Budapest, 1981. Mezőgazdasági Kiadó, 222 oldal, 63 ábrával illusztrálva, kiadói karton-kötésben, a gerinc fej-lábrészén a papír kicsit berepedt, egyébként jó állapotban.
1190 Ft
"A sebes pisztráng ragaszkodik vadászterületéhez, nem nagyon vándorol. Szívesen tartózkodik nagyobb kövek, sziklák, hídlábak mögött, bedőlt fák, rőzsegátak alatt, padmalyos partok üregeiben, az erős sodrás és a nyugodtabb vízfelület határvonalán. Igyekszik az erős sodrástól „takarásban" maradni annak ellenére, hogy a kifejlett pisztráng képes a vad zuhatag-ban is egy helyben állni. Előszeretettel tartózkodik ott, ahol a gyors folyás a kiszélesedő, mély mederben hirtelen lelassul vagy vízi építmények alatti és a vízösszefolyásoknál keletkező forgókban, az örvények csendes vízzel érintkező részein. Ahol parti növényzet hajlik a víz fölé, ott a pisztrángot biztosan megtaláljuk. Minden pisztráng les- és búvóhelyet választ, ehhez ragaszkodik, védelmezi, innen csak kényszerből áll odább. Leshelyét ott választja, ahol nagyobb vízterületet beláthat, ugyanakkor az erős sodrás ellen is védelmet talál. A nagyobb példányok remeteéletet élnek. Ha egy azelőtt eredményes vízszakaszon hosszabb időn át hiába próbálkozunk, majdnem biztos, hogy ott egy nagyobb példány telepedett meg, amely nem tűr maga mellett vetélytársat. Búvóhelyét mindig a mélyebb - majdnem álló - vízben választja, leginkább a part menti alámosott, gyökeres üregekben, ágak, rőzsecsomók között. Az óvatos, öreg pisztrángok napközben szinte állandóan itt tartózkodnak, és csak'éjjel indulnak zsákmányszerzésre. Ha jóllaktak vagy megriadtak, azonnal ide húzódnak vissza és jó ideig itt is maradnak. A székelyek, ismervén a pisztráng e tulajdonságát, a vízben gázolva botokkal verik fel a búvóhelyükön meglapuló pisztrángokat, majd puszta kézzel ejtik zsákmányul őket."