Friderikusz Sándor: Az én mozim

"A másik különlegesség Feldafingenben, tehát ebben az elitiskolában az volt, hogy ha valaki nem érte el az osztály elé kitűzött célt, például nem tudta letenni a vizsgáját és megbukott, az nem ismételhetett osztályt, hanem el kellett hagynia az 'iskolát. Számomra éppen ezért az első év nem volt valami könnyű, hiszen én, ugye, büntetésből kerültem oda. Egyébként a többi gyereknél nem játszott szerepet az, hogy a szüleik párttagok voltak-e vagy sem, betöltöttek-e valami pártfunkciót vagy 'nem. Mit mondjak, voltak olyan társaim, akiknek a szülei nem is voltak párttagok, de mégis kérték, hogy a fiaik ebbe az iskolába járhassanak.
- Ha nem is az iskolában, de mondjuk a családi környezetben azért érezte, hogy az édesapja önt is nemtetiszocialistává, nácivá akarja nevelni?
- Ó, persze! Mind az iskolában, mind otthon természetesen nemzetiszocialistákat kívántak nevelni belőlünk, ha nem is vezető posztra a párt különböző szerveibe, de legalábbis megbízható, hívő nemzetiszocialistákat mindenféle foglalkozási ágban, ahol egyetemi végzettség szükséges. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a birodalom elitjének lassan, de biztosan nácivá kellett volna válnia. Édesapámat egyszer meg is kérdeztem - ez úgy 44-ben lehetett -, hogy mi is tulajdonképpen a nemzetiszocializmus, mert kívülről megtanultuk ugyan a pártprogramot, elolvastuk a Mein Kampfoí, de valahogy hiányzott nekem a valódi fogódzó. Tőle egy mondatban kaptam erre választ: „A nemzetiszocializmus a Führer akarata." Na most, ha a Führert behelyettesítjük Istennel, akkor a kereszténység definíciójához jutunk el. Tehát ezek szerint apám Hitler-imádata egyfajta vallási meggyőződés volt, azaz Hitler hatása erre a generációra, amely úgy tíz évvel fiatalabb volt, mint a Führer maga, racionálisan nem magyarázható."