Makkai Sándor: Ördögszekér

"De aztán egy idő múlva új barátokat szerzett magának. Szótalan halász-, pákászembereket, akiknek csónakjában maga is szótlanul ringott s siklott el a nádasok labirintusába vágott víziutakon, vagy leste a hálók rándulását, a csapdák munkáját, s hosszú-hosszú rákfogó némaság csendjében ült mellettük. Ezek a különös emberek úgy bámulták és szerették őt, mintha nem földi leány lett volna. Ritka kérdéseire alázatos rajongással feleltek, hosszú hallgatásában tisztelettel pillogtak reá, s soha meg nem törték a csendet. Megszokták intéseinek engedelmeskedni, s mentek vele, ahová parancsolta. Ritka madártojásokkal, veszedelmes morotvák magányos tavirózsáival kedveskedtek neki, s alkonyati tüzek mellett elmondták együgyű meséiket lápi tündérekről, boszorkányokról, a mélyben élő, képzelet szülte titkokról s rejtelmekről. Annának lassanként elernyedt a lelke a céltalan, lomha kószálások közt. Maga se vette észre, hogy lassan-lassan kezdi elhanyagolni magát; hogy viselkedésében, öltözödésében, szavaiban paraszti sorába süllyed a láp lakóinak, s amint térdig felgyűrt szoknyában, mezítláb tapos a lápban, s evez vagy hálót von, tüzet rak, üstöt kever, nádat tör, hever, beszél vagy hallgat: egészen olyanná kezd lenni, mint ők, s kócos tündéri szépségében a Leonárd mester ezüstplakettjén kacagó nádi boszorkány zilált hajú, vad bubája kezd valóra válni. Pásztorlegények tüzes szeme s méla furulyája a tisztásokon, halászlegények búsongó dalolása s keserves füttyei a nádasok rejtekein, szótlan félelemmel s epedő szerelemmel feléje hajló vad paraszfiúk szagos bokrétái, miket a délutáni árnyékban fölébredve, maga mellett s néha egészen beborítva általuk, keblén talál: ezt a vad boszorkányi bűbájt hirdették; az egész láp tele lett iránta való forró, fülledt, tikkadt szenvedéllyel; s ő maga álmodozva, lankadva, hanyagon s lefelé süllyedve járt ebben a légkörben, kócosán, virágkoszorúval, láp szennyezte s tépte ruhában, s kietlen messzeségbe meredt szemekkel. Nem volt már az életének semmi szilárd alapja s valósága: sokszor úgy vélte, hogy a kerek tó tündérei közé kellene már mennie, mert nincs miért
élnie többé."