Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig - 1939.

"A Böszörményi késével viszont mi történt!
Mikor felment a lakásba este az óráról, éppen rakta a fűtő, a szolga, a tüzet a kályhába; kívülről lehetett fűteni, a kulinából, de maga a kályha, nagy vashenger, odabent volt a szobában, e körül a kályha körül szoktak estefelé összeülni vacsoráramenés előtt s a felnőtt diákok vendégeket is szoktak fogadni, volt egy nyolcadikos Páncélúr, aki sokat járt Lisznyai úrhoz, a szobafőnökhöz, meg egy Haranghyúr nyolcadikos költő, aki verseket írt s meg is jelent a debreceni lapokban, s az is sokszor bejött hozzájuk, most is ott ültek a kályha körül és beszélgettek. Simonyi óbesterről mondott Haranghyúr egy történetet, hogy a legvitézebb huszár gyerekkorába cívisfiú volt s egyszer felment verebet szedni a veres toronyba. Hát észreveszi, hogy kívül egy repedésbe, varjúfiók van, akkor kidugtak egy deszkát, ő kiállott annak a végére, úgy szedte ki lábujjhegyen a kis varjúkat a kebelébe. Azt mondják neki: adsz-e belőle? Nem adok! Erre megharagudtak: eleresztjük a deszkát, adsz-e belőle? Nem adok! Eleresztették, ő meg leesett a veres torony tetejéről, akkor felugrott, elszaladt és fügét mutatott nekik: azért se adok belőle.
Ez borzasztóan tetszett neki s egész álmélkodott. Közben a ládája rendezgetésével volt elfoglalva, az újonnan jött fehérneműit rakta be s a csomag morzsáit seperte ki a ládából: hát amint a többiek a kályha körül ülnek, ő pedig egyedül dolgozik a sötétben, a kezébe akad a Böszörményi kése.
A szíve verése is elállott.
Előbb csaknem kiabálta, hogy »megvan a kés«, aztán megijedt, hogy Böszörményi rögtön ordítani fog, hogy: elloptad a késem, el akartad lopni, hogy került volna máskép a ládádba! és más efféléket. Nem szólt tehát, csak félretette a kést s a sötétben tovább moszatolt a ládában, aztán újra meg újra megtapogatta a kést, már ráismert, ez egy halnyelű kés volt, nagyon gyönyörű kiskés, csillogó fényes volt a nyele, gyöngyházból volt s hal alakja, és még szeme is volt a halnak."