Ken Follett: A tűzoszlop

"Rollo csak egy percig eézte, de máris eldöntötte, hogy a darab közönséges. Egy különösen röhögtető résznél találkozott a tekintete egy alacsony, középkorú asszonyéval, aki a közönség soraiban állt, és úgy bámulta őt, mintha nem tudná hová tenni.
Rollo még sose látta, és fogalma sem volt, kicsoda, de nem tetszett neki, ahogy a homlokát ráncolja, mintha emlékezni próbálna. Fejére húzta a csuklyáját, elfordult, kiment az udvarról.
A piactéren felnézett a székesegyház nyugati homlokzatára. Itt lehetett volna püspök, gondolta keserűen.
Szomorúan bement. A templom unalmas, színtelen hely lett a protestánsok alatt. A fülkékben álló kőszenteket és-angyalokat lenyakazták a bálványimádás megakadályozására. Á falfestmények még átsejlettek a vékony meszelésen. Meglepő módon a csodálatos ablakokat érintetlenül hagyták, talán mert olyan sokba került volna az üveget kicserélni; de a színek nem voltak élénkek ezen a téli délutánon. . .
Én mindezt megváltoztattam volna, gondolta Rollo. Én színes, díszruhás, ékköves vallást adtam volna a népnek a puritánok hideg intellektualizmusa helyett. Gyomrát marta a sav a gondolatra, hogy mit veszített.
A templom üres volt, az összes pap elment a komédiára, gondolta; de ahogy megfordult és végignézett a hajón, meglátta az asszonyt, aki előzőleg úgy bámulta, és követte a piactéren át a székesegyházba. Amikor ismét találkozott a tekintetük, az asszony franciául szólította meg, és a kérdése úgy visszhangzott a boltívek alatt, mintha a végzet szólana.
- C'est bien tói, Jean Langlais? Csakugyan te vagy az, Jean Langlais?
Rollo elfordult. Agyában eszeveszetten száguldottak a gondolatok. Szörnyű veszélyben volt. Felismerték mint Langlais-t."