Hedin Sven: Ázsia sivatagjain keresztül

Célom az volt, hogy a tó keletkezését illetőleg tett megfigyeléseimet mélységmérésekkel ellenőrizzem. Kilenc napot szenteltem erre a munkára s ez idő egyúttal pihenőül, átmenetül szolgált a nagy magasságokban töltött időtől a mélyebb völgyekbe való leereszkedéshez. Szomszédságunkban hat jurtából álló aul volt. Togdazin béggel és egyéb kirgiz barátainkkal tanácskoztunk, miként eszközöljük a mélységméréseket. Csónak nem volt sehol s a kirgizek közt csak egyetlen egy ember volt, aki általában látott már valaha csónakot; a többinek fogalma sem volt arról, micsoda a csónak és el nem bírták képzelni, hogyan készül ily jószág. Magamnak is nagy fejtőrést okozott a csónak készítése, mert az egész nagy Szárik-kol völgyben nincs más fa, mint a Kajindehmazar szentsír hat kis nyírfája, egyébként pedig a legközelebbi cserjék 150 kilométernyi távolságban nőttek. Közvetlen közelben nem volt semmi más építőanyag, mint az ok, vagyis a jurta kupolaszerű nemzetetejének tartására szolgáló hajlott póznák. De hogy ezekből miként lehessen csónakot előállítani, azt a legokosabb kirgiz sem bírta kieszelni. Először is faforgácsokból és olajos vászonból kis csónakmintát készítettem, mely árboccal, vitorlával és kormánnyal ellátva, a kirgizek nagy bámulatára és örömére pompásan sikerült. Togclazin bég azonban kijelentette,hogy a csónak nagyban elkészítve, életembe fog kerülni s inkább azt tanácsolta, hogy várjam be a tó befagyását. De mivel nem tölthettem hat hetet tétlenül, nem fogadhattam meg tanácsát. Közvetlenül a tó partján állítottam fel jurtámat, s mellette a hajógyárat. Itt állítottuk össze a hajó gerincét, melyhez a bordákat erős kötelekkel erősítettük hozzá; néhány óra múlva kész volt a hajó váza, melyet két méter hosszúra és egy méter szélesre csináltam. Az előtte való nap elhullott ló és egy juh bőréből kerültek ki a csónak oldalfalai, vörös kattun szolgáltatta a vitorlát s öt levegővel megtöltött kecskebőrzsák került a csónak oldalai és fara mellé. Egy okvégét kettéhasítottuk s kecskebőrt feszítettünk közéje: ez volt az evező; kormányul ásó, lapát szolgált. Pompás járómű volt, melyet október 3-án vízrebocsátottunk. Meg kell vallanom, nem szolgált a svéd hajóépítés díszére, mert alakja olyan volt, akár egy szögletes szardíniás dobozé s midőn a felduzzasztott kecskebőrzsákokon himbálózott, inkább valamely kotló önönvíz előtti szörnyeteghez hasonlított, mint hajóhoz.