Széchenyi Zsigmond: Trófeáim bemutatkoznak

"Ez a képeskönyv még nagyon régen, a hajdani Lánchíd idejében, hosszú esztendőkkel ezelőtt íródott. Az akkori karácsonyi piacra szántam, vadászok és természetbarátok karácsonyfája alá. Különösképpen azoknak, akik eddigi útleírásaimban szórakozást találtak. Mert hisz ők csupa régi barátra ismernek ebben a könyvben, egykori vadászzsákmányom színejavára, expedíciós naplóim főszereplőire. Igaz, hogy ezúttal másféle szerepben mutatkoznak be. Hiszen akkoriban, első fellépésük alkalmával még eleven vadállatok voltak; idegen világrészek szabadtéri színpadán léptek fel, ott érte utol őket puskám golyója trópikus dzsungelek félhomályában, napverte szavannák pusztaságában, ködjárta havasok sziklavilágában... Ott még elejtésük után, halálra dermedten is az élő természet levitézlet szereplői voltak, hiszen véres csuhájuk alatt még csak alig szűnt meg lüktetni az élet... Hanem itt, e könyv lapjain - már csak"példányok". Kitömött fejek, kikészített bőrök, falra akasztott, deszkára szegelt, üvegszemű trófeák. Távoli hazájukhoz jóformán semmi közük már, éppen csak külső formájuknak, természetadta fejdíszüknek hiteles képe maradt meg, már csak tanújelek, szürke fényképek, természetrajzi "ábrák", letűnt vadászdicsőségem néma hírmondói. De az én szememben nemcsak szépek ám! Nekem sokkal, nagyon sokkal többet jelentenek. Annyi mindenfélét, hogy hamarjában el sem tudnám sorolni. Örömet-bosszúságot, beteljesedést-csalódást, kábító hőséget és bénító hideget, izgalmas kalandok, nagyszerű élmények koncentrált lényegét, hajdani bolyongásaim learatott és betakarított termését - felejthetetlen emlékek kincsestárát! Nos hát, ezeket a molyette állatfejeket, ezt a szívemhez nőtt panoptikumot akartam évekkel ezelőtt felvonultatni; ünnepélyes bemutatót akartam rendezni, könyv alakban. Nem rajtam múlt, hogy másképp történt."