Fekete István: Számadás

"Két szerelme volt azonban a mogorva vénembernek: az egyik a pipa, a másik gyerek.
Pipa alatt természetesen nem olyan mai, rövid szárú pipacsökevényt értek, melyből a füst azon forrón - mondhatnám éretlenül - tódul az illetékes szervekbe, hanem Valódi pipát, pohárnyi űrtartalommal és legalább méteres szárral (szagosmeggyfából), amelyből a lehiggadt, mondhatnám megnemesedett illataromák felhői egyenesen a szívbe mennek, táplálván a nyugalom és derű kadarízű álmait.
Az öreg Porjankó tehát - postára menet vagy beteghez - tulajdonképpen a pipája után ment, amely iránytűként mutatta az utat és ez az iránytű - bár sohase tévedett- egyszer majdnem halálát okozta. S ennek a balesetnek éppen a gyerekek voltak okai, akik az iskola előtt felcsúszkálták a járdát és az öreg doktor megcsúszván, lenyelte a pipacsutorát. Eddig nem is lenne komoly az eset, de a csutora eltörött, s a pipaszár a torokban komoly sérüléseket okozott. Úgy vitték haza az öreget hörögve. Nehezen állt talpra, amiben talán része volt annak is, hogy az ákala oly hőn szeretett csúszkáló ifjúságot a mester kíméletlenül végigfenekelte.
Az elfenekelt együttesben én is benne voltam és akkor - ámbár rövid ideig - haraggal gondoltam Porjankóra, aki mért mászkál azzal a büdös pipával ilyen síkos időben...
Haragom azonban nem tartott sokáig, mert nem is tarthatott. Csupán tavaszig, addig, amíg a nagykocsmában helyrehozták a kuglipályát és vasárnap délutánonként felhangzott a robogó golyók deszkaízű mennydörgése.
Ez a mennydörgés engem is kuglizásra ingerelt. A kuglipályát persze csak állogatói minőségben közelíthettem volna meg. Én pedig dobni akartam és dobtam is. Az utcán. Egy gömbölyűforma kővel kugliztunk - nemesített formában - egymás ellen. Berta Jancsi-bokáját találtam el, aki lábafejét azonnal ölébe vette... Jancsit tehát kilőttem az ellentáborból, de viszonzásul engem is térden talált a golyó, ámbár ez csak olyan „stráflövés" volt a gödrös pályán bakugráló golyótól.
Utána ismét én dobtam. Kissé korán tettem le a golyót, mert már az elején hatalmasat ugrott, majd továbbrohanván, nekipattant egy fának, onnét pedig egyenesen Puskáék tükörablakának... ami a falu egyetlen tükörablaka volt és egyetlen kirakata, mert Puskáék boltosok voltak.
- Jaj! - nyögtem elsárgulva, mintha a csörömpölő ablaküvegek fiatal életem fonalát vagdosták volna. Mire félocsúdtam, egyedül voltam a csatatéren, ám a házból olyan zaj hallatszott, mint ostromlóit várból kitörni készülne valami dühös sereg vagy amikor a tűzhányó morogva készül kirobbanni."