Jo Nesbo: Hóember

"És anya keserű nevetése. Az a kép nagyapáról és anya hazugságai. Mathias természetesen nem hitte el, amikor Stian azt mondta az osztályban, hogy Mathias-baba anyjának szerelője van, odafenn lakik a világ végén, és hogy mindezt a nagynénjétől tudja. Mert Stian pont olyan ostoba volt, mint a többi szekálója és az égvilágon semmit nem értett. Még akkor sem, amikor két nappal később az iskola zászlórúdjának a végén lógva talált rá a macskájáfa.
A papának fogalma sincs róla. Mathias egészen biztos volt benne, hogy a papa azt hiszi, hogy Mathias... hogy Mathias az övé. És nem is kell megtudnia, hogy ez nem így van. Soha- Abba belehalna. Akkor inkább Mathias hal meg. Igen, pontosan ezt akarja. Meg akar halni, el akar tűnni, anyától, az iskolától, Stiantól és -  mindentől. Felállt, belerúgott a hóemberbe és az autóhoz szaladt.
És őt is magával kellene vinnie. Neki is fneg kell halnia.
Amikor anya kijött, Mathias pedig kinyitotta neki az ajtót, már majdnem negyven perc telt el azóta, hogy bemerit a házba.
- Valami baj van? - kérdezte az anyja.
- Igen - válaszolta Mathias és odébb csúszott a hátsó ülésen úgy, hogy az anyja ne láthassa a visszapillantó tükörből. - Láttam őt.
- Mármint kit? - tudakolta az anyja, majd bedugta az indítókulcsot, és elfordította.
-A hóembert...
- És hogy nézett ki az a hóember? - A Jkocsi hangosan bőgve elindult, az anyja pedig olyan hirtelen engedte fel a kuplungot, hogy Mathias majdnem elejtette a kezében szorongatott emelőt."