Fekete István: Csi - 1942. Történetek állatokról és emberekről

A patikus nem próbálta meg és Matula elballagott, hogy felállítsa a hajtókat. A széllel azonban tévedtünk. Lehet, hogy a szomszédban vadásztak és visszaszorították a vadat, de sok volt a szarvas. A puska hol itt, hol ott pattant és messze a vágásoldalban láttam egy csomó bikát kavarogni. Jó, hogy nincs senkinél golyós puska. Bikát úgy sem lehel lőni, a tehén meg kevés. A szarvasok végre irányt vettek és egyenesen felém törtek. Félrehúzódtam és vártam. A nyiladékhoz közel, megcsendesedtek. Egyenként ugrottak ki elém és amikor megláttak, nekilódultak a szemközti sűrűnek. Többnyire gyenge bikák voltak. Közben azonban felvertek egy kakast. Ezt már nem eresztettem. A lövésre nagy riadozás, a még visszalevő szarvasok között és ekkor először láttam élelemben szarvast elesni. A nyiladék szélén fűcsomók között egy láthatatlan tuskó volt, melynek síkos, ferde lapjára egy nyársas bika teljes rohanásban rálépett és olyan bukfencet vágott, hogy azt hittem, fel sem kel. Egy pillanatig égnek álló lábakkal kapálódzott, de aztán bizony elrohant. Dél felé köd ereszkedett az erdőre. Homályos és bizonytalan lett minden. A ködben a libák jártak tétova gágogással és már inkább felfelé néztünk, hogy hátha lehetne egy libát leszólítani. Ennek azután az lett a vége, hogy egy róka kényelmesen át ballagott a patikus mellett. Mire észrevette, már késő volt.  -Ilyen marhaságot! -dühöngött -nézem ezeket a büdös libákat s elmegy a róka ... -de azért csak felpislogtunk a szürke égre. Itt a hegyek között kívánatos vad a liba. A hajtók már kiértek. Matula mellém állt. Markában két patron. - Jó öreg sörét van bennük, ezzel kell a libákra lőni. - Eltettem a két patront, de csak azért, mert nem akartam megbántani. Valódi Matula- felé, hatszor utána töltött patronok voltak. A következő hajtásban megpróbáltam, belemennek-e a puskámban. Belementek, de ki aztán egy világért sem! Fene ezt a Matulát! Féltem a patronjaitól! Még szélveti a puskámat!