Kurt Rieder: Legendás hadműveletek a II. világháborúban

"A rendkívül meggyengült, súlyos problémákkal küszködő Északi Hadseregcsoport vezetése elképzelhetetlennek tartotta az előrenyomulás folytatását, mivel ehhez sem kellő létszámú ember, sem kellő mennyiségű és minőségű technikai állomány nem állt rendelkezésükre. A Középső Hadseregcsoportot vezető, egyesek szerint túlzó optimizmusáról, mások szerint erősen kifogásolható elemzői képességeiről ismert von Bock tábornagy, illetve von Kluge tábornagy azonban a támadás mellett tört pálcát, és arra voksolt, hogy még a kemény tél beállta előtt tegyenek egy határozott kísérletet Moszkva elfoglalására. A támadás -sikere esetén- mindent eldöntőnek ígérkezett: ha az erős páncélos támogatást élvező csapatok képesek bevenni a várost, úgy a németek képesek lesznek elvágni a Szibériába vezető fő vasútvonalakat, amelyek létfontosságú szereppel bírtak a Vörös Hadsereg utánpótlása szempontjából. A döntés tehát megszületett: az északon és délen elhelyezkedő, ezer sebből vérző csapatok megfelelő, ütőképes erők hiányában megálltak, a Középső Hadseregcsoport pedig felkészült a stratégiai jelentőséggel bíró támadásra. Von Kluge tábornagy végigjárta az első vonalban lévő egységeket, és széleskörű információgyűjtésbe kezdett. Kikérte a tisztek és az altisztek véleményét, de még az egyszerű közkatonákkal is szóba elegyedett, hogy mennél pontosabb és hitelesebb képet alkothasson a kialakult helyzetről. A Középső Hadseregcsoport vezérkara hosszadalmas egyeztetéseket folytatott, a főparancsnokok között pedig komoly viták zajlottak a támadás részleteit illetően. Amellett, hogy belátták a hadművelet szükségességét, figyelmeztették a vezetés többi tagját, hogy az adott időjárási viszonyok nem teszik lehetővé a gyors harcászati csapás végrehajtását, mivel a talaj az őszi esőzések nyomán felázott, és a nehéz páncélosok bevetése csak az első fagyok beálltával válik lehetővé."