Ossendowski: Kinai rejtelmek

"Akik messzi hazátokból melegen érző szívet és élő, síró lelket hoztatok magatokkal, ti nyomorultak, mit kerestek itt, ahol minden egészen más és oly szomorú?
Ilyesfélét gondoltam, amikor egy fiatal nőt pillantottam meg a forrongó, hullámzó, nyüzsgö városban. Aranyszöke volt a haja és szeme néma kéréssel könyörgött.
Messzi országból származott. Itt idegen volt és hajának aranykoronája alatt idegen gondolatok éltek.
Sápadt volt és szomorú. Talán éhezett. Talán kétségbeesés hideg karma szorította össze a szívét . . .
Üjságot árult. A hangja szelíd volt és kérdező kérés volt a szemében.
Mi lesz a sorsod, ismeretlen leány? Ügy rohansz végig a városon, mint valami árnyék, amely előlem menekül. Hová mégy? Mi hozott ide és tett súlyos, nehezen kezelhető újságcsomogoddal az utcakövezetre? Elég az erőd és a kitartásod, hogy át tudjál gázolni a nagyvárosi tömeg mocsarán? Vagy talán elbuksz és a tolongó tömeg lába alá kerülsz, amely egy kedvűén és szívtelenül széttapossa a gyöngébbet? Mert mi az egyes embernek nyomora és halála az élet forgatagában és harci tülekedésében?
Követtem a szememmel, amikor elment tőlem és nagyon szerettem volna megtudni útjának célját. Hová vitte öt homályos, nehéz ösvénye?
Bárcsak ott állnék — ott, annak a szakadéknak a peremén, amely mellett elviszi életének ösvénye. Vajha karomat nyújthatnám neki, vajha segíthetném, támogathatnám, óvhatnám! ...
A következő pillanatban eltűnt, elmerült a tömegben, mint egy csöpp az óceánban, mint egy aranyos felhöcske az ég fénylő kékjében . . .
Az amerikai konzulátus! titkár megszólalt: —- Az utcán szerzett művészi benyomások? — Csupa fantázia — mosolygott Malecki és a lányra nézett."