Georg Wegener: Egy világjáró emlékeiből

"Együtt fogja találni őket és egyúttal Mátaáfát is láthatja. Bizonyára érdekelni fogja.

— Valóban, roppantul érdekelne, de hogyan tehetném ezt meg?

— Sétáljon csak el Mátaáfa háza előtt Nyitva van. Észre fogják önt venni, aztán egyszerűen menjen be. Kapitányunk tud az ön megérkezéséről és várja látogatását.

Feszült várakozással telve elindulok. Mindabból, amit idáig Szamoáról és történetéről olvastam, azt a meggyőződést merítettem, hogy a lakosság túlnyomó része benne látja jogszerű uralkodóját és az az érzésem, mintha egy régi homéroszi király házába lépnék be. Mily szép és örvendetes is, hogy ezzel a szigetcsoportal a Csendes-óceán szigetvilágának éppen az a része került a kezűnkbe, amely a fehérekkel való érintkezésien egyébként gyorsan tovatűnő polinéziai kultúrát csaknem ősi érintetlenségében megőrizte.

Amit erről a kultúráról tudtam, arra vallott, hogy gyermekiesen egyszerű, de egyúttal gyermekesen szeretetreméltó nép ez, megérzik rajta a költészet és a természetadta nemesség lehellete — az a klasszikus zománc, amit a hősi kor görögjein érzünk. Úgy tűnt föl nekem, Németország becsületbeli kötelessége — miután kivezérelte a szigeteket az örökös zűrzavarból és oltalmába vette — gondoskodni róla, hogy ezt a lelkületet s magát a népet ne semmisítsék meg durva kézzel a fehérek gazdasági kísérletezései. Ez a sors érte egyebek között a Sandwich-szigeteket, — ahonnan éppen érkeztem — csupán azért, hogy néhány ezer tallérral többet szipolyozzanak ki belőlük. Úgy éreztem, Németországnak itt úgy kell viselkednie, mint egy gazdag és előkelő embernek, akinek tekintélyes birtokai mellé egy rózsaliget jutott osztályrészül — az sem fogja kiszaggatni a rózsákat, hogy annyival is több burgonyát termeljen. A kormányzóság épülete előtt elhaladva ballagok a régi szent Mulinuu királyság keskeny földszalagján vivő szép úton. Hatalmas pálmák sudarai szöknek a magasba, jobbról előttem a passzátszél korbácsolta nyílt tenger hullámai harsognak, balról a félsziget nyugati öblének csöndes víztükre csillog, mögötte bársonysímaságú festői aranyoszöld és kéklő magaslatok. A fák között kerek kunyhót pillantok meg. Jól ismerem képekről: ilyen a szamoai ház. Cukornádból épített tojásdad alakú teteje szemmelláthatólag egészen új. Nyers fából  való, csinos oszlopos gerendák tartják a tetőt. Egyébként semmiben sem különbözik más derekasabb szamoai kunyhóktól. A ház előtti szabad térségen két szamoai álldogál fehér kötött kabátban, kötényben, ernyős sapkában. Kezükben rendőri pálca. Nyilván a király díszőrsége."