Méliusz Antikvárium Antik könyvek, használt könyvek, régikönyvek

Lengyel László: Új magyar bestiárium

Szeged, 2016. Helikon Kiadó, 403 oldal, kiadói, karton-kötésben, új könyv.

Kiadó:
Helikon
Kiadás éve:
2016
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kinizsi
ISBN:
978 963 227 481 2
Kötés típus:
karton
Terjedelem:
403
Nyelv:
magyar
Méret:
13.5x20 cm
Állapot:
új
Súly:
504 g
2490 Ft


"Politikailag nem annyira kockázatos persze, mint tíz-tizenöt évvel korábban, vagy kétszáz-háromszáz kilométerrel keletre, de tudjuk, hogy nem járt jól vele. Ahogy a zsidósággal való szembesülésben, a nómenklatúrába beleszületésben, hasonló a kérdés: hogyan kezeljem ezek után a hatalmat, amely ellen lázadtam is, meg nem is, amelyben benne vagyok, de nem is.
Következik ebből a harmadik képi jelenet, nézzék a kép felső sarkában: a csábított ifjú hatalma. A hatvanas évek végi, egyébként egészen fiatal fiúnak, bocsánat, hogy így mondom, hatalma volt a hatalommal szemben. Nádas megírhatta volna újra a csábító naplóját. Ő volt az ifjú, akit el akart csábítani a hatalom, egész konkrétan Aczél György. S ez a hatalmi csábítás egy olyan dologra ébresztette rá, aminél nincs veszélyesebb az ifjak, illetve az értelmiségi világra. Nevezetesen arra a hatalomra ismert rá, hogy a politikának szüksége van egyrészt fiatal örökösökre, másrészt szellemi igazolásra. A kádári és aczéli uralomnak szüksége volt Déry és Örkény örökösére, kellett nekik az antisztálinista, de hívő ifjú, a vér a vérünkből, hús a húsunkból: a mi fiunk. Ez a fiúi hatalom, amely ismeri az apák, a hatalom mikrofizikájának minden titkát. Tán gyűlöli az apák tetteit, de szereti és meg is érti. A hatalom szeret és tehetségesnek tart - Istenem, mit rontottam el? Nádas hideg és könyörtelen ítélete az Egy családregény végében, majd az Emlékiratok könyvében: én más vagyok. Ti engem nem szerethettek. Nem vagyok a fiatok. Nádas soha nem bocsátja meg magának, hogy Ac/él őszintén szerette.
Amit az előbb Heller Ágnes az elnöki bevezetőjében mondott, hogy „nem miniszterelnökök vagy politikusok csinálnak írókat"- igaz. De megfordítva az írókban fölmerül: „mi csinálunk miniszterelnököket, mi csinálunk politikusokat. A mi szavunktól függ, hogy elfogadnak-e titeket. Mi megfogunk maradni, te pedig, Aczél elvtárs, hol leszel? Rólam akkor is fognak beszélni, amikor..." Ez a szellem hatalma. Ennek, az egyébként felvilágosodás korabeli, részben voltaire-i, részben rousseau-i szerepvállalásnak, amikor én a szellem embereként kimondom rólad, uralkodó hatalmasság, hogy helytelenül cselekszel a politikában, meleg és belső az érintése. Te, mindenki felett álló, mindenkit legyőző, kénytelen leszel meghallgatni engem. Ez egy hallatlanul nagy érzés."


Illés Endre: Mestereim barátaim szerelmeim I-II.

Áprily Lajos: Jelentés a völgyből

Alix Christie: Gutenberg tanítványa

Zákonyi Botond - Gyulai Ferenc: Horgászzsebkönyv

Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Jack London: Az élet szerelme-Válogatott írások

Sütő András: Fülesek és fejszések között

W. F. Levinzon-Lesszing: Ermitázs a XVII és XVIII. század festészete

Vofkori György: Székelyudvarhely - Várostörténet képekben - Dedikált!!

Dénes István (szerk.): Idegen tájakon (Nimród vadászélmények 1.)

Liz Renay: Első 2000 szeretőm

Cholnoky Jenő: A föld és élete I-VI. - Térképmellékletekkel

Sieger der Geschichte-Győztes történelem

Veress István: Német boxer

Gyurgyák János: A forradalom hangja

Bacskay-Krekó: Matematikai zsebkönyv

Slawomir Mrozek: Baltazár

Magyarország megyéi-Hajdú-Bihar

dr. Pórpáczy Aladár: Ribiszke, áfonya, bodza, fekete berkenye

dr. Márffy Ede: Magyar közigazgatási és pénzügyi jog I-II.