Herman Ottó: A magyar halászat könyve I-II. - Egybekötve - Reprint

"Télire seregbe verődik, mély víz fenekén gödröket váj és rakásra összefekszik, mialatt nem táplálkozik; de azért nem fcgy meg tetemesen. Ha meleg tavasz köszönt be, májusban ívásra indúl; felkeresi a sekély vizet, különösen ha növevényes, s erre rakja !e százezernyi ikráját. A töponty kemény életű hal, mely elevenen nagy távolságra is könnyen szállítható; a vízre nem érzékeny s ha a viszonyok kedvezők, bámulatos gyorsasággal növekedik. A híres tenyésztő, DUBISCH TAMÁS, Teschen és Saybusch körül az első nyáron a pontyivadékot 1/4 fontig növeszti meg; de ha egy adott nagyságú tóba hektáronkint 1050 ivadék helyett csak 300—500 darabot ereszt be, az ivadék az első nyáron egy fél kilo súlyt érhet el. Szóval a tőponty kínálva kínálkozik tenyésztésre s áll az, hogy bizonyos körülmények között többet jövedelmez a földnél. A tőpontyot a rómaiak jól ismerték s ők telepítették át Középázsia vizeiből déli Európába, mert, mint gyakorlatias észjárású nép, észrevették jó tulajdonságait.
Magyar földön a tőpontyokban való régi gazdagság immár mesebeszédnek tűnik fel; pedig megvolt az addig, a míg a rétségek fen-állottak s ez a hal jól megívhatott, ivadéka a rétben nekierősödve térhetett a nagy vizekbe. Ma a régi gazdagság a rétek eltűnésével meg van törve s a töponty nagy részben behozatal tárgya. Ám Magyarország éghajlata, földalakulatai és vízrajzi viszonyai olyanok -de a gazdaságiak is! — hogy a ponty tenyésztés, már könny űségénél fogva is kinálva kínálkozik s ha alkalmatos helyeken a gazdaság,szerves tartozékává avattatnék, a nenzet vagyonosodására érezhetően befolyhatna. Azért álljanak itt a pontytenyésztés legfőbb kellékei, hogy azok, a kik e gazdasági ágazathoz kedvet éreznek, szándékukra nézve a szükséges előfeltételeket megismerhessék."