M. Eller: A láthatatlan professzor

"— Segítség! Segítség! — üvöltött Landingher, és lélekszakadva rohanni kezdett.
De a bika is szedte a lábát, és Landingherben már annyi szusz sem maradt, hogy segítségért kiabáljon. Egy fa mentette meg. Sikerült felkapaszkodnia egy almafa ágaira, de azért szorongva nézte, hogy a villogó szemű jószág lecövekel a fa alatt, és ostrom alá veszi. Miközben a banditák tyúkokkal, bikával és disznókkaj viaskodva várták, mikor kapja, el őket a rendőrség, a repülőgépen Péter is nehéz-pillanatokat élt át. Az automata pilóta egyenesen a tó fölé vitte. Lent a földön mindenki reszketett, mert tudták, hogy Denwell doktor semmit sem ért a repülőgéphez. A repülőtérről számára teljesen érthetetlen utasításokkal bombázták, Péter lihegve keresett egy ejtőernyőt. .
Időközben' megint láthatóvá lett, sietve felhúzott egy kezeslábast. Aztán tovább kereste az ejtőernyőt, lázasan kinyitott minden ajtót, beletúrt minden zugba, de hiába.
—Nincs több — állapította meg. Valójában volt még egy, pontosan az orra előtt, az egyik ülőhely felett a hálóban. De hát Péter mindig szórakozott, nyugodt pillanataiban is, hogyne volna az ily mozgalmas időkben!
Szorongva nézte, ahogy a hegyek közelednek, a botkormánnyal manőverezett, hogy megfordítsa és visszavigye a gépet. A fordulat oly hirtelen ment végbe, hogy a rántástól leesett a hálóba akasztott ejtőernyő. Lent a földön rémülten felhördültek. Legjobban Iréné ijedt meg: összekulcsolt kézzel, megfeszített idegekkel figyelte a gép bukfenceit, már szólni sem volt ereje.
Péter végre észrevette az ejtőernyőt, és gyorsan magára csatolta."