Nicholas Evans: A suttogó

"A helikopter egy darabig a folyó felett lebegett, felmérte a terepet, aztán megbillentette az orrát és a fák fölé emelkedett. Az egész völgyet betöltötte rotorjának mély, visszhangzó robaja. A pilóta újabb kört írt le, s közben lenézett. Odalent mentőautók, rendőrautók, tűzoltókocsik álltak, jelzőfényeik vörösen villogtak. A járművek legyező alakzatban vették körül a hatalmas, összecsuklott kamiont. Már kijelölték, hol szálljon le a helikopter és egy rendőr - teljesen feleslegesen - széles karmozdulatokkal jelzett a pilótának.
Tíz perc alatt ideértek Albanyből, és az ápolók útközben ellenőrizték a felszerelésüket. Most a pilóta mögül csendben figyelték, hogyan köröz, majd készül fel a leszálláshoz a helikopter. A nap egy pillanatra megcsillant a folyó vizén, ahogy a gép saját árnyékát követve átrepült a rendőrségi úttorlasz és egy piros terepjáró fölött, mely szintén a tragédia helyszínére tartott.
Wayne Tanner a rendőrautó ablakából figyelte a leszállóhely fele'tt lebegő, majd lassan leereszkedő helikoptert, amely hóvihart kavart a leszállást irányító zsaru feje körül.
Wayne az elülső utasülésen kucorgott, vállán takaróval, a kezében pedig egy csésze forró itallal, amibe azonban még bele sem kortyolt. Számára nem volt sokkal több értelme az odakint zajló nyüzsgésnek, mint a mellette lévő rendőrségi rádióból időnként felhangzó karattyolásnak. Sajgott a válla, a kezén pedig volt egy apró vágás, amit a mentősnő Wayne minden tiltakozása ellenére vastag kötéssel látott el. Semmi szükség nem volt rá. Úgy tűnt, mintha a nő nem akarná, hogy vérfürdő közepén elhagyatottnak érezze magát.
A helyéről jól látta, hogy Koopman, a fiatal seriff-helyettes, akinek az autójában ült, a kamion mellett a tűzoltókkal beszél. Nem sokkal arrébb egy halványkék színű, meglehetősen rozsdás furgon állt, s az a szőrmesapkás, alacsony kis vadász, aki riasztotta a rendőröket, a motorháznak támaszkodva figyelte a beszélgetést."