Bodó Imre, Heckre Walter: Lótenyésztők kézikönyve

"A munkában lovunk – különösen meleg időben – könnyen megizzad. Tekintsük szabálynak, hogy mindig úgy hajtsuk vagy lovagoljunk, hogy az istállóba érve a ló már megszáradjon. Ennek ellenére különösen a szerszám alatt felgyülemlett izzadságot puha csutakkal vagy jól kicsavart nedves szivaccsal távolítsuk el. Amikor a ló teljesen megszáradt, gyökérkefével keféljük át, és végül a már említett pokrócdarabbal töröljük fényesre a szőrzetét. Sáros időben a lábvégeket gumitömlővel vagy vödörből mossuk le. Higed időben ügyeljünk arra, hogy a víz csak a lábvégeket (csonk, ill. lábtő alatt) érje! A csüdsömör elkerülése céljából a vizet a végtagszőrök körül húzzuk ki. Nyáron, ha meghűléstől nem kell tartani, kedvező, praktikus ápolási módszer a lovak mosása. Arra azonban vigyázzunk, hogy felhevült állapotban soha ne mossuk le a lovat. A mosáshoz állott, 15-20 fokos vizet használjunk. A fölösleges víz kihúzására az ún. „tajtékkés” szolgál. Fürösztés után a lovat ne kössük be az istállóba, hanem a hempergőzés ellen száron vezessük a száradásig.

 A pata ápolása

 A ló teljesítőképessége elsősorban lábai épségétől függ. A pata a végtagok talajjal érintkező része, így a talaj felől jelentkező minden behatás a patán keresztül érvényesül. Az egészséges, ép pata fontosságára utal a régi mondás: „a pata a ló”. Ahhoz, hogy a pata mindennapi használat folyamán támasztott követelményeknek meg tudjon felelni és a különféle károsító hatásoktól megvédhető legyen, elengedhetetlen a rendszeres, szakszerű ápolása. A pataápolásnak, patkolásnak és a pataszabályozásnak igen gazdag szakirodalma van. Könyvünkben terjedelemi okokból csak a legfontosabb ismereteket kívánjuk közreadni. Ennek ellenére, ha csak az itt közöltek válnának a gyakorlatban is elterjedtté, lovaskultúránk, lóegészségügyünk mérföldekkel tartana előbbre."