Budapest, 1969. Gondolat Kiadó, 297 oldal, fekete-fehér képekkel, kiadói félvászon-kötés, a védőborító szélén kisebb szakadások, könyvtári, egyébként jó állapotban.
"Amióta a répát is termeszteni kezdték, ennek betakarítása okozta a legtöbb gondot. A kötött talajú helyeken, a nagyobb gazdák már az első világháború után rátértek a termesztésre, de inkább takarmányozás céljából és kevésbé ipari növényként. Munkaigényessége miatt szinte kizárólag részesekkel munkáltatták. A gazda az ősszel megtrágyázott és leszántott földbe március végén géppel sorba vetette a répát. A vetés után a földet minden esetben meghengerezte. Első kapálásnál a kapás csak a sor közét csapkodta meg, amikor a növény három-négy levelesre fejlődött, megkezdte az egyelést. Ez volt a répa legnehezebb munkája. Az egyelő sorról sorra haladt, guggolva vagy térden csúszva, és kis kézi kaparóval kivágta a felesleges szálakat, minden 15—16 cm-re hagyott egy-egy répatövet.
A répaegyelést szinte kizárólag nők, főleg fiatal lányok végezték. Különösen ügyesek voltak a hajdúböszörményi és a hajdúnánási lányok, de a legügyesebb egyelő sem tudott hajnaltól estig 100—120 ölnél többet elvégezni. A második kapálás már lényegesen könnyebb munka, ezt már rendes kapával végezték.
A répatermesztés meghonosodásának igen jelentős következményei voltak. Ugyanis a tengeri első és második kapálása közötti két-három hétben a legkeservesebb munkanélküli tavaszi időben adott keresetet az itteni szegénységnek. Akik otthon nem találtak munkát, a távolabbi uradalmakba is elmentek.
A répa ásására a tengeritörés után került sor. Ha nagyon esős volt az ősz, néha november elejéig is eltartott. Kemény és igen piszkos munka, ami sok fagyoskodással is jár. A férfiak ásózták és csomóba dobálták a leveles répát, a nők súlyos fejezőkéssel levéllel együtt lecsapták a koronáját is, a kés hegyével a sarat lekaparták a gyökérről, és a megtisztított répát kupacba dobálták össze. Éjjelre fagy ellen a kupacot a levágott levéllel takarták be. A takarmánynak hagyott répát a gazdák a tanya mellett méter magasságnyi, hosszú prizmákba rakták össze, a prizmát szalmával vastagon behintve, földdel betakarták. Kisebb gazdák az udvar hátulján földbe ásott veremben tartották az egy-két szekérnyi répájukat."
Méliusz Antikvárium
Kosár/Megr.
