Gauland Ágnes: Fábry - Cenzúra nélkül

"De vissza a vasárnap délutánhoz és a telefonhoz Dóra barátnőm a következő nem-eldöntendő kérdéssel állt elő: „Akarsz a Fábry-showban dolgozni? Holnap reggel randid van a producerrel!" Még mielőtt eldönthettem volna az eldönt-hetetlent, Dóra elköszönt és letette a kagylót. Magamra maradtam hát a szívem mélyén lassanként megszülető örömmel, hogy talán én is bennfentes leszek. Bódultán kalapáltam a klaviatúrán, hogy összerittyentsek valami önéletrajz-félét, persze mit sem sejtve arról, hogy nemsokára egy olyan gépezet része leszek, ahol a vágószobában a ma-kogóból is briliáns elmét, a középszerűből is kiemelkedőt faragnak; ahol a nézettség növelésének érdekében szinte bármi megengedett, ami botrányt csinál egy ártatlan félmondatból és őrült felhajtást egy félremagyarázott képsorból. Mit sem tudtam erről az egyszeri néző számára elképzelhetetlen illúziógyárról, ahol a magas nézettséghez gondosabban adagolják a hozzávalókat, mint egy vatikáni étkezdében a spagettihez a parmezánt.
Másnap reggel 9-kor az önéletrajz-írás szörnyű izgalmától másnaposán már a belváros egyik legszebb bérházának harmadik emeletén, a Prim-
etime Entertainment irodájában üldögéltem egy igen kellemes díványon. Na, ez nem „az" a dívány, hanem csak egy előtéri kanapé volt. A producer szobája előtt ültem, a várakozástól egyre kevésbé izgatottan, és jobb híján az asztalra kitett színes magazinokat lapozgattam, amikor kinyílt a bűvös ajtó. A rettegett producert szolid, ám igen megnyerő külsejű fickónak láttam, aki bár egy pingpongasztallal is felérő, robusztus íróasztal mögött üli, ha a Ráday utcában leszólít és mondjuk meghív egy kávéra, biztos nem mondok neki nemet. l )o elég volt egyetlen pillantás a szekrényen sora-ko/,ó relikviákra - többek között egy közös fotóra magával Jay Lenóval -, és visszahuppantam a kérdezz-felelek rideg valóságába."