Égi kalauz - Fürkész könyvek

"A változócsillagok közül a leglátványosabbak az eruptív változók, amelyeknek fényessége hirtelen és nemritkán elképesztő mértékben megnövekszik. Ilyenek mindenekelőtt a nóvacsillagok és a szupernóvák. Az előbbiekről azt tartjuk, hogy komponensei roppant közel keringenek egymáshoz, s közülük az egyik fehér törpe. A nagyobbik csillag légköréből származó gáz átáramlik a fehér törpére, ahol robbanásszerűen belobban, s ezzel a gázfáklyával a kettős fényessége átmenetileg a nála megszokott nyugalmi érték többezerszeresére is növekedhet. A csillagok azonban nem pusztulnak el a nóvarobbanásokban. Ezt onnan tudjuk, hogy néhány nóvát már több ízben is észleltek föllobbanás közben, s azt sem zárhatjuk ki, hogy mindegyikük megismétli robbanásait, csak idő kell hozzá. A novak közül igen sokat amatörök fedeztek föl.
Az átlagnóváknál még sokkal káprázatosabbak a szupernóvák, amelyek nem egyebek nagy tömegű csillagok halálát jelző kozmikus katasztrófáknál. A szupernóvarobbanás során a csillag - miközben normális fényességének milliárdszorosát is elérheti - anyagának egy részét az űrbe szórja, de számottevő része visszamarad, s minden valószínűség szerint neutroncsillaggá alakul - a ford.]. A fellobbanás helyén a csillag külső rétegeinek roncsai szerterepülnek a világűrbe olyanformán, mint a Taurus csillagképbeli Rák-köd vagy a Cygnusban lévő Fátyol-köd esetében. Ahhoz, hogy egy csillagból szupernóva formálódhasson, a Nap tömegének többszörösével kell rendelkeznie. Tejútrendszerünkben 1604-ben figyelték meg az utolsó szupernóva-robbanást, és már nagyon esedékes egy újabb."