Márai Sándor: Napló 1943 - 1944

"Az utcán néhol letetetnek, csomagolópapírral letakart emberi hullák. Látogatóban járok T.-nél; idegen emberek jönnek és mennek, T. szerint egykori németbarátok, akik e látogatásokkal alibit bizonyítanak. A városban elterjedt a hír, hogy a németek nagy ellentámadást indítottak Nyugaton. Olyan a város, mint egy haldokló, aki nem tud reggelre meghalni; az orvos megvizsgálja és annyit mond, korai még idetáviratozni a vidéki családtagokat; az agónia eltarthat egy ideig.
A rövid utazás szószerint életveszélyes. A helyiérdekű vasút vagonjai elképzelhetetlenül zsúfoltak, a legkisebb baleset esetén menthetetlenül elpusztul mindenki, aki a vagonban rekedt. A kis vasút útközben gyakran megáll, gépágyúk dörögnek, felettünk orosz és angol repülőgépek. Mindenki hallgat a kocsiban, sokan csomagot tartanak arcuk elé, együgyű, védekező mozdulattal.
Az éhség már nem „fenyeget", hanem itt van, a szobában. A lapokban fantasztikus hirdetések: egyik lisztet cserél negyvenötös bakancsért, másik krumpliért ad cukrot, fényképezőgépet, tört aranyat. Van, aki tüzelőért kínál férfiruhát stb. Ez már nem is végeladás: a teljes feloszlás; a pánik licitál.
Babits irodalomtörténete egy élményről ad számot; ez élmény neve a világirodalom. Ribbeck s mind a többi Ribbeckek irodalomtörténete írókról és könyvekről ad számot; ezért izgalmas Babits könyve, s unalmas a Ribbeckeké.
A világirodalom az indulat szavával kezdődött, mondja Babits. „Haragról dalolj, Múzsa!" - kiáltja az Iliász kezdősora. Minden nagy emberi vállalkozás az indulat szavával, vagy mozdulatával kezdődik; az értelem csak utánakullog e félelmes szónak, vagy mozdulatnak."