Konsztantyin Szimonov: Nappalok és éjszakák

Abban a pillanatban, amikor Szaburov meghallotta háta mögött messze a gránátok robbanását a zászlóaljban, s amikor a szívét fájdalmas előérzet szorította össze, amelyet elfojtott ugyan, de szabadulni nem tudott tőle, pontosan ebben a pillanatban, a körülmények különös összejátszásának eredményeként következett be az a szerencsétlenség, amelytől félt. A németek a nap folyamán elunták a két század ellen intézett többszörös és sikertelen támadásaikat. Úgy határoztak, hogy szarvánál fogva ragadják meg a bikát, és a romok közt összegyülekezve egyenesen a zászlóaljparancsnoki harcálláspont felé rohantak. Ez volt a csendnek az a gyanús pillanat, amely megmaradt Szaburov emlékezetében. Amikor a németek előreugrottak, a parancsnoki harcállásponton csak Maszlennyikov tartózkodott, aki azért jött ide a századától, hogy felhívja az ezredparancsnokot, meg két ügyeletes géppuskás, akik a géppuskafészekben helyezkedtek el a fedezék bejárata fölött, és két híradós, akik ott ültek egymás mellett kis kuckójukban. Ánya éppen ebben a pillanatban vágta föl az egyiknek a karját, a zubbonyt, s kötötte be sebesült karját. Amikor a németek felbukkantak, a géppuskások pillanatnyi szünetet tartottak-éppen akkor akadt el a töltényheveder -, s néhány német keresztülrohant azon a holt térem, amelyen már a következő percben a géppuska sorra kaszálta a nyomukban igyekvőket. Azok, akiknek sikerült a holt téren keresztülrohanni, közvetlenül a fedezék előtt hasra vágódtak a kövek mögött, néhány gránátot a lövészárokba és az összeköt árokba hajítottak.