Fekete Gábor-Varga Zoltán: Magyarország tájainak növényzete és állatvilága

"A Mátra lábánál nevezetes a Gyöngyös melletti Sár-hegy (500 m). Ez tulajdonképpen a Mátra előhegye, déli előőrse. Anyaga andezit és tufa, lejtőire viszont magasan felhúzódik a löszlepel. A formák ezért itt lekerekítettek, a lejtők lankásak és kiválóan érvényesülhet a hegylábi szőlőérlelő klíma. Jó minőségük miatt nevezetesek a mátraaljai borok. Mint a középhegységben másutt, a szőlővidék a Mátraalján is a hegylábi elegyes tölgyesek, tatárjuharos-tölgyesek és száraz gyepek (vagy löszgyepek) helyét foglalja el. Az évezreddel ezelőtt még összefüggő erdőket, sztyepperdőket, erdő-gyep mozaikokat a szőlőművelés érdekében fokozatosan kiirtották. A 19. század végén viszont a filoxérajárvány a szőlőskerteket pusztította el. A szőlőültetvényeket nem mindenütt telepítették újra, főként a magasabb, meredek lejtők maradtak parlagon. Itt találjuk ma a korábbi vegetáció megmaradt, illetve regenerálódott töredékeit. A szőlői és gyümölcsösök mezsgyéin, a hegy csúcsa körű fennmaradt gyepfoltokon élő ritka sztyeppfajok piros kígyószisz, ezüstös útifű (Plantago argenta) sápadt lednek (Lathyrus pallescens), janka tarsók; (Thlaspi jankae). Egyes sztyepprétmaradványokoi állományalkotó a keskenylevelű árvalányhaj (Sti pa tirsa) és megvan itt a hosszúfüzérű harangvirág (Campanula macrostachya) is (Máthé-Kovács 1962) Nyomokban megtalálhatók még a molyhos-, illetve melegkedvelő tölgyesek.
A Mátra ritka botanikai különlegessége a mátrai ősjuhar. A különös fának egyetlen idős példánya ismeretes Parádsasvár mellett. Levelei leginkább a mezei juharéra emlékeztetnek, azonban kevésbé mélyen karajosak, a levéllemez vastagabb, fonáka molyhos, magvai csíraképtelenek. Rokonsága máig tisztázatlan, egyes vélemények szerint harmadkori reliktum, mások szerint egy kaukázusi fajhoz áll közel.

Bükk-vidék

Az Észak-magyarországi-középhegység zömmel vulkáni láncolatába két nagyobb, kőzettanilag erősen eltérő tömb: a Bükk-vidék és a Gömör-Tornai-karszt ékelődik közbe. Bár e két hegyvidék a földtörténet fiatalabb időszakaiban egymáshoz közel került, és karsztfennsíkjaik felszínrajza is sokban hasonló mégis teljesen különböző eredetűek. A Bükk dél-alpidinári eredetű rög, ókori alaphegységgel, rátelepült nagy mészkőfennsíkkal, peremein vulkáni képződményekkel. A Gömör-Tornai-karszt és ennek déli része, az Aggteleki-karszt az ausztro-alpin rendszerhez tartozik, a fátrai és tátrai egységgel együtt.
A Bükk geológiai felépítése igen változatos/fő tömegét karbonátos kőzetek, leginkább triász mészkő és dolomit alkotják, a teljes rétegsor több mint 3 km-es vastagságú. Ezek mellett helyenként nagy területen fordulnak elő a legkülönbözőbb korú és típusú egyéb üledékes, metamorf és magmás eredetű kőzettípusok is. Tengerfenéken, kőzetrétegek mélyén megszilárdult tömör magmás kőzetek a diabáz és gabbró, amelyek a Nyugati-Bükkben, Szarvaskő-Bélapátfalva térségében láthatók nagyobb területen. A Bükk meszes kőzetei - ellentétben a dunántúli-középhegységiekkel - erősen gyűrtek, töredezettek, a rétegek hasadozottak. A feldarabolódáshoz nagyban hozzájárult a közép- és harmadkori vulkanizmus és az azt kísérő kéregmozgások is. A nyomás következtében töredező meszes rétegeket a forró olvadék átégette, a forró vizek kovásították. Ezek a kovás rétegek sokkal keményebbek a többi kőzetnél, ma tarajosán kipreparálódott kiemelkedésekként mutatkoznak. A bükki mészkő erőteljesen karsztosodott, a hegyek lábánál gyakoriak a bővizű források, míg a felsőbb részeken hiányoznak a vízfolyások. Legendásak a Bükk barlangjai, a Bükk-fennsíkot járva pedig a karsztos mélyedések, töbrök, víznyelők sokaságát láthatjuk.
A Bükk hatalmas fennsíkja, különösen annak déli pereme a „kövekkel", impozáns látványt nyújt, és egészében magashegységi jellegűnek tűnik. Északon szinte hegylábi dombvidék nélkül szakad le. Ha Uppony felől közelítünk a Bálvány sötéten tornyosuló tömbje felé, szinte nyomasztónak érezzük a nagy szintkülönbséget. Felfelé haladva dobhártyánk rögtön észleli, hogy csökken a légnyomás. Szinte előzmények nélkül érkezünk a bükkösök övébe. Ha viszont nyugatról, Szilvásvárad felől előbb a Szalajka-völgyben, majd a „Bérautón" szerpentinezünk a Gerenna-vár felé, előbb meredek palás gerinceken jutunk át, csak ezután érjük el a mészkőszirtek világát. Letekintve a Gerenna-vár gerincéről, megértjük azt, miért volt ez már a történelem előtti időkben erődített hely, és kitárul előttünk a Déli-Bükk hegy-völgyeinek labirintusa."