Molnár Gábor: Éjbe zuhant évek - 1973.

"Erdeiek neszezése hallik be hozzám az irodába. Nyitott és pálmalevéllel fedett, hosszú barakkjaikban két sor függőágy a hálóhelyük, a belső, a barakk-középet adó, tetőtartó dorongsor alján holmijuk. Az én barakkom túlfelőli része is ilyen erdei szállás. Saját szálláshelyem leválasztott része a pálmabarakknak, és ez itt már rang. Goemann nem itt lakik, de nekem igen alkalmas legényszállás. Asszony, nőféle különben árva szál sincs errefelé a hat kilométeres, Praia faluig érő parti területen. Befelé itt és a Tapajos vadon-borította túlpartján, keleti és nyugati irányban, ezer kilóméterekre csak az irdatlan vadon terpeszkedik. Gondolatok, megint gondolatok, és nyújtózva, ellustulva úgy tűnik, nem szívesen kelek ki ringó, kényelmes függőágyamból. Lenn, függőágyam alatt papucsom, és irodám deszkapadlós, nem mint eddigi döngölt agyagpadlójú viskóim. Winchesterem sincs papucsom szomszédságában, és négyelemes rúdvillanylámpám sem. Civilizáció és - elmosolyodom - kényelem. Tűzrakással sem kell bajlódnom, szakács főz, és ha kell, minden nap vesepecsenyét süt, rajta tömérdek rózsaszínre pirult hagymával. Zöldségféle is gazdagon kerül a kitűnő levesekbe, és banán ebéd után. Tucatnyi fajta sárguló, tövén érett banánfürt kínálja magát, csak válogatnom kell. Nos és a nagyszerű mamao sárga, fáján örökkön, a fa pusztulásáig termő sárgadinnye nagyságú gyümölcsáldása. Váltólázas rohamok végeztével igencsak rendbe hozzák, minden salaktól megszabadítják a belőle részelő szervezetét. Töprengő, százféle gondolat, mindez kényelmes áradásban. Beszéd szüremkedése irodám ajtaján túl, kiveszem, horgászni indulnak a vízhez erdei legényeim. Négyszáz körül belőlük, és nem tudom, miért mondom valamennyiüket erdei legénynek, mikor sokadrészük nős, igaz, igencsak távoli a feleség, és akad köztük olyan vén is, mint az öreg Miguelzinho, akinek koránál csak fürgesége nagyobb. Szokatlan személyi tulajdonság ez ebben a környezetben, ebben a melegben."