Kós Károly: Erdély-Kulturtörténeti vázlat-Reprint

"Mátyás halála után Magyarország élete ott folytatódik, ahol a Hunyadiak uralma azt félszázaddal előbb megakasztotta. Mindazok az erők, amelyeket a Hunyadiak vasökle leszorítva tartott, vagy amelyekre, ha meg is mozdultak, kiméletlenül lesujtott, azonnal felszabadultak és szinte hisztérikus lázzal taszították az országot végzete felé. Erdélyben a három nemzet uniójának 1438-iki győzelmével és a kilenc karóbahúzott parasztvezérrel nem intéztetett el sem a huszita szellemi forradalmának problémája, csak elfojtatott egy időre. A következő száz esztendő alatt nem kevesebb, mint hét forradalom rázza meg Erdélyt.  Ezek közül kettő Magyarországtól való teljes elszakadásért  lángolt fel, kettő a vármegyei pórnép küzdelme volt a reárakott terhek könnyítéséért, kétszer a székely kisnemesség fogott fegyvert a jogait nem respektáló és azok kárára erősödni akaró székely arisztokrácia ellen. A sort Dózsa György kereszteseinek forradalma zárja le. Ezek a forradalmak és az általuk kitermelt szinte állandó lelki izgalom a központi királyi kormányzat állandó gyengülésének, a régi szervezet bomlásának, avulásának és a kormányzó szervek fegyelmezetlenségének, demoralizáltságának, valamint az erdélyi népek lelkébe mind nagyobb erővel hatoló új szellemi áramlások szabadabb levegője hatásának a következményei. Talán ezek a hatások, de talán a jövendő idők komolyságának tudatos felismerése kényszeríti Erdély három nemzetét arra, hogy 1505-ben, a Tordára összehívott országgyűlésen, annak megállapítása után, hogy az országot (Erdélyt) a király, illetve a vajda, képtelen továbbra is kormányozni, országos bizottságot küld ki azzal a meghagyással, hogy a következő 1506. esztendő elején Segesváron üljön össze és a király és a vajda által magárahagyott Erdély kormányzatát szervezze meg."