valahogyan."

Megnézem:

 

2019. 11. 02.

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai I-II.

márai sándor, egy polgár vallomásai

"Lassan járt, óvatosan emelte kezét is, szótagolva beszélt, lénye gyanakvó elővigyázatot árult el, igazán a nagyon nemes porcelán képzetét keltette, szinte félelemmel pillantottam reá, ha leült, vagy járás közben odaért valamihez, hátha összetörik ... Kresz matematikus volt és beteg; úgy értem, semmi mással nem foglalkozott, csak matematikával és betegségével; az iskola feladatai, a gyermekkor szórakozásai, környezete, játékaink, mindez csak másodrendűen érdekelte. Vérzékenységben, hämophiliában szenvedett; betegségéről oly tárgyilagosan, szakszerűen beszélt, kissé fontoskodva, idegen műszavakkal tűzdelve meg előadását, mint egy eminens fiatal orvos beszélhet egy harmadik személy nyavalyájáról. Semmi más nem érdekelte, csak a hämophilia; eseteket idézett az irodalomból, tudta, hogy Zola nagy regényciklusának, a Rougon-Maquart-nak egyik gyermekhőse senyvedett ebben a betegségben; komolyan, tragikus hangsúly nélkül, tárgyilagosan és szíves készséggel magyarázta a nap minden órájában a vérzékenység tüneteit, gyógymódját, az ő esetének komolyságát. Ez a betegség elkülönítette Kreszt az osztálytól, a köznapi élet feladatait inkább csak magánszorgalomból ismerte még el magára kötelezőnek. Hunyorgó, gyulladt szemekkel, végtelenül komolyan pillantott mindenre. Kresz soha nem sietett; élet és halál között sétált, megfontoltan, tudatosan, mint aki nagyon ráér mindenre. Később észrevettem, hogy nem éppen gyöngéd részvét, homályos és hirtelen kerekedett indulat késztette akkor első este közeledésre; egyszerűen társat keresett, megértő és szorgalmas társat, kinek tudtára adhat néhány alapvető régi s néhány finomabb, újabb részletet betegségéről, melyet állandóan úgy szemlélt, mint a világegyetem, s az emberiség egyik központi kérdését. Ez a tárgyilagos önzés teljesen elfoglalta. Panaszaimat, véleményemet komolyan s személytelen érdeklődéssel hallgatta meg, mint a felnőtt a gyermek panaszait."

Megnézem:

 

2019. 11. 01.

Müller péter, Popper Péter, Révai Gábor: Mesterek

müller péter, popper péter, révai gábor, mesterek

"Igen, van. A francia enciklopédisták, a középkor utáni humanizmus, a felvilágosodás, a reneszánsz nyomán életre kelt az európai kultúrában az a hit, hogy a világ racionálisan megérthető és megmagyarázható. A racionalitás képviselője pedig a tudomány. Ez a nagy racionalitás azután szült egy mítoszt, tulajdonképpen messianisztikus szereppel ruházta fel a tudományt. Azt hitték, hogy a tudomány meg fog minket váltani kollektív és egyéni bajainktól, csak idő kérdése. Az I. világháborútól kezdve ez a mítosz kezdett repedezni, majd összeomlott, mert kiderült, hogy a tudomány nagyon kétélű dolog. Mert egyrészt segít életben maradni, de másrészt segít meghalni is. A tudomány nyugodtan kiszolgál totális rendszereket, az emberirtás nagyüzemi módjait, áttöri a kozmikus sugárzástól védő ózonpajzsot, tönkreteszi a természetet. Már annyi a pszichológus, hogy ha egyet köp az ember, biztos, hogy pszichológust talál, de a kapcsolatok nem lettek se boldogabbak, se tartósabbak. A tudomány individuális és társadalmi szinten egyaránt megbukott messianisztikus szerepével, és az emberiség nem tudja elviselni a messiás elvesztését. Az apokaliptikus érzés abból fakad, hogy nincs helyette más, valamennyiünket el fog vinni az ördög. Nincs helyette más, csak gyenge próbálkozások az ősi gyökerekhez, a kereszténységhez, a zsidósághoz vagy a keleti egyházakhoz való visszatérésre, vagy a csodavárás, a kézrátétel, fényátadás, ami már hiszékenység és nem hit."

Megnézem:

 

2019. 10. 31.

Kampis Antal: A magyar művészet a XIX. századig

kampis antal, a magyar művészet a XIX századig

"De erőteljesebbé vált ez a francia hatás a XIII. század első felében. A vértesszentkereszti apátsági templom rendkívül nemes munkált kőfalai, háromkaréjos fő szentélye, rendkívül dús, alakos és díszítményes faragványai (állat- és emberalakos, növényelemekből szerkesztett oszlop-, pillérfők, boltozati zárókövek stb.), kereszthajója és négyzettornya francia építésvezetőt sejtet. Ma már, sajnos, ennek is csak romjai állanak a helyükön. Faragványainak nagy része Tatán és Múzeumban és az ottani park romantikus műromjába építve látható. További nagyszabású rendi templomok egészítik ki a XII, XIII század összefolyó évtizedeiben emelt épületek sorát. Eddig szinte kizárólag a bencések monostorai és templomai uralkodtak az országban. 1182-től (a zirci monostor alapításának éve) azonban eleven ütemben terjeszkedett a ciszterci, 1190-től a premontrei rend is. Mindkettő a francia román stílusú építőművészet körében érlelte meg templomainak sajátosságait, s ezeket a sajátosságokat ültette át, bárhol telepedett is meg Európában. A cisztercieknek mindössze egyetlen középkori templomuk, az egykori Bélapátfalva (Bélháromkút) apátságának temploma maradt meg viszonylagos épségben. Építésének késői kelte ellenére (1232) tiszta román stílusú építő- és díszítőformák hordozója. Háromhajós, kereszthajóval ütköztetett egyenes fallal lezárt, három szentélybe végződő, torony nélküli bazilika. Nyugati homlokzatán bélelt rézsűs két bejáró ajtó és kerek rózsaablak nyílik a hajókba. Belső terét négyszögű pillérek osztják. Faragott díszítménye, híven a cisztercita hagyományokhoz, nagyon takarékos. Homlokzatát a több színből válogatott kőhasábok szabálytalan villózása élénkíti."

Megnézem:

 

2019. 10. 30.

Fehér Klára: Vakáció Magyarországon

fehér klára, vakáció magyarországon

"Hédi már attól is boldog volt, hogy az állomásoknak milyen szép nevük van: Orgonás, Gyöngyvirág út, Városkút, Művész út. Mutogattunk mindent, amit tudtunk: iskolát, nevelőotthont, gyerekszanatóriumot, régi nagyúri villákból létesített csecsemőotthonokat, a hegytetőn játszóteret, fatörzs-csónakokkal, indiánkunyhóval. És megmutattuk a Széchényi-hegy tetején a gyerekek nagy játékát az úttörővasútat. Az úttörővasútban az a nagyszerű, hogy igazi vonat. Jegyet lehet váltani, felszállni rá, utazni vele, olyan gyönyörű nevű állomásokra, mint Normafa, Csillebérc, Ságvári-liget. Hegyen-völgyön. Minden poszton gyerekek állnak. Gyerek adja a jegyet, gyerek a kalauz, a forgalmista, a távírász, gyerek adja a bélyeget a kis vasúti postahivatalban. Csak a mozdonyt vezeti felnőtt. A kis vasutasok szigorú és nehéz tanfolyamot végeznek. Csak jó tanuló mehet úttörővasútasnak. Megkérdeztem egy egyenruhás kis vasutast, hogy melyik beosztást szereti a legjobban? Azt mondta, akkor örül a legjobban, amikor kalauz. Miért? Mert akkor ő is felszállhat a vonatra az utasokkal. És sípja is van. Mi is felszálltunk a vonatra, és elmentünk Csillebércig, onnan gyalog sétáltunk vissza a Normafáig. A múlt században a Nemzeti Színház művészei fát ültettek ezen a helyen, és egy majálison az egyik kiváló énekesnő, Schodelné Klein Rozália elénekelte alatta Bellini Normájának egyik áriáját. Az ő Norma-alakításáról nevezték el a Normafát. A fa később elpusztult, a felszabadulás után másikat ültettek a helyébe. Az új fához emléktáblát tettek, és arra a fiatalon meghalt Devecseri Gábor szép versét vésték. Megálltunk a Normafa-lejtőn, ahonnan kékes-lilás párában olyannak látszik a város, mintha színes rajz lenne egy mesekönyvben."

Megnézem:

 

2019. 10. 29.

Borbély Andor,  Nagy Julia: Magyarország I. katonai felvétele II. József korában

borbély andor, magyarország I katonai felvétele II józsef korában

"A volt Monarchia első katonai felvétele nem volt összefüggő, egységes felmérés, hanem az országok és tartományok részletfelvételeinek a sorozata. Ezek az önálló felvételek önmagukban sem támaszkodtak szilárd geodéziai alapra, s ha volt is valamelyes összefoglaló gerincük, felsőrendű mérések nélkül, kicsínyből a nagy felé haladva, apránként készültek s ezért felépítésük korántsem kifogástalan. De ha a felvételek a mai szigorú szemmel nézve nem is voltak tökéletesek, koruk szerényebb igényeit teljesen kielégítették s valóban csakis az alkalmazott egyszerű és gyors eljárási módoknak köszönhető, hogy a hatalmas munka a rendelkezésre állott rövid idő alatt, sikeres befejezést nyerhetett. A hiányosságokért a munka gyors befejésén kívül bőven kárpótolt a felvétel nagy méretaránya (1:28.800) s az ennek köszönhető gazdag tartalom. Ez a gazdagság – már csak a részletek tömegénél fogva is – a helyszíni viszonyok oly hűséges képét nyújtja, hogy a felvétel, gyakorlati hasznát és maradandó értékét tekintve, messze felülmúl minden egykorú hasonló alkotást. A felvételek célja megbízható tájékoztatást nyújtó katonai térképek gyors elkészítése volt. A felvétel módja azonban nem volt egyöntetű, hanem szinte országonként változott a szerint, ahogyan az adott viszonyok közt gyakorlatilag legmegfelelőbbnek ígérkezett. Csehek Morvaországokban pl. a felvétel kiindulási alapjául a megbízhatónak ismert s csupán a részletekben hiányos Müller-féle térképeket használtak fel. A megbízhatónak vélt pontokat (főleg templomokat, helységeket) a felvétel méretarányába (1:28.800) átszerkesztették s az így kapott hálózatba a terepet voltaképpeni mérések nélkül lelépés és becslés alapján á la vue berajzolták."

Megnézem:

 

2019. 10. 28.

J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája

harry potter és a titkok kamrája

"Aztán egyszer csak homlokegyenest kizuhant egy hideg kőlapra, és hallotta, hogy eltörik a szemüvege. Szédült, fájtak a tagjai, és tetőtől talpig kormos volt - mégis kíváncsian feltápászkodott, és orrára csúsztatta megviselt szemüvegét. Azt rögvest megállapította, hogy egyedül van, de hogy hol, arról fogalma se volt. Csak annyit látott, hogy egy tágas, félhomályba burkolózó varázslóbolt kőből rakott tűzhelyében áll. Csak épp, amit ebben a boltban kínáltak, az egészen biztosan nem szerepelt a roxforti listán. Egy közeli üvegszekrényben egy párnán pihenő aszott kezet, egy csomag vérfoltos kártyát és egy üvegszemet állítottak ki. A falakról vicsorgó maszkok meredtek le rá, a pulton emberi csontok hevertek, a mennyezeti kampókon pedig rozsdamarta, hegyes műszerek lógtak. S ami még rosszabb: a sötét, keskeny sikátor, ami a porlepte kirakaton túl húzódott, egészen biztosan nem az Abszol út volt. Harry még mindig fájlalta az orrát a kemény landolás után, ugyanakkor tudta, hogy minél gyorsabban kijut innen annál jobb. Nesztelen léptekkel elindult a kijárat felé, de még félúton se járt, mikor két alak tűnt fel az üvegezett ajtó túloldalán - a kettő közül az egyik pedig olyasvalaki volt, akivel semmiképp sem akart tanácstalanuk, kormosan és törött szemüvegben találkozni: Draco Malfoy. Harry sebtében körülnézett, és kiválasztott egy alkalmas búvóhelynek tűnő nagy, fekete szekrényt. Gyorsan bemászott és magára húzta az ajtót, csupán egy akkora rést hagyva, amin éppen ki tudott lesni. A következő pillanatban megszólalt az ajtócsengő, és Malfoy belépett az üzletbe."

Megnézem:

 

2019. 10. 27.

Szerb Antal: A királyné nyaklánca

szerb antal, a királyné nyaklánca

"Arra senki sem gondol ezekben az időkben, hogy a felhalmozott arany- és ezüstkincs, ha a behozatali tilalom következtében nem lehet rajta nyersanyagot vagy árut vásárolni, halott dolog, csak jelképes gazdagság, nincs valóságra, az ország és népe nem élvezheti így azokat az előnyöket, amelyeket az igazi gazdagság teremt. És nem gondolnak arra sem, hogy ha a nemesfém mennyisége növekedik, értéke és vásárló ereje csökken, az árak pedig emelkednek. Ma minden kisgyermek magától rájön, hogy az alkímiának nincs semmi értelme; mert ha az aranyat tetszés szerinti mennyiségben lehetne előállítani, akkor elvesztené minden értékét. De, amint már mondtuk, e régi század emberéből a számunkra már el sem képzelhető mértékben hiányzott a gazdasági gondolkodás, és erre a legegyszerűbb következtetésre sem jöttek rá. Éppen ezért érez néha a történelemmel foglalkozó ember nagy kétséget nemcsak a történelmi materializmussal szemben, hanem általában az egész modern történettudománnyal szemben is, amely oly középponti fontosságot tulajdonít a gazdasági mozzanatoknak. Ha az emberek ily kevéssé voltak fogékonyak a gazdasági élet törvényei iránt, akkor azok a törvények valószínűleg sokkal kevésbé befolyásolták az ő cselekedeteiket, mint a mai emberét – vagy legalábbis hatásuk nem volt olyan egyszerű és közvetlen, mint ma. Nem a valóságos gazdasági törvények hatottak ugyanis, hanem inkább a gazdasági tévedések és babonák; éppen ezért igen veszedelmes a mai gazdasági élet indítékaiból visszakövetkeztetni múlt századok történelmére és azt képzelni, a régi háborúk is nyersanyagért vagy piacért folytak."

Megnézem:

 

2019. 10. 26.

Igali Mészáros József: A hal, a horog és az ember

igali mészáros józsef, a hal a horog és az ember

"A süllők fogásához azonban nemcsak kishalat alkalmazunk. Eredményesen horgászhatunk sűrűn csalizott gilisztával is, ezen kívül igen sikeres még a műcsalival való horgászási mód. A Dunán is sok ízben fogtam villantóval süllőt, s habár szép eredményt értem el ezzel az igen sportszerű horgászási móddal, a sikeres fogást az élőcsalival való horgászat jobban biztosítja. Ez érthető, hiszen a süllő is könnyebben támadja meg a természetes csalit. A fogassüllő legnagyobb tavunknak, a Balatonnak a főhala. De nemcsak ott, hanem hazánkban minden nagyobb folyóban előfordul. Szép, formás, nyúlánk hal. Hosszúsága a hazai vizekben megközelíti az egy métert, amikor súlya tíz kiló körül van. Külföld egyes vizeiben állítólag még a tizenöt kilós súlyt is elérik. A másfél kilón aluliakat süllőnek, azon felülieket, a nagyobb példányokat fogasnak nevezik. A vizekben rabló életet folytat; igen nagy pusztítója az apró halnépségnek, ezért aránylag elég gyorsan nő. Életének harmadik esztendejében már eléri a hatvandekás súlyt. Nem hiába mondja róla Herman Ottó, hogy „igazi ragadozó hal, amely a folyókban mindenre ráveti magát, amit legyőzhet; még saját fajtáját sem kíméli meg, elnyeli az apróbb vízi vadat, a vízi patkányt, szóval mindent, ami él és mozog. Rendkívül sebes és ügyes úszó. Éppen a táplálékban való telhetetlensége hozza magával, hogy a folyóban élőnek nem olyan tisztaízű a húsa, mint a Balaton főhaláé, mely túlnyomóan a sugár kardossal és a küszfajokkal táplálkozik; innen van az is, hogy a Balaton fogassüllője rendszerint seregben jár, amint a kardos és a küsz. Seregeit üldözve követi." Majdnem mindegyik hal más módon támadja meg a felkínált csalit. Az egyik hal erőteljes rántással azonnal magával ragadja a horgot, a másik először percekig próbára teszi a horgász türelmét és kitartóan rángatja a csalit.""

Megnézem:

 

2019. 10. 25.

Utolsó bástyánk Erdély

utolsó bástyánk erdély

"Csak midőn a szán előtt nyargaló előcsapat áthaladott a Szamos hídján, s a hat fekete paripa is átdöbörgött, csak a zajra ébredett, s a gyalui várat és az egyszerű kis várost maga előtt látva, szinte felrezzenten mondá: - Hogyan, hát itt vagyunk már? - Valahára, nagy valahára! - lelkendezé kocogó fogai közt a félig megfagyott titkos tanácsos. A várudvaron több üres szán jelenté, hogy a vendégek egy része megérkezett. Ezek valának: Géczi András feleségestől és Szilasi János is feleségestől, ez utóbbi özvegy húgát is elhozva magával. Az előteremben alig menték meg a csatlósok a fejedelmet és Imrefit nehéz bundáiktól, alig váltanak néhány szót az üdvözlésre kicsődülő vendégekkel, nyomban utánuk nagy csörgősén, zörgősen, csengettyűsén még vagy három szán érkezett, az egyikben Kamuthi Farkas a szép Katalinnal, a másikban Imrefiné három kolozsvári polgárnéval, akik halálra szerették a táncot, s szörnyű módon begyeskedtek, hogy már ők a nemességgel s pláne a fejedelemmel mulatoznak, az Imrefiné gráciájából az igaz, de az egyre megy; a harmadikban mind férfiak ültek, köztük a sima, udvarias Mindszenti, s bizonyos Sükösd nevű a mezei hadaktól, aki hallatlan módon győzte a boritalt. Később még mások is érkeztek a közeli vidékből. Nem sokan, de elegen valának arra, hogy Erdély fejedelme a maga kedve szerint kimulathassa magát. Egy nagy teremben összeseregelvén, zajos üdvözlés után az asszonykák, akik megfázódtak volt, a nagy kandalló eleibe telepedtek, melyekbe ugyancsak hatalmas tüzet rakatott a várnagy, s így egy félkört képezve vidám csevegés közt melengetőztek, míg az edzettebb természetű férfiak a terem másik részében képeztek előbb egy különvált tömböt, néhány szót váltandók, mielőtt belekötnének az asszonyokba, mert leányok nem valának a társaságban."

Megnézem:

 

2019. 10. 24.

Konsztantyiv Szimonov: Nappalok és éjszakák

konsztantyiv szimonov, nappalok és éjszakák

"Abban a pillanatban, amikor Szaburov meghallotta háta mögött messze a gránátok robbanását a zászlóaljban, s amikor a szívét fájdalmas előérzet szorította össze, amelyet elfojtott ugyan, de szabadulni nem tudott tőle, pontosan ebben a pillanatban, a körülmények különös összejátszásának eredményeként következett be az a szerencsétlenség, amelytől félt. A németek a nap folyamán elunták a két század ellen intézett többszörös és sikertelen támadásaikat. Úgy határoztak, hogy szarvánál fogva ragadják meg a bikát, és a romok közt összegyülekezve egyenesen a zászlóaljparancsnoki harcálláspont felé rohantak. Ez volt a csendnek az a gyanús pillanat, amely megmaradt Szaburov emlékezetében. Amikor a németek előreugrottak, a parancsnoki harcállásponton csak Maszlennyikov tartózkodott, aki azért jött ide a századától, hogy felhívja az ezredparancsnokot, meg két ügyeletes géppuskás, akik a géppuskafészekben helyezkedtek el a fedezék bejárata fölött, és két híradós, akik ott ültek egymás mellett kis kuckójukban. Ánya éppen ebben a pillanatban vágta föl az egyiknek a karját, a zubbonyt, s kötötte be sebesült karját. Amikor a németek felbukkantak, a géppuskások pillanatnyi szünetet tartottak-éppen akkor akadt el a töltényheveder -, s néhány német keresztülrohant azon a holt térem, amelyen már a következő percben a géppuska sorra kaszálta a nyomukban igyekvőket. Azok, akiknek sikerült a holt téren keresztülrohanni, közvetlenül a fedezék előtt hasra vágódtak a kövek mögött, néhány gránátot a lövészárokba és az összeköt árokba hajítottak."

Megnézem:

 

2019. 10. 23.

Heltay István: A mezeinyúl

heltay istván, a mezeinyúl

"A mezeinyúl - különösen a régi időkben, de talán manapság sem elhanyagolható mértékben - mindig hozzájárult az ember táplálkozási szükségleteinek kielégítéséhez, bár századunkban egyre inkább vadászatának sportélménye került előtérbe. Az utóbbi évtizedek termeléscentrikus kényszere előhívta a kimondottan pénzforrások előteremtésére irányuló, élő állapotban való értékesítést, ami sok esetben egyes vadásztársaságok gazdasági helyzetét döntően meghatározza. Bármilyen célra használja föl az ember a mezeinyulat, mindig arra törekszik, hogy a lehető legtöbb állathoz jusson hozzá. Régi időkben gyökeredzik az az elképzelés, hogy a természet ajándékának tekintett mezeinyúl valamelyest az ember irányító tevékenysége alá kerüljön. Jól tudjuk, hogy a mezeinyúllal való gazdálkodás nem újkeletű törekvés, mégsem mondhatjuk el, hogy az idők folyamán kialakult egy egységes alapokon nyugvó, nagyobb bizonytalanságokat kizáró gazdálkodási elv. Napjainkban - a hatvanas évek folyamán tapasztalt állománycsökkenések nyomán - megszületett egy olyan álláspont, amely elsősorban a törzsállományok növelésével kívánja vissza állítani vagy legalábbis megközelíteni a korábbi idők nagyobb terítékeit. Ennek céljából adminisztratív úton vadászati korlátozásokra került sor. Ezek nemcsak a már régóta alkalmazott vadászati és élőbe fogási idény mindenkori központi meghatározását jelentik, hanem a vadásztársasági tagomként leválasztható mennyiség maximálását is magukban foglalják. A tíz évre szóló vadgazdálkodási üzemtervekben a mezeinyúl is fontos helyet kapott. Itt az egyes állományok nagysága és a hasznosítható mennyiség tapasztalati úton határozódott meg, illetve a kötelezően előírt tavaszi törzsállomány létszámjelentésén alapszik. Nem állítjuk azt, hogy ezek a létszámjelentések nélkülöznek minden valóságalapot, de azt igen, hogy megbízhatóságukról ez idáig semmiféle felmérés nem történt. ennek következtében használhatóságuk megkérdőjelezhető.   A tervezést nem nélkülözhető gazdálkodás átgondolt, lehetőleg megbízható és pontos, de ugyanakkor egyszerű és nem túlságosan költséges adatgyűjtést követel. Mivel az adatok kiválasztása nagymértékben befolyásolja bármilyen gazdálkodási tevékenységünket, a következőkben kissé részletesebben kell, hogy foglalkozzunk az adatgyűjtés nem is túl egyszerű kérdéskörével."

Megnézem:

 

2019. 10. 22.

Dr. Nagy Emil: A fácán és vadászata

nagy emil, a fácán és vadászata

"A takarmány az állat környezetének olyan része, amely döntő mértékben befolyásolja nemcsak a termék előállításának költségeit, hanem az állat egészségét, termelését is. Ezért igen fontos, hogy a takarmány, a takarmányozás műveletének higiéniájával sokat törődjünk. A szárnyasvad-fajok takarmányozására központi keverőüzemekben, egységes receptúra alapján összeállított takarmányt használunk. A gyártó cégnek a takarmányt kifogástalan minőségben kell előállítania, szavatolnia kell a bel tartalmi értékeket és a higiéniai minőséget. Minden megvásárolt tételből vegyünk mintát, és a mintát küldjük bel tartalmi, valamint bakteriológiai vizsgálatra. Tilos megvásárolni nehezen emészthető, mérgező, elszíneződött, nyirkos, bemelegedett, rothadt, fagyos, rendellenesen erjedt, szennyezett takarmányt. Fontos, hogy ismerjük a keverőüzem takarmány-alapanyagainak forrását, és csak megbízható, kiegyenlített minőségű takarmány szállítását szavatoló cégtől vásároljunk takarmányt. A takarmányokat általában tehergépkocsival szállítjuk. A papír- vagy jutazsákot szállító tehergépkocsit ponyvával kell letakarni, hogy a takarmányt a csapadéktól vagy a tűző napon az erős felmelegedéstől megóvjuk. A takarmány szállítása előtt a teherautó rakfelületét alaposan tisztítsuk meg és fertőtlenítsük. Olyan tehergépkocsit, amely más alkalmakor állatokat vagy egyéb, potenciálisan fertőzött anyagot (pl. trágyát) szállított, takarmányszállításra lehetőleg ne használjunk. Az ipari takarmányokat az üzemmenettől függően hosszabb-rövidebb ideig tároljuk. Mivel a takarmánykeverékek nagy mennyiségben tartalmaznak baktériumosan és vegyileg is bomló anyagokat, fontos, hogy ezeket a folyamatokat lassítsuk, illetve megakadályozzuk. A keveréktakarmányok tárolásakor a legnagyobb gondossággal kell eljárni. A tárolásra olyan helyiséget jelöljünk ki, amely jól zárható, jól szellőző, sötét, szilárd padozata van, padozata és falai nem nedvesek, és amelyben a 10-15 °C hőmérséklet a 60-75%-os relatív páratatalommal fenntartható. A zsákosan tárolt takarmány 4-8 lazán rakott zsákból álló, maximálisan 2 m magas oszlopot alkosson. Az egyes oszlopok között 25-50 cm oldaltávolságot hagyjunk."

Megnézem:

 

2019. 10. 21.

Virágveszedelem - Erdélyi magyar írók elbeszélései a szerelemről

virágveszedelem, erdélyi magyar írók elbeszélései a szerelemről

"Falusi kastélyából csak akkor mozdult ki, ha valahol személyesen kellett megjelennie. Aztán ismét visszahúzódott, mint a medve a barlangjába. Csaknem egy fél század nehezedett a vállaira, de azért nem vált meg a legényélettől. A világtól való visszavonulását, vénlegény életét egy szép, fiatal leány okozta, akivel az ő huszonöt esztendős életének viruló pompájában találkozott. Úgy hatott rá ez a találkozás, mintha gyúlékony tárgyra égő parazsat dobnak. Lángba borult, de a tűz nem szalmatűz volt. Akkor is tovább égett, amikor Márta - ez volt a leány neve - más karján repült a házasélet paradicsomába. És ez a tűz égette ki szívéből az emberszeretet nemes érzelmeit. És ez a csalódás vágott iszonyú sebet a Bardócz Károly lelkében. Visszavonult az emberektől, a közélettől. Olvasott a könyvtárában, sétált a kastély parkjában, vadászott a saját erdejében. A világeseményekről az egyetlen képes hetilapjából értesült. De ez se igen érdekelte a vén legényt, akinek erőteljes és egészséges testalkatával különös, szinte éles ellentétben állott az az állandó komor hangulat, mely környezete előtt úgy tüntette fel, mintha unná az életét, és a halálra várakozva csak robotolna az élők között. Öregedő férfi már Bardócz Károly, de szemei évek sora alatt nem simogatták női arcok finom bársonyát. Erős karjai nem ölelték szívére szép asszonyok pihegő keblét,arcán vajmi ritkán fénylett a mosoly derűje. Hideg, komor lénye elűzte mellőle a verőfényes élet sugarait. Csak árnyék vette körül - sötét, félelmes, rideg árnyék, amitől fázik és didereg a meleg szeretethez vonzódó szív."

Megnézem:

 

2019. 10. 20.

Dr. Howard L. O.: A házi légy

dr howard, a házi légy

"A légynek, a mikor bábburokjából kibújik, első ösztönszerű dolga a táplálkozás. A báb-állapotban való veszteglésekor ugyanis nem vesz fel táplálékot, ilyenkor abból él, hogy felemészti az utolsó nyűkorszakban felhalmozott zsírsejtek zsírtartalmát, ezért természetes, hogy a bábhüvely elhagyása után éhségtől hajtva, egyenesen oda röpül a legközelebbi élelmet nyújtó helyhez. A házi légy szagló érzéke igen éles, de kétségtelenül különbözik a mieinktől abban, hogy más csalogató szagok vannak rá vonzó hatással. Táplálékának megválogatásában nem válogatós; a tejes­köcsög és a frissen sütött krémes-pite reá nézve látszólag csak annyira kedves, mint a moslékos edény, a szemetesláda s a piszoknak mindenféle, meg sem említhető neme. Jól ismeri a konyhaszagot és teljes biztonsággal repül a legközelebbi konyha felé, ámbár lehetséges az is, hogy ide inkább a konyha tűzhelyének melege csalja, mint annak a lehetősége, hogy itt valami jó ennivalót talál. Miként azt a kifejlődött légy szájrészeinek rövid ismertetéséből láttuk, a légy tápláléka csak folyékony lehet, de ha valamely szilárd anyagra száll, nyálának bőséges ömlése lehetővé teszi, hogy abba valamelyest behatoljon és táplálkozhassék belőle. Így tehát a légy iszik is, és eszik is; mindent felkutat és még olyan folyadékot is felkeres, a mely látszólag alig tartalmaz valamit, a mi élete tengődésén segíthetne. A félig folyékony táplálékot különösen szereti. Mindenki, a ki e könyvet olvassa, tudja, hogy a régi időben és némely helyeken napjainkban is, mikén rajzott vagy miként rajzik még most is a házi légy egyes nyilvános étkező helyiségekben, vagy a kevéssé gondozott ebédlőkben. Nem mese annak az embernek a története, a ki egy sötét vasúti étterembe belépve ebből az >> áfonya-pitéből<<kért egy darabot s a kit felvilágosítottak, hogy az nem áfonya-, hanem krémespite. *) SMITH THEOBALD ugyanezt igen találóan fejezte ki egyik közleményében, a melyet ezelőtt néhány évvel írt: »Ha nyár derekán bemegyünk egy nyilvános étkezőbe, kénytelenek vagyunk ételünkért megküzdeni a házi légy miriádjaival, a melyek itt fürgék is, konokak is és legyőzhetetlenek is!"

Megnézem:

 

2019. 10. 19.

Derek Tattersall: A westie

derek tattersall, a westie

"Persze: élőlényekről lévén szó, nincs garancia semmire, s elkerülhetetlenül téved az ember az idők során. Összeteheti a legjobb kant a leggyönyörűbb szukával, s lehet: kritikán aluli kutyát kap. A siker érdekében mindennek össze kell jönnie, s szerencse ugyanúgy kell hozzá, mint jó tervezés. De ha egyszer sikerül, szent egek, micsoda érzés! S ha az alom alulmúlná várakozásait, ne essen tévedésbe a kan szapulásával: a tangóhoz ketten kellenek, vonjon le inkább a tapasztalatokból következtetéseket. Ha a leválasztáskor hozza el a szukát, tudnia kell, hogy az hat hónapos kora körül fog először tüzelni, bár ez sem merev szabály. Az első tüzelés bekövetkezte elhúzódhat tizenkét hónapos korig, s ettől kezdve nagyjából fél évente fog tüzelni. Nem szeretek tizenöt hónaposnál fiatalabb szukával tenyészteni. Általában megvárom a harmadik tüzelést az első alomhoz. Így a szukának van ideje beérni, felnőni, megfelelő módon kifejlődhet. Mielőtt bármilyen korú szukát befedeztetne, bizonyosodjon meg róla, hogy ép és egészséges. Egy túlsúlyos szuka esetleg rosszul hordhat ki, vagy az elléskor jelentkezhetnek, gondok. A tüzelés első jele a péra megnagyobbodása, majd vér szivárog. Az első vércseppek megjelenésétől számítson tizenegy napol, nagyjából ez lesz a fedeztetésre megfelelő időpont. Jó teszt-módszer, ha megvakarjuk a szuka hátát a faroktő felett, s ha már kész a párzásra, általában félrecsapja a farkát. Egy másik jó tipp az lehet, ha megnyomkodja a péra és a végbél közti részt. Ha kemény, akkor várni kell még, ha meg puha és szivacsos: kész a fedeztetésre. Ne fedeztesse túl gyakran a szukát: általános irányvonalként az évi egy alkalmat tartom megfelelőnek. Ha a körülmények kényszerítenek, lehozhat két almot, két, egymást követő tüzelésből, ám ezután egy teljes évig pihentesse, mielőtt ismét fedeztetné. Egy átlagos számú alom felnevelése nagyon igénybe veszi a szukát, s ha nem piheni ki a fáradalmakat, azt a további almok minősége sínyli meg. A szukának a pihenés mellett minőségi táplálék is kell, hogy a majdan a kölykök táplálására szolgáló tápanyagokhoz jusson, így lesznek a kicsik erős csontúak és egészségesek. Az English Kennel Club a közelmúltban bevezetett tenyésztési szabályzata értelmében nem törzskönyvezik a nyolcévesnél öregebb szukától született almokat, s egy szukának legfeljebb hatszor lehetnek kicsinyei. Biztos vagyok benne, hogy minden felelős tenyésztő egyetért ezzel a lépéssel. Ideje volt már tenni valamit a szukák védelmének érdekében; már csak azt remélem, hogy a Kennel Club elég erős lesz a végrehajtáshoz."

Megnézem:

 

2019. 10. 18.

Raffay Ernő: Erdély 1918-1919-ben

raffay ernő, erdély 1918, 1919

"Tevékenységében a személyes jogok korlátozásától kezdve az anyagi, politikai és kultúrális alávetésig és kizsákmányolásig minden eset előfordult. Ami az erdélyi románok fegyveres erejét illeti, időben először a román nemzeti tanácsok által megszervezett román nemzeti gárdák alakultak meg, már a forradalom első napjaiban. A parasztmozgalmak kapcsán írtam egyes gárdák szerepéről; e fegyveres testület gyors létrejöttében minden bizonnyal döntő oka volt a forradalmi mozgalmak fenyegetésének. (Ez természetesen a magyar nemzetőrségekre is vonatkozik!) A magyar kormány a legelső napokban úgy gondolta, hogy a magyar és a nem magyar fegyveres testületeket közös magyar parancsnokság alá helyezik, de már az első héten kiderült, hogy erről szó sem lehet. Egy ideig ugyan román jelentkezőket is fölvettek magyar gárdákba, de az aradi román vezetők küldöttséggel fordultak Linder hadügyminiszterhez, aki kérésükre azonnal engedélyezte, hogy a román gárdisták a Központi Román Nemzeti Tanácsra tehessenek esküt, s ezzel a román nemzetőrségeket maga a magyar kormány vonta ki fennhatósága, ellenőrzése alól. Ekkor már készen volt a román esküminta, s a román nemzeti tanácsok az aradi központ utasítására, a hadügyminisztérium engedélyével, sőt támogatásával láttak hozzá a román gárdák szervezéséhez. Vasile Liveanu román történész megállapítása szerint november első hetében szinte mindenütt meg alakultak e fegyveres szervezetek. Helyi parancsnokaik sok helyen volt császári és királyi, román nemzetiségű katonatisztek lettek, akik embereiket a fölbomlott hadsereg arzenáljaiból fegyverezték föl, de az is megtörtént, hogy falusi gárdák a környék nagyobb városa román nemzeti tanácsától kértek sürgősen fegyvereket."

Megnézem:

 

2019. 10. 17.

Bokor Károly: A süllő horgászata

bokor károly, a süllő horgászata

"Folyóink mellékágainak, holtágainak vizsgálatakor segítségünkre vannak a folyóvízi törvényszerűségek. Az ilyen vizek kanyarulatai még megfigyelhetőek. A mélyebb oldal esetleg akadókat rejthet, de egy kis árnyékot, takarást mindenképpen. Ez ugyanúgy a külső ívben található, többnyire a süllőkkel együtt. Szemben vele a laposokon burjánzik jobban a vízinövény, itt támad inkább az iszap, sekélyedik a meder. A vízbe süllyedt fák ez esetben is a legbiztosabb támpontjaink. A Balatonban jellegzetes tartózkodási helyük süllőinknek a sziklás medervonulatok. Az akár 1-2 méter szintkülönbségű helyek mellé húzódva nagyszerű rejtekhelyet találhatnak. Rendszeresen előfordulnak a meder kisebb törései, enyhe esései, mélyülései mentén is. Egy lépcsőnyi kis redő, törésvonal, tavi körülmények közt már kiváló búvóhely lehet Az utóbbi időben az iszapos, egyhangú mederben is fellelhetőek. Másutt már megfigyeltem, vélem itt is úgy történik rejtőzködésük, hogy testméretüknek megfelelő lyukakat, lavór- szerű bemélyedéseket tisztítanak maguknak. Ez már biztonságérzetet nyújthat számukra. A mólók, kikötők környékén a kősüllők szoktak csoportosulni. Kisebb-nagyobb, többnyire völgyzárógátas tavainkon is a rejtőzködés a fő szempont tartózkodási helyük megválasztásakor. Elárasztott patakmeder esetleg lecsonkolt kísérő fasorral, szegélybokrokkal biztos támpont. Ha köves, kemény talajú szakaszok előfordulnak a tóban, úgy ott is előszeretettel tanyáznak. Egy-egy elsüllyedt fatörzs vagy mesterséges akadó. pl. öreg csónak, egész süllőraj számára nyújthat otthont. Jobb híján sűrű hínárosok mellé, magasabb nádfalak árnyékába is behúzódhatnak. Ha a kisebb állóvíz eléggé partos, azaz hirtelen mélyül, sokszor szinte a part alatt, annak tövébe húzódva leskelődik. Persze az említett tartózkodási helyek csak akkor „tartanak'' süllőt, ha nem háborgatják, zaklatják. Az árnyék különösen a sekélyebb vizű süllótanyák esetében előnyös."

Megnézem:

 

2019. 10. 16.

Benedek Elek: Az adószedő

benedek elek, az adószedő

"Mert Lőrinc éppen úgy tudott az úszáshoz, mint a -,, lapos vas". Természet adta erejével és ügyességével igyekezett helyrepótolni az úszni tudás nagy hiányát. S ehhez az erőhöz és ügyességhez még a kétségbeesés erejének is kellett csatlakozni, hogy megessék a csodák csodája, s egy úszni nem tudó ember segítsen partra egy élettelen tömeget. Addig vergődött, csapkodta fél kezével a forgatag keringő hullámait, hogy egyszerre csak kikerekedett a veszedelemből, s azon vette magát észre, hogy a sebesen rohanó ár ragadja magával s neki csak fenn kell magát s az elalélt asszonyt tartani. Most csak egy szerencsés kanyarodása a folyónak, s megvannak mentve. De biz az jó sokáig tartott, míg a víz egyet kanyarodva egyenest egy fűzfa derekának lódította. Ez az lódítás nem volt ugyan felette gyöngéd, de mostohábbat is lódított már Lőrincen az az ár, melyet közönséges nyelven sorsnak neveznek, nem is érezte hát teste fájdalmát, de hálát adott az Istennek, hogy ilyen szerencsésen partra juthatnak. Egyik kezével a fába fogódzott, a másikkal meg (akár esett jól a szívének, akár nem, másként nem lehetett) nagyot kandarított az alélt asszony testén, és a partra lódította. Tehát itt vannak a parton. Hát most mitévő legyen ezzel a szerencsétlen asszonyi állattal."

Megnézem:

 

2019. 10. 15.

Heny Emery: A növények élete

henry emery, a növények élete

"A mi fás növényeink igen nagy többségénél a levelek lehullók, azaz a hideg évszak beálltával mind leperegnek. E perctől kezdve, az új levélzet teljes kiképződéséig, szükségképen lehetetlenné válik a levegő szénsavából való táplálkozás; ekkor a növény a maga készletéből és azokból a széntartalmú anyagokból él, melyeket a gyökér a talajból tud meríteni, ha ugyan számba vehető mennyiségben merít, s ha ez anyagok, a mit még nem tudunk, csakugyan fölhasználtatnak. E körülmény miatt az újra kileveledzés lehetetlenné válnék, vagy legalább is halálig kimerítené a növényt, ha a szervezetben bő keményítő-készlet nem volna. S a hulló levelű évelő növényfajok mindegyikénél csakugyan képződik és gyülemlik keményítő a meleg évszakban, még pedig fáinknál a fatestben, főleg ennek bizonyos elemeiben, évelő füveinknél pedig a meggumósodó föld alatti szervekben. Egészen más az eset a tartós levelű fajoknál, vagyis azoknál, melyeknek leveli több évig élnek úgy, hogy a fa soha nem kopaszodik meg, hanem a közdivatú kifejezés szerint örökzöld. Minden tavasszal új levélnemzedék pótolja a legrégibb s télen elhalt és lehullott leveleket, míg a közép idejű levélnemzedék tevékenységének teljes birtokában ott marad, hogy működését mindenkor készen teljesítse, ha a külső körülmények megengedik. Ilyen szervezettség mellett a keményítő időszakonkénti meggyülemlése kevésbé szükséges, és nem várható, hogy e típusoknál olyan terjedelmes gumókkal találkozzunk, melyek nagyon sok évelő növényünk gazdasági értékét teszik. Azt hinni azonban, hogy minden tartós levelű faj teljesen és mindig híjával van a keményítőt tartalmazó szöveteknek, hiba lenne; ellenkezőleg belátható, hogy úgy ezekre, mint a lehulló levelűekre bő táplálékkészletek szükségesek bizonyos életviszonyok közt s főleg akkor, mikor a gyümölcshozás rendszerint nem áll arányban a levélzet mennyiségével."

Megnézem:

 

2019. 10. 14.

Bársony István: Vadásztörténetek - Vadásztáska - Szól a puska

bársony istván, vadásztörténetek, vadásztáska, szól a puska

"A tüskebokroknak nincs már levelök, valamennyire ellátni köztük, ott szeli egymást keresztülkasul a vadcsapás, ez a féllábnyi széles ösvénye az erdő egy utat járó gyermekeinek. Madárnak már nincsen benne szállója, a mi fészek néhol kisötétlik a sűrűségből, régen üres az; korhasztja a belecsurgó esővíz, átjárja, megtépi a hűvősödő szél; a szárnyas gazdák kiköltöztek belőle valamennyien az erdőszélre, a hol közel érik a tarlót, a tengerit, a kendert; csak éjszakára surran még vissza a bátrabbja, a melyik nem találja nagyon is ridegnek ezt az elbúsult környéket. Mintha megint jobban lehetett volna a kutyákat hallani. A gyors Csahos hangja belenyilallt a messzeségbe s szinte megrezgette a bokrok leveleit; utána, de mintha jóval messzebbről hangzanék, a vén Sintér bufogása hallik el hozzám; talán nem bírja már a versenyt fiatal társával. A hajtás a hegyoldalban halad az égerfa irányában, legalább is ötszáz lépésnyire van tőlem a menekülő vad, semmi közöm ennél fogva hozzá. Bárcsak már annak a Bandi gyereknek kedvezne egy kicsit a szerencse!... Messzebbről, mindig távolabbról hangzik a káosz zenéje, míg azt sem tudom, melyik az igazi, melyik a visszhang, úgy elkeveredik egymással. A csend növekedésével egy kis ökörszem pattant ki elém csettegve, pörczögve, rám se ügyelt, hiába hessegettem. Ilyenkor van a vadász szesztája, a mikor ráér gyönyörködni a legszebb költeményben, mely a lomb és a gally végtelenségéből ezernyi versszakkal énekli meg a természet szépségét. A mint meglebben a falevél, a mint végig zizzen egymáson a fű; dalt hallok belőle, szelíden altatót; kacagó szellemek pici figurái lejtik előttem légi táncukat, illedelmes erdei manók hajlonganak a szél ingatta gallyon, megkergetik a fű közt masszatoló egeret, mely nagyot szökve két lábra áll földalatti palotája bejárása előtt s veszélyt cincogva kapja le hirtelen a fejét, hogy nyomban eltűnjék a lyukban."

Megnézem:

 

2019. 10. 13.

Rhonda Byrne: The Secret - A titok

rhonda byrne, the secret, a titok

"A Titok ismeretét, valamint a vonzás törvényének tudatos használatát életed bármely területén kamatoztathatod. A módszer, vagyis a teremtés folyamata mindig ugyanaz – a pénz esetében is. Ha pénzt szeretnél bevonzani, a gazdaságra kell összpontosítanod. Mindaddig nem lesz és nem is lehet nagyobb a vagyonod, amíg úgy látod, hogy nem vagy elég gazdag – hiszen ez azt jelenti, hogy így is gondolkodsz. A „nem elegendő” pénzedre koncentrálva folyamatosan újrateremted a körülményeket, amelyek ehhez a helyzethez vezettek. Ha tehát bőségre áhítozol, csakis erre összpontosíts! Újfajta jeleket kell, küldenek az univerzumba. Ez csakis olyan gondolatokkal lehetséges, amelyek arról szólnak, hogy már most is több mint elegendő pénzzel rendelkezel. Óriási szükség van a képzelőerődre, hiszen el kell játszanod, hogy az áhítatott vagyon már a tiéd. Jó móka, meglátod! Ha belefeledkezel a játékba, a pénzhez fűződő viszonyod fokozatosan megváltozik. És ahogy a rossz beidegződéseket jó érzések válták fel, úgy áramlik be a pénz az életedbe. Jack csodás története arra ihlette a Titok csapatát, hogy készítsünk egy üres csekkmintát, amelyeket az érdeklődők letölthetnek a www.thesecret.tv honlapról. Ez a csekk a Te nevedre szól, az Univerzum Bankjától. A nevedet, az összegeket és a többi részletet saját magad írhatod rá, hogy aztán elhelyezd lakásod egy jól látható pontján. Mindig, amikor arra téved a szemed, érezd úgy, mintha a csekken szereplő pénz már a tiéd volna. Képzeld el, mi mindent veszel rajta! Érezd az örömöt, amelyet okoz! Tudd, hogy a csekk már a tiéd, hiszen ha kérsz, megadatik. Emberek százaitól kaptunk már levelet, akik a Titkok-csekk segítségével tettek szert hatalmas összegekre. A móka tehát működik."

Megnézem:

 

2019. 10. 12.

Széchenyi Zsigmond: Két kecske

széchenyi zsigmond, két kecske

"Még jóformán le se érek a völgybe -máris kecskenyom kapja meg szememet. Ez is magányos bakcsapás, hasonló a tegnapihoz. Alig követem néhány percig, fényes, nedves hulladékra bukkanok. Ez tehát mai nyom, mégpedig alig egy-két órás, hiszen a napmeleg még meg sem szikkasztotta a lágy kecskebogyókat. Nyilván hajnalban, közvetlenül előttünk járhatott erre a bak, különben okvetlenül megpillantottuk volna, kimagasló leshelyünkről az egész vádi belátszik. Mintegy kétszáz lépést sikerül elmennem a nyomon. Részben homokos a talaj, imitt-amott kimutatja a kecskeköröm lenyomatát. Hanem aztán ismét kemény sziklamező következik, hol már sehogy sem tudok eligazodni. Soká el vesződőm. A vádi medrének homokos alját is összevissza keresgélem, hanem a nyom folytatását nem bírom már kibogozni. Ejnye -villan eszembe -, hát a híres kuvaszaink mire valók? Kecskenyomozó slughi-agaraink? Tudom, hogy tegnapelőtt még nagyon leszóltam szegény párákat, azzal biztatván magam, hogy majd kutya nélkül kerítem kézre kecskebakomat. De hát az ilyen négynapi hiábavaló fáradozás könnyen leszállítja az ember igényeit. Főként, ha ilyen rohamosan fogy az ideje. Hiszen április 5-re váltottuk meg hazatérő hajójegyünket, F.-nek pedig megígértem, hogy elutazásunk előtt még alaposan végig nézzük Kairó látványosságait. Azóta is szorgalmasan tanulmányozza a fáraókat, még kecskeles közben is Tutanhamon családfáját boncolgatja. Kairóra tehát okvetlen kell két-három napot szánnunk. Öt nap múlva pedig indul a hajónk! (Akárcsak hatodéve a Gran Paradisó-n! Úgy látszik, nekem már az a sorsom, hogy vadkecskevadászaton mindig hajóindulás szorongasson.) Visszasietek F.-hez, mi lenne hát a leghelyesebb teendő? Hamarosan el is határozzuk, hogy bemegyünk a táborba, kihozzuk a két kutyát, mutassák meg, mit tudnak."

Megnézem:

 

2019. 10. 11.

Dr. Kőhalmy Tamás: Egyéni vadászati módok

kőhalmy tamás, egyéni vadászati módok

"Néhány tudnivalót éppen ezért nem árt megjegyeznünk a vadász számára oly fontos „szélügyi” ismeretekből, melyeket a tudomány aerológia néven ismer. Érosznak, minden fajta szelek görög szülő anyjának titokzatos zsákja ritkán üres, ezt jó, ha mindenekelőtt megtanuljuk. Ha csak úgy beleszimatolunk a levegőbe és úgy véljük, hogy nincs semmiféle légmozgás, akkor szinte biztos, hogy rossz széllel vágunk neki a cserkészésnek. Ha dohányzunk, gyújtsunk rá és figyeljük meg, merre száll a füst, Ha kevereg, akkor várjuk meg, hogy merre vesz határozott irányt. Na és aki nem dohányzik? Azt vihet magával hamus zacskót, amiről az afrikai útleírásokban olvashatunk, hullajthat száraz levéltörmeléket és avart. De a leggyakoribb módszer, hogy a vadász körbe nyálazza a mutató- vagy érzékenyebb oldalbőre miatt inkább a nagyujját és feltartja a szélnek. Amelyik oldalon hideget érez, onnan fúj a szél. Praktikus, egyszerű, és ami fő, az eszköz mindig „kéznél van”. Nem árt, ha ezt a szélellenőrzést gyakran megismételjük, különösen akkor, ha indulás előtt hallgattuk a meteorológiai előrejelzést és azzal nem vág egybe a megfigyelésünk. Mert lehet ám, hogy az erdőnek egy szélcsatornájában álltunk és a faállomány vagy a domborzat az adott helyen kényszerpályára terelte a szelet. Ilyenkor az első 200-300 méter után mérgelődve tapasztaljuk, hogy hátulról fúj a szél, ami tőnkre teheti az egész cserkelést. Ezzel szemben jó lehet az oldalszél, sőt abban az esetben, ha párhuzamos nyiladékot járunk végig naphosszat oda és vissza, akkor ideálisnak is nevezhető. Ez utóbbi esetet kivéve, az optimális szélirány természetesen az enyhe szembeszél. Mivel nem csupán az eredményes cserkészet feltétele a jó szélirány, hanem a vadászat csaknem minden módját befolyásolja, foglalkozunk vele még egy kevese. Az Északi-Középhegység és Kelet-Magyarország kivételével hazánk térségének jellemző szélirányai között leggyakoribb az északnyugati."

Megnézem:

 

2019. 10. 10.

Mátray Gábor: A Muzsikának Közönséges Története és egyéb írások

mátray gábor, a muzsikának közönséges története

"Olvastam több esztendő előtt a budai Gemeinnützige Blaettter-ben, hogy egy Angol szabó különösen fogadott muzsika mellett dolgozó legényei által egy nap annyi gyászruhát készíttetett, amennyire máskor több nap volt szükséges. – A katonák muzsika mellett egyarányosan mennek s jó renddel, kedvvel, kevés fáradtsággal végezik útjukat. – Ez okból szokás a hídlábakhoz szükséges fenyő szálak leveretésénél a verő masina forgatói közé egy furulyást állítani, kinek a masina hajtása alatt furulyázni kell. Ezeknek közelebbi ok az, hogy a kimért mozgás, mely egyarányos idő alatt egyformán meggyen elő, mulattató s könnyíti a figyelmezést, mely különben hamar ellankadna. Azért a taktusra mért mozgás minden erőltetést kívánó munkát elősegít, p. o. a hajóhúzást, evezést, cséplést, kovácsolást. Közönségesen tapasztaljuk, hogy a muzsikusok és muzsikát kedvelők indulatosak, hajlandók a jóra, lágyszívűek, társalkodók; kellemetesek, könyörületesek, ájtatosok, de egyszersmind a haragra, és kicsapongó érzékiségre hajlók; mert ingerelhető érzékenységgel bírnak; vannak azonban mások is ilyen indulatúak, kik se muzsikusok, muzsikakedvelők, - ellenben a flegmatikus természetűek ritkán szeretik a muzsikát a közönségesen kemény, indíthatatlan természetűek. – Nem szükség itt említenem, hogy mind a két eset kivételt is szenvedhet. Mennyire becsülték a görögök a muzsikát, alább fogjuk látni, itt csak azt jegyezzük meg, hogy náluk a józan gondolkozásúak inkább használták azt az indulatok felesleges tüzének mérséklésére, mint gerjesztésére, által látván, hogy a filozófia által kormányozott muzsika az ég legszebb ajándékai, s az emberek legbecsesebb intézeteinek egyike. -Pythagoras így szól: "Valamint az emberi elme bajait helyre lehet hozni a muzsika által, úgy a szerelem betegségeit is meg lehet azzal orvosolni." Közönségesen ajánlják azt az orvosok a testi és lelki fájdalmak, sőt némely bizonyos betegségek enyhítésére vagy elűzésére."

Megnézem:

 

2019. 10. 09.

Dr. Pelikán József: Szilárdságtan

pelikán józsef, szilárdságtan

"Tiszta hajlítással a gyakorlatban nem találkozunk. A gyakorlatban szereplő hajlító nyomatékait nem végnyomatékok, hanem terhek okozzák. Ennek következménye, hogy a keresztmetszeteken a változó hajlítónyomatékokkal egyidejűleg nyíróerők is fellépnek, tehát a derékfeszültségeken kívül a keresztmetszeteken nyírófeszültségeknek is működniük kell. Ebből viszont - a nyírófeszültségek dualitása miatt - az következik, hogy a hosszmetszeteken is működnek nyírófeszültségek, vagyis közönséges hajlítás esetében a feszültségállapot nem lineáris. A nyírófeszültségek jelenlétéből még az is következik, hogy a rúd felületére terheletlen állapotban rajzolt tengelyirányú és erre merőleges vonalak a terhelés után nem lehetnek többé egymásra merőlegesek, hiszen a nyírófeszültségek hatásaként az eredeti derékszög a nyírófeszültségtől függő mértékben megváltozik. Ha pedig a nyírófeszültségek a keresztmetszet magasságának irányában változnak - és mint látni fogjuk, valóban változnak -, akkor a szögeltérés a keresztmetszet különböző pontjain különböző, tehát az eredetileg sík keresztmetszetek a terhelés után nem maradhatnak síkok. Ez viszont azt jelenti, hogy elveszítettük azt az alapot, amire a tiszta hajlítás esetében a derékfeszültségek számítását felépítettük. A kísérletekből azonban az derül ki, hogy olyan gerendáknál, melyeknek hossza magasságuk ötszörösénél nagyobb, a síktól való eltérés teljesen jelentéktelen. Ha tehát az egészen rövid gerendákat a vizsgálatból kizárjuk, - ezt pedig megtehetjük, mert ilyen gerendák a gyakorlatban alig fordulnak elő - akkor továbbra is arra az alapra helyezkedhetünk, hogy az eredetileg sík keresztmetszetek alakváltozás után is síkok maradnak. Ez ugyan most nem abszolút igazság, csak jó közelítő feltevés, hipotézis, de az ennek alapján számított feszültség a pontos értéktől még a legkedvezőtlenebb esetben is csak kb. 1 %-kal tér el. Ezt a feltevést első alkalmazóinak neve után Bernoulli-Navier-féle hipotézisnek hívjuk. A Bernoulli-Navier féle hipotézissel a derék­feszültségek számítását el tudjuk végezni, csak a nyírófeszültségek számítására kell még valami módszert találnunk."

Megnézem:

 

2019. 10. 08.

Mikes Kelemen: Törökországi levelek

mikes kelemen, törökországi levelek

"Eleget nevettem édes néném, a ked udvaros köszönetén, mintha én azt megérdemlettem volna, és mintha valamely új dologra tanítottam volna, hogy a ked köszönete csak arra való, hogy bátrabban kinyissam a tudományomnak erkélyit. Jó némelykor megbátorítani az embert; mert sokan vannak olyanok, akik szégyellik világosságra tenni gondolatjokat; noha jobban gondolkodnak sokszor, mint azok, a kik aztat csak bátran kipökik. Arról igen okosan gondolkodni ked, hogy úgy szeretné neveltetni a fiát és leányát, valamint ott Peruban nevelik a franciák. Édes néném, ott pedig csak kereskedőket lát ked; de az országokban kellene látni, hogy a nemesember gyermekeit, mint nevelik. Az való, hogy nekik magok királyok vagyon, és ahol mindenféle tudományok és mesterségek virágoznak. Az is való, hogy egy országnak a boldogsága az ifjakat való jó neveltetésekből áll – a hadakozást, a tudományokat, és a mesterségeket akkor kezdik tanulni. A mi boldogtalan országunkban mind ezekre alkalmatossága nincsen egy ifjúnak, noha mind ezekre olyan alkalmatos volna, mint akármely nemzet. Mindazon által úgy tetszik, hogy mégis jobban lehetne nevelni az ifjakat, ha az atyák arról jobban gondolkodnának. Noha közülük sokan tudatlanok, és egy vaknak nehéz a világtalant vezetni. De, ha maguk is a tanulást jobban szerették volna, a fiúkat többre taníthatnák; mert egy jól neveltetett és oktatott ifjú a fiát is a szerint neveli. Mert ugyanis nézzük el, hogy neveltetnek nálunk az ifjak közönségesen? Legalább tíz vagy tizenegy esztendős koráig a faluból ki nem meggyen, hanem addig a falusi iskolába jár – addig az ideig meg tanul olvasni, de az olvasással sok paraszti szokást is tanul. Ha iskolában nincsen, otthon egyebet nem lát, hanem minden héten kétszer az apját részegen látja, a ki nem törődik azzal, hogy a fiába valamely nemesi és keresztényi jó erkölcsöket oltson, és csak a cselédekkel való társaságban hagyja, akiktől mindenféle rossz szokást és rossz erkölcsöt látván és tanulván, azok benne csaknem holtig megmaradnak, és a nagy parasztságban való neveltetése miatt azt sem tudja, ha nemesember gyermeke-e?"

Megnézem:

 

2019. 10. 07.

Dr. Faragó Sándor: A túzok Magyarországon

faragó sándor, a túzok magyarországon

"Senki számára nem lehet kétséges, hogy egy madárfajt legeredményesebben a saját életterében lehet megmenteni. Más, művi módszerek alkalmazása indokolt lehet, de a tenyésztés és a majdani kibocsátás eredményességét ugyancsak a szabad területi életfeltételek fogják meghatározni. Véleményük szerint ma ez az elsődleges feladata és egyedül járható útja a túzokvédelemnek Magyarországon. Sajnos az intézményes túzokvédelem évekig-a kutatás minden ellenkező nézete ellenére -nem ezt az utat követte. A szabad területi állománynevelés előtt nem tornyosulnak leküzdésre váró akadályok a Nemzeti Parkok és a Dévaványai Tájvédelmi Körzet területén, ahol jelentős területek saját tulajdonban vannak, illetve bérlet útján a kezelésük túzokcentrikusan történik. Ez vonatkozik a fészkelési időszakban megtiltott kaszálásokra éppúgy, mint a túzokok téli helyhez kötését és egyúttal túlélését biztosító repce és káposzta telepítésére. A többi túzokos tájvédelmi körzet védettségét kinyilvánító rendelkezés is tartalmaz több-kevesebb olyan megkötést, amelyek a fészkelési időszakban kíméletet biztosítanak. Kedvezőtlenebb a helyzet ott, ahol nem védett területen, illetve agrárélőhelyen fészkel a túzok. Ilyen esetben sajnos ma csak eszmei értéke (50.000 Ft) védi. Mivel a népesség nagyobb része, s főként a kisebb populációk így helyezkednek el, a túzok fennmaradása attól függ, hogy sikerül-e olyan módszereket, illetőleg olyan rendszert kidolgozni, ami a reprodukció minél magasabb szinten tartását biztosítja. Ennek egyik módja a fészkek háborítatlanságának biztosítása, bárhol is legyenek. Mint az előző fejezetben láttuk, a legnagyobb veszélyt a gyepek és pillangósok kaszálása jelenti. Ezért a fő cél a kaszálások előtt a fészkek felkutatása. Ez történhet megfigyeléssel, azaz fészkéről leszálló, vagy arra ráülő tojó felkutatásával."

Megnézem:

 

2019. 10. 06.

Walterné dr. Illés Valéria: A vadkár

walterné illés valéria, a vadkár

"A rágás kárnál lényegesen súlyosabb a fekvés és taposás miatti kár, mert ez megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a gabona gépi művelését. A szarvas által gabonában okozott kár nem jellegzetes, a vaddisznó kártétele viszont jól elkülöníthető, mert csomókban, gyökerestől tépi ki a gabonát, a polyvát a kalászok megrágásakor kiköpi (bagózik), és a táblákban katlanokat hagy. A burgonyát a szarvas már érés előtt kikaparja és elfogyasztja. Kártétele abban különbözik a vaddisznóétól, hogy csak kisebb területeket érint, míg a vaddisznó végig túrja a sorokat. A szarvas erősen pusztítja a répaleveleket is, még a levélnyelet is annyira lerágja, hogy abból csak kis csonk marad vissza. Ugyanígy rág a dám és a muflon is, míg az őz csak néhány levelet csipked meg, és a levélereket is épségben hagyja. Magát a répát is kitépi, megrágja a szarvas, ugyanezt a dám és a muflon ritkán teszi. A szarvas által károsított répa arról is felismerhető, hogy üregesen van megrágva, és jellegzetes fognyomok láthatók rajta. A vaddisznó a répalevelet a répafej fölött harapja el, és a répából, a szarvassal ellentétben, nagyobb darabokat rág ki, erősen szétzúzva. Fognyomok rendszerint nincsenek, ezenkívül bemocskolja a répát, mert mellső lábaival rááll a növényre. A szarvas gyakran legeli még a lucernát, a csillagfürtöt, a repcét és a burgonyaszárat is. A legnagyobb kárt májustól szeptemberig okozza, a bőgés kezdetétől ez észrevehetően csökken. Ritkán tér vissza egymást követő éjszakákon ugyanarra a helyre. A dámvad lényegében ugyanúgy károsít, mint a szarvas, fő időszaka májustól októberig tart. A burgonyát szívesen fogyasztja, répát azonban csak ritkán. Komoly fekvés- és taposáskárokat okoz a nagy kiterjedésű gabona-és kukoricatáblákon, ha megfelelő fedezéket talál és állandó beállóhelyet. A szarvashoz hasonlóan nem megy több egymás utáni éjszakán ugyanarra a helyre. Nagy vadsűrűség esetén a muflon is okozhat a mezőgazdaságban kárt, de nem minden populáció egyformán. A legtöbb muflonpopuláció nem hagyja el a nagy kiterjedésű, zárt erdőket. A legnagyobb kárt a mezőgazdaságban egyértelműen a vaddisznó okozza. A frissen ültetett burgonyát, kukoricát, borsót és árpát a vetés kitúrásával károsítja."

Megnézem:

 

2019. 10. 05.

Fekete István: Tíz szál gyertya

fekete istván, tíz szál gyertya

"Az üvegből készült ezüstgyertyatartók kevélyen állnak az árnyékban, és csillognak és unottan nézik a poros utcát, a kézi szőttes terítőt, a halvány nyárgallyakat. A gyárat érzik maguk mögött, ahonnét elindultak, az olvasztókemencék pokoli tüzét, a világ sok csillogását és azt hiszik, értük van minden. Előkelőnek akarnak látszani, pedig csak üresek és törékenyek. A gyertyák még alszanak. Az új gyertyát is megkurtították, hogy ne legyen hosszabb, mint a tavalyi s az öregasszony otthon maradt, hogy kellő időben meggyújthassa őket, ha megszólalnak a harangok, kiárad az utcára az ének s a nevetések és sírások poros, falusi útján végig lépeget a koldus testvére. Aki előtt porba hullanak minden királyok. A templomajtó nyitva, az oltár a tömjén lágy ködében úszik, a zászlókat kiemelték már tartóikból s most indulásra készen rezdülnek meg, mintha kifelé vágynának a napsütésbe. A kóruson fogják már a harangköteleket s harangozás élvezettel vegyes tisztségét – Uram bocsáss meg nekik! – enyhe verekedés előzte meg az orgona mögött. A dulakodás zajtalanul folyt le, de az egyik gyereknek vérzik az orra, a másiknak kabátján nincs egyetlen gomb se, a harmadik pedig féllábon, de dühös kitartással fogja a legkisebb harang kötelét. A levegőben tartott lábra rálépett valaki, de mozog, így a sérülés csak átmeneti jellegű. A harangozók mögött állnak a pótharangozók szerényen, mint ahogy az póttagokhoz egyáltalában illik. Az orgona már elhallgatott, az iskolásgyerekek már indulnak kifelé, megmozdult a lányok színes karélya, felállnak a fekete padsorok, felzendül újra az ének s a zászlók meghajolnak a templomajtóban; selymük lobogására rászáll a nap s a toronyban ujjongva zendül meg a harangszó. Ekkor gyújtja meg Petiné a gyertyákat. Az ő sátruk ugyan az utolsó, de ma takarékoskodni nem lehet s a gyertyák sápadt fénye tűnődve lobog a terítő felett."

Megnézem:

 

2019. 10. 04.

Terescsényi Gyula: Bolygó magyarok

terescsényi gyula, bolygó magyarok

"Mint munkás négyszáz frankot kereshetne gond nélkül, dolgozni se kellene gond nélkül, dolgozni se kellene annyit legfeljebb tizenkét órai munka után szabad lenne. Szabad! Olvasni is tudna… Igen, olvasna…Talán írna és … Hisz az élet oly színes… Odajárhatna ahová akar… Azzal beszélhetne, akivel akar…Az nem jutott eszébe, hogy Vera egyszer mindent oda adott neki, amit egy asszony cserébe visszakövetelt, nem lehet más, mint a másik élete. Tízóra felé, a szokásos szombatesti látogatok is megérkeztek. Mint zivatar után a szét szórt nyáj, úgy verődött Szecsődyék köré is a Párisban egyedül élő magyarok kis csoportja. Először, a részeg kötő jött meg kommunistával. Az egyik a klasszikus tudományokon nevelődött individualista író, aki eljuttatta magát odáig, hogy saját elefántcsonttornyába zárkózzék s mint emlegetni szokta - csak akkor daloljon, ha önmagát akarja szórakoztatni. A másik Marxra esküdött. Utálta a polgárt s úgy védekezett a kizsákmányolás ellen, hogy sohasem dolgozott. Még lakást sem bérelt, hanem átlépve a proletári elveken anarchista módon élt. Az auteuilli kapunál fedezett fel egy üres telket, amelyre valamelyik vállalkozó mindenféle rossz autót, társzekeret összehordott. Az egyik ilyen autóban ütött tanyát, odahordta a könyveit és télen nyáron háborítatlan nyugalomban spórolta meg a lakbérét. Dobó, a költő és Kovács a kommunista szabó, az idők és a viták megszokásán keresztül elvállhatatlan barátokká lettek. Már ott tartottak, hogy Dobó elfogadta az anarchista- elvet és társlakónak akart Kovács autójába költözni. Dobónak tavasz óta reszketett a keze, szemében sötét gödröket ásott az éjszaka, összecsuklott, mint a hosszú szárú virág, amelynek elvágták a tövét. Kovács alacsony emberke volt, mozgékony és arca olyan, mint a sósvízben cserzett bőr. Az éhség és a sok hideg gúnyos vonást barázdált ajkaira, toprongyos volt, ruházatát úgy szedte össze az arab lebujok zsibárusaitól. Egyetlen szenvedély égette, a nyomtatott betű. Utcákon, sétányokon, a Metro hulladékládáiból szedte össze az eldobott újságokat, könyveket és gondosan kisimogatva raktározta el azokat hangyaszorgalommal. Franciául és németül beszélt, most angolul tanult."

Megnézem:

 

2019. 10. 03.

Szalacsi Rácz Imre: Tékozló fiú

szalacsi rácz imre, tékozló fiú

"Az adók nem folytak és a régi királyi javak, ingó marhák elzálogosítása mellett is előfordult, hogy egyetlen batka se maradt a kincstárban. Ilyenkor Joakim bán elinalt az udvar közeléből és Erzsébet királynéval szórakozott valamelyik vidéki majorságban. Kun Erzsébet rájött végre a nagy válogatásban, hogy mégis csak Pektári Joakím a nekivaló igazi férfi. A pénztelen napokban nehéz sora volt a királyi udvarnak, s ha már minden szakadt, az udvarnál lebzselő kunok hoztak a legközelebbi majorból egy bornyút és két napig nagy lakodalmi dáridót csaptak a nyárson sült állatból. Erzsébet királyné nem sokat törődött az udvartartással, bár takarékos volt, egyre hangoztatta, hogy elég baja van neki a saját környezetével, leánya és másik fia nevelésével, ne kívánják tőle, hogy a király udvarát is ő tartsa rendben. Ilyen körülmények között nem sok alkalma volt László királynak arra, hogy erős jellemmé fejlődjék. Túl korán önállósította a sors és pár éves uralkodás után a véletlennek játéka szerint rendezte be az életét is. Ha volt, akkor mindenkinek volt, ha üres volt a zsebe, akkor bizony előfordult, hogy az egész udvar ott evett a nyárson sült tinóból a szabad ég alatt a pogány kunok gyönyörűségére. Az emlékezetes éjszaka óta nem nézett Éduára a király, mintha egészen szakított volna a megkóstolt szerelemmel. A leány szedte magát és hazament Szabadszállásra. László összeköltözött Gergely préposttal és egész éjszakákat elvitatkozta kettesben a sötét kamarában. Eszes, okos, gyors felfogású volt, de olyan csökönyös és-annyira önfejű, hogy minden ellenkező kísérlet hiábavaló volt, ha egyszer valamit a fejébe vett. Eljárt a vasárnapi istentiszteletekre. Igyekezett eleget tenni egyházi kötelességeinek, meg is gyónt, fiúi ragaszkodásról biztosította többrendbeli levélben a pápa urat, de mégis inkább huzott kunjai lassan feledésbemenő hitéhez. Inkább fel tudta fogni a pusztázó népség vihar és villámimádatát, mint a Názáreti jóságát, akit végül is keresztre feszítettek."

Megnézem:

 

2019. 10. 02.

Szalacsi Rácz Imre: Eb ura fakó

walterné illés valéria, a vadkár

"Aztán láttátok ti már a nádorispánt? - Attól még eddig megőrizett bennünket a mindenható Isten, bár a tiszttartó örökké azzal fenyegetett bennünket, hogy egyszer váratlanul bétoppan, akkor aztán meg se áll, míg néhányat közülünk karóba nem húzat!... - Mondta a fiatal jobbágy és látászott az arcán, hogy mindazt, amit mond, szenttül hiszi is. -Aztán miért húzatna karóba valakit is közületek?... – Ha éppen tudni akarod, hát azért, mert két esztendő óta semmit se teremnek a földek és nem tudják beszedni a kilencedet, a tizedet, az adót. Egyetlen embert nem kapott katonának a faluból, mert a harmadik határban már összeesett az, akit a számtartó elindított Magyarország felé vitézi seregbe! Ezért ha tudni akarod!... És amerre elment, mindenütt sírt a magyar tűzhelyekben a nyomorúság. Udvarházak és jobbágyviskók tájáról leritt a bánat. Csak a kastélyok, várak környékén kacagott az élet, mert a föld népének verejtéke valahol mégis csak kivirágzott. Kolozsvárott egy hetet időzött, ahol hírét vette, hogy Erdélyből sereget toboroznak a török ellen. Bazíni Szentgyörgyi János gróf vajda szervezte a sereget és Dósa György elsőnek esküdött a zászlóra. Nem kérdezte merre viszik, nem akarta tudni, hogy milyen sorsa lesz, beállott a lovasok közé és másnap már megindultak Várad felé. Egyszerre úgy érezte magát a királyi seregben, mintha minden gondját elvesztette volna. Gazdag fegyverzetet, jó ruhát, nyeszlett paripája helyett táltost kapott. Nem látta most már a föld népét, de vígan lovagolt a sor elején, ahova öles alakja, miatt állította a sereg alvajdája, Ferenczi Tamás, akinek egyszerre megtetszett a daliás legény és egy hét múlva példának állította a többi elé. Mire Váradra beérkezett a sereg, Dósa György már tizedese volt a lovas csapatnak. Nyalkán, begyesen vonult át a Körös-menti városon a sereg és éjszakára a Váradi püspök majorjában, közel a várhoz szállásolták el magukat. A város megélénkült és a jól fizetett sereg kétkézzel szórta a pénzt; Ferenczi Tamás alvajda nyíltan hirdette; - Egyet se gondoljatok fiúk, a török majd visszafizet mindent, amit most elköltötök."

Megnézem:

 

2019. 10. 01.

Dr. Bloch Iván: Korunk nemi élete

bloch iván, korunk nemi élete

"A levegőnek ezt a rezgését nem látni, mert magát a levegőt se látni, de ha valami könnyű vagy könnyen mozduló tárgyat ér a hang, akkor azt megremegteti és ebből látni, hogy a levegő is remeg. Ha valami nagyon erős hang rezegteti meg a levegőt, még az ablakok is megremegnek tőle. Hát amint a hangosan rezgő levegő kitódul a gégéből, megrezegteti a garatot, a nyelvet, fogat és a többit, amit csak ér, ezek maguk is hol feszesebbek, hol lazábbak, vagy maguk is mozognak, ezzel aztán megváltoztatják a keresztülmenő levegő rezgését, tehát a hangot is. Amikor a hang kijön az ember szájából, akkorra már nemcsak a hangszalagok rezgéstől rezeg, hanem a garatnak, a nyelvnek, a fogaknak, az ajkaknak a rezgésétől is. Tehát nemcsak a gégétől, hanem ezektől is függ, hogy milyen az ember hangja. Tudjuk jól, hogy akinek kihull, a foga annak mindjárt mennyire elváltozik a hangja, pedig a gégéje olyan maradhat, mint azelőtt volt. Asszonyoknak, gyerekeknek vékonyabb a hangjuk, mint a férfiaké; azért mert a gégéjük és a szájuk ürege is kisebb, hangszalagjaik pedig rövidebbek. Akinek a hangja tiszta annak a gégéje egészséges. Ha a gége megbetegszik, azt azonnal megérezni az ember hangján. Az ember ilyenkor bereked, a legtöbbször köhög is. A rekedtség legtöbbnyire huruttól van. A hurut olyanforma a gégében, mint a nátha az orrban. A gégében is nyálkahártya van belül, mint az orrban. Ez a nyálkahártya, ha egészséges, éppen csak annyi nedvet izzad ki, hogy ki ne száradjon. Ha hurutos, akkor sokkal több nyálkát izzad ki. Ilyenkor aztán a hangszalagokra kerül egy-egy csöpp nyálka, az embernek tehát köhögnie kell, hogy a nyálka csöppet kiköhögje. Ha sok nyálka van a gégében, kivált a hangszalagokon, akkor a hangszalagok nem tudnak szabadon rezegni, tehát nem is adhatnak tiszta hangot. Úgy van ilyenkor, mint amikor papírost tesznek a cimbalom vagy a zongora húrjára. A papírostól a húr nem tud szabadon rezegni, tehát rekedt hangot ad, csakúgy, mint a hurutos gége."

Megnézem:

 

2019. 09. 30.

Szentkirályi Zoltán: Az építészet története, Újkor - Barokk

szentkirályi zoltán, az építészet története, újkor

"Középpontban a Sta. Maria Maggiorét ábrázolja attól futnak szét sugarasan, csillagot formázva, egyenes utak a S. Giovanni in Lateranóhoz, a Sta. Croce in Gerusalemméhez, a S. Lorenzo fuori le Murához, a Sta. Maria del Popolóhoz és a Trajanus oszlophoz, amelyre 1587-ben az egyházalapító Péter apostol szobrát állították. Ezeken kívül jelöl még a rajz egy sugárutat a S. Giovanni in Laterano és az őskeresztények vértanúságának színhelyeként tisztelt Colosseum között, s feltünteti az akkor még épülőfélben lévő, IV. Pius idején elkezdett sugárutak. Fontana feljegyzéséből tudjuk, hogy a nagyszabású tervnek ez csupán az első üteme volt. A pápának szándékában állt további utak megnyitása is, amelyek a rajzon szereplő emlékeket kapcsolták volna közvetlenül össze s az egész útrendszert hozzáfűzték volna a Vatikánhoz. A szándék nyilvánvaló. A város életében fontos esemény volt az időszakomként meghirdetett jubileumi év, amikor zarándokok tömege özönlött Rómába, hogy felkeresse a nagy bazilikákat, s ünnepélyes processzióval sorra járja a vértanú szentek emlékhelyeit. A polgárság ebből számottevő jövedelmet húzott, az egyháznak pedig - a szintén nem megvetendő anyagi haszon mellett - a propaganda felbecsülhetetlen lehetőségeit kínálta. A nagyobb „idegenforgalom" közvetlen haszna, a pápai állam növekvő gazdasági ereje, valamint az, hogy a haza térők ennek a hírét vihették magukkal, jelentős mértékben hozzájárult az egyház tekintélyének és politikai befolyásának a szilárdulásához. Alapvető érdek volt tehát, hogy a zarándokok száma emelkedjen. V. Sixtus mindenekelőtt erre törekedett. A körmenetek útvonalának látványos kiépítésével a város vonz erejét akarta fokozni. S ehhez a legcélravezetőbb módszert választotta: egyenesen futó, aránylag széles utakkal kapcsolta össze a jelentősebb kultuszhelyeket. A megoldás látszólag hagyományos, a városfejlesztésben már addig is alkalmazott eljárást követi. A látszólagos egyezés azonban igen lényeges különbségeket rejt. Hogy a változást jobban érzékeljük, nézzük meg ismét a század első felének sugárútjait. III.Pál koráig minden egyes új út külön életet él. A reneszánszban megkövetelt rendet hasítja be az esetlegesen nőtt település lakóházainak véletlenszerű. Valahonnan elindul, s bizonyos távolság után egyszerűen abbamarad. Önálló léte a fontos, nem pedig az, hogy már az indításnál meghatározottan a kitűzött célra rávezessen. Az V. Sixtus idején létesített utak egy összefüggő, nagyobb léptékű rendszer elemei."

Megnézem:

 

2019. 09. 29.

Szmrecsány Miklós: Eger és környéke részletes kalauza

szmrecsányi miklós, eger és környéke részletes kalauza

"A következő 10. sz. kanonoki ház 1733. épült (a fő káptalan az Angolkisasszonyok felsőkereskedelmi nőiskolájának céljára engedte át). Külseje nem sokat őrzött meg eredeti alakjából, De udvari melléképületének toszkán-oszlopokon 9 széles nyílással ívelt tornáca az Egerben többször előforduló udvari árkádoknak legszebb példája. Az Angolkisasszonyokat Bartakovics Béla érsek telepítette 1852. Egerbe. A sorban 8. sz. a következő klastromuk és 120 bennlakó növendékre berendezett nevelőintézetük, a leánygimnáziummal, felsőkereskedelmi iskolával, tanítónőképzővel és elemi iskolával együtt abban az épületben vagy elhelyezve, melyet Foglár György kanonok címzetes Püspök 1740. alapított jogi iskolája számára létesített. Bartakovics érsek második emelettel nagyobbította, a fő káptalan újabban udvari szárnnyal bővítette és Szmrecsányi érsek még kanonok korában a berendezésről gondoskodott. Van házi kápolnája, megújított berendezéssel. A káptalan utcai homlokzatának rége része XVIII. sz. jellegét még el nem vesztette. A Szmrecsányi-utcára néz az 1926-ban elkészült új épületrész Nagy testvérek egri építőmesterek alkotása, melynek második emeletén van a szép díszterem és a tágas tornaterem. A 6. sz. kanonoki ház szerényebb, de a környezettel egybehangzó külsejével hozzájárul az utcasor barokk hangulatához. Szomszédságában a 7. sz. kispréposti lak a barokk-rokokó művészetnek ékszeralkotása. Androvics Miklós kanonok 1758-ban építtette. Emeleti nyolcszögletes termének három oldala a homlokzaton risalitot alkot, melynek földszintjén, a kaputól jobbra és balra, fülkékbe helyezett, terméskőből faragott, géniusszal, kosfejekkel és delfinnel ékesített csavartidomú vázák vannak. Erkélyének és ablakainak kovácsolt vasból való rokokó-rostélyai kiválóan szépek. "

Megnézem:

 

2019. 09. 28.

Gróf Vay Péter: Kelet művészete és műízlése

gróf vay péter, kelet művészete és műízlése

"Felette érdekes megfigyelni, miképpen helyezik ők el a virágokat. A fősúly mindenkor a csokor rajzára irányul. Az egyes növények, levelek, ágak, meghatározott formák szerint vannak hajlítva. A forma épen nem szabályos, sőt ellenkezőleg, ha a virágedény egyik oldalán alácsüngenek, az ellenkező oldalon annál magasabbra merednek a hajtások. A hosszú bambusz-ágakat vagy szalagszerű íriszleveleket vízbe mártva hajlítják különböző irányokba. Néha nagyon sok időbe kerül, míg az ágak és levelek az óhajtott formát megkapják. De még ekkor is, a virágtartó szájába egy lapos parafadugót helyeznek és ebbe minden egyes növény számára, a szerint, hogy milyen irányban álljon, vágják a lyukakat. Egy virágváza virágokkal való megtöltése valódi stúdium, mely nem egyszer órákat vesz igénybe. Erre nézve egy érdekes tapasztalatom volt. A hiogói temetőben vázolva, az öreg sírásó, jelenlétemet észre nem véve, délután 2 órától 6-ig volt elfoglalva egy írisz levelekből és egy másik, fenyőágakból összeállított csokorral. Mindkét mű sikerrel készült el, mindkettő teljes mértékben hozta kifejezésre mind azt, mit a nép az ilynemű tárgyaknál megkíván. De még érdekesebb volt megfigyelni a művest, ki teljes odaadással dolgozott és figyelmét órákon át egy pár fenyőágnak szentelte. Mintha életének egyedüli feladata az lett volna, hogy gallyak és levelek olyan hajlásokat mutassanak, mint ő azt képzeletében megrajzolta. Hol előre hajlott, hol hátrább lépett, hogy e hatásokat világosabban láthassa. És midőn véletlenül megpillantott és észrevette érdeklődésemet, mintegy jutalmul bevezetett egy rizs papírral fedett üveg, vagy mondjuk papír házba, hol egy padkaszerű emelvényen már ilyen befelyezett mű állott egymástól kellő távolságban. Csak most fogtam fel igazán, most értettem meg a japánok növénykedvelését, virágszeretetét."

Megnézem:

 

2019. 09. 27.

Ezeregy éjszaka legszebb meséi

ezeregy éjszaka legszebb meséi

"Hamarosan a királyi palotába is eljutott a híre, hogy egy ügyes ötvös tartózkodik a városban. Behrus tüstént parancsot adott, hogy vezessék eléje az újonnan érkezett mestert. Rusbeh eleget is tett a felszólításnak és elment a királyi udvarba. Nem is bánta meg. A király mindenféle arany- meg ezüstholmit és drágaköveket vásárolt tőle minden alkudozás nélkül és megkérte, maradjon udvarában, mert szeretné, ha néhány drágaköves ékszert készíteni számára. Rusbeh el is fogadta a meghívást, ottmaradt és a királyi palotába kapott szállást. Rövid idő múlva Behrus országa háborúba keveredett a szomszédos tartománnyal. A király maga nem ment a csatába, de hadvezérei e nélkül is olyan ügyesen vezették a sereget, hogy egyik győzelmi hír a másik után érkezett a királyi palotába. Egy napon, a legújabb győzelem hallatára, a király nagy mulatságot rendezett és örömében bizony kissé többet ívott a kelleténél, úgy hogy részegen lefordult a székről. A főurak, akik vele együtt mulattak, maguk is berúgtak és így esett, hogy a királlyal nem törődött senki. A testőrök is felöntöttek a garatra és mivel a királyhoz a főurakon és a testőrökön kívül egy teremtett lélek nem nyúlhatott, Rusbeh, aki féltette a király életét, a terem bejárata elé állott és kivont karddal őrizte az uralkodót. Nemsokára azután előkerült néhány testőr, és amikor meglátták az ötvöst karddal a kezében azt hitték, hogy uruk életére tör. Rárohantak tehát, lefegyverezték és börtönbe vetették. Másnap, amikor a király kialudta mámorát és felébredt, meghallotta, mi történt."

Megnézem:

 

2019. 09. 26.

Walterné dr. Illés Valéria: A vadkár II.

walterné illés valéria, a vadkár

"Harmadik lépés a fennmaradó területek egyöntetű, vagy nagyobb foltokban ugyanolyan mérvű károk megállapítása. Itt játszik szerepet – mint viszonyítási alap – az időben kijelölt, ill. bekerített „kontroll” terület. Végül összegezzük a károsítás miatt kiesett területek nagyságát hektárban. E becslés folyamán vesszük figyelembe esetleg a legelési kár miatti kiesést is. Érés előtti károsítások is fellelhetők az őszi gabonákban az ún. gázolás, fekvés- és töréskár. Ebben az esetben is, mint a tavaszi kárfelvételnél alapos helyszíneléssel határozzuk meg a károsítás miatti termésből kiesett terület nagyságát. Az ilyen kárt szenvedett gabonák a gép által csak nehezen, részben, vagy egyáltalán nem takaríthatók be. Nem tévesztendő össze azonban a szél, vihar által okozott dőléskárral. A végleges kárbecslést közvetlen a betakarítás előtt célszerű elvégezni. Elsőként itt is a károsodottsági fok szerint elkülöníthető területek nagyságát kell megállapítani, s arról vázrajzot készíteni. Közben, ha mód van rá, egyúttal a foltokban lévő totális kár területeiről is feljegyzést (m2 – ben megadva) kell készíteni. Így alakul ki általános helyzetkép, másrészt összejönnek az egyenként kis kiterjedésű, de teljes kárt szenvedett foltok területi adatai. E becslésnél kell felmérni a „vadváltók” miatti kiesett termőterületek nagyságát is. A váltók hossza a tábla méreteinek ismeretében becsülhető, szélességük pedig jól mérhető. Gyakori tapasztalat, hogy egy-egy véletlenszerűen kiválasztott sorban folyóméterenként sérült növények száma egy kalibrált szélű fekete mérőtábla segítségével könnyen megszámlálható. A kalászrágási kár becsléséhez szintén jó segítség valamilyen kontrasztos háttér. E kártétel tipikusan szarvas által okozott kár."

Megnézem:

 

2019. 09. 25.

Paul Patrick: Napóleon

paul patrick, napóleon

"Az, hogy Napóleon kezdettől fogva nem csupán az asszonyt látta belekeverve a Jackson-ügybe, hanem férjét is, igazolja határozatlan gyanúnkat. Valamilyen módon a márki is „benne” volt az ügyben, de hogy voltaképpen mi volt a játszma tétje, nem derült ki. Áprilisban a dolog odáig fajult, hogy Napóleonnak már nem is volt türelme beszélni erről, megbízta hát Bertrand-t, mossa meg a Montholonok fejét. Bertrand emlékiratiból tudjuk, hogy a vita hevében a márki dühbe jött. „Tulajdonképpen elvesztette a fejét, és kijelentette, inkább azonnal elhagyja Szent Ilona szigetét!” –írta a tábornok. Miért lett olyan ideges a márki? Nyilván azért, mert ha felesége ballépése miatt valóban el kell mennie a szigetről, nem teljesítheti igazi küldetését. Ha pedig nem öli meg Napóleont, akkor sanyarú sors várhat rá otthon. Megbízói már eddig is igen türelmetlenek voltak, és a maguk szemszögéből joggal. Az 1815 végén a szigetre érkezett császár most, három és fél évvel később még mindig él és virul és egyetlen gondja, hogyan bosszantsa az angol kormányzót! A tét tehát nagy volt, kár, hogy nem ismerjük az ellen-tétet. Ott sem lehetett kicsi, ha egyáltalán szóba került, hogy a márki még Napóleont és a szigetet is itt hagyná. Vajon csak a feleségét féltette volna? Az asszony Jacksonnal akart élni, hiszen tudjuk, nem volt rá féltékeny. Az asszony nem csak a felesége, hanem ügynöktársa is volt. Montholon sokkal inkább félhetett attól, hogy lám, a briteknek sikerült ügynököt csempészniük az „udvari körökbe”. Ha pedig ezt megtehették egyszer, megtehetik bármikor. És ha egyszer egy bejáratos franciát, egy nap mint nap őt is szemmel tartó honfitársát fizetik le? Akkor lőttek a mérgezéses akciónak, előbb-utóbb csak felfigyelnek rá és vége lesz!"

Megnézem:

 

2019. 09. 24.

Robert K. Massie: Nagy Péter élete és kora

robert k massie, nagy péter élete és kora

"Abban az évben, 1687-ben a lengyelek történetesen nem igazán voltak sikeresek, az osztrákok és a velenceiek azonban szerencsésebbnek bizonyultak: sikerült kiűzniük a törököket Magyarország és az égei térség néhány fontos városából és erődjéből. A következő évben, 1688-ban Oroszország nem indított hadjáratot a közös ellenség ellen; szövetségesei helyzete tovább romlott. A törökök óriási seregeket koncentráltak Lengyelországgal szemben, miközben német földön XIV. Lajos francia király hátba támadta a Habsburg Birodalmat. Az új fenyegetés fényében Sobieski János király és Lipót császár is fontolóra vette, hogy békét köt a törökkel. Végül megállapodtak, hogy csak akkor folytatják a háborút, ha Oroszország teljesíteni fogja vállalt kötelezettségét, és megújítja a Krím elleni támadást. Zsófia és Golicin boldogan véget vetett volna a háborúnak – már megkapták, amire vágytak, megtarthatták Kijevet -, de tudták, ha ezt megteszik, a szövetségeseik visszahúzódnak, így Oroszországnak egyedül kell majd szembenéznie az Oszmán Birodalommal. Kénytelenek voltak belátni, hogy meg kell szervezniük az újabb krími expedíciót. 1688 tavaszán a tatár kán további indokot biztosított a számukra: megindította saját hadjáratát, feldúlta Ukrajnát, Poltavát, már Kijevet fenyegette, és a Kárpátok közelébe sikerült eljutnia. Ősszel, amikor visszahúzódott a Krímre, 60 000 fogoly botorkált a lovasai mögött. Mivel rákényszerült a háború folytatására, Golicin kijelentette, hogy megindítja a Krím elleni második hadjáratát. Közölte, csak akkor hajlandó békét kötni, ha a Fekete-tenger teljes északi partszakasza orosz fennhatóság alá kerül, a tatárok pedig az utolsó szálig eltakarodnak a Krímről, és letelepsznek a Fekete-tenger túlsó partján, Török-Anatóliában. Ez az ostobaság határát súroló kijelentés arra utalt, hogy egyre kétségbeejtőbbé, egyre szorultabbá vált a helyzete."

Megnézem:

 

2019. 09. 23.

Dr. Náhlik András: Nyomkalauz

náhlik andrás, nyomkalauz

"A táplálkozás közben hátrahagyott jelekből is felismerhetjük a szarvas jelenlétét. Különösen télen szívesen rágja le a fák hajtásait, csipkedi a szederleveleket. A rágás után 3-4 mm, puhafa esetén gyakran évről évre úgy visszarágja, hogy azok 10 éves korukra sem érik el az 1 m-es, magasságot. Különösen tél végén, tavasszal, amikor a fák nedvkeringése megindul, szívesen hánt. A fiatal fák kérgét ilyenkor metszőfogaival alul bevágja, és 2-2,5 m-e magasságig felszakítja. Havas teleken gyakran látni makk, vagy friss fű utáni kaparásokat. A rudas korú nyárfások jellegzetes kárképe a nagyszámú derékba tört fa. Ilyenkor a szarvas szabályosan hóna alá veszi a nyárfát, így rágja le az egyébként el nem ért hajtásokat, s közben a fa gyakran eltörik. Különböző hangok is utalhatnak a gímszarvas jelenlétére. Jellegzetes, bár ritkán hallatott böffenésszerű hang a riasztás. A tehenek riasztanak gyakrabban, általában akkor, ha hirtelen megijednek, meglepik őket. A tehén borját, vagy üzekedéskor a bikát más-más tónusú, rövid, orrhangon kiadott „eng”-el hívja. A borjak hívóhangja leginkább a magas „ng”-el jellemezhető. Augusztus közepétől szeptember végéig, az üzekedési időszakban a bika gyakran hallgatja bőgő hangját. A fiatalabb fikák magasabb hangon, gyakran és sokat szólnak, az öregek ritkábban és mély hangon, morogva. Ha az ivararány erősen eltolódik a tehenek javára, sok a fejletlen fiatal állat az állományban, később, november-decemberben, sőt januárban is hallhatunk bőgést. Üzekedéskor messziről is hallani a verekedő bikák agancscsattogásának hangját. Télen, tiszta, csendes időben a rudas korú erdőben haladó bikacsapatot akár 300-400 m-ről hallani lehet, a fákon kopogó agancsok árulják el jelenlétüket."

Megnézem:

 

2019. 09. 22.

Bodó Imre, Heckre Walter: Lótenyésztők kézikönyve

bodó imre, heckre walter, lótenyésztők kézikönyve

"A munkában lovunk – különösen meleg időben – könnyen megizzad. Tekintsük szabálynak, hogy mindig úgy hajtsuk vagy lovagoljunk, hogy az istállóba érve a ló már megszáradjon. Ennek ellenére különösen a szerszám alatt felgyülemlett izzadságot puha csutakkal vagy jól kicsavart nedves szivaccsal távolítsuk el. Amikor a ló teljesen megszáradt, gyökérkefével keféljük át, és végül a már említett pokrócdarabbal töröljük fényesre a szőrzetét. Sáros időben a lábvégeket gumitömlővel vagy vödörből mossuk le. Higed időben ügyeljünk arra, hogy a víz csak a lábvégeket (csonk, ill. lábtő alatt) érje! A csüdsömör elkerülése céljából a vizet a végtagszőrök körül húzzuk ki. Nyáron, ha meghűléstől nem kell tartani, kedvező, praktikus ápolási módszer a lovak mosása. Arra azonban vigyázzunk, hogy felhevült állapotban soha ne mossuk le a lovat. A mosáshoz állott, 15-20 fokos vizet használjunk. A fölösleges víz kihúzására az ún. „tajtékkés” szolgál. Fürösztés után a lovat ne kössük be az istállóba, hanem a hempergőzés ellen száron vezessük a száradásig.

 A pata ápolása

 A ló teljesítőképessége elsősorban lábai épségétől függ. A pata a végtagok talajjal érintkező része, így a talaj felől jelentkező minden behatás a patán keresztül érvényesül. Az egészséges, ép pata fontosságára utal a régi mondás: „a pata a ló”. Ahhoz, hogy a pata mindennapi használat folyamán támasztott követelményeknek meg tudjon felelni és a különféle károsító hatásoktól megvédhető legyen, elengedhetetlen a rendszeres, szakszerű ápolása. A pataápolásnak, patkolásnak és a pataszabályozásnak igen gazdag szakirodalma van. Könyvünkben terjedelemi okokból csak a legfontosabb ismereteket kívánjuk közreadni. Ennek ellenére, ha csak az itt közöltek válnának a gyakorlatban is elterjedtté, lovaskultúránk, lóegészségügyünk mérföldekkel tartana előbbre."

Megnézem:

 

2019. 09. 21.

Fertőd útikalauz

fertőd útikalauz

"Mennyibe kerültek ezek a tékozló ünnepségek, hány és hány ezer jobbágy vére-verejtéke árán tartotta fenn Esterházy herceg ezt a kacsalábon forgó semmittevő világot, - ma már nehéz lenne pontosan megállapítani. Még azt is csak hozzávetőlegesen tudjuk, milyen összegeket emésztettek fel maguk az építkezések. Egyes részletmunkákról pontos kimutatások maradtak ránk, magának a nagyarányú építkezésnek egészére vonatkozóan azonban csak következtetésekkel élhetünk. Szakértői vélemények szerint a kastély, a park, a felsorolt épületek építési és berendezési költségei mintegy 13 millió aranyforintot tettek ki, ami mai pénzben számolva is roppant összeg, abban a korban pedig még sokszorosan nagyobb, szinte hihetetlen pazarlás volt. Ezt a fényűző mesevilágot egyetlen hatalmas dúsgazdag főúr személye, pompavágya, fejedelmekkel való versenyezni akarása teremtette ide, a Fertőtől elhódított mocsarak helyére. Előzmények nélkül, oktalanul és féktelen pazarlásból született a régi eszterházai kastély, - s tündöklése is csak addig tartott, míg élt Fényes Miklós. Fia, unokája és többi leszármazottja nem érezte jól magát itt, a tűzijáték módjára ellobbant rokokó káprázat színhelyén; visszavonultak kismartoni és egyéb kastélyaikba, valamivel „szerényebb” s a változó kornak jobban megfelelő körülmények közé. Ez a korszak az észszerű takarékosságot és józanságot parancsoló II. József, távolabbról pedig a Francia Forradalom kora. Az intő jelek az Esterházy családhoz is elérnek; magára hagyják az időszerűtlenné vált kastélyt, sorsára bízzák. A park utait felveri a gyep a tetők, falak romladoznak. Nemzedékeken át alig-alig látogat el erre a helyre a család."

Megnézem:

 

2019. 09. 20.

Dr. Faragó Sándor: A vízivad és vadászata

faragó sándor, a vízivad és vadászata

"Az emlős fajok közül a róka, a görény és a kóbor kutya a vízivad hagyományos ellensége. A vaddisznó széles körű elszaporodásával talán az egyik legnagyobb fészekpusztítóvá lépett elő. A számára teljes komfortot nyújtó fészkelőhelyek térségében a fészkek jelentős részét is elpusztíthatja. Mellettük a vándorpatkány, a vízipocok okozhat érzékeny veszteséget. Alkalmi károsítóként léphet fel a szarka, a dolmányos és vetési varjú, ugyanilyen okból tartjuk nemkívánatosnak a mosómedve (Procyon lotor) és a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) hazai elterjedését. Az emberi hatások közül az élőhelyek felszámolásáról, a vizes területek visszaszorulásáról már beszéltünk. Az olyan – korábban nagy jelentőségű – tényező, mint a sugárfertőzés, Csernobil (1985) óta ismét napirendre került, de hatása szerencsére nem érte el az ötvenes évek légköri atomrobbantásainak következményeit. Sokkal érzékenyebbek azok a veszteségek, amelyeket a megkésett nádaratás okoz a viszonylag korán fészkelő vízivadfajokban. Szerencsére nagyobb nádasaink védett területekre esnek, így a kezelési utasításban előírható a nádaratások legkésőbbi időpontja. Védett területeken kívül azonban sok tőkés réce és olykor nyári lúd esik a munkának áldozatául. A nagyüzemi háziréce és újabban a félvad tőkésréce-nevelés hatásairól viszonylag kevés szó esik. Sterbetz (1970) megállapítása szerint pontosan a vízivadfajok azok, amelyek mind fészkelőként, mind átnyaralóként és vonulóként eltűntek, vagy erősen visszaestek e farmok környékén. A házirécefarmok megszűnése után a vonulási viszonyok ismét javultak, sőt a böjti réce és a szárcsa állománya gyarapodott is. A nagyüzemi mezőgazdálkodás, s gyanítom a jövendő kisparaszti gazdálkodás sem tekinthet el a növényvédő szerek alkalmazásától. Hazánkban az első növényvédő szer okozta aggasztó méretű elhullás 1970 késő őszén történt Kardoskút térségében. Itt három héten át naponta 10-15 vadlúdhullát szedett össze a természetvédelmi őr."

Megnézem:

 

2019. 09. 19.

Heinz Meynhardt: Vaddisznóriport

heinz meynhardt, vaddisznóriport

"1976 januárjában a konda állománya 11 nőnemű egyed és három hím malac volt. Ebből 9 koca közel állt már a fialáshoz; közülük később egy kocasüldő malacozás közben elpusztult. Így tehát nyolc koca maradt, amelyek márciusban összesen 55 malacot hoztak világra. A másik konda amelyet a két kitaszított koca alkotott, ugyanebben az időben13 utóddal gyarapodott. Az év végére azonban ez a családi közösség természetes pusztulás és kilövés következtében 3 egyedre csökkent. Az én nagy kondám tehát 1976 februárjában félelmetes létszámot ért el és nem is merészeltem arra gondolni milyen kárt okozhatna, ha kivonulna a környező mezőkre. De aggodalmaim alaptalannak bizonyultak. A konda kimutathatóan semmiféle kárt nem okozott, ami biztosan az elterelő etetésre és az 1976. évi nagy szárazságra vezethető vissza. Megegyeztem minden vadásztársammal, aki a szóba jöhető vadászterületen megfordult, hogy azonnal értesít engem, ha ezt a három babos tarka kocáról könnyen felismerhető kondát bárhol a saját tartózkodási területén kívül megpillantaná. Szeptemberig senki sem látta a kondát akkor azonban bevette magát egy lucernásba, amely közvetlenül nappali tartózkodási helyének a szélén terült el. Mivel egymás után két nap kilőttek belőle egy-egy malacot a tapasztalt óvatos vezérkoca nem vezette ki többé a kondát a biztonságos erdőterületről; ezután már nem is látták ott többé. Még abban a hónapban, minden felismerhető ok nélkül hirtelen elmaradt két idősebb koca, annak ellenére, hogy az elterelő etetésnél még jó étvággyal ettek. Egy négyéves a konda rangban másodikja és egy kétéves, amely csoportjában a rangsor utolsó helyén állt. Ez, mint már mondtam, minden harc nélkül történt. Talán jól sejtem, hogy ez a rangban második egyed elsőségre tört, amelyet ebben a csoportban nyilván nem szerezhetett meg. Véleményemet az is megerősítette, hogy a másik egyedet - ez volt a kétévesek csoportjában a leggyengébb - nála jóval súlyosabb testvérei állandóan elverték az élelemtől. Az új kondában pedig ő lett rangban a második. Ha abból indulunk ki, hogy a kor lényegesebb a testsúlynál, akkor pozíciója nem kerül veszélybe az újonnan alakított közösségben. A konda tehát másodszor is megoszlott. A legjobb úton volt ahhoz, hogy normális nagyságúra csökkenjen. Az állomány 1976 szeptemberében tehát a következő volt: négy kocasüldő, három kétéves és egy négyéves koca, amelyek még összesen 32 malacot is vezettek. Ha kizárjuk a hím malacokat hiszen őket később úgyis kiközösítik, és vegyük még hozzá a tenné természetes veszteséget meg néhány egyed kilövését, akkor azzal számolhatunk, hogy a konda nem fogja túllépni eredeti kiinduló állományát az új vadászidény kezdetéig."

Megnézem:

 

2019. 09. 18.

Soproni útikalauz

soproni útikalauz

"Múzeumunk képtárának falairól az elmúlt ötven esztendő soproni festőinek művei tekintenek le: Baditz Ottó táj- és zsánerképei, a Stuttgartba szakadt, majd Münchenben akadémiai tanárként működött Igler Gusztár egy jellegzetes festménye, Seemann Kálmánnak és feleségének, a Lotz- és Székhely Bertalan-tanítvány Vörös Erzsinek megkapó művei, Mechlené Grossmann Hedvig, Fangh Dezső és mások képei. Nevezetes esztendő a város festészetének történetében az 1897. év, amikor Steiner Rezső (1854-1945), a jeles arcképfestő, megalapította a Soproni Képzőművészeti Kört. Ezzel egyesítette a széthulló erőket és megindította a rendszeres tárlatok sorát, melynek révén Sopron, a zeneváros, a festészet terén is a magyar vidéki városok első vonalába került. Nagyszámú, egymással versenyző, egymás példáján felbuzduló festőgárda tömörült a Körbe. Közülük sokan tettek szert országos hírnévre és nyerték a díjak és nagydíjak sorát. A két év előtt elhunyt Ágoston Ernőt, mint egészen kivételes tehetségű grafikust, egyéni színhatású festőt és rajzpedagógust, a fővárosban élő Kássa Gábort, mint széles skálájú, színben, mélységben és technikában egyaránt kiteljesült művészt tartja nyilván a magyar festészet. A Sopronban alkotók közül a Zala megyei Horváth József sajátos emberi és festői egyénisége évről-évre a képpé emelt látomások sorával gazdagítja az ország határain messze túlterjedő hírnevét. Horváth egyedülálló technikájú, nagyméretű akvarelljeinek mélye emberi és szociális mondanivalójával, az emberi test szépségét színekbe rögzítő tájképeivel a mai magyar akvarell-festészet egyik legnagyobb értéke, amit bizonyít a múltban nyert állami díjak egész sora és legújabban a Munkácsy-díj. A városkép és a Nagybányára emlékeztető táj állandó ihletője a festőknek."

Megnézem:

 

2019. 09. 17.

Dr. Kőhalmy Tamás: A vadászterület berendezései

kőhalmy tamás, a vadászterület berendezései

"Még inkább fejlesztett vadászpajzs változat a les kosár. Nevét onnan kapta, hogy a klasszikus formának az elkészítése némiképp hasonlatos volt a vesszőkosarakéhoz. Körkörös, vagy sarkos alaprajz szerint cövekeket vertek a földbe, és azok közét vesszővel befonták egy bejáró kivételével. Máris kész a les kosár, csak a belsejébe kell még tenni a padot. Széljárástól ugyan nem függetlenít, de a vad nem lát meg bennünket. Disznóhajtások lőállásainál gyakorta alkalmazták, ha nem volt bokros az erdőszél, ahol a puskások álltak. Komfortosabb kivitelű változata a talajtól mindössze egy lépcsőfoknyira felemelt leshely (Szilágyi I., Szajk), ami a magaslesek általános ismérvei szerint készül, csak éppen tacskólábakon áll. A disznóhajtások egyre terjedő berendezése az emelt lőállás és a hozzá tartozó lő csillag. Az emelt lőállás egy mindössze másfél-két méter állásmagasságú, kis nyitott magaslesnek felel meg, amelyiktől három irányban a bozót között 40-50 m-es hosszúságú nyílásokat (lő csillag) vágunk. Ha a lővonal nem egy meglevő erdei út vagy nyiladék, akkor azt úgy célszerű kialakítani, hogy ott nem vágunk ki minden fát, hanem csak megritkítjuk az állományt. Lássuk mind ezek szerepét! A lő, csillagnak nem kell kiérnie a nyiladékig, elég, ha 1-2 méterrel beljebb kezdődik, az emelt lőállásról úgyis belátunk. Belátunk, és meglátjuk a közeledő vadat, el tudjuk bírálni, esetleg meg is tudjuk lőni, de annyit mindenképpen megtudunk, hogy hol várható a megjelenése a lővonalon. Fel tudunk készülni a lövésre. Ha bent, a csillag valamelyik ágában az emelt állásról lövünk, a golyó hibázás esetén is igen gyorsan földbe csapódik. Ez nem utolsó szempont akkor, amikor ugyanarra lövünk, ahol a hatók is mozognak."

Megnézem:

 

2019. 09. 16.

John Galsworthy: A Forsyte-saga I-II.

john galsworthy, a forsyte saga

"Ugyan ki dicsekedhetett olyasmivel, ami szebb volt, mint a mély színekkel árnyalt asztal, rajta a puha szirmú, villogó rózsákkal, rubintos poharakkal, az elhüvölő ezüstkészlettel; és dicsekedhetett szebbel annál az asszonynál, aki az asztalánál ült? A hála erényét nem sokra becsülték a Forsyte-ok, nem is igen gyakorolták, ahhoz túl nagy volt a versengő kedvük és túl s a józan eszük, alkalmuk is aligha volt rá; Soamesban most is csak egy már-már fájdalommá torzult keserűség tolult fel, hogy tulajdonát, az asszonyt, nem úgy birtokolja, mint ahogyan erre joga volna, s nem nyújthatja ki kezét utána, mint a rózsák után, nem tépdesheti le szirmait, s nem szívhatja magába szívének legrejtettebb titkait. Minden más tulajdona, amit csak összegyűjtött, valami titkos és bensőséges érzelemmel melegítette: az ezüstjei, a képei, a háza, a befektetései. Csak a feleségétől nem kapott semmit. Itt, a házában, láthatatlan írás éktelenkedett minden falom. Üzleti mérlegeléshez szokott egyénisége dühösen tiltakozott az ellen a sejtelmes figyelmeztetés ellen, hogy az asszony nem neki való. Feleségül vette ezt a nőt, meghódította, magáévá tette, ezek után úgy találta, hogy a legalapvetőbb törvénynek, a birtoklás törvényének mond ellent az, hogy nem futja többre az erejéből, mint hogy az asszony teste az övé - ha ugyan az övé, amiben most már szintén kételkedni kezdett. Persze ha azt kérdezték volna, vajon az asszony lelkét is birtokába kívánja-e venni, a kérdést nevetségesnek s egyszersmind érzelgősnek találta volna. De igazában ezt kívánta, s az írás a falon azt mondta: ez sose fog megtörténni. Irene csendes volt mindig, tartózkodó, kedvesen idegen; mintha csak attól félt volna, hogy lehet olyan szava, mozdulata, titkos intése, amely Soamesszal talán azt hiteti el, hogy kedveli őt. A férfi azt kérdezte magától: így marad ez mindig? Mint nemzedéke legtöbb regényolvasójáét (és Soames is borzasztóan szeretett regényeket olvasni), a férfi világnézetét is erősen kiszínezte az irodalom, és azzal a meggyőződéssel itatta át hogy minden csak idő kérdése. Végül is a férj mindig elnyer felesége hajlandóságát. Még azokban a könyvekben is, amelye tragikusan végződtek - és Soames nem volt valami nagy híve az efféle írásoknak -, a feleség mindig a megbánás keserű szavaival az ajkán halt meg, vagy ha a férj halt meg - milyen idétlen gondolat! -, az asszony a lelkifurdalás gyötrelmeit szenvedve vetette magát tetemére. Gyakran vitte Irene-t színházba, s ilyenkor ösztönösen azokat a modern társadalmi drámákat választotta ki megtekintésre, amelyek a kor házassági problémáival foglalkoztak, s amelyek - szerencsére - oly mélyrehatóan különböztek a valóságos életben adódó házassági problémáktól. Úgy találta, hogy ezek is ugyan­ úgy végződnek, mint a regények, még akkor is, ha egy szerető is belejátszott a cselekvénybe Amíg a darabot nézte, Soames gyakran rokonszenvezett a szeretővel, de mielőtt hazatért volna, még ott a kocsiban, Irene mellett ülve belátta, hogy ez így nincsen rendjén, és örült annak, hogy a darab úgy ért véget, ahogyan véget ért. Éppen akkor kezdett divatba jönni a férjeknek egy bizonyos fajtája, az erős, kissé durva, de alapjában józan férfi, akinek a darab végén kirívó sikerei voltak. Ezzel a figurával Soames igazában nem rokonszenvezett, és ha nem vette volna figyelembe a saját helyzetét, nyíltan is kifejezte volna idegenkedését tőle."

Megnézem:

 

2019. 09. 15.

Páll Endre: A vaddisznó és vadászata

páll endre, a vaddisznó és vadászata

"Természetesen a meleg, száraz kánikulában szeretik a legjobban a sáros fürdőt, amikor első esti útjuk a dagonyához vezet. A fürdők mellett nem könnyű leshelyet készíteni. A rendszeresen látogatott dagonyák legtöbbször árok- vagy völgy fenéken képződnek, ahol a légáramlás kevereg, csak kis távolságra látunk és hamar sötétedik. Első dolgunk legyen a leshelyhez vezető cserkészút elkészítése. A lest földre is építhetjük, de jobban megfelel a célnak a magasles, esetleg egy közelben álló böhöncre, szerelt ülőke. A dagonyák mellett eltöltött esték vagy hajnalok sohasem unalmasak. Azerdőbe mindig van élet, mozgás. Hangyák sürgése-forgása, madarak éneke, repdesése, rigók, fürdőzése, mind, mind szemet gyönyörködtető szórakozás a természet szépségeit értékelni tudó vadász részére. Ha ezekbe a kis zajokba ágreccsenés, ág súrlódás keveredik, egy-két fújás elárulja a közeledő disznókat, és megpillantjuk a tőlünk 30 méterre álló kant, amint mozdulatlanul figyel, úgy ezek a szívet dobogtató pillanatok sokszorosan visszafizetik a várakozás óráinak eredménytelenség ét. A disznók a dagonyáig rendszerint gyorsan jönnek, szélén megtorpannak, és rövid tájékozódás után merülnek el az iszapos fürdő hűs vizében. A fürdés nem tart hosszú ideig. Egy fordulás jobbra, egy fordulás balra, és már kis is ugranak a partra. Az alapos hentergéssel, fekvéssel járó fürdés élvezetét ritkán engedik meg maguknak. A lövéssel ne késlekedjünk sokáig. A célzásra akkor nyílik a legjobb alkalom amikor a disznók még fürdés előtt a dagonya szélén megállnak. Fürdés után első állomáshelyük a dörgölődzőfa. Dagonya mellett lesni főleg este érdemes. A teljesen rendszertelen hajnali és reggeli dagonyázást sokszor elhagyják, ezért az esélyek is kicsinyek. De a véletlen a csekély lehetőségből is odadobja néha a szerencsét."

Megnézem:

 

2019. 09. 14.

Fekete István: Hajnal Badányban

fekete istván, hajnal badányban

"A holló korrogott kettőt, aztán hozzáfogott a vacsora­-maradékhoz. Mátyás ekkor már újra arra gondolt, hogy az egész malomban, talán az egész erdőben egyedül van. Vajon vannak-e csakugyan boszorkányok? Vannak-e vízilányok, tündérek és rosszlelkek, akik megrontják a magányos embert és vérét veszik? Nézte a szállongó pipafüstöt és úgy gondolta, hogy mindezek lehetnek ugyan, de ö azért nem fél. Nem, igazán nem. A puska a sarokba volt támasztva és Mátyás nagy bizalommal nézett rá. Aludjunk, Miska. A holló gyorsan összekapkodott még, amit lehetett, aztán odaült Mátyás ágya végére. Ott alszol? Hát én nem bánom - és elfújta a mécset. Künn feltámadt a szél, de a szobában szétterült a csend és a meleg. A tűzhely parazsa alig hunyorgott már és Mátyás reggel arra, se emlékezett, hogy pipáját hova tette, olyan hirtelen aludt el. Reggelre megint megenyhült az idő; földigért a köd és ritka pelyhekben szállingózott a hó. Őrölni valót nem hoztak és Mátyás úgy érezte, a távoli falu még messzebb van, mint eddig. Ki parancsol őneki? A puskára nézett. Ilyenkor alacsonyan   repülnek a vadlibák és ködben nem hallatszik messzire a lövés. Kinézett az ajtón, aztán megtöltötte a puskát és kiállt a hídra. A libák azonban nem jöttek. Mátyás elunta a várakozás, de a puskát   mindenképpen   ki akarta próbálni. Kitett egy öreg lapátot az árokpartra, aztán gondos célzás után elhúzta a ravaszt. A puska nem is rúgott nagyon és a lapát cigánykereket hányt a hóban. Nem volt   messze s az   öreg   serét   szilánkokra vágta. Mátyás   büszkén   nézte puskaporos   ujját és   mosolygott magában. Jöhet a boszorkány. Estefelé sűrűn nézte az utat, hogy jönnek-e már az utasok. De Tallósék egyre késtek. Tüzet rakott a konyháiban, a szobában is. Hallgatódzott, hogy hallja-e a szánkó csengését és a pipára gondolt, amit Tallós uramhoz. Vajon tajték lesz? Amikor a csengők   megszólaltak, már sötét volt. Lassan jöhettek nagyon, mert a csengők ritkán csendültek."

Megnézem:

 

2019. 09. 12.

Mikósdy András: Vadász ABC

mikósdy andrás, vadász abc

"Míg az egyszerre rebbenő csapatból a jó lövő legfeljebb kettőt tud kilőni, addig az egyenként kelő foglyokat még a gyengébb képességű vadász is eltalálja. Az eredményesség teszi szükségessé tehát a már mozgásba hozott csapat folytonos követését. Másik, nem mindennapos sebesülése a madárnak a fejlövés. Ekkor lövés után azonnal emelkedni kezd, egyenesen feltör az ég felé, majd hirtelen összecsukott szárnnyal, élettelenül, mint a kődarab, lezuhan. Ezt a leesés helyén biztosan meg lehet találni. Ha vadászidény kezdetén csirkék nélküli, öreg, párban járó foglyokat találunk, iparkodjunk ezeket kilőni. Ezek rendszerint meddő párok, bár a mai új, gépesített és kemizált mezőgazdasági termelési viszonyok között lehetséges, hogy a szaporulat elpusztult. A fogoly vadászata nemcsak a rengeteg járás miatt fárasztó, a hőség miatt is kimerítő. Eredményes csak a nap legmelegebb órájában lesz. Egyedül vadászni azonban körülményes is. A kukoricásban csak úgy lehet megtalálni a foglyokat, ha a vadász abban benne jár. Innen viszont nagyon nehéz lőni. Némelyek úgy segítenek ezen, hogy a felfogott vadhordozót küldik be a kukoricásba. Azonban ez sem teljes megoldás. A megzavart csapat felszállása előtt sokáig a földön futva menekül, mialatt az öreg, tapasztalt vezető alaposan kitanulmányozza a veszélyt és a menekülés lehetőségét. Rendszerint a kukoricatábla ellentétes oldalán futnak kis és kezdenek laposan repülni, mint amelyik oldalon a vadász halad, aki nem is látja, csak hallja tovarepülésüket. Magányos vadász vizsla nélkül nem is igen szokott fogolyra vadászni. Eredményesebb a vadászat – keskeny parcellát feltételezve -, ha a kukoricatábla mindkét oldalán vadász halad. Ez azonban már nem egyéni, hanem társasvadászat. Az egyéni foglyászat akkor eredményes és a legszebb vadászatok egyike, amikor azt vizslával folytatjuk. A kezdőket még egy körülményre kell figyelmeztetnem. "

Megnézem:

 

2019. 09. 11.

Michael Castleman: Gyógynövény enciklopédia

michael castleman, gyógynövény enciklopédia

"A tudományos eredmények alátámasztották azt, amit a herbalisták már régóta tudnak: a galagonya serkenti a szívet. Szívbetegségek. A galagonya számtalan módon segítheti a szívet. Tágíthatja a koszorúereket, javítva ezzel a szív vérellátását. Növelheti a szív pumpáló hatását. Megszüntetheti a szívritmuszavarok néhány fajtáját. És arra is vannak bizonyítékok, hogy csökkentheti az artériás erek falain a koleszterinlerakódást. Egy vizsgálat során 120 pangásos szívelégtelenségben szenvedőknek galagonyatinktúrát vagy hasonló kinézetű placebot adtak. A galagonyát szedőknél jelentős javulást tapasztaltak a szívműködésben és a légszomj is csökkent. Németországban, ahol a gyógynövényekkel való orvoslás eléggé elterjedt, legalább 3 tucat, galagonyát tartalmazó szívgyógyszer van forgalomban. A német orvos-herbalista, dr. Rudolph Fritz Weiss szerint a növény „a leggyakrabban használt szívorvosságok egyike lett”. Az orvosok a szívritmuszavarok megszüntetésére, a szívgörcsök valószínűségének és komolyságának a csökkentésére, valamint influenza és tüdőgyulladás okozta szövődményes szívbetegségek megelőzésére írják fel idősebb korúaknál. Dr. Weiss figyelmeztet is, a galagonya nem gyógyít meg azonnal: „Az ember nem várhat gyors javulást a szív működésében… A galagonya csak hosszú távon késleltetve hat… és nem oldja azonnal a szívgörcsöket – erre a nitroglicerint tartalmazó gyógyszerek a legjobbak… A növény hosszú ideig tartó használat során is biztonságos. A szokásos terápiás mennyiségben toxikus hatást még nem észleltek.”

Megnézem:

 

2019. 09. 10.

Turistaházak - Magyar tájak

turistaházak, magyar tájak

"A Mátra, amely a Kékestetővel 1000 méteren felülre emelkedik, mind nyáron, mind pedig télen pompás lehetőségeket nyújt sportolóknak, üdülőknek és kirándulóknak egyaránt. A szakszervezeti üdülésnek is számos kedvelt helyét találjuk a Mátrában, amelyek a klímaváltozásra szoruló lábadozó betegeknek is rövid idő alatt meghozzák a teljes gyógyulást. A Mátra legszebb pontjai – a legnagyobb magasságokban is – gyaloglás nélkül elérhetők. Rendszeres autóbuszjáratok közlekednek a Kékestetőre, Galyatetőre, Mátraházára és Gyöngyösről a mátraházi nyergen át Parádfürdőre. A nyári hónapokban különösképpen pezsgő élet uralkodik a Mátrában, főleg hétvégén, amikor a kitűnő közlekedés távoli vidékek egy-kétnapos kirándulóinak tömegét csábítja a magaslati levegő élvezetére. Télen a hóviszonyok itt különösképpen kedvezőek, érthetők tehát, hogy itt létesítették a legtöbb lesiklópályát és az ország legnagyobb sí-ugrósáncát. Könnyű kirándulásul ajánlható a Kékestetőről a gerincvándorlás a Saskőre, valamint a Galyatetőről az oldalút Ágasvárhoz. Ez utóbbi szép kilátásokban különösen gazdag és egyáltalán nem fárasztó. Ugyancsak jutalmazó a völgyi vándorlás Parádfürdőről Parád községen át a romantikus fekvésű Sasvári-kastélyhoz. De bármerre is vándorolunk a Mátra szerpentinjein és ösvényein, mindenütt elragadtató kilátásban igazi, nagy élvezetben van részünk."

Megnézem:

 

2019. 09. 09.

Nagy László: Vadászati útmutató 1927-28.

nagy lászló, vadászati útmutató

"Nagy hátránya a szőrmés ragadozók mérgezésének, hogy csak télen lehet folytatni, akkor is csak, mikor hó borítja a terepet, vagyis, ha a korgógyomrú rablók a kiszórt falatot más préda híján könnyen felveszik. Eltekintve ettől, a későbben, tavasszal folytatott mérgezés már csak azért sem vezethet célhoz, mert erdőben a hasznosvadban – különösen a fácánban – és – az ugyan duvadnak számító, de mégsem ragadozó – disznóállományban is kárt tehet. Tavasszal tehát, mikor a hasznosvadállomány szaporulata, a fejletlen és passzív védőfegyvereit használni még nem tudó fiatalok a ragadozók olcsó prédájául eshetnek, a leggondosabb téli mérgezés ellenére is vándorolhat be a harmadik szomszédból ragadozó és fel nem becsülhető károkat okozhat. Mert nem kell az hinni, hogy az alapos mérgezéssel a jó kisvadas területről a kártevők serege végkép kiírható! Gazdag állományú területre a messze távolból is állandóan vált be ragadozó és kedvező táplálkozási és egyéb létfeltételeket találva, jobban szaporodik is, mint ahol a létfeltételek nem annyira kedvezőek. Tavasszal és nyáron tehát a mérgezés helyett más védekezési módról kell gondoskodni. Csapdázni: a ragadozókat különböző tőrökkel féken tartani az egész éven át lehet és hozzáértőnek a vadászatnak ez az ága – bármennyire le is nézi néhány kényelmeskedő és hozzá nem értő vadász – az egész év folyamán örömet szerez és hasonlíthatatlanul több élvezetet okoz, mint a veszedelmes, emellett nem feltétlenül célravezető mérgezés. Ismétlem: a farkas a kóbor kutya ellen megokolt a méreg alkalmazása; a rókának, nyusztnak, nyestnek, görénynek, hermelinnek és menyétnek ellentétben állítsunk csapdát, vessünk tőrt. A tőrvetés nem tartozik a könnyű mesterségek közé, de viszont egy kis türelemmel és tanulni vágyással, figyelemmel ebben a tudományágban is művészi tökéletességre lehet vinni. A csapdázásban semmi „garabonciásság” sincs."

Megnézem:

 

2019. 09. 08.

Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött...

széchenyi zsigmond, ahogy elkezdődött

"Két-három lovász is segédkezett. Végignyargalászták a másfélkilométeres frontot, rendezgették a hajtósort, üzeneteket kézbesítettek, hátizsákba pakolt utánpótlást hoztak a muníciója fogytán levő puskásnak. Sőt, hellyel-közzel egy-egy hátra törő, sebzett nyúl, messze lehulló fácán után is iramodtak, ha vizsla éppen nem volt kéznél. Amire egyébként nem volt okvetlen szükség, hiszen sűrű front mögött két-háromszáz lépésre még egy második, lazább sorakozó rajvonal is következett, az úgynevezett „dögészvonal”, a hátra törő sebzett vad összeszedésére szolgáló. Az egyes puskások útját nemcsak kicsóvázták, hanem lehetőség szerint meg is könnyítették, kényelmessé tették. Ahol árkon vagy mocsaras tocsogón vezetett által, ott alkalmas bürü, pallódeszka vagy kukoricaszárból készült átjáró könnyítette járását. A vendégeknek mindig jólesik az efféle apró figyelem. Elkészítése egyszerű, s nemcsak rend fenntartását segíti elő, hanem a vadászat jó hírét is emeli. Milyen élvezetes mulatság volt, ha előkészülés napjain kint járhattam a vadőrökkel, nézhettem, mint számozzák tintaceruzával a csóvanyeleket, pallókkal-átjárókkal, mint egyengetik a puskások leendő útját. Közben persze meghánytuk-vetettük az esélyeket, találgattuk az eredmény számát, fogadásokat kötöttünk – öt patronba, tízbe – vajon meglesz-e első nap a négyszáz nyúl, a háromszáz kakas? Szalonka, róka kerül-e cső elé, nem-e?... A nagy napok elmúltával apám pontos jegyzőkönyvet szerkesztett, amibe nemcsak az eredményt írta be, hanem a lezajlott vadászatra vonatkozó mindennemű észrevételét is. „Második stráf tíz perccel korábban induljon, keleti széllel a bal sarok, nyugatival a jobb sarok járjon kissé előbbre”; „hajtók jobb szeretik a gulyáslevest, mint a töltött káposztát” – efféléket. Rendkívül hasznos szokás, igen megkönnyíti, lényegesen javítja az esztendőre következő rendezést, évről évre tökéletesíti. Utóbb már nagyon kitanultuk annak a kétnapos vadászatnak minden csínját-bínját."

Megnézem:

 

2019. 09. 07.

Fekete István: Kittenberger Kálmán élete

fekete istván, kittenberger kálmán élete

 "Az oroszlán egyébként az elefánt, a kinőtt rinocérosz és talán a víziló kivételével minden vadat megtámad, bár a kafferbikával való harcban néha maga is a porondon marad, és a zsiráf is rúgott már át a békésebb vadász mezökre oroszlánt. Ezeket a kolosszusokat azonban rendszerint többedmagával támadja meg, és végez is velük. Az ilyen támadásra azonban ritkán került sor, hiszen abban a mérhetetlen vadbőségben, ami Kittenberger vadászatainak idején Közép- és Kelet-Afrikában volt, a nagymacskák mindenütt terített asztalt találtak, és nem mérkőzni, nem sportolni akartak, hanem – enni. Ez a vadbőség ma már elképzelhetetlen. Ő még látott elefántcsordát, amelyet óvatosan hatszáz darabra becsült, de ugyanezt a csordát egy másik kutatóvadász kb. hétszáz darabra becsülte. A sztyeppek vadja állandó mozgásban van, de vannak időszakok, amikor a víz hiánya vagy a legelő kiégése hosszú vándorlásra kényszeríti. Ez a vonulás néha napig tart. Kittenberger szokott óvatosságával nem mond számot, csak annyit, hogy a vonuló kérődzők száma sok-sok ezerre tehető. A kérődzőket természetesen követik a nagymacskák is, hiszen a végtelen csordák viszik a „húst”, s ez némileg hasonlít a madarak észak-déli vonulására, ahol a békés madárseregeket mindenütt követik a ragadozók is. Kittenberger szerint a ragadozó madarak megmozdulása nemcsak életük fenntartását célozza, hanem egyúttal végrehajtják a természetes kiválogatást is, hiszen a nagy útban a gyengék fáradnak el először, és a betegek állnak ki a sorból, amelyek azután menthetetlenül a ragadozók konyhájára kerülnek. Hogy azután járványok idején a ragadozók működése s a dögevők hullaeltakarítása milyen hasznos egészségügyi tevékenységgé válik, arról nem is kell beszélni. Ugyanezt teszik az oroszlánok is azzal az érdekes kivétellel, hogy a marhapestisben elhullott kafferbivaly teteméhez az általános megfigyelés szerint még a hiénák sem nyúlnak hozzá – amelyek pedig mindent megesznek - , nemhogy az oroszlán, amely a régi hiedelemmel ellentétben, nagyon szívesen jár a dögre."

Megnézem:

 

2019. 09. 06.

Varró Aladár Béla: Gyógynövények gyógyhatásai

varró aladár béla, gyógynövények gyógyhatásai

"A gyógynövények begyűjtésénél bizonyos szempontok irányadóak. Ezen szempontokat azért is figyelembe kell venni, mert attól függ a növény kelendősége, felhasználhatósága, értéke, hatóanyagtartalma. A gyűjtőnek ismernie kell a növényt, annak minden változatát, a növény részeit és azok fejlődését, de tudnia kell azt is, hogy mikor kell begyűjteni a kereskedelmi árucikket képező növényt vagy annak részét. Gyakorlati szabály a rügyeket (gemma) kifejlődésük előtt, a leveleket (fólia) a növény virágzása előtt, az egész füvet (herba) a magfejlődés befejeződése előtt, a virágokat (flos) teljes kinyíláskor, a gyümölcsöket (fructus) beéréskor, a gyökereket és gyöktörzseket (radix, rhizoma) rügyfakadás előtt, vagy a levelek hullatása közben, ősszel gyűjteni, amikor hatóanyagban legdúsabb. Jellemzésül arra, mennyi tényező áll szerves összefüggésben a növény hatóanyagának változásával (talaj, éghajlat, időjárás) megemlítjük még, hogy befolyásolja a drog tartalmasságát a hold állása és változó szaka, mint ahogy csillagászok megállapítása szerint a napfoltok is befolyásolják a növény fejlődését, növését. Ismeretes, hogy már a szőlőbirtokosaink is tudják, hogy a szőlő érését a napfoltok befolyásolják. Mindebből láthatjuk, hogy naptári pontossággal nem lehet a gyógynövények begyűjtésének idejét meghatározni, mert figyelmes elbírálás alá esik a növény begyűjtésre szánt részének fejlettsége. Tapasztalhattuk, hogy Szabolcsban, Sopron vidékén, a Mecsekben, a Bakonyban a növények fejlődése későbben következik be, mint a Duna-Tisza közén, más a Dunántúl, még más időben a Hortobágyon és Szentes környékén. Páratelt, meleg tavaszi, napos időben, mezők, rétek, szántók, erdők gyorsan kizöldülnek, száraz nyári nap a virágot és gyümölcsöt hirtelen beérleli, viszont a korai őszi fagy csakhamar lehullatja a leveleket és gyümölcsöket. A növény begyűjtésének ideje (napszak) az áru minőségére, így tehát értékére van fontossággal. A növény föld feletti részei száraz időben, az érzékeny virágok a harmat felszikkadása után gyűjtendők, mert ellenkező esetben a nedvesen begyűjtött árú színét veszti, megbarnul és selejtes vagy éppen hasznavehetetlen árut ad; különösen vonatkozik e megállapítás akellő gondosságot és körültekintést igénylő virágok begyűjtésére."

Megnézem:

 

2019. 09. 05.

Dr. Tuzson János: Rendszeres növénytan 1.

tuzson jános, rendszeres növénytan

"Ilyetén módon az összes növényrendszerek egyfélék. Valamennyinek azt a tudományos célt kell tulajdonítanunk, hogy az összetartozók egymáshoz sorozandók, a különbözők egymástól elválasztandók. Az egymásmellé való sorozás és az elkülönítés az alaki sajátságok alapján történt. Es azok a fokozatoskülönbségek, a melyek az említett legkezdetlegesebb rendszertől kezdve a máig elért, legtökéletesebb rendszerig az összes közbe esőkön tapasztalhatók, csupán az alaki sajátságok rendszertani értékelésében rejlenek. Ez a rendszertani értékelés pedig úgyszólván öntudatlanul is mindig a rokonság kimutatására irányult. Mennél tökéletesebb volt tehát a növények egyes sajátságainak ismerete és mennél helyesebben történt a sajátságok értékelése, annál inkább megközelítették az egyes rendszerek azt a célt, hogy a növényeket természetes rokonságuk szerint csoportosítsák. E mellett a törekvés mellett kétségtelenül mindig megvolt bizonyos gyakorlati kényszer is, t... i. annak a kényszere, hogy a rendszerbe az összességet el kellett helyezni és így a növények ama csoportjait is, a melyeknek alaki sajátságai, a tudomány koronként állása mellett még nem voltak kellően értékelhetők. Ily esetekben a rendszer céljaira oly sajátságok merev figyelembevételéhez fordultak, a melyek, mint könnyen megállapítható sajátságok biztos alapot nyújtottak ugyan az egyes csoportoknak korlátok közé szorításához, a természetes rokonsággal azonban nem állottak következetes kapcsolatban. Az ilyen sajátságok felhasználása mellett készült rendszereket vagy rendszerrészleteket mesterségeseknek mondjuk, megkülönböztetésül a természetes rendszertől, mely tehát alapjában véve minden rendszer megalkotásánál többé-kevésbé elért tudományos végcél gyanánt lebegett. A régebbi rendszerek túlnyomóan mesterségesen csoportosított részletekből állanak. Az újabb rendszerekben a mesterségesen alkotott részletek ellenben hovatovább kevesbednek és ezek helyére, a tudomány fejlődése folyamán, mindinkább a természetes rokonság kapcsolata által kijelölt csoportok kerülnek. A tudomány fejlődése folyamán készült számos rendszer közül, az alábbiakban, időbeli sorrendben soroljuk fel a fontosabbakat."

Megnézem:

 

2019. 09. 04.

Dr. Ócsag Imre: A puli

dr ócsag imre, a puli

"A puli legtökéletesebb, legmegnyugtatóbb kipróbálása a terelőverseny. Ilyeneket eddig sajnos hivatalosan nem rendeztünk, pedig ezeken a versenyeken tűnnének ki a legértelmesebb, legszófogadóbb, leghasználhatóbb, legjobb munkaképességű egyedek. Arra kell törekedni, hogy a jövőben minél nagyobb számban tartsunk ilyen versenyeket. Természetesen a terelőversenyre csak a nyáj (gulya, konda stb.) mellett dolgozó pulit szabad vinni. Amelyik kutya napi munkájában ehhez nincs szokva, az ötletszerűen kipróbálva nem adhatja tényleges képességét és rosszul vizsgázik. A pásztorok régebben pusztán szórakozásból is tartottak ilyen versenyeket. Írásos nyoma van, hogy pl. vízbe vagy vízből tereltették a nyájat - így mérték össze pulijaik képességét. A híressé lett kutyának mindig nagy becsülete volt a tenyésztésben, az ilyet messze vidékről is szívesen felkeresték, akár pároztatás végett, akár kölyökvétel céljából. Ez a maga kezdetlegességében is szakszerű múlt tette belső értékmérőkben - tanulékonyság, élénkség, szófogadás, munkabírás, igénytelenség - értékessé és egyöntetűvé a pulit. Napjainkban, amikor a nagyüzemeinkben hatalmas nyájak, gulyák, kondák alakulnak ki, igen fontos lenne, hogy ezeket a terelőversenyeket felújítsuk, intézményesítsük. Az új pásztoroknak saját szemükkel kellene meggyőződniük, hogy nem mindegy, milyen kutyával dolgoznak. Nagy segítség pásztoraink részére, ha olyan fajta áll rendelkezésükre, amelyet   évszázadok alatt arra a munkára válogattak ki, amelyre ma is használják. A pulifajta sok egyede azonban nem a pásztorok kezén van, hanem házőrző. Ezeket az eredeti munkában kipróbálni, megítélni nem lehet, és kár is lenne. Hogyan győződjünk meg az ilyen egyedek teljesítményéről? Két módszer lehetséges. Minden szolgálatot végző kutyának elő lehet írni valamilyen munkavizsgát, és annak feladatait meg lehet velük taníttatni. A puli számára is lehet ilyen vizsga anya­got összeállítani. A vizsga letételéhez az előírt feladatok begyakorlása céljából kiképzésre, gyakorlótérre van szükség. Ez már járt út. Néhány pesti pulitulajdonos igen jó eredménnyel képezi ki így kutyáját. A városba zárt dolgozónak ez sportot és felüdülést is jelent a kutya vizsgáztatása mellett. Hátránya csak az - amit feltétlenül figyelembe kell venni-, hogy erre senki sem kötelezhető, bár elképzelhet ő, hogy szakosztályi, klubéleten belül cél, törekvés lehet.Olyan teljesítmény-megítélésre, amely nagyszámú házőrző kutya elbírálására alkalmas, marad a legkevésbé kielégítő, de széles körben alkalmazható módszer, amikor a puli alkatából, vérmérsékletéből, viselkedéséből, egészségi állapotából igyekszünk következtetést levonni a teljesítőképességére."

Megnézem:

 

2019. 09. 03.

Herczeg Ferenc: Mutamur

herczeg ferenc, mutamur

"Más emberfiának ily dolgok régóta a nyakát szegték volna, Reögh azonban kivételes állást foglalt el az ezredben, - először azért, mert atyja hadtestparancsnok volt és Mária-Terézia lovag, másodszor meg azért, mert veszedelmes vérmérséklete dacára is áldott jó fiú hírében állott. Tudom, hogy ez ellent mondás, - de nem tehetek róla, úgy volt. Az asszonyokat a maga módja szerint szerette. Ha egyik megnyerte tetszését, azt minden férjre, apára és udvarlóra való tekintet nélkül, arcátlan naivitással meg is mondta neki. A házasság institúciójáról csudálatos nézetei voltak. -   Az én áram egy millió !   -   mondta   egyszer. Éppen annyira   van   szükségem.   Egy kerek millióért   talán elvenném   a sátán öreganyját   is, olcsóbban azonban milói Miasszonyunkat sem . . .Sokan megbotránkoztak e cinikus szavakon, voltak azonban elegen, a kik meg voltak róla győződve, hogy Reögh elébb-utóbb rá fog bukkanni arra az asszonyi nábobra, a ki megfizeti, érte ezt az árt. A vármegyei majálison történt az a nevezetes eset, hogy a hadnagy megismerkedett Ada kisasszonnyal. Egy ezredorvos leánya, szegény, de szakértők állítása szerint ennivaló csinos gyermek. Az egész Ada kisasszony különben, hozzászámítva magas cipősarkát is, alig ütötte meg a négy lábat. Kicsi termete elbájoló mikroszkopikus arányokban nőtt, keze, lába szinte nevetségesen kicsi volt. Nagy csak egy dolog volt rajta: a szeme. Olyan volt, mint azok a csodacsinos babatündérek, a kikről a jó gyermekek karácsony éjszakáján szoktak álmodni. Mikor ez a két emberfia a négyes során szembe került, meghökkenve nézett farkasszemet. Reügh csodálkozva szívta fel fogai közt a levegőt, Ada kisasszony pedig méltóságteljes indignációval fordította el a fejét. A pihenő óra után megismerkedtek egymással. Az óriás végig keringőzött a babatündérrel a tánchelyen, a honoráciorok ezt fölötte mulatságos látvány számba vették. A majális után is gyakran kerültek még össze. Idővel valami kordiális, bajtársi viszony fejlődött ki köztük. A hadnagy jóakaró elnézéssel bánt Adával, mint a medve a ketrecébe tévedt egérkével, Adának viszont hízelgett az a tudat, hogy ő, ki a Ballagi-szótárt se tudta erőlködés nélkül a polcról leemelni, bizonyos hatalmat nyert az éktelen erős medve fölött. A minek jönnie kellett, az csakhamar bekövetkezett."

Megnézem:

 

2019. 09. 02.

Guy Breton: Szerelem a guillotine árnyékában

guy breton, szerelem a guillotine árnyékában

"Orléans hercege azonnal megtette a szükséges lépéseket. Hallgassuk, mit ír erről Monjoie: „Fülöp herceg azt akarta, hogy a fővárosban kirobbanó események még aznap megismétlődjenek egész Franciaországban, ezért gondoskodott róla, hogy hűséges hírvivői még idejében értesítsék a vidéki összeesküvőket a Párizsban eltervezett mozgolódásokról és az események időpontjáról. Magában Párizsban meglehetősen egyéni és ötletes stratégiát dolgozott ki arra, hogy megadja a jelet egy lázadásra. Az ormótlan épület köré, amelyet még ma is láthatunk kastélya parkjában, bizonyos távolságra egymástól szökőkutakat telepített. A népuszító fővezéreknek, akik egyenesen tőle kapták a parancsokat, a szökőkutak játékára kellett figyelniük. Ha csak egyetlen szökőkút lövell vizet, akkor a többi közötti elhelyezkedéséből megtudhatták, Párizs melyik negyedében kell lázadást szítaniuk. Ha az egyik oldalon az összes szökőkút működésbelépett, akkor Párizs déli vagy északi felében kellett munkához látniuk, ám ha valamennyi szökőkút vizet kezdett lövelleni, akkor egész Párizst fel kellett lázítaniuk. Ezzel az eszközzel Fülöp herceg egy kacsintással kiadhatta a parancsait; szinte még abban az órában végrehajtották, amelyet kijelölt; nem kellett közvetlenül kapcsolatot tartania az alárendeltjeivel, s elkerülte az írásbeli érintkezésből fakadó veszélyeket. Ezenközben Fülöp herceg továbbra is azon volt, hogy minden eszközzel befeketítse Mária Antóniát. Lefizette az újságírókat, hogy mindennap közöljenek gúnydalokat, pamfleteket és trágár gúnyiratokat a szerencsétlen királynéról. A mocskolódó írások meg is hozták a gyümölcsüket, és Párizs lakói rászoktak, hogy újabb és újabb történetekkel járuljanak hozzá a legendához."

Megnézem:

 

2019. 09. 01.

Alphonse De Candolle: Termesztett növényeink eredete

alphonse de candolle, termesztett növényeink eredete

"Népei a termesztett növényeket nagyon könnyen cserélgették ki, sőt hordták szét nagy távolságokra. Elég arra hivatkoznunk, hogy a hajdani vándorlások vagy hódítások a Kaspi-tó, Mezopotámia és a Nílus között szakadatlanul keverték a turáni, árja és szemita népeket egymással. Körülbelül ugyanabban az időben nagy államok keletkeztek az Eufrátesz partjain és Egyiptomban, azonban azokat megelőzőleg is laktak ott olyan néptörzsek, melyek már termesztettek egyes növényeket. A földművelés e területen régibb, mint Babilónia és az első egyiptomi dinasztiák, a melyek 4000 évnél idősebbek. Később az asszír és egyiptomi birodalmak között indult meg a versengés az elsőbbségért és tusakodásaikban egész népeket hurcoltak magukkal, a mi csak hozzá járulhatott a termesztett fajok elterjesztéséhez. Aztán meg az árja népek, a melyek eredetileg Mezopotámia északi részében, földművelésre nem nagyon alkalmas vidéken laktak, elterjeszkedtek nyugat és dél felé visszaszorítva vagy meghódítva a turáni és dravida népeket. Nyelvük, főképpen pedig az Európában és Indiában belőle származott nyelvek a mellett tanúskodnak, hogy több hasznos fajt ismertek és hurcoltak magukkal. Ez ősrégi események multával, a melyeknek ideje általában véve bizonytalan, a föníciaiaknak tengeren tett utazásai, a görög-perzsa háborúk, Nagy-Sándor hadjárata Indiáig és végre a római uralom a növények termesztésének elterjesztését betetőzték Nyugat-Ázsia belsejében, sőt bevitelét Európába és Észak- Afrikába mindazokra a helyekre, a hol az éghajlat arra kedvező volt. Később a keresztes hadjáratok idejében már csekély volt a Keletről kapható hasznos növények száma. Csak néhány gyümölcsfa került akkoriban Európában, melyeket a rómaiak nem ismertek és  több dísznövény is."

Megnézem:

 

2019. 08. 31.

Méhely Pál: Vasúti kereskedelmi szolgálat

méhely pál, vasúti kereskedelmi szolgálat

"Ha az ily poggyász tulajdonosa a vonat megérkezésétől számítandó 24 óra alatt nem jelentkeznék, e körülmény a feladó állomásnak szintén tudtul adandó. Ugyanezen eljárás követendő, illetve a poggyász visszatartandó a közbeeső állomásokon is, ha az átrakásnál, vagy más egyéb kezelésnél vetetnek észre, hogy valamely poggyász a személyszállító vonatokkal való továbbításból kizárt tárgyakat tartalmaz. Minden ily esetben a tényállás két tanú jelenlétében felveendő jegyző-könyv útján állapítandó meg. A jegyzőkönyvben a poggyászvevény illetve bárca birtokosának, valamint a tanuknak vezeték- és keresztneve, polgári állása és lakhelye pontosan kitüntetendő, s a jegyzőkönyv az igazgatósághoz beküldendő. Ha valamely poggyász nagyobb mennyiségű fegyvereket vagy robbanó tárgyakat tartalmaz, melyek nem kizárólag a feladó vagy környezetének személyes használatára, illetve iparcélokra szolgálhatnak, hanem mennyiségük és szerkezetük után ítélve, államellenes vagy más hason célokra szándékoltatnak használtatni, a poggyász visszatartása mellett az esetről a rendőri hatóság is értesítendő, s a felveendő tényállási jegyzőkönyvet az igazgatósághoz kisérő felterjesztésben az, hogy az eset a rendőri hatóságnál feljelentetett, megemlítendő. Azon esetben azonban, ha a fegyvereket tartalmazó poggyász-vevények birtokosa a rendőrségi hatóság által kiállított fegyverkisérő-levelet mutat fel, a poggyász akadálytalanul továbbítandó, illetve kiszolgáltatandó. Azon esetben, midőn oly tárgyak adatnak fel poggyász gyanánt, melyek szállítása a személyszállító vonatokkal meg van ugyan engedve, azonban nem állanak utiszerekből, a tényállás megállapításakor büntetési eljárásnak nincs helye, hanem egyszerűen szabadsúly nem engedélyezhető, ha ugyan az illető vasúton poggyász-szabadsúly engedélyeztetik; illetőleg a feladási állomáson netalán engedélyezett szabadsúlyért az esedékes díjszabásszerinti szállítási díjak utólagosan beszedendők. Ha valamely csomagnál feltételezhető, hogy annak tartalma nem utiszerekből áll, a feladónak szabadságában áll, vagy a csomag felnyitása által az ellenkezőt bebizonyítani vagy pedig a szabadsúly igényéről lemondani."

Megnézem:

 

2019. 08. 30.

Cholnoky Jenő: A sárkányok országából I-II.

cholnoky jenő, a sárkányok országából

"És milyen változatosság a növényzet között! A völgy fenekén a lankásabb lejtőket az őslakók szorgalmas keze ezer és ezer apró terasszá lépcsőzte a rizstermelés végett, mindegyik óriási lépcsőfok kis vízmedence s ezeknek megszámlálhatatlan apró tükörében a meredekebb hegyoldalak őserdőjének lombjai tükröznek vissza. S az őserdők lombja milyen tarka! A kókusz és aréka pálmák nyers zöldje között forróégövi tűlevelűek festői lombjai sötétlenek, a mocsaras lapályokat pedig olyan pálma erdő borítja, hogy annak a napsugarakban ragyogó lomb-tengere visszfényével zöldre festi a felette úszó viharos felhőket... De hisz kevés volna ez az egy kötet Cejlon pompájának ecsetelésére, gyenge az én tollam képet vetni azokról a változatos panorámákról, amelyek minden lépten-nyomon lebűvölik az idegent. A gőzhajók a szigetet déli csúcsa körül kerülik, meg s úgy indulnak a Szunda-szigetek felé. A Bengáli-öbölben januáriusban az éjszak-keleti szél, az ú-n. téli monzun háborgatja az indiai óceán vizét. Régi, gyenge hajónkat ez a szél nagyon hátráltatta s késedelemmel értünk PuloPenang-ba. Az angol gyarmatváros a Malakkai-félsziget nyugati oldalán, éppen Szumatra sziget éjszaki csúcsával szemben. Maga a kikötő és a gyarmatvároska nem a kontinensen, hanem kis parti gránit-szigeten fekszik. Ezt a kis szigetet éppen úgy ellepi a forróégövi növényzet, mint a Szunda-szigeteket általában, s mint Cejlont. Különösen gyönyörű szép a városi park, benne van a gyarmatváros ellátására szükséges vízmedence. Egy bővizű hegyi patak egyetlen hatalmas szökéssel bukik le az óriási sziklafalról. bele a vízmedence gyűjtőjébe. A sziklafallal kerített, tágas cirkusz-völgyben a műkertészet szövetkezett a csodatevő természettel, hogy a világ egyik legszebb tündérkertje létesüljön."

Megnézem:

 

2019. 08. 29.

Maderspach Viktor: Medve

maderspach viktor, medve

"Kétnapi pihenőre határoztam el magamat. Már a következő napon korán reggel egy régi vágásba mentem cserkészni. Egy őzbakot láttam, de nem jutottam lövéshez. A buja málnásban, mely a sokezernyi gyümölcstől vörös volt, számos vaddisznónak és egy medvének a nyomát fedeztem fel. A rendkívüli meleg és száraz időben azonban az ágak és a már hullásnak indult lomb, mely minden lépésnél recsegett és zörgött, minden cserkészést lehetetlenné tett. A Lotru-folyó déli partján egy magas hegygerinc húzódik keletnyugati irányban, mely vizét a Lotriora vízrendszerétől választja el. A tetők itt az erdőfeletti régióig emelkednek és azokat a buja havasi legelőket képezik, hol az oláhok nyáron birkáikat legeltetik. Egy ilyen réten, az erdő szélén, megláttam a "sztinának” nevezett pásztorkunyhót, hol a tejtermékeket fel szokták dolgozni. Máskor ezen a vidéken legelésző nyájak láthatók. Most a táj teljesen kihaltnak látszott. Eltekintve a háborútól, a legeltetési idény is elmúlt.De a messzelátóval mégis azonnal láttam, hogy nincs teljesen elhagyhatva. Négy nagyobb állatot vettem észre, mely nem lehetett egyéb farkasnál. A levegőben pedig számos keselyű keringett. Hogy a farkasokig eljuthassak, előbb a Lotru-folyón kellett átgázolnom, azután pedig egy meredek ősfenyvessel benőtt hegyoldalon lelfelé haladnom. A jelenlegi körülmények között tulajdonképpen semmi célja sem volt annak, hogy farkasokra vadásszak. Ezeknek a húsát úgysem lehetett megenni, nekem pedig most az volt a legfőbb kötelességem, hogy napok óta rettenetesen megőröltetett és amellett gyengén táplált katonáim részére táplálékot szerezzek. A természetbarát kiváncsisága, ki minden jelenséget megfigyel és annak okát igyekszik felderíteni, minden egyéb meggondolást háttérbe szorított és rábírt arra, hogy ezt a látszólag hiábavaló utat megtegyem."

Megnézem:

 

2019. 08. 28.

V. P. Borovicka: Sátáni istenek szektái

borovicka, sátáni istenek szektái

"Pompázatos fényűzés. Már az előszoba ajtajának kinyitásakor egzotikus illatot érzett az ember, talán a szantálfáét vagy az indiai áldozati pálcikák növényillatát. Rikító vörös bársony. Azonos színű szőnyeg. Az aranylevelekkel csillag alakba tagolt mennyezeten sárgaréz csillárok, akárcsak egy színházban. A helyiség első pillantásra kör alakúnak tetszett, valójában azonban az alaprajza hétszög, alighanem azért; mert némely okkult elméletek szerint a hetes különleges és nagyon fontos jelentéssel bíró szám. A falakat a mennyezettől a padlóig tükrök borították, s ez különös fényhatások alkalmazását tette lehetővé, kitágította a teret, és bizonyos szögekből a végtelenség benyomását keltette. Csupán az utóbbi időben oly gyakran alkalmazott ezoterikus piramis hiányzott, jóllehet a rajzai a dokumentumokban előfordultak. A világítást nagyon elmésen oldották meg. A sejtelmes és titokzatossággal teli szertartásokhoz, más világból érkező jelzések számára sötétségre volt szükség. A sötétben aztán gyengén foszforeszkáló ködök, nem földi hangokkal kísért váratlan villanások jelentek meg. Az elektronika ma sok mindenre képes, hiszen digitálisan irányított megvilágítási és elsötétítési programot ma már a nagyobb színházak többsége alkalmaz. A bűvészek, mint például David Coperfield, képesek a közönség előtt felemelkedni a térbe, röpködni a színpad egyik oldaláról a másikra, s a sportstadion térségében ötvenezer kíváncsi néző szeme láttára eltüntetnek egy gyorsvonatkocsit vagy egy villát a bejáratánál parkoló autóval együtt. A Naptemplom rendje szentélyének építésén hivatásos szakemberek dolgoztak, s a vég nélkül ismételt előadások nagyfőnöke nem takarékoskodott. Hiszen volt elég pénze. A szekta tagjai a fizetésüknek legalább a felét leadták, ám sokan belépéskor egész, nem csekély vagyonukat hozták adományul a Nagymesternek."

Megnézem:

 

2019. 08. 27.

Tamási Áron: Szólít a szülőföld

tamási áron, szólít a szülőföld

"A levél Gyulafehérvárra szólt, ahol fiatal kanonok volt akkor Áron bácsi, vagyis a Márton nagyapám testvéröcse. Maga a levél is mutatta, hogy a bajokat csakugyan megbeszélték, mert apám csak nagy szükségben és sátoros ünnepek alkalmával szánta rá magát az írásra. De mutatta egyéb is, hogy a bajok apasztásának lehető módjait beszélték meg, mert nagy nekirugaszkodással indult el a hét. A buzgalmat már azon az este látni lehetett, mert amikor a két tehén hazajött a csordából, apám a kovácshoz vezette őket, hogy a kovács patkót üssön a tehenek lábára. Én is mentem apámmal, hogy szükség esetén riasszam utána a teheneket. A kovácsot a szomszédból kerítettük elő, ahol benne volt egy nagy gyülekezetben, melynek egy öreg okulárés ember kalendáriumot olvasott. Figyelmesen hallgatták az emberek, amit a kalendáriumból hallottak, de nem mindent hagytak helyben, hanem a helytelen dolgokat kijavították. A kovács is, akinek egyik lába erősen lőcsláb volt, szerette az ilyen kijavításokat, mert igen tudományos ember volt. Mégis hamarosan otthagyta a társaságot, egy kis fújtatóval begyújtott a műhelyben, s mialatt a holt szenek izzásba merültek, megnézte a tehenek lábait, hogy hova kell patkót verni és milyent. Az egyiknek csak a két első lábára kellett, de a másik mindegyik patkóját elrúgta volt a csordában. Este még az egészvágású szekeret is elkészítette apám, hogy reggel minél korábban indulhassunk Mordiczába, mert a szombati iddogálás miatt a sarjúhozás elmaradt ama vasárnapi napról. Másnap csakugyan hazahoztuk a sarjút, de olyan korán, a csordát még a falu végén találtuk, amikor jöttünk hazafelé. Utána a félvágású szekérbe fogta apám a teheneket, és elment velük az erdőre, hogy egy szekér fát hozzon. Mivel Mogyorós-telek felé ment az erdőbe, Annát és engemet is felültetett a szekérre, s elvitt egészen a kaszálóig, ahol mi szépen leszálltunk, és estig megszárítottuk a sarjút. Azt a napot azonban sokáig nem felejtettem el, hanem a különleges emlékezésem keretébe foglaltam. Az első nap volt ugyanis, amikor a nénémmel úgy dolgoztam együtt, hogy messze voltunk a háztól, s nem is volt egész nap senki más velünk."

Megnézem:

 

2019. 08. 26.

Guy  Breton: A királyi szoknyavadász

guy breton, a királyi szoknyavadász

"Ilyen mozgalmas életet élt a király, amikor Medici Mária királyné a karnevál ünnepére táncjátékot taníttatott be, melyben az udvar legszebb lányai szerepeltek. Köztük volt az ifjú Charlotte de Montmorency is, ez a tizennégy és fél éves, elragadó, szőke lányka. „Nem lehetett nála szebb és vidámabb teremtést látni”, írja róla Tallemant des Réaux. Dreux du Radier pedig hozzáteszi: „Szelíd tekintete a legérzéketlenebbeket is gyöngédségre indította..” Minthogy a próbák a király szobája melletti teremben folytak, IV. Henrik egy nap a félig nyitott ajtón át megpillantotta de Montmorency kisasszony arcocskáját. Elbűvölve rögtön átment a terembe, hogy végig nézze a táncjáték próbáját. A Történetek szerzője leírja, hogy „ A hölgyek nimfának voltak öltözve, és az egyik résznél felemelték dárdájukat, mintha el akarták volna hajítani. Montmorency kisasszony épp szemben állt a királlyal, amikor a dárdát felemelte, s úgy tűnt, mintha át akarta volna döfni vele. A király utána azt mondta, hogy a kisasszony olyan bájosan végezte ezt a mozdulatot, hogy csakugyan szíven találta, s azt hitte, menten elájul.” Nyomban a szobájába akarta vinni Charlotte-ot, ám ő tiltakozott, mondván, hogy még nagyon fiatal, s különben is, őt Franęois de Bassompierre-nek ígérték. IV. Henrik nem szerette a félmegoldásokat: felbonttatta az eljegyzést, és „abban a reményben, hogy egy elnéző férjjel lesz dolga”, a kis Montmorency lányt Condé herceghez adta feleségül, akiről azt rebesgették, hogy a fiúkat szereti. Néhány héten át Condé csakugyan közönyösen szemlélte a király mesterkedéseit, ámbár a nyugtalan szenvedély minden jelét magán viselte. Tetszeni akart, folyton átöltözött, mosakodott, illatosította magát, megnyírta a szakállát, egyszóval úgy készülődött, mint egy násztáncra induló kakas."

Megnézem:

 

2019. 08. 25.

Molnár Gábor: A fehér arany vadonában

molnár gábor, a fehér arany vadonában

"Sűrűsödik a sötét félhomály, egybefolynak a növények, indák körvonalai. A lomb között ágakra csavarodó orchideafészkeket sem nézegetem, csak törtetek előre. Most már csaknem ösztönösen, alig figyelve a tördelt ágjelzéseket, amelyeket amúgy is nehezen látnék meg. Majd csak elérem valahol a Tapajost, onnan azután vagy balra, vagy jobbra, de valamerre meglelem a sásos tisztást. Jó volna ott lenni már. Az őserdő feketébe hajló estéje nyomasztó. Amikor megszűnik a napsütés, a sötétben minden megváltozik. Szállásomon, függőágyamban „kényelemben” volnék, ott az otthon, a nyugalom, a biztonság. Idebenn úgy érzem, mintha óriási, sötét fazékban keringenék körbe-körbe. Nem vagyok túlságosan virágos kedvemben. Már csaknem teljes a sötétség. Itt is, ott is világító bogarak zöldes fénye villan. Nagyon szépek, amikor repülve, mint apró, lobogó fáklyák elhúznak mellettem. Víz közelségét jelzi szaporodó számuk, mert vizes helyen, sásos területen gyakrabban találhatók. Balra, vízbe dőlt fatörzs mögött pillantom meg a sötétbe merült Tapajost, a csillagos eget. Megismerem a helyet. A sásos mélyedés a csónakkal még eléggé messze van innen. Legalábbis este, ilyen körülmények között. Kimerült vagyok, izzadt, s több tucatnyi karcolásból vérzem. Ilyenkor este elkerülhetetlenül belevágnak az emberbe a tüskék, az éles levelek, a letört, száraz ágvégek, amelyeket nem lehet, de nincs is ereje elkerülni annak, aki ilyenkor az erdőben jár. Az ember azt hiszi, úgyis elhajlik, letörik a növény, de nem hajlik, és nem törik, hanem véres sebet hasít. A türelmetlenség okozza ezeket a meggondolatlan mozdulatokat, a mielőbbi biztonságba jutás vágya."

Megnézem:

 

2019. 08. 24.

Vadászati évkönyv '75

vadászati évkönyv '75

"E tekintetben természetesen mindenkinek egyéni ízlése és véleménye az első szempont, amit tiszteletben kell tartani legfőképpen azért, mert minden fajtának vannak kiemelkedő és ugyanakkor értéktelen egyedei is. Többnyire a tanítómester érzéke és tudása bontakozik ki az egyedek használhatóságánál, és ez csak fokozódik azoknál a fajtáknál, amelyek több és szakszerűbb hozzáértést kívánnak meg tanításuk során. Meghatározója lehet a választásnak nyilvánvalóan a cél, a feladat, amire a vadászkutyát használni akarjuk, pl. a terület jellege is. Nem kevésbé döntőek a tartási, nevelési körülmények, az elhelyezés lehetősége, a használat intenzitása, város- vidék, lakás­ szabadban tartás, szállítási távolságok, lehetőségek stb, stb. Csak mindezek gondos figyelembevételével lehet a vadászkutyatartásra vonatkozóan dönteni. Ezenfelül tudni kell még a fajták átlagának legfőbb jellemzőit és azt a néhány, de fontos szempontot, amely megalapozhatja sikereinket vagy bosszúságainkat e téren. Általában minden vadászatra használt kutyánál fontos néhány alapvető követelményre gondot fordítani. Ezek közül is első szempont, hogy a vadászkutya ősei lehetőleg vadászatilag jól képzett, kiváló egyedek legyenek. Közismert tény, hogy a generációkon keresztül nagy gonddal kitenyésztett tulajdonságok a vadászszenvedély, a kitartás, a finom szaglás, az elhozási készség, a csapázási hajlam, a tanulékonyság, vezethetőség és a munkabíró, jó szervezet, jó konstitúció csak a szakszerűen és jól tenyésztett, rendszeresen vadászatra használt egyedeknél remélhető. Nem kétséges, hogy az ilyen tenyészetből jó származással rendelkező fiatal kutyák általában be is váltják a hozzájuk fűzött reményeket. Azért hangsúlyozom a fiatalt, mert az idősebb korban hiányosan idomított vagy elrontott kutyák vásárlása ritkán szerencsés."

Megnézem:

 

2019. 08. 23.

Soltész Béla: Pagony a Börzsöny szélén

soltész béla, pagony a börzsöny szélén

"Régen nem tört ilyen szigorú tél Magyarországra; nem ritka a mínusz 15 fokos hideg sem. A hótakaró vastagsága eléri a 40 centimétert. Nem is hoztam ki a kocsit a garázsból vasárnap óta. A mai délelőtt elment hólapátolással, hogy az Ipolyság utcáig ki tudjak kanyarodni. Korán ebédeltem, hogy korán indulhassak, ugyanis kettőre rögzítettük az érkezésemet. Előre nem látható útakadályok leküzdésére is kell időt biztosítani. Simábban, autóztam, mint számítottam.   A 4. sz. úton csak a jégbordákra kellett vigyázni, tehát nem előztem, ha nem kényszerítettek rá. Albertirsától Pusztavacsig meg ugyan jóformán mindenütt csak egy nyom volt   járható a magas hófalak között, viszont nem találkoztam egyetlen járművel sem. Így már fél 2-re leérkeztem Pusztavacsra, az erdészeti telepre. 60 cm hó is esett a környéken, 40 cm-t mondtak az erdőben. A fontosabb erdei utakat traktorral vont ekék folyamatosan tisztították; ezeken elérhették az összes etetők és az összes vadföldek. Sőt, az ekézett utak mentén sok helyen szénabálákat kötöttek fel, alkalmas útszéli törzsekre, a vadállomány fokozott etetése céljából. Rekordhideget jósolt a rádió. Mindent magamra szedtem, ami meleg holmim volt: vattaruhát, irhabundát, jégeralsót, halina csizmát, kucsmát, hogy csak a legfontosabbakat említsem. És sajnáltam a kocsist, a vadászt és a lovakat, hogy miattam viszontagságokat kell vállalniuk. Kettőkor indultunk útnak. Pokrócokba bugyolálva ültem a homokfutó hátsó ülésén; kissé kényelmetlenebből, mint a múltkor, mert most a fényképezőgépnek is helyet kellett szorítani. Egy általam nem ismert vadföldhöz igyekeztünk. A fenyvesek roskadoztak a hótól, a nagy hóteher néhány fát derékba is tört. Az egyik ilyen fenyvesből váltott ki előttünk egy tehén, de később visszaugrott, mintha eszébe ötlött volna, hogy az előbb vadászokat látott közlekedni."

Megnézem:

 

2019. 08. 22.

Móricz Miklós: Az erdélyi föld sorsa

móricz miklós, az erdélyi föld sorsa

"Erdély sorsa a föld. Gazdasági kultúrája ma még sokkalta kezdetlegesebb, semhogy a földjén keresztül szenvedett sérelmeket és veszteségeket más irányú termeléssel pótolhatná. A regáti román elem, amely a trianoni szerződés alapján birtokába vette Erdélyt anélkül, hogy megfontolta volna, vajon elég ereje van-e annak asszimilálásához, a maga szempontjából igen okosan választotta ki a földet, mint amelyen keresztül elvégezheti az utólagos hódítás munkáját. A földreform, amelyet a regátban történelmi szükségesség okolt meg, Erdélyben a románság politikai hegemóniájának megalapozását szolgálta. A földreform nyomán rendkívül nagy irodalom sarjadt ki. A románok csak a törvényalkotás idején, a győzelem hangulatában voltak elég bátrak ahhoz, hogy a földreform nemzeti politikai célkitűzését nyíltan hangoztassák. Később, amint a reform munkálatai előre haladtak, amint a benne foglalt számtalan sérelem nyomán a jogi viták megindultak, amint ezek a viták megakadtak azon, hogy nem volt Romániában bíróság, amely elég bátor lett volna ahhoz, hogy igazságot kiszolgáltassa s amikor a reform lényegét a külföld is kezdte megismerni, egyszerre megváltozott a románság hivatalos állásfoglalása a reformmal szemben. Ettől kezdve már annak szociális jellegét hangsúlyozták és a világ előtt a végrehajtott reformot annak hangoztatásával igyekeztek rokonszevessé tenni, hogy a nagy tömegek érdekében a reform elkerülhetetlen volt, a reform ellen való tiltakozás a magyarság uralkodó osztályának az érdekeit fejezi ki s alapjában véve a nagytömegek érdekeivel ellentétes. A román hivatalos és félhivatalos irodalom megtalálta a módját annak, hogy az erdélyi földreformmal kapcsolatban, amelyben a magyarság háború után a legnagyobb veszteségét szenvedte el, a világ előtt a magyarságra hátrányos képet rajzoljon."

Megnézem:

 

2019. 08. 21.

Szepes Mária: Pszichografológia

szepes mária, pszichografológia

"A racionális tapogatódzással szemben ez a látás, a tisztánlátás az, amely a pszicho grafológiát a technikai írás­ elemzéstől megkülönbözteti. A pszicho grafológia sokkal régebbi, mint a modern íráselemzés. A mai grafológia valójában csak az ősi erővonal-mágia egy töredéket kísérli meg életre támasztani. Azok a múltba tűnt, misztikus lények, akik a Földön először rögzítették ábrákba a jelenségeket, ismerték az analógiák, párhuzamok törvényét. Tudták, hogy ábrázolni, kifejezni annyi, mint teremteni, életet adni, sajátos töltésű erőket rögzíteni. Ezek a formák -  ha egyszer megszülettek - élnek, hatnak és tartalmuk szerint kötnek vagy oldanak. Azzal is tisztában voltak, hogy szellemi és lelki energiájuk egy részét hozzákötötték az erővonalkompozícióhoz, s az így olyan mikró töredéket tartalmaz lényükből, amelyből kifejthető az egyéniségüket jelentő titkos formula. Köztudomású, hogy festő- és a szobrászművészek mennyire nem tudnak szabadulni azoktól a formáktól és vonalaktól, amelyekből saját testalkatuk felépült. Ez a tudattalan személyiség-kivetítés sokszor egészen rejtetten mutatkozik csak meg, de ha utána nyomozunk, rájövünk, hogy a művész alkotásának minden figurájában   saját testi és lelki alkata egy-egy jellemző részletét ábrázolja, nem pusztán az emberi alakokban, hanem az állatokban, a tárgyakban, a növényekben, a tájakban is. A művész tehát önmaga szélesebb dimenziójú portréját formálja meg minden művében. S egyedül az alkotó, összefoglaló szellem értheti meg ennek teljes jelentőségét az embernek a mindenséggel való analógiájából. Az én-mikrokozmosz azonos a makrokozmosszal, s ez az azonosság azt jelenti, hogy aki ír, mintáz, rajzol, fest, az e művelet ésszel felfog­ ható részén túl egy olyan tudattalan, misztikus tevékenységet végez, amelyben kifejeződik a lelkisége és szelleme is."

Megnézem:

 

2019. 08. 20.

Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai

réthei prikkel marián, a magyarság táncai

Egyébként Czuczor Gergely, a neves magyar költő, ki egyszersmind alapos ismertetője volt a magyar néptáncnak, meggyőzően bebizonyította, hogy ha átvételről beszélünk, átvevők csakis a tótok lehettek. Szerinte igaz ugyan, hogy némi fordulatok a friss magyarban emlékeztetnek a tót táncra: peregnek ebben is a párok, van buktatója is; de mily nagy a különbség jellemükben! Sem a tót frissre magyaros lejtéssel, sem viszont táncolni nem lehet, mert a tót dobogó, a magyar inkább lebegő, amazé dülöngő, ezé feszes, egyenes állású tánc; s minél távolabb esnek egymástól, annál kevesebb a rokonság táncaikban. Nincs rá eset, hogy a tótok szomszédságában lakó magyar köznép tót táncot is járna, de az ellenkezőre van. Ebből nem helytelenül lehet következtetni, hogy a közös figurákat a tót vette a magyartól, és nem megfordítva. Ismeretes, hogy a tótok, mint mezei munkások, drótosok, üvegesek századok óta állandóan forognak a magyarok között, tehát magyar szokások, sajátságok könnyen ragadhattak rájuk. A magyar néptánc lehető idegen elemeit nyomozva, még egy idevágó dolgot ne hagyjunk említés nélkül! Liszt Ferenc már előhoztuk művében úgy képzeli el a magyar tánc történeti kialakulását, hogy a régi magyarok az országukba települt cigányok zene béli tehetségét és fensőbbségét felhasználva, nemzeti táncukat észrevétlenül a cigány áriák felosztásához s üteméhez alkalmazták, sőt – hogy eredeti táncmozdulataikat a cigányokéival elegyítették össze egy új táncban. Ennek világosabb értelme az, hogy a magyarok mai tánca egy a cigányokéval, vagy legalább is felerészben cigány tánc. Hogy mire építi Liszt ezt az igazán merész föltevést, nem lehet megállapítani, mert művében egyetlen argumentumot se hoz elő, mellyel állítását erősítené. Csakis költői fantáziájának találmányát láthatjuk benn.

Megnézem:

 

2019. 08. 19.

Véber Károly: Medvék, őzek, farkasok

véber károly, medvék, őzek, farkasok

"Az általában használt medvebarlang kifejezés azt a tévhitet eredményezi, hogy a medve téli álmát egy, a köznyelvben a „barlang” szóval meghatározott tágas sziklaüregben alussza át. Vadász pályafutásom alatt több mint negyven ilyenfajta téli szállást láttam, de egyetlenegyet sem találtam barlangban. Az a repedés vagy üreg, amelyben a mackó meghúzódik, annyira szűk, hogy az ember első látásra el sem hinné, hogy egy több métermázsa súlyú hatalmas állat abban egyáltalában elfér. Tágabb hely azonban meg sem felelne céljának, mert a medve abban nem lelné meg a hideg elleni védelmet, amelyet a fenyőgallyakkal gondosan kibélelt üreg nyújt, Bejáratát a hó, egy szűk szelelőnyílás kivételével, rendesen teljesen elzárja. De a medve nem is ragaszkodik ahhoz, hogy szállását egy sziklafal üregében rendezze be. Az általam elrejtett legnagyobb medve egy, a szél által feldöntött fenyőfa tövében húzódott meg. Mikor az erdőnek ez a pátriárkája kidőlt az élők sorából, a felszínen terjedő gyökerek a közéjük ékelt földet is magukkal rántották. Ilyen formán óriási korongot alkottak, amelyre a középen eltört törzs úgy támaszkodott, mint a nyitott esernyőnek a nyele a tetőre. A kidőlt ős körül tenyésző fenyőfácskákat összevissza kuszálódó szederindák kapcsolták össze és egy oly keretet alkottak, amelyben a szél által összehordott hó szilárd fallá tömörült. Fiatal, nem egészen kinőtt medvék gyakran egy, lábon álló fa odvasban vagy annak gyökerei alatt húzódnak meg. Anyamedvék ellenben rendesen nehezen megközelíthető sziklarepedésekben hozzák vak és tehetetlen csemetéiket a világra. Ami már most a medve téli álmát illeti, úgy erre nézve is a legtévesebb nézetek és felfogások vannak elterjedve. Az alvás fogalmát és halálszerűségét igyekeznek kifejezésre juttatni. E felfogás semmi esetre sem felel meg a valóságnak. A medve téli visszavonultságának idején szemmel láthatólag nem süllyed abba az öntudaton kívüli állapotba, amely több apró emlőst, de még inkább a hüllőket jellemzi, midőn az életfunkciók legnagyobb része a megszűnés határáig lecsökken."

Megnézem:

 

2019. 08. 18.

Tragor Ignác: Váci kalauz

tragor ignác, váci kalauz

"1925-ben épült Vörös Tihamér-kilátójáról elragadó kilátás nyílik messze terjedő vidékre, miért is kedvelt kirándulóhelye a fővárosi turistáknak. A hegymászó kilátása a magaslat növekedésével együtt bővül.   Már a kőbánya előtt levő térségről igen kiterjedt és elragadó panoráma tárul szemünk elé. Látjuk a széles medrében méltóságosan hömpölygő Dunát, amint a félkörben szorosan egymásmellé zsúfolt csipkés hegyek közül előtör és két ágra szakadtan közrefogja a Szentendre-szigetet. Az alattunk elterülő három város: Vác, Szentendre, Budapest egyirányba esik és a dunaparti községek apró házaikkal szinte összefolynak velük.   Szemünkbe ötlik a budai vár, látható lesz az öreg Gellérthegy citadellája, feltűnik a gyári kémények füstölgő sokasága és messzelátó segítségével belátunk a főváros egyes utcáiba is. Mind ezek háttere a pilisi hegyek tagolt gerinc orma, míg jobbfelöl a Csóványos és Kóspallag hegyek, vagyis a börzsönyi hegység láncolatos tömkelege zárja be a gyönyörű látványt, balról a zöldellő nógrádi hegyek korlátozzák szemhatárunkat. Ebben az irányban látjuk a Naszál lába alatt fekvő Kosd községet is. A kilátóról teljes a körkép. A Duna csillámló két ezüstszalagját zöldellő szigetek szakítják meg, hegyek és síkságok foglalják körül. A hatodfélszáz méter mélységben elterülő Vácot úgy látjuk sok tornyával, mintha léghajóban ülve pillantanánk alá. A visegrádi várromokat eltakarja az előtte álló magasabb hegy, melynek irányában látjuk az 590 m. magas Úrasztalát, mellette a 651 m. magas Prédikálószék és 700 m. magas Dobogókő égbe nyúló ormai látszanak leghátul pedig tompa kúpalakban a 752 m. magas Pilishegy csúcsa tűnik elé. Odébb a Nyergeshegy alakja látható, onnan lefelé a Szentendre fölötti Nagykevély, a budai Jánoshegy, a Hármashatárhegy és a Margita. Mögötte a Nagy-Magyar­ Alföldbe látunk be egész a Tiszáig. Keleti irányban szelíd hegyes-halmos vidék veszi körül az alant elterülő falvakat. Előttünk áll a szandai vár és a kéklő Mátra. A karcsú Salgónak csupán csúcsa látható. Csővár romjai már jól kivehetők."

Megnézem:

 

2019. 08. 17.

Eördögh Tibor: Vadászok nyelvén

eördögh tibor, vadászok nyelvén

"Szalonkafélék. Kiterjedt családjukból bennünket közelebbről csak a szalonkák érdekelnek, és közülük a nagy, a közép és kis sárszalonka is csak azért, mert sebes röptékkel néha alkalmat adnak egy-egy bravúros lövésre. Vadász körökben nagyobb érdemeket szerzett az erdei szalonka, mert amikor évenként megérkezik hazánkba ez a kis hosszúcsőrű vándor, halk pisszegő kurrogó hangja nemcsak azt adja tudatunkra, hogy vele együtt itt a rügyfakasztó tavasz is, hanem hogy érkezésével az újesztendő vadászatai is megkezdődnek! Azon kívül természetesen maga a szalonkavadászat is pompás élvezetet nyújt, és e sok érdeme miatt a vadászok az erdő királynéjának is nevezik. Hozzánk rendszerint kora tavasszal, márciusban érkezik és április második felében hagyja el hazánkat. Néha, amikor valamelyik késlekedik, előfordul, hogy ráérik a tojás és itt rak fészket valamelyik középhegységünkben. Küllemre mindkét nem egyforma, ezért csak boncolás útján lehet a nemeket egymástól megkülönböztetni. Tollazatuk remeke a természetnek, pompás cizellált rajzolatjával mesterien alkalmazkodik az erdő rőtszínű avarjához. Két változatát ismerjük: a kékes lábú szálláscsinálót, amelyik a legkorábban érkezik, és az ezt követő sárga lábú bagolyfejűt. Egy fajhoz tartozik mind a kettő, csak életviszonyuk alakította ki közöttük e különbséget. Kora tavaszi érkezésük egybeesik nászukkal, amit náluk is dürgésnek nevezünk. Nappal az erdő nedvesebb, laza talajú sűrűségeiben tanyáznak, ahol hosszú csőrükkel a talajba szúrva élelem után kutatnak, miközben halkan „dorombolnak”. Alkonyatkor azután hangos szárnycsattogtatással szárnyra kelnek, de ezt követően zajtalanul, hol lomhán, puhán, mint a bagoly, hol meg fecskeként cikáznak, csapongva szálldosnak az est sötétjében, betartva ősi húzási helyiket, a szalonkafordulót."

Megnézem:

 

2019. 08. 16.

Tamási Áron: Szülőföldem

tamási áron, szülőföldem

"Baktat a békebeli két gebe, döcögnek, a sugármagos kerekek s mi himbálódzunk fenn a bárkában. Nem közönséges élvezet ez a mai előrehaladott, sivítő világban, csak éppen az a jámbor kőfaragó ne laknék az út mellett. Mert a portás két válla fölött nemsokára észreveszem, hogy az út mellékén egy udvar mind teli van gyönyörű sírkövekkel. Még márvány is van közöttük, amely egyenesen vigyorog. Atöbbiek is változatosak s az írás is rajtuk hol német, hol magyar, hol pedig román. Szinte elkapom a fejemet, ahogy az első román sírfeliratot megpillantom. Ki tudja, talán nem illik látnom, hogy román emberek is meghalnak, de hát mindnyájan Isten teremtményei vagyunk: születünk és meghalunk. Ebben a kettőben egyformák vagyunk, csak éppen közben történnek elhajlások. Mi is éppen elhajlunk a bárkával, mert fordul az út. S ott mindjárt elé tűnik: a népfürdő nagy épülete, kicsi park is van előtte. Anépfürdőt németül írták a homlokzatra, de ha jól látom, éppen két zsidó tart arra a kicsi parkon keresztül. Módosan vannak ezek a szászok fürdő dolgában is; igaz, hogy a belsejét nem láttam még soha, mert annyi időm sohasem volt, hogy, fürdőt vehessek itt. Ha német volnék, nagy lelkesedésemben most leszállanék, de így inkább ebédelni megyek. Hanem a románokról sem lehet kevesebb jót mondani, mint a szászokról, mert íme, milyen szép templomot építettek a fürdővel átellenben, régi nagy fák között. S mellette új hidat is emeltek a Küküllőn. Bár azonmennénk keresztül, hadd élvezzük a civilizációt is, miközben dobolnának a régi bárka kerekei az új építményen. De a kocsi nem arra hajt, hanem a régi fekete híd felé, amely födeles volt még a háború után egy ideig,most letette ódon sapkáját s valósággal vegetáriánus lett. A szekerek útja mellett gyalogjáró is van a hídon s ott éppen egy börtönőr halad átal kurta puskával. Csonka dolognak tetszik, hogy egyedül mendegéljen egy börtönőr: keresem mellette a rabot, mint a falusi asszony mellett a gyermeket, vagy a városi hölgy mellett a kicsi kutyát. S jól mondják, hogy aki keres, az talál, mert bárkánk egy gyalogszekeret hagy el, amit három rabember húz. Vagyis hárman vannak: egy falusi fickólegény és két módfelett eleven cigány."

Megnézem:

 

2019. 08. 15.

Magyar nemzetiségi zsebkönyv

magyar nemzetiségi zsebkönyv

"Nemes családjaink nagy száma lehetetlenné teszi, hogy miként a főrangú családokkal történt, egy kötetben végezhessünk ismertetésükkel. Egymást időnkint követő kötetek jelentékeny sorozatára lesz szükség, hogy vállalatunk teljesség tekintetében csak megközelítőleg is megfelelhessen a hozzá fűződő követelményeknek. Ama nemes családok közül, a melyek adataikat kellő időben bocsátották rendelkezésünkre 250 családnak jutott hely vállalatunk új sorozatának az első kötetétben. A többi családok adatai, a remélhetőleg gyors egymásutánban megjelenő további kötetekben fognak feldolgozást nyerni. A kötet közleményei abban a módszerben, a melyet a főrangú családoka múltjára és jelenére vonatkozó adatokat, feltüntetve a család származását, szétágazását, birtokviszonyait, címerét, és ismertetve a jelenleg élő nemzedéket, illetőleg annak közelebbi leszármazását. Az egyes családok óhajára színes műmellékletként, vagy szöveg közé nyomva közöltük a család címerét, első sorban azokat, melyek az eddig megjelent szakmunkákban vagy egyáltalán nem, vagy hiányosan közöltettek. A szerkesztés nehéz és fáradságos munkáját Pettkó Béla és ifj. dr. Reiszig Ede urak, társaságunk igazgatóválasztmányának tagjai végezték, akként osztozva meg annak feladatain, hogy Pettkó Béla úr a történelmi részt dolgozta ki, míg a genealogiai adatok feldolgozása ifj. dr. Reiszig Ede úr munkája. Midőn kötetünket a magyar közönség és a szakkörök figyelmébe ajánljuk, felkérjük Magyarország nemes családjait és a tárgy iránt érdeklődőket megkezdett vállalatunk további támogatására. Nemcsak a múlt dícsőségét hirdeti e könyv, hanem kimondott céljához képest, a régi magyar nemesség jelenleg virágzó utódairól számol be, mintegy kimutatva, hogy az az ősi magyar nemesség, a mely úgy a múltban, mint a jelenben oly sok kitünőséget adott e honnak, az évszázados küzdelmek s az újkori nagy átalakulások közepett mindenkor beletudott illeszkedni százados alkotmányunk keretében."

Megnézem:

 

2019. 08. 14.

Fekete István: Csi - Történetek állatokról és emberekről

fekete istván, csi

"A patikus nem próbálta meg és Matula elballagott, hogy felállítsa a hajtókat. A széllel azonban tévedtünk. Lehet, hogy a szomszédban vadásztak és visszaszorították a vadat, de sok volt a szarvas. A puska hol itt, hol ott pattant és messze a vágásoldalban láttam egy csomó bikát kavarogni. Jó, hogy nincs senkinél golyós puska. Bikát úgy sem lehel lőni, a tehén meg kevés. A szarvasok végre irányt vettek és egyenesen felém törtek. Félrehúzódtam és vártam. A nyiladékhoz közel, megcsendesedtek. Egyenként ugrottak ki elém és amikor megláttak, nekilódultak a szemközti sűrűnek. Többnyire gyenge bikák voltak. Közben azonban felvertek egy kakast. Ezt már nem eresztettem. A lövésre nagy riadozás, a még visszalevő szarvasok között és ekkor először láttam élelemben szarvast elesni. A nyiladék szélén fűcsomók között egy láthatatlan tuskó volt, melynek síkos, ferde lapjára egy nyársas bika teljes rohanásban rálépett és olyan bukfencet vágott, hogy azt hittem, fel sem kel. Egy pillanatig égnek álló lábakkal kapálódzott, de aztán bizony elrohant. Dél felé köd ereszkedett az erdőre. Homályos és bizonytalan lett minden. A ködben a libák jártak tétova gágogással és már inkább felfelé néztünk, hogy hátha lehetne egy libát leszólítani. Ennek azután az lett a vége, hogy egy róka kényelmesen át ballagott a patikus mellett. Mire észrevette, már késő volt.  -Ilyen marhaságot! -dühöngött -nézem ezeket a büdös libákat s elmegy a róka ... -de azért csak felpislogtunk a szürke égre. Itt a hegyek között kívánatos vad a liba. A hajtók már kiértek. Matula mellém állt. Markában két patron. - Jó öreg sörét van bennük, ezzel kell a libákra lőni. - Eltettem a két patront, de csak azért, mert nem akartam megbántani. Valódi Matula- felé, hatszor utána töltött patronok voltak. A következő hajtásban megpróbáltam, belemennek-e a puskámban. Belementek, de ki aztán egy világért sem! Fene ezt a Matulát! Féltem a patronjaitól! Még szélveti a puskámat! "

Megnézem:

 

2019. 08. 13.

Kalmár - Makara: Ehető és mérges gombák

kalmár, makara, ehető és mérges gombák

"Az ehető és mérges nagygombák száma csak kis töredéke az összes gombának. A szabad szemmel nem látható mikrogombák és az ezeknél nagyobb, de a gombagyűjtő számára érdektelen fajok jelentősége a természetben és az emberek kapcsolatában rendkívül jelentős. Közismert, hogy a növények betegségeinek nagy részét élősködő gombák okozzák, amelyek a gombarendszer különböző osztályaiba tartoznak. Ezek a gombák részben talajlakók, részben a növények szárát, a fák törzsét, a leveleket vagy a gyümölcsöt támadják meg. Legismertebbek közülük a lisztharmat, a feketefoltosság, a szeptóriás foltosság kórokozói, a rozsdagombák, üszöggombák, a peronoszpóra, a monilia, a szürkepenész stb. Az közismert, hogy élelmiszereinknek, a kenyérnek, befőttnek stb. penészesedését is gombák okozzák. A nyirkos lakásban a különféle tárgyakon vagy a falon megjelenő zöld avagy fekete penészbevonatok jelzik, hogy a gombák a legváltozatosabb helyeken is megtalálják életfeltételeiket, és minden szerves anyagot megtámadhatnak. A fagerendák lassú korhadása, a házigombától megtámadott épületfa és tűzifa gyors pusztulása, elkorhadása világosan mutatja a száraz faanyag gombásodását. Az élő fákat megtámadó erdészeti kártevőkkel együtt az ilyen gombák kártétele milliárdos értékre szökhet. A gombák egy része emberen vagy állaton is élősködik, bőrgombásodást, lábgombásodást, és egyéb gombás betegségeket okoz. Sőt, még a belső szervekben is lehetnek kórokozó élősködő gombák. Az emberben leggyakoribb a nyálkahártyákon terjedő, fehér bevonatot okozó élesztőszerű gomba, a Candida albicans. Egyes állatbetegségeket ugyancsak mikrogombák okoznak, és jelentős probléma a penészedő takarmány is. Csak újabban figyeltek fel arra, hogy egyes penészgombák által termelt rendkívül hatásos méreganyagok (pl. az aflatoxin) tömeges állatelhullást okozhatnak. A valódi gombák törzsében több mint százezer gombafajt ismerünk; ezek egy része káros, nagy részük hasznos."

Megnézem:

 

2019. 08. 12.

Chaja Polak: Salka - Egy anya portréja

chaja polak, salka, egy anya portréja

"A papa mindjárt itthon lesz, mondta Salka. Hármunknak mondta, Deborának, Lodinak és nekem, nem hiszem, hogy Semma is ott volt. A papa mindjárt itthon lesz, mondta, és úgy értette: valamennyi ötök papája. Nem tett különbséget. Nem tűrte a különbséget. Igen, így mondta. Ezt akarta mondani, minden hátsó szándék nélkül: a papa mindjárt itthon lesz. A papa pedig nem lehetett senki más, mint a háború utáni házastárs - hisz Leo Mandel halott volt. Kérlek benneteket, mondta anyánk, és felállt a piros szkáj heverőről, kérlek, engedjetek el, már amúgy is túl sokat beszéltem és fecséreltem a drága időt. Menjetek játszani, és ne veszekedjetek, még kint, az utcán is játszhattok egy kicsit, csak maradjatok a ház előtt. Igen, Fanny, te is, jót tenne neked a játék a friss levegőn, meg kéne már egy kicsit erősödnöd végre. Hagyjatok békén mind a hárman, nem halljátok, mit mondok, a papa mindjárt itthon lesz, és vacsora még sehol. Azzal kiment a szobából, mi pedig, a három gyerek, akik ott kuporogtunk a lábánál, csak néztünk utána, imádott anyánk után. Láttuk, hogy nyitja ki az előszobaajtót, és anélkül, hogy egymásra néztünk volna, hallgattuk, ahogy léptei végig kopognak a folyosón. Hallottuk, ahogy a konyhában kinyitja a csapot, hallottuk a folyó víz csobogását. Ekkor Lodi és Debora felállt, levette a gyerekfogasról a kabátját, fogta a golyókkal teli zacskót, és kiment az utcára játszani. Én meg ott maradtam, szándékosan maradtam ott, de nem a háború utáni, kézzelfogható világban, hanem az elveszett múlt biztonságában, Salka visszahozhatatlanul szertefoszlott szülői házában.Ott, ahol a sábáti ünnepet úgy fogadták, akár egy menyasszonyt. A kis Salka épp a vécén ült. Szoknyája lecsúszott a sábáti cipőre, gyereklába fehér és meztelen. Amikor elkészült a nagy- és kisdolgával, keresni kezdte az előre méretre tépett papírt. Az előző nap még ő maga is segédkezett a tépkedésben."

Megnézem:

 

2019. 08. 11.

John Cure: Rekviem egy halott lányért

john cure, rekviem egy halott lányért

"Ahogy előre lendült, a karját magasba emelte, és a könyöke élével lesújtó az ellenfele arcára. De ezúttal mintha az ütés lecsúszott volt és az egész teste tehetetlen rongydarabként esett a zuhan kabinba, magával rántva és leszaggatva a zuhany függőn is. A fejét beverte a porcelán zuhanytálba, szédelgett. Még ideje sem volt felocsúdni, hogy valahogy kiverekedje ma, a helyzetből, a halott pap két célratörő mozdulattal a nyak köré tekerte a zuhanyfüggönyt, aztán a lábszárán a nadrágot megragadva elkezdte húzni az ajtó felé. Jay megpróbált erőt venni magán, de a fejét ért ütés miatt a látása homályos volt, és a végtagjai is nehezen akartak engedelmeskedni. Ahogy testét a zuhanyfüggönybe csavarodva vonszolták a földön, meglátta a mosdókagyló alatt heverő sövényvágót. Valószínűleg kiesett Gerald kezéből, amikor nekirontott. Ezek szerint mégiscsak sikerült neki is eltalálnia a pofáját, és valószínűleg ennek köszönheti, hogy még életben van. Meg kell szereznie a szerszámot! Csakhogy Gerald most sokkal gyorsabban mozgott, mint néhány perce a lépcső tövében. Mindössze egy pillanatra torpant meg, amíg kitárta a fürdőszoba ajtaját, aztán már rángatta is maga után a zsákmányát. Jay némi erőfeszítés árán lazított kicsit a testét gúzsba kötő zuhanyfüggönyön, és kinyújtotta kezét a sövényvágó felé. Az utolsó pillanatban, mikor Gerald már kifordult a folyosóra, ujjai hegyével sikerült elérnie a nyelet és a tenyerébe húznia, mielőtt végleg eltávolodott volna tőle. A művelet sikere a tudatát is felrázta, így egyre összeszedettebnek érezte magát. Csakhogy a zuhanyfüggöny és az a tény, hogy a testét folyamatosan vonszolták a földön, csöppet sem könnyítette meg a dolgát. Tíz éve még könnyedén megoldott volna egy ilyen helyzetet, de akkor még edzésben volt és egészen jó formában. Mindenesetre megpróbálta felhúzni magát. Talán ér még valamit az a rengeteg felülés, amit az élete során megcsinált a tréningek alkalmával. Öregember nem vénember. Miközben Gerald csoszogva haladt végig a folyosón, és húzta maga után a gúzsba tekert idős férfit, amaz minden erejét összeszedve próbálta ülőhelyzetbe húzni magát."

Megnézem:

 

2019. 08. 10.

Dr. Bertóti István: Bakot is lőttem

bertóti istván, bakot is lőttem

"Szeptemberben már liláspiros őszi kikerics tarkázza a rétet, és az erdők zöldje közt fokozatosan terjed az ős gyönyörű színeiben pompázó hervadás. A még nyárias nappalokat enyhe délutánok, hűvös esték, hideg éjszakák követik, és a hajnali ködökön egyre nehezebben törnek át a nap erőtlenné vált sugarai. Amint a természet ezernyi jele mutatja, beköszöntött az ősz, és vele elérkezett az erdők leg­ többre becsült vadászeseményének, a szarvasbőgésnek az ideje. A nemrég még békésen együtt tartó szarvasbikák barátsága megszakadt. Már nappali pihenésük nyugalma sem a régi. A hűvös éjszakák felgerjesztették az erdők agancsos daliáinak párzási vágyát. Már nem a bőséges legelő a legfőbb gondjuk . Forró vérük űzi, hajtja őketa magukat kellető, szívesen engedő karcsú szarvastehenek nyomán, és az őszi erdők ünnepi csendjében epekedő vágyat, féltékeny haragot, kihívást harsog bele a vadászfül legkellemesebb zenéje: a szarvasbőgés. A szarvasbikák gyűjtik, terelik háremüket, alkonyatkor velük vonulnak szokott rigyető helyeikre, nappal pedig együtt húzódnak vissza az erdők sűrűjébe. A szarvasbika féltékenyen őrzi háremét, annak közelében nem tűr meg ellenfelet. A teheneihez tolakodó másik bikát fenyegető bőgéssel riasztja el, melyre az vagy továbbáll, vagy súlyos, esetleg halálos viadalnak lesz színtere az erdő. A szarvastehenek részvétlen közönnyel nézik az értük folyó párviadalt, sőt gyakran a basák heves küzdelme idején a közben odalopakodó kölyökbikát tüntetik ki kegyeikkel. A küzdelem végeztével azután engedelmesen követik a győztest, a legyőzött bika pedig, ha ereje engedi, másutt próbál szerencsét. Egyenlő erejű vetélytársak között a harc nem egyszer az egyik vagy mindkét fél súlyos sérülésével, nemritkán a vesztes pusztulásával végződik. Elszánt dühhel rontanak egymásnak és agancsaik messze hangzó csattogása már nagy távolságra elárulja a küzdelem helyét. A viaskodó szarvasbikák nem kímélik magukat. Pörölyként csapódnak a hegyes agancságak, közülük leghatékonyabb fegyver a legalsó, az ún. szemág, mely annál veszélyesebb, minél jobban eláll az agancs szártól. Az agancs szárra szinte merőlegesen elálló szemág csaknem legyőzhetetlenné teszi viselőjét."

Megnézem:

 

2019. 08. 09.

Haller László: A Somogyvármegyei Kőröshegyfalu és környékének földrajza

haller lászló, a somogyvármegyei kőröshegy falu és környékének földrajza

"A helyzet Pusztaszemesnél nagyon érdekes, mert a major éppen a vízválasztón, 188 m magasan, de a völgy fenekén fekszik. A délről jövő Jaba vize a major előtt megfordul és a Jaba mai völgyébe folyik, Ádándnál pedig ezzel együtt a Sióba ömlik. A major északi oldalán a vizek már Kerekin, majd Kőröshegyen át folynak a Balatonba. A majortól délre nem mehetünk el messzire a Jaba vízgyűjtőjén, mert egy másik vízválasztó állja el útunkat. Innen a víz már a Kis Koppány völgyén át jut le a Sióba. A kőröshegyi szélbarázda patakját, a Sédet tehát a Jaba völgye kap túrával lefejezte. A Séd völgye már megvolt, amikor a Somogy megyei leveles törések kialakultak. Egy ilyen leveles törésvonal mentén az északi rész megsüllyedt s ez okozta a Séd hirtelen lefejezését. A törésvonal éppen a Séd völgyénél kezdődik és innen halad kelet felé. (Nyugati folytatását nem sikerült meg találni!) A bevágódás és általában minden folyamat nagyon lassú itt, mert a felszín maturus állapotban van és a Sió sem vágódik be. Innen indul ki tehát a közép- és alsószakasz-jelleggel váltakozva haladó, lassú folyású Séd; esése is jelentéktelen. Hogy az ember mégis szolgálatába állítsa, medrét kimélyíti és szabályozza. Folyása ezért kissé meggyorsul úgy, hogy zsilipek segítségével malmot is lehet vele hajtatni. A Séd régi völgytalpának maradványai Kőröshegy és Kereki vidékén jól láthatók. Köröshegynél a Séd partján, a régi temető kiásásakor keletkezett gödrök mutatják a Séd teraszának szerkezetét. A terasz magassága a mai alluvium felett kb. 8 m- nyire van.A teraszon nincs lösz. Felülről lefelé haladva, a termőtalaj alatt kavicsos-folyóhordalékos réteget találunk, gyéren elhintett, apró kavicsszemekkel, mintegy 2-2.5 m vastagságban. A teraszt mélyebben, a feltárás hiánya miatt, nem lehetett tanulmányozni. Kőröshegy és Kereki között, a felső: halastó partján ugyanezt a szerkezetet lehet látni. Kereki alatt, a majornál szintén. Itt, a terasz alapzatán már pontusi agyagrétegekre bukkanunk. Innen kis rétegforrás fakad. Kerekeinél már lepusztuló stádiumban találjuk meg ezt a szintet. A falu házai ide épültek; hasonlóképen Köröshegynél is teljesen beépült, csak a régi temetőnél van még szabadon."

Megnézem:

 

2019. 08. 08.

Dr. Zoltán Attila: Vadászfegyver és lőismeret I-II.

dr zoltán attila, vadászfegyver és lőismeret

"A belövési távolságtól eltérő lőtávolságokon a találati pont vízszintes lövésnél való fekvésének ismeretében az áthelyezett célponthoz viszonyítva kell alácélozni. Célzásnál, a szükséges alálövés mértékén kívül ügyelni kell arra is, hogy a lövedék a vadtest keresztmetszetének közepén hatoljon át. Meredeklövésnél a találati pont eltérésének oka a következő: a röppálya íve annál kisebb, minél jobban egybeesik a nehézségi erő, a Föld vonzó erejének iránya a csőtengellyel, tehát minél meredekebb a lövésszög. Felfelé irányuló lövésnél ennek következtében a becsapódási pont magasabbra kerül. Lefelé való lövésnél a találati pont felfelé való eltérése gyakorlatilag megegyezik a meredeken felfelé való lövésnél tapasztalható eltéréssel. Vízszintes lövésnél érvényesül legjobban a röppálya hajlására ható tömegvonzás. Függőlegesen felfelé vagy lefelé irányuló lövésnél viszont a tömegvonzás egy-általán nem érvényesül a röppálya vonatkozásában, s csak a lövedék sebességét befolyásolja (lassítja, illetve gyorsítja). A találati pont helyzetének a meredeken felfelé vagy lefelé való lövésnél tapasztalható eltérése fokozódik a magas hegységben való lövésnél. Ott ugyanis ritkább a levegő, csökken a légnyomás (a levegő tömege), és ez által a légellenállás. Ez pedig ·azt eredményezi, hogy a levegő kisebb mértékben fékezi a lövedéket, amely ez által kisebb sebességcsökkenéssel, nyújtottabb röppályán repül. Mivel ekkor kevésbé érvényesül a tömegvonzás, a röppálya kisebb mértékben hajlik lefelé, s így a találati pont magasabbra kerül. Ha tehát a fegyver belövése középtengerszinten történt, magas hegységben, ugyanazon lőtávolságon a tengerszint feletti magasságtól függő, meghatározott magaslövés várható, s alá kell célozni. Ezért magas hegységben való vadászatnál a fegyvert lehetőleg újra be kell lőni, de mindenképpen próbalövéseket kell leadni, hogy a találati pont helyzetének eltérését megállapíthassuk. Az eltérés mértékét hozzá kell adni a meredek szögben leadott lövésnél való eltéréshez, ha magas hegységben meredek szögben lövünk. Walter Lampel 1938-ban végzett kísérleteket a Wendelstein hegységben, I700 m-es középtengerszint feletti magasságban annak megállapítására, hogy a találati pont helyzete milyen mértékben tér el magassági viszonyok ·között, és a lövésszög emelkedésével. "

Megnézem:

 

2019. 08. 07.

Mikszáth Kálmán: Club és folyosó

mikszáth kálmán, club és folyosó

"A himnusznak tetszetős dallama van, belopja magát a fülekbe s onnan talán később a szívekbe is. De ez még nem minden, panaszunk se volna, ha csak ez a himnusz lenne. Mert megtanulják ugyan, mint a hogy megtanulnak minden kellemes notát, azok a szálas szép legények s délceg, szelíd szemű leányok, kiknek az apáink még velünk csinálták negyvennyolcban a tábori tempót.«Szeno szalma, Szeno-szalma>>. (T.i. «széna-szalma» a szerint, amint vagy a szénás lábat vagy szalmását kellett mozdítani masírozás közben.) Hát mondom, megtanulják, de az magában véve nem volna valami nagy baj, az arznikum sem öl kis mértékben beadva, hanem ez már aztán öreg hiba, hogy a nótának magyarázói is vannak, még pedig veszedelmesek. Ez az agitátor had pedig minden inkább, de nem lusta. Bejárják a falukat, érintkeznek a néppel, izgatnak, lármáznak, lelkesítenek, vérmes reményeket, beteges ábrándokat ültetnek a tótok szívébe, a minél pedig porhanyóbb földet, melankolikus nagy fantáziájú hegyi nép lévén, szinte lehetetlen találni. Az agitátoroknak nagy segítségére vannak a papok és a néptanítók. Van ezek közt sok fanatikus bolond, a kiknek nem használ se rendszabály, se felvilágositás, de még ez az én irkafirkám sem: ezeknek a vízkúra kell csak, de a túlnyomó rész gazemberekből áll, kik azért hirdetik a pánszláv eszméket, mert vagy a befolyásukat neveli, vagy ez a kenyérkeresetük: hát ezeket bizony jó volna az állam kenyerére fogni. Szegények vagyunk, de ez még kifutja számukra. Hanem hát még az agitátoroknál is veszedelmesebb prédikátor a –rubel.Mert akit sem a himnusz el nem tántorít természetes gondolkozásától, sem az agitátorok, annak aztán megmutatják a muszka rubelt. De már az úgy tud beszélni, hogy lehetetlen el nem hinni minden szavát."

Megnézem:

 

2019. 08. 06.

Szederjei Ákos: Vadcsapáson

szederjei ákos, vadcsapáson

"A medve alvása könnyű, éber. A gaurát csak óvatosan lehet megközelíteni, mert néha feltűnően hamar észreveszi a zajos, vigyázatlan közeledést és nagy robajjal, hatalmas hófelhőt kavarva, kiugrik és elrohan. Többször próbáltam meglepni a téli álmot alvó medvét, de ez csak nagyon nehezen sikerült. Maderspach Viktor írja, hogy 21 év alatt 38 medve fekhelyét fedezte fel, de csak 6 medvét lőtt meg téli álmából felzavarva. A medve, bár lomhának látszik, mégis, ha a szükség úgy hozza, ruganyos és gyors. Jellemző rá, hogy a havasok sziklás, akadályokkal teli terepén a lovat is utoléri, amit magam is többször megállapíthattam. Megesett az is, hogy aránylag könnyű terepen, völgynek lefelé zavarva, a medve utolérte a menekülő kis hegyi lovakat. A szarvasmarhát könnyűszerrel vágja le. Úszni is tud és sok megfigyelő megállapításával ellentétben a lomha testű állat nehézkességét meghazudtolva, ügyesen kúszik fel a fára. A kis bocsok is gyakran másznak fára, ha gyorsan akarnak menekülni és nem bíznak a futásban. A Kárpátokban kipróbáltuk a medve mászási készségét. Különböző vastagságú fákra, különböző magasságokba tettünk fel húst. Azt tapasztaltuk, hogy minden, ember által megmászható fáról - még a legmagasabbról is – leszedte a csalétket. Gyümölcsérés idején a gyümölcsfára is felmászik. A színi telep medvéi az első időben szoktatókertben voltak. Bár erős kerítés vette ezt körül, mégis megtörtént, hogy kitörtek. Egyik alkalommal a közelifalu szilváskertjébe ment az egyik medve. A falu lakói nagyon haragudtak rá, mert előző nap is ott járt. Mikor észrevették a szilvafán trónoló mackót, a legények körül állták a fát. Egymást bátorítva, vasvillával szuronyt szegezve álltak a fa körül. A medve ijedten pislogott le a fáról és semmi hajlandóságot nem mutatott a leszállásra. Először kővel dobálták, de· miután semmi eredményt nem értek el, hosszú póznával kezdték szurkálni. A felboszantott medve egyetlen csapással eltörte a póznát."

Megnézem:

 

2019. 08. 05.

Dobó Ferenc: Sporthorgászat

dobó ferenc, sporthorgászat

"A pontyra nézve alkalmas helyen azonban már a horgásznak is a legtapasztaltabbak közül kell lennie, hogy a pontyot kapásra bírja. Az élelemben szegény mélységbe menekült pontyot ellenben, - feltéve, hogy a menekülése nem a bő táplálkozás folytán magasra emelkedett hőmérsékletének csökkentése céljából történt; amikor az újabb hőfejlesztő táplálék felvételétől egyidőre tartózkodik, ha a megfelelő hőfokú vízréteget eltaláltuk, különösen egy-két sikerült feletetés után, minden nehézség nélkül kifoghatjuk. Ha pedig a kora tavaszon, április utolsó harmadában próbálkozunk az erősebb éjjeli lehűlés és az ugyancsak kellemetlen nappali idő miatt, a még ilyenkor majdnem teljesen élelem nélküli, csupáncsak. A ponty természetes tápláléka cím alatt ismertetett levélbábú rákok által megelevenített mélységbe menekült pontyra horgászni, - amely időben a ponty éppen ezen levélbábú rákok kedvéért többnyire víz közt, a talaj felett is szívesen tartózkodik; egy meleg, a már megszokott hőmérsékletű vízrétegben - még előetetés nélkül is számíthatunk kapásra. Nagyban fokozhatjuk azonban az eredményt, ha a dévérkeszeg horgászatánál leírt módon a vízközt tartózkodó pontyokat lágypéppel kevert eleséggel előetetjük. Hogy a pontyok ebben az időben milyen előszeretettel tartózkodnak a magas vízoszlop legállandóbb és legmelegebb, többnyire talajfeletti rétegében, különösen akkor tapasztalhatjuk, ha a meleg április végi, május elejei napokat minden átmenetnélküli borús, hideg, szeles napok váltják fel, avagy még az éjjeli fagyok is jelentkeznek. Én harmadmagammal egy korán felmelegedő zártvízben április 28-án és 29-én egy-két napi szokatlan melegről váratlan gyorsasággal hideg, szeles, borultra vált időben két napon át horgásztam. Első nap a partmenti keskeny nádszegélyen belül 1/2 méteres mélységben a talajra eresztett, részint gilisztával, részint pépfélével csalizott horoggal próbálkoztam, míg a horgászathoz mitsem értő szomszédunk, találomra 4-5 méterre eresztett, a talaj felett úszó gilisztával valami lehetetlen módon csalizott horoggal, amelyet egy hosszú rúd segítségével mindannyiszor, ahányszor csak a feléje szembefúzó szél a tutajt kiverte, mintegy 10-15 m távolságra újra meg újra behajította, hogy ezt a műveletet rövid időközökben megismételhesse."

Megnézem:

 

2019. 08. 04.

Sven Hedin: Ázsia sivatagjain keresztül

sven hedin, ázsia sivatagjain keresztül

"Célom az volt, hogy a tó keletkezését illetőleg tett megfigyeléseimet mélységmérésekkel ellenőrizzem. Kilenc napot szenteltem erre a munkára s ez idő egyúttal pihenőül, átmenetül szolgált a nagy magasságokban töltött időtől a mélyebb völgyekbe való leereszkedéshez. Szomszédságunkban hat jurtából álló aul volt. Togdazin béggel és egyéb kirgiz barátainkkal tanácskoztunk, miként eszközöljük a mélységméréseket. Csónak nem volt sehol s a kirgizek közt csak egyetlen egy ember volt, aki általában látott már valaha csónakot; a többinek fogalma sem volt arról, micsoda a csónak és el nem bírták képzelni, hogyan készül ily jószág. Magamnak is nagy fejtőrést okozott a csónak készítése, mert az egész nagy Szárik-kol völgyben nincs más fa, mint a Kajindehmazar szentsír hat kis nyírfája, egyébként pedig a legközelebbi cserjék 150 kilométernyi távolságban nőttek. Közvetlen közelben nem volt semmi más építőanyag, mint az ok, vagyis a jurta kupolaszerű nemzetetejének tartására szolgáló hajlott póznák. De hogy ezekből miként lehessen csónakot előállítani, azt a legokosabb kirgiz sem bírta kieszelni. Először is faforgácsokból és olajos vászonból kis csónakmintát készítettem, mely árboccal, vitorlával és kormánnyal ellátva, a kirgizek nagy bámulatára és örömére pompásan sikerült. Togclazin bég azonban kijelentette,hogy a csónak nagyban elkészítve, életembe fog kerülni s inkább azt tanácsolta, hogy várjam be a tó befagyását. De mivel nem tölthettem hat hetet tétlenül, nem fogadhattam meg tanácsát. Közvetlenül a tó partján állítottam fel jurtámat, s mellette a hajógyárat. Itt állítottuk össze a hajó gerincét, melyhez a bordákat erős kötelekkel erősítettük hozzá; néhány óra múlva kész volt a hajó váza, melyet két méter hosszúra és egy méter szélesre csináltam. Az előtte való nap elhullott ló és egy juh bőréből kerültek ki a csónak oldalfalai, vörös kattun szolgáltatta a vitorlát s öt levegővel megtöltött kecskebőrzsák került a csónak oldalai és fara mellé. Egy okvégét kettéhasítottuk s kecskebőrt feszítettünk közéje: ez volt az evező; kormányul ásó, lapát szolgált. Pompás járómű volt, melyet október 3-án vízrebocsátottunk. Meg kell vallanom, nem szolgált a svéd hajóépítés díszére, mert alakja olyan volt, akár egy szögletes szardíniás dobozé s midőn a felduzzasztott kecskebőrzsákokon himbálózott, inkább valamely kotló önönvíz előtti szörnyeteghez hasonlított, mint hajóhoz."

Megnézem:

 

2019. 08. 03.

Zempléni P. Gyula: A floridai kalandhősök

zempléni p gyula, a floridai kalandhősök

"A hatalmas tölgy, mely védelmükül szolgált, minden izében recsegett; ágai meghajoltak és tompán zúgtak. A sátor úgy ingott-mozgott, hogy a támasztó rudak, bármily erősen voltak is beékelve, már-már lazulni kezdtek. Szerencsére a tölgy alatt volt felállítva, melynek hosszú ágai a vihar által majd a földig hajlittatván le, kitűnő védő bástyát képeztek a szél ellen. Szegény ifjak bizony édes keveset aludtak ez éjjel. Az eső még jobban esett; patakokban ömlött és a szél oly erősen csapkodta, hogy a tölgy védelme daczára már-már keresztülszivárgott a vászontakarón. Mary és Frank is felijedtek, a mint a vízcseppeket arczukba érezték hullani. Mikor Róbert belépett az elkülönített fülkébe, hogy megnézze, mint vannak ott bent, már ott ültek egy széken, betakarva apjuk köpenyével és egy nagy esernyő védelme alatt, melyet Frank mély előrelátással csomagolt annak idején a többi holmi közé. A vászon neműeket és a ruhákat azonnal odahelyezték a sátor közepébe, hogy legalább ezeket védjék meg, a mennyire csak lehet. Leültek aszékekre, a mennyire csak lehetett, beburkolództak köpenyeikbe és takaróikba; de ez jóformán hiába volt: a víz ellen, mely felülről csurgott, nem védekezhettek és attól sem maradtak mentek, mely alulról kezdett mind nagyobb mennyiségben beszivárogni. Igy maradtak, ahidegtől reszketve, amig az eső meg nem szűnt és aszél le nem csendesült, ami , pedig csak úgy reggeli három óra felé következett be Harold és Róbert azonnal tüzet gyújtott és a szegény gyermekek, a mint megszáradtak és egy kissé fölmelegedtek, végre lefekhettek és alhattak egy keveset, a mire bizony oly igen nagy szükségük volt.A nap ragyogó fényben kelt fel, még mielőtt ők felébredtek. Harold, ki elsőnek ébredt fel, előhívta. Róbertet, hogy szemügyre vegyék és megállapíthassák a károkat, melyeket a vihar okozott. Mary és Frank úgyszólván nyomban hozzájuk szegődtek: miután az egész éjet ruháikban töltötték el, az öltözködéssel nem kellett sok időt elvesztegetniük. Avihar nyomai mindenütt meglátszottak: gyökerestől kitépett, összetördelt fák, gallyak, szétroncsolt szőlőtövek, a fákról leszaggatott lombokkal össze-vissza kavarodva."

Megnézem:

 

2019. 08. 02.

K. Karlovszky Endre: A lóverseny

k karlovszky endre, a lóverseny

"Arra a kérdésre: szükséges-e a lóverseny a lótenyésztés előmozdítására, csak a tudatlanság vagy a rosszakarat felelhet nemmel. Hogy az angol telivér a legjobb vérű ló, azt még a versenyek ellenzői sem vonják kétségbe. Aki ismeri a telivér lovat s tudja: milyen fáradhatatlan, milyen bátor, vasidegzetű, kevéssel megelégedő, testileg: minő ügyes s milyen készségesen teszi meg kötelességét végső leheletéig s utolsó csöpp vérének feláldozásáig, nem kételkedik abban, hogy ez a századokon át tisztán megőrzött faj olyan kitűnő és páratlan a maga nemében, amellyel egyetlen más sem vetekedhetik. Főn tartása tehát mindaddig, amíg az embernek lóra szüksége van, nélkülözhetetlen. És pedig nemcsak azért, hogy magának a fajnak magja ne vesszen, hanem a miatt is, hogy e fajnak kipróbált egyedeit fedezőménekül és anyakancáknak használva a ménesekben, ne csupán újra telivéreket, hanem túlnyomó részben gyakorlati célokra használható, főleg pedig katonalovakat tenyészünk általuk, belföldi fajokkal párosítva őket. Kipróbálás nélkül azonban, csak a külalak után indulva, tenyésztési célokra alkalmazni telivéreket, meg­ bocsáthatatlan oktalanság volna. Nem szorul sok bizonyításra, hiszen az más állatfajoknál is úgy van, hogy ha céljainknak megfelelő hasznos példányokat akarunk tenyészteni, olyan szülőket kell kiválogatnunk, amelyekben az ivadékaiknál megkívánt tulajdonságok kétségtelenül megvannak. Efelől pedig lónál csak a kipróbálás győzhet meg. A gyakorlati célokra használt lótól meg kell kívánunk, hogy egészséges, kitartó, ügyes, szóval igazi hű szolga legyen. Ki lenne olyan bátor, hogy ennek az állatnak, amelytől megkövetelheti, hogy sokfélekép és hasznosan értékesíthesse, olyan szülőket válasszon, amelyekben nincs meg a kezesség arra nézve, hogy ez értékes tulajdonságaikat ivadékaikra átörökítik. Ha valaki csak szemre választaná kis tenyészcélokra használandó paripát, összevásárolná azokat a méneket és kancákat, amelyeknek szépsége, korrekt testalkata neki legjobban imponál, anélkül, hogy iparkodnék meg győződni a felől, hogy a születendő csikóktól megkívánt munkaképesség meg van-e bennük, azt nemsokára a tapasztalás győzné meg keservesen a felől, hogy botorul dobta ki a pénzét."

Megnézem:

 

2019. 08. 01.

Iványi István: Lugos rendezett tanácsú város története

iványi istván, lugos rendezett tanácsú város története

"Barcsay a török jöveteléről jókor értesülvén, a várat, amely a város tőszomszédságában volt, bátor őrséggel, a falakat pedig mozsarakkal rakta meg. Ezután vállfegyveres katonákat helyezett el a városban az utcákon és a keresztutakon, ő maga pedig erős lovas és gyalogos katonasággal 2000 lépésnyire a várostól lesben állott. Gyuráca György élés mesterre bízta a várban levő népséget és meg hagyta neki, hogy ha a legmagasabb toronyból látja, hogy a török még csak egy mértföldnyire van a várostól, ágyúdörgéssel adja tudtára. De ez, nem tudni mi okból, csak akkor adott jelt, mikor a török majdnem közvetlenül a város előtt állott. Ezen körülmény, valamint az is, hogy a török más oldalról intézte a támadást és nem azon, melyen jelentve volt, s mely részen a katonák emiatt fel is voltak állítva, megzavarta ugyan a városbelieket, de mégis el lévén készülve a támadásra, csakhamar rendbejöttek s az ellenséget, miután az ijesztésül két házat felgyújtott, kiverték az elővárosból. Barcsay tehát csak későbben értesülvén a török jelenlétéről, meg kerüli az ellenséget és Szolimánt, ki a városon keresztül könnyű fegyveresektől körülvéve, nagy bizalommal, ara a biztos győzelmet, hátban támadja meg, úgy hogy ez mit sem sejtvén, két tűz közé szorult. Mi lett e kemény, gyilkoló harc eredménye, könnyű belátni. A török e váratlan támadás miatt megzavarodván, csak rövid ideig tudott harcolva ellentállani. Szerencsésnek mondhatta magát, kit e városiak biztos csapásai le nem terítettek s ki gyors futásban legalább életét menthette meg. Elesett W. Bethlen szerint közel 700 török; Istvánffy szerint pedig 411 török veszté itt életét, kiknek fejük hosszú rudakon a vár falára tűzetett ki. 250-en fogságba kerültek s ezek közt több magasrangú egyén is volt; így Ibrahim pasa, aki magát 3 nap múlva 8000 arannyal váltá ki. Maga Szoliman is futásban keresett menedéket, de minthogy a magyarok ezalatt a Temes balpartjára (a mostani német részre) vezető hidat már elrontották, lovával a Temesen átúsztatva eliramodott és ezentúl Lugosnak békét hagyott. A zsákmány között volt két aranyozott hadi jelvény, magáé Szolimáné is, melyek a foglyokkal és egyéb ajándékokkal Gyulafehérvárra küldettek."

Megnézem:

 

2019. 07. 31.

Banner János: Középkori emlékek a Nyársapáti templompartról

banner jános, középkori emlékek a nyársapáti templompartról

"Ma már nem szorul bizonyításra, hogy a magyarság rasszbeli összetételének meg is meréséhez, faji eredetének megfejtéséhez csak úgy juthatunk el, ha egyfelől a történelmi kútfök sovány adatait s a hiteles honfoglaláskor magyar sírok csontvázanyaggá, másfelől a mai magyarságnak kellő számú egyénre kiterjedő rendszeres vizsgálatok alapján megállapított embertani jellegeit tüzetes és módszeres összehasonlítás tágyává tesszük. Ebből az összehasonlításból derül ki, hogy milyen volt a honfoglaló magyarok rasszbeli összetétele, s milyen a mai magyarságé? Vajon az ezeréves itt lakás öröme és bánata, a történelmi és társadalmi szelekció bonyolult hatóerői megváltoztatták-e és mennyiben változtatták meg a nemzettest antropológiai jellegeit? Sőt ezen az alapon tovább kutatva, idővel azt is megállapíthatjuk - természetesen, s ezt itt különösen hangsúlyozni kell, csak a kellő számú hiteles adat s a rendszeres tudományos vizsgálat nyújtotta teljes tárgyilagosság alapján - hogy ez a változás előnyös vagy káros volt-e a magyarságra s hogy a mai magyarság mely része, vagy mely társadalmi rétege az, amely testben és lélekben legtöbbet őrzött meg a honfoglalók antropológiai jelleiből, előnyös vagy hátrányos, jó vagy rossz, hasznos vagy káros örökségéből? Bármily részletes legyen is azonban az ez irányú vizsgálat, a nyert eredmény, a magyarság rasszbeli mivoltáról festett kép, mégis mindig hiányos marad. mert éppen a legfontosabb. a kíváncsi emberi szellemet legjobban érdeklő kérdésekre nem tud feleletet adni, nevezetesen arra, hogy a nemzettest testi és lel ki rasszbeli összetételében, alkatában beállott változás mikor, hogyan folyt le és miért, mily okok, események hatására állott be. Pedig éppen ezeknek a kérdések a megoldása az. Ami az antropológiai vizsgálatot nemcsak érdekes, hanem valóban oknyomozóvá, gyakorlativá, a szomszéd tudományok s különösen a történelem és a nemzetpolitika számára hasznossá teszi."

Megnézem:

 

2019. 07. 30.

Eötvös Károly: Magyar alakok

eötvös károly, magyar alakok

"Itt azonban nem volt maradása. Nem üldözték ugyan ama pár napig, mig otthon volt, de erős, hajthatatlan, konok lelke nem akarta, nem is tudta tűrni az osztrák zsarnokságot s azért családjával való értekezés után elhatározta, hogy önkéntesen számkivetésbe megy. A komáromi kapituláczió 2-ik pontja szerint útlevelet minden kapituláns kap külföldre, ki ez iránt 30 nap alatt jelentkezik. Simonyi jelentkezett, az útlevelet akadály nélkül megkapta s néhány száz forinttal külföldre ment s egyelőre Hamburgban telepedett meg. Itt és így kezdődik sokat hányatott életének második és leghosszabb korszaka. A huszonnyolc éves ifjú egy élet előtt áll, melyre nincs semmi előkészülete. Nincs vagyona, hiszen amennyit magával vihetett, alig elég egy évre. Nincs tanulmánya, hiszen Verbőczy jogászának vagy a magyar függetlenségi harc hevenyészett önkéntesének mi hasznát veheti a külföld? Nincs elegendő nyelvismerete, hiszen a francia és angol nyelvet kezdetlegesen és csak könyvből ismeri. S mégis ott hagyja az ősi hajlékot, a rokonokat és jóbarátokat, a kenyéradó hazaföldet, mert érző szíve nem tudja nézni nemzetének kínoztatását s kemény lelke nem tudja tűrni a zsarnoki kény paczkázásait. Csak erős, elszánt akarata s éles elméje volt meg az ifjúnak s ezzel kellett magának új sorsot alkotni, új életpályát teremteni. Hamburgban eleintén, mig pénzében tartott, kenyérpálya után nem nézett, hanem a nyugati nyelvekben gyakorlá magát s a kereskedelem és hajózás ismereteit törekedett elsajátítani. De olvasással s tudományos elmélkedéssel is sokat foglalkozott tanaihoz ekkor kezdett fordulni elkeseredett lelkülete. Szerencsére ennél nem gyökeresedett meg. Időközben levelezésbe lépett a magyar emigráczió külföldi s kivált Párisban telepedett tagjaival, kik közül itthon keveset ismert személyesen, miután ő az egész függetlenségi harc alatt, sőt ez előtti is, Pesten és Debrecenben ritkán fordult meg s az ifjabb irodalmi köröktől is távol állott."

Megnézem:

 

2019. 07. 29.

Savoyai Lajos Amádé: A Ruvenzori

savoyai lajos amádé, a ruvenzori

"A tó közepe azonban még, tanulmányozatlan, az országban elterjedt sok mondának szolgáltatott és szolgáltat anyagot. Szigetekről beszélnek, amelyeken vad ember-evők laknak; hajókról, amelyeket hatalma örvények tett k tönkre; szörnyetegekről, amelyek ismeretlen mélységekben laknak, és még egyéb hasonló dolgokról. Eltekintve a parti szép képektől, egy pillanatig sem egyhangú az út. A rendkívül változó ég, amelyen folyton párák és felhők képződnek, majd eloszlanak, majd fekete viharfelhőké tömörülnek, továbbá az ég pompás, színjátékának minden változását visszatükröző víz olyan varázslatos képet nyújtanak, amelyet, csodálni sohasem fárad el az ember. Számtalan fecske szeli át a levegőt, apró kis szúnyogok rajzanak a vízfelszínén, mintha csak a tó felszálló párája lenne: ezek az egyedüli jelei annak, hogy nincs messze szárazföld. Hajó útja az egyenlítő közelében visz, keletről nyugatra hasítja át a tó legészakibb részét, meglehetős távolságban attól a szigetsortól, amely a partot szegélyezi a part mentén viharoktól védett csatornát kerít be, hogy ott a csónakok és kisebb vitorlások teljes biztonságban járhatnak. A szigetek közt van mindenféle nagyságú, a víz színéből alig kiemelkedő, guanótól fehér, egyszerű sziklaszirtektől egész azokig a hatalmas szigetekig, amelyek már magukban egész országok! Sűrű erdővel vannak fedve, öblökben gazdag, tagozott partjuk van a tó szín fölé 600 m magasra emelkedő hegyek vannak rajtuk s a hatalmas szigeteket olyan népek lakják, amelyek sok eredeti, érdekes dolgot őriztek meg elzártságuk miatt. A legnagyobb és legfontosabb sziget Ruvuma, egyike azoknak, amelyek a Napoleon-öböl bejáróját elzárják és a Nílusnak a Viktória-tóból való kifolyását elrejtik."

Megnézem:

 

2019. 07. 28.

Cs. Sebestyén Károly: Szeged középkori vára

cs sebestyén károly, szeged középkori vára

"A torony földszinti része valamikor teljesen zárt és minden nyílás nélküli volt,· legfeljebb egészen keskeny, nyíllövésre alkalmas hasadékok voltak a falában itt-ott elhelyezve. Még a torony belsejébe vezető ajtó sem a földszinten nyílott, hanem középkori szokás szeri1t1t minden bizonnyal a csatlakozó várfal tetejéről nyílt be oda. A XVIII. századból származó tervrajzokon látható ajtónyílást és a négy darab igen nagy-méretű ablakfélét (bizonyosan ágyúlőrések), természetesen, csak a puska-poros lőfegyverek alkalmazása idején vágták utólag a torony vastag falába. Boltozat helyett gerendás deszkamennyezettel volt ellátva a torony a felső lőréses mellvédfal padlómagasságában. Felül pedig természetesen kúpos cseréptetővel volt fedve. Az ezen tornyon kívül tárgyalt összes többi torony méret és szer-kezet tekintetében nem tért el lényegesen az általános formától. Csak az utolsónál, a délkeleti kerek saroktoronynál feltűnő az, hogy jóval nagyobb a többinél, s hogy a többi toronytól eltérően szokatlanul vastag fala volt. Mi lehetett ennek az oka? Véleményem szerint ennek az a magyarázata, hogy ez volt a középkori vár donjon-ja, magyarul öregtornya. A középkorban tudvalevőleg nem volt vár donjon nélkül, mint ahogy az újabb korban minden erődnek Citadellája volt. A donjon arra szolgált, hogy a védősereg maradéka, amely kénytelen volt fokozatosan feladni a vár egyes védőszakaszait, végszükség esetén az utolsó mentsvárba, az öregtoronyba menekülhessen. Ha az őrség itt sem tarthatta magát addig, amíg  valahonnan kívülről segély vagy felmentés nem érkezett, elmenekült belőle titkon éjjeli időben, földalatti titkos utakon, vagy világos nappal merész kitöréssel igyekezett a körül zárásból menekülni. Talán nem szándék nélkül állították tehát a szegedi vár öregtornyát éppen a Tisza partjára, a vízen át könnyebb volt az éjszakai menekülés. A titkos földalatti folyosóról való emlék még ma is kísért még, a szegedi várból állítólag alagút vezetett a Tisza alatt egészen a szőregi apátság templomáig."

Megnézem:

 

2019. 07. 27.

Fekete István: Csi és más elbeszélések

fekete istván, csi és más elbeszélések

"Hú abban az időben inkább a falu körül vadászgatott. Cin népe könnyelműbb volt, mint valaha, és Hú úgy élt, mint a csősz szüret táján. A tarlók elterpeszkedtek a határban. Kalán -a nagy fülű nyúl -bambán billegette fülét, amikor a kukoricából kitoppant a tarlóra, és sokáig ült egy helyen, mert nem ér-tette meg, hova lettek a lengő, karcsú búzaszálak. Hova lett esti zizegésük, pattanó nyújtózkodásuk? Kalán orra gyanakodva fintorgott, és csak később baktatott át a tarlón a ló-here felé. Az üres tarlók pedig sóhajtottak. A keresztekben alélt búzaszálak hajtották egymásra fejüket, és arra gondoltak: ez a halál. Néha még mozdult bennük az élet lüktetése, de álmos volt már nagyon ez a mozdulás, mert elszakadtak a földtől, melybe görcsösen kapaszkodnak még most is gyökérujjak. Haladóknak a búzaszálak. Az élet felvándorol a kalászorsók puha polyvatenyerébe, onnét a magokba, és elalszik a jövendő csírák mélyén. Hogy lesz-e ebből ébredés, ki tudná megmondani? Millió mag álmát a kelepelő vízimalom töri össze, és milliló magból csak egy-kettő jön ki csírázni, zöldellni, susogni és elmúlni újra. A többiből kenyér lesz. Itt-ott kalács. Élet. S az ember az élet nevében kereszteket rak a haldokló búzamezökre. Hú örül a búzakereszteknek. Nagy a csend a tarlókon, és az öreg bagolynak csak fel kell ülni egy-egy keresztre, ha meg akarja hallgatni, merre dőzsöl Cin népe. Mert az egerek valósággal dőzsöltek mostanában. A sok kihullott búza-szem ott feküdt a földön, csak fel kellett szedni. Jól éltek az egerek, és jól élt Hú is. Meghíztak az egerek, és kövérebb lett Hú is. A tarlók felett álmos meleg szállt. Csisz népe némán iramodott a zúgó, nagy bogarak után, és hallani lehetett, ami-kor elkapták az éji vándorokat. A kis kuvik is erre vadászgatott, és amikor észrevette Hút, leült a szomszéd keresztre. Szemében híre sem volt már a régi tartózkodásnak."

Megnézem:

 

2019. 07. 26.

Széchenyi Zsigmond: Hengergő homok

széchenyi zsigmond, hengergő homok

"A Merga-oázis hosszan, két-három kilométerre is elnyúlik. Néhány pálma és tamariszk-bokor zöldellik benne. Van két kiásott vízgödre is, ezekből itatnak a néhanapján erre vetődő, nomád bennszülöttek karavánjai. Az oázis különben lakatlan. Az első vízlyukhoz érve, legottan nekikészülődtünk víztartályaink megmerítéséhez, amire azonban mégsem került sor. Félméteres varánusz - óriásgyík - felpuffadt, zöldesfehér teteme díszítette a lyuk mélyén feketéllő vizet. Jóllehet, A. kihúzta a kútba ugrott sárkányt, iváshoz mégsem jött meg a kedvünk. Másnap saját magunk ástunk le, és nemsokára szép tiszta vízre akadtunk. Egész szokatlan volt ismét megmosdani. Ma reggel a sátrak előtt, kövér, halványsárga skorpiót fogtunk. Az első élőlény Wadi Halfa óta. Az sem él már. Skorpiónak nem kegyelmezünk. Friss vadnyomokat találtunk a tegnap ásott kutunk mellett – négy addaxnak nyomát! Sosem láttam még addaxnyomot, mégis könnyen felismerem, annyira különböző a többi antilopfajták csapásától. Majdnem kerek az addaxnyom, olyanforma, mint a háziborjúé. Csodálatos! Eddig egyetlen vadnyom sem mutatkozott sivatag szerte. Tegnap ástuk a kutat, és még aznap éjjel látogatói akadtak. Ismeretlen távolból, a sárga homokóceán semmiségéből jöttek, sugáregyenesen, neki az alig látható vízgödörnek. Ittak, aztán ismét nekivágtak a homoknak. Nem látták a kútásást, szagát sem igen vehették a víznek, miféle mágnes vonzhatta ide őket? Egyik kocsival elfutottunk a nyomok után. Könnyű volt követni őket. Akárcsak otthon, éjjeli hóesés hajnalán, a legfrissebb disznónyomot. Huszonnégy kilométert jöttünk a kúttól, mikor megpillantottuk az addaxokat. Hófehér kabátjuk ott villogott a láthatáron, hosszú, vékony szarvuk tisztán kirajzolódott az égbolt-háttéren. Úgy álltak ott, mint valami nem ide való tünemények, négy eltévedt sivatagi vándor. Sehogy sem illettek ebbe az élettelenségbe. Pedig nyilván jól érzik magukat, nem számkivetésben tartózkodnak itt. Teljes gázzal feléjük hajtottunk."

Megnézem:

 

2019. 07. 25.

J. R. Grigulevics: Pápaság a XX. században

j r grigulevics, pápaság a xx században

"Az egyházi hierarchia, amely a zsinat előtt a Kúria szigorú ellenőrzése alatt állt és annak engedelmes ezköze volt, ma több áramlatra és csoportosulásra oszlik. A szélsőjobbszárnyon olyan konzervatív integralisták állnak, mint Lefebvre érsek. Utána következnek a mérsékeltebb integralisták, akiknek még mindig nagy a befolyásuk az olasz püspöki karban. Vannak híveik Spanyolországban, Portugáliában, az NSZK-ban, az Egyesült Államokban is. Ám a püspöki karok többsége az aggiornamentót támogatja. A belga, a holland és részben a francia főpapok nem elégszenek meg a zsinat döntéseivel, és az egyházi reform elmélyítéséért, a többi között a cölibátus feloldásáért, a válláshoz való jog elismeréséért, a születésszabályozásért, az egyház kormányzati rendszerének további demokratizálásáért, a nemzeti püspökségek nagyobb autonómiájáért szállnak síkra. Napról napra erősödik az egyházban a fejlődő országok főpapjainak a hangja. Sokan közülük antikolonialista álláspontot képviselnek. Különösen szembeötlő változások mentek végbe a latin-amerikai országok püspöki karaiban, amelyek a zsinat előtt konzervativizmusukkal tűntek ki. Most ennek a térségnek az egyházi vezetői támogatják országukban a strukturális átalakításokra irányuló terveket, elítélik a fasiszta és egyéb reakciós rezsimeket, az oligarchiát, az imperializmust. Sok latin-amerikai országban a papok között igen erősek a radikális törekvések. Antikolónialista, antiimperialista álláspontra helyezkedett az új afrikai és ázsiai egyházi hierarchia sok tagja, azok a papok, akik a zsinat után váltották fel az európai misszionáriusokat. Több jogot és nagyobb függetlenséget követelnek a Kúriától, egyre nagyobb figyelmet várnak igényeik és szükségleteik iránt, sürgetik a szakítást a helyi lakosság körében alkalmazott régi, kolonialista misszionáriusi munkamódszerekkel. A zsinat óta a papság egy része igyekszik elfogulatlanul és minden rosszindulat nélkül közelíteni olyan fogalmakhoz, mint az ateizmus, a kommunizmus, a szocializmus a filozófiai modernizmus."

Megnézem:

 

2019. 07. 24.

Tanulmányok Erdély történetéről

tanulmányok erdély történetéről

"Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy az újjáépítő munka dandárja a jobbágynépre hárult, a maga faluközösségi szervezeteire támaszkodva ő gyürkőzött neki a hiányok betöltéséhez. Erdély történetének II. kötete e részben örvendetesen utal arra az ismeretanyagra, mint székelyföldi falvak sokágú tevékenységének újabb földtárása nyújtott. A magyar mezőgazdaság történeti kutatásának, amint ismeretes, az 1930-as évek Domanovszky Sándor irányította feldolgozásai adtak új lendületet. Megokoltan került akkor a nagybirtokok gazdálkodásának feltárása a középpontba: ezek működése nyomán jött létre s maradt fenn a feudális kori mezőgazdálkodás legbővebb forrásanyaga. Élénk világot vetett ez a jobbágyság helyzetére is, hiszen az uradalmak termelőtevékenysége legnagyobbrészt a paraszt munkájára épült, s az ő terményszolgáltatásai ugyancsak nagy szerepet játszottak a földesúr jövedelmeiben. Nem maradhatott azonban rejtve a kutatók előtt, hogy a birtokosok iratai egyoldalú, elfogultsággal teljes képet festenek a lenézett jobbágynépről, sőt nemegyszer torzított tükörben mutatják őt. Ennek megszívlelése során kerültek a történeti kutatás hatókörébe az olyan írások, amelyek tartalma a nép köréből eredt, a bemondásra épülő írásba foglalásukat már mások végezték: bírósági emberek, a vármegye vagy az uraság tisztjei, az egyház megbízottai, legjobb esetben pedig maga a parasztközösség által időről időre fölkért írástudók vagy éppen általa felfogadott jegyzők. Így sorakoztak a földesúri irathagyatékok mellé az országos és vármegyei összeírások, a dézsmajegyzékek, az urbáriumok, velük együtt az úrbérikilenc kérdőpontra adott válaszok, melyeket Mária Terézia úrbérrendezése során jegyeztek föl s olvastak el jóváhagyás végett a parasztközösség előtt, nemkülönben a panaszos jobbágylevelek. Nem kívánt továbbá külön megoldást maguk a parasztok írta följegyzések, visszaemlékezések alapul vétele. Rendkívül fontos előrelépést jelentett azután a népi mezőgazdasági munkahelyi színtereivel való közvetlen, estenként megmaradt falútérképekkel támogatott alapos megismerkedés: a faluhatár képe, ennek az idő során végbement átalakulása, a dűlőnevek egyedülálló módon tükrözik a földnek a természeti adottságokhoz igazodó sokágú hasznosítására irányuló paraszti erőfeszítések eredményeit."        

Megnézem:

 

2019. 07. 23.

Dr. Vonház István: A szatmármegyei német telepítés

dr vonház istván, a szatmármegyei német telepítés

"Az erdődi svábok Krasznay Miklós udvarbíróval igen meg voltak elégedve, mivel szépen bánt velük, s kötelezettségükön kívül semmit sem követelt tőlük. Saját kijelentésük szerint elszökdösnének, ki merre lát, ha ő távozna hivatalából. De nem minden uradalmi tiszt viselkedett ilyen emberségesen az új telepesekkel szemben. A nyílt levelek szerint a jövevények három évig nem tartoznak sem adót fizetni, sem szolgálatot teljesíteni az uraságnak. Az uradalmi tisztek azonban nem várták be a három adómentes év leteltét, hanem egy-két év múlva adót szedtek és szolgálatot követelek tőlük, úgyannyira, hogy az erdődi svábok tömeges szökéssel fenyegetőztek ezen állapotok fennmaradása esetén. Vármegyei adót hat évig nem kellett fizetni az új telepeseknek, a mesteremberek pedig egyáltalában fel voltak alóla mentve, mivel ők csak az uraságot tartoztak szolgálni. E tekintetben is fordultak elő visszaélések. Az erdődi sváboknak letelepedésük alkalmával azt ígérték, hogy az uraság egy negyed évig adómentes kocsmát ad nekik és búzával is segíti őket. De egyik ígéretet sem tartották meg. Különösen malomra volt szükségük, ahol a magyaroktól külön őrölhettek volna s ahol a magyaroknak nem lett volna szabad őrölniük. Itt fordult elő ugyanis a legtöbb veszekedés. Egyik magyar legény egy ilyen civakodás alkalmával meg is ütötte a sváb bírót, amiért aztán az összes svábok el akartak menni Erdődről. Csakis Krasznay udvarbíró tudta őket jó szóval visszatartani. Mind a frankok, mind a svábok arra kérték Károlyi Sándort, hogy mivel úgysem tudnak egyezni a magyarokkal, vagy telepítse őket Madarászra, vagy egy más, magyaroktól mentes községbe, avagy pedig engedje át nekik Erdődöt egészen. Egyben pedig biztosították a grófot, hogy ez esetben teljesen benépesítenék Erdődöt. Károlyi Sándor az erdődi új telepeseknek adott nyílt levél szerint hat rajnai forint földadót kívánt egy-egy telek után. Ezek hajlandók is voltak ezt az évi adót megfizetni, viszont arra kérték a grófot, hogy vegye pártfogásba őket a magyar jobbágyok erőszakoskodása ellen. A magyarok bitangoknak nevezték a svábokat. Nem akarták nekik átengedni a részükre kijelölt szántóföldeket és réteket."

Megnézem:

 

2019. 07. 22.

Nyirő József: A zöld csillag

nyirő józsef, a zöld csillag

"Éppen kivándorló csoportot búcsúztatott a tábor, mikor Bölön másnap hajnalban visszaérkezett. A behívottak hetekkel ezelőtt megkezdték a csomagolást. Izgatottan vasazták, pántolták a ládákat, hogy útközben szét ne essenek, ha a daru felharapja őket, és a hajófenékbe ejti. Olajjal festették rájuk a címeket kívül-belül, méricskéltek, mert személyenként csak egy mázsát szabad vinniök. Nézegették, válogatták a rongyokat. Az életük egy-egy darabja volt mindenik. Ki tudja, az új élethez ilyen is lesz-e? Amitől meg kellett válniok, azt elajándékozták. Kinek még ennyije sincs, kincset ér annak minden kiselejtezett konzervdoboz, szétégetett gyorsfőző, rozsdás mosdótál, fületlen csupor, seprűcsonk, drótdarab. A boldog örökös hálából érte imádkoztatja a gyerekeit. Vannak, akik az arra igazán érdemeseknek elárulják a Steinpilzáfonya- és málnahelyeket az erdőn, ahol nem szedik le a bajorok éjjel, lámpával a kezükben. Évekig titkolták, de most aztán többé nincs szükségük rá. Tegnap jött az értesítés a táborparancsnoksághoz, hogy reggel ötkor jön a teherautó, amely kiszállítja őket a vasútállomásra. Azóta megbolydult a tábor. Egyik ajtón kibuktak, másik ajtón bebuktak a búcsúzkodók. Könnyek és kibékülések estek. Az itt maradók irigyelték az elmenőket. Keserűen gondoltak saját további sorsukra. Az elmenők rettegtek az ismeretlen világtól, bizonytalanságtól, és már nem hittek a sok jó hírnek, ami odaátról jött. Nem könnyű az élet sehol, és – ki tudja- viszontlátják-e még egyszer hazájukat? Itt mégis a közelben voltak, akármekkora is volt a nyomorúság. Életük egy korszaka lezárult. Nagy részük képzett, intelligens ember. Minden nép fiával állták a versenyt. Rangot, jólétet értek el otthon a munka és szellem területén fél életen át becsületben és tisztességben. Mindenüket elvették, és kitaszították őket erre a szemétdombra, ahol évekig lesték, mikor mehetnek haza. A belső érték, szellemi öntudat egyenesen tartotta őket. Megalázták emberi méltóságukban is, és morzsánként mérték a kenyeret, hogy fel ne forduljanak, rajtuk táncolt az ördög de nem bírta megtörni őket, hiába taszították ki a társadalomból, törölte beléjük a lábát minden ripők."

Megnézem:

 

2019. 07. 21.

Ujváry Zoltán: Születéstől a halálig

ujváry zoltán, születéstől a halálig

"A lagzis konyhát az udvarban állították fel. Egy sátort, vagy egy színfélét készítettek. Abban volt a sparhét, a tálas, asztal, lóca és a főzéshez minden felszerelés, kellék. A lakodalmi ételekhez a résztvevő családok is hozzájárultak. Általános gyakorlat volt, hogy mindben családból egy szakajtó vagy egy tál gyúrnivaló lisztet, tíz tojást és egy tyúkot vittek a lakodalmas ház konyhájára, amiből a lakodalom előtti napon csigatésztát készítettek. Az ajándékot a lakodalmi konyhára a meghívott család gazdasszonya vitte. Ünnepi ruhába öltözött. Egy kivarott kendőbe egy szakajtót vagy tálat kötött. Abba kivarott kendőbe egy szakajtót vagy tálat kötött. Abba belekötötte a gyúrnivaló lisztet. A lisztbe belerakta a tojásokat. A kendőt felül összecsomózta. Egyik kezében azt fogta, a tyúkot a hóna alá vette, s a lakodalmat megelőző szombaton vagy vasárnap elvitte a lakodalmas házhoz. A lakodalomra rendszerint disznót öltek. A vagyonosabb gazdák borjút vágtak. Az állatokat szombaton, illetőleg vasárnap dolgozták fel és készítették elő a lakodalmi konyhán. A lakodalmi ételek közül mindent, amit lehetett előre elkészítették. A kalácsokat – fonott kalácsot, kőtt túrós, lekváros és mákos kalácsot – a kemencében megsütötték. A vendég családok is vittek lagzis süteményt, régen pampuskát (fánk) vagy herőcét (csöröge). Az utóbbi másfél-két évtizedben cukrászdai süteményt és tortát visznek a lakodalmi asztalra. A lakodalmi italt a lagzi előtti héten megvásárolták. A Turóc-vögyi falvakban a spiritusz néven ismert szeszt vették és két rész vízzel hígították, cukorral vagy mézzel édesítették. A lakodalmi konyhán a főzést a lagzis gazdasszony irányította. Ezt a személyt a vőlegény, illetőleg a menyasszony anyja kérte fel erre a feladatra. A lagzis gazdasszonyi funkciót rendszerint rokon nő töltötte be. A munkáját idősebb asszonyok segítették. Minden faluban volt olyan hivatásosnak tekinthető szakácsasszony is, aki nagy tapasztalattal és jártassággal rendelkezett a lakodalmi ételek készítésében. Gyakran őt hívták a gazdasszonyi tisztre, amelyért bizonyos juttatásban részesült."

Megnézem:

 

2019. 07. 20.

Széchenyi Zsigmond: Afrikai tábortüzek

széchenyi zsigmond, afrikai tábortüzek

"Ha nagyon is nyílt helyen fekszik a préda, mindenekelőtt fedezékbe igyekszik vonszolni. Ha nem bírja el- nőstényoroszlán egymagában nem sokra megy a harmadfél mázsás zebrával- , kénytelen – kelletlen ott látni neki a helyszínen. De láttam olyan hímoroszlánt, mely a nála súlyosabb zebradögöt nyakon ragadta, s amint egy száz lépésre levő bokor alá vonszolta. Még pedig hátrafelé farolva haladt, úgy „curukolt” súlyos terhével, amint három erős ember is alig tud megmozdítani, nem hogy egyfolytában száz lépésre elhúzni. Sajnos, ez a ritka látványt nem sikerült lefényképeznem, messze estem tőle. Három kinőtt nőstényoroszlán, közös erővel, a szó szoros értelmével „vállverve”, hurcolja el a zebrát. Ezt kétszer is láttam. Hartebeestet (szavastehén nagyságú antilop) látszólag minden megerőltetés nélkül cipelt egy erős hímoroszlán. Torkánál fogva vitte, előbb azonban átlépett rajta, két első lába közé vette, mintha lovagolt volna. Jóformán csak az oroszlán szájából kilógó feje látszott az antilopnak, testének nagy része az oroszlán hasa alatt, a földön csúszott. Részint hosszú lépésben, részint lassú ügetésben haladt terhével a ragadozó, olybá vette, mint erős német vizsla a rókát. Az oroszlánok autón való megközelítésének különös, néha bevált módjáról akarok megemlékezni. Ha széles, enyhén mélyülő völgyet vagy horpadást találtunk, olyat, amelynek aljába legalább két-háromszáz lépésnyi lejtő ereszkedett, a következő képpen járunk el: a dögöt a völgy legfenekére helyeztük, a kocsit viszont a domb tetőre, minél távolabb a dögtől, mégpedig a farral a dög felé. Ha ugyanis a napsugár megvillan az autólámpa vagy az szélvédő üvegjén, ez nagyon rossznéven veszi az oroszlán. Az üveg csillámlása szokatlan, gyanús látvány, könnyen megfutamodik előle. Az autó csillogó részeit ronggyal szoktuk bekötözni, vagy lombbal elfüggönyözni. Mihelyt a völgy aljában fekvő dögre megjöttek az oroszlánok, a lejtő tetején farral feléjük álló kocsit, anélkül hogy a motort begyújtottuk volna, önsúlyánál fogva az oroszlánok felé indítottuk. Persze csak kicsinyenkint."

Megnézem:

 

2019. 07. 19.

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

gabriel garcía márquez: szerelem a kolera idején

"Nagydarab ember volt, lomha, mint egy teknősbéka; aranyszőke szakálla volt, az éjszakai útjaira egy frígiai sapkát nyomott a fejébe, csak egy harangvirágfüzér hiányzott róla, hogy szakasztott olyan legyen, mint a Mikulás. Hetenként legalább egyszer fogott magának egy éjjeli madarat – ahogy ő hívta őket – a sok közül, akik egy garniszállóban napi áron szerelmi elsősegélynyújtásban részesítették a matrózokat. Amikor megismerkedett Florentino Arizával, az volt az első dolga, hogy tanáros buzgalommal bevezesse paradicsomának rejtelmeibe. A maga ízlése szerint választotta ki neki a legszemrevalóbb madarakat, megvitatta velük az árat és a módozatot, és fölajánlotta, hogy a saját zsebéből fizeti ki majd az előre elvégzendő szolgáltatást. De Florentino Ariza nem fogata el: szűz volt szüzességét jövendő szerelmesének tartogatta. A szálló egy málladozó gyarmati kori palotában volt, és a nagy, márványpadlós termek és lakószobák papírmasé falakkal elválaszott fülkékre voltak osztva, a falak pedig gombostűvel jó néhány helyen kilyukasztva, azoknak, akik azért fizetnek, mert nézni akarnak. Úgy szólt a fáma, hogy nem egy kukucskálónak kötőtűvel szúrták ki a szemét, de volt olyan is, aki a saját hitvesét pillantotta meg a lukon át; meg finom urakról is meséltek, akik zöldségeskofának maszkírozva léptek be a kapun, hogy átutazó tengerésztisztekkel hancúrozzanak; és annyi más, kínos incidensről, ami a leselkedők és a meglesettek között történt, hogy Florentino Arizának esze ágában sem volt bekukkantani egy szomszédos fülkébe: még a puszta gondolata is borzadállyal töltötte el. Így hát Lotario Thugutnak nem sikerült meggyőznie őt arról, hogy nézni, és hagyni, hogy más nézzen, Európában hercegek rafinált szórakozása. Ellentétben azzal, amit nagy termete sejteni engedett, Lotario Thugutnak olyan kis bögyörője, volt mint egy rózsabimbó, de ez valamiért nagyon becses fogyatékosság lehetett, mert a legharcedzettebb éji madarak versengtek egymással, hogy melyikük fekhet le vele."

Megnézem:

 

2019. 07. 18.

Hans Frey: Az akvarista kislexikona

hans frey, az akvarista kislexikona

"Amennyiben a kérdéses vidék felkereséséhez engedélyre van szükség, azt időben meg kell szerezni. Ez főleg bekerített területekre, valamint olyanokra érvényes, amelyek vagy gazdasági célokat szolgálnak (tógazdaságok stb), vagy a természetvédelmi törvény hatálya alá tartoznak. Általában ajánlatos e túra előtt alaposan tájékozódni a természetvédelmi törvényekről, hogy az őrökkel való kellemetlen összeütközéseket elkerüljük, vagy hogy ne sértsük meg akaratlanul a természetvédelmi törvényeket. A túrához szükséges felszerelés kérdését is pontosan meg kell beszélni valamennyi résztvevővel, nehogy egyes készülékeket többen is magukkal hozzanak, mások pedig otthon maradjanak. A résztvevőket célszerű több csoportba osztani. Az egyik csoportot alkothatják a megfigyelők, akik távcsövet és fényképezőgépet kapnak, a másik lehet a befogó részleg, amelyet egyedül illet meg a jog, hogy állatokat és növényeket fogjon, ill. gyűjtsön. A harmadik csoport a begyűjtött állatokat és növényeket elosztja a megfigyelőüvegekbe és szállítóedényekbe, s amikor az egész társaság visszatér a kiindulásipontra, elvégzi a munka szakszerű kiértékelését. Ezáltal elkerülhető, hogy pl. mindenki többnyire a víz megzavarosodása, valamint az elfogni és megfigyelni óhajtott állatoknak az elriasztása a következménye. A helytelen és fegyelmezetlen magatartás veszélyezteti a kirándulás sikerét. A felszerelés a következőkből állhat. 1. Gyűjtőfelszerelés: nagy és apró lyukú hálók, amelyek nyele összerakható; nagy lyukú és rövid kézihálók; vetőhálók planktonfogáshoz; üveg fogóharangok; horgászfelszerelés(engedély). 2. Szállítóedények: dugóval vagy csavarosan záródó üvegek (orvosságosüvegek); csavarozható fedelű lekváros üvegek (az üvegeket tegyük lehetőleg külön erre a célra készült faládába); szállítókannák; vízhatlan műanyag zacskók; táplálékszállító keretek; bádogdobozok, műanyag tartályok vagy kisebb dobozok rovargyűjtéshez (a dobozok fedelén a légzést biztosító apró lyukak legyenek) stb. 3. Megfigyelés céljára szolgáló készülékek; mikroszkóp, megfelelő szállítódobozban; a pH-értéknek, a víz keménységének, a hőmérsékletnek és a légnyomásnak a mérésére szolgáló műszerek megfelelőtokban; egyszerű kézinagyítók; kirándulási kis szerszámkészlet; megfigyelőedények (kis akváriumok, küvetták és lapos csészék); különböző lyukbőségű sziták, vegyszerek apróállatok elkábításához ;konzerváló folyadék."

Megnézem:

 

2019. 07. 17.

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

széchenyi zsigmond, alaszkában vadásztam

"Vén, korhadó fatörzs, amint rücskös hátára kapaszkodsz, hogy némi kilátást nyerhess, egyetlen reccsenéssel szakadt be alattad; hasig szorulsz a kelepcébe, várnod kell, míg társad odavergődik, hogy kihúzhasson. Se látsz, se hallasz a rengeteg szúrós növénnyel összevissza gubancolt fonadékban, egyetlen kívánságod marad csupán: minél előbb kikerülni ebből a disznóságból. Hogy soha többé bele nem mész, ezt ötpercenként megfogadod. Én is sokszor megfogadom. Kiszámíthatják, hányszor-négyóra hosszat tart az erdei séta. Dől rólunk az izzadság, a rongyokban lóg a ruhánk, mikor váratlanul-sűrű bozót ágait feszítjük szét-előttünk csillog az erdei tó! Mindent megbocsátok Andynak, pedig már nem győztem szidni. Tízszer is ráparancsoltam, hogy forduljunk vissza. Még azt is ráfogtam, hogy öt évvel ezelőtt álmában látott tavat arról a csúcsos hegyről. És lám, még is igaza lett. Itt állunk a tó előtt, mely az első pillantásra elpárologtatja felgyülemlett indulataimat. Szép, nagy tó, lehet vagy ötven holdas. Vadonban rejtett, ismeretlen, névtelen víztükör. Csodálatos tengerszem. Érdemes volt megizzadni érte. Egyik oldalát meredek sziklafal szegi. Vagy harminc méter magasságban kiszögellő kőorom látszik, magányos ezüstfenyő felejtkezik rajta. Könnyű oda felmászni. Kiálló kőpárkányokban, sziklarepedések közül fakadó bozótokban jól meg lehet kapaszkodni. Hamarosan fel is értünk, letelepszünk a viharvert ezüstfenyő alá, vastag, süppedő mohadunyhára. Mintha mesterséges kilátóhelyen lenénk, mintha csak számunkra készítették volna ezt a bársonyos páholyt, hogy annál jobban láthassuk a csodát: az elrejtett mesetavat. Ősi békességét tán soha meg nem zavarta emberi hang, titkai soha nem estek emberi szem prédájául. Csendes, napsütéses az őszi délután, végtelen nyugalmat áraszt a tóra. Tökéletes zavartalanság, időtlen mozdulatlanság honol ebben az itt felejtett paradicsomkertben-mintha megállt volna felette a világ kereke. Aranysárga vízirózsák közt néhány tarka tollú madár úszkál: Harlekinrécék, a magas észak lakói, a legpompásabb ruhájú vadkacsák! Amott meg szürkéskék jégmadár üldögél a faágon."  

Megnézem:

 

2019. 07. 16.

Dénes Jenő: Csepreg településföldrajza

dénes jenő, csepreg településföldrajza

"A község területén a ponnóniai tenger üledékei borították a fenéktérszínt, amely az általános középeurópai emelkedés során szárazzá lett. A győri medence süllyedése által a ny-ról jövő folyóvizek völgyeket ástak. A pontusi táblákba vésett völgyekben a tengeri üledéket a felszínen nem találjuk meg, mert a folyók hordalékai betemették azokat. A felszínen maradt pontusi táblákon a szél tovább dolgozott. A süllyedés okozta törések ezen pontusi táblákra is kihatással voltak, és ezen vonalak hozzájárultak a felszíni árkok és lépcsők szinti hálózatához. Ha a térképre tekintünk, látjuk hogy kisebb-nagyobb folyóvizek majdnem egymással párhuzamosan folynak le, ezen pontusi táblákból alkotott víz választóval elkülönítve. Ezek hatásai megszüntetésével pedig észak felé fordulnak a győri medence süllyedése felé. Ezen tényben nyilvánvalóan szerkezeti okokat is kell sejteni, amint az is bizonyít, hogy a folyóknak általában jelentős jobboldali mellékfolyója nincsen. Jellemző a tájra, hogy amíg a feszín a Répce irányában lassan lejt, ny. felé hirtelen emelkedik; majd kissé laposabb dombhátak következnek, és követik egymást kisebb-nagyobb szintkülönbséggel, hogy aztán ismét meredekebb lépcsőperemhez jusson. A pannóniai tenger elhagyott fenekén a szélfúvás, defláció munkájának hatása már érvényesül a könnyen mozgatható anyag elszállításában és a széltől védett alsó területre való lerakásában. A növényzet idők folyamán, ha védést és megkötést jelentett is, de ez nem volt olyan erős, hogy a szél hatását sikeresen ellensúlyozta volna, amit a térszín hullámos felszíne élénken bizonyít. A Győri-medencében gyakori kavicstakaró itt hiányzik. A pannóniai homokot a lepusztító erők megtámadták, de csak részben a folyó által. A szélnek is nagy szerepe volt az é-ny. d-k. irányában barázdált térszín bizonyítéka képen. A folyók bevágódása az ily laza anyagba tehát könnyeben megtörténhetett és hogy ez mégis mily nehéz és lassú munka volt, azt mutatják a kiöntések, amelynek még 1-2 évtizede is oly gyakoriak voltak."

Megnézem:

 

2019. 07. 15.

Sirchich László: A Belvedere-től Kassáig

sirchich lászló, a belvederetől kassáig

"A benesi klikk anyagi szempontból határozottan kedvező körülmények között indította meg londoni széleskörű tevékenységét. Működésüket jelentől mértékben megkönnyíti az addig zárolt csehszlovák vagyon felszabadítása. Az első köztársaság diplomáciai karának túlnyomó többsége, már anyagi függősége miatt is, Benes és közvetlen munkatársai, dr. Ripka és Stránsky mögé áll. Az egykori miniszterelnök, még a Monarchia politikai iskoláján nevelődött Milan Hodzsa korán súlyos ellentétbe kerül a benesi egykéz-politikával. Főként Benes és közvetlen környezete Janus-arcú nemzetiségi politikájának következményeként. A szociáldemokrata Bechyne és Neas kedvetlenül asszisztálnak. Az emigráns klikk nagy nyeresége az 1939 március 19-i szökés után épségben Londonba érkező csehszlovák tiszti csoport, az egykori csehszlovák vezérkar titkos szolgálatának, a G-2 osztálynak vezetői, Benes feltétlen hívei. A politikai légkör kezdetben korántsem kedvező. A republika ellenállás nélküli, gyors összeomlása a sajnálkozások ellenére is azt a benyomást keltette a nyugati politikai közvéleményben, hogy mindaz, ami az első köztársasággal történt, a belső fenntartó erők teljes hiányának és az elhibázott politikának a következménye. Az angol kormány Közép-Európa jövő határait illetően határozottan szabadkezet biztosított magának. Churchill „Grand Alliance” c. nagy művének függelékében közli a Foreign Office-nak 1941. március 15-én kiadott irányelveit. Ezekben az alkotmányos monarchia gondolatának támogatása mellett köti le magát mindenütt, ahol a népben erre őszinte hajlam mutatkozik. Kétségtelen, hogy ezzel az elmefuttatással a súlyos válságokkal küzdő Közép-Európára gondolt. Benes maga is bevallotta, hogy második emigráció ügyködését hűvös, tartózkodó légkörben kezdte meg. A Londonban székelő csehszlovák kormánytanács 1944. február 3-i ülésén jelentette ki; „Az európai háború kitörése után az Egyesült Államok bizonyos tartózkodást tanúsított irányunkban.” Ezért mindenekelőtt el akarta oszlatni az angolszász közvélemény bizalmatlanságát."

Megnézem:

 

2019. 07. 14.

Dr. Győrffy István: A hajdúk eredete

dr győrffy istván, a hajdúk eredete

"A hajdú szó azonban egyebült is megvan. Hasonló értelemben használja a délszláv, oláh és a török. Mivel a rablás állattenyésztő népeknél rendesen jószágelhajtásban nyilvánul, az értelmi egyezés kézenfekvő, Gyárfás említ egy Aydud nevű kunt már 1329-ből. Véleményünk szerint a török igen egyaránt a „hajda” nógató, hajló szóra vezethető vissza. XV. századbeli hajcsáraink és pásztoraink között feles számmal lehettek délszlávok, sőt oláhok is. A törökök már Zsigmond királyunk uralkodása idején sulyos ostorai voltak a Balkán félszigetnek. A szerb deszpoták egymásután ajánlották magukat a magyar király oltalmába. Így Lazarevics deszpota bizonyos várakat engedett át Zsigmondnak, ennek ellenében nővérének fiát, Brankovics Györgyöt biztosította a magyar király, hogy a török ellen megvédelmezi, sőt Magyarország főnemesévé teszi. Brankovics már nagybátyjától, Lazarevics István deszpolától is örökölt néhány magyarországi birtokot, melynek számát Zsigmond adományaival még növelte. Így Brankovics részint örökség, részint adomány révén Debrecen és Böszörmény ura lett. A törökök súlyosbodó csapásai egyre kívánatosabbá tették a délszláv és oláh népnek a békés magyar földet. A menekülő szerb deszpoták és oláh vajdák tekintélyes birtokokat kapnak a népük egyrésze is velük menekül. A szerbek és oláhok nagy tömege a XV. században özönlik be a török elől és a magyar hatalom árnyékában lesik az alkalmas időt, hogy hazájukba visszatérhessenek. Ennek az ideje azonban – sajnos – nem jött el, sőt a török hatalom lassanként egész a magyar határig jutott. A délszláv és oláh népköltészet Hunyadi Jánost, Zsigmond királyt és már magyar vezéreket magasztaló hőskölteményei bizonyítják legjobban, hogy a hazátlan földönfutóvá vált nép egyetlen reményége a magyar állam hatalma volt. A bemenekülő idegenajkú nép azonban teljesen kulturáltan állapotban lévén, a magyar társadalomban nem tudott elhelyezkedni, egyedül a pásztorkodáshoz értvén, a magyar pásztorság helyet engedett nekik s a család nélküli embereknek alkalmas hajcsári foglalkozást is többé-kevésbé kisajátították."

Megnézem:

 

2019. 07. 13.

Peja Győző: Az Ecskendi-plató és környékének geomorfológiai viszonyai

peja győző, az ecskendi paltó és környékének geomorfológiai viszonyai

"A platóba visszavágódó völgyek legtöbbször szép rétegvízeséseket hoznak létre. A kemény láva rétegekről a víz vízeséseken rohan lefelék. A legszebb rétegvízesés Püspökhatvan mellett a labáni völgyben látható. A lávatakarókról a víz 14 m mély szakadékba zuhan le oly erővel, hogy az alsó lazább, schlier képződményeket mélyen kimossa és az andeziláva oszlopok az üreg fölött boltozatszerűen függnek. Ehhez hasonló esetet még más helyen is láthatunk. A völgyek érintkezésének harmadik esete is megvan területünkön. A hátráló völgyfő közeledik másik völgy oldalához. A galgagyörki völgy fejjel közeledik a Galgával párhuzamosan futó Megyerkei völgy Ny-i ágának völgyoldalához s már lassan a vízválasztót is eléri. Ugyancsak fejjel közeledik ehhez a völgyhöz a galgagyörki völgytől északabbra hátráló völgy is. Területünk legtöbb völgyében van forrás. A források vízbősége azonban függ az évszakoktól. Esős időszakban sokkal bővebbek, mint száraz nyáron. Ennek következtében a forrásokkal táplált patakok is változtatják vízjárásukat. Nedves időjárás esetén a patakok a völgyek egész hosszában végig folynak, száraz időben, nyáron a völgynek csak egy-egy darabján, mert a forrás kevesebb vizet ad és ennek is egy része elpárolog, másik része pedig a száraz talajba szivárog. Ilyen tulajdonságot mutat a fő vízgyűjtő is, a Galga. Az állandó forrásoknak ilyen tulajdonsága alól kivétel a Kiskút völgy forrása, az u. n. Rózsakút forrás. Vető mentén törve fel, vetőforrás. Az állandó forrású völgyek mellett, időszakos vízfolyású völgyeket, aszókat is találunk több helyen. Ilyen többek között a püspökhatvani Tabán völgy. Eső vagy hóolvadás idején kivétel nélkül minden völgy ármedre megtelik vízzel. Ilyenkor a platóról és Ny-n az oligocén térszínről lefutó nagyesésű völgyekben a víz sok iszapot és törmeléket hoz magával, amit a Galga völgyében rak le. Igy azután nagy törmelékkúpok épülnek a Galga oldalvölgyeinek torkolatában. A 4. ábrán az A, B és C völgyek nagy törmelékkúpja szépen láthatók."

Megnézem:

 

2019. 07. 12.

Dr. Zólyomi Bálint: Tízezer év története virágporszemekben

zólyomi bálint, tízezer év története virágporszemekben

"A bükk-kor második részében az éghajlat már nem változott lényegesen a megelőzővel szemben. A lehűlés befejeződött, a Kárpátokban a csapadék pedig valószínűleg valamivel tovább növekedett. A medence belsejének dombvidékén a bükkös csekély visszahúzódása, a jegenyefenyő eltűnése a kontinentálisabb éghajlat felé való némi visszalendülésre mutat. A bükk-kor második része a vaskorom keresztül a történelmi korba nyúlik. E korban az éghajlat, ismert periódusos kilendüléseit nem tekintve, változatlan. Az erdőösszetételének azt a változását, amelyet a lápok legfelső tőzegrétegének pollenflórája mutat, már nem az éghajlatváltozása, hanem az ember okozta. Ezt az utolsó szakaszt jellemzik az erdőirtások, az erdőhatár fel- és leszorítása, a tűlevelüknek mesterséges előre nyomulása a lombosfák rovására. A alföld mai, ember teremtette pusztai képe is ekkor alakul ki. A letűnt erdőkorok hírmondói részben napjainkig is fent maradtak. A kedvező helyi viszonyok, lápok, meleg lejtők, sziklás tetők, hűvös völgyek az elsuhant idők tájmaradványait is megőrizték számunkra. A fenyő-nyírkorba nyúlnak vissza az árvamegyei tőzegmohalápok törpefenyő állományai. Ennek a kornak tanúi a nyírség és hansági lápnyírligetek, a bakonyi Fenyőfő erdei fenyvese. A posztpleisztocén (jégkorutáni) melegkorszakból maradtak fent Középhegységünk sziklás ormain a hársas- kőrisesek, a Nyírség ezüsthársas tölgyesi. Az Északi Kárpátok fenyvesei közé ékelt tölgyállományok a kárpáti tölgyeskor hírmondói. Gesztenyéseinket Rapaics szintén ebbe a korba vezette vissza. A bükk-kor első részéből maradt fent bizonyára a bakonyszentgáli tiszafás-bükkös és pl. a nagykőrösi ősgyertyános a Duna-Tisza közén. A térképek alatt az erdőkoroknak megfelelő történelemelőtti korokat, sőt évezredeket is megtaláljuk. Honnan tudjuk mindezt ilyen pontosan? Európa lápjain végzett vizsgálatok alkalmával a tőzegrétegekből gyakran történelem előtti leletek kerülnek elő. Ezeknek a rétegeknek pollenelemzése a megfelelő erdőtörténeti kort adta meg."

Megnézem:

 

2019. 07. 11.

Werner Baumeister: Tengeri akvarisztika

werner baumeister, tengeri akvarisztika

"A tenyészpárt arról ismerhetjük fel, hogy egy sima követ tisztogatnak az ikrázáshoz. Az ikrákat álltalában a szimbiózisrózsájuk tövénél lévő kőre rakják. A bohóchalak ikrái korallsügérekével összehasonlítva elég nagyok. A szülők a lerakott ikrákat állandóan fújkálják, vagy úszóikkal legyezgetik azért, hogyhogy friss, oxigénben dús vizet hajtsanak rájuk. Ha elhal, vagy penészes ikrákat pillantanak meg, nyomban kicsipegetik azokat a többi közül. Az ivadékok hamarosan kikelnek, és ekkor át kell helyezni őket a nevelőmedencébe. Legjobb, ha sötétben halásszuk ki őket. Az ivadékokat ekkor egy lámpával a vízfelszínre csalogatjuk, és egy pohárral óvatosan kimerjük őket. A hálóval történő kifogás megsértené az érzékeny hallárvákat. A Preis-rendszer segítségével még kíméletesebben tudjuk elválasztani az ivadékokat a szülőkről (lásd ábra a 187. oldalon). Mivel a lárvák mindig felfelé, a víz felszínre úsznak, szabályosan átsodródnak a medence másik részébe. Ez a módszer megdöbbentően egyszerű, ám nagyon hatásos. A nevelő medence legalább 40 vagy 50 literes legyen, és a tenyész medence vízével töltsük fel. Ha a vizet időben beoltottuk a plantonokkal, akkor a bohóchal ivadékoknak most szabályosan úszniuk kell a táplálékban. A medencét közben csak gyengén szellőztessük. Egy idő után a kis bohóchalak megeszik a nevelőakváriumból az összes planktont (Bracbionus-t). A planktont természetesen folyamatosan pótolnunk kell a planktontenyészetből. Már tíz nap után adhatunk a kis halaknak kiegészítésképpen friss keltetett Artemiát. Jó, ha az ivadékokat lassan a szárazeleséghez is hozzá szoktatjuk. Jó táplálás mellett a fiatal bohóchalak fél év után már 3-5 cm nagyok. Ampbiprion lárvákat pusztán pirított pehelytáppal is neveltek már fel sikeresen, A túlélési arány ilyenkor természetesen lényegesen alacsonyabb, mint ha élő zooplanktonnal táplájuk őket. A leírt standart módszeren természetesen még jócskán lehet javítani.   "

Megnézem:

 

2019. 07. 10.

A néma völgyben - Vadászírók elbeszélései

vadászírók elbeszélései, a néma völgyben

"Ellenkező estben már ezen is összeveszhetnének, minthogy ízlésük ebben is annyira eltér egymástól. Így azonban mindig megállapíthatja a vadász, hogy a kotorékba abba a részében, amelynek a bejáratát látja, borz lakik-e vagy róka, egyedül csak a bejárat alakjáról, még akkor is, ha sem borztölcséreket nem találja, sem lépésnyomokat nem tud az esetleg keménytalajon felfedezni. A különbség ugyanis elég nagy, mert abból áll, hogy a régi szemetet meg földelt, amit beköltözéskor mind a róka, mind a borz ki szokott kaparni a kotorékból, a borz magasra felpúpozza a bejárat előtt, a nyílást pedig jóval mélyebben, laposra ássa és egyengeti, és ezáltal a szeméttel vegyes, kikapart föld meg a bejárat közt egy árokszerű bemélyedés támad. A róka bejárata viszont mindig simán menedékes. Ezt a különbséget messziről meg lehet állapítani, anélkül, hogy a vadász lyuk környékét összetapicskolná, és gyanússá tenné a kotorék lakója számára a helyzetet, aminek az lenne a következménye, hogy az nem merne elindulni esti sétájára. Ez pedig nagyon megnehezítené ennek a mindenképpen zárkózott és hallgatag vadnak az egyébként elég könnyű vadászatát, mert amíg a kukorica érésével együtt meg nem hízik, vagyis amíg sovány és könnyen mozog, meglehetősen pontosan megtartja azt a jó szokását, hogy -mint éjszakai állathoz illik -naplementekor, azaz valamivel később kibújjék kotorékából, és útnak induljon. Ilyenkor könnyű meglőni, bár jó elkészülni arra is, hogy egy-két órát esetleg várni kell rá, mert arról szó sincs, mintha olyan pontos volna, mint például a beetetett disznó. A teljes besötétedés előtt azonban majdnem bizonyos, hogy megjelenik. Két sovány borzot lőttem így, lesen, kotorék előtt. Egyikből hatvan ével ezelőtt lábszőnyeg lett az íróasztalom alatt, s azt bizony már rég agyonrúgdostam;a másiknak csak a fejét tömettem ki vagy harminc éve, s ez ma is egyik dísze félbemaradt erdei múzeumomnak. Ezzel aztán abba is hagytam a borzvadászatot, amely egyáltalában nem volt sem érdekes, sem izgalmas, sem változatos, mert este – a kotorékja előtt nem kunszt meglőni, máskor és máshol pedig csak véletlenül lehet, amihez sem ügyesség nem kell, sem tudomány, csak szerencse , mint a lottóhoz."

Megnézem:

 

2019. 07. 09.

Pálfalvi Nándor: Hajnali ösvényeken

pálfalvi nándor, hajnali ösvényeken

"Amikor nagyvadra kezdtem vadászni, meghívtak a Bükkbe. Akkor még nem ismertem annyira a bikát, például azt, hogy milyen a testtartása, milyen a szőre. Elmentem vadászni szarvasbőgéskor. Éjjel bőgtek a bikák, legalább ötven-hatvan bika. Csak csodálkoztam, amikor a kísérő vadász az egyik bika hangja után ezt mondta, ez a bika az, ezt keressük mi meg. A hegyoldalban, a cserkészúton mentünk utánuk, de soha nem voltak olyan közel, hogy lőtávolságra lettek volna. Két vaddisznóval találkoztunk útközben, egyikre sem lőttem, azért, hogy meglegyen a bika. Életem első bikája, ez nem kis dolog. Egész délután kísértük a bikát, már esteledett, amikor egy tehén, megy egy bika bement egy körbekerített csemetekertbe. A vadőr előttem öt méterre volt és azt mondta, ott a bika, lőjek. Én azonnal megtámasztottam a puskát, nem látta a bika nyakát és a fejét, de ott állt teljes nagyságban és lőttem. Abban a pillanatban felbukott a tehén, és visszaváltott tőlem olyan ötven méterre a bika. Tehát meglőttem a tehenet a bika helyett. Mindegy, tehenet is lehetett lőni. De ha jobban ismertem volna a bikát, meg kellett volna ismernem a szőréről, testtartásáról, még akkor is, ha a fejét nem látom. Az történt ugyanis, hogy én nem láttam a bikát, a vadőr nem látta a tehenet. Az öt méter távolság kettőnk között elég volt, hogy egyiket ő lássa, a másikat én. Akkor levontam a tanulságot és addig olvastam az irodalmat, míg ránézésre nem tudtam, hogy a bika körülbelül milyen idős, az már nem is maradt kérdés, hogy tehén-e vagy bika. Egyik másik esetből is azt a tanulságot szűrtem le, hogy az ember mindig nézze meg a vadat alaposan. Kaptam egy selejt bikát az egyik vadgazdaságban. Rendkívül szívesen láttak. Kísérőmmel kimentünk oda, ahol szerinte ez a vad éppen legel. Egy magasles volt ott és onnan megfigyelhettük a bikákat. Már ki is néztük, hogy melyik bikát lövöm meg, fel akarom tartani a puskát, hogy célzok, de a bika befeküdt egy bokor mögé. Akkor jobbra néztem, és láttam, hogy körülbelül ötven méterre tőlünk jön egy magányos hatalmas bika. A szelünk rossz volt a bika felé. Meghúzom a vadász kabátját, az odanéz, abban a pillanatban mondja: lőjek!"

Megnézem:

 

2019. 07. 08.

Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve

rüdiger dahlke, a lélek nyelve

"Alapvetően az ember mindkét síkra nézve egészséges védekezéssel van felszerelve. Hogy testének határait egy életképes immunrendszerrel védje a veszélyekkel teli idegen világtól, az nyilvánvalóan fontos. Ugyanígy szükségünk van egy bizonyos lelki védekezőrendszerre is, hogy ne árasszanak el bennünket a túl erős benyomások és ne rántsanak a pszichózisba. A tökéletes nyitottság és az abszolút bezártság (34) között mindkét síkon középen kellene elhelyezkedni. Ha az ember az egyik síkon túl messzire megy el, a másikat az ellenkező irányba kényszerítik ki az egyensúlyából. Aki a tudatát mereven lezárja, azaz minden konfliktust igyekszik elkerülni, annak a nyitottsága az árnyékába kényszerül, és a testben a kórokozókkal szembeni fogékonyság formájában merül fel ismét. Az az ideális állapot, amikor az ember az erő talaján állva messzemenőkig nyitott lelkileg. Ilyenkor szinte mindent beengedhet, anélkül hogy félteni kellene a lelki egészségét. Ez csak a potenciálisan erős védelem talaján lehetséges, ami persze ritkán kerül bevetésre. Ha viszont egyszer mégis szükség van rá, akkor a tulajdonosa biztos lehet átütő erejében. Éppen, azért, mert nagyon határozottan nemet is tud mondani és meg tudja védeni az életterét, ritkán van rá szüksége. Az ilyen embernek edzett a testi védekezőrendszer, és ennek köszönhetően minden feladattal megbirkózik, ami elé a kórokozók állítják. Épp azért, mert nem azzal foglalkozott, hogy magát kímélje, hanem bátor életet élve számos kihívással és feladattal került már szembe, mindig kész a harcra, és biztosan győz. Az a képessége sem kerül veszélybe, hogy leveri a kórokozókat, mivel a lelki sík nem gyengíti. Aki engedi, hogy egyes dolgok izgalomba hozzák a tudatát, és ugyanezen a síkon meg is tudja védeni magát, annak nem kell az izgató témát a lelkéből a testébe tolnia. Egy olyan világban, ahol akkor számítunk kulturáltnak és civilizáltnak, ha elkerüljük a konfliktusokat, egyre jobban bezárul az ember tudata. Ennek pedig az a következménye, a teste válik túlságosan nyitottá. Amikor a konfliktuskerülő ember arra való képtelensége, hogy nemet mondjon, a testébe süllyed, akkor az ott mint saját maga elhatárolására való képtelensége válik újra láthatóvá."

Megnézem:

 

2019. 07. 07.

Harriet Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója

harriet beecher stowe, tamás bátya kunyhója

"A Mississippi! Valóságos tenger ez a folyó, olyan széles; a hanyatló nap rézsútos sugarai remegve meg-megcsillannak a felszínén; borzongó cukornádföldek, magas, sötét, mohalepte ciprusok ragyognak az alkonyi fényben, miközben a súlyosan megrakott gőzhajó tovább úszik lefelé. Annyi rajta a gyapotbála, sok-sok ültetvény termése, végig a fedélzeten, a korlátok között, hogy messziről egyetlen négyszögletes, szilárd szürke tömbnek látszik, s így halad lomhán a legközelebbi helység felé. Jó ideig kell kutatnunk a fedélzeten, amíg ismét megtaláljuk szegény barátunkat, Tamást. Végül is a felső fedélzeten bukkanunk rá, a mindent betöltő gyapotbálák között, egy kis zugban. Részint Mr. Shelby megnyugtató ajánlásinak hatására, részint saját türelmes, békés magaviseletével, Tamásnak sikerült jócskán megnyernie még egy olyan ember bizalmát is, amilyen Haley volt. A kereskedő eleinte egész nap éberen rajta tartotta a szemét, és mindbe belenyugodott, és egyetlen zokszót sem ejtett, lassanként felhagyott a megszigorításokkal, s egy idő óta a rabszolga, mintegy becsületszóra, szabadon járhatott-kelhetett a hajón, amerre csak akart. Mindig csöndes volt és udvarias, szívesen segített a legénységnek, ha a gépház körül valami munka akadt, ezzel megnyerte a matrózok jóindulatát, és sokszor órák hosszat dolgozott velük éppoly szolgálatkészen, mint annak idején Kentuckyban, a farmon. Ha éppen nem volt semmi teendője, felmászott a gyapotbálák közé, a fedélzeten, s buzgón olvasta a bibliáját – most is olvasás közben látjuk viszont. Valami százegynéhány mérföldekkel New Orleans felett a folyam szintje magasabb, mint a környező vidéké, s a roppant víztömeg szilárd, húszlábnyi magas gátak között hömpölyög tova. A gőzös fedélzetéről, mint egy lebegő kastély tornyából, az utas sok-sok mérföldnyi körzetben áttekintheti az egész vidéket. Így aztán Tamás szeme előtt valóságos élő térkép tárult fel, s ahogy a parton egymás után következtek az ültetvények, előre megláthatta egész jövendő életét."

Megnézem:

 

2019. 07. 06.

Bársony István: Az én világom

bársony istván, az én világom

"Ez a szokatlan meleg sokat rontott a szarvasbőgés évadján, amelynek a hónapja a szeptember. Az első őszies esőt követő hűvös, derült, csendes napok a legjobbak a szarvasnászra, amikor a vetélkedő bikák hangosak s így bizonyos találkozást remélhetünk velök, cserkészettel közelítve meg őket. De nagy melegben nincsen jó bőgés. A szarvas a meleget nem szereti. Elvonul előre az árnyékos sűrűségekbe, ahol annyira amennyire hűtőzhetik. Keresi a dagonyákat, amelyekben megenyhül. A sűrűségben a légyrajok ellen is a legjobban van védve. Oda menekül tehát. Későn jön ki és korán vált vissza. Ilyenkor még a nászévadjában is lusta; nem hangos, nem bőg; a vadász ne tudja merre keresse és így nem bír rá okosan cserkélni. Akkor is ilyen meleg éjszaka volt. De azért egyik-másik agancsos dalin életjelt adott magáról. Felharsant a vetélytársa kihívó ordítására. Nyögött egyet-egyet a háreme körül. Mély basszussal orgonált egy verset, hogy azután hirtelen elhallgasson. Csend. Hosszú ideig halálos, zsibbasztó csend. Hallgatódzom és várok… Felleghatómat magamra borítva, - hogy éjjeli pongyolámmal fel ne keltsem az esetlegesen erre vetődő szarvas figyelmét, - mozdulatlan fatözsként lapulok meg a helyemen, úgy figyelek. Aki nem bolondja a természetnek, százszor belefáradna és inkább a kunyhó kényelmes felvőhelyén nyújtózkodva álmodoznék, amíg el nem nyomná a valóságos álom. De bennem a természetimádás szomjaztató gyönyörén kívül vadászvér is pezseg; már pedig ez egészen már, mint minden egyéb szívetdobbantó patakja az élet forrásának. Alkonyattól sötét estéig és sötét hajnaltól reggelig mentem, kúsztam, lopództam a nemes vad után, amelyet keresve keresek."

Megnézem:

 

2019. 07. 05.

Gorkij művei I-III. Kim Szamgin élete 1925-1936.

gorkij művei, kim szamgin élete

"A város zsibongott, készült a képviselőválasztásokra, az utcákon gondterhelten, komoran jártak vagy hajtattak az emberek, a kerítéseken a pártok felhívásai tarkállottak. Az „Orosz Nép Szövetségé”-nek tagjai pedig letépdesték, és sajátjukat ragasztották rá. Mindez elsiklott Szamgin mellett, de kényelmetlen, feszélyező volt félrevonulni, és kétszer-háromszor ellátogatott a helyi politikusok gyűléseire. Minden, amit hallott, amit a szónokok mondtak, ismerős volt, megfigyelte, hogy a baloldaliak hangosan szónokolnak, de szavaik valahogy megfakultak és úgy tetszett, túlságosan feszülten beszélnek, mintegy erejük végső megfeszítésével. Elismerte, hogy a legfontosabb megnyilatkozás a városi bizottság egyik tagjának szájából, aki nem volt más, mint Marina előző jogtanácsosa. Kicsiny pocakjába a zöld posztós asztal szélének támaszkodva, a sárga arcú emberke játszott órája vékony aranyláncával, másik kezének ujjaival pedig szinte sót hintett a levegőbe, közben mesterien megformált, csengő mondatok percegtek ajkáról. Kékes szeme fehérben fel-fellobbant a pupilla fekete parazsa, a messziről úgy tetszett, hogy kerek arca sértődött, haragos. Figyelmesen, némán hallgatták, és ez a hallgatás oly tisztelettudóan unott volt, mint az érdemdús közéleti férfiak elhunytának első vagy tizedik évfordulóján tartott ünnepi üléseken. A szónok azt fejtegette, hogy a háború megingatta Oroszország nemzetközi tekintélyét, és hátrányos, sőt szégyenletes békefeltételek, valamint a gabonakereskedelemre hátrányos német kereskedelmi szerződés aláírására kényszerítette. A forradalom hatalmas károkat okozott az ország gazdaságának, de ha drága áron is, mégis korlátozta az egyeduralmat. Az Állami Dumának az a feladata, hogy nyugodt munkával, fokozatosan kibővítve a nép által kivívott jogokat, európaisítsa és demokratizálja   Oroszországot. Elhallgatott, ajkához emelte a vizespohara, jobb kezével azonban olyan mozdulatot tett, mintha egyik ujját a vízbe akarná mártani, és visszatette a poharat a helyére, s még feszültebben, sőt valósággal dühösen, de egyúttal csüggedten folytatta: - A mensevikek, a realista szocialisták megértették, hogy a forradalom önmagában képtelen alkotni: csupán rombol, megsemmisíti az időszerűvé vált társadalmi reform útjában álló akadályokat."

Megnézem:

 

2019. 07. 04.

Herman Ottó: Erdők, rétek, nádasok

herman ottó, erdők, rétek, nádasok

"Nyugatnak az eláraszott szigetség füzeseinek, nyárfáinak csak koronái dagadoztak ki az álló, csöndes árból, keletnek gyepes, töréses, sásos mocsárfüzes részletek váltakoztak, mint biztos jelei a mocsárvilág küszöbének. Hátratekintve a kovili pagony tölgyese látszott, fölötte nem kevesebb mint nyolc fehér farkú csonttörő sas keringett és vijjogott. Szóval a táj, a növényzet, a vizek váltakozó képe megfelet Közép-Európa leghatalmasabb folyamrendszere csomópontjának. A madárvilág első beköszöntője az íbiszek egy hosszú sora volt, amint folyton hullámzó, váltakozó láncban a szigetség fölött a töréses helyek felé lebegett – állhatott az vagy ötszáz példányból. Nemsokára egy gyepes felé közeledtünk . A tavaszi nagy áradat telehordta félig korhadó, óriási nyárfák törzseivel. A gyepes déli sarkán egy elhagyott, a vihar által megtépett halászkunyhó düledezett, itt-ott pedig a posványos, sásos ágak a gyepes széléig kifutottak. Ilyen ág végéről fehérlett felém az első fattyúkócsag – egyedül volt, tollazatának tiszta fehérsége szinte vakított. Elrendeltem, hogy az evezősök lapuljanak, a kormányos pedig lassan a madár felé hajtson. A vén kormányos mosolyogva jegyzé meg, hogy kár ezért fáradozni, mert látunk olyat százával. De már ki volt mondva, s így a madár felé tartottunk. Szépen bevért, s én mintegy negyvenlépésnyi távolságból célba vettem. A lövés eldördült, s ami erre következett, az leírni nem lehet. Zsivaj, robaj, akár valami zuhatag hangzott mindenfelől – valóságos madárfelhők keltek szárnyra. Egy hamurakásba dobott bomba, egy pelyvahalomba belekapó forgószél nem kergethet föl több hamvat, több pelyvát, mint ahány madár kerekedett föl a lövésre. Kurrogó, recsegő, fütyülő, sivító, hápogó hangok zűrzavara töltötte be a levegőt, s a fölkelt seregek sokáig gomolyagszerűen inkább kavarogtak, mint röpültek."

Megnézem:

 

2019. 07. 03.

Molnár Gábor: Jaguárországban

molnár gábor, jaguárországban

"Hat órakor már sötétedik, háromnegyed hétre teljesen sötét van. Eddig takarékoskodtam a karbiddal, de úgy vagyok ezzel ha használom, világitok vele, ha nem, porlik. Így haszon nélkül fogy. Inkább rátérek a mindennapos esti világításra. Jobb lesz ezzel az esti hangulatom is. Meg azután az éjjeli bogarak, lepkék és különféle rovarok is szívesebben keresnek fel. Nem jó az ilyenképpen túlhajtott takarékosság, mert nem fizetődik ki. Legalább három lámpatöltésre való karbidport öntöttem ki a dobozból. De igaz is, csaliért megyek. A sarkam még sajog, nem is hatolok be messze az erdőbe. A 22-es Winchestert viszem. A závárzatát kinyitom, megnézem töltve van-e? Felesleges óvatosság. Ott vöröslik a töltényűrben a töltényperem. Visszacsattantom a závárt. A második cső, a tár is tele van tölténnyel. Valami kis emlőst, madarat kell csalinak ejtenem. Még a régi, ajándékba kapott brazil katonasapkámat sem teszem a fejemre, jobb lábamon a bakancs nincs befűzve. Éppen csak a szállás közvetlen közelében szeretnék cserkészni. Lefelé indulok a patak mellett. Ide a vízre elég sok kisebb állat jár. Köztük apró rágcsálók is. Lajhárra szívesen tennék szert. Ha fiatal, olyan a húsa, mint a bárányé. Nézelődöm is, mihelyt mögöttem marad a szállás. Lomb folyondár és elég sűrűn orchideafészkek. Csak levélzetük van, virágja úgy látszik ennek a fajtának még nem nyílik. Nem csüng ki semmiféle fantasztikus lakú virág a faágakra csavarodott léggyökerek és levelek szürke halmából. Zümmögés. Néhány rovar, egy aranyszínű fémdarázs húz el mellettem. Sajnálkozva nézek utána. Sajnálom, hogy bogárháló híján elszalasztottam. Szépek, pompázatosak ezek az olvasztott arany vagy más fajtáknál a kék acél színében tündöklő rovarok. Nézzük mi van előttem? Egy „kendermagos” fehér-fekete aprómintás nagy gyík, a pettyes teju turkál vagy hat lépésre tőlem az avarban."

Megnézem:

 

2019. 07. 01.

Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág 1918-1956. I-III.

alekszandr szolzsenyicin, a gulag szigetvilág

"Változékony, kora tavaszi idő volt. Hol ritkás köd borult a tájra, és a híg sár egyhangúan cuppogott a csizmánk alatt még a szilárd műúton is, hol kitisztult az ég, s az erejében még bizonytalan sárga nap szelíden melengette a hótól csaknem teljesen megszabadult dombokat, és áttetsző fénybe borította a világot, melyet el kellett hagynunk, hol meg ellenséges szélroham támadt, és a fekete felhőkből havat zúdított ránk, mely szinte maga sem volt fehér, hidegen csapkodta az arcunkba, a hátunkba, a lábunk alá, átáztatva köpenyünket és kapcánkat. Előttem hat hát, folyton ugyanaz a hat hát. Épp elég időm volt, hogy nézzem, nézzem azokat a göcsörtös, ronda SU-bélyegeket meg a német hátán a fénylő fekete szövetet. Lett volna időm arra is, hogy végiggondoljam elmúlt életemet, és felfogjam, hogyan élek most. De nem voltam rá képes. Már a fejemre ütöttek a bunkósbottal – mégsem kaptam észbe. hat imbolygó hát. Sem helyeslés, sem elítélés nem látszott rajtuk. A német hamarosan elfáradt. Egyik kezéből a másikba vette a bőröndöt, a szívéhez kapott, mutogatta, az őrnek, hogy nem bírja vinni. Ekkor a párja, az egyik hadifogoly, aki Isten tudja, miket tapasztalt meg nemrég a német fogságban (talán némi irgalmat is) – önként átvette a bőröndöt, és ő vitte tovább. Vitte aztán a többi hadifogoly is, ugyancsak a konvoj parancsa nélkül. Aztán megint a német. De én sem. És senki nem szólt hozzám egy szót sem. Egyszer összetalálkoztunk egy hosszú, üres szekéroszloppal. A kocsisok érdeklődéssel méregettek bennünket, némelyik fel is ugrott a szekéren, és ágaskodva meresztgették a szemüket. Hamarosan rájöttem, hogy élénk érdeklődésük és haragjuk nekem szól – én ugyanis élesen elütöttem a többiektől: a köpenyem új volt, hosszú, rám volt szabva, a parolijaim még nem voltak letépve, az előbukkanó napfényben talmi aranyként izzottak a le nem vágott fémgombok."

Megnézem:

 

2019. 06. 30.

Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában

széchenyi zsigmond, szarvasok nyomában

"A lépkedő szarvas nem teljesen egymás mögé, nem egy vonalban rakja a lábait, vagyis a szarvasnyom nem „zsinórsoros”. A lábnyomok a mozgás irányvonalának két oldalán helyezkednek el. A nyomoknak a mozgás irányvonalától való eltérését az illető nyom terpesztésének mondjuk. A terpesztésből a bika testi kondíciójára, esetleg korára következtethetünk, agancsához azonban ismét csak ennek megfelelő reményeket fűzhetünk. Az öreg, széles mellkasú bika szélesebben lép, nyoma nagyobb terpesztést mutat. A jól kihízott, nyári „dönérszarvas” pedig általában jobban terpeszti a lábát a leromlott, soványra szűkült szarvasnál. A bikanyom terpesztése mégis mindig világosan felismerhető, míg a tehénnyomé gyakran olyan szűk, hogy már csaknem „zsinórsoros” (egy vonalban futó) nyomnak mondható. Vemhes tehén nyoma – nevezetesen a vemhesség utolsó két hónapjában – erősebben terpeszt, különösen a hátsó lábaké. A lépkedve vonuló vad nyomában mindig világosabban meglátszik a terpesztés, mint az ügető vagy különösen a vágtató vad nyomában. Feltűnő jel, hogy a bika mindig kissé kifelé (franciásan) lép, nyomának hegye tehát kifelé mutat, míg a tehén nyomai egyenesen előre, egymással jóformán párhuzamosan állnak. A bikanyomon tehát, ha azt követjük mindig világosan látszik, melyik a jobb, melyik a bal láb. A bika csülkének hegye (különösen a szilás területeken) tompább, legömbölyítettebb a tehén csülke hegyénél, a bikanyom eleje tehát mindig domborúbb a tehénnyomé viszont mindig hegyesebb rajzot mutat. Minél öregebb a bika, annál tompább, domborúbb rendszerint a nyoma. Igen öreg tehenek csülkének hegye is le szokott domborodni, de legfeljebb csak olyan mértékben, mint a fiatalabb négy-ötéves bikáé. A gyanútlan vonuló csülkös vad nyomképe általában egyszerű nyomláncot mutat, vagyis a hátsó lábak az elsőknek nyomába lépnek. Fiatal bikák gyakran megteszik, hogy hátsó lábak az elsőknek nyomába lépnek."

Megnézem:

 

2019. 06. 29.

G.K. Zsukov: Emlékek, gondolatok

zsukov, emlékek gondolatok

"A csapatok keletre történő áthelyezését úgy tüntették fel, mint „a történelem legnagyobb megtévesztő manőverét, amelynek az a célja, hogy elterelje a figyelmet az angliai invázió utolsó előkészületeiről”. Rengeteg Angliára vonatkozó topográfiai anyagot nyomattak. A csapatokhoz angol tolmácsokat vezényeltek. A La Manche-csatorna, a Pas-de Calais és Norvégia partvidékén előkészítették bizonyos vidékek, „lezárását”. Híreket terjesztettek egy állítólagos ejtőernyős hadtestről. A tengerparton színlelt ütegeket állítottak fel. A csapatoknál olyan híreket terjesztettek, hogy pihenőre mennek az angliai invázió előtt, egy másik változat pedig az volt, hogy a csapatokat átengedik a szovjet területen, hogy Indiába bevonuljanak. Annak a változatnak az alátámasztására, hogy Angliában deszantot tesznek partra, „Cápa” és „Szigony” fedőnév alatt különleges hadműveleteket dolgoztak ki. A teljes propagandagépezet. Angliára zúdult és abbahagyta a Szovjetunió elleni szokások kirohanásokat. Ebbe a kampányba a diplomaták és mások is bekapcsolódtak. Az efféle adatok és jelentések, valamint a fegyveres erők általános harckészültségben mutatkozó hiányosságok játszottak közre abban a rendkívüli óvatosságban, amelyet Sztálin tanúsított, amikor az esetleges agresszió visszaverésére való felkészüléssel kapcsolatban szóba került a hadműveleti-mozgósítási tervekben alapvető intézkedések végrehajtása. Sztálin, mint már említettem, azt is figyelembe vette, hogy a területi rendszerről a kerethadseregre való áttérés folytán az egységek és magasabbegységek élére olyan parancsnoki-politikai káderek kerültek, akik még nem sajátították el a beosztásuknak megfelelő hadműveleti-harcászati művészetet. A XVIII. pártkongresszus határozatai és központi bizottság utána következő, a vezető káderek kiválogatására, kiképzésére és nevelésére vonatkozó útmutatásai alapján a hadseregparancsnokságok, a párt- és politikai szervek 1941 nyaráig igen nagy oktató-nevelő munkát végeztek, amelynek eredményeképpen emelkedett a káderek általános elméleti színvonala és növekedett jártasságuk. Ámde a fegyveres erők parancsnoki káderinek a kérdése az 1940.1941-es években továbbra is égető probléma maradt. Minthogy tömegesen helyeztek magas beosztásokba fiatal, harci tapasztalatokkal nem rendelkező parancsnokokat, egy időre csökkent a hadsereg harcképessége. Közvetlenül a háború előtt a fontos és nagy szervezési intézkedések végrehajtásakor érződött a hiány szakképzett parancsnokokban, harckocsikázókban, tűzérekben és repülő-műszaki állományban, miközben fegyveres erőink létszáma tetemesen megnövekedett. Feltételeztük, hogy mindezt nagyjából 1941 végéig ki tudjuk küszöbölni."

Megnézem:

 

2019. 06. 28.

Wass Albert: Az antikrisztus és a pásztorok

wass albert, az antikrisztus és a pásztorok

"A katonák fiatal káplárjára úgy súlyosbodott a gond és az aggodalom, hogy legszívesebben hazaszaladtak volna az anyja köténye mögé. Nem mintha attól félt volna, hogy a rabok lemészárlása miatt baja lesz, az ilyesmit könnyű volt elsimítani azzal, hogy lázadást vertek le. A gond a bánya miatt volt. Már második napja szünetelt az üzem, s a káplár tudta, hogy az ilyesmiben nem értik a tréfát ott, ahonnan a parancsok jönnek. A termelés csökkenése vagy éppen szünetelése olyan bűn, ami miatt már sok ember nyakába húztak kötelet. Tehát munkásokat kellett szerezni a föld alól is, mégpedig sokat, hogy a mulasztást pótolni lehessen. Emiatt a káplár először is Emánuelt verte föl az irodán keresve átkozódásokkal. s a boltos fia nyomban szétküldte a karszalagosokat Boldizsárral az élükön, hogy tereljenek föl minden épkézláb embert a bányába. De így is csak huszonhat férfit tudtak összeszedni a faluból s egy rakás veszekedő asszonyt, s ezeknek is nagy része cseléd volt azelőtt, akiknek mentességet ígért volt az új törvény. A gazdák nagy része, Isten tudja, hol bujkált, nem lehetett megtalálni őket. Így aztán a káplár maga mellé rendelt hat katonát, s elindult velük föl a hegyre, embert vadászni. Alig értek föl a legelő közepire, ázott rőzse fekete füstje emelkedett föl az erdőszéli csőszház mögül. A katonák nem törődtek vele, tudták, hogy ott csak egy beteg vénember van, más senki. A füst pedig emelkedett sötéten, feketén, a csillogóan hideg, szél sikálta őszvégi ég felé, s mikor a katonák fölértek a Szénégetők Észkasába, csak üres kunyhókat találtak s füstölgő kemencéket mást semmit. De nem volt több szerencséjük a pásztorok szétszórt szállásain sem. Ott is csak néhány ugatós kuvaszt leltek, meg bután bámészkodó juhokat a dércsípte legelőkön. Embernek nyoma se volt. sehol. A katonák haragjukban szétdobálták a szétrugdosták az esztenák polcain talált sajtokat, majd összetereltek néhány tudat kövér, meddő juhot, s emberek helyett azokat hajtották le maguk előtt a faluba. Néhányat mindjárt le is öltek a Peles-ház hátsó udvarán berbécstokánynak, s a káplár ráparancsolt a bányaőrökre, hogy dolgoztatni kell a rabokat éjszaka is."

Megnézem:

 

2019. 06. 27.

Fekete István: Tüskevár

fekete istván, tüskevár

"Az éjszaka egész hajnalig susogóan csendes volt. Éjfél után egy kis szél mozdult, ami lerázta az esőcseppeket és ettől kinyújtózkodtak a fák és bokrok; henteregni kezdett a köd, gomolyogni lomhán és tanácstalanul, csak a tűzrakás felett kavarodott meg, mert a hamu alatt élő parázs volt még, ami ellökte magától a nyirkos párákat. Nagyon sötét nem volt, mert valahol ott úszott a hold, és fénye szétterült, mire átverte magát a ködön. A folyó csobbant néha, ami lehetett játékos hal is, lehetett pézsmapatkány is, de lehetett vidra is. Senki nem tartotta számon ezeket a csobbanásokat, amelyek önmagukban hulltak vissza és begyógyultak, mint a folyó háta. Amikor Matula felkelt, még majdnem éjszaka volt. Csendesen felöltözködött, hátára vette a hátizsákot, kiment a kunyhó elé és beleszaglálódott a levegőbe. Ókula nem kell még ugyan – gondolta -, de valamikor azért ilyenkor többet láttam. Állt egy kicsit, szoktatta a szemét, a sötétséghez, aztán lekotorta a hamut a parázsról és vastag ágdarabokkal jól megrakta a tüzet. Ha felébred, majd örül neki – gondolta és Csikaszt egyetlen intéssel visszaparancsolta; aztán ráállt a gyalogúra és elnyelte a köd. A kutya csak a fülével nézett utána. A szél elállt. Lerázta már füvekről, fákról az esőcseppeket, a ködöt hengergetni talán megunta – se színe, se hangja, hát mit kezdjen vele – és elfeküdt valahol a berek mélyén, ahol még a lenge nádbugák is csapzottak voltak, mint az ázott csirketoll. Csak a tűz kezdett magára találni. A parázs belemart a fába, s a vizes fa keservesen zümmögni kezdett, mint légy a pók hálójában, aztán elhallgatott, mintha belenyugodott volna az átváltozás fájdalmas, de megnyugtató valóságában. A túz aztán kinyitotta szemét, mintha azt mondta volta: lássuk, mivé leszünk – és lángra lobban. –Nini! – dalolt a lángocska – nini: repülünk; csak még az szeretném tudni; én most a tűzhöz, vagy a fához tartozom tulajdonképpen?"

Megnézem:

 

2019. 06. 26.

Franz Werfel: Verdi - Az opera regénye

franz werfel, verdi

"Betteloni , a nagy szájhős, tréfafaragó és hazudozó, hétköznapokon holmi cigánynak festett, akihez a falusi nyárspolgár nem sok bizalommal volt, de vasárnaponként tekintélyesen jól öltözött művésszé alakult. Az egyik falusi zenekarban (banda di campagna), mely a régi Olaszország áldása volt. Ő fújta lelkesen a harsonát. Miután én ezekben a „filharmonikus társaságokban” már akkor előadattam első indulóimat, megnyertem ennek az orvosságkotyvasztónak és muzsikusnak a rokonszenvét. Ha hozzánk jött, mindig megkérte apámat, hogy elkísérhessen körutain és igy néha fél, néha egész nap szabadságot kaptam. Ezek valóságos ünnepnapok voltak számomra, ha szamaras kordén ülve, vagy mellette ballagva, bejárhattam a környékbeli falvakat. Betteloni a főtéren maga köré gyűjtötte az embereket s tudós, színész, politikus, hadász, újságíró, propagandista, utánzóművész, időjós és gúnyolódó szónok volt egy személyben. Aztán a hozzátartozók a házakba vezették a betegekhez. Halálosan komoly, hivatalos arccal, a komikusok szarukeretes pápaszemével orrán, lépdelt s nekem úgy intett, hogy kövessem, mintha bérében álló famulusa lennék. Egy ízben egy házhoz értünk, ahol megparancsolta, hogy a pitvarban várják és társam szemmel a szamaras kordét. Mielőtt azonban eltűnt volna a szoba ajtajában, egy asszonyi hang oly rettenetesen természetellenes visítása reszkettette meg a levegőt, hogy úgy elállt a szívem verése, mint később soha többé az életemben. Ezek a visítások egyre sűrűbben és erősebben hangzottak, üvöltő fájdalmi szólammá dagadtak, midőn a kuruzsló odabenn munkához látott. Ma sem tudom még, hogyan éltem túl az az órát és hogyan tudtam elviselni az a fájdalomtól tépett emberi hangot, mely nem rekedt be és fáradt el. Kis kölyök létemre, sírtam, könyörögtem, imádkoztam, fogadalmat tettem, csakhogy Isten megkönyörüljön és véget vessen ennek a szenvedésnek. Nem tudom, hogy hogyan lett vége a dolognak, egészen kábult, verejtékező és kimerült voltam, midőn Betteloni elvezetett és a legközelebbi kútnál kezet mosott."

Megnézem:

 

2019. 06. 25.

Radnóti Alice: India oroszlánjai - a Szikhek

radnóti alice, india oroszlánjai, a szikhek

"Az, hogy a meditáció mellett az e világi létre koncentrálnak, nem volt új tanítás a szikhek közösségében. Az alapgondolat, amelyet most ezekkel a szimbólumokkal megerősítettek, ott volt már akkor is amikor Nának gurú megkomponálta első himnuszait, és elkezdte tanítani kis közösségét. A változás annyiból állt, hogy a vallási üldöztetésre válaszolva, Hargóbind és a szikhek most megszervezték az ellenállást. Ettől Kezdve a szikh vallásában egyre nagyobb hangsúlyt kapott a fegyverek kultusza. A gurú fegyveres kísérettel vette körül magát, majd még több harcos ajánlotta fel szolgálatait, és a tanítványaiból kisebbfajta hadsereget szervezett. Személyes védelmét hatvan testőr vigyázta, nyolcszáz lovat tartott, és háromszáz lovas katonát mozgósítani. Élete nagyjából ugyanúgy telt, ahogyan elődjeié is-napja hajnali meditációval és imával kezdődött, majd tanította híveit, és prédikált nekik. Hargóbind kedvelte a harcias sportokat, a vívást és a vadászatot is. Beutazta egész Észak-Indiát, hogy végiglátogassa a szikh közösségeket, és új csoportokat hozzon létre. A dharamszálá, az a hely, ahol a szikhek összejöttek, hogy a himnuszokat énekeljék, imádkozzanak és a közösség világi ügyeit megvitassák, Hargóbind gurú ideje alatt kapta gurdvárá („a gurú kapuja „) nevet, és nagyjából ekkor, a 17. században nyerte el a mai formáját. Egy alkalommal Dzsahángír császár elfogatta, és azzal a váddal záratta a gváljári erődbe a gurút, hogy az nem fizette ki az apjára kirótt büntetést. Ám a vádat ejtették, és a tanítót hamarosan elengedték. A császár és a gurú ettől kezdve semlegesnek volt mondható, ám ezt a tűrhető viszonyt Dzsahángír utódjával már nem sikerült fenntartani. A következő császárral, Sáh Dzsahánnal egy vadászat kapcsán került összetűzésbe. Útjaik akkor kereszteződtek, amikor a mogul uralkodó és Lahár mellett vadászott. Sáh Dzsahán és Hargóbind között vita támadt azon, hogy kié legyen egy elszabadult, remek visszaszolgáltatni az értékes madarat, mire a császár büntető hadjáratot indított ellenük."  

Megnézem:

 

2019. 06. 24.

Nyírő József: Íme az emberek

nyírő józsef, íme az emberek

"Rövidesen rákerül a sor a felszámolásokra, megtorlásokra. Itt is, otthon is, mindenütt. Jön a háború utáni szenvedélyek, bosszúállások ideje, forradalmi állapota. Politikai gyűlölködések, osztályellentétek leszámolása, marakodása a hatalomért, a megszálló bolsevizmus irányítása és célja szerint, az alsó rétegek felülkerekedése és ösztönössége. Ez az egész nagy vajúdási folyamat sok áldozatot fog még követelni közülünk. A börtönöknek és a halálnak nagy lesz az aratása. Ez a tudat gyötör mindenkit. Teljes a bizonytalanság és tájékozatlanság. Nincs semmi támaszpontunk. Magyarország légmentesen el van zárva a világtól.A hatalmak szándékait is ismerjük. Nyugtalanító hírek, értesülések gyötörnek állandóan. Az elképzelések még ijesztőbbekké fokozzák. Hiába küzdünk ellenük, valami mindig visszamarad bennünk. Ha sokáig így tart, lassanként megbolondulunk. Már önmagunktól se bírunk menekülni. Jelentéktelen események, semmiségek túlzott jelentőségűekké válnak a szemünkbe. Őrültekházának hangulata és képe az egész szoba. Az egyik órák hosszat farag késével, a másik percként kapja a seprűt, és végig poroz a szobán, a harmadik Istenhez révedezik elkerült szemekkel, a negyedik naplóírásba temetkezik, az ötödik állandóan sétál, mások lobogó indulattal marakodnak, hogy még a foguk is elszíntelenedik bele. A nők minden szál hajukat papírba csavarták, és a tükörbe mosolyognak. Sem éjjel, sem nappal nem vagyunk tekintettel egymásra, csak a magunk személye fontos. Mohon éljük ki rigolyáinkat, és elviselhetetlenné tesszük a közös életet. Sértések és haragok sötétlenek heteken keresztül, halálra ítéljük egymást, és ilyenkor azt se bánjuk, ha az egész világot meg is eszi a fene.A lélek csendes haldoklásának ideje ez, és egész valónk torz küzdelem ellene. Csak most látni, milyen gyomorsüllyedéses, a másik cukorbajos, rossz tüdejű, bélfekélyes, kopasz, félkopasz, savanyú, petyhüdt, hústalan, sápadt csonthalmaz."

Megnézem:

 

2019. 06. 23.

Varga Csaba Béla: Nepál harcosai - A gurkák

varga csaba béla, nepál harcosai, a gurkák

"Aki gurka akart lenni, annak a hegyekbe kellett menni. Fel a gurkákhoz, ahhoz a zászlóaljhoz, ahol szolgálni kívánt. Kapott egy hosszabb szabadságot, és meglátogatta leendő bajtársait. Az ezredparancsnok ugyanúgy gondosan megvizsgálta, mint a tiszttársai. Gyakorlatban kellett bizonyítani azt, hogy rátermett, megingathatatlan harcos, született úriember, fair katona, és jól kijön a bennszülött katonákkal. A gurka század parancsnoka csak olyan ember lehetett, aki tiszteli a nepáli kultúrát, képes elfogadni hindú katonái szokásait, hagyományait. Látni kellett, hogy a jelölt olyan valaki, aki dicsőséget szerez majd a nagybetűs Ezrednek. Ha a kétely legcsekélyebb gyanúja is felmerült, hogy nem felel meg a későbbi elvárásoknak, akkor a szabadsága leteltével az alezredes behívta, és közölte vele, hogy másutt kellene szétnéznie. Akit viszont elfogadtak, az egyik legizgalmasabb pályafutás vár rá a Birodalom területén. Jól tette, ha közben szorgalmasan tanult gurkháli nyelven, mert e nélkül semmire sem mehetett új otthonában. A gurka zászlóaljba újonnan érkezett fiatal és tapasztalatlan angol alhadnagyok gyakran aggódtak azrért, mert nem tudták, mikor fogadják el őket igazából embereik. Ellentétben az európai hadseregekkel, a gurkák tisztjei és közkatonái között egészen különös, „keleti jellegű” viszony alakult ki. Minden ezrednek megvolt a maga sajátos hagyományrendszere. Az angol tisztek és nepáli katonák viszonyát sokkal inkább ez szabályozta, és nem az érvényes Szolgálati Szabályzat. A kezdő angol alhadnagynak nagyon keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy a gurka zászlóalj szerves része, „igazi családtag” legyen. A tapasztalt vén rókák persze szolgálatba lépésekor megsúgták neki, létezik egy biztos jele annak, hogy a katonák befogadták új tisztjüket. Az ifjú alhadnagy akkor számít gurkának, amikor a nepáli katonák első alkalommal nevetnek a viccein."

Megnézem:

 

2019. 06. 22.

Studinka László: Egy marék vadászemlék

studinka lászló, egy marék vadászemlék

"Végre 1957. január elején a legjobbkor érkeztem a Hanyba, mert hajnal óta sűrű pelyhekben hullott a hó a fagyos földre és a jéggel borított vizekre. Az első hó volt azon a télen. Most jött el végre az alkalom, hogy a friss csapázó hóban a sűrűségbe behatolva, a disznók téli tartózkodási helyeit, váltóit megtaláljam, és ottani rejtett életmódjukról valamit kitapasztaljak. Dél felé a hóesés és vagy félarasznyi hó borította be a csendbe dermedt világot. Csapázni aznap természetesen már nem lehetett, mivel a hó a hajnali nyomokat eltakarta, de azért - csak úgy gondolomformán- nekivágtam a Hanynak. Érintetlen volt a fehér lepel, helyenként legfeljebb csatangoló róka vagy egy-egy, napközben is csipegető őz nyomait viselte. Alkonyattal egy többszáz holdas, összefüggő nádas szélén álltam, mely a disznók egyik legkedveltebb tanyája, és ahonnét a vadőrök jelentése szerint a szomszédos "bakhátra" szántott fiatal erdősítésekbe szoktak kiváltani. Holdvilág sajnos nem volt ugyan,  a havas háttérben azonban céltávcső segítségével így is lehetett volna közelebbről biztos lövést tenni. De hiába álldogáltam vagy két óra hosszat, semmit sem láttam, végül a hiábavaló lest megunva és jól átfázva beballagtam az erdőszéli vadásztanyára. A második nap kitűnő csapázási lehetőséget ígért. Közben nem esett több hó, így hajnalban már az összes friss éjszakai csapát mutatta a hótakaró. Virradat előtt már a "Nagyégés" melletti leskosárban ültem a területet felügyelő hivatásos vadásszal. Ez a Nagyégés az egyik legjobb vadtanyája a Hanynak. A tűz előtt vagy háromszáz holdnyi összefüggő égererdő volt, amelyből azonban csak egyes szigetek maradtak. A többi kiégett területet felverte a nád, a rekettye, a kutyabenge, a csalán, és most egy tagba folyó, fagyos idő kivételével áthatolhatatlan, járhatatlan sűrűséget alkot. Nincs abban egyetlen nyiladék, kocsiút sem és aki abba száraz nyár idején is belekeveredik, az bizony örül, ha csaláncsípésektől égő arcát, kezét-lábát hosszú és keserves bukdácsolás után kimenti ebből a vadonságból. Tapasztalatból tudom, mert-igaz, hogy egy ízben-ezt én is megkíséreltem."

Megnézem:

 

2019. 06. 21.

Fekete István: Öreg utakon

fekete istván, öreg utakon

"Alattam észrevétlenül homály szakadt az erdőre. Halkul a dal s a hűvös árnyak elől fészekbe húzódtak az Isten tollas kis síposai, furulyásai, dombérozó, kurrogó, búgó zenészei. Mert nem jó hangoskodni ilyenkor már, amikor a sötétség démonai kinyulnak fekete kezükkel a földből és hideg, titkos zörrenésekkel tapogatják a tavalyi száraz avart. Fülelek, mert a zörgések erősödnek. Ez az a pillanat, amikor a vad kilép a nyiladékokra, tisztásokra, de még lőni lehetne. A zörgés azonban elhal. Talán egér futott a száraz leveleken, talán valami madár. Üresek a tisztások, melyekre odalátok. És ekkor arra döbbenek, hogy valami mozog alattam. Lassan fordítom szemem lefelé. -Egy őzsuta. Közvetlen alattam. Hogy ez hogy került ide - a jó Isten tudja. Kint áll a nyiladék közepén és legel. Fejét idegesen fel-fel kapja és látszólag siet az evéssel. Nézem és szentül hiszem, hogy ez az őz megérzi közelségem és nyugtalanítja. Mindenütt csend, hűvös, tiszta levegő. Fölötte vagyok nyolc-tíz méterre, szimatot nem kaphat, mégis viselkedése olyan, mintha tudná, hogy itt valami nincs rendben. Néz előre, hátra, oldalt közben idegesen harap a fűből és szinte érzem, hogy minden idegével figyel és minden izma meg van feszítve, hogy elugorhasson, ha mozdul a veszedelem, mely benne van a levegőben. Mit lehet azt tudni, hogy a bennem lévő és bizonyára kisugárzó rontási energia, gyilkolási vágy miként hullámzik körülöttem és miként rezdíti mega vad ösztönös félelmének érzékeny antennáját? A kis suta, távolodik tőlem és minél messzebb kerül, annál nyugodtabb lesz. Aztán - hogy egy pillanatra másfelé néztem úgy eltűnt, mint ahogy jött. Észrevétlenül. Megint egyedül maradtam. Egy pár fogoly szaladt kis a nyiladékra. Sietősen, óvatosan. Úgy látszik ezeknek a fészkét is tönkretette a víz. Máskor, ilyenkor nem lehet párban foglyot látni, most sajnos sokat. Esős volt a május és esős a június eleje. A föld egy darabig csak szívta, szívta be a sok vizet, de aztán azt mondta: Elég. Béka nő a hasamban ettől a sok víztől - és becsukta milliárdnyi pórusszáját. És ekkor elindultak a kis esőpatakok a folyok felé, melyek meg dagadtak és gorombáskodtak a parti népekkel, nádakkal, fűzekkel, hídakkal. Mély hangon beszélgettek és kamaszosan folyamkodtak, mert Hankó professzor úr jóvoltából megtudták, hogy még sok esőre van kilátás."

Megnézem:

 

2019. 06. 20.

Horn Péter - Zsilinszky Sándor: Akvarisztika

horn péter, zsilinszky sándor, akvarisztika

"Több díszhalunk félhomályban és a trópusokon, ahol az őserdő fái összeborulnak a kis patakok, tavak felett. Ezt a félhomályt kell számukra itt is megadni. Ez a takarás különösen világos, napfényes helyiségekben fontos, és fennmarad az akváriumon mindaddig, az ívás után is, míg az ivadék szabadon, bújás nélkül esetleg kiszínesedve sem úszkál. Ekkor fokozatosan megszüntethetjük a medence takarását. Erős fénytől, napfénytől azonban ajánlatos minden ikrát, ivadékot védeni. Az erős fény többet árt, mint használ, és igen sok fajnál az ikra vagy a kikelt kishal pusztulásához vezet. Miután már mindent elkészítettünk, következik a tenyészállatok kiválasztása, kihelyezése az "ikráztató" medencébe. Az a 6-8 kishal, melyet ivadékkorban vásároltunk, nem fejlődik teljesen egyformán. Lesznek erősebben és gyengébben fejlett egyedek, és természetesen fejlettségük arányában áll be az ivarérés. Így a fejlettebbek korábban beikrásodnak vagy szépen fejlett hímek lesznek. Ezek a fejlettebb egyedek már sokszor a közös medencében egymásra találnak, egymás közelében vagy egymást hajtva úszkálnak. Ezeket a párokat kell az akvaristának kiválasztania. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek másik hallal nem hajlandók ívni, de az így kivált párok feltétlenül könnyebben és jobb eredménnyel szaporíthatók. Az erre a célra kiválasztott halakat előző nap már nem jó megetetni, mert jóllakott állatok másnap a szaporító akváriumban ürítenek, és ez nem kívánatos. Azonkívül van több faj, mely izgalmi állapotában kihányja a frissen fogyasztott eleséget, és ez biztos ikrapenészedést, eredménytelenséget okozhat. Az előző nap már nem etetett és kiválasztott párt az esti órákban helyezzük ki a szaporító medencébe. Ha kell, bekapcsoljuk a fűtést, hogy másnap reggelre a víz elérje az íváshoz szükséges kedvező hőmérsékletet. Éjjel - a kezdetben nyugtalan állatok - megszokják az új helyüket. Másnap reggel a víz magasabb hőfoka, bomlástermék-mentessége, esetleg kedvezőbb vízkeménységi, savanyúsági vagy lúgossági értéke és a többi hal zavaró hatásának megszüntetése serkentően hat az ívás megkezdésére. Ezeket a tényezőket az akvaristák tudják biztosítani, de befolyásolja e folyamatot a légnyomás alakulása is. Ha minden rendben van, halaink leívnak. Egyes fajok már a kihelyezést követő napon, de sokszor 3- 4 napig is várnunk kell. Mi a teendő abban az esetben, halaink 1-2 nap után nem ívnak? Általában a szaporító, ívató medencében ne etessünk. Itt kivétel a tartósan, hosszabb időn keresztül ikrázó néhány hal és természetesen a tartó vagy közös medencében ikrázó sügérfélék."

Megnézem:

 

2019. 06. 19.

Nemeskéri Kiss Sándor: ...Hol nem volt...

báró huszár lászló, kwaheri

"A második hajtásnál meredek völgyecskében állottam, előttem hegyoldal lábaserdővel, mögöttem fölfelé vezető meredek part, sűrű fiatalossal. Bal szomszédom lent a völgyben, nagyon messze, jobbról ugyanabban a völgyben, de kissé magassabban állott régi jóbarátom és háborús bajtársam Zsiga. Egyenesen lövő ember, bár fejének és lábának tartása nem egészen kifogástalan, amennyiben előbbit valamikor muszka golyóbisba ütötte, - ami különben nem ártott egyiküknek sem - utóbbit pedig valamelyik disznóvadászaton úgy tartotta, hogy az eltévedt golyó pontosan csizmájába vágódott, ugyancsak komolyabb baj nélkül; éppencsakhogy a varga keresett rajta, orvosoknak már nem jutott. Ragyog minden a télvégi napsugártól, mely a krisztálytiszta, páramentes hegyi levegőben olyan erősen tűz, hogy szinte érzem a barnító erejét, meg zsongító, szinte elálmosító hatását. Az ilyen korai napsütésben benne van az Úristen egész jósága; talán ezért hangolja az embert olyan békésre. Ilyenkor ellenségeinkre is csak szeretettel, mosolyogva (de remélhetőleg mégis elég jól) lődöznék. Az előttem levő lábaserdő felső szélén, a tető irányában sokatígérő bozót, onnét jön majd az istenáldása, ha jön. Jött mégpedig kilenc darab egy kondában, csupa jókora süldő, felnőtt nem volt közte egy sem. Ezért tudtak csak olyan nehezen irányt venni, sokáig még lőtávolon kívül tétovázva szaladgáltak összevissza az oldalban. Végül egyikük rászánta magát és jól meglódult hegyről le, a többi utána. Közelebb eresztettem őket, remélve, hegyről le, a többi utána. Közelebb eresztettem őket, remélve, hogy többet is kiszedhetek belőlük, ami azonban nem sikerült, mert az elsőt kissé hátul lőttem, bebicsaklott, de rohant tovább, úgy hogy második lövésemet is erre kellet tennem, mire begurult egy hóval teli mélyedésbe és ott eltűnt. Ekkora a többi már a mögöttem emelkedő meglehetősen benőtt hegyoldalban szaladt fölfelé a szomszédom Zsiga is tett reájok lövést, melyre - úgy láttam - egyik süldő összerándulva jelzett, hát én arra lőttem, kétszer is; amint utóbb kisült, a sok fa között mindketten hibáztunk."

Megnézem:

 

2019. 06. 18.

Báró Huszár László: Kwaheri - Viszontlátásra

báró huszár lászló, kwaheri

"A trópusokban, az ott elefántra vadászó idegenek, a professzionista búrok, sőt az angol hivatalnokok is, gyakran azt mesélik, hogy ez, vagy az az elefántbika, bár jó lövést kapott, mégis csodálatraméltó módon elmenekült és nem került terítékre. Ezért bátorkodom az elefántlövés mesterségéhez megjegyzéseimet hallomásból, tanulmányaimból és saját tapasztalataimból közölni. A pusztulóban levő óriás vaddal összefüggésben, nagyon szomorúak ezek a "csodálatos esetek". A vadvédelem terén semmi szemrehányás sem érheti az angolokat, mert ők a legnagyobb lelkiismereteséggel gondoskodnak róluk, de a vadászok nagy része súlyos tévedéseket követ el, visszaélve a legnemesebb sporttal. Ezeket a sorokat az elefántvédelem jegyében vetem papírra és főleg az sarkal erre, mert napjainkban annyira elszaporodtak a trópusi vadászok és annyi az újonc köztük, hogy szaporodásuk sehogy sem áll arányban a fogyóban levő elefántok számával. A vadászok pusztítását azonban mégis állnák az elefántok, ha a megpuskázott bika minden esetben terítékre kerülne. Csak az a hiba, hogy az engedélyezett 2-3 darabon kívül sokszor ugyanannyi sebzett állat pusztul el nyomorultan a végtelen poriban, több napi járásra a lövés helyétől. Ennek pedig tagadhatatlanul a rossz lövés az oka. A vadász az afrikai elefánt előfordulásának óriási zónájában különféle vidékeken és a leghihetetlenebb helyzetben kerülhet össze a nagy állatfejedelemmel. Nappal és éjjel, a kietlen steppén, bambuszsűrűségekben, az alig áttekinthető őserdőkben, tavak, folyók, nádasok és mocsarakban, síkon, vagy sziklás hegységekben egyaránt találkozhatik vele. Már a terepeknek ez a különbözősége is elegendő ahhoz, hogy a körülményeket alapjában megváltoztassa, hiszen a szívós és határozottan veszélyes nagyvadat egyik alkalomkor teljes egészében láthatjuk, máskor pedig csak egy darabka szürkeség, sőt sokszor csak gyomruk korgása árulja el a közelségüket."

Megnézem:

 

2019. 06. 17.

Elek Balázs: Vadászok, halászok a büntetőjog hálójában

elek balázs, vadászok, halászok a büntetőjog hálójában

"Közismert tény, hogy vannak olyan foglalkozások, amelyek már önmagukban sok veszéllyel járnak. Az erdészek, mezőőrök, halászati őrök, hivatásos vadászok, természetvédelmi őrök a foglalkozásuknál, munkakörüknél fogva fokozottan ki vannak téve különböző támadásoknak. Ez a megállapítás esetenként a sportvadászokra és hobbihorgászokra is helytálló. A halászati őröknek, hivatásos vadászoknak, természetvédelmi őröknek sokszor komoly dilemmát okoz annak eldöntése, hogy keressék-e a nem veszélytelen konfliktust a vadorzókkal vagy esküjüket megszegve inkább elkerüljék őket. A törvényi előírásból következően a hivatásos vadászoknak, halászati őröknek, természetvédelmi őröknek kötelessége a vadorzókkal, rapsicokkal szembeni fellépés, ami viszont egyáltalán nem veszélytelen. Az élet, és testi épség elleni támadások megelőzése végett is joggal merülhet fel az a kérdés, hogy az orvvadászok, orvhalászok, orvhorgászok megjelenésekor, azok esetleges támadásakor milyen jogosultságai vannak a velük szembeni fellépésre jogosultaknak. Az aktuális teendőkkel mindenkinek tisztába kell lennie. Az, hogy a rapsic vagy vadorzó miért támad, bonyolult kérdés. A támadás bekövetkezhet azért, mert tettében megzavarják, vagy a menekülésében megakadályozzák. Máskor a lopott hal és vad megtartásában jelent akadályt a hivatásos vadász vagy halászati őr fellépése. Leggyakoribb a leleplezéstől és a felelősségre vonástól való félelem. Az ellenállás vagy támadás általában akkor következik be, ha a tettenérő el akarja fogni, vagy be akarja kísérni a rendőrségre. A vadorzó tettenérése meglehetősen nehéz, mert állandóan mozog, leshelyét változtatja és ugyanazon a helyen többször nem nagyon jelenik meg. Az esetleg nála lévő fegyver minden más eszköznél veszélyesebb."

Megnézem:

 

2019. 06. 16.

Andor József: Nagy Lajos magyar király (1326-82.)

andor józsef nagy lajos magyar király

"Péter úr az 1358-ik esztendőben hosszabb időt töltött kolostorunk falai közt. A velenceiekkel befejeződvén a dicsőséges háború, a hűségében kitartó Zára a többi tengerparti városokkal, a birodalom gazdagságának eme részeivel az álnok és kapzsi signoriától ismét jogos és törvényes urához  került vissza. Hegy és völgy zengett a béke örömétől és mi is Te Deumot tartánk. És ámbátor királyunk alig találta nyugtát, a pogány litvánok, az eretnek rácok miatt és új hadjáratok hire szállongott szerteszét, amint az illő szentegyházunk zászlótartójához, mi mégis szelid és jámbor vigadozással vártuk felséges királyunkat, kinek jöttét drága ajándékok előzték meg. Ekkor ékesítette föl templomunkat arany monstranciával, melynek drága zafirkövei és hozzáértő kéz által készült talapzata és széjjel omló arany sugarai méltó  foglalatául szolgált az Úr szent testének. Hozta vala pedig az Istennek tetsző ajándékot két kasulával és egy pluviáléval együtt (jámbor és istenes apácák műveit) Poháros Péter úr, aki akkoron már abaujvári ispán, boldogkői és szalánci várnagy vala, szent rendünknek régi barátja és jótevője és a mi néhai comesunknak Péter úrnak régi hadibarátja. Igen tréfás ember vala őkegyelme. Szálas, magas termetén megfeszült a skarlátposztó dolmány, ha erre pompás, németmívű páncélingét és erre megint - az akkori háborus viselet szerint - a kurta, ujjatlan bőrdolmányt fölvevé és hosszú egyenes kardját felköté, melynek csapása alatt sok fondor talján fekete vére kiomlott, bizony öregedő létére is magabiró vitéznek látszott. De lábszárai már kényelmetlenkedének a szűk, zöld nadrágban és nem horda hegyes, hosszú orru cipőt udvari vitézek szokásaként, hanem széles talpalásút, mivelhogy dárdahegy szakadt a comjába és sokszor, ha köd szállt a hegyekre, nagy heves kínjai valának. Most is, felséges neveltje parancsára megérkezvén hozzánk, rút zimankós időben, vendéglátó szobáink közül a legtágasabbat és világosabbat adtuk neki, mert már szerette a nap hevét és pincemesterünk, fráter Hilárius, ellátta asztalát jó kupa  borokkal, mely Péter úr szerint egyedüli orvosság a husba szorult lándsahegy ellen."

Megnézem:

 

2019. 06. 15.

Soltész Kálmán: A harcsafogás trükkjei

soltész kálmán, a harcsafogás trükkjei

"- Itt a tuskó - gondoltam, és közvetlen közelről belebámultam egy jó nagy harcsa képébe. Illetve nem a képébe, mert a feje be volt dugva a hínárnyalábba, és csak a kopoltyú fedele látszott, valamint a sötét háta és az oldala, ott, ahol a fekete hát márványozottan átvált a fehér hasba. Meg az elefántfülnyi oldalsó úszóira emlékszem. A korlátozott látási viszonyok miatt, az egész halat nem láttam, de megmondom őszintén, ott, abban a pillanatban valahogy nem is voltam túlzottan kíváncsi rá. Rögtön a visszavonulás jutott az eszembe. Nem kapkodó, nem óvatos, határozott mozdulatokkal próbáltam távolodni a hínártól. Eközben reménykedtem, talán nem zavarom el. A csónakba is a lehető legcsendesebben szálltam be. Az élménynek annyira a hatása alá kerültem, hogy elsőre az úszós pecát nem is tudtam a kb. 6 m-re lévő hínárfolt mellé dobni. Mondanom sem kell, kapásom nem volt! Öt-tíz percet vártam rá, aztán kíváncsiságtól hajtva visszamerültem, de már jóval a fenék felett úszva közelítettem meg, és más irányból. Már nem volt ott. Vagy a visszafelé tempózásomtól, vagy az úszós peca csobbanásától mehetett el. Tüzetesen megvizsgáltam a fekvőhelyét. Az iszap, ami talán csak 5-10 cm lehetett, egy gyerekfürdőkádnyi helyen teljesen el volt takarítva és az iszap alatt lévő kemény rétegben is találtam egy kb. 5 cm-es mélyedést. Ebből arra a következtetésre jutottam, nem csak egy alkalommal látogatta meg ezt a helyet, hanem rendesen itt tanyázgatott és úgy feküdt, hogy nyugatra volt a feje. Gondolta, így a reggeli felkelő nap nem hátulról érhette és nem zavarta a fénye. Délben a hínárfolt felső, szétterült tömege adott árnyékot. Délután a lemenő nap árnyékában volt. Jól kitalálta magának, az biztos! A hínáron kívül a vízben apró bodorkát, vörösszárnyúk úszkáltak, azokból táplálkozott olymódon, hogy néha megszívta a vizet. Hogy aztán miért várt be be ilyen közelre, azt csak találgatni tudom. Talán nem vett észre, mert a köztünk lévő hínárnyaláb leárnyékolt. Talán észrevett, de biztonságban érezte magát. Az is lehet, hogy egész egyszerűen aludt."

Megnézem:

2019. 06. 14.

Nemeskéri-Kiss Géza: A hivatásos vadász I.

nemeskéri kiss géza, a hivatásos vadász

"A nyulat rendesen keresővadászattal (busirozással) vagy hajtóvadászattal vadásszuk. A hajtóvadászat lehet ismét: 1. Ráhajtás. 2. Körvadászat. 3. Vonalhajtás (stráf). Lesen a nyulat csak az a kocavadász lövi, aki futtában nem találná el. A keresővadászat a legnépszerűbb azért, mert hosszabb szórakozást nyujt és az egész héten a városi iróasztalnál görnyedő embernek vasárnaponkint ez adja a legtöbb üditő testmozgást. Vadtenyésztési szempontból azonban a keresővadászat igen hátrányos, mert ha a nyulak abban a "függőleges alakban járó élőlényben" - az emberben - egy veszedelmes üldözőt ismernek meg, akkor egy idő multán minden ártatlan szántó-vető földmívestől is riadtan fognak menekülni, sohasem nyugszanak meg és egy részük a területről ki is fog vándorolni. Ha ellenben csak egyszer-kétszer egy évben vadásszuk le a területet és az év többi részében puskalövés sem esik a nyulakra, ezek bizalmasokká válnak és nem fognak a határban járó szántó-vetőktől se megriadni. Emellett, a keresővadászatnál mindig több nőstény nyúl kerül terítékre, mint kan, mert - különsen ősz vége felé - a kannyulak annyira éberek, hogy még lőtávolon kívül ugranak fel. A bizalmasabb nőstény-nyulak bevárnak és hátizsákba kerülnek. A vizsla nélkül kereső vadásznak figyelemmel kell lennie arra, hogy éjjel és hajnalban honnan fujt a szél, és amennyire lehetséges, ezt a szélirányt követve vadásszék. A nyúlnak ugyanis szemhéja nincsen, azaz szemei mindig nyitva vannak. A nyúl vackában pihen, de nem alszik lehúnyt szemmel! Miután azonban a szembevágó hideg szél kellemetlen neki, vackát rendesen úgy ássa meg, hogy háttal legyen a szélnek: farát pedig a szél ellen védje meg a barázda, illetőleg a vacok feneke. Ha tehát a vadász ezt szem előtt tartva, szél után vadászik, nagyobb esélye van arra, hogy a vackukban pihenő nyulakat hátulról és nem nyitott szemük felől  közelíti meg, azok kevésbé veszik őt észre és közelebbről kelnek."

Megnézem:

 

2019. 06. 13.

Jósika Miklós: A nagyszebeni királybíró

jósika miklós, a nagyszebeni királybíró

"Ugyanazon nap reggeli óráiban, melynek estéjét Szász János királybíróval, Salesius és Maltes urakkal töltöttük, Déli János, fiatal segesvári polgármester együtt ült feleségével a reggelinél. Déli János, mint már hallottuk, csinos férfi volt, alig pár évvel idősb Szász Jánosnál. Magas, karcsú alak, szabályos arc. De zárkózottság és gyanakvás árnyéka ült vonásain, s nagy, kék szemeinek kifejezése, ha indulatba jött, ami gyakran megtörtént, időnként baljóslatú volt. A polgármester, mióta meggazdagodott, sokat válogatott háztartásában is. Főleg konyhája volt híres a vidéken. Vendégeket ritkán hívott; de ha megtörtént, némi fitogtatással tárta ki előttük vagyonát, és jól tartotta őket... Mióta a szép Sommervald Johannát feleségül vette, cselédeit is megszaporította, s adta a nagyurat a városkában. Mindez kevés ízléssel történt, s még eddig ideje sem volt az asszonykának kezébe venni a háztartás gyeplőit. Őszintén szólva, nem is sok kedvet mutatott hozzá. Déli a reggeli órákban egyszerű, német szabású öltözetet viselt. Miként mindazok, akik a németországi iskolákban tanultak, ő is otthon a hivatalnoknál szokásos magyar szabású öltözetet olykor németessel cserélte el. Johanna, kit szülőinél vánkosok közt s behunyt szemmel láttunk, feltűnő szépségű teremtés volt, és a bús, komoly, szenvedő kifejezés még növelte a bájos, finom arcnak érdekességét. Aki gyöngéd bőrére, bágyadt szemeibe pillantott, sejtette, hogy olyan nővel van dolga, aki folytonos szelíd gondolkodást kíván, mint az üvegházi növény. Aranyszínű szőke fürtjeit könnyű, aranycsipkés fejkötő szorította le. Öltözete egyszerű, házias volt, de ez időben még a tehetősebb hölgyek is egyszer öltöztek napjában, s a sötétszínű ruha nyilván egész napra volt szánva. Hanchen arca elfogultságot s szórakozottságot árult el: de feltűnt, mennyire törekszik erőt venni gyengeségén és levertségén, amely annyira ellentétes volt egykori vidámságával."

Megnézem:

 

2019. 06. 12.

Richard J.: Oczeánográfia

richard j, oczeánográfia

"Magától érthető, hogy a nagy mélységekben mindenféle alakú dobvarsa lemeríthető. A herczeg a tenger fenekére vesszőből készült hatoldalú csonka gúla alakú dobvarsát eresztett le, melynek felső hatszöge volt a szádja, a honnan a belseje felől a vörcsököt alkotó, hálóból készült függöny csüngött le. Ezt a dobvarsát a kábel mentén eresztették le olyan kerekes kormányzóknak a segítségével, a melyekről az imént szóltunk. Azonkívül ugyanilyen módon egy fedőt is leeresztettek, mely felszállás előtt elzárta a dobvarsa szádját. Azonban mostanáig az imént leírt háromszögátmetszetű hasábos varsa a legegyszerűbb és  legjobban használható, mert ez a rendelkezésre álló  szerszámok, hajó-felvonógép stb. szerint különböző nagyságban állítható elő. A dobvarsáktól szolgáltatott érdekes eredmények ellenére használatuk nem nagyon terjedt el, mert kezelésük gyakran nehéz és megköveteli, hogy a hajó hosszú ideig vesztegeljen egy helyen, a mire a nagy távolságra szánt expedicziók nehezen fanyalodnak. Azonban az az idő, a míg a dobvarsa le van merítve, jól felhasználható. A Princesse-Alice-on pl. először szondálnak, azután elhelyezik a dobvarsát; ez jel gyanánt szolgál és az ember nem téveszti szem elől, azután gyakran kivetik a varsát, a seprőt, a horgot stb., vagy pedig függőleges hőmérsékletsorozat és vízminta felvételével töltik el az időt. Az állomás elhagyása előtt azután felhúzzák a dobvarsát. A dobvarsák alkalmazása, amit a nagy mélységek faunájának tanulmányozására a monacói herczeg vezetett be, igen nevezetes eredményeket szolgáltatott; a herczeg egészen 5310 m.-ig merítette le varsáit. Bizonyos halak százával kerültek bele, mint a Simenchelys parasiticus, melyből 1196 példányt fogtunk el egyetlen csapásra 1266 m mélységben. Más esetben 64 nagy rák (Geryon affinis), akkor még új faj, került a hálóba 1360 m. mélységben. E két faj sohasem került a Princesse-Alice vontatott varsájába, bár ezt a hálót igen gyakran ugyanazokon a fenekeken a dobvarsákkal egyidőben alkalmazták. A dobvarsák egy ízben 1600 rákot hoztak fel a Spitzbergák vizeiből."

Megnézem:

 

2019. 06. 11.

Victor Tárus: Gyere horgászni Virgil bácsikámmal

victor tárus gyere horgászni virgil bácsikámmal

"Annak aki a torkolat felől közelít, akkor is feltűnne a távoli zsilip robosztus építménye, ha mínimummal festett kapuja nem vöröslene oly feltűnően.  Szemtől szemben azonban a fölénk magasodó acélszerkezetű betonkaréjjal különösképpen csodálatra késztető és imponáló az az emberi erő és leleményesség, amely e tengernyi vizet is képes kordában tartani. Nem tudnám megmondani: mekkora területet, hány száz hektárt  foglal el ez a halastó. Arra viszont még én is emlékszem, hogy éveken át munkások és gépek hada dolgozott itt a völgyet uraló mocsár felszámolásán, nemcsak a haltenyésztés lehetőségét teremtve meg, hanem a környező települések vezetékes ivóvíz-ellátásának előfeltételét is. A mohabevonattól zöldelő kifolyóteknőt mélyen az agyagos talajba ágyazták, a partfalakat pedig jó darabon dróthálóval lefogott kövezéssel és rőzsefonattal erősítették. Amikor felkapaszkodtunk a gát koronájára, kitárult előttünk a hatalmas víztükör, melynek csak egy részét szabdalták szabályos négyzetekre a halgazdaság osztályozó medencéinek törésvonalai. A gyakori csobbanások egyértelműen tanúsították - hal, hal, hal van itt mindenütt. Vagy ahogy Virgil  bácsikám fogalmazott: "Itt több a hal, mint a víz!" De újabb magyarázata még figyelmet érdemlőbb volt: - A haltenyésztők alighanem itt is többféle fajta halat nevelnek: pontyot, kárászt, dévérkeszeget, "kínai pontyként" közismert amurt, fehér és pettyes busát. Ez utóbbiak növényevők, csupán néhány évtizede kerültek be hozzánk, de igen jól jártunk velük. Nemcsak mert jól, gyorsan és igen nagyra nőnek, hanem azáltal, hogy a túlságosan elszaporodott növényzetet - hínárt, békanyálat, de még a sást, nádat is - elfogyasztják, "segítenek" a vizek tisztántartásában. Ezért jelenlétük az ivóvíztározókban kimondottan kívánatos."

Megnézem:

 

2019. 06. 10.

Gyimesi György: Ázsia végtelen vadászmezőin

gyimesi györgy, ázsia végtelen vadászmezőin

"Az egyre táguló völgy ritkán benőtt alján egy vadkörtefához érkezünk. Alatta, bennünket megelőzve, már másvalaki is járt a reggel: széles medvetalpak taposták a sárba vackor után kutatva a patyolatfehér havat. Ez aztán a szerencse! Mindjárt kora reggel friss medvecsapára találni ebben az erdőben nem mindennapi dolog. Nem volt nehéz kibogozni a fa körül összekuszálódó nyomokból, hogy merre távozott a mackó. Gyerünk utána! Egy darabon a völgy iránt haladt, aztán felkanyarodott balra a meredeknek, és a ritka állományú, de annál sűrűbb aljnövényzetű lomberdőbe váltott be. A nyomok tisztán pecsételődnek a hóba, jól láthatóak, könnyen követhetők, mégis nagyon lassan haladunk előre, Guram szerfölött óvatos. Nyilván a medve okozta balesete tette óvatossá, de az is lehet, hogy csak azért ilyen elővigyázatos, mert nem akarja idő előtt megugrasztani a közelben sejtett medvét. Társam minden öt-tíz lépés után megáll, hallgatózik, néha leguggol, és úgy kémlel a bokrok sűrűjébe. Ilyen tempóban persze még órák múlva sem jutottunk el messzire. A medve, amelyet reggel perceken belül reméltünk elejteni, még most délben is legalább olyan távol van, mint amikor a nyomára ráakadtunk. Hiszen idáig egyenletes tempóján nem lazított, sehol le nem heveredett, sehol pihenőt nem tartott. Nem úgy mi, akik már legalább százszor megálltunk, többnyire fölöslegesen, csak az óvatosságnak és nem a fáradtságnak adózva. A nyomok sem olyanok már, mint reggel voltak. Előbb szürkülni, majd az olvadás előrehaladtával terebélyesedni kezdtek, és most már helyenként hosszú métereken teljesen eltűntek. Hol van már a reggeli lendületünk és elbizakodottságunk! Csüggedtségünkhöz nagyban hozzájárult a latyakossá vált hó is, amely bár a földön már majdnem teljesen elolvadt, a fák és bokrok ágain még tartja magát, és minden érintésüknél jeges zuhanyként szakad a nyakunkba. A medve, velünk a nyomában, a nap folyamán szinte teljesen körülgyalogolta a kúp alakú hegyet. Valahol a hegy túloldalán csapája kivezetett az erdőből, és széles rétet keresztezett. Az ám, de merre?"

Megnézem:

 

2019. 06. 09.

Nyirő József: Az elszántak

"Fél napig lábalják a havasokat, fennsíkokat, a különös varázslatú tájak szépségében elmerülve, szabadon, feloldódva, derülten, senkivel se találkozva; aztán letelepszenek, hogy valamit falatozzanak. Néha a nap lepillant rájuk, hogy merre vannak. Pár percre meg is áll fölöttük, hogy kissé gyönyörködjék bennük. Jó elheverni a zsendülő avaron, nyakszirt alá kulcsolt kezekkel, s megfeledkezni mindenről, de a havas rájuk fúj, és az erdők odamorognak, hogy ki kell nyújtani a lábat, ha nem akarnak idekinn elesteledni. Mit törődnek ők az idővel. Olyan ez a négy bolond, mint négy gyermek. Csak lézengenek tél-túl, és képesek azt a hitvány patakot is órákig elnézni. Késő délután van, mire beereszkednek egy vad völgyek közé zárt, szétszórt román falucskába. Zsúpfedelű, vedlett kunyhók csúcsosodnak a magasba egymás mellett, mintha füstölt gombák volnának. Tövisből vert zegzugos kerítések veszik körül a néhány arasznyi udvart, amelyen az emberek és bivalyok ösvényt tapostak, ahol nekik tetszett, és behullott tetejű, összetajakolt ólak éktelenkednek rajtok, nekitámaszkodva a szennyes, öreg trágyadomboknak. Szalma és reves, szúőrlött, öreg fa az egész falu. A dombon ülő fatemplomocska is megunta már a szolgálatot, vastag cserefa bordái elváltak egymástól, s hegyes tornya megőszült az időtől és örökös égbenézéstől. Az út sárga, agyagos sár és patakfenék, telehordva özönfával, kővel. Rossz füst, rothadás és nehéz bivalyszag terjeng fölötte. Szemérmetlenül hat az egész kép, mint a rongyokból őszintén kilátszó emberi test. Az egyetlen ép és befejezett dolog az a szemét, amit a juhok, kecskék bőven elhullattak, amint hegyes körmükkel meglyuggatták az erdőbe torkolló hegyoldalt. A négy székely önkéntelen egymáshoz húzódik, ahogy a göröngyök közt átvergődik a falun, hogy valahol éjszakára szállást keressen magának."

Megnézem:

 

2019. 06. 08.

Zsindely Ferenc: Isten szabad ege alatt

"Ellobbant, kigyúlt, azután megint derengve parázslott, kísértett az éjszakában nyughatatlanul, mint a lidérctűz. Sátánfiak kósza két lámpása, törpék gépkocsijának kaján zöld szeme, úttalan utakon vitte a rontást. A sötétséggel együtt bújt elő valahonnan, s nappalra ugyanott lapult meg, ahol a sötét: rókatárnák kriptájában, korhadozó vén fák feketén tátongó üregében. Vadmacska volt. Kandúr. Teremtetett átoknak, rettenetnek, pokol kerítőjének. Így bocsáttatott el a világra. Hogy mikor? Bajos ezt megmondani. De megszületésekor nem jött még ő a világra. Születése után is csaknem ugyanolyan tehetetlenségben hevert, mint azelőtt, s négy testvéréhez majd ugyanolyan szorosan hozzáfűzve. És éppen olyan feneketlen szuroksötétségben is, hiszen kezdetben vakok voltak mind az öten. Szoptak és fáztak - ennyiből állt csak a különbség. Amíg szoptak, erre az időre megelevenedtek, irigykedtek, tolakodtak, gyűlölködtek. De mihelyt nem szoptak, kialudt bennük minden egymás ellen acsarkodó indulat, minden egyéniség: halomnyi összekuszált, lomhán rengő puhaság voltak, nem külön életek. És ezt őrizte az anyjuk, mint a mesebeli sárkány a mesebeli kincset. Köréje feküdt, föléje húzódott, saját szép, eleven testét borította rá minden rossz ellen. És ez az ötszájú csúf, mohó gubanc szívta ki belőle mind az édes anyatejet, ezt a sok-sok, irgalmatlanul összegyilkolt, idegen életekből szűrődő varázsitalt, amelynek véres szüretjére gyakran suhant el kölykei fölül a vadmacska. Neki jutott a szüret minden dolga., gondja, veszedelme, kicsinyeinek csak az édességét hozta volna haza. Azonban a tej ártatlan fehérjén mégis piros indulatok nőttek, langyosságán forró szenvedelmek, mézén keserű mérgek. Nőttek a kölykek, s a szemük lassan nyiladozni kezdett. Sokat nem látott a világból akkor sem, amekkorra kinyílott."

Megnézem:

 

2019. 06. 07.

Dr. Móczár László: Az állatok gyűjtése

"Emlőseink zöme az egész évben tevékenykedik, a téli időszak sem kivétel ez alól. Igazi téli álmot csak kevés emlősünk alszik (pl. sün, ürge, hörcsög, pelék, denevérek). A kedvezőtlen időjárás sem korlátozza mozgásukat, esős, viharos napokon is járnak táplálék után. Szaporodásukat erősen befolyásolja az időjárás, tehát a levegő hőmérséklete és a csapadék mennyisége. Ha sokáig tart a tél, és a tavasz viszont esős és hűvös, akkor, különösen a kisemlősök száma erősen megcsappan. Ilyenkor rendkívül elszegényedik az emlősfauna. Miután a téli évszak tizedeli meg legjobban a kisemlős állományt, azért általában télen és kora tavasszal a legkevésbé eredményes az emlősfogás. Augusztusban, szeptemberben az állomány felszaporodik, úgyhogy rendes időjárás esetén, főleg ezekben a hónapokban találhatunk és foghatunk legtöbb emlőst. Az emlős állományt a közöttük jelentkező különböző betegségek is megtizedelhetik. Egyesek bizonyos periódusosságot vélnek felfedezni a túlszaporodás jelentkezésében. Azt állítják, hogy ez szoros kapcsolatban van nemcsak az időjárással, hanem pl. az erdei kis rágcsálók esetében a makkterméssel is, ha tehát ez bőséges, akkor sok az állat, ellenkezőleg kevés. Annak ellenére, hogy mindenütt jelen vannak, mégis ritkán láthatók, és nehezen gyűjthetők, mert az emlősök nagy többsége csak a szürkület beálltával esti, éjszakai és a hajnali órákban mozog. Életük, életmegnyilvánulásaik tehát a nap bizonyos szakaszához kötöttek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nappal is ne mutatkoznának, főként olyankor, ha egy bizonyos területen túlságosan elszaporodnak, hiszen a táplálék keresése erre kényszeríti őket. Emlősök tehát mindenütt és mindenkor gyűjthetők. Számos fajukat azonban természetvédelmi és vadászati törvények védik hazánkban is. Ezeket a törvényeket mindig tartsuk szem előtt."

Megnézem:

 

2019. 06. 06.

Dr. Heltay István: Vadásziskola

"A természetvédelem és az intenzív apróvadgazdálkodás érdekei között is van bizonyos ellentét. A természetvédők azért kifogásolják a mesterségesen nevelt apróvad túlzott kibocsátását, mert ezek az őshonos fajokkal táplálkozási és élőhelyi kompetícióba kerülhetnek (például fácán-fogoly). A folyamatosan nagy számban kibocsátott, mesterségesen tenyésztett állat parazitózisok, betegségek előidézője lehet, és a vadon élő, azonos fajú állatfajok esetében a genetikai keveredés és a leromlás veszélye is fennáll (tőkés réce). A természetvédelem álláspontja szerint az ilyen jellegű intenzív vadgazdálkodásnak kizárólag a vadaskertben van létjogosultsága. Nem kifejezetten természetvédelmi és vadgazdálkodási, hanem inkább ökológiai problémát jelent az idegen állatfajok betelepítése, behurcolása. Az ökológia tudománya az idegen állatfajok betelepítését többnyire károsnak tartja, nemcsak azért, mert ezzel meghamisítják a faunát, hanem azért is, mert egy alkalmazkodóképes agresszív faj kiszoríthatja az őshonos állat-és növényfajokat. Számtalan tengeri szigeti példa bizonyítja a betelepítés, behurcolás veszélyességét, miszerint a nem honos patkányok, kutyák vagy macskák szinte teljesen tönkretették az őshonos növény-és állatvilágot. Nem is túl régen a magyar vadgazdálkodásnak is voltak tévelygései ezen a területen, amelyek a hazai vadászati lehetőségek színesítését célozták meg. Szerencsére a faunaidegen vörös fogoly, vadpulyka, kanadai lúd és szikaszarvas nem volt alkalmas a meghonosodásra. Természetvédelmi törvényünk egyébként szigorúan szabályozza ezt a kérdéskört, mely szerint Magyarországon nem honos növény-és állatfajok betelepítéséhez a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. A természetvédelem és a vadászat-vadgazdálkodás a felsorolt ellentmondások és látszólagos ellenérdekeltségek ellenére sem egymást kizáró, sőt inkább egymást feltételező tevékenység. A célok végső soron azonosak vagy egymáshoz nagyon közelállóak."

Megnézem:

 

2019. 06. 05.

Bein Károly: A kis rovargyűjtő

"A legtöbb rovarnak 4 szárnya van, melyek mindig a torhoz vannak kötve és melyek közt 2 mellső-vagy felső szárnyat és két hátsó-vagy alsó szárnyat különböztetünk meg; csupán a legyeknek van két szárnyuk és csak néhány rovarnak egyáltalában nincs szárnya. Mind a mellső-, mind a hátsó szárnyak vagy egyneműek, gyakran átlátszók és erezettek (a pillangóknál ezenkivül szines pikkelyekkel fedettek), vagy pedig a felső szárnyak keményebbek, átlátszatlanok, szarú- vagy bőrnemüek; ekkor fedőszárnyaknak mondjuk és ezek a nyugvó rovarnál a hártyanemű alsó szárnyak fölött fekszenek, mint ahogy ezt a bogaraknál, az egyenes- és félreptüeknél láthatjuk. A rovarok életében legérdekesebb az átalakulás vagy a metamorphozis; ez abban áll, hogy az állat egymásután 4 különböző életfolyamaton megy keresztül, és pedig: a pete, álcza, báb és a tökéletes rovar állapotán. Az apró, gömbölyded vagy hosszukás petéket a nőstény többnyire igen nagy számban elrejtett helyeken rakja, melyeken vagy melyek közelében a kikelő párája táplálékát lelheti. A petéből kel ki a falánkságáról ismeretes álcza, mely alakja szerint különböző névvel jelöltetik; tulajdonképeni álczának akkor nevezzük, ha 6 lába van, ilyen a legtöbb bogár álczája; kukacznak akkor mondjuk, ha se feje, se lába nincs, ilyen a légy álczája; hernyónak akkor nevezzük, ha 10-16 lába van, ilyen a pillangó álczája, végre álhernyónak, ha még több lábuk van (többnyire 22), ilyenek pl. a levéldarázsok álczái. Ha az álcza megnőtt, akkor átmegy a harmadik, a báb-állapotába; ennél két, egymástól lényegesen különböző alakot különböztetünk meg. Ugyanis a bábnak vagy egyáltalában nincsenek mozgás- és rágószervei és látszólag élettelen állapotban fekszenek, gyakran egy burokkal körülvéve vagy a földbe bujtatva, mint a hogy ezt legtisztábban a pillangóknál észlelhetjük, - ekkor tulajdonképeni bábnak mondjuk; vagy pedig 6 lábbal és rágószervekkel ellátott fürge teremtés, mely már egészen a teljes rovar kinézésével bir, csakhogy még a szárnyak hiányzanak, és ekkor nimfának mondjuk; ilyenek a szárnyatlan sáska, a porva stb."

Megnézem:

 

2019. 06. 04.

Richard Gilbert: 200 kedvelt szobanövény termesztése és ápolása

"Hogy valaki hol helyezi el a szobanövényeit, az legmesszemenőkig személyes ízlésének kérdése. Sokan a növényeket is díszítőelemként használják fel, csakúgy ahogy ezt a lámpákkal, a kanapékkal vagy a szőnyegekkel teszik. A növényeket oda helyezik, ahol a leghatásosabbak, anélkül hogy arra gondolnának, milyen növekedési feltételekre van szükségük. Ez többnyire tényleg nagyszerűen néz ki, de a növények így sajnos nem sokáig élnek. Mások viszont kialakítják a növényeik számára a helyes fényt, a megfelelő hőmérsékletet és a nedvességet, de egyáltalán nem érdekli  őket azok díszítőértéke. A legjobb megoldás abban rejlik, ha megtaláljuk a kompromisszumot: ha komolyan ügyelünk növényeink legjobb növekedési feltételeinek megteremtésére, és ha van egy kis érzékünk a művészeti értékekhez, akkor egészséges, ízlésesen elhelyezett növényeink lesznek, amelyek jól beleillenek a környezetünkbe. És mindez csupán egy kis odafigyelés kérdése. Az erős levélformájú, s feltűnő megjelenésű növényeket, mint amilyen pl. a legtöbb pálma, a filodendron, a Fatsia japonica és a Beaucarnea recurvata, "szobornövényeknek" hívják. Ezek hatásos látványelemek lehetnek egy helyiségben, és rögtön magukra vonják a figyelmet, körübelül úgy, mint ahogy a szabadban egy kerti dísz. Használjunk hűvös, zöld leveles növényeket egy különben spártai fürdőszoba barátságosabb arculatának kialakításához, és tegyük élénkebbé az unalmas szobát tarkán virágzó növények jelenlétével. Az olyan kihangsúlyozott formájú növények, mint amilyen a Yucca elephanties vagy a csupasz szárú dracénák és a Monstera deliciosa egy semleges háttér előtt vagy egy fényforrás ellenében ható sziluettként mutatnak legjobban. A csupasz helyiségek lágyabbnak tűnhetnek, ha egy nagy Nephrolepis exaltata, mint egy vízesés tör elő az ámpolnából. A bonyolult hátterek egyszerű növényeket igényelne erős körvonalakkal és lágy színekkel."

Megnézem:

 

2019. 06. 03.

Pénzes Bethen: Terrárium

"A terrárium szó latin eredetű. Magyarul annyit jelent, hogy földtartó (terra=föld). Két fő típusát ismerjük. Az egyiknek az aljzatát szilárd talaj - föld, kő - borítja, ezt nevezzük terráriumnak. A másiknak az aljzata két részre bontott, egy bizonyos hányada szilárd, vagyis "szárazföld", míg a másik részt víz (aqua=víz) borítja, az az akva-terrárium. A terrárium a hazánkban beszerezhető anyagokból házilag is elkészíthető. A fő szempont az legyen, hogy jó minőségű anyagokat használjunk, melyek szilárdan ellenállnak az állandó nedvességnek, nyirkosságnak. A terráriumot mindig úgy állítsuk össze, hogy hőmérséklet, pára, megvilágítás és méret szempontjából megfeleljen az oda telepítendő állatoknak. Tehát a mesterséges környezet minél jobban hasonlítson az eredeti élőhelyhez. A terrárium úgy készüljön, hogy abban ne csak az állatok érezzék jól magukat, hanem mi is gyönyörködhessünk benne, vagy zavartalanul végezhessük megfigyeléseinket. Éppen ezért, a betekintésre szolgáló üvegoldal lehetőleg nagy felületű legyen. A terrárium, akva-terrárium összeállítását csak egyszer, a most következő fejezetben tárgyaljuk részletesen. A továbbiakban ezekről már nem teszünk említést, hiszen ez a módszer a többire is érvényes. Gőték és vízibékák elhelyezésére akva-terráriumot kell építenünk, mert ezek az állatok életük nagy részét a vízben töltik, amire már külsejük is utal. Férőhelyüket úgy képezzük ki, hogy az állatok bármikor kimászhassanak a szárazföldre. 3-5 állat elhelyezésére 50x25cm alapterületű és 40 cm magasságú férőhely szükséges. Az utóbbi években egyre kevesebb akva-terrárium és terrárium készül fémkerettel, -vázzal. Itt is - mint az élet oly sok területén - alapvető változások tanúi lehetünk. Egyre-másra készülnek a csiszolt szélű üvegekből szilikonkaucsuk ragasztóval összeállított állatférőhelyek. Ez a módszer lényegesen olcsóbb és tartósabb, mint a korábbi megoldások bármelyike. Ma már szinte gyerekjátéknak számít 500-600 l űrtartalmú terráriumot - az előbb említett ragasztásos eljárással - összeállítani."

Megnézem:

 

2019. 06. 02.

Kittenberger Kálmán: A megváltozott Afrika

"December 21-én érdekes elefántos napom volt, bár hallgatott a puskám. Esős hajnalban nagyon rossz volt a járás a harmattól, esőcsöppektől roskadozó bivalyfüvesekben. Embereim harmatpaizsul egész subákat kötöttek száraz banánalevelekből. Természetesen őket járattam magam előtt, de még így is nyakig vizes lettem. Eredetileg Albert-Nyanzához akartam leereszkedni, de úgy kilenc óra tájban friss elefántnyomok keresztezték ösvényünket és így némi gondolkozás után rászántam magam e nyomok követésére. Nagyon nagy volt ezen a vidéken az elefántjárás. Már a friss csapás felvevése előtt is sok szélesre taposott párnapos és régebbi elefánt-országutakat kereszteztünk. A nyomok eleinte nem voltak nagyon biztatók, de titokban azt reméltem, hogy a csapathoz talán csatlakozni fog egy-két jó bika. Sokáig mentünk az elefántnyomon, melyhez több új nyom is csatlakozott. Az embereim már nagyon visszafelé kívánkoztak, ami érthető is volt, mert azt remélték, hogy Albert-Nyanza lapályain lövök számukra egy-két vadat. A terep, bár nagyon hullámos, aránylag könnyű, mert csak a völgyekben volt igazán magas elefántfű, az ott folydogáló patakok mentén. Különben jobbadán satnyább elefántfüves vagy bivalyfüves részeken mentünk át és az elefántok símára taposott friss csapáján könnyen is esett a járás. Végre egy termitadombról megpillantottam a túlsó hegytetőn egy kisebb csapat elefántot. Jó ideig tartott, míg a völgybe leereszkedtünk, majd megint felkapaszkodtunk az elefántok helyéhez. Mikor már hallottuk őket, egyik emberünket feltoltuk egy fára, ki azonnal számolni kezdte - 5-7-8 elefántot látok - pár lépésnyire levő állatokat. Hiába integetünk neki, hogy milyenek az agyarak, nem ad választ. Csak azt suttogja, hogy két nagyon nagy állat van közöttük és lassan felénk mozognak. Embereim segítségével én is felkapaszkodom a fára és elfoglalom emberem helyét, ki egy emelettel magasabbra mászik fel. Valamit meghallottak vagy a szellő libbentett egy pillanatra valami áruló szimatot, mert nyugtalankodni kezdtek és egy kicsit felénk is vonultak, miközben persze egy-egy ormány szimatot keresve nyúlott fel a magasba."

Megnézem:

 

2019. 06. 01.

Fischer Frigyes: A magyar halászat

"Nincsen olyan nép, melynek a története ne így kezdődött volna: folyók partján, erdők szélén tanyáztak és halászattal, vadászattal foglalkoztak. Az ilyen nomád életet élő ember mindennapi életében a sport és munka jóformán egybeolvadt és csak erősnek, de főleg ügyesnek kellett lennie, hogy a természet dúsan terített asztalához járulhasson. A halászat ebben az időben egyszerűen csak a hal birtokbavételéből, halfogásból állott, a halászó ember törekvése csupán odáig terjedt, hogy ízes falattal pillanatnyi éhségét csillapítsa. A tovasuhanó évszázadok az ember és természet viszonyát gyökeresen megváltoztatták. A letelepült embernek nem volt elegendő már csak pillanatnyi éhségét elűzni, hanem hozzátartozóiról és későbbi szükségleteiről is gondoskodni kellett. Ezzel bevonult életébe és egyre nagyobb szerepre emelkedett a gazdasági tevékenység. Nagyobb zsákmányra kellett törekedni és a zsákmány elraktározásának a kérdését is meg kellett oldani. A halászat terén a fejlődés hosszú időn át csupán a halász-szerszámok és halfogási módok tökéletesítésében állott és csak a történelem határkövén innen eső korszakban jutott el a mesterséges haltartó-medence létesítéséhez, amely a fogott halak elraktározását is lehetővé tette. A haltartó-medencétől a haltenyésztést szolgáló halastóig eszmeileg csupán egy lépés a távolság, mégis évszázadoknak kellett elmúlni, amíg a halraktározásból a haltenyésztés kifejlődhetett. Az állattenyésztéshez képest ez a fejlődés igen lassúnak látszik, ennek azonban meg is van a magyarázata egyrészt abban, hogy a vizek mélyében élő halak életmódjának a kiismerése is nehezebb volt, mint a szárazföldi állatoké, másrészt abban, hogy a halak nagy szaporasága folytán a természetes vizek halbősége sokkal későbbi időszakban mutatott olyan mértékű csökkenést, amely a tenyésztés bevezetését szükségessé tette. Ma azonban midőn egyrészt a folyószabályozások és a hajózás, másrészt a vizek közelében létesült ipari központok szennyesvizei a folyók halállományát éppen csak, hogy teljesen ki nem pusztították, a haltenyésztés nagy jelentőségre tett szert és élénk forgalmú nemzetközi piacot teremtett magának."

Megnézem:

 

2019. 05. 31.

Alix Christie: Gutenberg tanítványa

"A tény, hogy Gutenberg kedvére járhatott-kelhetett, ékes bizonyítéka volt előkelő mivoltának. A kereskedőkkel és a céhtagokkal ellentétben látszólag mit sem érdekelte, hogy netán elfogják mint az adós Mainz polgárát. Fust bizonyára minden kereszteződésnél fizetni kényszerült, zsíros tenyerekbe csúsztatott ezüsttel biztosítva a szekerei továbbhaladását a jelentéktelenebb, kevésbé ellenőrzött utakon. Ha volt valaki, aki tudta, hogy utazott a mester, az Hans volt, ő azonban a fejét rázva csak annyit közölt, hogy felméri a lehetőségeket. Peter számára teljesen mindegy volt, melyik könyvet fogják legközelebb elkészíteni a műhelyben. Meghagyta a döntést Gutenbergnek és Fustnak - ő addigra már úgyis felkerekedik, hogy írnokként álljon munkába. Végül csak eldőlt, mi lesz a következő munkájuk. Advent második hetében egy nap Lorenz sietve érkezett, szinte holtsápadtan, és a mester elé hajított egy levelet. Gutenberg letette a reszelőt, amellyel épp dolgozott, megtörölte a kezét a maszatos kötényében, majd megvizsgálta a kis küldeményt, amelyen valami hivatal pecsétje díszelgett. - Őfelsége kinevezése - élcelődött, majd felnyitotta a levelet. A többiek figyelték, ahogy az arcán sorra váltották egymást a különböző érzelmek, miközben olvasott - először borúsnak tűnt, azután mintha szélvihar söpört volna rajta végig, végül kiderült, ahogy leengedte a kezét, és egy pilanatra a távolba meredt. A tekintete találkozott Hanséval. - Rosenberg - mondta kurtán, mire a másik bólintott. - Kénytelen leszek Eltvillebe menni hajbókolni. Valahogy nyilván értesültek... vagy megkaparintották az egyik első példányt. - Ekkor hirtelen megfordult, és végignézett a lehangoló látványt nyújtó társaságon. A tekintete penge módjára hasított beléjük. Ők - egyértelműen az érsekre és Hermann Rosenbergre, általános helynökére utalt. Kizárt, hogy utóbbi Heilanttól hallott volna az egészről - Peter semmi olyat nem árult el, ami Gutenbergre utalt volna. Mindenesetre a keze nyirkos volt, ahogy elfordult, és a homokba nyomta a vékony formanyomót."

Megnézem:

 

2019. 05. 30.

Juhani Nagy János: Lótuszt a fazekunkba!

"A madártej illata. Egy szempontból jó, hogy nem vagyunk aztékok. Akkor vanília helyett azt mondanánk, hogy tlixochlitl. Mondanánk? Gyanítom, úgy járnánk vele, mint némely politikus a monetáris restrikcióval: ki se tudnánk ejteni. Vagyis, visszamenőleg, lemondhatnánk gyerekkorunk felejthetetlen illatairól, melyek madártejeket, finom süteményeket és sárgás fagylaltgömböket lengtek körül. Nehéz ugyanis elképzelni, amint anyukánk, nejünk, beszerzendő a rudanként külön csomagolt illatot, kétszáz forintért tlixochlitl-t kér. Mire kimondaná, türelmetlenebb városlakók már szólnának is rá, hogy ne tartsuk fel a sort, kérem. Talán ezért is van, hogy az Európában vaníliává (Vanilla planifolia) lett tlixochlitl idegenkedik a városoktól. Legalábbis azoktól, amelyeket nem aztékok laktak, nem Közép-Amerikában, Mexikó északi és keleti részén találhatók, és ahol nem nőnek toronymagas fák. Ez a vadon növő, orchideafélék körébe tartozó kúszónövény ugyanis szereti jó magasan növeszteni virágait a rajtuk megjelenő keskeny hüvelyekkel, amelyek kocsonyás belsejében alig látható fekete magocskák rejteznek. Akár tizenöt méter magasra is felfut, de termesztett változatát a könnyebb hozzáférés érdekében nem hagyják ilyen magasra nőni. Mifelénk legföljebb botanikus kertek üvegházaiban tűnik ki vaskos leveleivel és sárgászöld illatos virágaival a támrendszerre kúszó vanília. Termesztése drága mulatság, hiszen a virágokat egyesével, mesterségesen kell beporozni. Számunkra a futónövény hosszú toktermése az érdekes. Az eleinte zöld hüvelyek idővel aranysárgává érnek, ekkor leszedik őket. A termést még éretlen és ízetlen állapotában szüretelik le. Ezután bonyolult eljárásokat igénylő erjesztés következik, ennek bizonyos stádiumában dérre emlékeztető bevonat jelenik meg a babarnult vaníliarudacskákon. Meleggel és vízzel végzett fermentálás során fejlődnek ki a vaníliában a közkedvelt, jellegzetes íz-és illatanyagok. Az édességek, fagylaltok, sütemények és édes mártások fűszerének édeskés-aromája hő hatására "jön elő" igazán."

Megnézem:

 

2019. 05. 29.

Wass Albert: Kard és kasza I-IV.

"Ilyen körülmények között kapta Bölényes a nevét. De bármilyen lassan is haladt a munka, mire az őszi esők megeredtek, mégiscsak elkészült Buzát a házzal. A tetőhöz Virág vágta sarlóval a nádat, ő is kötözte csomóba. De a meredek gerendázathoz már Buzát kötözte, hársfa kérgével, s ő verte tömöttre a lapos fával is, hogy szél ne hordozhassa és esővíz leperegjen róla. Egyetlen nagy vályogfalú, agyagpadló szobából állott a ház, melynek egyik sarkában ott volt a bölénybőrből készült fekhely, mogyoróvesszőkből kötözött asztal, két pad s polcok a falon. A másik felében ott volt a homokkőből összekalapált tűzhely s az ágasok, az akasztani való holmi számára. A tűzhely házagjait agyaggal tapasztotta be Buzát, s kéményt is épített hozzá, mely fölvitte a füstöt a hiúba. A hiút is bepadozta úgy-ahogy, hasított nyárfával, csupán a lajtorjának hagyott meg egy likat, éppen csak elegendőt, hogy beférjen rajta s felakaszthassa odafönt a füstölni való húsokat. Mire mindezzel elkészült, lehullt az első hó is, s nemsokára megérkeztek az első farkasok. Egy hideg, holdvilágos éjszakán egyszerre csak ugatni kezdett Szőrös, a kutya odakint. Inkább vonyított, mint ugatott. Miután ablaka nem volt a háznak, hogy kinézhettek volna, a tűzhely zsarátnokának rőt fénye mellett Buzát megkereste az ajtót, és félrelebbentette a súlyos bölénybőrt, s egyik kezében a felkapott tegezzel, a másikban az íjjal kilépett a hideg éjszakába, mezítlábasan. A ház ajtaja a tó felé nézett alá. Jobb kézre volt a forrás és a lombtalan, csupasz nyárfaliget, bal kézre pedig a kicsi karám a juhokkal meg a süldőkkel. Ott acsarkodott a komondorkölyök is, a karám ajtajának vetve a hátát. A hold fehér fénye megcsillant a fogain. Fölfele nézett, a domb irányába. S ahogy Buzát onnan az ajtóból követte a kutya tekintetét, három szürke árnyékot látott lassan lefele osonni a havon, a karám felé. Majd egy negyediket. Aztán egy ötödiket is. Jókora hegyi farkasok voltak."

Megnézem:

 

2019. 05. 28.

A szarvasok háreme - Magyar írók vadászelbeszélései

"Kutyáink, Diana és Vadász messze elkalandoztak az első felvett nyúllal, s távolról hangzó csaholásuk, melynek csengését elvette a dombokat borító hó lágysága, nyári délutánokon hangzó könnyed légyzümmögéséként verődött hozzám. Az éjjel hullott friss hó fehérségétől megbabonázott hegyek szinte döbbenetes némasággal bámultak egymásra. A meleg hótakaróval borított borókabokrok álmodozva aludtak, itt-ott fehér köpönyeges, égbe nyúló fenyőóriás állt őrködve felettük. A roskoványi domb irányában - mintha csak a hóban úszna lassú szárnycsapásokkal - egy  barna tollú ragadozó tartott rendes őrhelye felé, s mikor a fenyőfa tetején lebegve elhelyezkedett, ebbe az eseménytelen várakozásban mintha egy történet ért volna véget. Aztán előbukott a nap. A havas vidéket hirtelen fénycsíkok és kékes árnyékok futották végig. A csúcsok mintegy varázsszóra vakítóan emelkedtek ki a vonaltalan fehérségből. Valami édes bizsergés rázta meg a tájat a nap meleg csókjai nyomán, s halk csilingelés támadt, mikor a sugarak ezrei széjjeltöredeztek a hókristályok tűhegyein. De ezt inkább látni, mint hallani lehetett. Majd a piciny napsugarak halk kacaját hallgattam, amint búvócskát indultak játszani a hóköpönyeges borókabokrok közt, s amint ide-oda szökkeltek egymást kergetve, parányi kezük érintésére apró hólabdák indultak meg a hókupacok oldalán. Ragyogott minden, csak a távolabbi fenyvesek néztek komoran farkasszemet egymással. Ők nem értékelték a sok szépséget, ami egy napsugaras téli délelőtt mozdulatlanságában rejtőzik. A Mardunya-hegy felől halk zene szűrődik felém. Ott kopó hajt. Vadászik valaki. Kérdőleg pillantok apám felé. A domb aljában állt már egy félórája mozdulatlanul, puskával a hóna alatt a térdig érő hóban. Mint egy bronzszobor márványtalapzaton. A hangra figyelt, majd felém nézett, s megindult fel a dombon hozzám."

Megnézem:

 

2019. 05. 27.

Molnár Gábor: Holdárnyékban az őserdő

"Szombat. Napkelte. Végre, feljutottam ide a gerincre, az irtás határára, ahol az őserdő kezdődik. Lenn a Tapajos. Zuhog a napfény, és én belépek a szélén pörzsölt levélzetű vadonba. Félhomály fogad, párásság. Csönd. Avar, korhadásszag. Hullt rőzse roppan kopott tornacipőm alatt. Körülöttem lomb sátor, élő és holt törzsek sűrű, inda fűzte összevisszasága. Vastag, egymás fölébe növekedő, több "emeletes" növény és indarengeteg. Lenn és fenn - mindenütt - rovarok, hangyák sürgő világa. Zizzenő, finom a bogárnesz, csak úgy hallani, ha minden figyelmemet rászánom. Óriási, kék fürkészdarázs zizzen el mellettem, eltűnik. Sajnálom, hogy nem szedhetem gyűjtésembe. Termeszekre találok. Barnák, és kéttüskés fejükön hatalmas, ártalmatlan rágó. Sűrűn vonulnak. Hová? Nincsen kedvem megkeresni. Nyilván lombfölddé korhasztandó levélszeletkékért vonulnak. A lombföldben, kúpjaik mélyén, egyedüli táplálékukat jelentő gombatenyészetüket gondozzák. Körülöttem több termeszkúp, élő fatörzsek köré rakva. Odább réges-rég kihalt termeszerődítmények. Belsejükből rég kikorhadt a fa. Nesz voltaképpen semmi. Csak néha hull, csörög alá valamiféle fennakadt ágkorhadék. Csönd van körülöttem. Csak saját vérem zenéjét hallom fülemben, és ezt a súgást is csak akkor, ha odafigyelek. Más világ ez, mint ami odakinn az irtáson ölelt. Tegnap végre visszatértem ide, ahonnan kiszakadtam. A kinti irtáson talál majd helyet a Ford-ültetvény hatalmas narancs meg másféle gyümölcsöse, amelyekhez a gyümölcsfa csemetéket Belémből ideirányítottuk. Abelardo most nincsen velem. Másfelé barátkozik a vadonnal. Vele, a mellőle nem távozó Milton. Lenn, a fazenda előtti folyamrészen, az éjszaka végén kötötték ki az ideérkezett jókora uszályt. Kirakodásra vár a tömérdek facsemete, banángumó."

Megnézem:

 

2019. 05. 26.

Csathó Kálmán: Vadászzsákmány

"A magasles három bükkfa köré építve, olyan nagy volt, mint egy szoba. Vastag szénaréteg takarta a padozatát. Aladár Pistával együtt kényelmesen megfért rajta akkor is, mikor lefekvésre került a sor, mert a disznó este csakugyan nem mutatkozott, meg kellett várni a hajnalt, amikor, Isten tudja, honnanjövet el szokott defilirozni a leshely alatt. Amint végigfeküdtek, Pista tüstént elaludt. Aladárnak azonban nem jött olyan hamar álom a szemére. Lilikére gondolt, aztán az úszóruhára, aztán arra, hogy mégis csak öregember lesz húsz esztendő mulva, Lilike pedig még akkor is fiatal asszony, ami nem jó dolog... Azaz hogy dehogy nem jó dolog! Fiatal feleség mindenképpen jobb, mint az öreg és nem az nem jó, hogy Lilike még akkor is fiatal lesz, hanem az, hogy ő nem lesz az többé. Na de hát, Istenem nem szabad az embernek arra gondolni, hogy hogy lesz húsz év mulva! A fontos az, hogy most még fiatal, semmi baja a világon, mindössze orrsövényét kellene megoperáltatni, mert íme, most is milyen kellemetlen, hogy nem lélekzik szabadon, csak ha a jobboldalára fordul... Forduljunk hát jobboldalra és próbáljunk aludni!... Behunyta szemét és már éppen kezdte érezni azt a kellemes zsibbadást, amely az elalvást meg szokta előzni, mikor hirtelen arra riadt fel, hogy a vaddisznó ott röfög közvetlenül mellette. Mi ez? Hát hogyan mászhatott fel ide a létrán?... De amint felocsúdott félálmából, már tisztában volt vele, hogy nem a disznó röfög, hanem Pista horkol. Ejnye, azt a!... Oldalba bokszolta a fiút, ez erre megfordult, pár pillanatig csendesen szuszogott, aztán újra rákezdte a fűrészelést még hangosabban. - Hallatlan! - mérgelődött Aladár magában. - Ilyen fiatal gyerek, huszonöt éves és úgy horkol, mint egy öreg serfőző. - Újra fölkeltette és rámorgott: - Ne horkolj úgy, az ebadtát! Pista dünnyögött valamit és újra megfordult. Egy darabig csendben volt, Aladárnak sikerült is elaludnia, de mikor később újra felérzett álmából, megint úgy harsogott mellette a fiú, mint a gőzfűrész."

Megnézem:

 

2019. 05. 25.

Molnár Gábor: Ahol az ösvény véget ér

"A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni most még csak én tudom. Lehetséges, később mások is megtanulnak benne olvasni, megismerik az ősvadon most csak kevéssé ismert szépégeit. Odahaza is meg-megszállt ilyen erdei hangulat, gyermekkorom szép bakonyi kalandozásainak sűrűjében. Az akkor vadnefelejcs kéksége most a rám boruló forró övi égboltozat kékségében tündököl, az erdei harangvirágok szívemben kondulnak. Jó ez a rokoni emlékeztető az itteni szépségek érzékelésére. Láthatatlan ez a minden köteléknél erősebb lánc, amely a mondabeli Prométheusz módjára ideláncol az őstermészet óriási sziklájához. A vadon sok alakban jelentkező keselyűje, a láz, a nélkülözés, hárítható és háríthatatlan bajok forrása, sűrűn belém szaggat. Soha senki itt ingyen nem kap semmit. Fizetni kell errefelé mindenért a csend szimfóniáiért, az eget zengető, villámterhes mennydörgésekért, az őserdő avaráért, a legparányibb és a legnagyobb zsákmányért. Néha szinte visszalépek, mikor az őserdő fellebbenti előttem valamelyik titkát rejtő fátylát, vagy felém mutatja foga fehérjét. De ezért sohasem haragszom, hiszen mindig háríthatok. Acélt markolva állok most is az őserdőben. Emellett nagy erőt jelent az önmagamba vetett hit. Néha ezt a hitemet - elmosolyodom - nagyon is megcsúfolja a vad, fékezhetetlen természet. A belső erő azonban mégis éltet, folytonosan előre, előbbre visz. Soha nem hagy sem szellemi, sem fizikai tespedésbe. Többször hallottam panaszképpen Amazonas-szerte gyűjtő európai vadászoktól, hogy "üres" az őserdő. Üres bizony annak, akinek üres a szíve és belső világa, nincs igazi erdei elhivatottsága. Igénytelen indiánként, erdei caboclóként kell itt élni, osonni a járatlan vadonokban. Sokszor lépésnyi távolságból kell elejteni a riadó, hirtelen kelő, menekülő állatot. Ha ezzel a vadásztudással, az indiánok osonásának készségével rendelkezik az európai, az őserdő, az ingovány egyszerre élettel, vaddal, szépséggel telik meg."

Megnézem:

 

2019. 05. 24.

Szurmay Sándor: Vadászemlékek, horgászélmények

"A Pálffy gróf királyfai uradalma hagyatékgondnokának, Bernáth Géza barátomnak szíves meghívására 1914. június hó elején elmentem őzcserkészetre e pozsonymegyei uradalom Tárnok alatt fekvő csádés-nedves nagy rétjére. Sík terület ez, vízlevezetőcsatornák egész hálózatával, amelyen az áttekintést csak az árkok mellett itt-ott levő fűzfabokrok korlátozták némileg. Az árkok 2-300 lépésnyire egymástól párhuzamosan haladtak és ugyanilyen vagy talán némileg nagyobb távolságra harántárkok voltak, úgy, hogy az egész terület nagy része szabályos négyszögekre volt beosztva. A fű lekaszálása előtt ezen a területen az őzek nappal részint fűben, részint pedig az itt-ott, az árkok mellett levő fűzfabokrok árnyékában egyenkint vagy többen együtt heverésztek. Hajnalban és este pedig látta az ember valamennyit., amint legelésznek, talán 20-30 darab vagy még több is. Ilyenkor nem volt ajánlatos a cserkészet, mert mind éberen figyelt a szabad területen és az első őz, amely megriadt, elbolondította a többit is. Annál élvezetesebb lett azonban a cserkészet világos nappal ezen a helyen, amidőn a vadász az árok mellett haladt, a vadőr pedig a párhuzamos szomszéd árok mellett ment. Minduntalan ugrott ilyenkor egy-egy vagy több együtt fekvő darab és az őz szokásához híven szaladt vagy 50-60 lépésre, ott körülfigyelve megállt, a vadásznak pedig volt ideje és módja előkészülni a lövésre és a válogatásra. Így vadásztam én 1914. június 8-án szép verőfényes, meleg, szélcsendes napon, midőn egy harántárkon átkelve tőlem balra vagy 25 lépésre felugrott egy őz és egyenesen a tábla közepe felé tartott. A magas fűben tőlem elfutó kistestű darabon csak azt láttam, hogy a fején valami nagy csomót hord; parókás baknak gondoltam és elhatároztam, hogy amint megáll, melövöm. Vagy 80-90 lépésre tőlem csakugyan megállt, felém mutatta az oldalát és én, mivel nem volt időm az agancs további gusztálására, mert a következő pillanatban már újból megugrik, leterítettem."

Megnézem:

 

2019. 05. 23.

Slatin Rudolf: Tűzzel-vassal a Szudánban

"Az elégedetlenség főokát a rendkivűl magas adók igazságtalan kivetése képezte és az a körülmény, hogy a behajtásnál a hivatalnokok és a rendelkezésükre bocsátott katonák még azonkivűl is sok mindenféle zsarolást és mindenrendű kihágást követtek el. A különösen az utóbbi időkben magasabb hivatalokhoz jutott benszülöttek csak arra törekedtek, hogy önmaguk és rokonaik, a kiket az alárendelt hivatalos állásokban helyeztek el, mentől hamarább meggazdagodjanak. Igy többek között sok rosz vért szűlt az országban, hogy Gordon pasa Eliás nevű gazdag kereskedőt nevezte ki pasává és Kordofán mudirjává. Helyetteséűl Abd er Rahman ben Naga bej szerepelt, ki szintén kordofáni kereskedő volt. Mindkettő képes lett volna az országot jól kormányozni, de bennnszülött kereskedők lévén, egyoldalú kereskedelmi ösztönüknél fogva mégis inkább arra törekedtek, hogy az országot a maguk és rokonaik érdekében kizsákmányolják. Ehhez járúlt még az a körülmény is, hogy kinevezésük felélesztette kereskedőtársaik elkedvtelenítését, kik rájuk mondhatnám féltékenykedni látszottak és önmagukat az ország kormányzására csak olyan képesnek tartották, mint hatalomra emelt társaikat. Mikor Eliás pasa Mek Ádám Omdaballohoz küldött hogy az évi adót beszolgáltassa, ez büszkén hivatkozva királyi származására a követelést kereken visszaútasította. >A kereskedőknek megfizetem a tőlük vásárolt portékát, de kereskedőnek nem tartozom adóval< mondá büszkén az adó behajtás végett hozzá érkezett követeknek. Egyszersmind embereket küldött El-Obeidbe, hogy tudakozódjanak vajjon kihaltak-e már a törökök és a fehérek valamennyien, mert a kormány már arra szorúlt, hogy e legmagasabb állásokat benszülöttekre, és akkor sem az ősi uralkodó család sarjaira, hanem kereskedőkre ruházza. "

Megnézem:

 

2019. 05. 22.

Siró Béla: Debrecen megpróbáltatásai

"Máig élő tévhit, hogy a Hortobágy elszikesedését a folyószabályozás okozta. Ennek inkább az ellenkezője igaz. Az árvizek ugyanis évszázadok során sok mészszegény iszapot hordtak az ártelüretre és számtalan vizes rét, mocsár, láp alakult ki. A szikesedés, a szik pedig nem más, mint az ártér vizeinek elpárolgása  után maradt só-, ásványlerakódás. Máig élő vélekedés az is, hogy a Tisza-szabályozás miatt vált terméketlenné, mezőgazdaságilag alig hasznosíthatóvá a Hortobágy. Valójában az Alföld szélsőséges és kiszámíthatatlan éghajlata okozhatott jelentős veszteségeket és nem a Tisza-szabályozás. Ha jókor jött az eső, nem volt gond. 1829-ben például nem volt árvíz, kiszáradtak a tavak, de a tavaszi esőzések bőséges legelőt és szénát adtak. Ha tavasszal gyakran eset az eső, akkor gazdag réten legelt a gulya, a ménes, a juhnyáj. A rosszkor érkezett árvíz viszont egy aszályhoz mérhető károkat okozhatott. Valóságban már közvetlenül a Tisza-szabályozás után tudták, és meg is fogalmazták, hogy öntözőcsatornák kiépítésével kell kiküszöbölni az Alföld szélsőséges, aszályra hajló éghajlatának káros mezőgazdasági hatásait. A város a Tiszával határos birtokrészén tógazdaságot alakított ki haltenyésztés céljára az első világháború idején. Először azt tervezték, hogy egy kísérleti legelőöntöző telepet létesítenek 5000 kat. hold öntözésére, de végül az adottságok miatt a tógazdálkodás mellett döntöttek. 1916-ra orosz hadifoglyok bevonásával elkészült a 18 kilóméteres tápcsatorna, Tiszakeszinél a szivattyútelep, és két tavat is feltöltöttek kísérleti céllal. A gazdaság azonban csak a világháború és a forradalmak után kezdett termelni, és kikerült a város tulajdonából. A tényleges öntözés csak a Hídi csárda közelében, a Hortobágy folyón kialakított duzzasztómű (Borsósi duzzasztómű) és tározótó megépítése révén vált lehetővé 1938-tól, mintegy 900 kat. hold területen. A tényleges és általános megoldást azonban a csak jóval a második világháború  után kiépült Keleti-és Nyugati-főcsatorna jelentette. De akkor már Debrecennek nem voltak pusztai birtokai."

Megnézem:

 

2019. 05. 21.

Fekete István: Tarka rét

"Amikor még Február fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet. Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe. Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel a föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében. S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág. Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még. Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt, sem illatot adni. De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, melyet ha hirtelen melegedne fel az idő, nem vethetnek le és tehetnek molyzsákba, mint az emberek. Rendre, rendre: sorjában. A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai. És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb."

Megnézem:

 

2019. 05. 20.

Fekete István: Rózsakunyhó

"Előző este esett pár szem eső, reggelre elseperte a szél a felhőket, és csillagos szép időben indultunk el arra a bakra, amelyről mostanában úgy beszélünk: "Az a bak!" Minden erdőnek vannak ilyen csodái, melyekről semmi biztosat nem tudni, mert senki pontosan nem látta, de arra esküszik mindenki, hogy "agancsa egy arasszal van a füle fölött". A szálasban " töksötét" volt. (Ezt a jelzőt úgy olvastam valahol, és azért használom, mert talán beleköt valaki, és megmagyarázza, mit jelent. Mert sötét a szurok, az éjszaka, és még sok minden lehet sötét, de a tök? ...) Hagyjuk azonban a tököt. Botladozunk a szálasban; a fák koronáján már végigsuhant a derengés, és meg-megálltunk, mert a halk neszek még éjszakaiak voltak. És nem beszéltünk, mert suttogni kellett volna, a román vadőr pedig fennhangon se ért meg, nem suttogva. A hegytetőn már hajnal volt. A nagy fák halkan suttogtak az ébredő erdő felett, és a túlsó domboldalban erélyesen riasztott egy bak. Nem a mi bakunk volt, nem is törődtünk vele, de itt már csendesebben jártunk. A szálas alagútjából kilátunk a vágásra, de ott sem mozdult semmi. A harmatos füvön csendes járás esik. Minden zaj nélkül elérjük a helyet, ahol a kivilágosodást meg akarjuk várni. Csend van. Én azon gondolkodom, hányszor írták le, hogyan lesz az éjszakából szürkület, hajnal, világos reggel, és hányan leírják még, mert minden ébredés új és más, mint maga a tollat dirigáló emberi lélek. A vadőr csendesen szuszog mellettem. Nézi ő is az erdőt. Nemrégen más urakat is vezetgettem itt; volt köztük miniszter is, aki azonban nem adott borravalót, ezért vadőröm szívéből kiesett. -Nem volt úr - mondta -, nem volt jó ember. - S én nem rontom el a kedvét. Nem volt úr, és rossz ember volt! Éppen én legyek más véleményen? Közben világosodik. Színe van már a virágnak, fűnek, és a bárányfelhők között józanul és halványan ballag a holdvilág. Mellettünk a hagyásfán egy lappantyú gondolkodik, hogy folytassa-e titokzatos szárnyalását, de aztán meggondolja magát, és eltűnik az öreg erdő homályában."

Megnézem:

 

2019. 05. 19.

Molnár Gábor: Horgászom az Amazonason

"Nézem a háromméteres botot, a végén a zsinegre csavart buktatót, a belészúrt horgot. Talál hozzá a szöcskecsali. Másik igapóhoz megyek. A piabinhák nem vetik majd meg a szöcskecsalit. Ötven lépésre lehet a kerek tó, amelybe áradáskor, tehát nemsokára, betör az igarapé vize, hatalmas, élő víztükörré változtatva a most cserjésektől, zöld sásmezőktől tagolt tájat. Szerte, amerre csak nézek, sötét, vadonszegte szigetpartok, vizek. Magányosság, napvágta, csillogó víz. A meleggel most már nem törődöm. Majd tüzessé forrósítja a nap a kajmánok nyomaitól valaha feltüremkedett sarat. Tupi legyen, aki a maga elszarusodott, bőrkeményedéssel teli talpán itt, a sütős agyagon egyáltalán megáll. Megviselt bakancsom megvéd az égető talajon. Szomjas vagyok. De semmi esetre sem kívánok inni a forró, parti léből. Amott - nézek előre - másik igapo, zöld és árnyékos cserjés, vízig érő földhát. Mocsár, aminek partját alkalmasint nem szárította kővé a nap. De odaérve látom - itt is meleg a víz. Lépéseim, ha nem vigyáznék, visszhangosan döngenének. Nem szeretem megzavarni a táj csöndjét, mert ezzel elriasztanám az esetleges zsákmányt. Zsákmány pedig mindenütt kínálkozhat.. Piabinha kellene, de túl sok a kajmán. Már kiették az igapóból az ottmaradt halakat. Felém fordulva, talán zsákmányt remélve figyelnek rám a kajmánok a vízből. Valamiféle általam érzékelhetetlen kajmán jelzés mehetett át az igapón: ügyelj! Vigyázz! Elmosolyodom. El kell hessentenem a kajmánok zsákmányt kerítő reményét. Az árnyékos cserjést a földhát szélesedésén igyekszem megközelíteni. Oda telepszem be a cserjék alá horgászni - határozom el. A cserjés - lassítom lépéseimet - háromszáz méteres körzetben az egyetlen hely, ahol valamiféle emlős rejtőzhet. Olyan a lombozat a maga árnyékosságával mint valami óvó rejtek. Csak a víz felőli részt látom, mögötte mindent rejt a domb. "

Megnézem:

 

2019. 05. 18.

Fekete István: Örökség

"Szeptember végi hangulat kísér utamon. A völgyekben még ott bujkál a vénasszonyok nyara, de itt fent már zörögve hordja a szél a falevelet. A túlsó  domboldalon hordó kong: szüretre készülnek. Nemsokára megcsordulnak a fürtök, a pincék vidám füstöket áldoznak, s az öreg diófákról álmos éjszakákon koppanva hull alá a dió... A pincegádorok megint egy évre elteszik a nótát, azután csak a csend szövögeti láthatatlan hálóját a homályban. Künn a venyigesorokat majd befújja a hó. Egy-egy szarka cserreg a karókon himbálózva, a pincék meg behunyják apró szemeiket, hogy a lakodalmak mámorát őrző öblükben álmodhasson a múlt, kísérthessenek az elszállt melódiák, és érhessen új nóta új nászra a százéves dongák között.. Aztán elnyel az erdő. Itt is csendes, pókhálós álomra készülő világ. Megállok az egyik nyiladékon. Messze, messze ellátni. Előttem borong Somlyó vára a távolság és pár száz esztendő ködében, jobbra a veszprémi hegyek vonala elnyúlva és elveszve a messzeségben. Mily messze és mégis milyen közel! Boldog vagyok és végtelenül gazdag. Mert az enyém itt most minden. Enyém a zörgő avar, a horizontok messze kékje, az öreg fenyők suhogása. Enyém a csend és a csókák rikkantása párás magasságokban. Lassan járom a cserkészutakat. Gyantaszagú alagútban. Zsong a fenyves, mintha évezredes orgonák búgnának az álmos völgyekben. Ahol kilátok az égre, fürge felhők úsznak az égen, és a túlsó oldal ezernyi avarszínű, kavargó levele közül szomorú öreg arcával mintha idemosolyogna az ősz... Aztán látok valamit, ami más utat szab őszi hangulatba süllyedő gondolataimnak. Egy kiásott darázsfészek. Persze Csalavér barátom serénykedett itt is... Úgy látom azonban, az "üzlet" nem volt sima lefolyású. A kiásott fészek egész környéke tele van hatalmas ugrásainak, elcsúszásainak nyomával. Eshetett itt egy-két "csípős megjegyzés". "

Megnézem:

 

2019. 05. 17.

Vadászírók elbeszélései: Ébred a dzsungel

"Egy mocsága törzsbeli fiú volt velem, aki a sörétes puskámat hozta, és egy pálmarostból készült kosarat, mert akkor madárgyűjtésre indultam. Mikor oroszlánom összeesett, odaszóltam az erősen visszahúzódott emberemnek, hogy szaladjon, és hívja az otthon maradt három embert (ennyiből állott akkor az egész szafárim, azok közül is az egyik gyerek volt), és hozza el a fényképezőgépemet is. Emberem azonnal elsietett, én meg, hogy jobban lássam a lelőtt oroszlánt, néhány lépést tettem feléje; a fű teljesen eltakarta. A sebzett állat helyéről hangzó mérges, fenyegető morgás azonnal "állj"-t parancsolt: lövésre kész fegyverrel vártam a támadó előbukkanását. Nem kellett soká várnom! Mikor a felém törő oroszlánt megláttam, fejét véve célba, rögtön lenyomtam a ravaszt, de csak egy hitvány csattanás hangzott. Puskám csütörtököt mondott! A következő pillanatban az oroszlán már mellettem  termett, és mancsával a combomra vágott - éppúgy, ahogy a macska szokta a hozzákapó kutyákkal -, ami azonnal földre döntött. Fektemben puskámat két kézre fogva, keresztben az oroszlán szájába szorítottam, és úgy próbáltam távol tartani magamtól. Ezekre a válságos pillanatokra később sem tudtam pontosan visszaemlékezni, csak azt tudom, hogy közben az állat erős, érdes nyelve a jobb kezem ügyébe került. Nagyot rántottam rajt, hiszen az életemről volt szó. Erre a váratlan inzultusra az erősen sebzett állat egy pillanatra visszahőkölt, a fegyver a jobb kezemben maradt. Ekkor hirtelen leismételtem egy másik töltény, és az oroszlán felé sütöttem, persze nem archoz emelve és célozva, de oly szerencsével, hogy a lövedék az állat szemén hatolt be, és a koponyát összezúzva azonnal halálát okozta. A rövid küzdelem közben mindvégig hátamon hevertem. Mikor feltápászkodtam, bizony szomorú alak lehettem: ruhám mind letépve, és mindenem merő vér."

Megnézem:

 

2019. 05. 16.

Fekete István: Barangolások

"Elindult már a hejehuja az erdőn. A csapongó nászrepülések vidámsága elszakadt, mint a hegedűhúr hajnaltájon. A madárszívek ablakán hűvös józansággal bepillantott a fészek gondja, az anyaság aggódása, és ha szól is a madárdal reggel vagy alkonyattal, az már nem a régi, felelőtlen ujjongás, hanem vagy a hála vagy a kérés vagy a panasz nótája. Hiszen nem mondom, a hímje még most is felrikkant, hogy így meg úgy, vagyunk mi még olyan legények... de ha meglátják a fészken ülő asszonykák aggodalmas, lázas szemét, egyszerre elhallgatnak, vagy csippannak bocsánatkérőleg, hogy ők azt nem "úgy" gondolták, és nagyon csodálkoznak, hogy a feleség egy pillanatig is kételkedett az ő komoly mivoltukban. Ez igazán szép!... Egyébként pedig: tessék, itt van ez a felséges kukac... És árnyékos, titkos lett az erdő. A szél csak a tetején borzong végig, és ha szét is nyitja a fák boglyas fejét, összecsukja megint, mert nem illik beleskelni más mindennapi életébe. Ilyenkor hamvasabbak az erdők, éberebbek az éjszakák. A békamuzsika zsongása harmonikázva verődik házunk falának, és lehull a földre. Elgondolom, hogy ha e sok hang mind hangjeggyé  válna reggelre, kocsival kellene elhordani a házunk mellől... Hát ilyen bolondokat gondol néha az ember, és hallgatja az éjszakát, amikor egyszer csak a szomszéd kéményen elkezd kelepelni a gólya. Lehet, hogy ez a békáknak szól, de lehet valami éjszaki ájtatosság is, melyre felébred az asszony. És megszólal: - Hallja, hogy kelepel a gólya? - Nem, nem hallom... egyébként is alszom... - Jó, jó! Egész nap nincs itthon, és még ilyenkor sem akar beszélgetni... Erről jut eszembe, hogy Zoltán bácsinak kellene egy őzgerincet küldeni. - A gólyakelepelésről az őzgerinc? Nagyon logikus... - Mindegy. Most megbeszélhetjük... Sóhajtottam. Legyünk túl rajta. - Az nem megy olyan könnyen - mondtam. - Tudja, hogy válogatok. Nekem nem a hús a fontos..."

Megnézem:

 

2019. 05. 15.

Molnár Gábor: Pálmakunyhó az őserdőben

Aláírt!

"Úgy mozog odalenn az óriáskígyó, mint a lassított film. A Winchester felhúzott, hátradőlő kakasára pillantok. A töltényt elsütő gyúszeg kerek kis korongja szinte lesi a kakas életet pusztító rácsapását. Célba veszem a zsákmányt gyűrő anaconda fejét. El kell pusztítanom, mert élve nem tudom elfogni. Így legalább megmarad a bőre. Múzeumi célra kitűnő, mert magam nyúzom. A nagy óriáskígyók, a kifejlett példányok bőre a legritkább esetben alkalmas múzeumi célra, mert a caboclo, ha el is ejti, lusta a dudoros fejről lenyúzni a bőrt. Egyszerűen levágja a nyaknál. Így aztán a bőr tudományos célra hasznavehetetlen. Felemelem a Winchestert. Célzok. A széles, dudoros és erőteljes fej, az első csigolya előtti koponyarész, rajta "ül" puskám nézőkéjén, célhasábján. Négy lépésre lehet az anaconda a mederfenéken. Céllövöldében sem lehetne nyugodtabban lőni. Lövésem beledörren az erdei némaságba. A mederben szétcsúsznak a törzsgyűrűk. A sucuriju fején átment ólomdarab - úgy látom - belevágott a cutiába is. Sokat már nem ront. Lekanyarítom vállamról az iszák feketére izzadt szíját, lecsapott ágcsonkra akasztom. A Winchestert a parton hagyva, leereszkedem a mederbe. Az anaconda kimúlt. Megfordítom. A döglött, forgáccsá tört csonttú agutit - így is nevezik a cutiát - feldobom a partra puskámhoz.  Ott majd megehetik az erdei dögevők, ha meglelik. Kinyújtoztatom a jó comb vastagságú óriáskígyót. Végigmegyek mellette, s hanyatt fordítom. Sárga hasa, mint a kikirics. Mászópajzsai félelmetesen nagyok. Késem borotvaéles, de alig fogja a kemény hasi bőrt. Mintha száradóban levő marhabőrt vágnék, olyan szívós. Öreg jószág, legalább nyolcvan esztendős. Ennyire tartom, mert durva, megviselt sérülésektől forradásos bőre küzdelmekkel teli, viszontagságos életútról beszél."

Megnézem:

 

2019. 05. 14.

Dr. Csernus Imre: A nő

"A gyerekek óhatatlanul  leutánozzák a szülők mintáját, de ennek a kudarca náluk sokkal korábban manifesztálódik, húszas éveik vége felé, harmincas éveik elején. A szülők sokszor nem is tudják mindezt. A gyerekeik sokszor haragszanak rájuk, sokszor nem is akarnak velük beszélni sem. Ezeket a szülőket azonban nem félreállítani kell, hanem a megfelelő helyre rakni. Sokan a lányok közül  egy idő után elkezdenek gondolkodni, hogy szeretnének-e olyan életet élni, mint az anyjuk? Nézzük a 24 órás sztorit, amelyet manapság oly sok hölgy űz. Egy középkorú nő élete manapság miből is áll, ha a gyermeke kicsi, vagy akár egy kicsit nagyobb? Felkel, általában egy időben a férjével, vagy a pasi egy kicsit megelőzi, és elhúz a francba melózni. A hölgy felkel, reggelit készít. Ha iskoláskorúak a gyerekei, akkor megnézi, minden be van-e csomagolva, vagy nem is nézi meg, és elviszi a gyereket a suliba, hogyha kicsi. Elrohan dolgozni, munka után felszedi a kölyköt, hazarohan. Otthon várnak rá az egyéb teendők, a gyerek már otthon van, veszekszik vele, hogy miért nem tanul, a férj valamikor hét-nyolc óra felé érkezik haza, sokszor kapatosan - mert a férfiak a feszültségeiket legtöbbször így vezetik le -, a nő közben a csekkeket intézi, gondolkodik, hogy beugorjon az ábécébe, főz valamit, elkészíti a vacsit.  Végigrohanja a napját, másokkal foglalkozik, s ebben az egész, egynapos sztoriban csak azt nem látom például, hogy ez az ember nőként hogyan becsüli meg saját magát? Mert anyaként, dolgozóként funkcionál. S nőként? Na, mikor? Sokan azt mondják, hogy a férjük semmit sem segít. De ezt miért engedik meg? A kiadóban volt egyszer egy beszélgetés, amelyet fontosnak tartok, mivel sokan gondolkodnak így.

Megnézem:

 

2019. 05. 13.

Nemeskéri Kiss Sándor:...hol nem volt...

"Lakásomtól éjjel háromkor indultam, egyórai szekérút; mire a területre értünk, már kivirradt, gyönyörű, harmatos hajnal; a laposokban könnyű, fátyolszerű párafoltok. Meglehetősen sík, csak néhol enyhén dombos, cser-és akácfiatalosok, sűrűségek, melyekbe nehéz belátni; segítség az elszórt tisztások s a szép, széles nyiladékok, melyeken  nemegyszer állottam már a téli vaddisznóvadászatok alkalmával. De milyen más akkor minden! Megnézem egy-egy régi állásomat, ahonnét száz lépésnél továbbra is belőhettem az erdőbe - most húszra se lehetne, annyi a lomb. Vadőr nincsen velem, hiszen a kocsis jól ismeri az irányokat, meg én se vagyok idegen ezeken a kedves helyeken. Mert nagyon szép tud lenni az ilyen lombos, bár sziklák nélküli erdő is, habár persze más, mint amilyenre a zólyomi hegyekbe sóhajtom vissza magamat. A felvidéki erdők csobogó hegyi patakjai, suttogó fenyvesei, ezernyi virágtól  pompázó rétjei és mohos sziklái olyan emléket hagynak bennünk, hogy kezünk némán szorul ökölbe. No de hát ha egyelőre nincsen pecsenye, jó lesz a főzelék is, különösen ha ilyen finoman van elkészítve, mint az itten: gondosan óvott és ápolt vadállomány, nem túlságosan "agyonmérnökölt" erdő. Minthogy azonban sok a szarvas, természetesen évről évre kevesebb az őz; friss disznótúrások mindenfelé, nagyokat zökken rajtuk szegény vadászkocsink. Az első vad, mely elibénk került, egy domború homlokú, csodálkozó szemű pettyes szarvasborjú volt, mely csak nagy sokára ugrott vissza a kissé beljebb álló anyjához. Olyan ártatlan-bambán viselkedett, hogy szinte nehéz elhinni, miszerint ezekből a bámész tekintetű bibaszkákból válhatnak azok a "rafanérozott" vén bikák, melyek olyan gyakran és huzamosan képesek velünk kibabrálni. Tehenet és borjút jócskán láttam, de a nap is feljött már, mire az első őzeket megpillantottam."

Megnézem:

 

2019. 05. 12.

Orfűi medvehagyma kincseskönyv

"Erdőszélén, faluvégén a Baranya megyében található Karácodfán élek kisfiammal és száz kecskéből álló nyájammal. Hat évvel ezelőtt, barátom rábeszélésére adtam fejemet a kecsketartásra, később pedig a kecskesajt készítésére. Döntésemet máig sem bántam meg. A hazai és külföldi szakkönyvekből megtudtam és megtanultam, hogy a népi gyógyászat világszerte számos betegség gyógyításában használja a kecsketejet és a kecskesajtot. A világ több részén az antibiotikumok felfedezése előtt a tbc gyógyításának fontos eszköze volt a kecsketej-és sajtkúra. Már az elődeink is tudták, hogy az anyatej pótlására a kecsketej a legalkalmasabb, mivel összetétele a többi tejhez képest a legjobban hasonlít az anyatejhez. Ismert az is, hogy a tehéntejre allergiások is fogyaszthatják tejét, mert a kecsketejből hiányzik a tejallergiát kiváltó fehérjekomponens. A legújabb kor divatja is hasznot húz az aranyos kecskék áldásos tejéből, mert számos szépségápoló szer egyik fontos alapanyaga a kecsketej, a természetgyógyászok pedig a szervezet méregtelenítéséhez használják a sajtkészítésnél keletkező savót. A sajtkultuszáról híres Franciaországban, a több száz sajtféleség mintegy felét kecskesajtok teszik ki. A közhiedelemmel ellentétben a kecske nem egy buta és ostoba állat, hanem igenis okos, értelmesnek és intelligensnek nevezhető szerzet. Az eredeti életmódjukhoz hasonlatos módon táplálkoznak és mozognak. Mivel az én jószágaim szabadon legelnek, mozgásigényüket maximálisan képesek kielégíteni, étrendjüket pedig kellő bölcsességgel saját maguk válogatják össze. Ezért ők sokkal élénkebbek, egészségesebbek, mint azon kevésbé szerencsés társaik, amelyeket szűk helyre zárva, állandó, egyhangú takarmányon tartanak."

Megnézem:

 

2019. 05. 11.

Molnár Gábor: Négyen a vadonban

Dedikált!

"Elégedetten igyekeznek kifelé a fújó, kapálódzó, apró jaguárokkal, én pedig összeszedem az avaron heverő puskákat, és pillanatig eltöprengek az elejtett jaguár mellett. Hogyan neveljük, tartsuk életben a három értékes jaguárkölyköt? Mert az indián démonhit istenével, a hasas állatokat védelmező szem nélküli Curupireval aligha gyűlik meg a bajunk, annál inkább gyűjtőutunk élő szaporulatával. A napsütötte fövenyen a többiek kicsomagolják, és az egyik ketrecbe eregetik az ellenkező, szelídíthetetlen kis fenevadakat. A láda kígyószaga cseppet sem tetszik apró vendégeinknek. Juan, aki közben mély, vérző karmolásokat szerez, nem elnéző. A "tettes" szédülten imbolyogva igyekszik lábra állni a pofonok után. Abilio ráfordítja a rozsdát, görbe szeget a bőrszíjon függő ládatetőre. Az oncához igyekszünk. Hátha a hím tiszteletét teszi, rátalál az avarravatalon nőstényére. De semmi. A nehéz jaguárt kivonszoljuk, legázolva a páfrányokat, az aljnövényzetet. Karmos mellső lábaiba ketten-ketten kapaszkodunk, a homokpad szélére vonszoljuk, és szaporán vágunk, nyúzunk késeinkkel, lehúzzuk a fehér hártyás dögről a furcsa illatú, foltos bőrt. A puha bőrhajlatokban, különösen a lábak belső felén, szép számmal akadnak kullancsok, elnyírjuk őket az éles pengével, nehogy valamiképpen átmásszanak hozzánk. A fejlettebb példányok egynémelyikét kihúzom, és a széles szájú rovargyűjtő üvegbe hajítom. A jaguár bőréből több kullancsfélét sikerül összeszednem. Nem hinném, hogy ezeknek az onca is úgy örvendezett életében, mint ahogy most én. Babnyi példányok is akadnak köztük. Legényeim még nem vérbeli rovarvadászok, és ezen a kullancsgyűjteményen jót mosolyognak. Juan hajlós, rugalmas ágakat vagdos. Ezekre, mint óriási íjakra, ráfeszíti társaival a foltos, hatalmas bőrt. Legalább húsz íj formájú, rövidebb-hosszabb bot feszíti az onca pintada bőrét, amelyen még most, nyúzott állapotában is duzzadnak a csecsbimbók. Juan saját csónakja feltárt pálmaborítója alá veti a hatalmas, friss bőrt, mert ha nap érné, rövid idő alatt csontszárazra aszalná, elpusztítaná a bőrben az enyvanyagokat, és nem lehetne többé jól kikészíteni."

Megnézem:

 

2019. 05. 10.

Dr. Csernus Imre: A férfi

"Az éremnek mindig két oldala van: jó és rossz. Nappal és sötétség. Boldogság és boldogtalanság. Öröm és bánat. Élet és halál. Meg fogunk halni. És az miért baj? Ha én ezt elfogadom, akkor fogok tudni szépen élni. Ha meg jön a halál, akkor meg eljött az időm! Nézzük meg, milyen életet éltem! Megtettem-e mindent, amit tudtam, az élet összes területén? Megtettem. Mi van az élet után? Majd meglátom, ha eljön az időm. Sokan beszélnek arról, hogy van valami az élet után. De a megérkezésről még nincs korrekt tudósításunk. Kevesen jöttek vissza, azok is csak arról beszélnek, amit közben láttak. Akkor ezek szerint, ott csak valami nagyon jó lehet. Mert ha ott valami rossz lenne, akkor mindenki úgy menekült volna vissza, mint a huzat. Mivel az emberi természet alapjaiban úgy épül fel, hogy jót és boldogságot okozzunk önmagunknak. Tehát a halál után ezek szerint csak valami jó dolog történhet, hiszen még senki nem jött vissza onnan. Mindebbe az is beletartozik, hogy lehet, hogy holnap rossz idők következnek, de kitartó, következetes munkával holnapután nagyon jó lehet. És természetesen hozzátartozik a szerencse is, de az csak azoknak jár, akik a nehéz, megmérettető helyzetekben nem roppannak össze, és ilyenkor is okosak és bátrak. Hát, igen, sokszor visszagondolok az eddigi életemre... Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet. A kiegyensúlyozott élethez szükségesek az olyan örömök is amelyek segítségével kibírhatjuk a nagy próbatételeket."

Megnézem:

 

2019. 05. 09.

Dr. Sterbetz István: A természet szolgálatában

"Kardoskút életterében nem kevesebb, mint hetvennyolcféle madár fészkelése igazolódott. A magyar szikeseken különösképpen értékelt sóspusztai fajok közül a bíbic, a goda, a gulipán, a széki lile, szikipacsirta rendszeresen, a kis lile, az ugartyúk, gólyatöcs, székicsér, piroslábú cankó pedig elvétve költenek. A terület azonban, bár fészkelő állománya is becses, igazi nagy hírét mégis vonuló madártömegeinek köszönheti. Egyszer azonban híre mégis költőmadár révén járta be a nemzetközi szakirodalmat, amikor a reznektúzok fészkelése bebizonyosodott! 1973 nyarán, kora hajnalban érkeztem a szikes pusztára. A rét szélén egy gazos tarló közelében riasztottam fel a reznekpárt, fogoly nagyságú, még röpképtelen fiókával. Ez a találkozás Kardoskút madártani kutatásának egyik legemlékezetesebb eseményét jelentette. De miért olyan feltűnő a reznekfészkelés? A fácántyúk nagyságú reznektúzok egykor még elterjedt fészkelő lehetett a magyar pusztákon, eltűnését a megszokott módon, civilizációs tájváltozásokkal magyarázza a közvélemény. Közép-Európában manapság már eseményszámba menő ritkaságnak számít, ha egy-egy vonuló példánnyal találkozunk. Kipusztulására kényelmes elfogadni az átalakuló környezet magyarázatát, azonban egyszeriben bonyolódik a kérdés, ha oknyomozva próbáljuk boncolgatni, hogy valójában miért is lett szegényebb ezzel az érdekes, szép madárral a hazai vadállomány. A reznek két változatban fordul elő Európában. Törzsalakja az Ibériai-félszigeten és Franciaország délnyugati tájain honos. Keleti alfaja, amely egykor Közép-Európát is benépesítette, manapság csak a Balkán-félsziget keleti peremén és az ukrán síkságokon fészkel szórványosan. Összefüggőbb területfoglalásával csupán az Uráltól-Volgától keletebbre találkozunk. Hazai viszonyait a XVIII. század végétől ismertetik a legkorábbi adatok, amikor Moson megyében és az Alföldön említik gyakori előfordulását. Ez az elterjedés még a múlt század utolsó évtizedeiben is fennálhatott. Hagyományos költőhelye volt egykor a Csallóköz, ahol még a századforduló éveiben is költőfajként ismerték."

Megnézem:

 

2019. 05. 08.

Zsindely Ferenc: Isten szabad ege alatt

"Hát nem jön a tél az idén, nem jön. Esik az eső egyre, mélyül a talaj, dagadnak a vizek. Megáradtak a barázdák, kiöntöttek az árkok, a völgyekben tavakat fodroz a szél, rétek és legelők mind csupa tenger s a szántások feneketlen ingovány. Ők az urak az idén, a vizek. Eltarisznyázta valahol az időt a tél, s közben a nyakára nőttek. Persze, ha megemberelné magát, ha jeges ostorával úgy istenigazában végigcsördítene rajtuk, egyszeriben beléjük fagyasztaná a nagy hetvenkedést. Tán meg is teszi még. Azonban az egereken nem segít már vele. Az egerek már elpusztultak, a sárba belevesztek. Egy-egy árok magasabb partja, egy-egy fás legelő szárazabb lejtője azok az ararátok, ahol az özönvíz belőlük magnakvalót hagyott. Ölyvet alig is látni az idén. Szárazabb vidékre húzódtak a finom egérpecsenye után. Nekik úri a soruk, őket hetedhétországon röpíti a szárnyuk. De a szegény gyalog rókák nem utazhatnak el idegen országba, könnyű élhetésre. A rókák nyomorognak. Egér sincsen, s ha legalább hó volna! De hó sincsen. Sármányok, cinegék frissek és vidámak. Bogyóval tele a fák, lakmározhatnak a rigók is. Nincs most madár, amelynek felkopnék az álla. Fagy nem dermeszti szárnyukat, éhség nem vakítja szemüket. Alig lehet belőlük elkapni vagy egyet is. Nagy jó dolgában még a buta fácánnak is mintha növekedőben volna az esze. Fogolynak, nyúlnak kutyabaja. Éberek, erősek, gyorsak. Könnyen vigyázhatnak, nem szorítja őket oktalanságokra a nyomorúság. Nekik jó is ez a lágy tél. Örülhetnek neki. De a rókára keményebb akármilyen hóviharnál. Azonban ki kell bírni mégis. Élni, mindenképpen élni: ez a közös nagy, szent parancs. Ha örökös harcok árán, ha örökös kínok közepette, furfanggal, erővel, gyáván, kegyetlenül: de élni. Aki teljesíti, helyesen cselekedett. Eddig még lehetett valahogyan. Az erdőkön leginkább a szomszéd határban. Ott szárazabb az avar, ott maradt egér."

Megnézem:

 

2019. 05. 07.

Fekete István: Végtelen út

"A Végtelen út cselekménye onnan indul, ahol az előző regény addigi körülményeiből kiszakadó gazdatisztjének története befejeződik. Ez utóbbi ugyanazzal a felismeréssel veszi tudomásul a továbblépés kényszerűségét, amely az idegenbe szakadt francia fiatalember számára is a megnyugvást hozza el: a változás az élet törvényszerű velejárója, ezért nem feltétlenül a véget, inkább az újat, egészen pontosan: a megújulás lehetőségét jelenti. A családos gazdatiszt és az unokájától búcsúzó Pipet egyaránt azzal szembesül, hogy nem a helyben maradás, hanem a hagyományokhoz, az emlékekhez és önmagukhoz való hűség a folytonosság biztosítéka. Ám ennek felismeréséig és elfogadásáig mindkettőjük esetében hosszú és kacskaringós út vezet. Helyzetüket nehezíti, hogy zűrzavaros gazdasági, illetve társadalmi és politikai viszonyok között kénytelenek ellehetetlenülő életük gyeplőjét alaposan megmarkolni. Tapasztalatai a gazdatiszttel egyre nyilvánvalóbban éreztetik, hogy sorsa a vesztébe rohanó ország megpróbáltatásait idézi, hiszen "szakad a hám, az istráng, s a sok gazda gazdátlan csikói vadul vágtatnak az úttalan úton az öreg bricskával, melyből élve vagy halva lassan kiszáll mindenki". Vagyis a közte és az uradalom birtokosai közötti orvosolhatatlan nézeteltérések - a személyes ellentéteken túl - valójában az egész társadalmat érintő  és összeomlással fenyegető baj tünetei. Az újabb regény főszereplője pedig már nem a lejtőről, hanem a szakadék pereméről kénytelen édesapjával és inasukkal elmenekülni. Életük gyökeres fordulata esetükben is szorosan összefügg tágabb környezetük válságával, sőt, őket már az addigi világ összeomlása fenyegeti. A Gyeplő nélkül gazdatisztjéhez hasonlóan azzal szembesülnek, hogy a passzív szemlélődést a cselekvésnek kell felváltania, mert immáron azok is tehetetlenek, akik "szabad Franciaországot akartak, de a gyeplő nem az ő kezükben van már, mert a forradalom tüzében elégtek a gyeplők és elégtek ők maguk is"."

Megnézem:

 

2019. 05. 06.

Ilosvay Ferenc: Jó vadászatot

"A fogolyról már elmondtam néhány apróságot, de illő, hogy kissé bővebben is említést tegyek a sík vidéki vadászatok legszebbikének szenvedő résztvevőjéről. Mert ő talán a legvédtelenebb, leggyámoltalanabb jószága a rétnek, mezőnek. Leginkább bizonyítja ezt a még sok esztendőre terjedő tilalom. Az 1941-42-es tél ugyancsak megritkította, úgyannyira, hogy - három hete annak, mióta hazajöttem - mindmáig csupán egyetlen gyér folttal találkoztam. De nem erről van most szó. Remélhető, nem tart sokáig, és szeptemberben ismét járjuk a zörgő tengerit, a száradó krumpliföldeket, a sarjúrétet, az őszi lucernást. Sík vidéken nincs szebb vadászat a foglyászásnál. Igaz, két nagy kelléke van. Elsősorban jó szemű puskást kíván, másodsorban helyes érzékű, igaz lelkű vadászt. Mert nincs annál ocsmányabb, mint egy nagy falka puskás ember, aggatékán apró, még alig kifejlődött fogolytömeggel. Kezdjük az elején. Ott, amikor túljutottam a vadászavatáson, a foglyászvendégeken, és csak ketten apámmal jártuk a tagot. Mert szép-szép  első foglyászáskor négy madarat felszedni, de nem addig van az. Annyira nem, hogy erős fél hónapba tellett, míg újból büszkélkedhettem.  Okát - aki vadászember, annak legkevésbé - nem kell magyaráznom. Az első két-három napon a fogoly még nem nagyon tudja, miért járkál annyi ember tanyahelyein, miért dörög az ég egyfolytában, sokszor egész délután. De amikor megértette, hogy a dörgés alkalmával családjából egy-egy, sokszor bizony több is elmarad, és soha nem tér haza, akkor már jobban ügyel, távolabbról kél, és óvatosabban repül. Nem esik annyira "kézhez", mint a kezdeti időkben. Arról meg minden vadász meggyőződött, a kezdő vadász pedig - téves büszkeséggel - tapasztalhatja, hogy Nimród atyánk a neki kedves tanonc vadásznak mindig bőkezűen osztogatja az első vadakat, nehogy kedve szakadjon."

Megnézem:

 

2019. 05. 05.

Dr. Berinkey László: Halak

"Harcsa - A kopoltyútüskék száma 14, a csigolyáké 71-75. Testhossza 2-2,5m, súlya 150-200 kg is lehet. Testalakja igen jellegzetes. Feje nagyon széles és lapos, törzse elöl hengerded, majd a hasúszók mögött hirtelen erősen elkeskenyedik. Szája igen nagy, a fej teljes szélességét elfoglalja. A szájban alul és felül sűrű sorokban elhelyezett, apró hegyes fogak vannak. Felső állkapcsán, közel a száj szögletéhez, 2 vastag és igen hosszú, a mellúszón is túlnyúló bajuszszál van, alsó állkapcsán pedig 4 vékony, rövidebb bajuszszál.  Szeme nagyon kicsiny, a fej oldalán, valamivel a száj szöglete mögött és felett van. Homloka igen széles, teljesen lapos. Elülső orrnyílása a fej elején van, közel a száj széléhez, a hátulsó ettől messze, hátul nyílik. Mellúszói jól fejlettek, 1. úszósugara vastag, kemény tüskét képez. Hátúszója nagyon kicsiny, elöl fekszik, a hasúszók töve előtt. A hát vonala csaknem teljesen egyenes. Hasúszói kicsinyek. Analis úszója nagyon hosszú, közvetlenül a hasúszók mögött kezdődik és a farokúszóig terjed. Teste a hasúszóktól hátrafelé oldalról nagyon erősen lapított. A farokúszó lekerekített. Oldalvonala jól látható, csaknem egyenes lefutású. Teste pikkelytelen, csupasz. Színezete fején, hátán és oldalán zöldes vagy szürkésbarna, sötétebb, szabálytalan márványozással. A mell-, has-, hát- és farokúszó sötétszürke. Analis úszója a test  oldalával megegyező színű, a márványozás az úszóra is ráterjed. Elterjedt a Rajnától keletre a Keleti-tenger, a Fekete-, a Káspi-tenger és az Aral-tó vízgyűjtő területén. Hiányzik Nagy-Britanniából, Franciaországból, a Pireneusi-félszigetről, Olaszországból és a Balkán nyugati részéből. A hegyipatakok kivételével folyókban, tavakban egyaránt megtalálható. A víz legmélyebb részein, a fenéken tartózkodik, alámosott mederrészek, gyökeres tuskók és bedőlt fák alatt szeret rejtőzködni, innen lesi áldozatát."

Megnézem:

 

2019. 05. 04.

Fekete István: Éjfél után

"Ez a kis Duna-sziget egyetlen erdő, amelyet a közepén nyiladék  vág keresztül. A nyiladék két oldala most fekete fal, a gyalogutat benőtte a fű, a levegőben csak a füvek, fák és a korhadás tiszta illata. Ez megnyugtató, tehát minden különösebb óvatosság nélkül besúrlódik a bokrok közé, s csak egy-egy ágpattanás jelzi útját, amelynek az öreg tölgy mellett vége szakad. Lassan világosodik, s a vén tehén csak áll. A fű itt majdnem vállig ér, s a bokrok alacsonyabbak, mert ide csak délben süt be a nap. A part felől egy ijedt fácánkakas kiabál, ami azt jelenti, hogy a tavalyi rókacsalád valamelyik tagja megúszta a telet. A fa egyik ágán ekkor valami nagyon halk kapargáló mocorgás hallatszik. Igen, a régi mókusfészek peremén ott ül a tavalyi nagy erdei fülesbagoly, és amikor egészen kivilágosodott, egy harkály kezdett dobolni a legmagasabb ágon. Mindez együttvéve: a hely, az idő, a hangok és a hasában vonagló mozgás a tavalyi, az azelőtti és a mindenkori szülést jelentették. Kicsit tipródott a fa mellett, a kisszobányi tisztáson, megszaglászta a lába alatt az avart, forgolódott maga körül, mintha ágyat rakott volna, aztán simán hasra ereszkedett. Valahol a nagy Dunán ekkör bődült egy hajó, a harkály piros hordársapkájában rikkantva vágott a hajnali erdőnek, a vén tölgy rücskös kérgén a hangok titokzatos karavánja is elindult, s egy csapat apró réce sziszegve sustorgott el az erdő felett. Az öreg tehenet most csak felülről lehetett volna meglátni, úgy körülvette a vadászkendernek nevezett hosszú száraz gaz, és mivel a hátán érezte, hogy valaki nézi, hát felnézett egyenesen a bagolyra. - Látlak Hu - mondta a szeme rebbenés nélkül -, bár nem szerettem, ha néznek... A bagoly olyan vékonyra húzta magát, mint egy ágdarab, és kettőt pislantott. - A fiak nemsokára repülnek, tele van velük a fészek - ásított, és becsukta a szemét, mert az ilyen kívánságot tiszteletben kell tartani; aztán a vastag törzs mellé tipegett, és eltűnt az ág hónaljában."

Megnézem:

 

2019. 05. 03.

Bársony István: Tavaszi szalonkázás

"Pest és Tolna vármegyék összeszögellésénél volt valamikor a "gógai királyság"; amíg ti. szegény jó barátom, a "gógai király" élt. Így neveztük tréfásan Fónagy Józsit, a legboldogabb életű  magyar vadászurak egyikét, aki eldorádót fejlesztett vadászati szempontból azon az őelőtte még nagyon elhanyagolt, vad tájékon. A dunai erdőségek remek világa terül el ott. Az erdőket kora tavasszal néha árvíz járja, s a mélyebb hajlatokban a víz megmarad egész nyáron is. A sok nedvesség ősbujaságúvá hizlalja a növényzetet, s a kőrisfák, a nyárfák, a fűzfák, az égerfák mind csodálatos kövérséggel díszlenek egymás mellett a termékeny televényben. Vannak ott olyan fűzfák, hogy a derekukat öt ember is alig-alig bírja láncban érintkező karral átölelni; az aljnövényzet nyaranta valóságos dzsungel; a vadszeder sűrűségben, a temérdek kúszó indahúrok közt alig bír az ember átvergődni. Ebben a vadonban remek búvója van minden vadnak, és mindig van ott mire vadászni; ha más nem, hát holmi kártevő vagy ragadozó állat. Egyszer, tavasszal, olyankor látogattam meg kedves barátomat, amikor igazán kár lett volna más istenteremtményét bántani, zaklatni, kivéve az olyat, amelytől bármikor is meg kell szabadítani a gondozott terület. Én is úgy gondoltam, hogy majd kijárogatok a csöndes erdei ösvényeken rókalesre; talán lövök egy szép királysast, sőt olyan szerencsém is lehet, hogy elém hoz a sors egy fehérfarkú halászsast, a remek albicilla nemzetségből; legrosszabb esetben beértem volna egy olyan-amilyen őzbakkal is; hisz az agancsát akkor már letisztogatta az alföldi erdők bakja. Nem is vittem más puskát, mint régi kedves Mauseremet, ezt a 8 milliméteres halálosztogatót, amelynél tökéletesebb, remekebb puska sohasem volt a kezemben. Ezzel a valóságos "szerelmemmel" éltem át legfeledhetetlenebb vadászélményeimet; ezzel úgy össze voltam forrva, mintha a testemnek része lett volna."

Megnézem:

 

2019. 05. 02.

Fekete István: Egy szem kukorica

"Ablakomban madáretető van. Idejárnak tollas kis barátaim - éhező zsellérei a télnek -, hogy a faggyúmaradékokon tornászva eltengessék parányi életüket holnapig. Reggel arra ébredek, hogy kopogtatják a kemény szalonnabőrt, és estefelé akkor tűnnek el, amikor a téli ködök alól alattomosan elindul felénk az éjszaka. Hogy éjjel hol vannak: nem tudom. Itt, a Sashegyen sok a feketefenyő, talán ezeknek bozontos hónaljában húzódnak meg, vagy a vadszőlőlugasok szövevényében, vagy a padlások zugaiban, ámbár sok itt a ház, amelynek egyáltalán nincs padlása. Teteje sincs. Az építőmester valamelyik emelet után megunta a dolgot, laposra kente a cementet, s azt mondta: kész. A padlás ósdi dolog, hol a gyerekek boszorkányok és tündérek után kutatnának, és rosszat álmodnának. Padlás nincs, mese is kevés van, és a cinegék menjenek aludni, ahova akarnak. Így aztán nem tudom pontosan, hol alusznak. De ez talán nem is fontos. Reggel itt vannak, és megállok néha írás közben, és gondolatban megsimogatom őket. Sajnos, csak gondolatban, mert ha megmozdulok elrebbennek. De nem mind olyan félénk. Van egy kis kék cinke, ez nem törődik vele, ha járok-kelek a szobában. Azt hiszem, rájött, hogy az a tökmag vagy faggyú nem magától került oda, s az az övék. Néha azonban idegenek jönnek. Ezek aggódva nézik az ablakot, s az etetőben csapdát sejtenek. De az éhség nagy úr. Látják a kis kék cinkét, nem történik semmi baja, közelebb bátorkodnak, azután - egy életem, egy halálom - rácsapnak egy szem tökmagra , és elrepülnek vele. Azelőtt fekete rigók is megnézték a kitett eleséget, de a szomszédban, úgy látszik, jobbat kapnak, mert itt hagytak. Nem is bánom. Szeretem a rigót is, de a cinegékkel szemben adósságom van, s most ezt törlesztem."

Megnézem:

 

2019. 05. 01.

Fekete István: Vadászok

"Híre-pora sincs már annak a sok esőnek, amelyet annyit szidtunk. Beitta a föld, elhordták a szelek, és felszívta a szivárvány... Pedig most kellene. Most! De hát nincs. Kívánva kívánják füvek, fák, vetések, minden, de nem jön. Nem is csodálom. Annyit küldtünk különféle csúnya helyekre, hogy elment. Megsértődött, és most kéreti magát. Privát ember, persze, hiába kéri. Az nem elég. De szóltam már a katolikus papnak, a lutheránusnak és a kálvinistának is, hogy tegyenek valamit az eső érdekében. Meg is ígérték. Azóta még nagyobb a szárazság... Az erdő is olyan, mint máskor augusztusban. Kiégett, cserepes, pókhálós. Már hajnalban olyan fülledt, mint a kemence. Izzadva ténfereg benne az ember. Láb alatt pattog a gally, morzsolódik a falevél és egy zöld gallyat tolok magam előtt, mert a keskeny utat úgy összevissza kötözték mindenféle pókok, hogy szúnyog legyen a talpán, amelyik itt elrepül. De a szúnyognak is van ám esze! Nem fönt repül a pókhálók csapdái körül, hanem lent, ahol mindenféle lábak járnak. Például az enyém! Amint megállok, hogy bekukucskáljak egy-egy tisztásra, szépen elhelyezkednek a vádlimon, és: elő azzal a kis szivattyúval... Kapkodom is a lábam rendesen. Egyik fordulónál valami vöröset látok mozogni. Róka! Rudas erdőben járok. Kora hajnal van, még alig szürkül az idő. A róka nem vett észre. Egy kis földhányás mögé ugrik, honnét már ketten gurulnak elő. Játszanak. Lassan csúszom előre, hogy többet lássak. Alig vannak húsz lépésre, és csodálatos szép lenne az a film, amelyet most lehetne csinálni. Öt kisróka játszik anyai felügyelet alatt. Mozdulataik puhák, mint a hajlós ágé, és szemeik ravaszul csillognak, amint a másik mozdulatait lesik. Az egyik valami csontot tart a szájában, melyet megfog a másik, és úgy mennek egymást mellett, mint az iskolás gyerekek. A mama akkorát ásít, majd az állkapcsa ugrik ki. Szeme azonban jár ide-oda, figyel, és a fülei mozognak. Halk suhogással egy galamb száll fölöttünk a fára. Minden mozgás erre megszűnik. Egyszerre. Mintha az életet egyszerre kapcsolta volna ki belőlük valaki."

Megnézem:

 

2019. 04. 30.

Fekete István: Karácsony éjjel

"Csendes, téli reggel volt, amikor elgondolkozva és meglepő szelídséggel ballagtam a posta felé nagyanyám levelével. - Vigyázz rá, kisfiam - figyelmeztetett nagyanyám -, egyenest a postára menj, és ne a ládába dobd, hanem magának a postamester bácsinak add a kezébe! - Igen, nagymama - mondtam, bár ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy: miért mondom én, hogy nagymama, és miért nem mondom, ahogy a faluban minden gyerek mondta: öreganyám... És a falu is mintha csendesebb lett volna, mint máskor. Még a kutyák is hallgattak a karácsonyest várakozásában, s nekem eszembe se jutott megrúgni a kis kapukat, hogy az illetékes ebet éktelen ugatásra ingereljem. Szerencsére baráti köröm tagjai is otthon tartózkodtak, így mentve voltam minden csábítástól, hogy menjünk a malomgát jegére csúszkálni, vagy nézzük meg, Bodóéknál mekkora görényt fogott a csapda - mert ebben az esetben a levél ráért volna... Közben - észre sem vettem - köd ereszkedett a szérükre s az utca vályújában, és mire a faluvégre értem, a postához, a köd már megvastagodott, s úgy látszott, mintha a csomai úton jönne a nyárfák között, amelyek kissé és némán északra hajoltak. Ezek után a levelet átadtam a postamester bácsinak, aki zsidó volt és Weisz Sándornak hívták, de ezzel nem törödött senki, sőt bizonyos előkelőséget  kölcsönzött viselőjének. Ilyen előkelőség volt a faluban még Strancinger bácsi, aki tejcsarnokos volt és német, azaz sváb, és Skandera bácsi is, akire az öregek azt mondták, hogy "törökhagyás", és mint szövőmester működött a faluban. Weisz bácsi a postamesterség mellett még gazdálkodott is, és apám volt a tanácsadója. Mire tehát az összes, gazdaságunkban előforduló állattenyésztési kérdésére válaszoltam, már nem lehetett kilátni az ablakon, olyan vastagon folyt be a köd a faluvégen."

Megnézem:

 

2019. 04. 29.

Fekete István: Erdély

"Erdély felé visz bennünket a vonat. Pihenni. Ez a "pihenés" abból áll, hogy reggeltől estig másszuk majd a hegyeket. Egyelőre csak festegetjük a "hogy is lesz, mint is lesz"-t. Debrecen táján ledőlünk azzal, hogy a kalauz keltsen fel bennünket érkezésünk előtt félórával. A kalauz lelkiismeretes ember: másfél órával kelt fel előbb. Tovább aludni már nem tudunk, s így kinézünk az ablakon. Itt már hó van. * Reggeli után átcsónakázunk a Szamoson. Jeges a csónak, jegesek a cipők, így nagyon kell az egyensúlyt tartani, mert leülni nem lehet, és a vízre nézni se jó, olyan hidegen folyik alattunk. A túlsó parton mindjárt egy hajtás. Semmi. Egy lövés ugyan elpattant valahol, de nyulat nem hoztak. Szomszédom felett egy karvaly vitorlázott át, de nem vette észre. * Nyom, nyom mindenütt. Birka-, kecske-, kutya-, macska-nyom. Itt-ott nyúlnyom. Ez a legkevesebb. A hajtók ordítanak, mintha egyenkint nyúznák őket. Nehéz őket elhallgattatni. Úgy látszik, ez helyi szokás. Az idevalók már belenyugodtak, de nekünk szokatlan. Ez eredménytelen! * Bátyám meséli, hogy egy ilyen zenebarát oláh legényke rontotta el élete egyik legjobb bakját. Amikor nekirontott, hogy miért üvölt úgy az erdőn, a legényke azt mondta: - Azért uram, mert félek. * Az eredménytelen szántóföldi nyulászat után erdők jöttek, és itt már szólt is a puska. Barátom - a rövidség kedvéért nevezzük talán Kálmánnak - hármat is lőtt parádés szép lövésekkel. Nem nagy szám ez - tudom -, de errefelé nem jár csordában a nyúl, s azért értékesebb is. Szép nagy erdei nyulak. Közben feltámadt a szél, és egész nap borotvált bennünket. * Rókát nem lőttünk, pedig itt van róka elég. Tanulság: szélben nincs róka. Szarka, szürkevarjú mindenütt. Jövet az országutat szegélyező kökénybokrokon rengeteg fenyőrigó. A Szamos felett magasan kacsák húztak. Mi tagadás: egy nyulat lőttem egész nap, de azt szépen, s egy szarkát: még szebben. A szarka nagyon magasan volt, és rövidcsövű kis drillingem akartam kipróbálni, hogy mit tud. Hát nagyon tud."

Megnézem:

 

2019. 04. 28.

Jurán Vidor: Egy vadásznap a Tátrában

"A vágás szélén, surbankó fenyőcske mellett megmozdul egy sötét folt. Mintha a földből nőne, lassan kiegyenesedik egy férfi alakja. Vállán átalvetve fegyvere; kisujját megnyálazza, a levegőbe tartja, és úgy vizsgálja a levegő áramlásának irányát. Másik keze váratlanul fölrándul, a látcső szeméhez tapad: bent a vágásban, a pirkadás derengésében elmosódottan kibontakoznak egy nagy állat körvonalai, karvastagságú agancsokkal ékes feje hátrarándul, s rekedt hangon, dacos felhördüléssel valamit üzen pajtásainak. Bőgő öreg bika! Fönt a sötét fenyvesben egy másik koronás legény válaszol, az izgalomtól meg-megremegő hangja és száraz ágaknak recsegése az árulója: most jön lovagi tornára! A vetélytárs kirobog a tisztásra. Agancsaik éles csattanással összeverődnek, acélinú lábaik alatt remeg a föld, két óriásira nőtt alaknak elmosódott vonalai kavargó bolyban hullámzanak ide-oda, rövid dübörgés... pillanatnyi csönd... nyomában felhördül a diadalordítás, a vad küzdelemnek vége van... A fenyőcske mellett archoz emelt fegyverrel áll a férfi. Puskacsöve végén az ezüstlégy kis körökben egy barna folt körül táncol, valamit keres, de nem találja meg; a homály most elmossa a foltot is, a vadász leereszti fegyverét, és mozdulatlanul vár. Künn a tisztáson egy pillanatra előtűnnek eddig nem látott alakok. A szarvasfalka halk moszatolással, lassan végigvonul a vágáson az alsó erdőszegély felé. Megelégelték az éjszaka mámoros izgalmait; a fenyves sötétje oltalmába veszi az erdő szépeit és nyomaikat követő, rekedt hangú öreg basát. A vadász az égre tekint, és bosszúsan gondolja: "Ha tíz percig kitartanak, akkor!...Tíz perc múltán egészen kivirrad, akkor fegyvere csövén az ezüstlégy odatapadna a világos célpontra; de ez a "ha", a vadászok balszerencséjének hűséges csatlósa, rendszeresen keresztezi a bizakodó reményeket, és halomra dönti az összes számításokat. A fegyveres férfi lehajol a fenyőcske tövéhez, valamit pepecsel, halinatalpú cipőjében most nekiindul a hegyoldalnak, és óvatosan, nesztelenül, mint a prédához lopakodó hegyi ordas, félkörben követi az eltűnteket."

Megnézem:

 

2019. 04. 27.

Dr. Juhász Miklós: Barangolások a soproni erdőkben

"Ez idő tájt mézillatukkal a hársak is magukra vonják figyelmünket. A Pinty-tető nyugati oldalának felső harmadában a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) spontán példányai egy hárs-kőris sziklaerdő kialakulatlan töredékét alkotják. A kislevelű hársban (Tilia cordata) Nagycenken gyönyörködhetünk. A Fertő már a nyár hevében izzik: déli partjának szikesein a szikőr (Champhorosma annua) kiaszott gyepe Arany János költői sorait, a napmelegtől égő kopár szik sarjáról és a tikkadt szöcskenyájakról eleveníti meg. Az ősz közeledtére kifakulnak és megkopaszodnak az erdő-mező színei. A cserjék tavasszal virágözönt árasztó bokrai beérlelik a termést. A sóskaborbolya (Berberis vulgaris) hamvaslila, később piros, csontmagvú termése mellett a húsossom, a feketebogyójú fagyal (Lingustrum vulgare), a szotyós körtécskéivel megajándékozó barkócaberkenye (Sorbus torminalis), s a fényes-fekete termésű sziklai benge (Rhamnus saxatilis) - a lajtai flórajárás e jellemző faja, énekesmadarak és a gyűjtögető erdőjárók terített asztalává válnak. Az alpinisták "enzián"-ját a rojtos szirmú prémestárnicska (Gentianella ciliata) képviseli a tanösvény mentén és a Dudleszban, a Kőhida mögötti  lápréten pedig az osztrák tárnics (Gentianella austriaca) lila csokrai. Ezek, a kékeslila őszi gerebcsinnel (Aster amellus) és a sárga csillaggerebcsinnel (Aster linosyris) képezik a dombvidéki parkerdő nagy együttesének utolsó emlékezetes tagjait. Már kékesre csípi a kökény termését a dér, amikor a pannon rétekre rászitál az Alpok felől kerekedő első, s a Kecske-hegyről körbezáruló Fertő-panoráma rőt nádkoszorúja összeolvad a rozsdásodó erdő körvonalaival. A város másik oldalán a hegyvidék nehezebben adja meg magát, nyár végén még felveszi második ünneplő ruháját. Az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens = europaeum), a nyugat-dunántúli gyertyános-tölgyeseknek növényföldrajzilag oly fontos és igézetes lakója már megsejdít valamit a múló időből, jóllehet - Becht Rezső szavait idézve - "amikor ötágú koronáik, mint szelídvörös ampolnák bevilágítják az augusztusi erdők homályát" jelzik, hogy "elérte az erdő évi körforgásának csúcsát"."

Megnézem:

 

2019. 04. 26.

Molnár Gábor: Jaguárországban

"Az első vadászsiker elmosott minden addigi riadtságot, aggodalmat. Rafael körbepásztáz, és máris megállapodik egy újabb parázsló kajmánszemen. Az evező mozdul is, mikor lehúzom a dróthurkot a csónakfenék deszkáin heverő kimúlt kis kajmánról. A nyeles szerszámot új használatra előkészítve, a csónakperemnek támasztom. Megint felveszem a Winchestert. Kinyitom a závárt, és új töltényt ismételek a csőbe. Most megy minden, mint a karikacsapás. Közelítés, dörrenés, hurkolás. Víz csapódik a csónakba. A zsákmány, amit beemelek, egy jókora pápaszemes kajmán. Ennek a fajtának kitűnő a farkahúsa. A feketével átszálazott szürkés húsú fekete kajmán farkát sohasem eszik az erdei emberek. Persze nemcsak a fekete szálak miatt húzódoznak a fogyasztásától, hanem azért is, mert az íze sem kifogástalan. Félóra múlva már egy fekete és öt pápaszemes kajmán a zsákmány. Rafael ragyog, s azt mondja, amikor a mélysötétben, a lámpafény hátteréből felém fordul: - Senhor! Ha ezt a vadászmódot ismertem volna, minden héten tucatnyi kajmánfarkat sütöttem volna! A raktáros is büszke az eredményre. Méltóságteljesen ül a csónakban. Nem szól semmit, csak meztelen talpaival sorra elrugdossa magától a kajmánokat, ha túlközel csusszannak hozzá. Úgy látszik, mégsem állja teljes nyugalommal az éjjeli történéseket, ha ezt rejteni is igyekszik. A távoli fazendán, a messzeségben fények nyúlnak. Sokan nem tudják, honnan, kitől származnak az éjszakában a sűrű lövések. Azután sorra kihunynak a messzi fények. Újra a koromsötét veszi birtokba a tapajosi mocsár kiöntéseit. Nyilván megtudták, hogy mi vagyunk vízen. Két órája evezünk a tar, vízből kiálló fatörzsek közt, a sásdzsungelben. Kajmánok után kutatunk. Már tizennégy kisebb-nagyobb példány hever belőlük a csónakban. Nagy a súly. A lehúzott kajmánbőrök reggel mind Pereira gőzbárkájára kerülnek."

Megnézem:

 

2019. 04. 25.

Ujváry Zoltán: Folklór írások

"A magyar dramatikus népszokások hagyománykörében jelentős szerepe van a palóc területeknek. A színjátékszerű szokások gazdag hagyománya tárul elénk végig a magyar nyelvterületnek azon a sávján, Gömörtől az Ipolyságig, amelyen palócok és velük kapcsolatos csoportok laknak. A palóc hagyományban megtalálhatók mindazok a fő típusok, amelyek a magyar dramatikus népszokásokra jellenzőek. Néhány szokásjáték, maszkos alakoskodás azonban csak a palóc területeken ismeretes, és az általánosnak tekinthető változatokban is jól megfigyelhetőek azok a vonások, amelyek a hagyománynak palóc jelleget adnak. A dramatikus népszokások fogalmába elsősorban azokat a színjátékokat, maszkos és nem maszkos alakoskodásokat soroljuk, amelyek a népélet valamely alkalmához kapcsolódnak és nem vallásos jellegűek. Természetesen, ez utóbbiak is a dramatikus szokások, népi színjátékok fogalomkörébe tartoznak, azonban ezek részint későbbi  keletkezésűek, zömmel nem népi eredetűek és funkcionálisan külön csoportba tartoznak. A palóc hagyomány bemutatása során arra törekszünk, hogy részint  áttekintést nyújtsunk a dramatikus szokások legjellemzőbb példáiról, részint pedig rámutassunk azokra a vonásokra, amelyek sajátosan palóc jellegűek, illetőleg a palócok által lakott területeken tipikusak. A szokásjátékokat nem a bemutatás alkalmai szerint csoportosítva ismertetjük. Elsősorban azért, mert nem a szokásalkalom (farsang, lakodalom, disznótor, fonó stb.) a lényeges, hanem az a cselekmény, játék, amely akkor bemutatásra kerül. A példák többsége szerint ugyanaz a játék, dramatikus szokás, maszkos alakoskodás bármely alkalomhoz, kalendáris naphoz, vagy a társadalmi gazdasági élet szokásaihoz kapcsolódhat. A játékok vizsgálata során nem hagyhatók figyelmen kívül az interetnikus kapcsolatok és ebben az összefüggésben a szokások eredetével összefüggő kérdések sem."

Megnézem:

 

2019. 04. 24.

Szuhai István: Piga, piga!

Vadászkalandok három világrészen

"Negyed hatkor el is indultunk, hogy megkeressük a farkasokat. Neki megint a pusztaságnak. Az időre ezúttal nem panaszkodhattunk. Nemcsak hogy nem esett, szél se igen fújt. Nem volt se túl hideg, se túl meleg. Lestük a látóhatárt, meresztettük szemünket a messzeségbe, de farkasok csak nem akartak mutatkozni. Annál több antilop. Hajnalban, úgy látszik, kevésbé éberek, kevésbé riadozók. Addig-addig kínálgatták magukat, hogy már nem állhattam. Legalább lefényképeztem őket. Hat-nyolc-tíz csapatot is láttunk egyszerre. Lehettek vagy ötszázan. Télen, azt mondják, tízezren is összeverődnek egyetlen nagy nyájba. Na, itt akkor álljunk meg! Ugrás, hasalás, le a fejet - megy ez már a maga rendjén. Csak most puska helyett fényképezőgépet szorongatok a kezemben. Azazhogy ott fekszik mellettem a puskám is. Ki tudja? Hátha olyan bak is lesz köztük, amit vétek lenne ott hagynom. Jönnek! Sorra a csapatok, egyik a másik után. Kattingatom a gépet, de aztán már nincs türelmem hozzá. Ni, micsoda jó bak! Gyönyörű példány! Önkéntelenül is puskámért nyúlok, megcélzom - elesik. Újabb bakok. Most már mindegy, most már benne vagyok. Egymás után dördülnek el a lövések, a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik. De már töltök is újra, s folytatom, míg ez a tár is ki nem ürül. Tíz lövéssel nyolc antilopot lőttem. Sajnos, három sutát is. Oly sűrű tömegben vágtattak el, hogy bár én a java bakokat igyekeztem megcélozni, suták is estek. De ahogy összeszedtük a zsákmányt, bennem megint feltolult valami. Gyors zsigerlés - olyan volt ez már valósággal, mint egy mészárszék. Kiszállt a mámor a fejemből. Elég lett volna egy is. Vagy legfeljebb kettő. CSak hát abban a pillanatban úgy érzi az ember, hogy mit számít az, hogy ötszáz antilop közül kettőt lő-e le, vagy nyolcat? Mit számít? Csakugyan mit számít? De valahol legbelül mégis úgy érzem számít. Nem az antilopoknak, nem is a vendéglátóimnak - magamnak tartozom vele, hogy mértéket tartsak."

Megnézem:

 

2019. 04. 23.

Móczár László: Rovarkalauz

"A rovarok pontosabb felismeréséhez azonban nem elegendő csak a test szelvényezett felépítését, ízekből álló csápjait, a kifejlett rovar 3 pár lábát ismernünk. A sok ezer faj megkülönböztetésére a szakemberek általában rendenként más és más testrészek alakját, nagyságát, színét, jelenlétét vagy annak hiányát stb. veszik figyelembe. A Rovarkalauzban csupán a legszükségesebb jellegekkel ismerkedünk meg.  Ha egy szitakötő vagy légy fejét közelebbről megnézzük, azon kétoldalt 1-1 hatalmas összetett szemet látunk. Nagyítóval vizsgálva a szem felületét, azon méhlépszerű, hatszögletes, apró és domború szemecskéket fedezhetünk fel, amelyek a fejben, a látás központjában lévő látóidegen kúpszerűen végződnek. Az egyes szemecskék száma átlagosan 2500, de lehet akár 30 000 is. Mindegyikük a környezetnek csak a szemecske tengelyébe eső és az egyes belső szemlencséken át vetített képét közvetíti az agyba. A rovarok látása emiatt mozaikszerű, tehát nem látnak olyan élesen, mint az ember, viszont látóterük a 200'-ot is meghaladja, és a mozgásokra hozzánk képest tízszer gyorsabban reagálnak. Az emberi szemhez hasonlóan az összetett szemek is a színkép három összetevőjére a legérzékenyebbek, de amíg mi a kékesibolya, a sárgászöld és a piros színeket érzékeljük a legjobban, addig pl. a dolgozó háziméh az ibolyántúli (ultraibolya), ibolya és zöld színekre a legérzékenyebb. A hosszúhullámú piros színt a háziméh tehát nem látja, ehelyett az emberi szemmel nem érzékelhető ibolyántúli sugarakat színként különbözteti meg. Az összetett szem (továbbiakban szem) ritkán foglalja el a fej legnagyobb részét. Sokszor a szárnyas rovarok fejtetőjén vagy homlokán (szemek között) általában 1-3 világos félgömböcske csillogását is láthatjuk. Ezeket egyszerű szemeknek vagy pontszemeknek mondjuk, bár a képlátáshoz semmi közük sincs, csupán a látást serkentik oly módon, hogy a fényerősséget (világosság mértékét) továbbítják a látást szabályozó agydúcrészekbe."

Megnézem:

 

2019. 04. 22.

Peterson-Mounfort-Hollom: Európa madarai

"Ha rápillantunk az elterjedési térképre, rögtön szembetűnik, mennyire jól alkalmazkodik a kézikönyv Magyarország földrajzi fekvéséhez. Nemcsak valamennyi hazai madárfaj, de hazánkat széles körben övező földrajzi tájak összes madarának ismertetését adja. Az eredeti szöveghez hasonlóan, igyekeztünk egyszerű, jól érthető nyelven fogalmazni. Szakkifejezéseket csak akkor használtunk, ha ezt a tudományos pontosság és tömörség megkívánta, s arra törekedtünk, hogy a magyar nyelvbe egészségesen illeszkedő kifejezéseket válasszunk ki. Ezeket következetesen használtuk az egész szövegbe; így reméltük elősegíteni, hogy még a madártanban alig járatos olvasó számára se okozzanak nehézséget. Az angol könyv részletesen ismertet sok olyan tengeri madárfajt, melyek hozzánk sohasem vetődnek el. Ugyanakkor rövidebben ír azokról a fajokról, melyek Magyarországon elég gyakoriak, de tőlünk nyugatra még ritkaságként is alig fordulnak elő. A szöveg egyensúlya és eredeti terjedelmének megőrzése érdekében a tengeri madarak külsejének leírását lerövidítettük, de - már csak az érdekesség kedvéért is - a viselkedésükről szóló részeket megtartottuk. Jellegzetes hazai fajaink ismertetését kibővítettük. Az angol könyv végén, a függelékben szereplő ritka kóborlók jegyzékét a magyar kiadásból kihagytuk. Ezek a - főleg tengeren túli - fajok inkább csak az Atlanti-óceán nyugati partjain kerültek elő néhány alkalommal. Magyarországig sohasem jutottak, s képeik az eredeti kiadásban sem szerepelnek. Felsorolásuk így fölöslegesen növelte volna a kézikönyv terjedelmét. A madárhangokat érzékeltető hangutánzó szavakat csaknem minden fajnál meg kellett változtatni, hiszen minden nép a maga nyelvén hallja a madárneveket. Nagy segítséget adott Chernel István múlt században lejegyzett, de számunkra ma is eleven és hiteles sok hangutánzó kifejezése."

Megnézem:

 

2019. 04. 21.

Molnár Gábor: A Bakonytól Amazóniáig

"Gyönyörű legalább nyolcvankilós pirarucu óriáshalat szigonyoztam az elmúlt nap reggelén, aminek a tüzesen sugárzó napra kitett, éjszakára a kunyhóeresz alá hordott széles, csontokról lefejtett hússzeletei odakinn az eresz alatt szikkadnak. Svájc, Courtfaivre, paren és maren, nos és Feld Jenő, vele Rezső: micsoda óriási idő, történéstávolság az itteni legnagyobb halak egyike, a pirarucu szigonyozásáig. Idő! - csap belém, gondolataimba valami emberfeletti, valami felmérhetetlen. Mit jelent az idő kőnek, fának, elejtett, netán elevenen elfogott erdei vadállatnak? Semmit. Én, aki erre gondolok, az idő ember alkotta fogalmát ugyancsak ismerem. Élek az ember mérte időben - ezt tudom -, vele mindazt, amit végigéltem, a karbidfényben az eddig történtekről végigolvastam. Minden akárminő, kurta esemény száguldás felfoghatatlan tovaosonó időmben. Mit hoz, teremt elém elkövetkező jövendőm? Efelől némi derű támad bennem, viszont cseppet sem derűs a karbidlámpa lángjába repülő rover perzselődését nézni. Vajon mi az én jövendőm? Hozhatja az elmúlást vízi, erdei vad, vagy akár egyetlen kullancs fertőző belém akaszkodása. A kullancs csakúgy odateheti éltem végére a latin FUIT, VOLT jelzőt, mint akármilyen mérges kígyó, mérges pók marása. Minden feketesége ellenére kedvelem ezt az élet valamennyi történését lezáró FUIT kifejezést, amely egyszeribe visszavisz az én kedves budapesti Városligetembe, a Közlekedési Múzeum közelében levő, a múlt század elején odatemetett névtelen sírjához, akinek sírköve hátoldalára egyetlen szót véstek: FUIT! Minek gondolok erre a Tapajos menti éjszakába? Alighanem nosztalgia ez a tovatűnő, a kérlelhetetlen időtől egyre inkább elfedett események visszaidézésére."

Megnézem:

 

2019. 04. 20.

Bédrich Machulka: Vadcsapáson Afrikában

"Amikor az afrikai pusztaságban először láttam oroszlánt, antilopoknak - szarvnélküli nádiantilop-sutának hittem. Az egyik szikladomb lábánal heverő jókora kőtömbök között egy nádiantilophoz hasonló állatot láttam keresztül lépegetni, noha - tudtam jól - ilyen antilop ezen a vidéken nem él. Megkerültem a sziklatömböket, s mögöttük a síkságon egy oroszlánpárt pillantottam meg. Kora reggel volt, csak sörétes madarászó puskát hoztam magammal. Így hát nem árthattam az oroszlánoknak; ők sem vettek rólam tudomást. Kíváncsian követtem őket, míg el nem tűntek a sűrűségben. Ilyen tévedéseknek a legtapasztaltabb vadász is áldozatul esik; a reedbuck nőstényét nemegyszer nőstényoroszlánnak nézik. Ez az antilop, sok más vadhoz hasonlóan, ha messziről észreveszi  a vadászt, mozdulatlanul meghúzódik egy-egy bokor mögött vagy a magas fűben. Mihelyt azonban olyan távolságra érünk hozzá, amelyet biztonsága végső határának érez, macskaszerű ugrással kitör rejtekéből. Az ilyen villámgyors ugrás és az állat színe gyakorta megcsalja a vadászt, ha előzetesen nem figyelte meg az állatot. Efféle tévedés nem éppen ritka Afrika vadonságaiban, amikor élesen tűz a nap, s a fény villózva játszik a lebegő árnyékkal. Amint mondottam az oroszlánok, nem vettek észre. Ez ritkán fordul elő. Előbb veszik észre az embert, mint az őket, s pillanatok alatt eltűnnek, úgyszólván láthatatlanokká válnak. Ehhez két állat ért mesteri módon: az oroszlán és az elefánt. Az elefánt, bármily behemót is, úgy el tud rejtőzni a bozótban, hogy közelről is csak akkor vesszük észre, ha elárulja magát; s így van ez a gyéren bozótos sztyeppén is. Az őserdőben pedig úgy eltűnik, ahogy neki tetszik. Az oroszlán - szintén tekintélyes nagyságú állat - a meglehetősen alacsony fűcsomó mögött is el tud rejtőzni. "

Megnézem:

 

2019. 04. 19.

Fekete István: Gyeplő nélkül

"A nap szinte minden órával közelebb jut a földhöz és minden hajnalon ragyogóbb melegséggel árasztja el a világot. Sietett a tavasz, sok dolga volt és minden reggel új milliárd csíra és rügyező élet kért még fényt, párát és meleget. Az utak sara már sehol se látszik, porban dobban a lovak lába, az útmenti árkok olvadásos, szennyes oldalait bársonypuha fű nőtte be, a rétek lágy tengerén nevet a pitypang sárga virága és szerényen mosolyog a százszorszép rózsás kis arca. Jajongva csapong a bíbic a rét felett, mintha mindig siránkozva, pedig mit tegyen szegény, ha ilyen a hangja, akár sír, akár örül, csak bii-bic - biii-bic. Egyhangú nóta, de neki elég. És ami a legfontosabb: a többi bíbic megérti. A gólyahír már kivirágzott a tocsogók körül, de a gólya még nem érkezett meg, ámbár mindennap várható. Egyszer majd csak feltűnnek apró fekete pontok az ég magasán, kiválik közülük egy-kettő és lassú körözéssel leereszkednek a rétre, vagy valamelyik kéményre, mintha tegnap mentek volna arra a tengernagy útra. Nem, a gólya nem nagyképű madár, csak a járása olyan. Ámbár ennek is megvan az értelme. Elsősorban azokkal a ménkű nagy lábakkal nem ugrálhat, mint a veréb, másodszor a méltóságteljes lépegetés közben jobban észrevenni szöcskét, békát és egyéb aprólékot. A fák nem zöldek még, de már zöldülnek, a rügyek burka gyantásan csillog s a kéreg szinte átmelegszik a megindult nedvektől. Csak a kastély nagy, szürketörzsű platánjai nem tartanak a vidámkodó paraszti fákkal - ráérnek még - és a tiszafák örökzöld palástja mozdulatlan, mintha még nem tudták volna eldönteni: parkban vagy temetőben vannak-e egyáltalán. A tiszafák évezredekben gondolkodnak, így lassú kicsit eszük járása. Bent, a kisszobában megbeszélés van. A szoba hideg, így mindenki kabátban ül. Az öregúr bundában, a fiatalúr bolyhos lódenkabátban, az ispán bekecsben. A tavaszi munkásszerződtetésekről van szó."

Megnézem:

 

2019. 04. 18.

A magyar festészet mesterei - Benczúr Gyula

"Benczúr Gyula családja támogatásával került az akadémiára, miután meggyőző bizonyságát adta tehetségének. Apja mindenben támogatta, sőt az egész család a fiú mellett állt, biztonságos hátteret nyújtva a művészi pályához. A család a Felföld kulturális, kereskedelmi és pénzügyi központjaként működő Kassán élt, ahol a régi nemességgel büszkélkedő Benczúrok a sárosi intelligencia felső rétegéből városlakóvá vált polgárság kiváló tagjai voltak. E réteg elévülhetetlen érdeme, hogy a század magyar művészetének több nagy egyéniségét adta, gondoljunk arra, hány festőnk jött innen. A sort id. Markó Károly kezdte, majd Szinyei Merse Pál, később Mednyánszky László tűnt ki, körülöttük számos kismesterrel. Mivel a régió polgárosodó közönsége hajlandó volt áldozni a művészetre, az itteni - diplomás - alkotók képesek voltak megélni munkájukból, atelierjüket számos tanítvány látogatta, biztosítva a művészeti élet folyamatosságát. Benczúr első mesterei 1860-1861-ben a Klimkovics fivérek voltak, Béla Bécsben, a híres biedermeier festő, F.G. Waldmüller tanítványa, Ferenc pedig Marastoni Jakab rajziskolájának növendéke volt Pesten, majd Párizsban működött. Klimkovicsék oktatásának színvonalát megítélhetjük Benczúr fennmaradt korai kassai portréiból. Szinte képről képre érzékelhető növendékük fejlődése, ahogyan a természet egyszerű leképezésétől a mind festőibb megoldások felé haladt. Ecsetkezelése ekkor konvencionálisan sima, őrizve a biedermeier emlékét, de formaképzésében már ekkor felismerhető az a korpulens kerekdedség, amely mindvégig jellemzi műveit, valamint a később kibontakozó, legendás színérzéke is. E korszakának egyik csúcspontja az 1861-es Önarcképe, amely 17 évesen, Bajorföldre indulása előtt mutatja az ifjút."

Megnézem:

 

2019. 04. 17.

Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött...

Egy magyar vadász hitvallása - Első rész

"Nagyvadászat. December első hetében volt az ideje. A világhírű magyar sörétes vadászatokhoz viszonyítva nem volt ugyan "nagy", de nekem mégis legnagyobb eseménye volt az esztendőnek. Nagyobb a karácsonynál, nagyobb a nyári vakáció beálltánál -mindennél nagyobb! Két napig tartott, apámon kívül csak négy vendégpuskás szerepelt, s naponta öt-hatszáz apróvad került terítékre. Nem rossz vadászat volt, szó sincs róla, hanem akkoriban, a helyenként több ezerre rúgó napizsákmányok korában, az ilyen ötszáz körüli terítéket legfeljebb jó közepesnek minősítették. Pedig a jó fácánvadászat fokmérője bezzeg nem a vadmennyiség! S noha mindnyájan jobb szeretjük a sok fácánt a kevésénél, mégsem az a legfontosabb, hogy hány fácánt, hanem az, hogy milyen fácánt lövünk. Sokkal több örömöm telik húsz-huszonöt sebesen szálló, szélhajtotta "toronykakasban", mint tízszerannyi kövérre hizlalt, lábam előtt felzakatoló, cafattá lőtt nevelt fácánban. A szóban forgó otthoni vadászat eredményének mintegy fele nyúl volt, fele fácánkakas. Az a kevés, ötven-hatvan szem fogoly inkább csak ráadásnak számított, valamint az a húsz-huszonöt üreginyúl, négy-öt szalonka meg egy-két róka is, ami feljegyzésem tanúsága szerint, általában esni szokott. Ennyi év után nehezemre esik, sőt bizonyára nem is sikerül kellőképpen átéreznem, még kevésbé leírnom azt a lelki izgalmat, amit nekem az a decemberi nagyvadászat jelentett. Hogy már napokkal előtte nem aludtam, alig ettem, sápadt és ideges voltam, főleg pedig semmit sem tanultam - azt a szüleimtől számtalanszor hallottam. Rendkívül érzékeny, nyugtalan álmú, rossz étvágyú, egzaltált kamasz voltam, magam sem tudom, miért. Hiszen környezetemen, nevelésemen aligha múlhatott, látszólag minden előfeltételem megvolt arra, hogy sértetlen idegrendszerrel, hibátlan egészséggel induljak neki az életnek. Álmatlanságban később, felnőtt koromban, sőt még manapság is sokat szenvedek, s már csaknem ritkaságszámba megy, ha hébe-hóba egy-egy jóízűet alszom. Ez ugyan nem tartozik ide, csak azért említem, mert az álmatlanság temérdek szép vadászatomat elrontotta. "

Megnézem:

 

2019. 04. 16.

Fekete István: Lutra

Egy vidra regénye

"A nádszál gyenge hídján egy vízicickány közeledett. Ez a közeledés azonban végtelenül lassú és óvatos volt. Lutra nagyon éhes volt, és a cickány nagyon kicsi, csak akkora, mint egy óriás egér, ami Lutrának csak fél falat, de vadászat volt ez is, és a vidra nem mulasztott el egyetlen vadászatot se. A cickány úgy élt, mint a vidra, és úgy is lakott, azzal a különbséggel, hogy családi élete melegebb volt, együtt lakott gyermekeivel, s a család csak télen szóródott széjjel. Ilyenkor szívesen vonult be a faluba, malmokba, mert a víz éléskamrája bezárult. Lakása a partban volt, két kijárattal, akárcsak a vidráé. Orra majdnem ormány, mint a cickányoké általában. És ez a híres orr most szimatolt, aztán a nádbuga kezdett felemelkedni, mint a sorompó, ha elmegy a vonat, jelezve, hogy a nevezetes orr tulajdonosával együtt visszavonulóban van. Ezt már Lutra nem bírta ki, és egyetlen mozdulattal kirúgta magát a zsombék mellől. A cickány azonban már szimatot fogott, fejest ugrott a parti növények szövevényébe, és becsúszott lakása ajtaján, mielőtt Lutra elkaphatta volna. Sík vizen, tiszta vízben a cickánynak semmi esélye nem lett volna a menekülésre - bár kiváló úszó, bukó ő is -, de itt a zsombék, hínár és nádtörmelék között előnyben volt. Ez az ő otthona, itt leselkedik vízibogarakra, apró békákra, kis rákokra, csigákra, kis halakra, amelyek körül felkavarja az iszapot, és - ahogy mondani szokás - a zavarosban halászik. Ne rójuk azonban ezt bűnül neki, mert minden vízi lény szívesebben halászik a zavarosban, mert csak a zavaros vízben van élet és élelem. A tiszta víz majdnem élettelen, rendesen hideg is, míg a felmelegedett víz nemcsak akkor zavaros, ha áradások kavarják fel az iszapot, és hozzák az élelmet, hanem áradás nélkül is, mert szabad szemmel láthatatlan apró lények százmilliárdjai festik meg barnára, sárgára, zöldre, kékre, sőt pirosra is. És a békés halaknak - elsősorban pontynak - ezeknek az apró szervezeteknek a tömege a fő tápláléka. "

Megnézem:

 

2019. 04. 15.

Horn - Zsilinszky: Akvarisztika

Gyakorlati díszhaltenyésztés

"Szép akvárium igen sok ember számára elképzelhetetlen üde, zöld növényzet nélkül. A szép vízinövények vizuális, esztétikai hatása, jelentősége valóban nagy, de biológiai jelentősége ezeknek a növényeknek lényegesen kisebb az akvárium életközösségében, mint ahogy azt a régi idők akvaristái hangsúlyozták. Ők ugyanis komoly jelentőséget tulajdonítottak a vízinövények oxigénfejlesztésének és ugyanígy az asszimilációjuk következtében bomlástermék-, nitrát-, széndioxid-elvonó hatásuknak. Ezek a kedvező tényezők csak akkor lennének számottevők, ha a szabad természethez hasonlóan több száz vagy ezer liter vízre jutna egy-egy hal, és nem úgy, mint akváriumainkban, sokszor minden literre esetleg több is. Megfelelő szellőztetés és szűrés nélkül, dús növényzet mellett 10 liter vízre egy 5-6 cm-es kis halat számolhatunk. A vízinövények funkcióit akváriumainkban nagyrészt a technikai felszerelések, berendezések váltották fel, vették át. Ezek segítségével juttatunk elegendő oxigént, távolítjuk el vagy kötjük le a bomlástermékeket, teremtjük meg az akvárium kis életközösségének megfelelő életfeltételeit, hogy aránylag kevés növénnyel is fennmaradjon a "biológiai egyensúly". Ezért az akvárium növényeivel csak igen röviden és mint dekoráló, díszítő tényezővel kívánunk foglalkozni. Mellőzzük a növények rendszertani ismertetését, és csak azokkal a fajokkal foglalkozunk, melyek hazánkban is beszerezhetők. Az akvárium berendezésével foglalkozó fejezetben már megemlékeztünk a növényekkel közvetlenül érintkező két közegről: a vízről és a talajról; két hatásról: a fényről és a hőmérsékletről. Ezek mind együtt és külön-külön közrejátszanak, hogy növényeink szépek, üdék legyenek és jól fejlődjenek.

Megnézem:

 

2019. 04. 14.

Pénzes Bethen - Tölg István: A halak ösztönei és szokásai

"A vízben élő állatok, köztük a halak életében az érzékszerveknek éppoly fontos szerepük van, mint azt a szárazföldön élő fajok esetében tapasztaljuk. A víz mint közeg közvetlen kapcsolatban van a hal testével, és minden élettevékenységét befolyásolja. A vízben történő változásokat észlelik az érzékszervek. Ezek olyan "műszereknek" tekinthetők, amelyek a hal egész szervezetét, élettevékenységét belülről irányítják, és a központi idegrendszert a külső környezet hatásairól tájékoztatják. Egy-egy halfaj viselkedésformáinak száma annál nagyobb, sokoldalúbb, minél nagyobb és differenciáltabb agyvelővel és érzékszervekkel rendelkezik. A csuka viszonylag jól lát, és ezért zsákmányát már messziről észreveszi. A távolságot pontosan "bemérve", kellő pillanatban, villámgyors ráúszással ragadja meg áldozatát. Támadását az esetek többségében halálos biztonsággal hajtja végre. Ugyanez nem mondható el a süllőről. Megfigyeléseink szerint ez a faj kétszer, háromszor is kísérletet tesz arra, hogy kiszemelt táplálékát elkapja. Ügyetlenebb vadász tehát a csukánál, és ez nyilvánvalóan gyengébb látásának, kevésbé kifinomult reflexeinek "köszönhető". A halak akkor reagálnak rugalmasan a környezet sajátoságaira és változására, ha elegendő információhoz jutnak érzékszerveik segítségével. Ilyenkor késlekedés nélkül érzékelik az ízeket, szagokat, a víz hőmérsékletét stb. A nagyobb jelentőséggel bíró, jobban igénybe vett érzékszervek rendszerint fejlettebbek, érzékenyebbek. A testhelyzet alakulása, a mozgás, a táplálkozás, a szaporodás, a védekezés vagy támadás mind-mind az érzékszervek közvetítésével folyó életmegnyilvánulások. A halak sokkal inkább rá vannak utalva élőhelyükre, a vízre, mint a szárazföldön élő állatok az őket körülvevő környezetre."

Megnézem:

 

2019. 04. 13.

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

"Most, hogy végre kikeveredtünk az átkozott sűrűből, itt lenne az ideje a lesbeülésnek. Kilátásainkat ugyan alaposan elrontottuk, ma ugyan hiába várunk bármit is. Át kell tehát jutnunk a túlsó partra. Miközben Andyval a sűrűt másztam, Hjalmar visszahajtotta a ladikot, befordult a mély patakba, azon jött fel. Így aztán hamarosan átkelünk. A part mentén szaladó váltón annyi a friss nyom, azt hinnéd, reggeltől estig jönnek-mennek rajta a medvék. De az égersűrű leér a vízpartig, ágai ráhajolnak a váltóra, nem lehet ellátni két méterre sem. Kissé odább mégis találunk egy kis füves tisztást, mintegy harminc lépés hosszút; ennek közepén üljük el a medveutat. A magas fűbe jól le tudunk húzódni s innen legalább ellátunk jobbra is, balra is vagy tizenöt-tizenöt lépést. Ha tehát a partmenti váltón közeledne valami, időben észrevehetnénk. Egy jó órája itt ülünk már, de még csak egy bogár sem mutatkozik. Andy és Hjalmar hanyattfekve szundikálnak, belefáradtak a ladikázásba. Csizmájukat is levetették, itt száradnak előttünk a patakparton. Elült a szél, csak a víz örvénylése hallatszik, meg a fel-felvetődő lazacok csattogó csobbanása. Gondolataim ráérnek hazaszökni, a bőgő szarvast rejtegető, enyhén rozsdásodó, makkhullató erdőkbe. Két háborús évet kivéve, soha el nem mulasztottam a magyar szarvasbőgést! Huszonkét év óta először lettem hűtlen a szeptemberi tölgyerdőhöz. Ily hosszú kitartás után igazán nem veheti rossz néven, ha egyszer másra is szemet vetek. De azért, hogy eszembejut, mintha kissé elszorulna a szívem. Ha úgy most, esti cserkészetre egyszeriben hazarepülhetnék, bezzeg nem soká kéretném magam. Hiába, nagy dolog az ilyen huszonkét évi hűség! - Mi az? Mi mozgatja ott az égerbokrot? Akárcsak szarvasbika verdesné, úgy hajladozik ide-oda... De mit beszélek, hiszen Alaszkában vagyok. Medvelesen..."

Megnézem:

 

2019. 04. 12.

Bognár László: Ásványhatározó

"A hőmérséklettől és a nyomástól függően a földkéreg egy adott mélységben a - felszínen egyébként szilárd - kőzetek megolvadnak. Ezt a kőzetolvadékot nevezzük magmának. A kőzetolvadék a nagyobb mélységekben nem úgy viselkedik, mint a Föld felszínén. A nagy mélységekben uralkodó hatalmas nyomás és hőmérséklet miatt a magma a fizika törvényszerűségeinek megfelelően mindig a kisebb nyomású területek felé - végső soron a Föld felszínére - igyekszik jutni. A kőzetek függőleges repedései pedig szinte vezetik a magmát a felszín felé, ahol a kőzetterhelés már nem növeli a nyomást. Természetes, hogy az említett repedések nem egybefüggően találhatók meg a felszínhez vezető úton, és így a magma sokszor a kéregben megreked. Mivel azonban valamelyest mindenképpen közeledett a felszínhez, egyre kisebb hőmérsékletű környezete lesz. Elkezd hűlni, és lassan ismét kőzetté szilárdul. A magma szilárd földkéregbe nyomulását nevezzük intrúziónak és az ily módon megszilárdult kőzeteket intrúziós vagy mélységi magmás kőzeteknek. Azokat az érctelepeket, amelyek intrúzió - vagy más néven benyomulás - során keletkeztek, endogén érctelepeknek nevezzük. Ha a magma valami módon utat talál, akkor mint láva ömlik a felszínre, és ebből szilárdulnak meg kihűlve a kiömlési vagy más néven az effúzív magmás kőzetek. Az olvadék magma hőmérsékletére csak a kiömlő láva és a belőle kivált ásványok olvadási hőmérséklete alapján tudunk következtetni, ez mindig meghaladja az 1000 C-ot. A földkéregben megrekedt vagy a felszínre kiömlött magma megszilárdulása a környezet hűtő hatása miatt rögtön megindul, ha a hőmérséklet a kőzetalkotó ásványok olvadáspontja alá csökken."

Megnézem:

 

2019. 04. 11.

Fekete István: Köd

"Túlnőtte a nád a vizeket, és zöld náderdő borult a tavakra, melyek egyszerre titokzatosak lettek, mint a mesék, melyeket útra készülő öregemberek mondanak vajúdó tavaszi estéken. Suhogott a szél messziről. Hozta az esőt. Először csak egy cseppet, aztán kettőt, aztán megszorította a nagy égi spongyákat, és azok elengedték a messziről hozott párákat. Az eső végigzáporozott mindenen. Megmosta a zsindelytetőket, a templomtornyot és az utakat, melyek andalogva kanyarognak ilyenkor a vetések zöldezüstben hajladozó országában. A rozs már kihányta fejét, kinyújtotta hosszú lábát. Ha  szél mozdul, hajladozva hullámzik, és hangtalanul törik meg a mezsgye gátján, melyet ekével vont oda két szelíd ökör valamelyik márciusi délután. Azóta nagyot fordult a világ sora, a kopasz mezőket benőtték a vetések, és a vad eltűnt, hiszen búvóhely lett az egész határ. Hajnalban és estefelé látunk ugyan gondterhes fogolypárokat átszaladni a dűlőutakon, és a lóheréből is kiáll egy-egy nyúl billegő füle, de az csak egy pillanat. Amikor ismét odanézünk, eltűntek már a foglyok. A nyúl is lehúzódott, és nem láthatja meg őket, csak aki "felülről" érdeklődik". Ilyen érdeklődő pedig mindig akad. Most is. Állok a rozstábla szélén, amely majdnem eltakar, és régen figyelem már, hogy a völgyben, az egyik nyárfán madár-e az, amit én annak nézek, vagy valami tavalyi levélcsomó. Ha madár - jó lenne "szóba állni" vele, mert vércsének nagy, ölyvnek meg kicsi, és olyan meredeken ül, ahogy tisztességes madár nem szokott. A levélcsomó egyszer csak elereszti magát, és héja lesz belőle amint szokásos lassú imbolygásával elindul a rozstábla szélén. Izgalmas öröm fog el. Ha ebben az irányban marad, itt kell előttem elrepülnie tizenöt lépésre. Akkor pedig..."

Megnézem:

 

2019. 04. 10.

Széchenyi Zsigmond: Hengergő homok

Sivatagi vadásznapló

"Szemünk kezd már hozzászokni a hómezőként villogó Szahara fényéhez. Kellemes meleg van, fúj a szél, hordja a homokot, telehordja szemünket-szánkat. Szaporán haladnak a kocsik, mégis úgy tetszik, mintha állanának. Mintha a sivatag szaladna alattunk. Repülőgépen van ilyen érzés, meg kint, a nyílt tengeren. A határtalanság, a teljes izoláltság érzése. Egyhangúan zümmögnek a kocsik, látnivaló egyelőre nem sok akad. Akadály sincs előttem, olyan jó a terep, akár el is engedhetném a kormányt. Most ráérek, elmondom, hányan vagyunk mit viszünk, és tulajdonképpen hova is igyekszünk. Ezerötszáz kilométeres járatlan sivatagi út áll előttünk, melynek folyamán csak két helyen remélhetünk vízre találni. Ott sem folyóban vagy tóban, hanem vándor karavánok ásta, nyitott vízlyukban. Jóllehet a térkép feltünteti őket, rájuk találni mégsem olyan egyszerű ebben az élettelen, nyomtalan, délibáb kísértette világban. Benzinre pedig természetesen sehol sem számíthatunk, a Líbiai-sivatagot kifelejtették, mikor a benzinkutak divatba jöttek. Számunkra tehát a legfontosabb, elementáris, sorsdöntő fogalmak: Víz és Benzin. Ezektől függ minden. Nemcsak expedíciónk eredménye, nemcsak a fehéroryx szarva, de még saját értéktelen bőrünk épsége is. Mert akár vizünk, akár benzinünk fogy el, akkor -? Akkor legfeljebb egy-két éhes keselyű találhat meg bennünket. Az is csak nagy szerencsével. Amint mondottam, három kocsink van; hárman vagyunk mi is, hárman fekete kísérőink is - egy szakács meg két állítólagos sofőr. Vizünket vastartályokban szállítjuk. Öt tartályunk van, egyenkint ötven literesek. Összes vízkészletünk tehát kétszázötven liter. Ebből kell hatunknak, valamint a három kocsinak is innia, ebből kell főznünk, ebből - kéne - mosdanunk, és ruhánkat kimosnunk mindaddig, míg a legközelebbi vízlyukat el nem érjük. Számításunk szerint négy liter esik - fejenkint s naponta - ivásra, főzésre, mosdásra és ruhamosásra. Tekintve, hogy meleg napon játszva megiszik az ember három litert, egyet pedig elfőz, ki lehet számítani, mi marad a másik két szükségletre."

Megnézem:

 

2019. 04. 09.

Éjbe zuhant évek

"Erdeiek neszezése hallik be hozzám az irodába. Nyitott és pálmalevéllel fedett, hosszú barakkjaikban két sor függőágy a hálóhelyük, a belső, a barakk-középet adó, tetőtartó dorongsor alján holmijuk. Az én barakkom túlfelőli része is ilyen erdei szállás. Saját szálláshelyem leválasztott része a pálmabarakknak, és ez itt már rang. Goemann nem itt lakik, de nekem igen alkalmas legényszállás. Asszony, nőféle különben árva szál sincs errefelé a hat kilométeres, Praia faluig érő parti területen. Befelé itt és a Tapajos vadon-borította túlpartján, keleti és nyugati irányban, ezer kilométerekre csak az irdatlan vadon terpeszkedik. Gondolatok, megint gondolatok, és nyújtózva, ellustulva úgy tűnik, nem szívesen kelek ki ringó, kényelmes függőágyamból. Lenn, függőágyam alatt papucsom, és irodám deszkapadlós, nem mint eddigi döngölt agyagpadlójú viskóim. Winchesterem sincs papucsom szomszédságában, és négyelemes rúdvillanylámpám sem. Civilizáció és - elmosolyodom - kényelem. Tűzrakással sem kell bajlódnom, szakács főz, és ha kell, minden nap vesepecsenyét süt, rajta tömérdek rózsaszínre pirult hagymával. Zöldségféle is gazdagon kerül a kitűnő levesekbe, és banán ebéd után. Tucatnyi fajta sárguló, tövén érett banánfürt kínálja magát, csak válogatnom kell. Nos és a nagyszerű mamao sárga, fáján örökkön, a fa pusztulásáig termő sárgadinnye nagyságú gyümölcsáldása. Váltólázas rohamok végeztével igencsak rendbe hozzák, minden salaktól megszabadítják a belőle részelő szervezetét. Töprengő, százféle gondolat, mindez kényelmes áradásban. Beszéd szüremkedése irodám ajtaján túl, kiveszem, horgászni indulnak a vízhez erdei legényeim. Négyszáz körül belőlük, és nem tudom, miért mondom valamennyiüket erdei legénynek, mikor sokadrészük nős, igaz, igencsak távoli a feleség, és akad köztük olyan vén is, mint az öreg Miguelzinho, akinek koránál csak fürgesége nagyobb. Szokatlan személyi tulajdonság ez ebben a környezetben, ebben a melegben."

Megnézem:

 

2019. 04. 08.

K. Rhédey Zoltán: A verébtől a szarvasbikáig

"Isten tudja, hogy vagyok a ragadozó madarakkal, legfőként pedig a sólymokkal. Azt mondanám, ha hinnék a lélekvándorlásban, hogy előző életemben bizonyára sólyom voltam és onnan van ez a nagy vonzalom. Mert hej, nagy gyengém a sólyomféle! Sokat veszkődtem, mászkáltam, míg egy-egy vándorsólymot vagy galambász-héját el tudtam csípni a fácánosban. Meglőve mindig az volt az érzésem, hogy valami szárnyasoroszlántól mentettem meg a környéket. Nem is hiszem, hogy messze járnék az igazságtól! Egy-egy - fácánosba szokott - sólyom, vagy héja éppen úgy tizedeli az állatállományt, mint az afrikai vadon százféle antilopját az oroszlán. Pedzése csak ritkán téveszt célt és van valami királyi abban, ahogyan a tarkavarjúnak, szarkaféléknek otthagyja félig elköltött zsákmányát. Mintha csak azt mondaná: nesztek nyavalyások lakjatok jól! Én az egésszel nem sokat törődöm, hiszen akkor fogok magamnak, amikor jólesik! A vándorsólyomnak különösen a tarkavarjú az élősdije. Mulatságos nézni azt a határtalan szemtelenséget, ahogy egy-egy szürkevarjú piszkálgatja a zsákmányán ülő vándorsólymot. Közvetlenül a sólyom mellé leszállva fontoskodó krákogással odalépeget a zsákmányhoz és egész egyszerűen húzni kezdi azt a sólyom alól. Sőt! Egyszer azt is láttam, amint az őt észrevenni nem hajlandó sólyomnak még a farkát is meghúzta! Az igaz, hogy csak óvatosan. A sólyom nem sokat törődik vele, illetőleg úgylátszik "nem akarja bepiszkítani magát egy ilyen szédelgő lovaggal", hanem előbb-utóbb megúnja a szemtelenkedést és zsákmányát otthagyva továbbrepül. Egyszer a következőnek voltam a szemtanuja: Gödörből libáztam és a víz mellett úgy volt megásva leshelyem, hogy a vízbe mélyen benyúló, nyelvszerű szárazföld derekán ülhettem. Húzásközben egy alacsonyan vadászgató barna rétihéja libeg elém, amely lövésemre a nyelv vízfelöli végébe vágódott le. Szárnyazva volt s mivel látta, hogy a nyelvről való kijárást én foglaltam el, odabicegett az egyik zsombik mellé és ott mozdulatlanul elfeküdt."

Megnézem:

 

2019. 04. 07.

Erdélyi csillagok - Arcok Erdély szellemi múltjából

"Még négy évig élt Misztótfalusi Kis Miklós, még harminc-negyven kiadvány került ki a keze alól. Ez a négy év azonban már csak a "tipograf" élete, a pap, a reformator meghalt. A lelkiszélütés tehát bekövetkezett, hogy azután csakhamar bekövetkezzék a testiszélütés is, amely emberroncsá tette ezt a kemény korpuszt és komor vesztegelésre kényszerített minden energiát. Ellenére annak, hogy a nyomdaüzem jól ment, Kis Miklósnak anyagi gondjai is szaporodtak. A főtanácshoz kérelmet adott be, hogy mentesítse őt valamint legényeit is a közterhektől. Bátortalanul arra is kéri a főtanácsot, hogy ne Némethy Sámuel és a vele hadbanálló professzorok legyenek a cenzorai. Három-négy izben fordult a főtanácshoz különböző kérelmekkel, amelyeket többnyire teljesítettek. A főtanács határozmányai alatt Bethlen Miklós neve állott, aki nem vette le a szemét róla és ahol lehetett, segített Kis Miklósnak, hogy újra kedvvel lásson neki hivatásának. 1702-ben halt meg, feleségén kívül két leánygyermeket hagyott maga után. Végrendeletéből kitünt, hogy minden nyomoruság ellenére is jól gazdálkodott, családját megnyugtató anyagi körülmények között hagyta. Ellenségei azonban még akkor sem tudtak eléggé feledni. Ezt látjuk eltemetésének körülményeiből. A temetésén ugyan a három szónok közül kettő az ellenfelek közül került ki, Csepreghy Mihály és Szatmárnémeti Mihály, míg a harmadik jóbarátja volt, Enyedi Sámuel. Ezen a temetésen Enyedi olyasmiket mondhatott, amelyek az elhunyt igaza mellett tanuskodtak. Bizonysága ennek, hogy a nyomtatásban kiadott gyászbeszédeknek összes megmaradt példányaiból kitépték Enyedi beszédének azt a részét, amely Misztótfalusi Kis Miklós életével foglalkozott. Elkallódtak azok a példányok is, amelyekben Páriz Pápai írta meg elhunyt barátjának verses életrajzát."

Megnézem:

 

2019. 04. 06.

Gróf Széchenyi Zsigmond: Elefántország

Afrikai vadásznaplójegyzetek (1932-33, 1933-34)

"Elefántországra rászállott az est. Csend üli meg a tanyámat, nyugovóra tértek a feketéim, elhamvadt a tábortűz; csak petróleumlámpám pislog még, meg naplóíró töltőlam serceg. Az éjszaka is csupán néhány  öblöshangú béka alakjában hallatja szavát: itt huhognak a közeli pocsolyában, baglyoknak vélhetnéd őket; ezek nem tudnak kuruttyolni, a mi békáinkkal nem értenék meg egymást. Jókora világítóbogarak szálldosnak fel-alá, összevissza bolygó, zöldesfényű lámpáskák. Sokkal nagyobbak, fényesebbek a mi jánosbogarunknál. Valóságos tűzijátékot rendeznek: hol felgyulladnak, hol ismét elalszanak röptükben, egyforma időközökben ki-bekapcsolgatják a potrohukra szerelt villanykörtét. Kettőjük itt tart pihenőt az asztalom sarkán; egyik még ültében is ki-kivilágítja magát, fényjeleket ad mint valami szemafór, alkalmasint így udvarol társának. Nesztelenröptű, szárnyas-termitaraj jelenik meg lámpán fényének bűvkörében. Nászúton vannak. Sohsem látták a világot, földalatti váruk sötét rejtekeibe zsúfolódva éltek máig, évek óta várták ezt a napot, a szabadulás, a boldogság, a kirobbanás pilanatát. Életükben egyszer nyílik meg előttük az élet kapuja, egyszer kelnek szárnyra. De csak alig félóráig repülnek, máris vége a mámoros farsangnak, elerőtlenednek a gyakorlatlan légjárók, lehullanak, erőszakkal kitörik szárnyukat, aztán védtelenül, megadással várják a halált. Kétéves életük célja rövid percek alatt bonyolódik le. Két évig sínylődnek a termitavár tömlöcében, végre előjönnek, hogy félóra alatt elintézzék hivatásukat: repülnek, szeretnek és meghalnak. Életükkel fizetnek egyórás mulatságért. Fehéren csillógó, átlátszó szárnya van a termitának, olyan, mint egy kis szitakötőé; de a teste csak alig légynagyságú. Ha leereszkedett a raj, tíz perc alatt valamennyi szárny le van amputálva; úgy csillámlik a föld a tengernyi kis szárnytól, mintha üvegszilánkokkal lenne teleszórva."

Megnézem:

 

2019. 04. 05.

Új Magyar képtár

A Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteménye

"Az abszolutizmus idején - a szabadságharc utáni rideg elnyomás majd két évtizede alatt - a nemzet élniakarása kulturális téren talán még elementárisabb erővel nyilatkozott meg. A nehéz feltételek között, a cenzúra árgus szemeinek ellenőrzése és a politikai rendőrség besúgóinak cselszövései mellett is nőtt az érdeklődés a nemzeti művészet dolgai irányt. Műtárgyaink múzeumi kezelése ugyan átmenetileg megoldatlanná vált, mert a képtári őrt, Kiss Bálint festőművészt, hazafias szellemű kompozíciók mesterét az ellenforradalmi bosszú felfüggesztette állásából, a művészek és a közönség szövetségéből viszonylag mégis tevékeny szellemi élet bontakozott ki. A festők, szobrászok, grafikusok tántoríthatatlan hűséggel vallottak az önálló nemzeti lét eszméiről, műbarátok is igyekeztek megfelelően támogatni a honszerető szívről tanúbizonysággal szolgáló művészeket. A Képcsarnok pártolására alakult egyesület a politikai terror, a gazdasági pangás éveiben se maradt tétlen, becses művek tucatjaival gyarapította a nemzet művészeti gyűjteményét. A múlt század ötvenes éveinek társadalmi viszonyaira igen jellemző az az eset, mely Ferenc József császárnak és Albrecht főhercegnek, Magyarország akkori kormányzójának arcképével történt. Az osztrák megszállás e két megszemélyesítőjének a portréját megfestetendő országos gyűjtés indult. Az adakozásra felszólító körlevél záradéka szerint amennyiben a szükségesnél nagyobb összeg gyűlne össze, a többletpénz a Nemzeti Képcsarnok gyűjteményének gyarapítására fordítható. Ez a záradék rendkívüli lehetőséget biztosított a szervezett műpártolásra, amiért is a két zsarnokkép tiszteletdíjának majd tízszeresét adták össze az uralkodóval és helytartójával hadilábon álló honfiak."

Megnézem:

 

2019. 04. 04.

Molnár Gábor: Barátom a vadon

Brazíliai vadászkalandok

"Tovább. Gyűlt zsákmány után, vadban néptelenedő erdőrészt hagyunk magunk mögött. Északnak evezünk a patakon. Szabályos és szép félkört ír le a patak egy cédrusóriás körül, amelynek roppant gyökérzete elegendőnek bizonyult a szűk és mély meder megváltoztatásához. Urucuri-, majd miritipálmák sora következik jobbról és balról. Mintha a patak örvénylését vigyázná. Fordul a meder, és balról egy hosszanti homokpadkán fekete foltos óriás anaconda, erdei nevén sucuriju tekercse. Nem fatörzsön, mint rendesen, hanem a parszegély homokpadján. Apadóban a patak. Szárazra került a meder homokos szegélye. Evezőm hirtelen figyelmeztetően magasba lendül. Abilio egymaga viszi a gyökeres, növényes partfalnak a csónakot. Hátul a másik csónakban megérti a jelzést Juan és Klementino, bár a forduló miatt nem látják még, amit mi már észrevettünk. Feszültség telepszik rám, amint a parthoz sodródva elkapom a kezem ügyébe kerülő gyökeret. Előttem miritipálmák. Dús léggyökérzetükkel tövükön olyanok, mintha furcsa háncsszoknyába bújtak volna. Széles levélbóbitájuk árnyéka ráterül a sötétlő vízre. A nyugati fényt nemsokára elfogja az ősvadon. Mi az ördögöt keres ilyenkor, alkonyatkor a parton a napot kedvelő hatalmas, legalább hét, hét és fél méteres anaconda? Ezt alighanem még legényeim sem tudják. Nesztelenül emelem ki a csónakoldal és ládáim közéből kígyófogó villás botjaim egyikét, amely ha nem is ilyen hatalmas példányhoz való, de arra igen alkalmas, hogy feláldozása árán a villák közé kötött zsineghurkot berántsam az óriáskígyó feje alá, a nyakára. Majd a jó előre fához kötött zsineget a bottal elhajítva, a többit szerencsémre és az óriáskígyóra bízom. Máskor szigony is megteszi, de azt most nem használom. Biztatóan közel van az anaconda. Nesz nélkül kikapaszkodom a partra, és keményen markolom a villás botot, amelynek elejére, a vezető U szegek alá behúzva kötöttem a hurkot. Jobb kezemben a karikába szedett húszméteres szigonyzsineg."

Megnézem:

 

2019. 04. 03.

Kós Károly: Erdély

Kulturtörténeti vázlat

"Mátyás halála után Magyarország élete ott folytatódik, ahol a Hunyadiak uralma azt félszázaddal előbb megakasztotta. Mindazok az erők, amelyeket a Hunyadiak vasökle leszorítva tartott, vagy amelyekre, ha meg is mozdultak, kiméletlenül lesujtott, azonnal felszabadultak és szinte hisztérikus lázzal taszították az országot végzete felé. Erdélyben a három nemzet uniójának 1438-iki győzelmével és a kilenc karóbahúzott parasztvezérrel nem intéztetett el sem a huszita szellemi forradalmának problémája, csak elfojtatott egy időre. A következő száz esztendő alatt nem kevesebb, mint hét forradalom rázza meg Erdélyt.  Ezek közül kettő Magyarországtól való teljes elszakadásért  lángolt fel, kettő a vármegyei pórnép küzdelme volt a reárakott terhek könnyítéséért, kétszer a székely kisnemesség fogott fegyvert a jogait nem respektáló és azok kárára erősödni akaró székely arisztokrácia ellen. A sort Dózsa György kereszteseinek forradalma zárja le. Ezek a forradalmak és az általuk kitermelt szinte állandó lelki izgalom a központi királyi kormányzat állandó gyengülésének, a régi szervezet bomlásának, avulásának és a kormányzó szervek fegyelmezetlenségének, demoralizáltságának, valamint az erdélyi népek lelkébe mind nagyobb erővel hatoló új szellemi áramlások szabadabb levegője hatásának a következményei. Talán ezek a hatások, de talán a jövendő idők komolyságának tudatos felismerése kényszeríti Erdély három nemzetét arra, hogy 1505-ben, a Tordára összehívott országgyűlésen, annak megállapítása után, hogy az országot (Erdélyt) a király, illetve a vajda, képtelen továbbra is kormányozni, országos bizottságot küld ki azzal a meghagyással, hogy a következő 1506. esztendő elején Segesváron üljön össze és a király és a vajda által magárahagyott Erdély kormányzatát szervezze meg."

Megnézem:

 

2019. 04. 02.

Gróf Apponyi Henrik: Úti-és vadásznaplóm Indiából és a Himaláyából

"Éppen egy nagy kő állt előttem, nyugodtan lefeküdtem tehát és a távcsövet beállítottam 300 méterre. Egészen nyugodt voltam, nem olyan izgatott, mint amikor az Ibexet lőttem és megbíztam kitűnő 8.60-as Magnum Manlicher-Schönauer-fegyveremben, amelyet elutazásom napján Wien-ben Springertől vettem, s a nagysebességű, rézhegyű töltényekben. A kőre feltámasztott fegyverrel lőttem és az első bak a lövés helyén, tűzben elesett. Erre a csapat megugrott, majd a velünk szemközt emelkedő sziklafalon megállt. Tapasztalt vadászaim, mint jómagam is, a távolságot 400 lépésre becsülték. Ismét nyugodtan, feltámasztva lőttem és a mögöttem összegyűlt karaván óriási gaudiumára a második bak is tűzben maradt a helyszínen. A shikarrik akik az egészet látcsövön figyelemmel kísérték, figyelmeztettek, hogy még egy szép bak van a csapatban és ezt meg is mutatták nekem. Hanem ez a lövés rövidre sikerült. Repetáltam és ezúttal a harmadik bak is legördült a sziklákról. Ekkor hozzám lépett Rahima, szerencsét kívánt a lövéseimhez és kijelentette, hogy nagyon meg van elégedve velem; ugyanis az Ibexek esetében cudarul szitkozódott és leplezetlenül értésemre adta, hogy ha majd az Ovis Amonra is olyan rosszul lövök, mint az Ibexre, akkor jótállhat arról, hogy Ovis nélkül fogok hazamenni, mert ezt nem lehet annyira megközelíteni, mint ahogy a szerencsés körülmények folytán az Ibexeket megközelíthettük. Miután Rahima elmondta, ami a szívén feküdt, felszólított, hogy lőjjek még egy Bharalt, mert ebből a vadból négyet szabad elejteni. Ibexből, markhorból és Ovis Amonból ezzel szemben csak két-két darabot, a tibeti gazellából pedig csupán egyet szabad lelőni. Hanem a csapat most már megint tovább ment, fölfelé a sziklákon. De a shikarrik nyomatékosan megkértek, lőjjek még egyet, nemcsak a már említett okból, hanem azért is, mert az első három bak nyomban holtan terült el és ők, mint a mohamedánok, csak olyan állat húsát ehetik - akárcsak a zsidók, - amelyiket maguk szúrták le."

Megnézem:

 

2019. 04. 01.

Bein Károly: A kis bogárgyűjtő

A bogarak ismertetése és utasítás azoknak gyűjtésére

"A bogarak életmódja első sorban azoknak táplálékától függ, mely vagy állati vagy növényi anyagokból áll; az állati táplálékot ismét vagy az élő vagy a holt állatból veheti a bogár. Így a futrinkák és hólyagfarkuak élő rovarokat zsákmányolnak; ezeket a földön, kövek alatt vagy más buvóhelyeken vadászszák és erős rágó szerveikkel megölik; a vízben élő csikbogarak apró halakkal és kétéltüekkel vagy ezeknek petéivel élnek; az apró, félgömb alakú füskaták különböző növényeken mászkálnak, hogy az ártalmas levéltetűket elejtsék. Mások ismét döggel táplálkoznak; ha pl. döglött állat, egér, vakondok, madár stb. fekszik valahol az úton, akkor a temetőbogarak jelennek meg, melyek a tetemet valamely félreeső védett helyre ránczigálják, hol aztán beleeszik magukat, majd petéiket is berakják, hogy a kikelő álczák a dögben bő ellátást találjanak; nemsokára vendégségre érkezik a különböző bogaraknak egész serege, így a dögbogarak, a hólyagfarkuak és még mások, melyek a szétbomló szervezetekben keresik táplálékukat. Így ritkán akadunk szemét-vagy ganéj-rakásra, melynek környezete, belseje és alapja a leggazdagabb bogáréletet ne mutatná. Sajátságos, hogy meglehetős sok apróbb bogárfaj a hangyaboglyákat is választja szállodául; legtöbben csak ideiglenesen tartózkodnak ott, némelyek pedig, mint pl. a bunkós bogarak, állandóan telepednek le és a jámbor hangyákkal eltartatják magukat. Végre a bogaraknak még egyik - életmódra rendkivül érdekes - faja emlitendő: a barlangbogarak, melyek némely barlangban, különösen a Karst-hegységben találtatnak, melyek soha sem látnak napvilágot és ezért a szemnek teljes hiányában vannak."

Megnézem:

 

2019. 03. 31.

Nádai Pál: A lakásberendezés művészete

"A régi idők embere nem annyira a kényelmet kereste, mint inkább stílusos környezetet igyekezett magának teremteni. Nem volt "komfort", de voltak szép formák a bútorokon: hárfaszerű hajlatok a varró-és szervirozó-asztalkákon, hattyúnyak-idomok az ágy hajlásvonalán, mázsás oszlopok az ebédlőasztal lábai helyén. Csupa olyan részlet, mely ma sokféle okból célszerűtlen: az ülésnél, a takarításnál, a költözködésnél és így tovább. Természetes tehát, hogy a mai nemzedéktől nem kívánhatjuk, hogy "fészket verjen" magának úgy, mint a dédanyák idején nevezték a tetszetős, de sokszor felette célszerűtlen lakásberendezést. Korszerű, technikailag mindenkép előnyösebb bútorokra kell törekednünk s a polgári életformák kereteit, nem pedig a palota, kastély, urasági lakás kívánalmait tartani szem előtt. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a modern lakásban ne lehessen elhelyezni antik bútorokat is.  A tulzó modernség türelmetlenkedő prófétáival szemben nyugodtan hirdethetjük, hogy egy-egy stílusos darab mit sem árt a szoba egészséges légkörének. Azokat a valóban nemes régi bútorokat, melyeket még a mult századvégi szokás is a padlásra száműzött, nyugodtan beilleszthetjük akár a legmodernebb keretbe is és gyakran bűn volna ezeken másféle renoválást végeztetni, mint átfényeztetni s megtisztítani s megtisztíttatni őket egy asztalossal. Persze csak kevés ilyen bútort s csak a legjavát! Rosszul hatnak egy fémcsőtől és üvegtől ragyogó szoba színterében a gyöngyházberakásos ébenfát utánzó szalónasztalok, vagy a mahagónifából és préselt bőrből összeállított spanyolfalak. De nem azért, mert e kétféle stílus - mint mondani szokás - "üti egymást"."

Megnézem:

 

2019. 03. 30.

Erődi Béla: A fáraók országában

"Az istenek szobrainál jóval csekélyebb számban vannak a fáraók, papok és kiválóbb férfiak szobrai, melyek leginkább az általuk alapított vagy fenntartott templomból származnak, hol mindjárt a kijáratnál voltak fölállítva. A kisebb szobrok a halottas kamrában állottak s mindig az illető halottat ábrázolták. Az egyiptomiak vallási hite szerint a lélek a túlvilági életben is  földi testéhez van kötve. Kiválik ugyan a testből, de bizonyos idő múlva azt újra fölkeresi. A templomok falain található képeken és domborműveken gyakran van leábrázolva, amint a szárnyat öltött lélek leszáll a mumiához. Ha a lélek ilyenkor nem leli meg egykori porhüvelyét, vándorlásra van kárhoztatva s más testben keres tanyát. Innen van az a nagy gond, melylyel a halottat örök időkre megtartani törekedtek. A testét elvesztő lélek szüntelenül bolyongani kénytelen. Az egyptologok ma sem képesek még teljes rendszerbe foglalni a lélekvándorlás tanát, melyet Herodot említ, valamint nem ismerik egész szabatosan a gonosz lelkek sorsát se a túlvilágban. Némelyek szerint a gonosz lélek különböző teremtmények alakjában kénytelen mindaddig bolyongani a földön, míg megtisztul; mások szerint az itélet után az alvilágban marad s azonnal megkezdi bűnhődését. A hieroglyphákból idővel alkalmasint ez iránt is csak tisztába jönnek. A holttestek fenntartása annyira törvénynyé volt téve, hogy a Nilusból kifogott uratlan hullákat az illető község melynek határában találták, volt köteles bebalzsamoztatni és megőrizni. A halottnak belső szerveit négy külön alabastrom edénybe tették, forró szurokkal leöntötték s bezárták. Kanopus városától kanopusoknak nevezték ezen edényeket, melyeknek födői a tartalmazott szervek szerint ember, sakál, kutyafejűmajom és karvalyfejet ábrázoltak, azon genius szerint, melynek őrizetére az egyes kanopusok bízva voltak. A balzsamozók azonban nem jártak el mindig lelkiismeretesen a belső szervek elosztásában. A felbontott kanopusok elárulták nem egy esetben való könnyelmű bánásmódjukat. A muzeum kanopus-gyűjteménye igen gazdag."

Megnézem:

 

2019. 03. 29.

Kittenberger Kálmán: Vadász-és gyűjtőúton Kelet-Afrikában 1903-1926

1. kiadás

"Vadászemberekkel beszélgetve gyakran ráterelődik a szó az afrikai vadászatokra. Oroszlánt, bivalyt mindenki szeretne lőni, de elefántvadászatra nem mindenki vágyódik, - pedig jó vadászokról beszélek - mert úgy látom, hogy képzeletükben az elefánt úgy él, mint az emberi szolgálatba igázott indiai rokona, mely parancsszóra hatalmas faderekakat cipel a fűrészmalomba és néha a mahautnak (indiai elefánthajcsár) babyjét ringatja. Szóval nem tartják vadászias dolognak az elefántvadászatot! Ki kell jelentenem, hogy ez nagy tévedés! - Az elefántvadászat az afrikai vadászat koronája és minél többször volt alkalma az embernek elefántra vadászni, annál nyilvánvalóbbá válik ez az állítás. Már az a körülmény is, hogy az elefántvadászat mindig más természetű terepre, mindig más környezetbe viszi a vadászt, magasan kiemeli a többi vadászat közül. Jómagam is vadásztam földünk e legnagyobb szárazföldi emlősére a pompás szubugókban, hol a hatalmas cédrusok ágain nedvességtől gyöngyös szakáll-zuzmók csüngtek alá és az aljak páfrány sűrűi a rég elmult időkorszakok surlóőserdeit juttatták eszembe, majd meg a bambusz-sűrűkben, hol a legnagyobb volt a megriadt elefántcsorda mindent letipró megiramodásának zaja és hol éjjelenként dideregve ültük körül a tábortüzet, majd megint a sivár, vízszegény, tüskés szavannaerdőkben, a nyiká-ban, a forró, sivatagszerű nátronsteppéken át, aztán az elefántfű-vadonságokban és papyrusz-mocsarakban és az utolsó kirándulásaim alatt a kongói őserdővidék nyulványaiban, a kibirákban. Az elefántvadásznak mostanában már nagyon nehéz a dolga. Olyan területek, hol lóháton is lehetne elefántra vadászni, mint azt pár évtized előtt Selous és társai Dél-Afrikában tették, úgyszólván teljesen eltűntek. De eltűnt az elefánt egészséges, könnyen megközelíthető helyekről is, úgy hogy az elefántvadásznak a lázvidékek, esetleg álomkór által fertőzött területek kellemetlen elefántfűvadonjait és papyrusz-mocsarait kell felkeresnie, hogy szenvedélyének áldozhasson."

Megnézem:

 

2019. 03. 28.

Haan Lajos: Békés vármegye I-II.

"Ez az orosháza nem csekély község lehetett. Az 1560 eszt. öszveirás ugy emliti mint 72 nádori kapuból állott falut, melyek közül Komlóssy Kálmán birt tizennyolczat, Glésán Miklós Özvegye nyolczat és Glésán László özvegye negyvenhatot. Ezek után itélve lakosainak száma, ha egy nádori kapura csak öt lelket számitunk, háromszáznál több volt. A mi a Glésán családot illeti, ez eredetileg Székely-család volt és Geysesről irta magát. Közülök kitünt Miklós, kit Csobacsüd alatt emlitettünk. Késöbb e család ismét Erdélybe tette át lakását. Itt élt 1571 eszt. Miklós marosszéki ülnök és 1601 Kristóf, Székely Móses hive. ( L. Nagy Iván M.-orsz. családai.) Valószinüleg a Komlóssy családba való beházasodás által jutott orosháza egy részének birtokába, mert birtokai a Komlóssyakéval együtt emlitettnek. Hogy micsoda vallásuak és nemzetiségüek lehettek ezen Orosházának lakosai, azt tudni nem lehet. Csak azt tudjuk okmányaink nyomán, hogy még 1591 eszt. létezett mint falu, mert a fenebb felhozott adomány levélben még possessionak és nem praediumnak neveztetik s colonusai emlittetnek. Mikor 1733 eszt. a vármegyei küldöttség erre járt és a helytartó tanács utasitása nyomán az itt ott felmaradt templom düledékeket vette számba, az orosházi templomnak még meglátszottak dülekékei, ugy hogy azokból ki lehetett még azt is venni, hogy a templom rkath. vallásu templomok formájára volt épitve. Mikor 1744 eszt. a mostani orosházi lakosság ujra telepitette a helyet, talált a régi falu helyén még egy vén körtefát, hellyel-hellyel árkolásokat s azok közt szőlőtőkéket. A szájon forgó monda szerént végre, mikor Orosházának lakosai szétfutottak, harangjokat a földvári pusztán egy mély kutba süllyesztették. Mondják, hogy e század elején Hengermüller Mihály haszonbérlő kerestette is azt és a kutban szerencsésen reá is akadtak, de mikor már annyira kihuzták, hogy a harang meg is látszott, akkor a reá kötött láncz elszakadt és a harang annyira visszasüllyedt, hogy a további munka sikerhez nem vezetőnek látszott s abban hagyták."

Megnézem:

 

2019. 03. 27.

Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

"Ledobta az aranypénzeket, és előbbre ment. A pince padozatát öt-hat lábnyira elborította a vert arany és ezüst, amely a kirepedt zsákokból folyt szét, s a hosszú évek során rétegekbe rakódott az érc, mint apálykor a homok. Rajta, benne vagy kiemelkedve belőle, mint roncsok a homokból, ékkövekkel kirakott, kalapált ezüst elefántülések, vertarany-lemezekkel borítva, karbunkulussal és türkizzel díszítve. Gyaloghintók, hordozóágyak királynék számára, ezüsttel és zománccal befoglalva és kiverve, nefrit tartórudakkal, borostyán függönykarikákkal;  arany gyertyatartók, amiknek karjain átfúrt smaragdok remegtek; rég elfelejtett istenek öt láb magas, felékített szobrai, ezüstből, drágakő szemmel; páncélruhák, acéljuk arannyal bevonva, összeaszott, megfeketedett gyöngyszemekkel beszegve, sisakok, taréjukon és szegélyükön galambvérszínű rubinnal; pajzsok lakkból, teknősbékahéjból, orrszarvúbőrből, vörös aranytartóval és díszítéssel, szélükön smaragddal kirakva; egész rakás gyémántmarkolatú kard, tőr és vadászkés; arany áldozati csészék és kanalak, olyan hordozható oltárok, aminőket sehol sem látni, a világon; nefrit serlegek és karkötők; tömjénfüstölők, fésűk, illatszeres, körömfestékes, szemfestékes tégelyek, mind csupa domborított aranyból; megszámlálhatatlan orrgyűrű, karperec, ujjra való gyűrű, fejdíszítő abroncs; hét ujj széles derékkötők, négyszögletesre csiszolt gyémántokból és rubinokból; vassal háromszorosan kivert faládikák, amiknek fája már szerteporlott, s halomszámra látszott bennük a csiszolatlan csillagzafír, opál, macskaszem, zafír, rubin, gyémánt, smaragd és gránát. Fehér Kobrának igaza volt."

Megnézem:

 

2019. 03. 26.

Szakály Sándor: A magyar tábori csendőrség

"A tábori csendőrség felállítására és alkalmazására - a fennmaradt források szerint - első ízben 1938 őszén került sor, amikor az úgynevezett első bécsi döntés értelmében Magyarországhoz visszakerült felvidéki területek katonai megszállása bekövetkezett. A megszálló katonai alakulatok állományába kis létszámú táboricsendőrosztagok is tartoztak, amelyek feladata a tábori rendészeti szolgálat ellátása volt. Ezek az osztagok tevékenységüket csak rövid ideig folytatták, mivel a mozgósítás megszűntével a tábori csendőrséghez beosztott csendőrők visszatértek békebeosztásaikba és állomáshelyükre. Kárpátalja 1939 tavaszán történt visszafoglalása alkalmával valószínűleg újból sor került a táboricsendőr-osztagok felállítására, hiszen a mozgósítás akkor is megtörtént. Igazolni látszik ezt a feltevést az a parancs, melyet a pécsi magyar királyi IV. honvédhadtest parancsnoksága küldött a "m. kir. 12. honvéd gyalogdandár parancsnokának", szekszárdi állomáshelyére, 1939. március 23-án keltezve, s amely a következőket tartalmazta: "a 12. dd.psághoz kijelölt tábori csendőrők tényleges állományúak - amiért is - tekintettel a csendőrség tagolt elhelyezési viszonyaira, kérem mielőbb értesíteni, hogy a vezénylendőket hová és mikorra indítsam útba. " Még ugyanabban az esztendőben, a honvédelmi miniszter 1.732./M.20-1939. számú rendeletére megindult a mozgósításkor vezénylendő csendőrlegénység szám szerinti nyilvántartása. Ez a IV. honvédhadtest esetében és területén a következőképpen nézett ki: A korábbiaknál jóval jelentősebb tevékenységet fejtett ki az 1940 tavaszán ismételten felállított tábori csendőrség 1940 szeptember-októberében, Észak-Erdélynek az ún. második bécsi döntés értelmében Magyarországhoz történt visszacsatolásának idején."

Megnézem:

 

2019. 03. 25.

Igali Mészáros József: A vizek rejtelmes világa

"Az a körülmény, hogy az állóvizek rendszerint haldúsabbak, mint  a folyók, arra indítja a csukát, hogy ha csak egy mód van rá, elhagyja a folyókat és a holtágakat keresse fel, tehát mindig azokat a vizeket, ahol a békéstermészetű halakból tömheti meg feneketlen gyomrát. De ott is leginkább azokban a vízrészekben láthatjuk, ahol alkalmas hely kínálkozik a lesbenállásra. Így a vízbedőlt fák, gyökerek, valamint az építmények környéke, mind kedvelt helyei. A vízinövények meder felől levő részén is sokszor megfigyelhetjük, amint prédára les, mert a csuka a vizeknek valóságos utonállója. Egész életét prédaleséssel tölti. Nem lehet annyira jóllakot, hogy a közelében úszó halra rá ne vesse magát. Izmos farkúszójától hajtva pillanat alatt ráveti magát áldozatára és megragadja rágásra nem alkalmas éles fogaival. Áldozatát rendszerint a fején támadja meg. Ha a zsákmányolás alkalmával ez nem sikerül neki, akkor hatalmas szájában megfordítja áldozatát és fejjel befelé gyömöszöli a gyomrába. Garatját hihetetlen nagyságúra tudja kitágítani. Nem kerül nagy megerőltetésébe a magához hasonló nagyságú hal lenyelése sem. Mohóságában odáig megy, hogy még akkor is megtámadja a közelébe került halat, amikor a másik áldozata még félig a szájában, félig a gyomrában van. Ilyen esetben addig tartja fogai között áldozatát, míg az előző zsákmány gyomrában levő része fokozatosan megemésztődik. Azután mindig beljebb tolja áldozatát, a szerint, ahogy a megemésztett táplálék ezt megengedi. A csuka aránylag igen gyorsan emészt. Gyomornedve olyan erős, még a vasat is megemészti. Nem egyszer zsákmányoltam olyan csukát, amelynek egy-két félig megemésztett horog volt a gyomrában. Ez a kíméletlen ragadozó mindenre ráveti magát, ami a vízben mozog. Feltéve, ha látószögébe beleesik. A szemének a fején való elhelyezkedése folytán ugyanis csak bizonyos szögben lát jól. Az alatta vagy szemével vízszintes irányban úszó halak kevésbé forognak veszedelemben."

Megnézem:

 

2019. 03. 24.

Nadler Herbert: Cserkészeten és lesen Nagymagyarországon

1. kiadás

"1916.évi január hó 18-án este 6 órakor már beesteledett és csak a holdvilág tenné lehetővé, hogy a remélt vadat a céltávcső segítségével megcélozzam, felmászom a magasülésre, melyet vadőröm egy fenyőfán, körübelül nyolc méter magasságban a föld fölött, számomra készített. Alattam és tőlem 40 lépésre fekszik a lódög, melyet ezelőtt négy nappal tettem ki oda. Ezúttal farkasra fáj a fogam! A farkasok a Fogarasi-havasok alsó nyúlványait borító erdőkből éjjelenként kiváltanak a szabad síkságra, mely a határhegylánc és az Olt-folyó medre között terül el. A fenyőfa, melynek messze szétágazó, sötét ágai között rejtőzöm, nehányad magával az erdőn kívül, s annak szélétől vagy 100 lépésre, a szabad mezőn áll. Így messze ellátok a hóval borított síkságon, mely alig észrevehetően, szelíden lejt az Olt-folyó felé, ahonnan a farkasoknak jönniök kellene. Hogy a síkságon csatangoló farkasok figyelmét a lódögre tereljem, annak beleit a vadőrrel vagy másfél kilométer távolságra kivitettem a mezőre, majd a havon vissza vonszoltattam a döghelyre. Mult éjjel három farkas e véres nyomra rátalált és azt csaknem a döghelyig követte de oly módon, mely világosan mutatja, milyen eszes és mennyire óvatos állat a farkas. A róka pl. minden valószínűséggel a nyomra ráállt és azon végig jött volna, úgyhogy ily módon könnyen lehetne tőrbe csalni. Nem úgy a farkasok! A farkasok egyszer sem léptek a belek nyomába, hanem többször átugrottak rajta, 20-30 lépésre eltávolodtak tőle, majd visszafordultak, s így kígyódzó vonalban haladtak rajta végig. Majd a lódögöt vagy 40 lépés távolságban nehányszor körüljárták és eltávoztak. Mindez a nyomokból világosan látható volt. Ha tehát az elmult éjjel fent ültem volna a magasülésen, a farkasok egyikét elcsíptem volna, mert fényerős céltávcsövem segítségével, holdvilág mellett, a hóval borított mezőn 100 lépésre, sőt még nagyobb távolságra is, biztosan odaraknám a golyót, ahová akarnám."

Megnézem:

 

2019. 03. 23.

A Nyugat-Pannon régió növényvilága

"A meredek, köves-sziklás oldalakon, főleg nyugati és déli kitettségben a bükkösök vagy gyertyános-tölgyesek helyét más erdőtársulások veszik át. Mészmentes kőzeteken, ha a talaj sekély, de nem kőtörmelékes, a térség hegyeiben különböző mészkerülő erdők jöhetnek létre, amelyek közös jellemzője a savanyú talajokat jól tűrő aljnövényzet, például fekete áfonya, csarab vagy korpafűfajok megjelenésével. Amennyiben a felszínen nagy sziklakibúvások akadnak, akkor sziklaerdők, ha mozgó-görgő kőzettörmelék, akkor törmeléklejtő-erdők alakulnak ki. E két típussal főleg meredeken leszakadó gerinceken vagy azok oldalában találkozhatunk. A sziklaerdők ritka (inkább magashegységi) változatában a lombos fafajok helyét az erdeifenyő foglalhatja el. E sziklás erdők speciális igényű növényfajokban gazdagok, itt fordul elő a ritka avarvirág vagy több körtikefaj. A hegyi patakok mentét fent keskenyebb, lefelé szélesedő sávban égerligetek kísérik, melyekben kezdetben hamvas éger, lefelé inkább már mézgás éger uralkodik. Az égerligetek a havasi növényfajok fontos közvetítői, néha a havasi övből származó fajok jó eséllyel telepednek meg a mindig nedves talajokon. Ilyen "patak által közvetített" példák a struccpáfrány, fehér sáfrány, zergebogár, csipkeharaszt megtelepedései a tájban. Egyes lefolyástalan helyeken az égerligetek helyett égeres vagy füzes lápok alakultak ki. Ezek közül sajnos kevés maradt fenn napjainkig, mivel a különböző vízrendezési munkálatok révén többségük tönkrement. Így a Kőszegi-hegység Gósz-völgyének híres tőzegmohás lápjai (ahol a 20.század elején még havasi gyapjúsás is élt) mára jellegtelen, leromlott erdővé degradálódtak. A táj fátlan növénytársulásainak többsége emberkéz műve, de jó részük már évezredek óta létezik a területen. "

Megnézem:

 

2019. 03. 22.

Gróf Széchenyi Zsigmond: Két kecske

1. kiadás

"1932. november 9. Torino, Grand Hotel Suisse. Már tegnap este ideértem. S minthogy vonatom csak délután indul Génua felé, meglátogattam a Gran Paradiso-i területek itt székelő vadászati felügyelőségét. Főképpen azért, mert tudomásomra jutott, hogy a lavinaomlások alól kikerülő kecskeszarvak jórészét ebbe a hivatalba hordták össze. Végignéztem hát a mintegy ötven darabból álló gyüjteményt, de csak egyetlenegy példányt találtam, mely az én bakom szarvát meghaladja. Az is csak másfél centivel. Ennél azonban még nagyobbat is mondhatok. A vadászhivatalban azt is megtudtam, hogy a már említett II. Viktor Emánuel egykori kastélyában, az Aosta melletti Sarre-ban, 232 pár, sajátkezűleg ejtett vadkecskeszarvát őrzik a híres vadászkirálynak. Elárulták a legkiválóbb darabok pontos méreteit is s akkor sült ki, hogy még ebben a mintakollekcióban is csak három különb akad az enyémnél. S ha már benne vagyok, megemlítem a másik híres gyüjteményt is a, a Beck Peccoz báróét. Ez az úr maga is nagy kecskevadász, nagyatyja pedig jóbarátja s állandó vadásztársa volt II. Viktor Emánuelnek. Megtudtam, hogy Beck Peccoz-ék otthonát 302 pár válogatott vadkecskeszarv díszíti. Ezek közül a leghosszabb 96, a második 93, a harmadik pedig 90 centiméteres! S az enyém , amint már tegnapelőtt is mondottam, 91 centis - Un trés grand diable, Monsieur!" 1932. november 10. Génua, Hotel Miramare. Most jöttem az állomásról. Öreg inasom bentmaradt a vonatban, továbbutazik Pestre. Haza viszi a téliruhát, a bundát, meg a nagy kecskebak szarvát! Felfelé viszi, északnak, neki a rövidülő napoknak, a varjúkárogásnak, neki a télnek... Én - sorsom jóvoltából - különb irányt választhattam. Derűsebbet. Kedvemrevalóbbat. Délnek hajózhatok, az örök nyárba, a napsütés valódi hazája felé!

Megnézem:

 

2019. 03. 21.

Hunfalvy János: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyének leírása

"Gömör egyike Magyarország legerdősebb megyéinek. Erdőségei kivált a megye felső északi hegységein terjednek el. Ott mérföldekre kiterjedő folytonos erdőket találunk, melyeket csak itt-ott szakasztanak meg elszórt havasi rétek és legelők. Azt vélhetné tehát az ember, hogy ott nagy bőviben vannak az erdőnek és fának, de az nincs úgy - A természet azon hegyekben egy igen becses kincset rakott, le, mely az erdő-és fabeli gazdasággal egybekötve a megye lakosainak nevezetes keresetforrásává lett, kivált pedig a hegyek között, hol a zordon égalj, a szántóföldek csekély kiterjedése s részint meredek fekvése miatt a gazda csak szűk aratásnak örvend. E kincset a sok és jeles vasérczek teszik, melyek e hegyek gyomrában rejlenek, s az ezekre meg a fatermelésre alapított vasgyártás, mely évenkint a sok százezret, sőt mondhatni milliókat jövedelmez; ugyanis a nyersvas, öntvények, rúdvas, bádog stb. pénzértéke az utóbbi években több mint 2 millió ftra rugott évenkint, miből egy rész az erdők, vasgyárak és bányák birtokosainak jut, legnagyobb rész pedig a megye lakosai kezébe kerül, kik az erdőkben, vasbányákban és vasgyárakban a sokféle munkát és fuvarozást végzik, s kiknek keresete azáltal annyira gyarapodik, mint ez csak ritkán történik amolyan hegyes vidékeken. Nemcsak a megyében termelt tetemes famennyiség értékesíttetik és fogyasztatik el, hanem a vastelepzetek fa-és szénfogyasztása néhány évtized óta annyira növekedett, hogy a gömöri erdők nem képesek többé szükségletöket fedezni, s más megyéből is kell szenet ide szállítani, mint az alábbi statisztikai kimutatásokban látni fogják. Gömör erdői az egész megye hegységeire terjednek ki, mégis leginkább  az északi hegységeket foglalják el, hol csak a völgyekben létező szántók és kaszálók szakasztják meg."

Megnézem:

 

2019. 03. 19.

Csobán Endre (szerk.): Debrecen Sz. Kir. város és Hajdúvármegye

"Debrecenben az iparnak minden ága képviselve volt. Első helyet foglalta el a ruházati ipar, az ebben dolgozó mesterek száma kb. fele az összes iparosok számának. Különösen e korszak második felében virágzott az agyagipar és a debreceni agyagpipát Európának csaknem minden országában kedvelték. A helyi fogyasztásnál szélesebb körök szükségleteit elégítette ki a bognár-, kerékgyártó-, lakatos-, paplanos-, könyvkötő-és szappanosipar is. A bognárok tevékenységét elősegítette a szőlőtermelés elterjedése, a kerékgyártók munkájára nagy hatással volt, hogy a szállítás és a fuvarozás kizárólag szekéren folyt és Debrecen igen fontos útvonal mentén feküdt. A debreceni szappanosok készítményeit az egész országban dícsérték. Fehérségre, könnyűségre és keménységre vetekedtek a velencei szappannal. Megemlítjük, hogy ebben a korrban a legszebb, legfehérebb és legízletesebb  kenyeret a debreceni kenyérsütő asszonyok sütötték, akik foglalkozásukat háziiparként űzték. Fontos jövedelmi forrás volt a civiseknek a salétromtermelés. A debreceni salétrom aranyérmet nyert az 1846-i pesti kiállításon. Csak a délamerikai salétrom versenye tette tönkre a debreceni salétromipart a XIX. század közepén. Lassan fejlődött, de később igen megerősödött Debrecenben a tégla-és cserépipar. Évszázados tekintélyét ebben az időszakban is fenntartotta és növelte a városi nyomda. A város belső gazdasági erejét mutatja, hogy az ellenséges nyomás alatt is egyre erősödött az ipar és a kereskedelem. 1743-ban nyílt meg Debrecen hortobágyi malma és mint már említettük, 1843-ban alakult meg a gőzmalomtársaság, amely üzemét, az István gőzmalmot a XIX. század végéig olyan mértékben fejlesztette, hogy ekkor már 600 munkással dolgozott. A városi tanács mindent megtett az ipar és a kereskedelem fejlesztésére."

Megnézem:

 

2019. 03. 18.

Fekete István: Öreg utakon

1. kiadás

"Poros utak felett álmos meleg. Lankadt akácok bóbiskolnak az utak mentén, valahol búg a cséplő és a torony felett gólyák örvénylenek. Tanítják a fiatalokat a hosszú útra. Valamikor keselyűk kerenghettek így a csataterek vérpárás felhői felett, amikor már elszállt a kürtök rivalgása és holló gubbasztott a zászlók törött nyelén. De most békesség és csend ül az augusztusi tájon, csak a gólya madár röpteti fiait a torony felett. Szikrázik a kereszt a messzeségben és felette folyik a fárasztó torna, hogy a gólyanemzetség fiatalja fáradhatatlan szárnyakkal kelhessen messze útra. Kis-Boldogasszony táján, amikor csendes, litániás ének zsong ki a templomból és virágfüzérek sóhajtják szomorú, halódó illatukat a kőkereszt omladozó párkányán. Sárga tarlóban kolomp kondul és lógó nyelvvel ballaga a pumi. A juhásznak kétszer is kell mondani, ha tereltetni akar. Meleg van. A tarlókon apró kék virágok fakulnak, az utakon és legelőkön pedig sudár virágjában pompázik a királygyertya. Csupa ragyogás a határ, csupa útrakészülő pompa. Gerlék és örvösök szemezgetnek a vadmohar kihullott magján és csapatosan rebbennek fel, ha árnyék suhan el felettük. A fecskék alacsonyan szállnak és csak akkor vágódnak fel, ha megjelenik, görbeszárnyú örök ellenségük a kabasólyom. Szidják a feketefejű hóhért, mely ritkán megy el üres kézzel. Hiába hajtják, hiába vagdosnak feléje. Karmai közt aléltan vergődik a kis idei fecskemadár, aztán elereszti szárnyait és nem fecske már többé csak - élelem. Az augusztusi párában mindenütt madárrajok mozognak, mégis néma a határ. Nem búg a vadgalamb, nem kurrog a gerle s az erdő tavaszi visszhangossága, fészketrejtő álmodozása odavan. Ki törődik most a fészekkel? Nincs szükség rá. Buksi gébicsek ülnek körülötte és levágnak néha az aszott fűszálak közé, ha szöcskék vetődnek arra. A puszták körül már új kazlak nőttek. Friss szalmaszag leng a szérükben és maggal megrakott szekér nehéz zökkenőkkel ballag a magtár felé."

Megnézem:

 

2019. 03. 17.

Dr. Diethard Stelzl: Gyógyítás kozmikus szimbólumokkal - a gyakorlatban -

"Az éber tudat mai síkján agyunknak két, egymástól eltérő felépítésű és feladatú féltekéje van. Azon részünket, amely hosszas evolúcióban, sok fényléten és inkarnáción keresztül fejlődött ki, s ma még sajátunk, a jobb oldali agyfélteke, az éber tudat ugynevezett világos ÉN-eleme képviseli. Ez háromdimenziós felépítésű, szoros kapcsolatot tart a belső gyermekkel és a felettes énnel, és, legalábbis részben, tapasztalatokat őriz a korábbi evolúcióból a fej jobb hátsó részében. Individuális anyagba süllyedésünk során egyre mélyebbre hatolunk a durva anyagiságba, míg aztán egy fizikális-materiális testbe jutottunk. Ahhoz, hogy a tapasztalatok és a polaritás tükröződése általi fejlődés feladatát minél jobban betölthessük, az inkarnációk során kifejlesztettünk egy kétdimenziós, durva anyagú agyféltekét, amely materiális felépítésű, és magában foglalja fizikális érzékszerveinket is. A bal oldali agyfélteke vezérli a test jobb oldalát, kivéve a szemek és az orr egyes részeit, és az a feladata, hogy a szemünk elé tárja a durva anyagúként megtapasztalható külvilágot. Ez az ugynevezett EGÓ-rész a jelenlegi életre és a materiálisan megtapasztalható külvilágra szabott. Ez a feladata. Az ÉN-komponensnek is nevezett jobb oldali agyfélteke ezzel szemben mindig is jelen volt az éber tudat területén. A passzív, intuitív tapasztalás és befogadás jobb oldali agyféltekéje vezérli a test bal oldalát. Felépítése háromdimenziós. A jobb oldali agyféltekének is vannak érzékszervei, csakhogy ezek lényegesen magasabb frekvencián rezegnek, mint a bal félteke érzékszervei. Az ízlelés, a szaglás, az érzés, a hallás és a látás durva anyagú érzékelései megfelelnek a jobb félteke - gyakran érzékeken túlinak nevezett - észleléseinek: a tisztánízlelésnek, tisztánszaglásnak, tisztánérzésnek, tisztánhallásnak és tisztánlátásnak."

Megnézem:

 

2019. 03. 16.

Lugosi József - Temesváry Ferenc: Pisztolyok

"A hadiipar termelése a Rákóczi-szabadságharc idején ugyancsak ott érhetett el jelentős eredményeket, ahol az évszázados fejlődésbe szervesen be tudott kapcsolódni. Meg kell jegyezni, hogy - a nagy állami megrendelések ellenére - ezeken a helyeken sincs jele annak, hogy a puska-, a pisztoly- és a kardgyártásban, vagy a hadiipar más területén, például a puskapor előállításában az adott céhes kereteket átlépték volna. Magasabb termelési formák tehát nem bontakoztak ki. E tényen annak ismerete sem változtat, hogy a csőverés, a puska és a pisztoly készítésében volt bizonyos munkamegosztás. Ez csupán a fellendítéshez volt elegendő, de a céhes keretek szétfeszítéséhez nem. A termelés mennyisége a termelési kapacitás növekedése ellenére sem volt kielégítő, ezért a fegyver-és lőszerszükségletet behozatallal, esetenként rekvirálással, illetve zsákmányolás útján próbálták fedezni. Kray Jakab lőcsei főbíró 1708. november 4-én, Munkácson, 87 pár rezes kápájú pisztolyt, 99 karabélyt - ez utóbbi ebben az időben még hosszú csövű pisztolyt is jelentett - adott át, de néhány nappal később, november 7-én újabb 195 karabélyt, december 12-én 149 karabélyt és 54 és fél pár pisztolyt jegyeznek fel az iratok. Az előrenyomuló kuruc sereg,,...ahol mi fegyvert talált..." elszedte. 1703 őszétől 1704 tavaszáig a leszállított lőfegyverek száma elérte a 3000 darabot. Szendrő várában 1000 embernek elegendő pisztolyt és karabélyt találtak. Kassán az elkobzott muskéták száma meghaladta a 2000-et. Rákóczinak az egyre növekvő szükségletek miatt a fegyvergyártást szorgalmaznia kellett. Útmutatásainak és elvárásainak megfelelően Lónyay Ferenc, a nemzeti hadsereg főhadbiztos a puska, a karabély és a pisztoly gyártását a szepesi bányavárosok hámoraiban és kohóiban kezdte megszervezni."

Megnézem:

 

2019. 03. 15.

Gróf Széchenyi Zsigmond: Csui!!...

Afrikai vadásznapló (1928. okt.-1929. ápr.)

"Én is megunom az oroszlánlest és nekikezdek az emberekkel tanakodni, hogy vajjon most mitévők legyünk. Az ilyen konziliumok mindig hosszadalmasak és komplikáltak, minthogy nagyrészben csak jelek segítségével folynak. A szuaheli nyelvtudományom még nagyon szerény méretű. Végre is a következő határozatot hozzuk: A megmaradt zebradarabot előhúzzuk a bokor alól, elhelyezzük egy alkalmas tisztáshelyre, ahol estig őriztetni fogjuk a keselyűk elől. Közben Ndolo a dög mellett ismét összetákol egy bómát (ágakból készült búvóhelyet) amelybe már a délután folyamán be fogok telepedni és amelyből - ha kell - másnap reggelig ki sem mozdulok. Hogy az itthagyott zebrarészért visszatérnek az oroszlánok, azt én is biztosra veszem. Csak az a kérdés, megjönnek-e besötétedés előtt? Ha pedig csak éjjel jönnek, sikerül-e rájuk lőnöm ennél a gyenge holdvilágnál? Bámulatos ereje lehet az oroszlánnak! A tegnap esti zebrámat úgy elvitte a közel 400 lépésre levő dongához, akárcsak vizsla a nyulat. Ha elgondolom, hogy a zebra vagy másfél mázsás, nem csodálom, hogy az oroszlánerejű szó közmondásos. Visszatérek a táborba és autóra ülve, jó messzire elkocsizom zebrát lőni. Három órára meg is hozom és azonnal kiszállítom az időközben elkészült bóma mellé. A régi dögöt őrző feketéket újabb strázsával váltom fel. (Néhány óránál tovább nem tanácsos kint hagyni ugyanazt az őrséget. Menthetetlenül elalszanak és közben a keselyűk zavartalanul felfalják a zebrát.) Megeredt az eső. Itt ülök a sátramban, várom, hogy teljék az idő. Öt óra előtt nem érdemes kiköltözködni a bómába. Mára különben is kilátástalan les ígérkezik. Ha csak alkonyatkor meg nem jönnek, úgysem beszélhetek az oroszlánokkal. Szürkére be van borulva az égbolt, sötét éjszaka lesz, a puskacső végét sem látom majd, nemhogy az oroszlánt. Mikor öt óra tájban kiballagok a bómához, még mindig szemetel az eső."

Megnézem:

 

2019. 03. 14.

Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese

Szántó Piroska rajzaival

"Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A királyfiak jó vadászok voltak, s hárman három vadászebbel odébbálltak a veszedelem elől. Sokáig mentek, azt sem tudták, hová. Végre egy magas hegyen, ahol az út elágazott, úgy határoztak, hogy elválnak egymástól, s külön-külön próbálnak szerencsét. De megegyeztek abban, hogy a hegy csúcsára, egy magas fa hegyébe hosszú póznát állítanak, arra egy fehér kendőt kötnek. És mindhárman vissza-vissza fognak tekingetni, s megnézik a kendőt. Aki a kendőt véresnek látja, testvérei után indul, mert akkor valamelyik veszedelemben van. A legkisebb, akit Rózsának hívtak, bal felé indult, a másik kettő jobb felé. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó messze meglátott egy szép kastélyt. Betért mint fáradt utazó, hogy ott megháljon. Nem talált egy lelket sem, megtelepedett a kastély egyik szobájában.  Estélig megvolt nyugodtan, akkor nagy dörömböléssel megnyílott a kastély kapuja. Rózsa ijedtében az ágy alá suhant. Óriások léptek be. Az egyik mindjárt azt mondta: -Cih! Milyen Ádám-bűz van itt! Megkeresték Rózsát, megfogták, összeaprították, mint a torzsát, és kihányták az ablakon. Reggel az óriások megint elmentek keresetre. Akkor a bokorból előmászott egy szép, lányfejű kígyó, és Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte, összerakogatta. Miközben folyton azt mondogatta: ez ide való, ez ide való, forrasztófűvel megkenegette. Egy közel való forrásból élő-halóvizet hozott, avval is meglocsolta. Rózsa egyszer csak talpra szökött. Hétszerte szebb és erősebb lett, mint azelőtt. Erre a lányfejű kígyó is kibontakozott a kígyóbőrből, hónaljig.  Rózsa, hogy olyan erős lett, megbízta magát. Este nem bújt az ágy alá, hanem az óriásokat a kapuban várta haza."

Megnézem:

 

2019. 03. 13.

Homoki Nagy István: Szárnyas vadászmesterek

Fotoriport a vadászmadarakról

"Késő nyári délutánon meg a szegedi Fehértó szikes partján rögtönzött emlékezetes jelenetet. Éppen a székicsérek filmezését készítettük elő, amikor a 15x60-as óriási távcső fénykörében, messzi nádas szélén, haragoszöld füvet súrolva, villámgyors köröket kaszálva, megjelent a kis fekete sólyom. Szédítő iramban cikázott, maga előtt űzött egy pacsirtanagyságú kis széki lilét. A széki lile hajtűkanyarokkal igyekezett menteni az életét, a kaba pedig gyors cseleket vetett egy-egy váratlan oldalozó mozdulattal. Keringtek, cikáztak, a széki lile felvágódott a magasba, aztán lebukott a fűbe, onnan ismét légi kígyózást kezdett, a halászcsérek riadoztak felettük, és némává fagytak a nádi-lakók. Vagy tíz percig folyt a hajsza, lélekzetállító halálos kergetődzés. A széki lile lassan a nádas felé csalta támadóját, aztán gyors karikával eltűntek előlem a kék-ködös vízpárák mögött. Egyik vadásztársunk többször idomította ezt a kis ragadozót, remekül megtanulta a "fennkörözést" (44.). Egyszerre két kabasólyom is vadászott vele, előfordult, hogy megtámadtak egy kifejlett fogolykakast, és együttes erővel lecibálták a földre. Megesik azonban e gombszemű kis "hölgyek kedvencei"-vel, hogy komoly vadászat alatt leállnak bogarászni, márpedig a lótetű és cserebogár igazán nem solymászteríték. Máskor pedig ez a kedves kis állat szóról-szóra eljátszotta az emberkéz ujjaira alakított gyermekrigmusokat melyek szerint: "Ez elment vadászni"... "ez megfogta"... "ez hazavitte..."ez a kicsi meg mindet megette..." Történt ugyanis, hogy a félig idomított kis kabát messzi útról vendégségbe vitték. Kivonultak korán reggel a vadászok a szederindás folyópartra, és vadra szoktatták a kis sólymot. Ment a dolog simán, körözött, repült, megzavart egy ijedt is kuvikot, szépen kézreszállott.

Megnézem:

 

2019. 03. 12.

Baji Etelka-Csorba László: Kastélyok és mágnások

"Az arisztokrácián belül a legfelső "kasztot" az osztrák és a nyugat-európai legelőkelőbb körökkel szoros rokoni, társasági kapcsolatban álló famíliák alkották. A Károlyi-, Esterházy-, Pálffy-, Pallavicini-stb. családból álló legszűkebb körnek a századvégen Károlyi Gyuláné Pálffy Geraldine-Károlyi Mihály mostohaanyja-szalonja volt a középpontja. E társaság azokból állt-írta Károlyiné Andrássy Katinka-, "akiket a francia nyelv les gens bien pensant-nak nevez: akik úgy gondolkoznak, ahogy gondolkozni illő, vagyis fordításban: akik helyesen gondolkodtak-vagy egyáltalán nem gondolkodtak bizonyos kérdésekről, hanem gondolkodás és fenntartás nélkül fogadták el a fennálló véleményeket. S éppen mert Geraldine néni köre-helyesen gondolkodott-, döntőbírónak tekintették minden olyan vitás vagy kétes kérdésben, amelyben a társaságnak állást kellett foglalnia. Pédául: meg lehet-e hívni ezt vagy azt az elvált asszonyt vagy az olyan társaságbeli hölgyet, akinek a múltját valamilyen botrány terhelte? Ha Geraldine néni megnyitotta házát az ilyen nő előtt, akkor nyugodtan megtehette, és meg is tette mindenki." Erre a rétegre volt leginkább érvényes a kérdésben joggal elsőrendű szaktekintélynek számító Károlyi Mihály megállapítása: "az arisztokrácia mélységesen nemzetközi, sokkal inkább, mint az úgynevezett-nemzetközi proletáriátus-, amely erősen kötődik a maga földjéhez és nyelvéhez... Az arisztokrata igazi környezete-bármely országban járjon vagy éljen is-az arisztokrácia: ehhez sokkal szorosabb és meghittebb kötelék fűzi, mint más osztályokhoz tartozó saját honfitársaihoz. Ehhez a legezoterikusabb "kaszthoz" képest egy fokkal közelebb állt a magyar valósághoz az Andrássy, Batthyány, Széchenyi, Festetics, Hadik, Zichy stb. grófok világa. A harmadik szintet a bárói családok elitje alkotta és így tovább-ezek között a rétegek között azonban, ha létezett is, nem volt igazán merev választóvonal."

Megnézem:

 

2019. 03. 11.

Schmidt Egon: Gyakorlati madárvédelem

"Természetesen nem mindenkinek van alkalma és módja arra, hogy a vizek birodalmában madárvédelmi munkát végezzen. Akit azonban kenyérkereső munkája köt oda, például egy tógazdaság vezetőjét vagy agronómusát, esetleg valamelyik védett vízi területünk kezelője, az ilyen emberek  már nagyon sokat tehetnek az ott élő madarak védelmében. A kívülálló számára kicsit talán hitetlennek tűnik, de egyes récefajokat, a nyári ludakat vagy az apró nádi énekeseket néha könnyebben lehet telepíteni, mint a kiskertbe várt odúlakókat. Az egyébként is odvas fák belsejében költő kercerécét pédául északi hazájában már rég telepítik mesterséges fészekodúk segítségével, de ilyen módszerrel  legutóbb Csehszlovákia északi tájain is sikerült ezt a fajt megtelepíteni. A Szovjetunióban számos természetvédelmi területen és vadásztársaságnál használják a deszkából készült kb. 40x40 cm-es alapterületű és 20 cm átmérőjű bejárónyílással ellátott réceodúkat, amelyeket tavakban vagy mocsarakban álló fák törzsére erősítenek fel. A bejárónyílás elé szegezett deszkalap a réce leszállását segíti elő. Lengyelországban, az NDK-ban, a Szovjetunióban, de másutt is tömegesen telepítik a tőkés récét mesterséges szigeteken felállított fészkelősátrak segítségével. Az ilyen telepítésekhez pontos recept nem is szükséges, lényege, hogy a madár zavartalan környezetben találjon megfelelő búvóhelyet tojásai számára. Dr. Sterbetz István "Vízivad" c. könyvében szemléltetően írja le a kardoskúti rezervátumban végzett hasonló kísérleteit. Kora tavasszal 20-30 m-es hálózatban egy-egy kukoricaszár-kévét helyeztek ki náddal ritkásan benőtt, sekély vizű parti zónában, s felettük a nádszálakat csúcsuknál egyetlen ponton összefogva, szellős sátrat képeztek ki."

Megnézem:

 

2019. 03. 10.

Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén

"Az Instituto Butantanban a lefejtett kígyómérgekből sokféle szérumot készítenek. Szérum készül különféle mérgeskígyók vegyített mérge felhasználásával olyan esetre, amikor nem lehet megállapítani a maró mérgeskígyó faját. Ebben az esetben az idejében történő szérumbeadáskor többet, nagyobb adagot fecskendeznek be, mint a felismert kígyó marását gyógyító szérum esetén. Gyermeknél, kis termetű felnőttnél a szérumadag nagyobb kell hogy legyen, mint egyébkor. A beadást esetleg meg is lehet, vagy éppen meg kell ismételni. Ez azzal magyarázható, hogy a méreg fokozottabban fejti ki pusztító hatását a testben. A jól csomagolt szérumfiolák, injekciós fecskendők mellé-tekintettel, hogy az ősvadonban többnyire nem tudnak írni-olvasni-képes használati utasítást mellékelnek. A kígyómérgek, marások elleni szérumtermelés eljárása ma is az, amit a tudós Vital Brazil a századforduló idején kidolgozott. Világszerte ezt használják ma is. Észak-Amerikában csakúgy, mint Afrikában vagy Indiában. Calmette, a francia tudós, már Vital Brazil előtt is készített kígyómarás elleni szérumot az algériai Pasteur-intézetben. De ez még nem érte el azt a hatásfokot, mint Vital Brazil későbbi széruma. Calmette is melegvérű állatok vérét használta fel szérumtermelés céljára, Vital Brazil is lovak vérét, vérsavóját vette a szérumkészítés nyersanyagául. -Lovaké?- ámult Klementino. Pedro szeme is kerekre tágult, amint felnézett. -Bizony, lovakét, s azok a lovak a Butantan istállóban igencsak nagy urak. A szérumtermelés kezdete az, hogy először fél milligramm oldott méregkristályt fecskendeznek be az állatokba. Az adagok három-négy naponként fokozatosan növekednek. A legmagasabb dózis 2 gramm. Ekkor következik az első vérvétel. Nyolc liter vért vesznek első ízben. Hatnapos időközök után következik a második, majd a harmadik vérvétel."

Megnézem:

 

2019. 03. 09.

Magyar népszokások

"A farsangi ünnepkörröl történeti adataink többet árulnak el, mint más népszokásokról, itt ugyanis egyházi és világi hatóságok egy véleményen voltak: a farsang rendbontással, lármázással, zavargással járt, tehát "rossz tiltandó szokások" közé tartozott. Ennek ellenére a farsangi szokásokat a mai napig is szinte változatlan kedvvel űzik. A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak. A XVI-XVII. században falu, város és királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott. Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyókedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s Húsételek tréfás küzdelmét is. E tréfás küzdelmet sok európai nép megszemélyesítve adta elő. Erdélyben még századunkban is említik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt. Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát. Jellemző, hogy napjaink leglátványosabb farsangi álarcoskodása Magyarországon a Mohácson lakó délszlávok csoportos ún. busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva."

Megnézem:

 

2019. 03. 08.

Marie-Luise Kreuter: Biokert

"Biokertben a kártevők ellen pozitív módon védekezünk. A legfontosabbik, hogy elősegítjük a hasznos élőlények jelenlétét. Az ő segítségükkel lehetséges kordában tartani a betegségeket és a hivatlan "falatozókat". Régi fölismerés, hogy a kártevők többsége a gyengélkedésre szakosodott  élősködő: főleg a nem megfelelően fejlődő növényt támadják meg. Megelőzésként a biokertész válasszon olyan fajtát, amely kertjének éghajlatához és talajához illik. Helyesen megválasztott növényfajok, megfelelő fényviszonyok, elegendő levegő, víz és tápanyag egyaránt feltételei az egészséges, erőteljes növekedésnek. A vegyes kultúra a kártevők egy részének megnehezíti  a megtelepedést, mivel nehezebben bukkanak rá kedvenc "csemegéjükre". Megfontoltan és együttesen alkalmazott talajművelés, zöldtrágya és talajtakarás különösen jelentős segítséget nyújtanak a növények ellenálló képességének fejlesztéséhez. Megfordítva is igaz. Ott ölthet veszélyes mértéket  a kártevők jelenléte, ahol a művelési módszerek tekintetében a legmesszebb kanyarodtunk a természetben lejátszódó  folyamatoktól. A modern mezőgazdaságban megszokottá vált óriási monokultúrák például elsőrangú szaporodási feltételeket kínálnak bizonyos kártevőknek, melyek számára gyakorta valóságos összefüggő meseországot kínálnak ezek a táblák. Természetes ellenségeik számára vagy hiányoznak itt a megfelelő életkörülmények, vagy a kártevők ellen alkalmazott vegyszerek kijuttatása miatt elpusztulnak. E "falusi tragédia" következő felvonását az ellenállóvá váló fajok alkotják. Ahogy a természetben mindig és mindenüt, itt is csak a legszívósabbak maradnak életben. Azok, amelyek immunissá válnak a velük szemben korábban alkalmazott mérgekre."

Megnézem:

 

2019. 03. 07.

Nadler Herbert: Vadásznapok vadászévek

Elbeszélések és naplójegyzetek

"November elejére az erdő lombozata a fák koronájából lekerült a földre és haraszttá vált. A szálasokban a fák feketeszürke törzse és lombját vesztett, seprőszerű, csupasz koronája alatt a földet arasznyi vastagon takarta a sárga haraszt; ennek keményen susogó zörgése csaknem a gőzgép sistergéséhez hasonlóan hangzott, amint lábamat végighúztam benne; másképen nem is lehetett rajta járni, mert olyan süppedékes volt, hogy bokáig ért. Csak a fiatalosok cser-és tölgycserjéin akadt még fenn a barnára aszott levelek egy része, s amikor rásütött a nap, messziről úgy festett, mintha a szürke vágás felülről aranyporral volna behintve. Egyébként már elmult az őszi hervadás gazdag színpompája, végét járta már az ősz s az egész növényvilág elkészült a tél fogadására, a téli álomra. Már csak a hó és a fagy hiányzott, hogy beteljesedjék a tél. De a hideg még késett, sőt november első hetében az idő szokatlanul meleg és tartósan derült volt, minekfolytán a haraszt olyan ropogósra száradt, hogy a cserkelésnek nem is lehetett más eredménye a vad haszontalan zavarásánál. Mégsem akartam elmulasztani az alkalmat, hogy a java holdvilág idején néhány napot a kóspallagi erdőben töltsek. Az ott még októberben jelentett öreg vadkan ügye nagyon érdekelt és úgy vélekedtem, hogy bár cserkelve alig, de lesen remélhetem puskavégre kapni. 1927 november 8-án délután 3/4 5-kor, amikor már alkonyodott és kelet felől az éppen kelő hold sápadt fénye áttetszett a lombtalan szálerdő ágazatán, fordult be szekerem, a márianosztrai községi mezőről a kóspallagi uradalmi erdőbe, majd amikor 1/2 6-kor vadászkunyhómhoz értem, már holdvilágos éjszaka volt. Másnap egy órával virradás előtt, vadászkunyhómtól jó puskalövésnyire, a körülötte elterülő szálasban, két közel egymás mellett lévő, igen látogatott dagonyához cserkeltem, hogy mellettük lesbe álljak. Ott reméltem hajnalban disznót látni, mert tapasztalatból tudtam, hogy a távoli mezőről, a szálason át, a közeli bozótos vágásába vonuló disznók útba ejtik a dagonyákat és megfürödnek bennök."

Megnézem:

 

2019. 03. 06.

Harry Potter és a Bölcsek Köve

1. könyv

"A kapu nyomban kinyílt. Az érkezőket egy magas, fekete hajú, smaragdzöld taláros boszorkány fogadta. Szigorú arca láttán Harry rögvest levonta a következtetést, hogy nem tanácsos újjat húzni vele. -Elsőévesek, McGalagony professzor- jelentette Hagrid. -Köszönöm, Hagrid. Most már átveszem őket. A professzor szélesre tárta a kapuszárnyakat. Az előcsarnok olyan hatalmas volt, hogy Dursleyék egész háza belefért volna. A kopár kőfalakat a Gringotts-beliekhez hasonló fáklyák világították meg. A mennyezet olyan magasan volt, hogy nem is látszott a táncoló fényben; viszont jól kivehető volt a szemközti márvány lépcsősor, amely a felsőbb szintekre vezetett. A diákok McGalagony professzor nyomában átvágtak a kőpadlós csarnokon. A terem jobb oldalán nyíló ajtó mögül Harry hangok százait hallotta kiszűrődni - bizonyára a felsőbbévesek is megérkeztek már-, McGalagony azonban nem oda, hanem egy kisebb szobába vezette őket. A gólyák csak szűkösen fértek el a helyiségben, és kissé megilletődve pislogtak körül. -Köszöntök mindenkit Roxfortban - fogott bele mondókájába McGalagony professzor. -Hamarosan megkezdődik az évnyitó banket, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak, és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket. - A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd."

Megnézem:

 

2019. 03. 05.

Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai - A kis primás

Regény

"A Homorod völgyéből emelkedik ki az a bazalthegy, melyen Kőhalom vára áll, nem messze Brassótól. Nem volt sohasem amolyan parádés vár, hol kevély  várurak székeltek volna. Nagy ősök arczképei soha sem függtek a falakon, büszke czimereknek, száz csatatérről összehordott kópjáknak, pajzsoknak semmi nyoma sincs itt. Ez a vár nem épült dölyfös vakmerő olygarcha számára, hanem egy szerény ügyefogyott emberke építette a maga részére. S ennek a neve Ijedelem. (Látszik ebből is, hogy már közel járunk Brassóhoz!) Kőhalom helységének német lakói emelték Kőhalom várt közköltségen, hogy veszedelmek idején legyen hova menekülniök, biztos helyre lerakniok féltettebb kincseiket, hogy odaküldhessék asszonyaikat, gyermekeiket, ha baj van. S baj ugyan elég volt mindig a kies Erdélyországban. Valami nagyobb történelmi multja nem volt a várnak. Szerény polgári külseje nem takar fényes szerepet. Hanem erősnek elég erős volt s ez kitünt 1323-ban, mikor Hening szász ispán fellázadott Róbert Károly királyunk ellen. Tamás vajda ekkor legelőbb is Kőhalom várát fogta ostrom alá, s az igen sokáig védte magát. Háromszáz évvel később meg Bethlen Gábornak volt baja a szászokkal s később ide záratta az ellene esküdt segesvári polgármestert, Orendi Márton uramat. Ugy látszik, hogy ezentul is sokszor használták börtönnek az erdélyi fejedelmek. E század elején a vár egyik bástyájában még két roppant vasbilincs függött a falon. Hát bizony ezeket sem kedvtelésből viselték. E helyütt az olvasható a falba vésve nagy betűkkel: Én Bánfi András itt voltam fogva, 1678 die 25 julii. Ki volt Bánfi András, miért volt itt fogva, krónikák föl nem jegyezték, senki sem tudja. Hanem a két óriási bilincsről van egy rege. Helvig Károly királybiró foglyul esett s elhurczolták Konstantinápolyba, becsukták a Héttoronyba. Az a Héttorony nagy divatban volt akkoriban."

Megnézem:

 

2019. 03. 04.

Nadler Herbert: Cserkészeten és lesen Nagymagyarországon

Vadászati elbeszélések

"Siketfajdkakasokra mentem le Fogarasba 1915. május hó elején; de mire leértem a területemre, melyet Felsőszombatfalva községtől béreltem volt és meghallgattam vadőröm jelentését, nem sokat gondoltam már a kakasokkal. Hamar háttérbe szorultak azok, mert sokkal különb vad, egy hatalmas medve vonta magára figyelmünket. Alighogy kiszálltam a vonatból, már újságolta a vadőr, hogy néhány nap óta hatalmas medve nyomait s ürülékét találja a területen, egyúttal azonban nagyban sopánkodott, hogy minden tudakozódása és keresgélése dacára sem kapott csaléteknek való olcsó lovat. A medve ügye nagyon fúrta az oldalamat. Mikor aztán kint a területen magam is megnézhettem rendkívül széles, nagy nyomait, eltökélt szándékom volt minden lehetőt elkövetni, hogy kézre kerítsem. Ehhez azonban elsősorban elsősorban lódögre volt szükségem, és két emberem bizonyára bejárta fél Fogaras megyét, mire harmadnap reggel előállíthattak egy gebét, mely elég vén, sovány és olcsó volt ahhoz, hogy a medvevadászatnak lelkiismereti furdalások nélkül feláldozzam. Még aznap délután kint feküdt a ló rendeltetési helyén, miután a vadőr egy fejszecsapással megváltotta a földi élet gondjaitól. Nem sok vadászati élményem volt még, mely minden részében, minden számításon és várakozáson felül, annyira fényesen sikerült és olyan kiváló trófeát eredményezett, mint ez. Hogy a medve előbb vagy utóbb rákap a dögre, azt biztosra vettem, de számomra is örömteljes meglepetés volt, mikor másnap reggel hat órakor egyik emberem jelentette, hogy a medve ott járt a lódögnél, azt helyéről vagy nyolcvan lépés távolságra elcipelte, és egy keveset evett is belőle. Nem messze voltam a döghelytől, mert az éjszakát fent a havason, egy kalibában töltöttem, honnan hajnalban a dürgő kakasok tánchelyét kerestem fel."

Megnézem:

 

2019. 03. 03.

Richard Rudgley: A barbárok

A sötét kor titkai

"Az V. század elejére a barbár népek a Rajna keleti partján lévő területeket fenyegették, így például a germán vandálok, a suevek, illetve az alánok, akik messzire vándoroltak iráni hazájukból. Ezek a különböző törzsek egy időre szövetkeztek egymással, hogy egy merész támadást indítsanak a rómaiak ellen 406-7 szilvesztere éjszakáján. A krónika szerint ez volt az egyik legkeményebb tél azon a vidéken, még a Rajna is teljesen befagyott. Szilveszter este ekkoriban már keresztény ünnep volt. Azonban a barbár törzsek nem tisztelték a keresztény szertartásokat. Nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy kihasználták a lehetőséget, és egy keresztény ünnepnapon indítottak támadást. Sok keresztény katona megtagadta a harcot az ilyen vallási ünepek alkalmával, de azt már sosem fogjuk megtudni, hogy vajon a mainzi római helyőrség ezért nem tudta-e kivédeni a barbárok támadását, vagy mert túlzottan felöntöttek a garatra. Barbár lovasok és szekerek özönlöttek a Rajnán át, megzavarva a szilveszteri ünnepségeket. A támadó sereg nagyságát úgy 60 000 főre becsülik (ebbe a számba egész családok tartozhattak bele, így a 20 000 fő már reálisabb). Bármennyien voltak is, a mészárlás borzasztó volt.  A barbárokat nem nagyon érdekelték a városi élet vívmányai, amelyek Mainzban is megtalálhatóak voltak. Amint az nyilvánvalóvá vált, bár ellenezték a római uralmat, mégis át akarták venni az infrastruktúrát és a maguk hasznára kiaknázni azt. Ami a 406. szilveszter éjszakáján fosztogató hordáikat illeti, nekik a zsákmányszerzés volt az egyetlen céljuk-nem maradtak a városban, hanem mélyebben benyomultak a Római Birodalomba. A zsákmányt nekik nemcsak a városi emberek aranya és ékszerei jelentették, hanem a finom ruhák, a háztartási eszközök és a vas is-mivel nyersanyagra volt szükségük a rengeteg fegyver és szerszám előállításához."

Megnézem:

 

2019. 03. 02.

Thurn-Rumbach István: Erdélyi szarvasok és medvék nyomában...

"Egy máramarosi vadászkirándulás rendesen azt a reményt ébreszti fel bennünk, hogy onnan valami kapitális bikával fogunk hazatérni. A remény tulajdonképpen jogos. Máramaros egyes vidékein valóban élnek még tízkilós, sőt még ennél is nehezebb agancsú szarvasok. A hiba csak ott van, hogy ennek az áldott, szép megyének vannak leromlott szarvasállományú vidékei is, másrészt, hogy jó vadászterületin a kapitális bikák még Máramarosban sem szaladgálnak oly nagy számban, mint azt általában a járatlanok hiszik. Azért ne panaszkodjék senki, ha pénzéért nem sikerült rekord-agancsot zsákmányolnia és csak az menjen Máramarosba, aki képes megalkudni az említett körülményekkel. Akkori tenyészetemből egy vérebkölyköt ajándékoztam, helyébe kaptam lelövésre egy máramarosi bikát. H. Ph. barátomnak már régebbről volt ugyanoda meghívása-így aztán 1929 szeptemberében kettesben indulhattunk Csernowiczból Fajnára, Máramarosba. Máramarosban én akkor még nem jártam. Pedig kirlibabai vadászterületünk határos volt a megye délnyugati zugával. Ennek tudható be, hogy bizonyos várakozással néztem az utazás elé. Sajnos, sietnünk kellett az ajándékbikát elintézni, mert midőn odautazóban Kirlibabán megszálltunk, jelentették, hogy nálunk is megindult a bőgés. Éppen ezért másnap már kora hajnalban utaztunk tovább. Kirlibabáról Máramarosba eleinte az Aranyos-Beszterce völgyében visz az út. Onnét kapaszkodik fel az autó a Priszlopra, mely hágó a bejáratot képezi Máramarosba. A hágóban akkoriban még álltak a világháború megrokkant barakjai; itt volt egykor az országútra fektetett keskenyvágányú sínpár végállomása. Voltak az út mellett egyéb háborús emlékek is, gránittölcsérek és katonasírok."

Megnézem:

 

2019. 03. 01.

Széchenyi Zsigmond: Ünnepnapok

"Régi gyerekkarácsonyaimat főleg azért kell külön-külön fejezettel megtisztelnem, mert szorosan függnek össze fokozatos felfegyverkezésemmel, egyben vadász mivoltom gyarapodásával. Hiszen a csillogó fenyőfát csakis új puska tehette igazi karácsonyfává! Tizenkettedik karácsonyom pedig úgy tündöklik ki valamennyi közül, mint sziporkázó üstökös a csillagos égből. Ez a karácsony hozta meg, azt a dupla csövű, kakas nélküli húszast, mely iskoláskorom hátralevő éveiben leghűségesebb barátomnak, soha cserben nem hagyó vadásztársamnak bizonyult. Származására nézve osztrák volt. A karintiai zerge járta Karavánkák árnyékában készült, a Klagenfurt melletti Ferlachban, Ogris nevű fegyverkovács műhelyében. Hogyan dicsérjem meg, miképpen magasztaljam kellőképpen? Akármennyit mondok is, kevés lesz. Könnyű kis puska volt, gyorskapású, jófogású testhez szabott, kezembe illő. Nemcsak emlékét, még szagát is megőriztem, azt az édeskés fegyverolaj-szagot, az akkoriban divatos "Balistol"-ét. Ejektoros fegyver volt, pattanva vetette ki az üres hüvelyt, s olyan tiszta, olyan acélos kattanással csukódott, mintha ezüstcsengő pendült volna abban a hamvaskékre futtatott, cifra vésetű lakatjában. Habosan erezett, bársonyosra olajozott diófaagyában pedig szép kis arany névbetű csillogott, saját, tulajdon monogramom! Ország-világ láthatta, hogy csakis az én puskám, másnak semmi köze hozzá, csakis nekem készítette a nevezetes Ogris mester, ott a hegyek közti messze Ferlachban. És váljék becsületére, jól megcsinálta. Úgy lőtt az a kis puska, mint a méreg. Olyan magas csörgőrécét, olyan "hosszú" toronykakast tudott gombócra görnyeszteni-még a felnőttek nagy tizenkettesei is megcsodálták! -Ustorhegyre  hord ez a kis szerszám-ismerték el az otthoni szakértők-, sűrűn vág, nem széleszti a sörétet. Amit pedig elkap, azt megtöri! Aszondom, ez a puska megállja a placcát, akárhun!"

Megnézem:

 

2019. 02. 28.

Szabó József: Előadások a geológia köréből

"Az egyiptomi gránit a Föld legszebb s legjobb gránitjai közé tartozik; Olaszország kőfaragói, otthon nem találván jó gránitot, ma is importálják. A piramisok belsejében lévő gránitok, melyek között csiszolt példányok is maradtak fenn, olyan épek, mintha ma készítették volna. A piramis külsején ellenben, hol a légbeliek hatásának voltak kitéve, jobban legömbölyödtek, mint a piramisok másik anyaga, a sűrű mészkő. A mauthhauseni ép gránit a levegőn igen jól tartja magát; de nézzük csak a gyönyörű lánczhidunk oszlopait, hol a víz és a fagy hatásával is küzd, ott kezd morzsolódni. Fölebb, hova a víz nem jut, semmi baja. Azonban itt is mint a piramisokon a mészkő, ez az egyszerűbb összetételű anyag, sikeresebb ellenállást tanusít: a pompás oroszlánok foga, körme, sörénye a legvékonyabb élekig eddig megvan egész épségben. A sókuti bánya akkori anyaga a lefolyt 50 év után is kitünő minőségűnek bizonyul. Az összekötő vasuti híd gránitja gyengébb, Felső-Ausztria más vidékéről való mint Mauthhausen. A szállításnál egyszer a tudománynak is bele kellett szólnia. A franczia mérnök és miniszteri  mérnök között levő differencziát elintézni a miniszter engem kért fel; én a mintához hasonlítva az átveendő anyagot, megmutattam az építő mérnöknek, hogy a méternyi kockák között a legtöbb olyan, hogy helyenként már ujjakkal is lehet morzsolni, a kalapács pedig mindenütt gyenge össetartást derít fel; figyelmeztettem, hogy a gránit betegségét a fehér, sápadt földpátok csalhatatlanul bizonyítják. Ilyen felvilágosítás ellen nem tudott kifogást tenni s belenyugodott, hogy az egész hajószállítmány visszautasíttatott. A lefolyása a légbeliek hatásának a gránitra s vulkáni kőzetekre tehát általában előbb a szétmorzsolódás, minek következtében gránitdara, trachit-, porfir-, bazaltdara képződik; ennek tovább változása az anyagot eredményezi."

Megnézem:

 

2019. 02. 27.

Gyimesi György: Vadászesztendőm

"A róka sorsáról, amely az általános összefagyást és három család ünnepi hangulatának a felborulását okozta, nem tudtunk meg semmi bizonyosat. Jóska sem másnap, sem később nem talált a kotorékból kivezető friss nyomokat, és kutyái sem voltak hajlandók még egyszer bemenni oda, holott más kotorékokba nagy kedvvel és nógatás nélkül bújtak be. Jobb híján úgy zártuk le magunkban az ügyet, hogy a kuyták megfojtották ellenfelüket, de tetemét nem vonszolták ki. Vagyis odaveszett a róka gereznája. Egy tanulságot mindenesetre levontam vadászatunkból: nem is lesz olyan könnyű egy bundára való rókaprémet összegyűjteni! Bizony nem, különösen ha oly ügyességel folytatjuk majd továbbra is a vadűzést, mint azt a következő napok egyikén tettük, amikor változatlan felállásban mentünk ki egy másik kotorékhoz, amelynek lakott voltáról egy arra ballagó juhász hozott ifjabbik barátomnak borért cserélt információt. A kotorékokat-nyolcat számoltunk össze egy kitermelt homokbánya megmaradt peremében-rókák több nemzedéke mélyíthette le, s több család is lakhatta őket, mert mindegyik lyuk körül rókalábak által volt laposra döngölve a hó. A tacskók nagy kedvvel szimatoltak be a kotorékokba, legott be is kúsztak az egyikbe, hogy kisvártatva egy másik kijáraton bukkanjanak elő. Rimánkodás nélkül újfent lebuktak a föld alá, s most már egészen váratlanul a róka jött pontosan ott, ahol legkevésbé vártuk. Egy függőleges kürtőből ugrott ki köztem és az elmaradhatatlan erdészgúnyáját viselő idősebbik Jóska között, tőlem-nem túlzok-egyméternyi távolságra! Nem tagadom, a nagy kan róka nemcsak meglepett, hanem rám is ijesztett. Ám fölöslegesen, mert semmi kedvet sem mutatott ahhoz, hogy a lábikrámba kapjon, inkább nagy sebességre kapcsolva menekült ki a nyílt mezőre. "

Megnézem:

 

2019. 02. 26.

Romsics Ignác: Magyarország története

"Mátyás halálával véget ért a török fegyverszünet. 1494-ig évente váltották egymást török és magyar betörések a határon. 1493 őszén Udbinánál a Dercsényi bán vezette horvát hadsereget verte szét a boszniai pasa. 1495-ben hároméves fegyverszünetet kötött a békés II. Bajezid szultán és Ulászló. Újabbra 1503-ban került sor, ami 1510-ben lejárt. Ulászló a cambray-i ligához akarván csatlakozni, csak 1511-ben újította meg öt évre. Közben azonban 1512-ben Bajezidot harcias fia, Szelim megbuktatta, így a fegyverszünet véget ért. Az új szerződés ügyében küldött Bélai Barnabás magyar követet a szultán őrizetbe helyezte és Ázsiába is magával hurcolta, bár 1513-ban fegyverszünetet kötöttek. A magyarok a török követet fogták el. Korszakunkban ritkán volt hadiállapot a két szomszéd között, kisebb csapatok betörését azonban a szerződések megengedték. A magyar végvári katonák élelmiszert raboltak, török katonákat ejtettek fogságba, akiket váltságdíjért engedtek el, ami pótolta az elmaradt zsoldot. Az ellenfél is így járt el. Több végvári tiszt kiváltásáért családja birtokokat volt kénytelen elzálogosítani. A "fegyveres békében" a végvárak környéke mindkét oldalon néhány évtized alatt kipusztult. Ez a helyzet nem volt sokáig tartható. A török olykor meglepetésszerűen elfoglalt egy magyar végvárat. A rövid hadiállapot időszakaiban a magyar végvári parancsnokok is több sikeres akciót hajtottak végre oszmán területen. A tízes években inkább a törökök támadtak, 1512-ben elfoglalták a szreberniki bánságot, Szapolyai vajdát pedig 1515-ben legyőzték Zsarnónál. Ekkor is voltak magyar sikerek. 1512-ben Báthori István, az Alsó Részek főkapitánya, 1513-ben Sárkány Ambrus nándorfehérvári és Beriszló Péter püspök horvát bán vertek meg egy-egy betört török csapatot.  "

Megnézem:

 

2019. 02. 25.

Vágó Tibor: A kutyakiképzés ABC-je

"A munkavizsgák őrző-védő felkészítésében elvégzendő kiegészítő, kezelhetőségi kiképzési feladatokat, így a személyőrzést, személymotozást, személykísérést, elbújt ember megkeresését (fürkészés), megtalálás utáni őrzésben történő folyamatos jeleztetést és az eresztetést. Ezek ismertetését, gyakorlását a kutya egyéves korától célszerű elkezdeni. Ebben a korban már az őrző-védő kiképzéssel párhuzamos alapfegyelmező eredményt, így engedelmességet hoz elő, így a kutya parancsra ül, áll, fekszik, lazított pórázon szépen megy, szabadon követ, apportíroz, helyben marad, küldésre előremegy, illetve a kutya tökéletesen igazodik. Egy mondatban: a kutya őrző-védő ingermentes környezetben feltétlen engedelmességgel bír a gazda iránt. Ez megkönnyíti az őrző-védő munkában történő fegyelmezést. A kiegészítő kezelhetőségi feladatok tulajdonképpen egyeznek az alapfegyelmező feladatokkal, csak nehezítésben, így őrző-védő ingergazdag környezetben kell elvégeztetni őket. (Eresztés-apportfa elengedése, őrzés-otthagyásban történő helyben maradás, fürkészés-előreküldés, személykísérés-pórázon követés-szabadon követés.) Az itt elvégzendő fegyelmezést csak jó, erős fogással rendelkező egyedekkel lehet elvégezni, hiszen a fegyelmezés a fogás minőségét lerontja, így a rossz, silány fogású kutya munkáját értékelhetetlenné teszi. Az itt leírt felkészítési ajánlásban a kutya egyéves korát adja meg a kiképzés elkezdésére, de a gazda e téren rugalmasságot tanúsíthat azáltal, hogy a kiegészítő kezelhetőségi feladatok elvégzését jó fogású kutyákkal próbálkozásként, önálló parancsvégrehajtás nélkül, elvégezhet fogáseresztést (lásd gyakorlati útmutatásokat)."

Megnézem:

 

2019. 02. 24.

Berente Ági: Keleti gyógymódok

"A kínai konyha alapja a rizs. Főképp a csapadékos vidékek tartják nagy becsben ezt a növényt, mint Dél-Kína, Thaiföld, Vietnám, Indonézia. Kínában a "rizs" szó jelenti magát az ételt. Nagyon sokféle rizs létezik, tájegységenként eltérő, melyik fajtával milyen viszonyban állnak az ott élők. Megkülönböztetnek hosszú szemű (pörgős fajtát), rövid szemű (tapadóst), ismernek számtalanféle aromás rizst, lényegében ahány tájegység, annyiféle rizs létezik. A rizs szénhidrát, melynek a napi egyensúly megtartásához 50-60 százalékarányban kell részt vennie a táplákozásban. Ez persze az összetett szénhidrátokra vonatkozik (gabona, burgonya, zöldség, hüvelyesek). Az egyszerű szénhidrátok, úgy, mint cukrok, energiabombaként hatnak a szervezetre, ám a robbanás nyomán gyors visszaesés, energiahiány lép fel. A rizs összetett szénhidrát, magas rosttartalommal és B-vitaminnal rendelkezik. A szénhidráttartalom mellett fehérjét és fontos aminosavakat is tartalmaz. A rizsfamília igen népes, így muszáj kiemelni a hántolatlan, barna rizst, mely tartalmazza a növény összes értékes elemét. Tovább kell főzni, mint a fehér rizst, sőt, előáztatni is érdemes, és durvább formájú, mint a hántolt testvérei, viszont rendkívül tápláló, erőt és egészséget adó növény. A hántolt gabona mindig szerényebb rosttartalommal és vitaminkészlettel dicsekszik. A basmati rizs egy ismert rizsfajta, igaz, nem olcsó, viszont aromás, illatos, szép, hosszú szemű változat. Szerepet játszik az egészséges étkezés és egészséges életmód kiművelésében. A finomított élelmiszerek minimálisra csökkentése csökkentése, vagy teljes kitiltása a mindennapi táplákozásból hosszabb, egészségesebb életet, lassabb öregedési folyamatot eredményez. A kínai konyha másik alapélelmiszere a zöldség."

Megnézem:

 

2019. 02. 23.

Julius Komarek: Kárpáti vadászatok

"A vaddisznóval kapcsolatban a vadász szempontjából még egy igen értékes tulajdonságáról szólhatok, mégpedig a derekas helytállásáról. A túlzásoktól hemzsegő vadászhistóriák közt számtalan szól a kanok bátorságáról és a félénk vadászról, úgyhogy mindazok, akiknek nem sok dolguk akadt a vaddisznóval, megkérdik, milyen a helyzet a valóságban, a vaddisznó valóban olyan támadó kedvű és harcias-e. Nem foglalkozom itt az ilyen kiszínezett vadászmesékkel, csak azt mondom el, aminek ezen a téren közvetlen vagy közvetett tanúja voltam. A vaddisznóval átélt veszedelmes helyzeteket rendszerint maga a rosszul célzó vadász okozza. Sok vaddisznót lőttem a legkülönbözőbb körülmények között, s még többet láttam, amit más vadászok ejtettek el, de az izgalmas kalandok, nem is szólva a közvetlen támadásról, csupán az esetek jelentéktelen százalékát tették ki, úgyhogy a fél kezem ujjain is megszámolhatnám őket. Természetesen a vaddisznó bizonyos esetekben támadóan lép fel még akkor is, ha az ember nem sebesítette meg. Köztudomású, s számtalan tapasztalat is bizonyítja, hogy a szokatlanul erős anyaállat, az emse, bátran megvédi malacait. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy amint észreveszi az embert, máris nekiront. Isten őrizz! De ha véletlenül emberrel találkozik, akit minden állat legnagyobb ellenségének tart (van is oka rá), felingerül, s a földre szegezett ormánnyal, fújtatva és röfögve indul felé. De ezzel többnyire véget is ér a támadása. Malacai közben elrejtőztek vagy elmenekültek, az anya pedig, az ellenség megijesztése után, követi kicsinyeit. Hasonló, de sokkal tüzesebb támadást indít az emse a kutya ellen, még akkor is, ha a kutya az ember közvetlen közelében járja az erdőt. Az emse igen erélyesen tudja üldözni a kutyát, tekintet nélkül arra, hogy ember is van a közelben. Aki nem ismeri ezt a szokását, gyakran azt hiszi, hogy neki szól a dühös támadás, s legtöbbször fölöslegesen használja a fegyverét."

Megnézem:

 

2019. 02. 22.

Fekete István: Kittenberger Kálmán élete

"1895 őszén ismertem meg Kálmán barátomat, amikor Lévára kerültem mint az ottani tanítóképző elsőéves növendéke. A sors kedvező játéka folytán Kálmánéknál, a néhai jó Kittenberger János bácsinál kaptam lakást, s ott laktam az 1895-96-os tanévben. Kálmán barátom a lévai piarista gimnáziumba járt akkor. A helyzetből adódott, hogy naponta együtt voltunk, s mint majdnem egykorú diákok, rövidesen megbarátkoztunk, bár Kálmán nem volt barátkozó természetű. Nem volt benne a kamaszokat jellemző szertelenkedés, a felnőttek felé való kapaszkodás, sőt még a bakfisok sem érdekelték. De már ekkor megnyilatkozott benne a természetszeretet, az ösztönös megfigyelés, kutatási vágy és a vadászszenvedély. Órákon át járta a város határát, csatangolt erdőn, mezőn, szőlőkben. Emlékszem, különösen  a varjak élete érdekelte. Ezeket figyelte, s egy-egy útja után annyit s olyan vonzóan tudott beszélni tapasztalatairól, ahogyan csak az tud beszámolni, akit a természetben élők iránti rajongás fűt. Volt neki egy kb. fél méter hosszú, egycsövű, elültöltő kapszlis pisztolya. Nem tudom, hogy jutott hozzá, de megvolt. Ezzel járt vadászgatni. Hogy feltűnés nélkül hordhassa fegyverét, kilyukasztotta télikabátja belső zsebét, s a hosszú mordályt a bélés mögé süllyesztette. Így járt Kálmán barátunk vadászgatni a határba. Hogy szabadabban mozoghasson, néha ki is maszkírozta magát rongyos csavargónak, s ilyenkor valóban nem lehetett ráismerni. Egyszer engem is megtévesztett. Az esti ködös szürkületben megállított egy csavargó formájú alak, és lőtt varjat kínált megvételre. En azonban egyáltalán nem akartam varjat venni. Az alak tovább erőszakoskodott, hogy milyen kitűnő levest lehet belőle főzni. Akkor aztán-végre-ráismertem..."

Megnézem:

 

2019. 02. 21.

Fekete István: Hú

"Aztán egyszer csak vége az etetésnek. Az anya megrázza magát, és kimegy a barlang előterébe tovább táplálkozni, a fiak pedig összebújnak, mert egyre hűvösebb az est, s a fiókák még pelyhesek. De erre mintha az anya nem is gondolna, mert táplálkozását hamar befejezte, s még nagyobb gondossággal ereszkedett a didergő kis szőrös halomra, mint amikor a tojásokat kotorta maga alá. Ez az idő azonban nem sokáig tartott, mert a szárny-és farktollak hamarosan jelentkeztek , utánuk a többi, és pár hét múlva már nem is volt szükség az anyai sátorra, mert felmelegedett az éjszaka is, és a kisbaglyok már nem fáztak, de nem is fértek volna el anyjuk alatt. De más változások is történtek. Azelőtt a táplákozást kivéve úgyszólván állandóan aludtak, most már inkább csak nappal szunyókáltak, míg éjjel hallgatták a víz locsogását a mélyben, más baglyok ismeretlenül is ismerős kiáltásait, és várták a szülőket-mert most már az anya is vadászott-, hogy betömjék az örökké éhes valóságot. És a szülők gondoskodtak is erről, néha szinte feleslegesen sok zsákmánnyal, mintha túl akartak volna lenni a nevelés fáradalmain, és szívesen látták volna a fiókák távolodó szárnyalását. Etetésük most már kiadósabb és darabosabb volt, de egyúttal fárasztóbb is, mert a fiókák nőttek, egyre nőttek, egyre többet ettek, hogy az öregeknek néha háromszor is kellet fordulniuk... És egyszer csak hozzányúltak a zsákmányhoz. Húzták ide-oda, ügyetlenül tépni is próbálták, minden eredmény nélkül. De nem hagyták abba, s a szülők távollétében ez a huzavona valami játékféle lett, aminek a végén mégiscsak kiszakadt egy-egy kis darab hús vagy bél, s ezt a mozdulatot és felhasznált erőt már nem lehetett elfeledni. "

Megnézem:

 

2019. 02. 20.

Christopher Chippindale: Stonehenge

Az ötezer éves rejtély

"A Stonehenge-be kirándulók legnélkülözhetetlenebb fölszerelési tárgya, még a királyi kirándulóké is, a födeles piknikkosár volt, hiszen a gondnoknak tilos volt bármilyen frissítőt, akár limonádét is árulnia. Elemózsia híján a turista kénytelen volt egész Amesburying elmenni, hogy megigyon valamit, vagy Lake-be, a "Druida Fejbe" (ahol Mrs. Woolcot korai reggelijét "kávé, kényelem, tojás, sonka és mérsékelt árak" jellemezték. Ráadásul a vendég megcsodálhatta a druida fejet ábrázoló hatalmas méretű, barbár festményt). Mennyivel kellemesebb  elheverni a dombvidék gyepén, a nap felé fordítani az arcunkat, hallgatni a dongók döngicsélését és pohárral a kézben gyönyörködni az előttünk tornyosuló fenséges műemlékben, amelyet iskolai tankönyveink "a brit történelem kiemelkedő emléke" jelzővel illettek! A képeken a piknikabrosz közepén mindig üveg áll, bár azt biztosra vehetjük, hogy a Leisure Hour címlapján lévő gyömbérsörnél erősebb italt nem tartalmazhatott, hiszen a tiszteletre méltó folyóirat szintén a Vallási Traktátusok Társaságának nyomdájából került ki. Az angol és külföldi királyi személyek természetesen ugyanúgy elrándultak Stonehenge-be, ahogy bárki más. Még maga a birodalom feje, a királynő is, legalábbis Mr. Judd szerint. Egy napon egy hölgy és két úr hajtott oda, ugyanúgy, mint bármelyik Salisburyből érkező turista. A hölgy javaslatára, Mr. Judd lefényképezte őket a köveknél, és az egyik férfi London West End városrészben adott meg egy címet, ahova a másolatokat küldheti. Mr. Judd nem ismerte fel őket, de "utólag kiderült", hogy a hölgy nem más volt, mint a királynő. Mr. Judd megőrizte a negatívot, amely aztán véletlenül elszakadt. A kép másolataival viszont évi ötven fontot kasszírozott a kíváncsiaktól."

Megnézem:

 

2019. 02. 19.

Hóman Bálint: Szent István

"Szent István tanítómesterei és munkatársai egytől-egyig a Clunyben kivirágzott s onnét európaszerte szétáramló szellemi irányzat hívei és tanítványai voltak. Gizella királynét testvéreivel együtt Szent Wolfgang regensburgi püspök nevelte, aki Adalbert magdeburgi érsekkel együtt a clunyi szellemű szerzetesi reform és az egyetemes egyházi gondolat legbuzgóbb harcosa volt. István maga ez irányzat egyik legkiemelkedőbb egyéniségétől, Szent Adalbert prágai püspöktől kapta a leggyümölcsözőbb ösztönzéseket. Adalbert a magdeburgi érseki udvarban szívta magába a kor újraéledő kereszténységének purifikáló szellemét, majd mikor a püspöki székét odahagyva, itáliai kolostorokba vonult vissza, Majolus clunyi apát és Szent Nilus hatása alatt merült el még mélyebben a mozgalom eszmevilágába. Ugyanebből az iskolából kerültek ki Adalbertnek a csehek és lengyelek üldözése elől magyar földre menekült tanítványai: az olasz Anasztáz pannonhalmi apát, majd esztergomi érsek, a német Ascherik pécsváradi apát, majd kalocsai érsek s a breunowi cseh és lengyel kolostorból velük együtt jött szerzetestársaik, köztük a cseh Radla, az olasz Bonifác és Sebestyén első esztergomi érsek. Ehhez a körhöz tartozott a század elején hazánkban térítő Querfurti Brúnó is. Szent Gellért a legszigorúbb regulák szerint élő velencei Szent György kolostorból jött a királyi udvarba. A francia Bonipert pécsi püspök Fulbert chartresi püspöknek-Odilo apát nagy tisztelőjének-volt a barátja. Magya István levelezésben állt a reformmozgalom vezetőszellemével, az európaszerte tisztelt Odilo clunyi apáttal is, az ő áldását kérte szervező munkájára. Törvényei, fiához írt Intelmei is kora nagy szellemi mozgalmának befolyását tükrözik vissza."

Megnézem:

 

2019. 02. 18.

Csernus Imre: A nő - Csajsziknak

"Az önbizalmat fejlesztheted racionális és emocionális szempontból, ahogyan van racionális és emocionális intelligencia is. A racionális intelligencia eredményezi az anyagi javakat, ezáltal az anyagi biztonságot, míg az emocionális intelligencia a belső békét, ha pedig két, belső békével rendelkező ember találkozik, annak a hozadéka a boldogság. Sikerélményed akkor lehet, ha adott egy konfliktus, amit jól oldasz meg: a megoldás maga a sikerélmény. A konfliktus megoldásához kétféleképpen viszonyulhatsz. Az egyik a "majdcsak lesz valahogy!" hozzáállás. A gép ezt dobta. Vagyis már itt elkezdődik a felelősség elhárítása. Amíg még fiatal vagy a személyiségszerkezeted nem merev. Az idő múlásával azonban a traumák, a fel nem dolgozott élmények szaporodnak, és ez a személyiségszerkezetedet merevvé teszi. Az ilyen személyiségszerkezetnek pedig az a sajátossága, hogy a "majdcsak lesz valahogy!" hozzáállás hatására törik. A rugalmasságot ugyanis a másik hozzáállása alakítja ki, ez pedig az, hogy tudatosan, nyitott szívvel ugrasz bele nemcsak a racionális, hanem az emocionális konfliktusokba is. Olyanokba, amelyek számodra ismeretlenek, újak, és amelyektől félsz. És az is fontos, hogy miközben ezt csinálod, mindegy legyen számodra, hogy öröm vagy fájdalom vár rád. Nem az érdekel, hogy a környezeted erről mit fog mondani, hanem hogy te este nyugodtan el tudj számolni önmagaddal. Vagyis önmagadért teszed, mert tudod, hogy az önbizalom fejlesztésének az a módja, hogy az adott konfliktust az adott pillanatban hogyan oldod meg.De ezt a szüleid mikor mutatják meg neked így? Mikor magyarázzák el ezeket az összefüggéseket úgy, hogy te is megértsd? Soha."

Megnézem:

 

2019. 02. 17.

Gyimesi György: Megzabolázott szenvedély

"A legrövidebb utat választva kapaszkodtam fel a hegyre. Jó volt az erőnlétem, alkalmam nyílt a mindennapos edzések kamatoztatására. Jó tempóban haladtam felfelé. Elégedett voltam, mert szórványosan felhangzó bőgéséből ítélve, a bika egy helyben állt, és a köztünk levő távolság örvendetesen fogyott. Jobbra tőlem egy sziklás borda húzódott a hegytető irányába, benőve matuzsálemi kort megélt vastag bükkökkel és toronymagas jegenyefenyőkkel. A bika egyik bőgésekor megálltam a borda alatt, hogy a hang után tájékozódjam. A következő másodpercekben egyik legizgalmasabb vadászélményem eseményei játszódtak le. A bika még végig sem mondta a hörgő nyögésbe fulladó indulatát, amikor a borda felől egyre erősödő zörgésre lettem figyelmes. Vágtában közeledett valami. Néhány másodperc múlva megjelent egy kidülledt szemű, lélekszakadva menekülő őzsuta, s előttem átvágva egy kisebb sűrűség felé tartott. Annyira meglepődtem az őz láttán, hogy nem találtam ki azonnal, mi üldözi a szerencsétlen vadat. Máig sajnálhatom, mert emiatt nem készültem fel időben a toportyán fogadására. A következő pillanatban ugyanis a rohanó őz nyomában megjelent egy jól megtermett farkas. Szinte úszott a levegőben, és nyilvánvalónak látszott, hogy az őzike sorsa pillanatokon belül megpecsételődik. Nosza, lett nagy kapkodás. Nem is tudom, hogyan került le a puska a vállamról, amelyen a máskor nélkülözhetetlen célzó távcső  most igen rossz szolgálatot tett. Szűk látómezejébe sehogyan sem tudtam befogni a tőlem húsz méterre elrohanó ragadozót. A távcső mellett kell célozni! - született meg az ötlet, de akkor a farkas már a sűrű szélénél járt. Eldördült a lövés, és a farkas irányt változtatva ugrott a bokrok közé."

Megnézem:

 

2019. 02. 16.

A Debreceni Református Kollégium és Nagytemplom

"A könyvtár anyagának nagyrésze ajándékozott vagy vásárolt magánkönyvtárakból alakult ki. Legjelentősebb Kazay Sámuel könyvtára, melyet 1796-ban vásárolt meg a Kollégium. Kódexek, kéziratok, ősnyomtatványok, régi, ritka és nagyértékű könyvek, térképek gyűjteménye, melyet érmek és régészeti anyag egészített ki. Kazay debreceni patikus volt, Sinai, Weszprémi István, Hatvani István  belső barátja. (Lásd: Zoltai Lajos: A debreceni kollégium éremtárának keletkezése és a Kazay-féle gyűjtemény. Bp. 1915. és Újabb adalékok nemes Kazay Sámuel élettörténetéhez. Pápa, 1931.) További magánkönyvtárak, melyek jelentős értéket képviselnek: Maróthy György professzor, Récsey János esperes, Cseh-Szombathy József orvos, Héczei Pál peéri lelkész, Benedek Mihály szuperintendens, Lugossy József professzor könyvtárai, az utóbbi csak részben, de így is 4500 db. A kisebb könyvtárak és részadományok sora kimeríthetetlen. (Lásd: Ötvös János: Maróthy György könyvtára. -A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtárának Évkönyve. 1955. II. köt. 331-370 l.- Varga Zsigmond: A kollégiumi nagykönyvtár és vele kapcsolatos múzeum kialakulási története és egyetemes művelődéstörténeti jelentősége. Debr. 1945.) A könyvtárat a gyarapodás mellett károsodások is érték. A már említett 1705. évi labanc-dúlás mellett a szabadságharc leverése után a kormány elkobozta a szabadságharc összes nyomtatott és írott dokumentumait. Az így szenvedett érzékeny károsodást a szabadságharc után egyes adományozók igyekeztek pótolni. A könyvtár gazdag anyagából természetesen emelkedik ki a könyvtár gazdag bibliagyűjteménye. A Bibliának mintegy 250 különféle nyelvű szövegét, fordítását őrzi a könyvtár."

Megnézem:

 

2019. 02. 15.

Shakespeare összes művei I-VII.

"A XVI. században Anglia még nem volt nagyhatalom. Lakosainak száma négymillióra ha rúgott, s meg sem közelítette a spanyolok vagy éppen a franciák lélekszámát. Az erők azonban már ott csíráztak a határtalan angol birkalegelőkön és a manukfaktúrák szövőszékei között. A feudalizmus energiái jórészt felmorzsolódtak a Lancaster-ház és a York-ház harcában, és a piros rózsa és a fehér rózsa harcának végén a polgárok és a naturális gazdálkodásról lemondó, gyapjúval üzletelő újnemesek barátja, a Tudordinasztiát megalapító VII. Henrik került trónra. A zűrzavar szinte egy csapásra megszűnt, a királyi hatalom megszilárdult. Aki még ellenállással próbálkozott a feudálisok gyér maradékából, azzal a király radikálisan végzett. Mellette állt a gentry, a yeoman-ek (egy fokkal a gentry alatt, egy fokkal a néhai jobbágyok felett) tömege és a kalmárság. Az első Tudor túllátott korán. Felismerte, hogy népének jövője a vízen van, hajókat épített, bérbe adta őket a kereskedőknek, a flottát, első ízben, ágyúkkal szerelte fel. Nem sajnálta a pénzt az expedícióktól, világosan látta, milyen összefüggés van a külföldi piacok és politikai hatalom között. A polgárok és a kalmárkodó nemesek hálásan néztek fel rá, Angliában csönd volt és biztonság, a kizsarolt parasztok és munkások alig moccanhattak, és a kereskedelem nemzetközi versenyében -spanyolok, franciák, németalföldiek ellen- növekedett az angol tekintély. A Tudorok kora az angol abszolutizmus kora volt. Anglia nemzeti állam lett. A dinasztia-alapítónak a fia, VIII. Henrik, bonyolultabb jelenség apjánál. 1509-ben került trónra és harmincnyolc esztendőn át uralkodik. Kiszámíthatatlan zsarnok, akinek azonban ép, erős az akarata, és nyitva a szeme. Morus Tamást teszi meg lordkancellárnak, Erasmust egy cambridge-i katedrára csábítja, megszabadítja népét a római egyház nyomásától és bevezeti az anglikán államvallást, újjászervezi a hajóhadat, megmutatja az angol erőt Walesben és Írországban."

Megnézem:

 

2019. 02. 14.

Kovácsházy Vilmos: Horgászbottal

"Bizony az is megesik, hogy néha napokig, hetekig nem akad horogra egyetlen hal sem. Ezen a nyáron sok a horgász Balatongyörökön. Vagy tizenöt nyaraló horgász áztatja a zsinórt szorgalmasan, naponta reggeltől naplementéig. De zsákmány nincsen. A partról, beépített deszkaállásaikról, meg a nádszegély mellett csónakról horgászó pontyozók az elmúlt heteken át rengeteg főtt kukoricát szórtak be a vízbe. A beetetett helyeken azonban nem jár a ponty. Erőtlenül ide-oda mozog néha a pedző és a horgász bosszúsan állapítja meg: "A keszeg játszik a horoggal". Rövidesen kiveszi a horgát, már nincs rajta a kukoricaszem, rakhat rá másikat. Néha egy nagyobb keszeg le is meríti a pedzőt. Ilyenkor a horgász nagy izgalommal rántja be a horgot, de a bevágás után nem érez semilyen nagyobb ellenállást, nem feszül a zsinór, nem hajlik a bot, azért csalódottan mondja: "Bíz ez csak keszeg!" A süllőzők szemben az Eőri-Szabó villával, háromszáz méterre a parttól, a sziklás fenék fölött hetek óta úsztatják horgaikon a gilisztát eredmény nélkül. Nem harap a süllő sem. A kövér nádi gilisztákat a keszegek pusztítják le a horogról. Állandóan csalizni kell a horgot. Néha egy-egy tizdekás sügér, vagy még kisebb, nyálkás paptetű akad csak horogra. Nincs harapás, nem jár, nem eszik a hal! -vakargatja fejét a horgász s keresi az okát. Gyula bácsi szerint: túlmeleg a víz, nemcsak túlmeleg, hanem megtört, "döglött" -ahogy ő mondja-, azért, mert napok óta nincsen hullámzás, szél. Ebben a túlságosan felmelegedett, nyugodt vízben lusták, bágyadtak a halak, nem mozognak, nincs étvágyuk. János szerint: holdváltozás előtt állunk s ez van hatással a halakra. Róbert meg azt állítja, hogy azért nem fog pontyot, mert az idén Balatongyörökön túlságosan sokan horgásznak. A sok horgász annyi kukoricát etet, szór a Balatonba, hogy a pontyok éjjel jóllaknak és azért nem harapnak nappal. Azt azonban, hogy miért nem harap a süllő, ő sem, de más sem tudja megfejteni."

Megnézem:

 

2019. 02. 13.

Széchenyi Zsigmond: Afrikai tábortüzek

Vadásznapló kivonatok 1932-1934

"Még mindig loholunk utána. A nap régen túllépte már a vörös por szabta határpontot, javában szidom a kirongózit, amiért így elvarázsolta előlem az elefántot. Magyarul szidom. (Így mindkettőnknek jobban esik.) De egyszerre  csak torkomon akasztja-megtorpan. Mint a foglyot álló vizsla... Meghallotta az elefántot. Int, hogy hallom-e én is? De az én fülem nem vetekedhet az övével. Beletelik néhány perc mire én is neszét veszem. Távoli halk moraj: az elefánt gyomra korog! Ez a legizgalmasabb pillanat! Mikor ilyen váratlanul komolyra fordul a helyzet. Ilyenkor, mintha egy másodpercre minden megállna. A lélegzetem is. De még a világ forgása is. Rajtam ilyenkor vesz erőt a vadászláz. Még fogamat is megvacogtatja. Később, mikor már annyira vagyok, hogy lőni kell, akkorra már lehiggadtam, átestem a krízisen. Az egy helyből ismétlődő fújás-korgás mutatja, hogy az elefánt immár megelégelte a vándorlást, a hőség ellustította, beállt a sűrű árnyékába delelni. Békességben emészteni. Már csak hárman kúszunk feléje. Elöl a kirongózi, aztán én, utánam a tartalékfegyveremet hozó szerecsen. Négykézláb közeledünk, minden akadékos ágat, száraz rőzsét óvatosan félretolunk, térdünk-tenyerünk tüskék tűpárnája, de ezt ilyenkor nem érezzük. Előttem a kirongózi magasra tartott fél kezéből szórja a föld porát, annak szállása mutatja a légáramlás irányát. Ilyenkor, a délutáni órákban, különösen forgandó. Ha előre csapná szagunkat, máris fordulhatnánk hazafelé, az elefánt menten odébbállna. Hacsak "idébb" nem állna, ami szintén nem kívánatos. Oly közel vagyok már, szuszogó lélegzetét tisztán hallom. Legfeljebb még tíz lépés választ el attól a házmagasságú, irtózatos tömegtől, mégsem látok belőle tenyérnyit sem, oly sűrű ez az átkozott bozót."

Megnézem:

 

2019. 02. 12.

Kovácsy Béla - Monostori Károly: A ló és tenyésztése

"Az az állat, melynek történelmi adataival, tüzetes leírásával, fajtáinak ismertetésével, tenyésztésének, tartásának és használásának kimerítő tárgyalásával a következőkben foglalkozni fogunk, egyike a leghasznosabb háziállatoknak. Eltekintve testének anyagától, melyet az ember sokféleképen szintén hasznára fordíthat, ez az állat különösen életében nyújt az embernek hasznos és kellemes szolgálataival olyan segítséget, a milyet egyetlen más állat sem. Már a természettől nyert alakja s szervezetének sokoldalú képessége, ereje, tanulékonysága és készsége, melylyel kizsákmányolható tulajdonságait az ember akaratának alárendelni képes, mind oly állattá teszik a lovat, a melyet az embernek más állattal pótolnia lehetetlen. Nem egy nemzet története fényesen a mellett tanuskodik, hogy a hírnévben, jólétben, gazdagságban, hatalomban, előhaladottságban, melyet bir, a lónak, ennek a nemes házi állatnak is nem kis része van. Nemzetek, melyeknek lótenyésztése vesztegel vagy épen a pusztulás felé siet, rendesen maguk is örvény fölött járnak s létük kérdéses; egyes népfajok, törzsek léte vagy nem léte, gyakran oly szoroson összefügg a ló létezésével, mint egyik lánczszem a másikkal. S a ki azt hiszi, hogy mindez csak a múltban volt így; a ki azt véli, hogy az ismétlő fegyverek, a gőz és a villamosság mai időszakában ez a háziállat értékéből bármi keveset is veszített, az téved; nemcsak hogy jelentősége, kereslete nem csökkent, de sőt fokozódott a hozzá kötött várakozás s hasznának sokoldalusága még többoldaluvá vált kivánságok által provokáltatik. Valóban, nincs az ember birtokában több oly rabszolga-állat, mint a ló, mert ettől kivántatik manapság a legtöbb és legkülönfélébb szolgálat."

Megnézem:

 

2019. 02. 11.

Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára

"Nemcsak a Piligrin-féle hun-magyar kódex veszett el. Seregestül tűntek el olyan könyvek, kódexek, amelyek az elsüllyedt ősvilágról számot adva, felbecsülhetetlen kincsei, éltető forrásai lehetnének az emberi szellemnek, az emberiség önmagáról való emlékezetének. Sajnos még ma is napról napra kapjuk a híreket, méghozzá nem is távoli országokból, hogy az eszmélettörlők, emlékezetirtók még napjainkban is működnek, s régi kéziratok, okiratok, levéltárak egész sorát semmisítik meg; hogy ily módon gyökerestül kitépjék népek őshonosságának bizonyítékait és meghamisítsák, eltorzítsák az emberiség önmagáról való tudását, emlékezetét. Így volt ez, sajnos, már az ókorban és a középkorban is, s az irtózatos, szisztematikus kultúrapusztításnak mi magyarok vagyunk a legfőbb kárvallottjai. Hosszú évszázadok, évezredek páratlan értékű kultúrtermése ment veszendőbe a megszállott inkvizítorok kezén, s egész korokat tettek arctalanná és emléktelenné, mintegy kitörülve küzdelmes korok minden gyümölcsét népünk és az emberiség eszméletéből. Ki tudná feltámasztani ezeket a kincseket? Ki tudná követni akárcsak az eltűnt könyvek, kódexek sorsát? Ki tudná nyomon követni, mit pusztított el a más népek létére törő rossz szándék, az emberi tudatlanság s a céltalan vandalizmus? S a kultúrapusztítók valójában maguk is áldozatok. Gondoljunk Szülejmán katonáira, akik az ősi magyar koronázó városban, Székesfehérvárott télvíz idején halomba hordott ősi pergamentekercsekkel és kódexekkel-voltaképp az emberiség tudáskincsével, emlékezetével fűtőztek-az iszlám parancsai értelmében jártak el. Ámde ismerjük a könyvégetésnek, kultúrapusztításnak egy tán még félelmetesebb, szervezett rohamcsapatát, a pápai inkvizíciót, amely ha rásütötte-bármilyen emberi értékre-az "eretnek" címkét-a mindent megsemmisítő tűz mondta ki a visszavonhatatlan végső bírálatot."

Megnézem:

 

2019. 02. 10.

Bársony István: Csend

Illusztrálta Neogrády Antal

"Megint csöndes az erdő, mehetek tovább egy házzal, fával. Az utat süppedékessé tette az őszi esőzés, meglátni benne minden lépés nyomát. Még a fáczánok háromágu lábjegyét is mind tisztán ki lehet venni rajta. Levezet a keskeny, gyöpszélű út az aljba, ahol a hűvös völgyben valami ér kanyarog a fák közt. Messziről csak a fű élénk zöldje sejteti, hogy meg szokott ott állni az esővíz, de amint közelebb érek, látom már itt-ott a csillogó vizet az erdei pocsogó területén. Ohó, bizony valami egyebet is látok. Mintha mély árkokat vájt volna a pocsogó szélén egy óriás vakand: fekete sánczok halmosodnak itten egymásra. A környékökön olyan csülöknyomok, hogy beválnának egy féléves borju nyomának is. Agyaras járt itt, az túrta fel a puha földet. Megszagolgatja a túrás környékét a kutyám, azután didergő remegéssel húzódik mellém. "Kakat! kakat!" Gyönyörű fáczánkakas rebben fel a bozót széléből s zászlaját lengetve villan át a messzeségbe nyúló erdei réten. Oda még elér valami nyíláson néhány gyönge sugár; ott még látni egy kevés ragyogást, abban két másodperczig napfürdőt vesz a fáczánkakas, amig átvált rajta; zománczos tolla megcsillan, megvillan, de nyomban elsötétül, mihelyt a fák közé jut. Ott el is tűnik előlem egészen. Most volt fél ötre, éppen. Kezdenek a fák egymásba olvadni, nem olyan különállók már, mint az imént; a sárga nyárfa, mintha nagy topázékszer lenne a növekvő barnaság között. Csak a völgy fenekén díszlik még ellenállhatatlan, legyőzhetetlen zöldje egy magányos égernek. "Kakat!" hallom a szálerdő felől, "kakat!" szól a válasz a járhatatlan vágások mélyéből. A fáczánkakasok esti dalukat pedzik. Valami ragadozó megijesztett egy jérczét, az ijedten csap ki a bokorból s nem messzire tőlem lágy czirpegéssel suhan el a fák lombja közt. Olyan nesztelenül, mint egy bagoly. A kakasok jóval lármásabban csinálják azt; a csöndes erdőben jól hallatszik, amint felkapnak nagy zörgéssel a levegőbe s megverik erős, félkörbe hajló szárnyakkal a lombot. Galyazik a fáczán."

Megnézem:

 

2019. 02. 09.

Kossuth Lajos válogatott munkái

Remekírók képes könyvtára

"A világ megszokta az utóbbi magyar szabadságharczot forradalomnak nevezni. Bármennyi elferdítés jutott is forgásba felőlünk ellenségeink  álnokságainak műhelyéből, annyit mégis köztudomásu dolognak vélek feltehetni, hogy 1848-ban volt ugyan forradalom Magyarországon, de azt nem mi magyarok, hanem a bécsi udvar csinálta. Az uralkodó-ház volt az, mely a királyi szentesítés mellett alkotmányos uton létesített törvényes állapotot fegyveres erőszakkal megtámadta; mi védelmi állást foglaltunk el a törvény mellett e támadás ellenében. Nem azért mondom ezt, mintha személyemre nézve a forradalmi czimtől szabadkozni akarnék. Én a forradalmat a népek szent jogának tartom s vallom, de egyszersmind oly vég-eszköznek tekintem, melyhez a népeknek csak azon esetben szabad nyulniok, midőn vagy nemzeti létüknek, vagy jogaiknak s szabadságuknak akár visszaszerzésére, akár megvédésére más módjuk nincs, vagy midőn boldogságuk szabad fejlődésének valamely fennálló rendszer annyira utjában áll, hogy minden áron való eltávolítását a nemzet szent érdekei követelik. E szempontból indulva, nyiltan bevallom, hogy én óhajtom is, akarom is a forradalmat. Könnyelmüen sohasem fogok nemzetem vérével játszani; lelkiismeretes szigorusággal számot vetek a siker kilátásával: de ha az igazságos isten könyörülete siker kilátásaival biztató alkalmat nyujt, én, híven osztozva a veszélyben, minden lehetőt el fogok követni, hogy nemzetem kezében a jogot és szabadságot visszakövetelő forradalom zászlaja fennen loboghasson. Isten is engem akként segéljen, a mint ez elhatározott szándékom és pedig szándékom azért, mert, a mint a körülmények állanak, nemzetem csak forradalom által szerezheti vissza szabadságát és függetlenségét, melytől isten és ember igazsága s jog, törvény és szerződések ellenére megfosztatott."

Megnézem:

 

2019. 02. 08.

Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra

Idézet hires vadászok könyveiből

"Azóta jobban megismertem az elefántot, két hónapon át figyeltem Assamban (India) az emberi szolgálatban hasznos óriás állatokat és nem tudom felfogni, miként találhat vadász örömet az elefántöldöklésben. Egy alkalommal sziklás hasadékban bambusz sűrűségbe vezetett egy csorda elefánt friss csapása. A bambusznád össze-vissza volt törve, alagutakat vájt ki benne a nagy vad. Nem jó hely ez összetalálkozni a szembe legelő csordával. Rossz szelünk volt, megszimatoltak, elnyikkantotta magát egy borju, vagy tehén és menekedtek. Sietve követtük a nyomokat. A bambuszsürüből alacsony, egyedül álló hegyoldalra esett tekintetünk. Kétoldalt a hegyen két csoportban lépdeltek olyan könnyen és olyan gyorsan, hogy ezeket ugyan be nem éri vadász. A közelebb eső csorda a hegygerincen egy pillanatra megállt, habár látni való volt, hogy tehenek a borjaikkal, de a vadászember remél, hogy talán mégis lehet köztük bika. Mire fölérkeztem shikarimmal a gerincre, a csorda már lent járt a tulsó völgyben. De nemcsak ez a csorda, még három nagy társaságot láttunk és egy hatalmas, egyedül járó bikát. Füleikkel legyezve magukat, lakmároztak a lombokon és hüsöltek. Ezt kell követni, mutogatta jelekkel Aganez az egyes bikára. Eszembe jutott minden érdekes kaland, amit az egyedüljáró, haragos elefántbikákról (rogue) olvastam. Milyen szép is lett volna ilyen trofeára szert tenni. De a nagy fáradságnak az lett a vége, hogy haza tértünk este a táborba, egy látványos nap emlékével, de olyan kimerülten, amint ezt csak eredménytelen napok után érezhetjük. Napok mulva, amikor már hazatérőben voltam Gondokoró felé s már megvolt az elefánt-bikám, találkoztam egy francia és egy angol vadász karavánjával. A franciát pár nappal ezelőtt ugyanezen hegyvidéken, ahol az egyedüljáró bikát láttam, váratlanul megtámadta egy rogue elefánt-bika. Közvetlen közelből a homlokába lőtte mind a két golyót. El se bukott a lövésre, hanem elkapta a shikariját és darabokra tépte, azután tovább állt. A franciát úgy meglepte a dolog, annyira sajnálta derék kísérőjét, hogy bosszulatlanul hagyta menni a dühös óriást. Valószínü, hogy ugyanezt a bikát láttam meg a hegytetőről."

Megnézem:

 

2019. 02. 07.

Madarász Andor: A Balaton világa

"A partra futó hullámok állandóan morajlanak, rombolnak és építenek. Balatonföldváron, Fonyódon, Berényben laza pannón rétegekből álló, 50-60 méter magas partok tekintenek a tóra. Ezek a függőleges partok egykori hegyek maradványai. A hegyek valaha mélyen benyúltak a tóba. A hullámzás alámosta és vízberogyasztotta falaikat. Lesuvasztotta. Ilyen leomlott partfalak veszik körül Tihany félszigetét is. A hullámzás okozta partomlás állandó életjelensége a tónak. Egyik partomlást - ugyanazon a helyen is - nemsokára követi a másik. A hullámverte partok lassan, de biztosan hátrálnak. A hullámverés nemcsak rombol, de épít is. Mit épít? Homoktorlaszokat, amelyek az öblöket elrekesztették a tótól. Említettük már, hogy a Balaton déli partja valaha fűrészes öblökkel nyúlt be Somogyba. Ezeket az öblöket a tó saját maga zárta el a kivetett homokkal. Honnan van a Balatonban annyi homok? A folyók sodorták a tóba, azonfelül partfalak omlásánál beszakadt kőzetekből. A partomlások szétmálló földtömegét az áramlás szétteregette a fenéken, majd a délre tartó hullámok kisodorták a partra. Így keletkeztek a homokból és kavicsból épült természetes gátak. A balatoni nép turzásoknak nevezi ezeket. A nép ajkáról a tudósok is átvették, így került bele a földrajzi szakirodalomba. A Balaton századok, ezredek óta építi a déli part turzásait. Amit a természet elkezdett, az ember folytatta és be is fejezte. A somogyi part turzásain épült a mult században a Délivasút, majd mellette később országút. Ma települések egész sora emelkedik ott, ahol valaha a tó érintkezett öbleivel. A hullámverés kiűzte a tóból a betolakodott szárazföldet - s a szárazföldről a betolakodott tavat. "

Megnézem:

 

2019. 02. 06.

Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen

"Kimi már az autójában ül, csak a sisakja látszik ki belőle, meg a jobb keze, melybe Mark Arnall egy üveget ad. Arnall bal kezében egy másik üveg. Egyszerre mindig kettőnek kell lennie, ha esetleg az egyik eltűnne vagy eltörne. A dehidratált pilóta hasznavehetetlen pilóta. Ideje beindítani az autókat. A Ferrari hangja olyan, mintha egy 700 kilós disznót ölnének úgy, hogy mindkét oldalról száz-száz kést vágnak bele. A hang egy dühös és sebesült állaté, mely lehető leggyorsabban szabadulna a boxból a pokolba, a piros emberek rabságából a rajtegyenes jelentette szabadságba, a zárt pályára. A sivító hang áthatol a füldugón, és olvadt acélként hasítja szét az ember fejét. Az autó csikorogva kivágódik a boxból a pályára, ahol öt másodperc alatt 200km/h-ra gyorsul. Az 5,5 kilóméteres pálya megtételéhez másfél perc sem kell. Az autók szinte követhetetlenül, földközeli rakétaként süvítenek el a box előtt. A legjobb összképet a monitorról kapni, noha minden a szemünk előtt történik. Később megemlítem Kiminek ezt a pokoli zajt. Szárazon közli, hogy a mostaniaknak a fűnyíróéra emlékeztet a hangja, de a néhány évvel ezelőttiek még rendes lármát csaptak. Két szabadedzés van, mindkettő másfél órás, ezalatt vizsgálják a beállításokat és tesztelik a gumikat. Mindez felkészülés a holnapi időmérő edzésre. Délutánra elcsendesedik a pálya, de a munka folytatódik a műszaki megbeszélésekkel, aztán azt kell tenni, amit Kimi háromévesen megtanult, de ami ismeretlen emberek előtt még mindig nehezére esik. Beszélni. Tíz mikrofon előtt áll, jobb kezével a tarkóját masszírozza. Paula, az anyja, tudja, mit jelent ez: a fia igencsak dühös. Mondani kell valamit. Világos mondatokat kell formálni, melyek úgy hagyják el a száját, hogy közben nem jelentenek semmit. "

Megnézem:

 

2019. 02. 05.

Devecseri Gábor művei: A meztelen istennő és a vak jövendőmondó

Regények és elbeszélések

"Órák teltek el, és ő csak állt egyhelyben. Nem eresztette el az angyal lábát. Arra gondolt, hogy egyszer, nagyon régen, rövidnadrágos rongyos kisgyerek volt; a gellérthegyi búcsúkon mindig segített hajtani a szegényes, kézi erőre járó körhintát. Ő és rongyos kis társai egyre szédítőbb iramban keringtek a rozoga, csikorgó és recsegő deszkák között; körben ócska, porszagú pokrócok takarták el előlük a húsvéti virágokat; nem láttak semmit, csak az alattuk elszálló fejeket, amelyeket ők pörgettek, és nem hallottak semmi mást, csak azok sikoltozásait. "Ilyen lehet a pokol-gondolta akkor-, és mi vagyunk az ördögfiókák." Aztán a tizedik menet után megkapta fizetségét: beülhetett az imbolygó kocsiba, vagy felpattanhatott egy piszkosfehér színű ló hátára. Ilyenkor ideges volt, és mohó. Nem elégedett meg a henyéléssel. Menet közben cserélgette helyét, lóról lóra mászkált, majd beült egy láncon lógó kocsiba. Még ebben érezte magát legjobban. Ha a hinta forgása felgyorsult, a láncos kocsi kilendült a levegőbe, a rét fölé, a tömeg fölé, és szállt, szállt, már nem volt Citadella, se hegy, csak ég és levegő és benne ő. Ha nagyon megerőltette a szemét, fölfedezte, mélyen maga alatt a várost, és tudta, hogy most elég volna egy ujjal intenie, és ott lenn mindenki azt tenné, amit ő akar. -Az ott fönn a gerendák között a pokol volt-érezte-, de ez még mindig nem a menyország. A menyország akkor volna enyém, ha nekem is volna egy körhintám, egy saját, igazi körhintám, amely felett csak én parancsolok.  -És most van saját körhintája, nem is gyenge kisgyerekek forgatják, hanem nagyszerű villanyáram, de holnap már nem lesz, mert elárverezik. Mehetek vissza a Gellérthegyre; de kérdés, vajon visszafogadnak-e."

Megnézem:

 

2019. 02. 04.

Howard Carter - A.C. Mace: Tut-Ankh-Amen sírja

Az angol kiadás eredeti képeivel

"Azt hiszem, hogy mindenki, aki ásatással foglalkozik, bevallhatja, hogy különös, csaknem kényelmetlen érzés fogja el az embert, ha egy kamrába betör, melyet jámbor kezek annyi évszázaddal ezelőtt lezártak és lepecsételtek. Ilyenkor az idő, mint az életnek egyik tényezője, elvesztette jelentőségét. Háromezer, talán négyezer év mult el, amióta emberi láb utoljára lépett arra a talajra, amelyen állasz és mégis, mikor észreveszed körülötted az élő élet jeleit-a félig telt vakolatos edényt, a kormos lámpát, az ujjlenyomatot a frissen festett felületen, a küszöbre ejtett búcsúzó koszorút-úgy érzed, mintha mindez tegnap történt volna. A levegő, amelyet beszívsz, századokon keresztül változatlan maradt s ugyanaz, mint amelyet a múmia utolsó gyászkísérete szívott be. Az ilyen apró, intim részletek megsemmisítik az időt s te úgy érzed, mintha betolakodó volnál. Talán ez az első, rajtunk uralkodó érzés, de gyorsan mások jönnek nyomába: a felfedezés öröme, a felcsigázott várakozás láza, a kíváncsiságból eredő alig fékezhető vágy, hogy törjük le a pecsétet s nyissuk fel a ládikákat, az a gondolat-a kutató legtisztább öröme-hogy új lappal fogjuk gazdagítani a történelmet vagy valami tudományos problémát oldunk meg s-mért ne vallanám meg-a kincskereső feszült várakozása. Vajjon valóban akkor cikkáztak át ezek a gondolatok agyamon vagy csak azóta találtam ki? Nem tudom. A felfedezés, hogy emlékezetem üressé lett, iratta le velem ezeket a sorokat, nem pedig a puszta vágy drámai befejezés után. Az bizonyos, hogy az ásatások eddigi történetében sohasem tárult a kutató elé olyan látvány, mint amilyet a mi lámpánk tárt elénk."

Megnézem:

 

2019. 02. 03.

Czifferszky István: A gemenci bak és más vadászelbeszélések

"Sok bikát tud megkülönböztetni a vadász. Külön értékeli a nyugati szarvast és külön a keletit. Azután a sík erdei és hegyvidéki szarvas sem azonos vadászszemmel nézve. Ezek közt is óriási a különbség, amit a vadászok tudnak csak teljes alapossággal megbeszélni, kitárgyalni egy-egy jól sikerült szarvasbőgés után vagy közben. A nyugati szarvas, amely testre is rendszerint kisebb a keletinél-az utóbbiakon az Északkeleti-és Keleti-Kárpátokban és előhegységeikben tenyésző szarvasokat értjük-, igen változatos alakú, és sokágú agancsot képes nevelni. A nyugati szarvas agancsa ritkán sugározza azt az őserőt, amelyet a keleti. A nyugati bika elejtője soha nem érzi azt a leírhatatlan lázat, amit egy keleti bika sötét színű, részarányos terpesztésű, kihegyezett-csontkéshez hasonló-, erős koronájú agancsának megfogása futtat végig elejtője idegein. Hogy ez az áramütés micsoda? Talán úgy lehet meghatározni, hogy ennek az érzésnek a pillanatokig tartó hatásáért töri magát a vadász. Mássza a hegyeket, tapossa a sűrűségeket, ázik-fázik és terített asztala a szúnyogoknak. Egy ilyen ledűlt, keleti bika mellett állva a les, cserkelés és lövés ezernyi izgalma után megperdül az idő kereke, de visszafelé, s eltűnik a jelenkor. Évezredekkel korábbi ember áll elejtett zsákmánya mellett. A lassan dobogó szív, az ideg, a gyomor és a tudat messzire repíti föl a harc győztesét, s úgy érzi, hogy semmi gondja nincs. Egyszerű életének minden szükségletét hosszú napokra kielégítette. Az ősember, a természeti lény legyőzte az ősvadat. A vadon kesernyés lehelete behatol az erdőjáróba, eloszlik benne, ilyenkor a városlakó is eggyé lesz a természettel."

Megnézem:

 

2019. 02. 02.

Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz

"Elérkezett a születésnapom, amit annyira vártam már. Izgatott voltam és kíváncsi a meglepetésemre. Mindenre gondoltam, de az a csoda, amit aznap kaptam, még csak meg sem fordult a fejemben. Hamar végeztem pénteken az iskolában, apcus korán jött értem. Faggattam, de semmit nem árult el. Megígérte, hogy mindent meg fogok tudni időben, csak legyek türelmes. Na, az az, ami nem volt rám jellemző. Egy igazi Kíváncsi Fáncsi ült hazafelé a kocsiban. A mamánál, apcus szobájában egy új farmerszoknya és egy dzseki várt rám, de ez még közel sem volt a legnagyobb meglepetés aznapra. Anyuval megbeszéltük telefonon, hogy a DSK-n találkozunk. Mivel apcus tudta, hogy egy igazi kiscsaj a lánya, felvetette, hogy nem szeretnék-e az új ruhámban menni anyuhoz, csinosan, hiszen mégiscsak születésnapos vagyok. Természetesen azonnal kaptam az alkalmon. A mamám előszedett a fiókból egy fekete nejlonharisnyát és feladta a kopogós cipellőmet-a lábtartómon képes voltam kopogtatni vele, ha már járni nem is tudtam benne, de az érzés azért ugyanúgy megvolt. Aztán irány a tornaterem! Akkor még mindig nem sejtettem semmit. Aztán megláttam anyumat. Ő is csinos ruhában volt...Hűha, itt aztán tényleg készül valami, gondoltam. Apukám gyakran járt elegánsan, így ő rajta még nem tűnt fel semmi induláskor, de most már kezdett összeállni a kép. Ohó, biztosan vacsorázni megyünk a kedvenc éttermembe! Felcsillant a szemem. De még ennél is nagyobb dolog várt engem aznap délután. Apu felvitt a két lépcsőfokon, majd betolt a sötét tornaterembe. Nem igazán értettem, hogy miért van sötét. Majd kinyílt a szertárajtó a terem végében. Az én szavam pedig elállt. Nagyokat nyeltem, és fülig ért a szám. Anyu jött elöl, mögötte pedig a volt osztályom, a tanáraim, a barátaim, azok akik fontosak nekem... és mind nekem, csak nekem énekelték Halász Judittól a Boldog születésnapot című dalt."

Megnézem:

 

2019. 02. 01.

William Golding: A Legyek Ura

"Az első ritmus, amihez hozzászoktak, a lassú lengés volt pirkadattól gyors szürkületig. Elfogadták a reggel örömeit, a fényes napot, az áradó tengert és az édes levegőt, olyan időnek tekintették, amikor jó játszani, és az élet annyira teljes, hogy a remény fölösleges is, ezért felejthető. Dél felé, amikor már majdnem, függőlegesen zuhogott a fény, a reggel harsány színei gyöngyszürkébe és opálba simultak, és a hőség-mintha a küszöbönálló naptelte fokozná erejét-ütéssé vált, amely elől elhajoltak, beszaladtak az árnyékba, és ott heverésztek, sőt aludtak is. Furcsa dolgok történtek délben. A szikrázó tenger megemelkedett, egészen lehetetlen síkokká csúszott szét; a korallzátony és a magasabb részein kapaszkodó csökött kis pálmák fellibegtek az égbe, megremegtek, darabokra szakadtak, és gurultak, mint drótszálon az esőcseppek, vagy megsokszorozódtak, akárha tükrök fura egymásutánjában. Néha szárazföld bukkant elő ott, ahol nem volt szárazföld, majd buborékként pukkadt szét, miközben a gyerekek nézték. Malacka tanultan "délibáboknak" nevezte ezeket, és mivel egyetlen fiú sem tudott volna eljutni még a zátonyig sem abban a víztömegben, ahol a harapós cápák leselkedtek, megszokták ezeket a rejtelmeket, és ügyet se vetettek rájuk, akárcsak a mesés, lüktető csillagokra. Délben a káprázatok eggyé olvadtak az éggel, ahonnan haragos szemként meredt le a nap. Aztán a délután vége felé visszahúzódtak a délibábok, és a nap hanyatlása nyomán sima, kék, szinte nyírott lett a látóhatár. Ez is a viszonylagos hűvösség ideje volt, csakhogy ez a sötétség eljövetelével fenyegetett."

Megnézem:

 

2019. 01. 30.

Petercsák Tivadar: Népszokások Filkeházán

"A földműveléstől jóval gazdagabb hiedelem-és szokásanyag fűződik az állattartáshoz, főleg a szarvasmarha és a baromfi tenyésztéshez. A szarvasmarha tavaszi első kihajtásához kapcsolódott néhány mágikus szokás, amelyek az állat megóvását és gyarapodását célozták. Az asszonyok szentelt vízzel meghintették, és a tisztesfűből parázsra rakva megfüstölték a teheneket, miközben ezt mondták: "Eredj isten segítségével!" Ekkor etettek meg a jószággal egy keményre főtt tojást is, hogy olyan kerekre és kövérre hizzon a legelőn. A pásztor pedig a legelőre érve egy üveg szentelt vízzel körbe szentelte a csordát, hogy egész évben együtt maradjanak. A két világháború között ugyanezért száraz marhatrágyából néhány csomó tüzet raktak a csorda körül, és körül füstölték a jószágot. Ha szarvasmarhát eladni vittek, a sikeres vásár érdekében a háziasszony egy marék szemetet dobott utána. Ha közben a tehén az udvarra ganajolt, azt tartották, hogy nem fogják megvenni. Amikor borjút vittek a vásárra, a szarvai körül kinyírtak egy kis szőrt, hogy az anyja ne sajnálja. Az újonnan vásárolt marhát az istálló küszöbjére helyezett duzzadt párnán hajtották keresztül, vagy a gazdasszony egy párnát húzott végig a hátán, hogy olyan kövér legyen. Az istállóban először egy szalmakötéllel  etették meg, mert ettől jó étvágyú lesz. Bizonyos jelekből előre meg tudták  állapítani a születendő kisborjú nemét. Attól függően, hogy újév reggelén a gazda először férfival vagy nővel találkozik, bika- vagy üszűborjút ellik a tehén. Az ellés napján különös gonddal vigyáztak, nehogy kölcsön adjanak valamit a háztól, mert azzal a hasznot viszik el."

Megnézem:

 

2019. 01. 29.

Karin Jäckel: Mikulástól karácsonyig

Mesék, versek, ünnepi előkészületek

"A hörcsög az egész őszt végigdolgozta. Végre megteltek a kamrái télirevalóval. Akkor belezuhant az ágyába, és boldog volt. De már a harmadik nap túl unalmasnak találta a semmittevést. - Mit csináljak?- töprengett hangosan. - Gyűjteni nem tudok, mert esik a hó. Enni nem akarok, mert jóból is megárt a sok. Aludni nem tudok, mert nem vagyok álmos. Akárhogy törte is a fejét, nem jutott eszébe semmi. Míg csak egy napon-pontosan december 1-jén-váratlanul egy nedves kis gombolyag gurult be föld alatti odújába, s megállt a lába előtt. A hörcsög óvatosan megfordította, és akkor látta, hogy a másik oldalán négy aprócsak láb és egy hegyes orrocska rejtőzik. - Ne félj!-mondta neki , és megsimogatta a megszeppent, vacogó valamit. - Nem bántalak. Ekkor nagyon félénken  kinyílt egy fekete szemecske, majd egy másik is, és hosszan nézte a hörcsögöt. Az orrocska mellett a bajuszkák remegni kezdtek. Lassan kigombolyodott a kis golyó, és egérke lett belőle. - Üldöz a róka-lihegte még mindig izgatottan, és a hintaszék mögé bújt, amit egy hód rágcsált ki valamikor egy fadarabból. - Meg akart enni. Az utolsó pillanatban estem be ide , ebbe a lyukba. - Most már ne félj. Itt biztonságban vagy-mondta a hörcsög. - Tedd magad kényelembe. Hozok néhány levelet, amivel alaposan megtörülközhetsz, hogy meg ne fázz. Noha a hörcsög jó szárazra dörzsölte, aztán még egy mohatakarót is a térdére terített, a kisegeret nemsokára mégis kirázta a hideg. Ideje lett volna, hogy elmenjen, de lázasan hogy küldje el? Nos, úgy látszott, ráfizet jóságára. Ez a hörcsög ugyanis egész életében magányos, félénk fickó volt. Felesége fiatalon elhunyt, barátai pedig nem voltak, mert a barátkozás időbe telik, neki pedig a sok munkája miatt erre sosem volt ideje."

Megnézem:

 

2019. 01. 28.

Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

"Nem sok hely lehet már Franciaországban, ahol még őrzik Eugénia császárné emlékét. A Tengerészeti Kórház hosszú, fedett folyosóján, ebben a hatalmas és visszhangos térségben, ahol egymás mellett akár öt tolószéket is guríthatnak, egy üveges szekrény emlékeztet rá, hogy valamikor III. Napóleon hitvese volt az intézmény patrónája. E mikromúzeum két fő nevezetessége: egy fehér márvány mellszobor, amely ifjúkori ragyogásában ábrázolja az öregasszonyt, aki kilencvennégy évesen halt meg, fél évszázaddal a második császárság bukása után, és egy levél, amelyben a bercki állomásfőnök helyettese beszámol a tengerészek újságja, a Correspondance maritime főszerkesztőjének a császárné 1864. május 4-ei rövid látogatásáról. Szinte látjuk a különvonat érkezését, az Eugéniát kísérő fiatal hölgyek táncikálását, a vidám menet végigvonulását a városon, és a kórházban a kis betegeket, akiket bemutatnak előkelő pártfogójuknak. Egy időben el nem mulasztottam volna, hogy hódoljak ezek előtt az ereklyék előtt. Hússzor is újraolvastam a vasutas elbeszélését. Elvegyültem az udvarhölgyek csevegő társaságában, és követtem Eugéniát, amint pavilonról pavilonra vonult, mentem sárga szalagos kalapja, tafternyője és kölniillata után, amelyről az udvari illatszerész gondoskodott. Egy szeles napon odáig merészkedtem, hogy közel menjek hozzá, és belefúrjam az arcom széles szaténcsíkokkal ékesített, fehér muszlinruhája redői közé. Olyan lágy volt, mint a tejszínhab, olyan üde, mint a hajnali harmat. Nem taszított el magától. Ujjait a hajamba fúrta, és halkan mondta: "Bizony, gyermekem, nagy türelem kell hozzá". A kiejtése kissé spanyolos volt, hasonlított az ideggyógyászéra."

Megnézem:

 

2019. 01. 27.

Kozmann György - Kaszala Claudia: Koló árnyékában

"Tudta mire képes, tisztában volt a lemondásokkal és a munka nagyságával, ezt eredményei bizonyítják legjobban. Tapasztalt és rutinos volt, meg merem kockáztatni, hogy nála jobban senki nem értett itthon ehhez a sporthoz, de ő ezt soha nem hangoztatta. Talán ezt úgy lehetne megfogalmazni: ha én erre felteszem az életemet, akkor felteszem, képes vagyok minden reggel, hajnalban felkelni, naponta kétszer edzeni, állandóan odafigyelni az étrendemre, hosszú edzőtáborokba elutazni, elviselni a versennyel járó fizikai és lelki terheket, és még sorolhatnám, amivel egy élsportolónak együtt kell élnie. Nem véletlenül fogalmaztam így, az már csak a sors kegyetlensége, hogy Koló szó szerint feltette erre az életét. Sokat mesélt arról, hogy verseny alatt nem hall semmit, csak egy morajlást, egy ilyen nagyon specifikus zajmasszát, és hogy a vízen egy teljesen más mentális állapotba kerül, de vele ez az edzéseken, sőt még a pihenők alatt is így volt. Teljesen átszellemült, ilyenkor néha durva tudott lenni az emberekkel, amit mások, közöttük én sem mindig értettem meg, hogy ez a finom, jólelkű srác, most miért ilyen kemény, már néha bántó is. Ő magáról mindig azt mondta, hogy ilyenkor megváltozik, de ezt akkor és ott nem szabad komolyan venni. Tisztában volt vele, hogy ez hibája, ha ezt egyáltalán hibának lehet nevezni. De mindig tudott bocsánatot kérni, ha valakit megbántott, és ez még nagyobbá tette őt. Neki nagyon fontos volt, hogy róla mindenki csak pozitívan gondolkozzon, és ezért sokat is tett. Robit is többször megbántotta, de utólag mindig elnézést kért tőle, és Robi számára ez volt a legnagyobb dicséret, no és még egy dolgot nagyon büszkén mesélt el nekem: -Amikor Koló nem nálam készült, és én újra felépítettem a fiatalokból a csapatot, akkor történt mindez."

Megnézem:

 

2019. 01. 26.

Maderspach Viktor: Medve

"Az éj folyamán, amikor az eső zuhogott és a köd újra leereszkedett, tényleg eljött. De a tökéletes sötétség miatt nem tudtam egyetlen lövést sem leadni. Nem is láttam, annak ellenére, hogy alig huszonöt lépésnyi távolságban ropogtatta a lócsontokat. Ez a vérmedve még két évig zavartalanul szedte áldozatait, míg végre a véletlen a puskám csöve elé nem hozta. Ebben az esetben a "személyazonosságra" vonatkozólag nem foroghatott fenn semmi kétely. A vállán látható két szürke folt kétségbevonhatatlan ismertető jel volt. Aki meg akar győződni róla, az most is megnézheti lakásomon a kissé megfakult bőrt...Szeptember hó folyamán, mikor a nyájak elhagyják a havasi legelőket, a medve már csak akkor jut pecsenyéhez, ha a véletlen kedvez neki. Soha semmit sem vettem észre, de megbízható vadászemberektől sem hallottam olyasmit, amiből arra lehetne következtetni, hogy a medve akár szarvast, akár őzet, vagy zergét meg tudna fogni. Ellenben egy késő ősszel elejtett zergémet, melyet egy cirbolyafenyő ágára felakasztottam, a medve megette. Az ujjnyi hórétegben megtaláltam a rabló nyomait. A mancsok nyoma mellett található zergeszőrpamacsok elárulták azt, hogy a medve könnyen megszerzett zsákmányát elhurcolta. Egy medvét épp akkor sikerült elejtenem, amikor az előző este lőtt szarvastehenemet marcangolta szét. Késő ősszel, mikor a pisztráng a kis patakocskákba felhatol, hogy ikráit lerakja, a csermely melletti nyomok és a hullatékban található szálkák elárulják azt, hogy a mackó halászattal is foglalkozik. Kanadában különben a lazacivás idején a medvéket rendesen azoknak a folyóknak a partján lehet találni, melyek a Csendes-Oceánba torkollnak."

Megnézem:

 

2019. 01. 25.

Winston S. Churchill: Az angol ajkú népek története

"A kalózkodás állandó foglalkozás lett s az egyház a vad evezősök újra meg újra megtelő kincsesháza. Nagy Károly történetírója, Eginhard feljegyzi, hogy a rajtaütések nem maradtak abba, és a kereszténység fölött a félelem újabb árnyéka jelent meg. Hatékony intézkedések azonban nem történtek, s a portyázás olyan jövedelmező volt, hogy egész Skandinávia rákapott. "Észak e vidám, sudár, bátor daliái", ahogy egy skót mentegetőjüknél olvasható, évről évre nagyobb számban szálltak tengerre, s diadalmasan és értékekkel megrakodva tértek vissza, s minden vállalkozó szellemű férfi és ifjú követte példájukat. Az igazi vihar azonban csak 835-ben tört ki: ekkor már óriási flották-olykor három-négyszáz hajó-eveztek fel Anglia, Franciaország és Oroszország folyóin, s nagyszabású rabló hadjárataik során mindent letaroltak. Dél-Angliát harminc éven át szakadatlanul támadták. Párizst többször megostromolták, és Konstantinápoly is megismerkedett velük. Írország kikötővárosai  a kezükbe kerültek és hatalmukban maradtak. Dublint a vikingek alapították meg Olaf uralkodása alatt. A portyázók most már sok esetben le is telepedtek a meghódított terülteten. A svéd csoportok behatoltak Oroszország szívébe, fennhatóságuk alá vonták a folyó menti városokat, és sarcolták a kereskedelmet. A norvég vikingek, akik még zordabb éghajlathoz  voltak szokva, letelepedésre alkalmasnak találták a skót szigeteket. A Shetland- és Feröer-szigeteken és Írországban is létesítettek kolóniákat. Elhajóztak Grönlandig, jártak Labradoron. Feleveztek a Szt. Lőrinc folyón. Felfedezték Amerikát, de erre nem voltak különösebben büszkék. Britanniában és Franciaországban sokáig nem tudták megvetni a lábukat. A nagy dán invázió-Northumbriába és Kelet-Angliába törtek be-csak 865-ben indult meg, amikor a kontinensen átmenetileg megerősödött az ellenállás."

Megnézem:

 

2019. 01. 23.

Bogdán István: Mestere volt egykor...

"A kézművesmesterek őseink jó része a királyi erdőispánságok, várispánságok, magánbirtokok területén tevékenykedő szolgáló népek közül indult útnak.  A legfontosabb iparágak művelői már ott működtek közöttük: ács, csatár, vagyis fegyverkovács, esztergár, gölöncsér, vagyis fazekas, fonó, kádár, kovács, molnár, ötvös, szabó, szekérgyártó, szűcs, takács, tímár. A szolgáló népek rendszere a természeti gazdálkodás következményeként a fejedelmi korszakban alakult ki, és élt tovább a királyság első századaiban. A 13. század során azonban a gazdálkodási formaváltás következtében, a királyi javak eladományozása útján fokozatosan megszűnt. A szolgáló népek egy része beleolvadt a kialakuló jobbágyságba, más része viszont az ugyanakkor meginduló városfejlődés során viszonylagos szabadságot kapott, városi polgárrá vált. Számukat tetézte az idegenek, elsősorban a kézművesek betelepedése. A 14. század derekán, elsősorban a kereskedelem fellendülése következtében, kialakulnak a nagyobb városok, munkamegosztás jön létre a város és a falu között, s kialakul a rendszeresen piacra termelő kézművesipar. Budán az 1400-as évek elején 58, Sopronban valamivel később 52 iparág mestere dolgozott. A kisebb mezővásosokban azonban csak néhány, a létszükségleti cikkeket készítő, sokszor nem is egész évben művelő kézműves volt, az ún. parasztművesek, mivel többségük jobbágyrenden élt. Természetes, hogy nem náluk, hanem a rendszeresen művelő, a piacra termelő városi műveseknél fejlődik végleges formába az a vertikálisnak nevezhető szervezet, amelyik részben az ősi létfenntartó tevékenységből, részben a család-, s részben a kora feudális szervezetből származott."

Megnézem:

 

2019. 01. 22.

Katona Imre: Habán művészeti emlékek Magyarországon

"A reformációnak kapóra jött a könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése, a német parasztháború radikális vallási-társadalmi mozgalmai pedig még inkább felismerték jelentőségét, és igénybe vették a korszak e kétségtelenül legnagyobb és leghasznosabb találmányát. Ez az igény nem volt új, és az sem, ami szügségképpen nyomon követte; az egyszerű ember törekvése a tudás-a Bibliában rejlő tudás-megszerzésére. Míg a plebejusi, paraszti, antifeudális mozgalmak a széles néprétegek körében az írás népszerűsítésére, megismertetésére törekednek, addig az egyház és a vele szövetkező világi uralkodók mindent megtesznek, hogy a betű, a tudás és ezzel az ismeretek terjesztésének gátat vessenek. Ilyen tiltó rendelkezést adott ki IV.Károly 1369-ben Luccában. Kánonjogi előírásokra hivatkozva megtiltotta a Szentírással foglalkozó anyanyelvű könyvek olvasását. A XV. század második felében II. Pál pápa újra megerősít minden ilyen intézkedést. Lehetne még folytatni a sort, az azonban az eddigiekből is kitűnik, az egyház és a világi uralkodók mindent megtettek, hogy az egyszerű nép tudásszomja ne elégülhessen ki. A könyvnyomtatás váratlanul gyors terjedése azonban a papságot végleg megfosztotta az írás-olvasás, sőt a magasabb műve