Müller Péter: Szeretetkönyv

"Ki akartuk próbálni, mennyire szeret bennünket az anyánk. Egy mesejátékra készültünk az iskola tornatermében felállított színpadon. A történet arról szólt, hogy a híres mesefigurák összejönnek, és az úttörőőrs parancsnokának vezetésével megbeszélik, hogyan tudnák megmenteni a felnőttek szerencsétlen, bajba jutott világát. Az őrsparancsnok szerepét én játszottam, egy mesebeli varázsló felismerhetetlen maszkjában: hosszú, galambősz szakállal, csillagos löveggel, óriási, lékeié keretes szemüvegben és földig érő, mágikus jelekkel kivarrott varázsköpenyben.
Az osztályfőnökön kívül, aki írta és rendezte a darabot, senki sem tudta, ki rejlik a tarkajelmezek, parókák és festett papírálarcok mögött. Magunk festettük, varrtuk őket. Hónapokon át a legnagyobb titokban készültünk az osztályban. Volt közöttünk gonosz mostoha, boszorkány, utolsó mohikán, Münchausen báró, hét törpe, Piroska, farkas, gyáva oroszlán és gólyalábakon tántorgó, óriási Gulliver.
Mielőtt elkezdődött a zárt körű főpróba, lehalkítottuk a zenét. Odaléptem a függöny mögötti mikrofonhoz, és arca kértem a nézőtéren várakozó, izgatott szüleinket: ha fölmegy a függöny, találják ki, melyik»álarc mögött rejlik a saját gyermekük. Arra voltunk kíváncsiak, milyen jól sikerültek a jelmezeink. Fogalmunk sem volt, hogy ez az ártatlan játék-a szeretet próbája lesz.
Fölment a függöny. Nem szóltunk egy.szót sem. Gsak álltunk mozdulatlanul, mint egy panoptikumban - dobogó szívvel vártuk: fölismer-é az anyánk. Ott állt, karján bozontos farkával a sörényes oroszlán, a papírarcú, rémisztő farkas, harcra festett, téglavörös maszkjában az egytollas mohikán, a papírmasé orrú vén boszorkány... "