Mary Nichols: A szökőkút

"- Nem, te hallgass! Kihasználtad apámat. Tudtad, hogy nem valami okos, és kihasználtad őt. Engem is kihasználtál...
- Te is kellően kihasználod az embereket. Annyira meg akartad nyerni a szökőkútpályázatot, hogy bárkivel ágyba bújtál volna. Bárcsak eszembe se jutott volna!
- Ó, te szegény! Vérzik a szívem érted. - Zita jobban megrendült, mint amennyit hajlandó lett volna beismerni. Nem vágyott másra, mint hogy egyedül legyen, és gondolkozzon. Hányingere volt a férfitól, hányingere volt saját magától, undorodott attól, amit tettek. Remélte, hogy az anyja soha nem jön rá. - Tűnj el innen! Tűnj el, és hagyj engem békén!
- Megyek, csak azért akartam beszélni veled, hogy el ne mondd ezt a sajtónak. És tartsd távol tőlem az apádat is, vagy megint lecsukatom, még mielőtt kettőt pisloghatna.
- Hogy merészelsz idejönni, és fenyegetni engem, te rohadt szemétláda? Tűnj el! Most azonnal tűnj innen! - Dühösen felkapott egy vésőt, és azzal a kezében közeledett George felé.
A férfi elhátrált, kinyitotta az ajtót, majd kilépett a folyosóra. Zita követte, és egyáltalán nem mérsékelte a hangját.
- Velődig romlott vagy, Magasságos és Hatalmas Polgármester Úr! Sokkal rosszabb vagy, mint apám valaha volt. Ót talán elhallgattathatod, de én más vagyok! Azt hiszem, én mégis csak a sajtóhoz fordulok. Jól fizetnek majd egy ilyen sztoriért.
George félelemmel nézett körül, arra számított, hogy ajtók nyílnak a többi emeleten.
- Hallgass el, Zita! Menj be! Feltűnést keltesz.
- Nem érdekel! - nevetett a lány élesen. - Neked van vesztenivalód, nem nekem.
George megpróbálta visszatolni a lakásba, Zita azonban vadmacska módjára harcolt.
- Na, Zita, ne légy ilyen ostoba! - kérte engesztelően."