Dr. Bakóczi Antal: Vadászszenvedély, vadászati fegyelem

"A vadászlázat sokféle élettani, lélektani, etikai tényezői befolyásolhatja. A vad fajtáján és veszélyességén túl itt is közrehat a félelem, a sikertelenség, a bizonytalanság, az elbátortalanodás, a kishitűség. Külön ki kell emelni az időhiány okozta feszültséget, és a gyors eredményre való törekvés esetleg beláthatatlan következményeit. A vadászat ugyanis időigényes sport. A sietség kapkodást, megfontolatlanságot szül, mindebből pedig könnyen végzetes baleset származhat. Hemingway írja Afrikai vadás/-napló című munkájában, hogy nem kellemes, ha az embernek határideje van. Akár lőtt valamit, akár nem, belekényszerül az élet legizgatóbb természetei].énességebe, abba, hogy valamit rövidebb idő alatt kell elvégeznie, mint amennyi annak elvégzéséhez valójában szükséges. Ebben az összefüggésben kell utalni arra, hogy a hivatalos kiszállás sem alkalmas vadászatra, a kevés idő, a gyors eredményre való törekvés, a fegyvernek a gépkocsiban való betöltése, esetleg a gépkocsiból történő va-dásziatlan használata, fokozott balesetveszéllyel jár, és már nem egy emberéletet követelt.
A vadászláz tehát minden vadász által jól ismert, különleges élménnyel járó izgalmi állapot. A vadászláz kifejezetten a vad közvetlen észlelésekor, tehát a lövés, a vad megszerzése előtti különböző lelki, élettani jelenségekben kifejeződő állapot. Ez összefüggésben van azzal a lélektani hatással, amelyet a vadászra az előtte megjelenő vad tesz. A lélektan régen feltárt törvényszerűsége, hogy a vonzó cél, vágyainknak tárgya minél közelebb kerül hozzánk, annál nagyobb hatással van ránk, annál inkább hatalmába kerít.
Széchenyi Zsigmond a következőket írja különböző munkáiban a vadászlázzal összefüggésben: „Sóbálvánnyá fagytam ..., még lélegezni sem mertem ..., odacsúsztam fogvacogva, remegő inakkal..., zakatoló szívverésemet némileg lehiggasztva .. . nem győztem úrrá lenni magamon, kegyetlenül gyötrő vadászlázamon. Végtelen, idegtépő percek ..., célba vettem .... kapkodó lélegzetem visszafojtottam", „egy-egy kiváló agancsú, bőgő bika belopásakor valósággal torkon ragad a vadászláz. Régi vadász létemre is gyakran vacog a fő-' gam, remeg a kezemben a fegyver, szinte leáll, szertefoszlik körülöttem a világ, s csak ketten maradunk benne: a szarvas meg én!" „Én is neszét veszem. Ez a legizgalmasabb pillanat! Ilyenkor mintíha egy másodpercre minden megállna. A lélegzetem is. De még a világ forgása is. Rajtam ilyenkor erőt vesz a vadászláz. Még a fogamat is megvacogtatja."