Fekete István: Öreg utakon - 2010.

"Most megy le a nap. Az ég álja sárga tűzben ég, mintha az égő, tüzes szekér nyomán aranyos köd porlana, melyben vörösen lobban fel a Napisten bíbor palástja.
Az erdő hátán végigkúszik valami véres lángolás. A szálfák teteje már beleér az égi tűzbe, és szinte várom, mikor lobbannak fel, mint nagy fáklyák, melyek beledugták fejüket az örök kohóba.
De hát a nagy tűz messze van. Nagyon messze. Ott is már fogyogat. Ide, a magaslesre még felér ragyogása, áe a nyiladékokra már árnyékok folytak, melyek elbújtak a nap elől, de most előjöttek a kövek alól, öreg fák fekete od-vából, besátorozott patakok nyirkos ágyából, mert megsuhogtatta már valahol fekete ostorát a szomorú úr, a láz és a halál'csatlósa, az Éjszaka.
A nap viszi magával a fényt, a világosság fehérségét, az éjszaka hozza helyette az árnyékot, a sötétséget, a feketesége't. Örök szín mind a kettő. Csak ez a kettő: a fehér meg a fekete. A többi belőlük születik.
Most a sötétség kezd úr lenni. Fekete csápjai már végigtapogatták a bokrok alját, amire megszólal a tücsök, és elhallgatnak a gerlék, melyek eddig kurrog-va búcsúztatták a napot.
A nyiladékon egy fekete rigó bogarász. Könnyelmű fekete legény. Beledugja csőrét a füvek közé, és most már nem csodálkozom, hogy a kiásott rókalyukban mért talál feketerigó-tollakat az ember. Aggódom ezért is. Az előbb egy karvaly sistergett végig alattam, s a rigónak csak az a szerencséje, hogy fél perccel később ballagott ki a nyiladékra.
A rókának sem kerülne megerőltetésbe elkapni a rigót, melynek bizonyára felesége van, gyerekei, és itt könnyelműsködik alattam. Szeretném, ha észrevenne és elrepülne, de fel nem néz egy világért sem, én pedig nem tudom a szemem levenni róla. Féltem, és kötelességemnek tartom figyelmeztetni, ha valami baj lenne.
És mérgelődöm. Fene ezt a rigót! Mi közöm hozzá? Én őrködjem felette? Különben sem vagyunk jóban! Elrontotta a rokonsága egy-két jó cserkészetemet, tehát haragszom rá. Igen. Haragszom. Rám kiabáltak a legigézetesebb pillanatokban, és a nagy bak böffenve ugrott el, mert a rigó sikoltva figyelmeztette a .veszedelemre."