Lajos Ferenc: Börzsöny útikalauz

Az erdők legnagyobb része bükkös, a déli lejtőkön 500 m-től, az északin már 250 m-től kezdve. Molyhos és csertölggyel itt már alig találkozunk, a kocsánytalan tölgy is csak gyertyánnal keverve fordul elő. A magasabb sziklás gerinceken honos még a hárs, a hegyi szíl, a magas kőris és a juhar. Az aljnövényzet satnya, sőt helyenként teljesen hiányzik. A növénytakaróban felleljük a szagos mügét, a farkasboroszlánt, a holdviolát, a sugár kankalint, a berki perjét, a havasi vadrózsát, a verescsenkeszt, az aranyzabot. A Csóványos és Magosfa északi lejtőin a szirti páfrányt, az édes perjét, a prémes gyöngyperjét, sőt a nálunk igen ritka és a Kárpátokból idetévedt fekete áfonya örvendezteti meg a természetjárót. Az összefüggő, nagykiterjedésű erdőkben a természetjáró hazánk legtöbb vadjával találkozik. A nagyvadak közül majdnem minden túrán találkozunk szarvassal és őzzel; muflonnal csak elvétve, leginkább a Drinó völgyében. Vaddisznó is tanyázik a dúslombú erdőkben, azonban ezzel az óvatos állattal turistáink igen ritkán találkoznak. A kisebb vadak közül igen gyakori a róka és a vadmacska, az utóbbi főleg az Északi-Börzsönyben fordul elő. Ritkábban találkozunk borzzal, hermelint pedig csak igen elvétve látunk. A községek környékén gyakori a görény és a menyét. Ezek a ragadozó állatok sok kárt tesznek a madarakban, különösen a vadmacska és a menyét-félék. Réteken, legelőkön, mindenütt látjuk a vakondok kupacait. Sok a sün, amely árokban, erdő szélén, a bokrok alján bujkál rovarokra vadászva. A rágcsálók közül legelterjedtebbek az egérfélék. Nyúllal ritkán találkozunk, mókus és mogyorós pele alig-alig akad.