Lengyel László: Új magyar bestiárium

"Politikailag nem annyira kockázatos persze, mint tíz-tizenöt évvel korábban, vagy kétszáz-háromszáz kilométerrel keletre, de tudjuk, hogy nem járt jól vele. Ahogy a zsidósággal való szembesülésben, a nómenklatúrába beleszületésben, hasonló a kérdés: hogyan kezeljem ezek után a hatalmat, amely ellen lázadtam is, meg nem is, amelyben benne vagyok, de nem is.
Következik ebből a harmadik képi jelenet, nézzék a kép felső sarkában: a csábított ifjú hatalma. A hatvanas évek végi, egyébként egészen fiatal fiúnak, bocsánat, hogy így mondom, hatalma volt a hatalommal szemben. Nádas megírhatta volna újra a csábító naplóját. Ő volt az ifjú, akit el akart csábítani a hatalom, egész konkrétan Aczél György. S ez a hatalmi csábítás egy olyan dologra ébresztette rá, aminél nincs veszélyesebb az ifjak, illetve az értelmiségi világra. Nevezetesen arra a hatalomra ismert rá, hogy a politikának szüksége van egyrészt fiatal örökösökre, másrészt szellemi igazolásra. A kádári és aczéli uralomnak szüksége volt Déry és Örkény örökösére, kellett nekik az antisztálinista, de hívő ifjú, a vér a vérünkből, hús a húsunkból: a mi fiunk. Ez a fiúi hatalom, amely ismeri az apák, a hatalom mikrofizikájának minden titkát. Tán gyűlöli az apák tetteit, de szereti és meg is érti. A hatalom szeret és tehetségesnek tart - Istenem, mit rontottam el? Nádas hideg és könyörtelen ítélete az Egy családregény végében, majd az Emlékiratok könyvében: én más vagyok. Ti engem nem szerethettek. Nem vagyok a fiatok. Nádas soha nem bocsátja meg magának, hogy Ac/él őszintén szerette.
Amit az előbb Heller Ágnes az elnöki bevezetőjében mondott, hogy „nem miniszterelnökök vagy politikusok csinálnak írókat"- igaz. De megfordítva az írókban fölmerül: „mi csinálunk miniszterelnököket, mi csinálunk politikusokat. A mi szavunktól függ, hogy elfogadnak-e titeket. Mi megfogunk maradni, te pedig, Aczél elvtárs, hol leszel? Rólam akkor is fognak beszélni, amikor..." Ez a szellem hatalma. Ennek, az egyébként felvilágosodás korabeli, részben voltaire-i, részben rousseau-i szerepvállalásnak, amikor én a szellem embereként kimondom rólad, uralkodó hatalmasság, hogy helytelenül cselekszel a politikában, meleg és belső az érintése. Te, mindenki felett álló, mindenkit legyőző, kénytelen leszel meghallgatni engem. Ez egy hallatlanul nagy érzés."