Joseph Heller: Isten tudja

"Még az én szívem is majd meghasadt arra a hírre, hogy Saul milyen meghatóan panaszkodott halála előestéjén Endorban, amiért Isten többé nem válaszolt neki. Pedig ez jóval azután volt, hogy Sámuel titokban fölkent engem, atyám házában, Betlehemben, és azt mondta - már amennyit ez a tájékoztatás ért -, hogy az Úr kiválasztott engem, és egy szép napon az Ő királya leszek Izraelben. Érdekem fűződött a halálához, az biztos, de esküszöm, néha megsajnáltam, és mindig tiszta maradt a kezem. Soha nem vetemedtem semmiféle álnokságra, mindig csak azt a szeretetet és csodálatot próbáltam meg növelni benne, amellyel az elején táborába fogadott, azon a napon, amikor megöltem Góliátot. De a hangulatváltozásai kiszámíthatatlanok és szélsőségesek voltak, és ritkán lehetett előre megsejteni, hogy nemes, meggyötört hadvezérünk és első királyunk mikor változik megint dühöngő tébolyodottá és próbál megint az életemre törni. A jelek szerint voltak időszakok, amikor nagyjából mindenkit meg akart ölni, mindenkit, még saját természetes fiát, Jonathánt is.
No, ez már elgondolkodtató, mi? Egy após, aki idejének és erejének nagyobbik részét arra fordítja, hogy a halálotokat keresse, aki éjjel orgyilkosokat küld a házatokhoz, hogy reggelre gyilkoljanak meg, és legjobb katonáinak ezreiből álló sereget indít a pusztaságba, hogy nyomotokra bukkanjon, ahelyett hogy a filiszteusok ellen vetné be őket, visszakergetve azokat a körülmetéletleneket a parti síkságokra, ahová valók. Csak abban a titkos reményben ajánlotta fel nekem a lányát, hogy úgyis meg fognak ölni, miközben összegyűjtöm azt a nevetségesen alacsony díjat, amit kért érte. Száz filiszteus előbőrét! Saul abban a paranoiás tévhitben leiedzett, hogy még a saját lánya és fia is rokonszenvezik velem, amiben teljesen igaza volt. Ebből megtanultam valamit, ami mindenkire áll és valószínűleg senki számára nincs semmiféle gyakorlati haszna: bölcsesség van az őrültségben, és az igazság erős valószínűsége is megtalálható minden vádaskodásban, mert az emberek kerek egészek, és mindenki képes bármire. Saulnak voltak kísérteties, viharos rohamai, melyek során nagyjából egyetlen dolog járt veszett, tébolyult agyában, az, hogy engem megöljön. Szegény, nyavalyás bolond! Próbáljatok eligazodni rajta!
Ott volt az a sok háborúm és hódításom, ott voltak a lázadások és üldözések, sokat lehetne róluk beszélni. Felépítettem egy birodalmat, akkorát, mint Maine, és átvezettem Izrael népét a bronzkorból a vaskorszakban.

Volt egy szerelmi történetem, meg egy szexsztorim, méghozzá ugyanazzal a nővel, és volt egy folyamatos, bizonytalan kimenetelű viszonyom Istennel, ámbár lehet, hogy Ő mostanra már meghalt. Hogy Isten meghalt-e vagy sem, nem sokat számít, hiszen mindenképpen csak ugyanúgy használnánk Őt. Tartozik nekem egy bocsánatkéréssel, de Isten tapodtat se enged, így hát én se engedek. Isten tudja, megvannak a magam hibái, és talán én lennék az első, aki beismeri őket, de mind a mai napig a csontom velejében tudom, hogy sokkal különb vagyok Nála. Bár valóságosan soha nem jártam Istennel, sokat beszélgettem Vele, és tökéletesen ki is jöttünk egymással, míg csak meg nem sértettem; aztán Ő sértett meg engem, később meg már egymást sértegettük. De Ő még akkor is megígérte, hogy megoltalmaz engem. És meg is oltalmazott. De mitől? Az öregségtől? A gyerekeim halálától és a lányom megbecstelenítésétől? Isten hosszú életet adott nekem és sok fiat, akik majd folytatják a nevemet - bár mindegyiküknek megvan a saját neve -, de ma pokoli hőség van, és fülledtség is hozzá, mégsem tudok fölmelegedni; nem ébred bennem hév, pedig a Súnem városából való Abiság dédelget és nyalogat, és betakargat karcsú, kígyózó, gyönyörű kis testével. Abiságnak, kis súnemitámnak jókora, formás popsija van ahhoz képest, hogy milyen kicsi és milyen törékeny alkatú."