Károlyi Miháy: Hit, illúziók nélkül

"Mivel én voltam a csoport feje, s az egyedüli, aki anyanyelvi szinten beszélt franciául, rám hárult a hivatalos közegekkel való érintkezés és tárgyalás. Hálátlan feladat volt ez: társaim nem voltak megelégedve magatartásommal, mert úgy vélték, hogy a zsakett hajtókáján himbálózó monokli összeegyeztethetetlen a fogolytól börtönőreinek kijáró tiszteletadással. Ám ennek ellenérc engedélyt kaptunk rá, hogy becsületszó ellenében beköltözzünk a városba.
Megdöbbenéssel olvastuk a híreket a belga semlegesség megsértéséről, a németek sikeres offenzívairól a lengyel síkságon és a Balkánon.
írtam Poincarénak és Caillaux-nak. A leveleket a Quai d'Orsay-n levő Károlyi-palota házvezetőnője adta át Párizsban. Kölcsönt is vettem igénybe párizsi rokonomtól, Melchior de Polignactól.
Liége, Louvain és Charleroi elfoglalása után a németek továbbnyomultak előre Párizs felé. Egyszerre híre jött, hogy Bordeaux-ba költözik a francia kormány. A Piacé de la Comédio hamarosan megtelt elegáns, csukott gépkocsikkal, egyre több ismerős arc bukkant fel az utcákon, a párizsi lapokat Bordeaux-ban nyomták. A közép-európai sajtóban az a hír jelent meg, hogy Károlyi Mihályt és társait Franciaországban agyonlőtték!
Valamivel később levelet kaptam Ausztria-Magyarország madridi nagykövetétől, herceg Fürstenberg Károlytól. Rábeszélt, adjam becsületszavamat, hogy nem harcolok a szövetségesek ellen, hiszen ez a legcsekélyebb mértékben sem ütközne a becsületembe, mivel már túl vagyok a kötelező katonai szolgáhil korhatárán. Hangoztatta, hogy otthon is egyhangú ez a vélemény. Ugyanilyen szellemben írt menyasszonyom mostohaapja, Andrássy Gyula is. Ez a tanács azonban mindenesetre későn érkezett, mert a rendelkezések szerint az összes német és osztrák alattvalóknak, még a katonai szolgálatra alkalmatlanoknak is, fogságban kellett maradniuk a háború végéig.
Azután minden előzetes értesítés és látható ok nélkül hirtelen véget értek a városban viszonylagos szabadságban töltött napok, és ismét visszavittek bennünket a koncentrációs táborba. Nem (tokkal utánunk egy fehér szakállú, ősz urat is behoztak. Rögtön kiderült, hogy rendkívül művelt és okos, kiváló ember. Később bemutatkozott: Max Nordau volt, az ismert cionista író és publicista, akinek Konvencionális hazugságok című könyve ifjúkoromban nagy hatást tett rám."