Nyírő József: Székelyek

"Az a nagy szégyen érte Rab Péter havasi pásztort, hogy egy évesforma szép szőke üszőborjú elveszett a keze alól. Valahova elbódorgott, s úgy látszik, a farkas elütötte. Előbb jól elnégyelte a kutyáját, s aztán keresésire indult, egy hosszú nyelű baltács-kával a kéziben. Sok mocsok helyet összejárt, benézett minden bokor alá, leereszkedett a szakadékokba, de a borjúnak hírepora se volt. A farka bojtja se maradt meg belőle.
Keresés közben messze elvetődött, s fenn Kútpataka fejiben véletlenül ráakadt a farkasfészekre. Két gömbölyű, alig kéthetes, kedves kicsi farkaskölyök vinnyogott benne. Játékosan még oda is hemperegtek a Rab Péter lábaihoz, s kedveskedve beleharaptak a bocskorába. Ügyes, eleven állatka volt mind a kettő, nedves orrocskával, üde, piros nyelvééskével, kövérek, mint a hájfalat, ravasz pofácskájukon a gyermekek kedvessége, ártatlansága derengett, és éhesek voltak, mint mindig. Még tán a farkacskájukat is csóválták Rab Péternek, de a durva, vad ember mérgiben rájuk káromkodott:
- Dögöljetek meg, ronda férgek!
És pillanat alatt mind a kettőt agyontaposta.
A két kicsi ártatlan állatka holtan nyúlt el az avaron, testecskéjük összeroncsolódott, s Rab Péter még messzi be is rúgta őket az erdőbe, ahogy az ember útközben fel szokta rúgni a bolondgombát.
Mikor az anyafarkas estefelé összeszedte a nyakuknál fogva halott kicsinyeit, és egymás mellé tette a fészekben kíméletesen, s fájdalmában borzalmasan kornyikálni kezdett, Rab Péter már ereszkedett le az oldalon az öreg Üdő Mártonék tüzéhez. Kicsit megrázkódott a farkasüvöltésre, de külsőleg nem látszott semmi rajta. Tempósan, nyugodtan kívánt jó estét.
- Tán a bornyúért jöttél? - azzal fogadta Üdő Márton.
- Hát itt van? - lepődött meg Rab Péter.
- Ideverődött az én csordámba! - nyugtatta meg Üdő Márton.
- Akkor jó! - örvendett Péter, s letelepedett ő is a tűz mellé.
Az üstöcskében buzgott a víz, Ugrai Nőrinc, a Marci bácsi legénye megfőzte a puliszkát, a Csóré Dávid fia, ki itt inaskodott, egy fenyőfát ródalt el, hogy legyen éjjelre mit a tűzre vetni.
A vacsora elkészült. Hozzálátnak. Hívják Pétert is.
- Csak tessék Isten áldásával - köszöni Péter -, az enyim megvolt. Nincs fél órája, hogy falatoztam."