Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön

"Aki ránézett, annak mindjárt az jutott az eszébe hogy ilyenek lehetnek azok a törpék, akik sötét barlangok fenekén a kincseket őrzik.
Lehel, hogy Küsmödinek is ez volt a foglalkozása, efelől senki se tudott biztosat. Emberemlékezet óta az ó-bánya egy gödrében lakott, ahová ő rajta kívül soha senki emberfia be nem tette a lábát. Az a híre volt, hogy ott griffmadarak vigyáznak rá s akire azok rásüvöltenek, az ijedtében úgy eltátja a száját, hogy kiesik rajta a feje. Néha fél-fél esztendőkig nem lehetett látni s ilyenkor azt mondták, oda van boszorkány-mesterséget tamilra. Azt beszélték, ért a madarak nyelvén, tudja, fűben-fában micsoda gyógyító erő lakik, parancsol a szeleknek, el tudja fütyülni a háztól a patkányokat s akihez hozzá-vágja a sapkáját, annak a száján még a mákosrétes is megkeseredik. Nem is mert véteni Küsmödi bácsinak senki a szegény soron, tyúkkal, kaláccsal fogadták mindenütt, ahová bekopogtatott.
No én mégis úgy néztem most a hatalmas emberre, mint a vasvilla. Különösen mikor behajította a porciómat a ködmönnyak mögé. Maga-magát nem féltette a a vén szégyentelen, hogy most már ő is galambbá változik."