Fekete István: Erdély

"Erdély felé visz bennünket a vonat. Pihenni. Ez a "pihenés" abból áll, hogy reggeltől estig másszuk majd a hegyeket. Egyelőre csak festegetjük a "hogy is lesz, mint is lesz"-t. Debrecen táján ledőlünk azzal, hogy a kalauz keltsen fel bennünket érkezésünk előtt félórával. A kalauz lelkiismeretes ember: másfél órával kelt fel előbb. Tovább aludni már nem tudunk, s így kinézünk az ablakon. Itt már hó van. * Reggeli után átcsónakázunk a Szamoson. Jeges a csónak, jegesek a cipők, így nagyon kell az egyensúlyt tartani, mert leülni nem lehet, és a vízre nézni se jó, olyan hidegen folyik alattunk. A túlsó parton mindjárt egy hajtás. Semmi. Egy lövés ugyan elpattant valahol, de nyulat nem hoztak. Szomszédom felett egy karvaly vitorlázott át, de nem vette észre. * Nyom, nyom mindenütt. Birka-, kecske-, kutya-, macska-nyom. Itt-ott nyúlnyom. Ez a legkevesebb. A hajtók ordítanak, mintha egyenkint nyúznák őket. Nehéz őket elhallgattatni. Úgy látszik, ez helyi szokás. Az idevalók már belenyugodtak, de nekünk szokatlan. Ez eredménytelen! * Bátyám meséli, hogy egy ilyen zenebarát oláh legényke rontotta el élete egyik legjobb bakját. Amikor nekirontott, hogy miért üvölt úgy az erdőn, a legényke azt mondta: - Azért uram, mert félek. * Az eredménytelen szántóföldi nyulászat után erdők jöttek, és itt már szólt is a puska. Barátom - a rövidség kedvéért nevezzük talán Kálmánnak - hármat is lőtt parádés szép lövésekkel. Nem nagy szám ez - tudom -, de errefelé nem jár csordában a nyúl, s azért értékesebb is. Szép nagy erdei nyulak. Közben feltámadt a szél, és egész nap borotvált bennünket. * Rókát nem lőttünk, pedig itt van róka elég. Tanulság: szélben nincs róka. Szarka, szürkevarjú mindenütt. Jövet az országutat szegélyező kökénybokrokon rengeteg fenyőrigó. A Szamos felett magasan kacsák húztak. Mi tagadás: egy nyulat lőttem egész nap, de azt szépen, s egy szarkát: még szebben. A szarka nagyon magasan volt, és rövidcsövű kis drillingem akartam kipróbálni, hogy mit tud. Hát nagyon tud."