Jennifer Lauck: Hogyan tovább?

"Anyák napja, pontosabban éjszakája van. Steve mellett fekszem az ágyban. A májusi levegőben vidáman táncolnak a kitárt ablakokat körülölelő függönyök.
A kertben lila színben pompázik az akác. A fehér futórózsa indái már körbefonták a tornác faoszlopait. A mai szikrázó napsütésnek köszönhetően sok száz hófehér, kicsi rózsabimbó nyílt ki, mintha nem tudták volna tovább tartogatni mindeddig féltve őrzött titkukat.
Félálomban két dolognak mégis tudatában vagyok: érzem a virágillatot árasztó hűvös szelet, és hallom Steve mély belégzéseit és akadozó kilégzéseit.
Aztán egyszer csak történik valami.
Kinyitom a szemem.
Steve a hátán fekszik, akadozó légzése halk horkolássá alakul át.
Az oldalamon fekszem, karom és lábam egy óriási párnát ölel körül. Nedvességet érzek, mintha bepisiltem volna.
Kigördülök párnáktól övezett kuckómból, és félretolom a takarót. Hátamat a matracnak nyomva, hassal előre mászom ki az ágyból.
A békésen szundikáló Steve-et hátrahagyva mezítláb sétálok a hideg fapadlón. Belső combomon egy hajszálvékony folyadékcsík fut végig.
A fürdőszobába érve felkapcsolom a villanyt, majd bezárkózom.
Bántja a szememet a hirtelen támadt erős fény.
Egyik kezemmel a hálóingemet fogom, a másikkal lehúzom a bugyimat. Hatalmas hasam miatt kénytelen vagyok furcsa csavart pózt felvenni, de sajnos jól sejtettem. A fehérneműm folyadékban úszik.
A vécéhez totyogva leülök, hogy közelebbről is megvizsgálhassam a bugyimat. A folt teljesen színtelen."