Erdész Sándor: Nyírség

"A szecskavágás az első világháború után a paraszti állattartásban is egyre nagyobb teret hódított, nem utolsósorban azért, meri a szecskába a gyengébb minőségű takarmányt is bele lehetett keverni. A szecskavágót kézzel hajtják, több erős ember kell hozzá. A szecskát különféle szálasokból állították elő: búzaszalmából, tengericsutkából, réti szénából, a nádas szélén nőtt sásból, s amihez csak hozzá tudtak jutni. Ezen kívül kevertek bele korpát, reszelt répát, főtt krumplit, moslékot, töreket, olajpogácsát. Akadt olyan lovát szerető ember is, aki a felesége kevéske lisztjéből lopkodott, hogy a szecska minőségén javítson. A szecskát gyakran pácolták (savanyították) olyanformán, hogy a jószág esteli adagját reggel, a reggeli adagját este készítették el. Bizony még a szecskázás mellett is előfordult, hogy kora tavasszal az ereszből kihúzgálták a szalmát, a disznóólról leszedték a tengericsutkát. A jószág meghálálta a takarmányozást, a ló az igavonásban, a tehén a tejadásban, emellett minden jószág a zsíros trágyájával.
A szegényesen tartott jószág alól csak sovány, hasznavehetetlen trágya kerül ki. A trágyakezelés módját ugyancsak érteni kell! Az istálló földjét szalmával, törekkel, ha más nincs, összekapargatott falevéllel lealjazzák. A jószág alól a trágyát vasvillával reggel és este kihányják. A trágya aztán az egyre magasodó, tégla formájú ganajdombban érik. A jól rakott trágyadombfctején a hó elolvad. A. gyenge trágyát kimossa az eső, kiszárítja a szél, a rosszul tartott baromfi pedig széjjelkapirgálja. A tél utolján, amikor még a hó el sem olvad, már megkezdődik a trágyahordás. A gazdálkodó ember ezzel kezdi meg a „tavaszi" munkáját, a kenyeret adó föld gondozását."