Budapest, 1907. Révai Testvérek, 172 oldal, kiadói, szecessziós sorozatkötésben, festett lapélekkel, korrekt, jó állapotban.
"Mi a görbe országban ritkán hallunk valamit az alföldről. Tót aratók mikor elhozzák a részüket, elejtenek néha egy-két szót: pénzért veszik ott a követ a bolondok, sehol egy hegy, a mely szépen elzárná a vidéket, olyan az egész országuk, mint egy óriási kád, a melynek minden oldala szétesett. Hát tessék aztán ebből okosnak lenni: milyen az alföld? Alföldi ember soha sem kerül mihozzánk, híres madaraik nem néznek el idáig, sem a daru, sem a kócsag. A miénk egy se kevély, mind elmegy oda is! Csak a nótáikból jut el felénk egy-egy, de az sem egyenest Valamelyik száraz dajka hozza el rendesen Pestről, mikor már nagyon el vannak koptatva. Nem is sziveket gyújtogat ő azokkal, kanem kis gyermekeket altat velők. Szegény öreg nótáknak az a sorsa!
Oda vágytam pedig már gyemekkoromban, ahol ezek a nóták születnek, hol a tündérek lába tapossa a homokot, regényes füzesek, a hol nem csapodnak össze oly zordonan, mint a mi fáink, hanem csak suttognak, mikor a szél azt a nagy szürke pántlikát gyürögeti, simogatja, amit a mappán Tiszának neveznek. Hát egyszer aztán úgy esett, hogy a Mari húgomat kellett elvinni Szolnokra nevelőbe. A gyámunk Pélly engem is elvitt, egyrészt hadd lássam az alföldet: de másrészt, hogy otthon ne csináljak addig rendetlenséget. Gyönyörű volt az ut persze nekem, mert Gábor bácsi már járt erre egyszer, a húgom pedig nagyon szomorú volt, akkor hagyta el szülőfaluját először. Kendőcskéjét, melylyel a feje be volt kötve, mélyen lehúzta az álláig, nem nézett sem ide, sem oda és csak mikor a kendő egészen átnedvesült szép fekete szemei környékén, arról vettük észre, hogy folytonosan sir. Mert még csak gyermek volt akkor a mi kis Mariskánk. Pélly bácsi különben is fumigálta a vidéket Egykedvűen pipázott és az óráját nézegette. Vidék, vidék, az isten mind egymás képére teremtette a vidékeket. Egyik bikkfa olyan, mint a másik bikkfa. Ót hát ne is untassam az ilyen ostobaságokkal. Tengelyen utaztunk, hanem el volt határozva, hogy Tokajtól Szolnokig csónakon megyünk a Tiszán. Mindenki úgy javasolta, kényelmesebb is, rövidebb is. Mondanom sem kell, hogy a tiszai hajóknak még akkoriban hire sem volt."